2011. március 26., szombat

nőnap SV módra :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Eltűntem. Ennek hátterében azt állt, hogy a tennivalók Damoklész kardjaként lebegtek a fejem felett, s így bizony hierarchiát kellett létrehoznom a tevékenységeket illetően. Illetve talán most érkezett el az az időszak, amit már jeleztem, és szemfüles (rendszeres?) olvasóim tudják is, miről fecsegek. :)

Nos, most a munka a meghatározó az életemben, ugyanis nagyon szeretné
k maradni hosszabb távon is. Még akkor is, ha a pozíció kettősségével néha nagyon-nagyon szenvedek. És talán túl is parázom az egész mindenséget. És ha már felhoztam a témát, akkor összefoglalóan megállapítom, hogy jól érzem a Volán berkeiben magam. Most már egyre több pozitív visszacsatolást is kapok a ténykedésemről, ami a továbbiakra nézve is jó. De igazából örülök annak is, ha valaki tegeződésre kér, vagy épp tudakolódik hogylétemről.

És akkor itt át is kapcsolnék jelen bejegyzés fő témájára, a nemzetközi nőnapra
. Nagyon különleges volt megélni ezt is. Hajazott is a dolog a közgázos-ált. sulis virágbaborulásokra. Na igen, ez az egyetemi évek alatt elfelejtődött. És hát meglepő volt belecsöppenni újra eme köszöntésesdibe vállalaton belül. Nem is gondoltam volna, hogy ez létezik. Bár a névnapi fogadás jellegű mókikból kiindulva azért sejthettem volna mégiscsak. :) Szóval kicsit ezt forszíroznám ebben a posztban.


2011. március 8. nemzetközi nőnap, ekkor a Zoltánok ülik névnapjukat. Ezúton is minden jót Zoli "sógorjelöltnek". :)

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. :) Reggel elég nehezen vetett ki magából az ágy, előző este 10 után jóval kerültem csak ágyba, addig a rámosztott statisztikát nyektettem. Anita meg aranyosan próbált segíteni, de helyenként együttes erővel se jöttünk rá adott viszonyszám számolási metódusára. :S Anyával se tudtam beszélni így reggel, noha futólag találkoztunk.

A buszon aztán rögtönzött jelenléti ívezés során megállapítást nyert, hogy Joliék nincsenek, és beugrott, hogy említette is, hogy a nőnapi banzáj miatt kocsival jönnek valószínűleg. Így nem is csücsültem nagyon hátra, és szemeim a közlekedő személygépjárművekre tapadtak. Be is gördültek a járat elé, nagyon nem is kellett jelezni, már osontam is le a buszról. Ebből következően 6 óra 5-kor már indítottam a gépet az irodában. És kicsit örvendeztem is a korai érkezésnek. Megint csak azt lehet mondani, hogy eddig is átlagosnak volt minősíthető a nap, s még ekkor se sejtettem, minő átjáróház lesz a nőnap miatt. :)

7 óra felé ért az első meglepetés. Megszaladt Zoli a munkaügyről, és egy-egy szál sárga rózsát ajándékozott nekünk. Ő volt a második nőnapi köszöntő (Tillcsié az elsőség elvitathatatlanul): Jolival közös edénykébe el is helyeződött, bár eredendően középsulis hagyományainknak megfelelően papírzsepis itatókával akartam ellátni. :) Azóta felszaporult a virágállomány, a Vizes következett szintén vörös rózsával. Tettünk-vettünk tovább (én írtam az ellenőri jelentéseim) majd érkeződött Géza, a gazdasági igazgató, aki legalább cserepes virággal kínált minket. Na ennek aztán elmondhatatlanul örültem. Így tettem szert választás után egy gerberára, ami a kedvencem egyébként. :) Amúgy témát is adtam nekik, mert nagyon feltűnően szemeztem azzal a virággal, és csaptam le rá egyből. :)

Kisvártatva megszaladt egy szerelő barkával, illetve Pista, a könyvelő némi csokival, illetve a szakszervezeti képviselők is megörvendeztettek minket vörös rózsával, némi gyimilccsel (stílusosan narancs!), illetve megkaptam én is a plusz kajajegyet! :) Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a bérosztályon dolgozók kedvességén és rámenősségén múlt valószínűleg a dolog (mert a szakszervezeti főmufti nem igazán híve a volán háttér nélküli új felvételiseknek). Meglepetést jelentett a dolog, mert előbbi miatt úgy is készültem, hogy nem lesz ajándék. És hát még egy jel, hogy bírnak. :) Végezetül Dodi is beköszönt egy jókívánsággal, amit szintén nagyon értékeltem.

Szóval mindent összegezve klassz kis nap volt, valahogy feldobta az irodát ez a virágáradat. :) És az is tetszett, hogy részese lehettem egy vállalati "megemlékezésnek". Még akkor is, ha a délutánra datált bulit ki is hagytam (helyette inkább Tillcsivel nőnapoztam :)). De majd lesznek még úgyis céges rendezvények...

Most csak ennyit akartam megosztani Veletek. Később majd még jelentkezem! :) Addig is mindenkinek mindenféle szépségest!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése