mozgalmas szeptember napról napra

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Némi lemaradáspótlás következik ezúttal is, egy bejegyzés, melyben néhány változás lesz tettencsippenthető.

Eltelt megint egy nyár. E három hónapban a megosztottság került a főszerepbe, három fronton próbáltam a maximumot kihozni a feladatokból és persze azzal együtt magamból is. Hónap végéig könyvelőként igyekeztem elsajátítani, amit csak lehet. Ezzel párhuzamos ellenőri jelentéseim is gyártottam. Hó végén pedig a controlling táblák adtak munkát, néha kihívást, ha épp adott táblázat nem úgy összegzett, ahogy az jó lett volna. Ilyen szempontból a július és az augusztus volt húzósabb, ekkor a szokásos adatszolgáltatásokat kiegészítette a negyedéves dömping. És hát a könyvvizsgálókat is augusztus végére vártuk. Akkortájt vétettem némi hibát is, ami kivívta a főnök mérgét is, s ami miatt nem is mertem elkéretőzni bizonyos rendezvényre (de erről majd egyszer később).

***

Elkövetkezett pikk-pakk a szeptember, amit a változások hónapjaként aposztrofálhatnék. Nagyon izgalmasan indult a hónap, fontos megbízatást is kaptam, ellenőrizhettem a negyedéves beszámolót. Majd a küldéssel is én lettem megbízva. Ez aztán valóságos informatikai kihívásnak bizonyult, hiszen hat fájlt kértek összefűzve egy doksiba. Végül majdnem túlórába nyúlóan megoldottuk a feladatot. A délután viszont rémesre sikerült (erről majd egyszer később szólok).
Olyannyira meghatározó volt viszont az eseménysor, hogy nem találtam önmagam még hosszú ideig. Mikor is néhány hibát véltek felfedezni a Nagyok, és javításra is kértek. S mivel főnök szabiját töltötte, így én kerültem elő. A feladat viszont kifogott rajtam, és főnök telefonos segítségének se vettem nagy hasznát. Talán amiatt, hogy a nagyvezír ott tipródott mellettem, és félpercenként kérdezte, készen vagyok-e már. Végül sikerült időt nyernem! A gondolataimat más határozta meg túlzottan...

Másnap aztán meglett a hiba, főnökkel a hátam mögött sikerült kiszúrni. :) A másik értékelős feladat is elkészült, így mindenki megnyugodhatott. Csak éppenséggel én nem...így jött el szeptember 8-a, csütörtök. Reggel alighogy rendezkelődésbe fogtam, máris megérkezett a visszatérő Ági a főnök kíséretében, és megkért, hogy adjam át akkor a munkakört, Ági pedig vegye át, lehetőleg szaporán, mert "még tanulnom kell". Igyekeztem elmondani minden fontosat, határidőket, jelentéseket, bár a szívem majd' meghasadt közben duplán!

Pénteken már nagyobb teret kapott Ági, aki rögtön nagytakarításba is fogott (amire nekem sose volt időm). Nekem amúgy Géza adott nagy feladatot, így számvitelen tartózkodtam többet, és ingáztam a főnökhöz a számokkal. Lényegében ez is egy ellenőrzés volt. :) Így jutottunk el a hétvégéhez, amit leginkább a morfondírozás és mérgelődés uralt, de az egy másik történet.

Hamar kezdetét vette egy új hét, szeptember közepe. Furaság környékezett meg már hétfő reggel, könnybe lábadtak a szemeim, ha a történtekre gondoltam. A munka se lelkesített ezúttal, ugyanazzal a rossz érzéssel küzdöttem, mint a magánéletben. Ennek az volt az oka, hogy Ágival hétfőre beszéltük meg az áthelyeződést. Valahogy ezt a síri hangulatot tükrözhette az öltözékem is, melyben ugyanakkor felfedezhetőek voltak a változás jelei is (mivelhogy nem igazán tartozom a szoknyarajongók közé). Reggel aztán mindjárt a búcsúról kérdeztek, amikor is majdnem eltört a mécses, s ki is bukott belőlem minden.

Aztán következett egy újabb nehéz szakasz, amikor is bedobozolhattam a cuccaimat a régi irodában. Már ez is majdnem megríkatott. Mint ahogy az is hasonló hatást váltott ki, hogy az igazgatók (így a vezér is) a munkakör átadás-átvételről faggatott. Nem is tudom ekzaktul megfogalmazni az érzéseim, annyira ambivalensek…félek az újtól, a kihívásoktól, de legfőképp attól, hogy elbuktázom, és ragaszkodom a régihez, amiben nagyjából rutinos vagyok. Még akkor is, ha szinte minden controlling táblához kelleni fogok. És rossz is volt valamiért visszacsörtetni Ágihoz segíteni. Bár jót is találtam az egészben, így most olyan, mintha lenne egy controlling csapat! :) A munkanapot amúgy átszőtte az aggódás, miután Olgi megérdeklődte a főnöktől a ki nem vett szabijainak sorsát. Szankciót jelentett, hogy ha nem lesz ellentételezés, másnap anélkül már nem jön dolgozóba. :S

Tevékeny munkanapot tudhattam a hátam mögött, még egy kis névnapozásra is tellett. Bár éreztem, hogy a mosolyom, és a nevetésem is az erőltetett kategória. :S Azért legalább ettem egy finom hústekercset. Pénteken úgyis folytatjuk Edit névnap alkalmából sütizabbantással. :) Végülis egy controlling teamülésen közölte a főnök a jó híreket, miszerint Olgi még marad, megkapja a jussát! Mi meg mindjárt kaptunk feladatot is, összefoglalhatjuk a controlling jelentéseket. S mivel Ágota nem igazán volt képben, így enyém lett a ténykedés, ami egyszerre jó, és egyszerre rossz. Megtisztelő volt, mert felnéz rám Ági! De gáz is, mert megint én ügyködtem többfronton! Ami a tanulás rovására ment…Másfelől a szerződések és szabályzatok rendbevágása is előkerült, igyekeztem is háttérbe vonulni, hogy valamiben már Ági is kibontakozhasson. A munka során legalább átlátta a dolgokat. :)

Ám a kettős helyzettel se tudtam nagyon mit kezdeni, de legalább az az érzés kicsit oldódott, hogy elvesztettem valamit! Amúgy valahogy nem tudtam a munkára fókuszálni, és a többiek is észlelték, hogy bajom van. Ám lelkem apró szilánkokra tört darabkáit nekem kell összeragasztgatnom. Amúgy felhívtam Marcsit névnapja alkalmából, és egy látogatást is beterveztem.

A következő napokban aztán vissza-visszatértem az irodába, a megszokott helyemre segítségként főként. Ági időnként forrt a dühtől, amit a sok, szekrényből előkerülő kramanc jelentett. Tény, hogy jól felhalmoztuk a dolgokat, bár azok nagyjából rendben sorakoztak a polcokon. Gyakorlatilag a fő ténykedése ekkortájt a rámolászásra terjedt ki, no meg persze az új iroda iránti vágyakozásra. Én azért számvitelen is próbáltam ügyködni, ám azért a felfokozott lelkiállapotban kifejezetten jót tett, hogy Olgi ott állt a hátam mögött, és navigált az értékcsökkenések módosításánál. A már említett kórházi látogatást is sikerült megejtenem, miután a számítástechnikai eszközöket leltároztuk fel a buszállomáson. Ez vegyes érzéseket keltett bennem, délután ismét egy hatalmas kellett aludnom, hogy lelkem megnyugodhassék kicsikét (ez rendszeres délutáni tevékenységem lett). A leltározást másnap is folytattuk némi lomolásban való segédkezést követően. Ági tényleg jó sok mindent kiszórásra ítélt. :)

Viszont sikerült felbosszantania azzal, hogy utánamtelefonált és telefonon várta a megoldást! Mindez úgy éreztem, abszolút nélkülözhető lett volna, ha méltóztatja elővenni a korábbi jelentést, és kicsit belemélyed. Olyannyira megmérgesültem, hogy vettem egy gofrisütőt vigaszdíjnak. :) Azért sikerült megoldania egyedül is, el voltam ragadtatva. :) Vártam nagyon a sümegi kiküldetésünket, melyet a hét utolsó munkanapjára irányoztunk elő (így lőttek a névnapozásnak, de sebaj, Editről nem lehetett nem megemlékezni).

Legalább korán kelni nem kellett, ugyanis a negyed 8-as Kisalföldes Credo-t választottuk, amivel zötyögtünk Sümegig. Elég hamar le is értünk. Elsőnek a forgalmistával ügyeztük le a kifelé járatot, mivel túl sok nem megy 9-10 óra között a telepre. Adódott így öt egész percünk a leltározásra, szerencsére végeztünk is. Egy kedves sofőr vállalt egy pluszutat a telephelyre, így meg is érkeztünk oda fél 9-kor nagyságrendileg. Köszöntő köröket követően aztán bevackoltunk az igazgató úr irodájába, ahol elfogyasztottuk reggelinket. :)

Majd végigjártuk a helyiségeket, ahol jó sok visszásságra fény derült. Nem is gondoltam volna, mekkora munka helyretenni a cuccokat, ha egyáltalán lehetséges ez. :S Közben persze ismerkedtünk is megint a többiekkel. Megállapíthattam, hogy Olgit nagyon szerették. Az idő pedig elég gyorsan telt-múlt. A Kft-t is megnéztük, itt is jól elbeszélgettük múlt-jelen-jövő vonatkozásában. Kicsit érzékenyen érintett ugyanakkor a családalapítás témája, be kell vallanom.

A nap legnagyobb élményét egy felújítás alatt álló busz közeli megtekintése jelentette a műhelyben…:) Főnököt is sűrűn megemlegettük, azért bámulatos az akaratereje és tudásvágya! Igazságtalanságok meg mindig is voltak, és mindig is lesznek! Nekem most igyekeznem kell belerázódni a tárgyi eszköz témakörébe, hogy rutinossá váljak.

A kirándulást (és egyéb lelki zűrjeimet) lezárandó hatalmasat szundítottam. A győri útra is rá kellett pihenni kicsit, melyről olvashattatok külön posztban. :) A vasárnap pedig némi nosztalgiát hozott, hiszen Dodinak kellett elrendezni a szoc. papírokat. Tőlem megszokott műgonddal nyálaztam át a papiruszokat, melyekben egyszer elveszik ez az ország!

Szeptember 19-e is ránk köszöntött, ezen a héten dolgozott Olgica utoljára. Ezen a hétfőn a terv és a tény nagyon fedte egymást, sikerült aktiválnom a kft-s cuccokat. Főnök meg inkább Évát nyúzta a modellel, amibe szintén bele-belefolytam controllingos lévén. De magyarázás közben figyeltem is, hogy tudjak segíteni elakadás esetén, kellett ez nagyon! Addig se másra gondoltam!!! A napi alvás pedig rutinná vált!

Kedd aztán újra csak félelmetesnek mutatkozott, mert kolleginám új oldalát ismertem meg. Nem értette a dolgokat, és hatalmas rúgást mért a számítógépre! :S A nagy dühöngést hanyagoltuk is, és Olgival körbeindultunk előleltározás címén a telephelyen. A controlling beruházás táblát sajnos nem sikerült befejeznem, így ez másnap került megoldásra. Olgi menye, Judit is meglátogatott minket, annyira imádnivaló pocija volt! Ez a szerda is nagy morgásos hangulatban telt, kollegina stílusa megint hagyott kívánnivalót maga után.

De délután legalább szabad voltam, és kedvemre vásárolhattam Olgicának ajándékot például. Már előre dörzsöltem a tenyerem az átadáson. :) Csütörtökön pedig Tapolcán jártunk. Ez a kiruccanás is igen hangulatosnak mutatkozott, és új ismeretségek is köttettek. Na és a légkörre se lehetett panaszunk, záporoztak a humorlabdacsok. :) A leltár itt is hozott érdekességeket.

És hát el is érkeztünk Olgi utolsó munkanapjához, melyet a szervezkelődés határozott meg érthető okokból. Reggel azért megejtettem az ajándékátadást, nagyon jó volt érezni az örömet és meghatódást Olgica részéről. Mondjuk kicsit aggódtam, hogy ugyanazt kapja tőlem is, meg Ibolyától is, végülis egymáshoz passzoltak a tálacskák. Ekkor se maradtunk látogató nélkül, Andi, a korábbi titkárságvezető ugrott be hozzánk.

A nap nehezen telt el, Éva csapkodott, szétszórt mindent maga körül, át is vonultunk a másik irodába. Ahol egy épületfelújítás (jelesül a szivattyú) szivattyúzott. A munkahét aztán majdnem bőgéssel ért véget, annyira meghatódtam, ahogy Olgi elköszönt.

A lazulós hétvégét követően pedig megkezdődött szeptember utolsó hete, immáron egyedül a tárgyi eszközön. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a főnök úr nem is hitte el, hogy Olgi nem dolgozik már. De mindjárt jelentős kutakodást igénylő feladattal bízott meg. És vendégfogadósat is játszhattam, néhány ingatlanbecslőt kalauzolhattam ugyanis körbe-karikába a telepen. Ahol a két fős csapat méricskélt, és skiccet készített az alaprajzhoz, mely az idők homályába veszett…Néha-néha a navigálás átcsapott bújócska-fogócskába, de így volt mókás a munkanap, amelyet ártárgyalás zárt. Itthon pedig leszedtük a kukoricát is. Olgitól pedig megtudtam, mit is szeretne igazán ajándékba kapni.

Kedden aztán meg is győztem a pénzügyes kollektívát a kristályok elvetéséről. Ez meg is alapozta a napot, miután elfogadták, hogy fényképezőgép tökéletes lesz. Javarészt táblázatokkal foglalkoztunk, Évicit nagyon támogattam a modellben is, ráfért. Főnök pedig ismét próbára tett tárgyi témakörben, de az információt sikerült hamarost előállítanom. :) Este pedig a kartonokat és a számokat bűvöltem megintcsak eleget téve a könyvvizsgálónknak.

Szerda nagy nap volt, hiszen Olgi ekkor jött búcsúzkodni (erről itt olvashattok) Korábban pedig megígértük neki Ibolyával, hogy mindenben segítségére leszünk. Ennek a controlling tábla látta kárát. Nem gondoltam volna, hogy ez a búcsúzkodás ilyen érdekesen sikerül. Bár ebben nagy szerepet játszott a főnök és Éva közötti konfliktusnak (amikor is kollegina rávágta az ajtót). Nekem jutott a merészséget igénylő feladat, hogy legalább tájékoztassam Gézát az eseményről, ekkor próbáltam elsimítani a vitát. Bár azért örültem is a történteknek, mert így legalább alátámasztódott, hogy nem beszélünk valótlanságokat! :) Sikerként éltem meg, hogy sikerült elráncigálnom a főnököt a táblázat mellől. Éva egyébként elég messzire ment a viselkedést illetően! Másfelől nem igazán értem, hogy ebben a nagy projektben miért is kellett kérvényt benyújtani a túlórára, főleg, hogy ezt nem lehetett akkor már átadni másnak…A búcsúztató szép volt, de elmaradt a korábbiaktól az előbb emlegetett történések éreztették hatásukat, idő előtt távoztunk is. Ágota eléggé felbosszantott mondjuk azzal is, hogy elrángat a táblái miatt…meg hát a stílus is zavart, hogy kérdez, aztán nem hiszi el, amit mondok…délután aztán tovább is maradtam, ami adott némi pluszt Évának.

Csütörtök (szeptember 29.) is elkövetkezett. Lassan haladtunk a táblákkal, tényleg hibát vétettem két résznél korábban. :S Géza amúgy már reggel feladatot adott, a számviteli politikát kellett ellenőrizni megint devizaárfolyamok kapcsán, amit húztam-halasztottam, míg tudtam…és passzoltam az utódnak (csak, mert megérdemelte!) Kicsit feldühített megint, mert az eredménykimutatásos táblázat 29 milliós eltérést mutatott, mely az écs-ben leledzett.

Ági rögtön Gézához futott…:S Bizonygathattam a főnöknek, hogy lejavítottuk, amit a könyvvizsgáló kért, magam sztornóztam az előzményeket, és a részletek legyűjtésénél mégse jelenik meg a jó összeg…hárman kerestük a hibát, és Géza is láthatta, hogy tudunk Évivel együttműködni azért. Fura, hogy a göngyölt sornál jött csak ki jó adat…nagysokára meglettek a számok, s a tábla összeállt így már, amit Gézával hármasban csekkkoltunk. Küldés jóváhagyódott. Majd kis csevejt folytattunk számvitelen, nem értette Évát (he-he, nem hitt nekem, most megtapasztalta, hogy amit mondok, az úgy van. :S)

Délután megint benézett hozzám Olgi, aki a műszakos búcsúztatóját tartotta. Nagyon rendes volt tőle, hogy segített ezúttal is! És még haza is hozott. :)

A munkahét vége laza napot hozott, vezetőink ugyanis Pesten FB-ülésen leledztek. :) Így nem kellett attól tartani, hogy újabb és újabb feladattal találnak meg. Rendezkelődéssel foglalkoztam főként, és Excel táblák gyártottam a későbbi könnyebbség érdekében a beruházási információkat illetően, valamint a kérdéseket írkáltam össze. A napba hozott vidámságot. Olgi is betoppant, és haza is csábítja kiskegyemet. :) A heti feszültséget pedig hatalmas alvással vezettem le.

***

És itt véget is ért a hónap, ami tartogatott jónéhány változást egymással párhuzamosan ráadásul. Nem mondom, hogy sikerült alkalmazkodnom zökkenőmentesen! A magánéleti szál pedig még sokáig megríkatott, nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna a történtekre (két év ment tönkre csúfos módon!) Ezt majd valamikor kifejtem kicsit bővebben is az utókor számára szigorúan tanulságképpen! (és remélem, hogy nem tűnik el a blog, mint a korábbi!!!)

A munkabeli változás pedig hosszú távon lehet nyerő, akármennyire is féltem a könyveléstől, illetve magától az újtól. Majd beletanulok mindenbe, és lassanként e kapaszkodóra építve újrakezdem az életem! Hiszen jönni fog egy új társ, aki újra a bizalmamba férkőzik (hmmmm…nem lesz egyszerű dolga sajnos!). No, de innen fogom folytatni a körmölést. Köszönöm, hogy kitartóan végigkövettétek bejegyzésemet! Még jövök! :) Puszi addig is mindenkinek!

Olgi búcsúztató 2011. 09. 28.

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Mivel nem szabad megszakítani az események fonalát, így tudósítok Nektek egy vállalati eseményről is.

Eljött a nap, szeptember 28-a, mikor is búcsúztató került napirendre ismételten. Olgi már jó előre a szeptember végét hangoztatta, és oda is datálta az elköszönést. Rossz ezt így leírni, és megélni is furcsa volt. Akkor már harmadik napja álltam a sarat viszonylag önállóan, és inogtam régi és új között. Mert hát ugye a controlling táblákkal hó végéig kell elkészülni, az utódom meg kezdő a témában…

Természetesen korábban már elígérkeztünk Ibolyával Olgi segítségéül az állófogadás kibontatkoztatásában, melyet délre datáltunk. Délelőtt leginkább a controlling beruházás tábla kimunkálásával telt, miközben azért fél szemem Évicire helyeződött és az üzleti modellre. Gyakori vendég volt nálunk ezidőtájt a főnök úr. :)

Kis sikerélményem adódott azért, mert meggyőztem a többieket a megfelelő ajándék megvételményezését illetően. Így kristályváza helyett fényképezőmasinériára gyűjtöttünk az elmaradhatatlan virág mellett. És még annyit tudtam hozzátenni az ajándékozáshoz, hogy a szokásos versikébe belefoglaltattam tavaszi örök élményünket, a konszit. :) Megtiszteltetés volt elsőként olvasni a kész művet, nagyon meghatottak a sorok. Délelőtt aztán megérkezett a fotógép a hozzá illő memóriakártyával és tokkal egyetemben, ezeket a pénzügyes kolleginák becsomagolták, és már előre lelkendeztünk az átadási ceremónián. Néhány morgó egyed is adódott azért, de ez már csak így szokott lenni.

Fél 12 körül aztán folyamatosan érkeztek a vendégek, a korábbi nyugdíjasok, akik meg lettek invitálva az eseményre. Időközben újabb feladatot kaptam Olgitól, hogy sutyiban csempésszem ki a virslifőzőt, mert azt át akarja örökíteni Pircsire. Kicsit mókás volt a dolog, mert azt se tudtam, mit is keressek. :) Nem láttam még ugyanis ilyen eszközt. :) De megoldottam a helyzetet, kollegináim segítségemre siettek. Alighogy sikerült a csempészet, máris jött az újabb megoldanivaló. Évicit kellett vigasztalni, mert igen-igen felhúzta magát, és és dühében rávágta a főnökre az ajtót. A nagy lelkizés miatt aztán le is csúsztam Olgi érkezéséről, így a tálalásban való segédkezés csúszott picit. Csak sikerült felszállítani a tárgyalóba a poharakat és tányérkákat, és üdvözölni a roppant csinos Olgit (aki a hajviselet változásból adódóan alig akartam megismerni). :)

Aztán következhetett a vendégsereg helyszínre kísérése, melyet szintén magamra vállaltam. Nagyon tetszett az, ahogy egymás után/mellett vonul a díszes csapat, és megtölti élettel a „Fehér Házat”. A szokásos üdvözlő köröket követően elővettem minden bátorságomat, és bemerészkedtem a főnökhöz, hogy ő is értesítve legyen legalább a rendezvényről. Meg is lepődtem, hogy panaszt emelt nekem Évire, szerintem megzavarta a történés őt is. És hát nehezen, de pár percre sikerült elszólítani a tábláktól.

Míg én a tárgyalóba loholtam vissza várakozást kérni, addig főnök úr az irodánkat látogatta meg ismételten. Na ja, merthogy elfelejtkeztem mondani, hogy változott a helyszín. :) Vele ismételten a faházban találkoztam, mert Évit is szerettem volna megkérni, hogy emelkedjen felül a sérelmeim és jöjjön ő is néhány minutumra legalább. Sikerült is összeszednie magát, és utolsóként mi ketten battyogtunk be.

Miután mindenki elfoglalta helyét, Zoli elszavalta a verset, mely ismét csak meghatott. Abszolút Olgira jellemző tulajdonságokat tudott összeszedni és költeménybe foglalni. Kicsit meghökkentem, amiért az ajándékátadásnál a főnök háttérbe húzódott…Igazán jó volt ettől függetlenül látni, hogy Olgica meglepődik a ketyerén, és szívből örül! Majd szólt pár köszönő szót, és okozott meglepetést azzal, hogy átadásra kerültek apró meglepetései (Marinak a kolbász édesség helyett, Pistának a barackmag teásdobozba rejtve, és a virslifőző Pircsinek). A gesztusokkal mindenki arcára mosolyt csalt, ezt is roppantó meghatónak és Olgisnak találtam. :)

Ezután kezdetét vette a fogadás, és a kínálgatás (4-féle süteménnyel és némi sós nassival). Közben persze tudakolódtak, hogy mi Évici problémája, de leépítettem a kérdezőket. Elég hamar a távozás mellett döntöttek a főnökkel, amit meg is értettem egyébként. Ági aztán engem is elrángatott a rendezvényre a controlling táblák kapcsán, amitől nem voltam elragadtatva. Később azért visszaosontam, így tudtam beszélgetni is Olgival. Meg is ígérte, hogy a másnapi műszakos búcsúztatóját követően segít. :) Így kicsit meg is nyugodhattam, hogy nem hagy egyedül a kérdések százaival. Ettől függetlenül azért kicsit tovább maradtam, ami pedig Évire mindenképp pozitív hatást gyakorolt.

Délutánra nagyjából lenyugodtak a kedélyek, a történtek hatására végre elhitte a főnök, hogy amiket mondok kollegina stílusáról, az mind igaz sajnos…de legalább közelebb jutottak a modell összeállításához a viharos előzmények után.

Ha értékelném a búcsúztatót, ami azért alulmúlta az eddigit meglátásom szerint. Szerintem a probléma az időzítéssel volt, mindenki feszültebbnek mutatkozott, mint korábban. Amit nagyon sajnálok, Olgi többet érdemelt volna...én speciel végtelenül hálás is vagyok neki, amiért mindig biztatott, segített, rendelkezésre állt. Remélem, boldog hosszú nyugdíjasévek elé néz! Ezzel zárnám is fogalmazványomat, következzenek a fotókópiák!

győri kiruccanásról

Üdvözlet kedves olvasók!

Megint lemaradásban vagyok, így ideje körmölészni valamit ide is az elmúlt hetek eseményeiből. Azért adódott néhány jelentősebb. Ezúttal a győri kirándulást fogom prezentálni Nektek, majd lassanként adagolom a többit, ahogy energiáim engedik. :)

Már időtlen idők óta nem láttuk egymást Anita barátosnémmal, így egy jó ideje tervben van egy gazdász összereppenés, amit eddig többségében a munka (és valami roppant határidős feladat) hiúsított meg. Most azonban eléggé elszántnak mutatkoztunk mindketten ahhoz, hogy a nagy összejövetel létrejöjjön. Kezdetben Pápa városában történő kujtorgásban állapodtunk meg, amit aztán egy huszárvágással módosítottam Győrre. :)

Így következett el szeptember 17-e, szombat. Reggel ismét csak korán keltem, hiszen a program változott, és Győrben taliztunk Anita barátosnémmal. :) És hát kiváltságaim csak a Somló Volánra vonatkoznak, így aztán a mi járatunkat választottam oda- és visszautazásra is. :) Kicsit nosztalgikus érzések kerültek már az induláskor felszínre, hiszen legutóbb (januárban) is a 7.10-sel közlekedtünk Attilával…most útitársam Elvira volt, aki persze faggatott is. Elvi olyan dolgokra is rávilágított, ami új szemléletet adhatott, bár annyira nem vigasztaltak szavai. :(

ápán aztán odasomfiztam a sofőrhöz, felmutattam a kis rózsaszín füzetecskémet, hogy ezzel mennék Győrig. Aztán csendesedésre lettem intve, és mindenféle töltögetés nélkül visszakepeszthettem a helyemre. Bár úgy voltam, hogy ha jön ellenőr, és valami nem okés, hétfőn a forgalmi igazgatónál kezdem a napot…Téten csatlakozott hozzám Anita, és Győrig kibeszéltem magamból a történéseket. Ám mégsem könnyebbültem meg. :S

9 előtt kicsivel fel is érkeztünk szeretett egyetemi városunkba, kis tanakodás után aztán úgy határoztunk, hogy Anita megmutatja a munkahelyét). Természetesen csak kívülről, mert a riasztóval nem akart szembetalálkozni azért. :) Az iroda egyébként a belvárosban helyezkedik el, egy kb. 10 perces sétára a pályaudvartól.

A vizitet követően vettem le némi készpénzt, illetve próbáltam Dodival is felvenni a kapcsolatot, hogy érkezhetünk-e. A telefonra nem felelt. :S Így inkább az egyetemre battyogtunk be, és néztük szét. Még mindig nem tetszik az épület, borzasztóan kopár…A második szinttel ezúttal nem próbálkoztunk (jobb a békesség!).

Ledöbbentünk, miután az órarendeket is meglestük a termek előtt, és eltűntek a gazdász tanárok…:S Tényleg, ki is kell derítenem, hogy hova szeparálták el őket. :) Az egyetemisták humora viszont a régi, szépen megkoronázták Széchenyit. A fotózkodás elmaradhatatlannak bizonyult a szobornál is, ha már az Új Tudástérrel a háttérben pózoltunk.

10 óra körül aztán tesót is elértem, s lefixindíroztuk a randit. A Víztorony utca 12-be is betértünk ennek megfelelően a szokásos teánkra. Itt az új szerzemények (közúti táblák) körül lehetett lelkendezni, illetve Anitát is faggatni a munkahelyi körülményekről. Hát meglehetősen nomád viszonyok uralkodnak (megrökönyödtem a nagy közös evészeten, meg azon is, hogy Anitának kell tálalni…). Dodival csevegés közben nekiálltunk mosni is, egy 3 órás programot állított be, így eleve nem tudott korábban hazajönni, mint mi. Azért ebédelni sikerült elcsábítani öcsikémet, pedig ő „reggelizett”. A dél is hamar elkövetkezett, addigra már ki is éheztünk a finom rántott husikára. :D

Az Új Hullámban ejtettük meg a délidei táplálékfelvételt. A hátsó boxban foglaltunk helyet, ahol ismét megrohantak az emlékek (a gazdász talin István figyelmeztette Attilát a dobogó létére)…fenséges lakomát csaptunk itt egyébként. A gulyásleves és a rántott husika is nagyon ízletes volt! És még a salit is bevágtam. :) A kiszolgálással is elégedett lehettem, úgyhogy mindenre 10 pont! :D

Visszafelé aztán megdöbbentett a sok változás, ami az Egyetem környékét illeti (körforgalmakat építettek ki, eldózerolták a Nyelvi Tanszék és az Universitas épületét…) Egy óra tájékában aztán úgy döntöttünk, hogy dobbantunk tovább az Árkád irányába Anitával. Elég hamar ki is érkeztünk a bevásárolóközponthoz, és sorra jártuk a boltokat keresve a legújabb póni-divatirányzatokat és az extrém ruhadarabokat.

Így bukkantunk rá a szőrmére (mindent vitt a szőrmés kulcstartó, a szőrmemellény, a szőrmekabát és a női jetiláb = szőrmével díszített csizma). De próbáltunk még kalapokat is, és egyéb kiegészítőket is. Közben egy mellénykére szemet is vetettem (szőrme nélkül!), az egész színválasztékot meg is néztem magamon, ám valahogy a nyakával nem tudtam zöldágra verődni. Végül tehát a vásárlás elmaradt. Körutunk zárásaként egy játékboltba néztünk körül (ahol ismerősökre is leltem Könyvék személyében), és persze az elmaradhatatlan nosztalgia is megejtődött magamban (januárban itt vettem Attilának a kutyusfigurát).

Végül az Interspar-ba tévedtünk be némi innivalóért. És hogy ne maradjunk sztori nélkül, a felső szintet is be akartam barangolni, amihez a liftet vettük igénybe mozgólépcső helyett. Végülis sikerült a második emeletet bediktálni, ami egy parkolóházat jelentett. :D A felső szintes körülbóklászás rövidbe szabottra sikerült aztán. A buszhoz időben érkeződtünk (de már városszerte is emlékhegyekkel küzdöttem!), Anita nagyon kíváncsi volt, hogy szállok fel, milyen szöveggel.

A sofőr nyájasnak mutatkozott emitt is (SV-n belül vagyok, nem hiába!), és csak helyfoglalásra intett. :D És ha már Volán, többiek egyből szekáltak is, hogy milyen csotrogány Credo-t ( pontosabban: Credo EC 12-t) mertek küldeni…:D Hát jah! Az utazás egyébként jól telt, Dodi mesélt új kalandjáról…kíváncsi leszek, mit hoz ki a szituból, meg hogy az előzményt mennyire juttatta kukába.

Itthon aztán várt a finom gofri, és a képcserebere, no meg az X-faktorosság. Mindent egybevetve nem volt rossz móka a kirándulás, ám valami mégiscsak hiányzott…vagy lehet, csak a helyszínválasztás jelentette a gondot a nosztalgikus elemek miatt. Elvileg jövő hónapban megint talizunk, jó lenne! Anita azért tényleg igyekezett feldobni, meghallgatni, azt hiszem, Ő a legigazabb barátom! Köszönet Neki mindenért! Nektek kedves olvasók pedig azért, hogy végigolvastátok kirándulásos bejegyzésem. Legyetek türelemmel, innen fogom folytatni az eseménysort! :)

SV kirándulás, úticél: Dobsina (Szlovákia)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Még friss az élmény, és csapattam némi szabadidőt, úgyhogy most osztom meg Veletek a szlovákiai kirándulás eseményeit. :) Elöljáróban csak annyit, hogy ismét csak fergetegesen éreztem magam, és megint egy lépéssel közelebb kerültem a teljes integrálódás felé. Ugyanakkor arról is megbizonyosodhattam, hogy szerető légkör vesz körül ténylegesen is, ami iszonyatosan jólesett, bevallom! De repüljünk vissza az időben kicsit, és kezdődjék a mesés beszámoló! :)
A SV Szakszervezete minden évben kirándulásokkal színesíti a vállalati életet, s miután még újunc Button-nak mondhatom magam, így a szlovák út is kihagyhatatlannak volt minősíthető. Vártam is az utazást, hiszen igen-igen maratoni hét zajlott (ennek részleteiről majd később szólok egy összefoglaló bejegyzésben). Az előkészületekről csak röviden annyit, hogy előre megrendeltem a szenyákat, illetve pénteken vásároltam is Édesanyával karöltve egy nagyon kényelmes tipegőt illetve a sportos szereléshez egy farmert. :) Nagyjából még pénteken sikerült bepakolni.
Szombat reggel aztán hajnalban zörömbölt az óra, kicsit korábban, mint ahogy azt hétközben megszoktam. Csak remélni tudtam, hogy nem marad itthon semmi fontos kellék (személyi igazolvány, fényképezőgép), mivel a készülődés vége eléggé sietős jelleget öltött szokás szerint. :) A buszmegállóban meg is kérdezték, hogy hova igyekszem. No, erre végre büszkén vághattam rá, hogy kirándulni! :) A kis csapat aztán nagyon hamar egybegyűlt, Csibét is lehetett szekálni, amiért nyomatott egy sprintet a járatra (valószínű, a saját idejéhez szabta a menetidőt :)).
Ajkára aztán negyed 6-kor érkeztünk meg, a csapatszállító csotrogányra ekkor már felvergődött a díszes társaság. Meg is kerestem rögtön a többieket (Lilla, Icu, Pircsi és Edit), akik kis letolással fogadtak helyfoglalás ügyében. Hát igen, ez most nem jött össze, de nem rajtam múlott a dolog! Végülis fél 6 órakor elindult a megszokott különbusz a 14-es kocsiállásról Székesfehérvár-Budapest-Salgótarjánon át Dobsiná-ba. Ám már a startnál kipörögtek a kerekek, és lefulladt a motor. Ezen eset kis rémületre adott okot, ám a képzett kapitány higgadtan újraindította a járművet, mely aztán nem is adta meg magát. :) Az útvonalat tekintve nem kicsit lepődtünk meg, amikor elsuhogott mellettünk egy Balaton. Orcám akkor hullt igazán porba, amikor Balatonkenesén robogtunk által, rögtön megrohantak a 2009-es kedves emlékek a baráti nyaralásról! :) Ezekről rögtönzött beszámolót tartottam Editnek, akivel egész úton be nem állt a szánk, így sikerült baráti viszonyt kiépíteni. :)
Útközben természetesen nassolnivaló is szervírozásra került a bemelegítő itókával egyetemben. Jolinak kifejezetten jól állt a hostess szerep. :) És Dodi öcsémet idézve: "elégedett voltam a Volán szolgáltatásokkal", miután mulatós CD is előkerült, és kellemes táncra csábító muzsikaszó szolgálta az esti mulatságra való ráhangolódást is! :) Edit olyan aranyosan dúdolászott végig. S mivel az alkohol is fogyogatott, egy kóbor udvarló is előkerült, aki letáborozott mellettünk útakadályt képezve. Részemről körülbelül két percig volt szórakoztató a "befűző" tevékenység, kicsit féltem, hogy majd a ser a ruhámon landol a nagy fecsegésben...ezt igyekeztem megelőzni, és határozottan helyretenni Lajost. Végülis Joli terelte el tőlünk.
Időközben pedig szerelőink is észlelték, hogy a munkájuk nem igazán tökéletes, de ezt én is érzékeltem, mikor épp kinyújtottam a bal lábamat. A padlózat ugyanis hullámzott a besüvítő levegő hatására. :) Edit nyugtatott, hogy nem lesz baj, hiszen itt vannak a szerelők. Na ja, csak épp szerszámokkal álltunk hadilábikón! :D De hát úgy szép az utazás, ha eseményteli! :) Érdekességként jegyezném meg, hogy székes királyi fővárosunk (más szóhasználatban: nagyfalu!) lenyűgözött (néhány emlék itt is előbukkant)! A száguldásba egyetlenegy tervezett boxkiállást iktattunk be az M3-as autópálya 32-es kilométerkövének környékén, a babati pihenőnél, itt mindenki elvégezhette ügyes-bajos dolgait (csak széljegyzetben megint: az illemhely lehetett volna kulturáltabb!).
A magyar országhatárt fél 10 tájékában Salgótarjánt követően léptük által, erről szokás szerint a mobil kézikészülékeink által értesültünk, ugyanis rögtön átváltottak szlovák szolgáltatóra, majd a roaming limites üzenet erősítette meg az országváltás tényét. És rohogtunk tovább hegyeken-völgyeken keresztül meseszép tájakon keresztül úticélunk felé egy Shell üzemanyagtöltő állomáson történő kitérőt követően. Aztán kényszerstop-ot kellett beiktatni, mivel valakinek a gyomra nem igazán bírta jól a zötykölődést. A kis takarítási műveletet követően aztán folytattuk utunkat, Zsuzsa nyomatékos kérésével, miszerint lehetőség szerint mindenki fogja vissza magát, hogy időben érkezhessünk. Persze ez nem tudott teljesülni...A beszédtémát pedig az előttünk suhogó Skoda motoros busz adta, korábban pedig a Kunság Volán helyijáratainak műszaki paraméterei. :)
Dél körül Zsuzsa készülődésre kért mindenkit, ennek megfelelően elő is kerültek a téli ruhadarabok. Voltak olyan bugrisok, mint például jómagam is, akik a vastag holmikat egyből magukra is cibálták. Valahogy úgy képzeltem ugyanis, hogy egyből a barlanghoz érkezünk, nem lesz nagyon időnk öltözgetésre. Az első megrökönyödésem itt következett be, miután világossá vált számomra, hogy némi séta következik. Így nagy svunggal megfosztottam magam a garbótól, Peti a nagy ruházkodásban gálánsan segítségemre sietett, ezáltal nem kellett megállni, és tudtunk haladni az élbollyal. Ám én, mint jólnevelt tápos egyed, hamar elértem teljesítőképességem maximumát, és így meg kellett kezdeni a lemaradozást. Peti nem is igazán értette, miért mondom, hogy tápos vagyok, érdekes mód, ki is kérte magának az önkritikámat! :) Pedig tényleg lassítani kellett, de még így se sikerült eléggé, jól kipirultam, mire a csúcsra jutottam a középmezőnnyel egyetemben. Itt a hegytetőn kicsit lehetett szusszanni, amire nagyon-nagy szükség is volt. :) Ekkor kis kattogtatásra is mód nyílt ismét. Kis riadalomra adott okot ugyanakkor, hogy úgy hírlett, lemaradtunk a barlangászásról, és a következő turnus csak négy órakor indul magyar nyelven. Ám hamarosan behatolhattunk mégiscsak a jégbirodalomba. :) Itt már a kezdetekkor felfedezték az ifjabb generációhoz tartozók a hűtőket. :) Természetesen poénból.
A barlangba fémlépcsőkön keresztül lehetett lejutni, egy korlát jelentett fogódzót. Figyeltem is nagyon a lábikóm elé, mert itt egy óvatlan mozdulat lavinát és veszélyt jelenthetett volna a libasorban kígyózó többiekre. A kesztyű viselete egyébként szintén nagyon ajánlott volt, ezúton is köszönöm a figyelmeztetést munkaügyesünknek, Zolinak. :) S mivel inkább a sétára összpontosítottam és a balesetek elkerülésére, így a látványra csak ímmel-ámmal figyeltem. De meg kell hagyni, impozáns volt a jégréteg! A túra során a legjobban az a rész tetszett, ahol jégfalak között haladtunk. Természetesen kis megállók is adódtak, az ún. termek, ahol magyar szöveget hallhattunk a barlangról. Idegenvezetőink meg lámpáikkal hadonásztak a nevezetes pontok kapcsán. Utóbbi jelentet az aktuális poéngyárosaink jól ki is parodizálták. :) Peti se maradhatott ki a viccelődésből, őt a barlang lyukjaiból előtörő nyestekkel rémítgették kópé társai. Aztán valamelyik vigyori előhozta a denevéreket is, amin Edittel együtt felderültünk. Utunk során ugyanis a fényképezési tilalom kapcsán kolleginám vetette fel, hogy majd ha vakuzunk, akkor ráfogjuk, hogy "a barlangi jégdenevérek kacsintottak csak!" További kacajra adott okot, hogy tényleg leledztek a jeges vacokban ilyen állatok, belőlük is több típus. :)
A séta utolsó része is nagyon ütős volt, itt megcsodálhattuk a jégcseppköveket, melyeknek csúcsa időről időre letörik, és melyeket a barlangba jutó víz újra és újra megépít. S itt került említésre bizonyos műkorcsolyázó, akinek kapcsán Humor Heroldjaink rávilágítottak a mesterséges elemekre (felfedezték a falból kikandikáló műanyag csövet, a rúdtáncra is alkalmas jégbe lehatoló fémrudat). Petit ekkor már bobozásra akarták benevezni. :) Utolsó nagy poén az "Élet vizéhez" fűzödött, amit mindnyájan megízleltünk volna alighanem. De így természetes is, hogy szlovák szomszédaink átlagéletkora messzi-messzi jobb, mint a miénk, hiszen rendszeres fogyasztói e víznek. :)
Záróakkordként pedig a további nevezetességekre hívták fel a figyelmet némi komolyzenei betét mellett. S természetesen a szövegből nem maradhatott el az illegális fényképezők szankcionálása.
A barlangbejárás nagyjából fél órát tett ki, néhányan fáztak is (főleg, miután halászgatyóban és ingben érkeztek, utóbbinál nem segített a nagy "téliesítés", a gallérfeltűrés sem. Ám ez is az emlékezetes momentumokhoz tartozott!). Újbóli akklimatizálódás és értékelés után aztán lefelé indultunk. A csapat itt ketté is vált, rólam pedig Joliék lekoptatták Petit. :) És ami még jólesett, hogy érdeklődtek hogylétemről. Lefelé már könnyebben haladtam jómagam is, közben csak egy-egy fotókópia miatt álltam meg. A völgybe érkezve aztán megrohamoztuk a szuveníreseket, ahol is Tillcsinek vettem néhány euróért egy ceruzatartó kos figurát, ezzel jeleztem Petinek is egyértelműen, hogy nincs zöld jelzés! És előre örültem az átadási folyamatnak.
Kis bóklászás után aztán indult a limbóhintó hazabakára nagyjából három óra környékén. Az alagútban egyesek már látták a fényt! :D A táj ismét csak lenyűgöző volt, kattingattunk is szorgosan Edittel.
Hazafelé aztán megint csak többszörös boxkiállásokat kellett megejteni, mivel a férfinépek nem bírtak szükségleteikkel. S hogy az utazás remek legyen, újabb udvarló környékezett meg minket, és júliusi buszvisszafordító akciómra is fény derült. :) Azért a viccek ütöttek akkor is, ami Házi úr mesélt! A határon aztán ellenőrzést kaptunk. Nem vettük a lapot és csak későn észleltük, hogy a finánc nem más, mint az egyik buszsofőrünk. Mindenesetre memoárak ez is tökéletes volt! :)
6 óra körül értük el Salgótarján városát, ahol végre megint megálltunk kinyújtóztatni macskás végtagjainkat. :) Itt a nőegyedek is megejthettek egy kis kitérőt a Shell kúton. Mókás volt, hogy a fotocellás ajtó nem akaródzott érzékelni, így majdnem lefejeltem az ajtót. :) Amúgy szép kis sorocska alakult ki a mellékhelyiség előtt, az élelmesebbek aztán megint bemerészkedtem a férfi részlegre is. :) Icu olyannyira jól érezte magát ott, hogy ki se akart jönni. :) (Szerk. megjegyzés: a többiek nem akarták kiengedni! :)) Én itt kis technikai küszködést követően (még a szlovák telefontársasághoz akart csatlakoztatni a mobil távrecsegőm) előbb hazatelefonoltam. Édesanyám örült is, hogy hallotta csicsergő hangomat, mert már minden szörnyűségre gondolt az aktuális, Ajka-Gyepes közt a reggeli órákban történt buszbaleset kapcsán. Tillcsit is hívtam, de Vele nem tudtam beszélni. Petit viszont legszívesebb lecsapattam volna, hiszen nem állta meg élcelődés nélkül, bár a kérdése azért szöget vert a fejemben, hogy miért nem lehet elérni Őt két percre se. :S
Végülis tovább folytattuk utunkat a vacsorahelyszín, Hatvan felé. Ekkor már érezhető volt a társulaton a fáradtság. Jó órás buszozást követően érkeztünk el a Csárdához, és helyezkedtünk el az asztaloknál. S mivel én már meg is éheztem, így a korábban kitálalt savanyúság betermelésébe fogtam. :)

Eközben megszólalt a szintetizátor is, és az énekes is bariton hangján, hogy táncra csábítsa a csapatot. Házi úr ezt ki akarta aknázni, és miután mindenkitől kosarat kapott, ékes magyar nyelvű káromkodással küldött el minket melegebb éghajlatok irányába. Ám ezt senki se vette a szívére. 8 óra tájékán aztán szervírozták a pecsenyét, amely csak látszatra volt nagyobbacska. Házi úr a vacsora bepusztítást követően ismét csak érkezett táncika iránti igényét jelezve (eléggé sajátos, már-már bunkócska módon). Ám valahogy mindenki kapható volt a mulatozásra. J Akkor még én se sejtettem, hogy ez egy feledhetetlen móka kezdetét jelenti majd. A táncparkett elég gyorsan benépesült, s a kis hely ellenére mindenki tudta hozni a különféle dinamikus elemeket. :) Hozzá kell tennem, meglepődtem „kapós létemen”, mert alighogy befejeztük az egyik pasival a táncit, és alighogy visszakísért az asztalhoz, már ott is termett a következő. :)

A legtöbbet végülis a kissé spicces Lajossal lejtettem, meg kell hagyni, kiváló táncpartner (überli a tanítómat). S ilyenkor egyébként előnyét látom a falusi gyökereknek. Lötyögés közben pedig új arcokkal is megismerkedtem vállalati berkekből, amit szintén jó dolognak tartok. Szenzációs volt a közös körtánci is, illetve a vonatozás is, melynek masinisztája a kezdetekkor én lehettem. :P És nagyon ütött az is, ahogy egyes férfiemberek odasomfiztak, és bájosan közölték szándékukat keringőre vonatkozóan, ám hozzábiggyesztették, hogy nem tudnak ám táncolni. :)

Úgy éreztem magam, mint egy lagziban! Persze sikerült is istenesen kiizzadni, de nem számított, hiszen mindenki ugyanígy volt ezzel. Az ásványvíz fogyás viszont szerintem rekordot döntött, nálam bizonyosan, az esett a legjobban! Fél 11-kor pedig még egy kávét is bedobtam, mert úgy gondoltam, hogy hajnalig itt mulatozik a Volán csapat.

11-kor viszont záróóra következett, és indulni kellett hazabakára. S itt vette kezdetét a jó 4 órás utazás, ahol is mindenki bepunnyadt, természetesen engem kivéve. Pest impozáns épületei, hídjai esti kivilágításban igazán lenyűgözőek voltak, bár ezeket fotókkal visszaadni nem sikerült. Fehérvárnál aztán kicsit aggódhattunk, mert bizony az üzemanyag kifogyóban leledzett, és a MOL töltőállomáson nem tudtunk tankolni a rendszer meghibásodása miatt. Kicsit F1-es feelingem lett ekkor…Azért kibírta a csotrogány Veszprémig. :) Onnan aztán Úrkúton keresztül érkeztünk meg Ajkára, ahol legelőször is Petit vittük haza, majd sorra a többieket. Itt aztán jónéhány logisztikai probléma is előbukkant, de azért klassz volt Ajkát bebarangolni hajnalban. :) Végülis fél négykor vettük az útirányt Noszlop felé, ami azt is jelentette, hogy jó fertályóra múlva meg is érkeztem haza. Ekkora álomnak nyoma sem volt, pusztán a térdeim fájtak piszkosul. Mesélést követően aztán megtartottam írásos kivonatolt beszámolóm Tillcsinek, majd kicsit elvízszinteződtem, miután beborogattam lábikóimat.

Ez a hétvége nem szólt igazán az alvásról, de hatalmas élményt jelentett az egész kirándulás! És a hosszú, szinte együltőben megtett út is megérte, hiszen a barlang meseszép volt, a hangulatra se lehetett egy panasz se, és a mulatság is odavágott pozitív irányban természetesen! Idénre úgy ennyi a kiruccanásokból szerintem vállalati szinten, de jövőre folytatás következik! :) Amiről szintén tudósítok majd ehelyütt! Most pedig zárom bejegyzésem, köszönöm, hogy végigolvastátok írásom! Képeket majd mellékelek! És még jövök mindenképp, addig is mindenkinek minden szépet! :)