2010-es évértékelő

Drága Olvasóim!

Elérkezett az év utolsó napja, amikor kicsit mérlegelni szokták a blogolók az elmúlt 12 hónapot. Most én is megtenném ezt. Ennek felépítésére vonatkozóan pedig azt találtam ki, hogy sorra veszem a hónapokat, és kiemelem a jelentős történését, majd végül megalkotom az összegzést, és adok minősítést 2010-nek. :)

***

Eme bevezető után következzen a január! Ebből a hónapból kiemelném Kedvesem bemutatását Kis családomnak, mely emlékezetesre sikerült. :) Mindenki szívébe zárta Tillcsimet már ekkor. És január utolsó hétvégén Kis családunk nagyobbacskává is vált, a négyes hétvége szórakoztatónak bizonyult!
Örömteli pillanatok mellett azért némi betegségből és konfliktusból is kijutott, de hát jó mellé kell a rossz is.

Február során kapcsolatunk megint szintet lépett Tillcsivel, az első Valentin-nap remekbeszabottan sikerült, a hosszú távú tervek is lelepleződtek. :) És hát én is túlestem a bemutatkozón Cili mamánál. Adóbevallások is szorgosan készültek, és a német nyelvvizsgára is elkezdtem tanulni újra. És hát itt számíthattam leginkább Anita segítségre. S talán ekkor kezdődött még inkább elmélyülni ez a barátság!

Márciusban aztán a német nyelvvizsgára való készülés volt a meghatározó még mindig, itt Tillcsi és Anita teljes támogatását és biztatását is megkaptam, ami roppant tetszetős így utólag is.
A 2010-es első interjúra is ekkor került sor, amit megint nem sikerült sajnos munkára váltani, de szerintem nem miattam. Tillcsi pedig ismét csak bebizonyította, hogy fontos vagyok számára, mert a méltatlan hitegetős bánásmódon olyannyira felháborodott, hogy levelet is gyártott a cégnek. Anitának pedig a németes segítségért voltam/vagyok végtelenül hálás. Tanárnőként is megállná a helyét, úgy hiszem. :) És a hó végén megejtett gazdász-találkozó is kedves mementó marad, a felismerős játék osztatlan sikert aratott.

Áprilisban aztán a családi összhang fokozódott, húsvétkor Tillcsiék hosszasabban időztek nálunk a locsolkodást is beiktatva. S bizony Apu ekkor döntötte el, hogy Marcsinak (aki időközben tegezésre kért!:)) csinál egy hintapalintát. S persze szigorúan titkos akció keretében meg is alkottuk, és szereztünk örömet!
Április vége felé történt viszont valami, ami az amúgy idillikus kapcsolatot kicsit megrengette. Én meg nagyon a lelkemre vettem a dolgot, persze a tisztázásra is sor került, s ez a lényeg! :) A nyelvvizsgás kudarc is közrejátszhatott előbbi problémába, eléggé nehezen dolgoztam fel azt.

Május megint a tanulásról szólt, persze fergeteges majálist csaptunk a felvezetésben. Az a Princess koncert igazán mókás volt. S a nyelvvizsgás készülés is jobb volt, mint az előzőekben, végre ki lehetett csücsülni a hintapalintába is és élvezni a langy meleget. A készülést szolgálta abszolút a német nyelvű interjú is, csak hát munka sajnos ebből se lett. A válaszos hitegetésen pedig kezdtem nagyon kiborulni!!!

Júniusban aztán advent feelingem lett, mert nagyon vártam a nyelvvizsga-eredményt, amely döntött arról is, lesz-e diplomaátadó. Hát sikerült!!! :) Okleveles közgazdász lettem!!!! :P Köszönet illeti Anitát és Tillcsit, akik nélkül azért nem hiszem, hogy megszerzem a bizit. Szép csendesen el is érkezett a nap, hogy Jó Ügyésszel fél évesek lettünk, mint pár. :)
Munkaügyileg előrelépésként értékeltem az újabb meghallgatást is, ezúttal bankba voltam hivatalos Veszprémbe. Végkifejlet negatív lett, és az interjút követően abszolút megalázottnak éreztem magam. Innentől aztán meg is fogadtam, hogy szkeptikus leszek, s semmibe nem élem bele magam!

Júliusban sor került az újabb diplomaátadó ceremóniára, melyen választott családom is képviseltette magát. Örök élmény marad ez is! S a familiáris kapcsolatok is új szakaszhoz értek a Marcsival közösen megtartott születésnappal. Na igen, jeles korhoz értünk mindketten. :) És hát gratuláció illeti Dodit, aki nagyot alakított a HUHA-projekttel, melynek sajtótájékoztatóján volt szerencsém jelen lenni. :)

Augusztus leginkább a kerti és egyéb házrenoválós munkákkal telt miután átvettem ténylegesen is a diplomám a Tanulmányi Osztályon. Egyébként pedig sikerült augusztus 20-át emlékezetessé tenni egy Tillcsivel közösen végighallgatott Zséda-koncerttel. Ezt megelőzően egy Dodival koprodukcióban készült hajó átadásával tudtam mosolyt csalni Kedvesem orcájára, és az ilyen pillanatok számítanak igazán!
Állásügyileg nem történt semmi különös, azon kívül, hogy büszkeséget félrehajítva pályáztam meg újra azt a bánkis közgazdász tanári pozíciót, amit egy esztendővel korábban nyerő helyzetből visszautasítottam (a döntést most ne firtassuk!). Csalódást jelentett, hogy még csak vissza se jeleztek az ígéretekkel ellentétben. Nem is tudom, miért lepődtem meg ezen egyáltalán?! Bár a történtek az önbizalmamat nullázták szinte, hogy még tanárnak se vagyok elég jó.

Szeptemberben az aggódás vált meghatározóvá, apunál ugyanis tüdőelváltozást találtak, mely igényelt némi kivizsgálást Farkasgyepűn. Sajnos a műtét elkerülhetetlennek bizonyult. Ezt egyébként Szombathelyen végezték. Addig viszont sok-sok nehéz percet kellett megélnünk, apróságok váltottak ki hatalmas rosszallást és vitát. Ezek hátterében leginkább az idegeskedés állt apu részéről. Persze szerintem ez a betegséges időszak összekovácsolta a családot jobban, mint annak előtte.
Tillcsinek pedig sikerült egy jól megkomponált, kihagyhatatlan levéllel némi nyugtalanságot okoznom, aminek vége azért egy újabb kedves emlék lett. A sztorit azóta is emlegetjük gyakorta. :)

Október is húzós volt érzelmi szempontból, az aggodalom tartotta magát. És most nemcsak a szombathelyi kórházas látogatásokra utalok, hanem a nagy vörös katasztrófára is, melynek híre a hazafelé tartó vonaton ért minket Marcsival. Akkor nagyon örültünk, hogy hazajutottunk. Furcsa volt megtapasztalni a pánikot!
De azért teljes biztonságban továbbra se érezhette magát senki se itt a környéken, mert félő volt, hogy újabb tározó gátja szakad át. Gyakorlatilag én is ugrásra készen figyeltem naponta a híreket, vész esetén menekültem volna a padlásra. Az egész történés véleményem szerint a mocskos profitorientált világ miatt volt!
És hát mérgelődhettünk a kommunikációs szolgáltatóváltás elhúzódása miatt is, felháborítónak tartottam, hogy a XXI. században létezhet olyan, hogy nem rendelkeznek alapanyaggal!
Tillcsivel pedig a hónap során megszereztük első közös kulturális élményünket is egy színházi előadással. Kapcsolatunk még stabilabbá vált, de úgy, hogy a kezdeti tűz változatlan intenzitással lobog(ott) tovább. Ennek külső jelei is felfedezhetők (voltak) egyébként minden egymásra vetett pislantásunkban. :).


Novemberben pedig újabb állásinterjú helyeződött kilátásba, ennek során vizitálhattam szinte végig a vörösiszap sújtotta Devecsert végigtapicskolva a lúgos anyagban. Megrázó volt a látvány élő egyenes adásban. Egyébként a csibegyáras lehetőséget se sikerült munkára váltani, viszont szerintem maximalizmuson dominált a beszélgetés során, a visszautasítás külső okokra vezethető vissza. .Hozzátársult még a nem épp rózsás kedvhez némi megfázás is, ami hallásbeli csökkenést eredményezett, és amivel elszenvedtem elég hosszasan.
Családi szempontból viszont igen-igen hízelgett lelkemnek, hogy Marcsi jóvoltából részt vehettem a SINOSZ ajkai szervezetének rendezvényén és az azt követő vacsorán. Ténylegesen családtagnak éreztem magam még akkor is, ha beárnyékolta a mókát némi rosszullét.

December felvezetése újabb családi ünnepléssel indult, jelesül Tillcsim születésnapjának megülésével. Az eseményre hosszasan készültem, és azt hiszem, sikerült meglepetést okozni, ráadásul olyannal, amiről korábban nem gondoltam volna a kiváltott hatást. A felütést követő napok viszont inkább a betegségről szóltak, így egy színházi előadást is kénytelen voltam kihagyni. Egy mondatot pedig megint sikerült zokon vennem Kedvesemtől a betegségesdivel kapcsolatosan, hiába, a szavaknak ereje van! Persze ezt a félreérhető helyzetet is tisztáztuk, és készültünk együttesen a győri karácsonyi kalandozásra Anitával és Dodival, amely tulajdonképp az évfordulónk megünneplését is jelentette.
Azt ugyanis el kellett halasztani, lévén, hogy dolgozóvá váltam. Hirtelen jött a lehetőség, nem is szakmabeli, de hát vállalnom kellett még akkor is, ha eleinte óckodtam. Így lettem az oviban dajka. A gyerekekkel hamar megbarátkoztunk, elképesztő szeretettel öveztek, és sok-sok kedves momentummal ajándékoztak meg. S a főnöktől eltekintve a munkahelyi kollektivára se lehetett semmi panaszom, bár éreztették azért, hogy nem az óvodában van a helyem, hanem sokkal inkább a hivatalban, mint pénzügyes. És őszintén szólva, azért a napok előrehaladásával az önbecsülésem is tipródott rendesen a takarítónősködéssel (merthogy leginkább abból állt a munkakör). Azért maximalizmusomat megmutattam, hogy nem akárhogy takarítok, féltek is a többiek, hogy innentől a patyolat rend lesz az elvárás feléjük is. Egy vírus viszont meghiúsította, hogy ovis pályafutásomat befejezzem, bár azért rossz volt hangtalanul.
A karácsonyi nagy ajándékozás igazán feledtette a korábbi feszült órákat, de változatlanul fenntartom, hogy igazi karácsonyom majd csak akkor lesz, ha saját családdal rendelkezem. Sajnáltam nagyon, hogy Tillcsiék úgy elsiettek szentnapon.
Az év utolsó hete pedig újra csak munkával telt, ovi helyett ezúttal a polgármesteri hivatalban ténykedhettem, meglepő módon a pénzügyesek között. Eleinte itt is küzdöttem az új dolgokkal, bár mondjuk ez valahol természetes is. Sikerült jól helyezkedni, és Marcsitól sokat tanulhattam, mivel közben okított is. És hát örültem a szakmaibb feladatoknak és az új gyakorlati szakismereteknek is. Az időnkénti lótifuti viszont bántotta itt is az önérzetemet, mint ahogy az is, hogy a másik irodában ténykedő Zita néni eléggé lenézett! Azért emlékezetes perceket itt is szereztem, jólesett, hogy évbúcsúztatóra meghívtak. :) Azt talán mondanom se kell, hogy igyekeztem munkámat maximálisan tudással végezni. Remélhetőleg az új esztendőben megszűnik a munka miatti kiszolgáltatottságom, és rálelek az álommelóra, s azzal függetlenedni is tudok ősöktől.
Tillcsivel való kapcsolatunk is új alapokra helyeződött a hónap során, de sikeresen vettük ezt az akadályt is, amit a hétközbeni nem találkozók gördítettek elénk. A bántó tényezőket pedig megint csak meg tudtuk beszélni, s ennek így is kell maradnia a jövőben is.

***

Ezzel hónapos összegzőm végére értem. Mint éreztettétek, december hozta a legtöbb új tapasztalatot, pont munka téren, amire oly nagyon vágyakoztam 2009 júliusa (azaz az államvizsga) óta.
Érdekes ez, mert tavaly is épp az év utolja tartotta nekem a legnagyobb ajándékot, Tillcsit! A mostani meglepetéssel viszont nem lehetek maradéktalanul elégedett, hosszabb távú szakmai pályafutást szeretnék!
Összességében viszont elmondhatom, hogy az esztendő a Jó Ügyésszel való kapcsolat elmélyüléséről szólt a munkakeresés mellett. Naivan hittem viszont azt, hogy a német szakmai nyelvvizsga és a diploma megszerzésével majd új lehetőségek nyílnak meg előttem, persze azért a diplomaátadón fergetegesen örvendeztem. A világ sajnos végtelenül aljas és igazságtalan, az én sorsom pedig a hosszas kajtatás, a szenvelgés, és csak azt követően lehetek elégedett.

Talán 2011 meghozza a várt szakmai elismerést, ami által aztán maradéktalanul boldogságos lehetek, és alapozhatom a családi életem. És tovább növelhetjük a feledhetetlen Ász-Ész összejövetelek számát is. Ezek mindegyike egy jövőbeni történet lesz, amelyekről viszont okvetlen tudósítani fogok e helyütt is! :) Ezzel zárnám az óesztendőt. Minden kedves olvasónak örömteli pillanatokban gazdag boldog új évet kívánok!

az 52. hétről, melyet pénzügyes berkekben töltöttem végre! :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ránk köszöntött 2010 utolsó hete is, most ennek történéseit szeretném megörökíteni. Terveim szerint ezenkívül még egy fogalmazvánnyal jelentkezem idén, melyben évértékelést végzek. Tulajdonképp ezt a legnehezebb megírni, ezért ezt még érlelem is kicsit magamban. :) Most akkor jöjjön, aminek jönnie kell, azaz az 52. heti események, élmények, bosszúságok krónikája!
Túléltük a karácsonyi nagy bejglifalásos édes naplopós időszakot is, következett a hétfő, amely nekem újdonságot tartogatott, hiszen ismét munkanap várt rám. Ezúttal a polgármesteri hivatalban. Kíváncsian latolgattam a munkakört, és készültem is lelkiekben a takarításra. Reggel kíméletlenül zengedezett az óra fél 6-kor. Úúúúgy tudtam volna még durmolni, nekem az 5 óra alvás kevéske. 7 előtt kicsivel már be is értem, meglepődtem, hogy milyen hamar odataláltam a központba. A reggeli séta meg felkeltett valamelyest. A polgármestert kerestem, lévén, hogy megint új helyről volt szó, megint új feladatokkal. Aztán kiugratott helyéről a jegyzőnő, és elkalauzolt, mit hol találok. Végül átadott egy pénzügyesnek, hogy találjon nekem feladatot. Lelt is, a bérszámfejtés lefűzését. Itt sikerült megismerkedni a lyukasztóval, ami tönkrement kisvártatva (jeee, Csetlik hozzápiszkált! :D) Maga a lefűzés se sikerült precízre, néhol hollóházi csipkét csináltam. Meg hát ezzel is akkor találkoztam először, lefűzés alatt eddig nem egészen ezt értettem. Itt tehát ügyetenkedtem egy sort! Közben a hölgyemény kifaggatott tanulmányaimról, és az elhelyezkedési kísérleteimről. Abban is egyetértett velem, hogy kapcsolatok nélkül nehéz boldogulni! Bejutni nem egyszerű!
Majd segítettem bért utalni, én diktáltam a papírról, előbbi nőszemély meg rögzítette valami programban. Aztán a nem rendszeres béreket kellett összeadnom a járandóságokkal. Itt megismerkedtem a blokkos számológéppel, ami szintén újdonságot jelentett. Lassan, de biztosan haladtam, duplán ellenőrizve magam! Közben pedig rendületlen hallgathattam, hogy a pénzügyön gyakorlaton lévő leányzó mennyire tünemény volt, és hogy mennyire lelkes. Utóbbiból nálam se volt hiány, és ha lehetett, kérdeztem. Így megismerkedhettem az önkormányzatnál használt számlakeret tükörrel, melyet nyomtatványboltban lehet beszerezni, és minden évben újítják a tartalmát. :) Szegény könyvírónak is meg kell élni! :D Ezen meg is lepődtem, persze ez nem csoda, hiszen bővebb és részletesebb volt, mint az a számlakeret, amivel számvitelileg én találkoztam tanulmányaim idején. Amúgy megtudtam a személyi alapbéremet is, amit nem egészen értettem, mert a táppénzt nem vették bele, ellenben utalták már.
Aztán még megismerkedtem a bizonylatolási renddel és a különféle utalványokkal, azzal, hogy a számlákat hogy szokták rendszerezni. Ezen papírokon szerepeltek könyvelési tételek is, összeggel és mindent a jegyzőnek kell aláírni az ügyintézőn kívül, hitelesítve a dolgokat.
11 körül kerültem át a másik irodába, de változatlanul pénzügyes berekbe. Mari néni szimpatikusabb és közvetlenebb is volt, mint Zita néni, aki amúgy nem győzte hangsúlyozni azt is, hogy nyugdíjba vonul a 40 év szolgálati idő megszerzésével, s csak az a kérdés, hogy január 1-jével, vagy február 1-jével teheti majd meg. Azért hozzáfűzte, hogy a helyére szintén tapasztalt valaki jöhet. Mérlegképes képzettségű, mivel a beszámolót csak regisztrált könyvelő írhatja alá. És hát ajánlgatta is tulajdonképp, hogy a nyugdíjazással lehet esélyem elhelyezkedni másutt akár.
Mari néni örült nekem, s míg ő könyvelte egy település pénzügyeit, addig én barátkozhattam a tárgyi eszközök egyéni nyilvántartását szolgáló kartonokkal. A feladat ezekkel az volt, hogy a lekönyvelt listán a negyedéves értékcsökkenést vezessem át ezekre a doksira. Ehhez persze tanulmányoznom kellett, mit hova is írjak. :) Alaposan lassítottam is a tempón, hogy megismerhessem a felépítését ennek a naplónak is. Közben beszélgettünk Mari nénivel, aki meg minden egyes privát hívásánál elújságolta, hogy jöttem segíteni neki. A nemrég kiírt pénzügyi állásról kérdezett, és hát elmondtam, hogy nem pályáztam a jegyzőnő felkeresését követően, mert ragaszkodott a gyakorlathoz. Hát kiderült, hogy akit felvettek, neki sincs, neki is minden új lesz. Szépen szidni is kezdte a polgármestert, hogy nem engem helyezett e pozícióba, aki ráadásul helybéli is. Egyéb pályázataimról faggatott még, és hát kitartásra biztatott.
Közben a hölgy, akinél délelőtt tevékenykedtem, jött, hogy valakinek nincs bére, nézzük át a nyilvántartást! Meg is lett hamarosan a készpénzes fizetéses, persze, hogy nem található az utalások között. Azért a rutinos is követhet el kisebb hibákat, és eshet pánikba. :) De ez tényleg felelősségteljes munka.
1 óra körül a jegyzőnő elküldött postára, ahol megint új dologgal találkoztam, a postafőkönyvvel. És itt is többszörösen rákérdeztem dolgokra, biztos, ami biztos alapon, hangoztatva, hogy újdonság, és nem akarok malőrt. Meg is értették. :) A jegyzőnő célzott arra is, hogy előbb kisebb munkákat kapok, hogy átlássam a rendszert. Ám ez valahol felesleges is, ha év végéig voltam, persze kétkedve fogadtam mondását. Másnapi feladatomnak a telefonközpontozást nevezte meg, és mutatta meg, mit hogy kell. Úgy belemerültünk aztán a függő ügyeinkbe Mari nénivel, hogy ránk kellett szólni, hogy munkaidő vége is elérkezett.
Szóval nap során sokmindent okultam, ezek az ismeretek meg jók lesznek valamire. Azért azt is észleltem, hogy néhol trehányak a pénzügyi ügyintézők, a naplószerű dokumentumba nem lehetne rubrika nélkül írni, áthozatokat kéne csinálni, ha betelik egy oldal, és hát az egész néhol azonosíthatatlan (volt, hogy fél óráig kerestem egy tételt a nem megfelelő azonosító miatt, most odaírtam, hogy azon épület az!) Jó, persze, mind idő a kitöltés! :)
Itthon aztán feszültség fogadott, apu azon lovagolt, hogy nem köszöntem, mikor aludt amúgy. Így nem csoda, hogy pihentünk Dodival. Egyébként nem tudott intézni semmit a hivatalban, jegyzőnő elküldte a szociális ügyintézőhöz, aki meg szabadságolt. Apu ott is felkapta a vizet, de állítólag miattam nem mocskoskodott. Jól is tette. A délutáni szundi aztán megakadályozta, hogy időben elszunnyadjak.
A kedd így megint nehezen indult. Meglepett azért, hogy Éva néni külön odajött üdvözölni az "új kolleginát", és tetszett, hogy bókolt. :) Kartonozás mellett leltár összeállítási feladatot kaptam a postai ügyintézés mellett. Hát ott is szereztem tapasztalatot, hogy ki kell kérni a leveleket, automatikusan nem adnak semmit! Kicsit meg is rémültem az Excellák emlegetésével. Azért ment szépen a folyamat. Miközben azért beszélgetésre is sor került, több látogató is akadt. Mari nénivel pedig áttértünk a tegező formára, amúgy örömmel töltött el, hogy mindenki újságolja, mennyire segítek. :) Annyira nem is fáradtam el agyilag, így délután a bloggal és néhány álláspályázattal is tudtam haladni. Az elalvással viszont még mindig problémáim voltak.
Szerda így álmosan kezdődött, és a reggeli mérges kutyás jelenetsor lehet, előrevetítette, hogy bajok lesznek a nap során. Amúgy feladatot kaptam megint, további leltárak előkészítését. :) És magamra is maradtam a mindennel. Amint belelendültem volna, kaptam a kiküldetést, hogy Zita "Sárkány" néninek adjam fel csekkjeit. Rossz néven vettem, hogy kiszámolta pontosan a feladandó összeget, "nehogy 10 Ft-ot elkaszinózzak" (idéztem tőle). Majd amikor meglátott a gépnél megjegyzést tett, hogy úri sorom van, és ellenőrzött is. Még jó, hogy Excel-ben dolgoztam. Azért újabb kujtorgást tudott kérni, ami szintén negatívan hatott lelkiállapotomra, lévén, hogy hozzátette haladéktalanul lépni kéne a rendelőbe a mézért. A kalamajka csak ott következett, mert a szatyor megadta magát, én meg nem voltam elég óvatos. Nagy szánakozva visszalibegtem az orvosi asszisztenshez és adtam elő a történteket választva két rossz közül a kisebbet. Sárkány 2 fejem vette volna vélhetően. Így szerencsére akadt újabb üveg, és a másikat nem kellett kifizetnem. Csetlik alakított tehát újra, és végtelenül bosszantott is az eset! A nap során a megejtett beszólások is idegesítettek, főleg, hogy Sárkány 2 szerint "álruhában vagyok pénzügyön, amúgy dajkaként ténykedek". Hozzá is kellett tennem, hogy ideiglenesen, nem az álmaim netovábbja! Mert persze serényen érdeklődtem szabadságomról és a táppénz-bér kapcsolatából. És igencsak elképedtem, hogy 17-én számfejtették a juttatásokat év vége helyett...:S De igazán az jött le, hogy a teendőket nem tudják.
Meglepetésként ért, hogy délidőben áthívtak ünnepelni, hiszen az oviban is mellőztek, még két jó szóra se méltattak. Itt azért kaptam pezsgőt és a sütit is. A nap pozitív részét jelentette ez, mint ahogy azt is idesorolnám, hogy Marcsi méltatlankodott egy sort megint, hogy miért nem én töltöm be a pénzügyes pozíciót itt. Ez hízelgő volt azért rám nézve!!!
Amúgy főként nagy pöttyöslabda érzés kiidegelt annyira, hogy itthon kicsit le is kellett megint heverednem. Az este során pedig igyekeztem rendbetenni lelkivilágomat önbizalmammal egyetemben, és készülni az utolsó munkanapra. Dodi azért újra csak fogadóórát igényelt, persze tényleg el kellett köszönnünk egymástól tisztességgel.
Csütörtök aztán megint álmossággal indult. A központba tartva aztán Kittivel találkoztam, és együtt meneteltünk munkába, miközben eszmét cseréltünk az újdonságokról, ki milyen nehézséggel szembesült kezdetben. :) A munkanap aztán szöszmötöléssel telt, a táblázatokat tökéletesítgettem, illetve értékcsökkenéseket számoltam. Miután végeztem mindennel, csak nyűglődtem. Kicsit örültem is, hogy léphettem a vegyesboltokba némi pénzátadási folyamattal megbízva. Sejtettem, hogy a 2. számú közértből nehezen tudok majd megszabadulni, hiszen Edit néni marasztalni szokott minden esetben. Most se volt ez másképp, de örültem is neki, mert így Anyával is összefuthattam. Edit néni amúgy bátorított, és szemmel láthatóan örült nekem. Marcsi szintén. Ebédkor pedig Sárkány 2-vel is barátkoztunk, javaslatokat tett, hogy kivel kell beszélni pénzügyi állásokról. :)
A nap innentől vált vontatottá, még akkor is, ha engedélyt kaptam a netezésre. A könyvelőprogram inkább érdekelt, így többnyire azt tanulmányoztam, és amikor csak lehetett kérdeztem. :) Végezetül jogi művelődést hajtottam végre, és bújtam a Magyar Közlönyt. Az irodában aztán majdnem bennragadtam, mert nem is akartam 3 előtt lelépni, viszont a többiek meg igen. Elköszöntünk, bár reményeim fejeztem ki, hogy még visszatérek ide. :) És hogy keretes szerkezetbe foglaljam a csütörtököt, Kittivel bandukoltam haza. Meglepően jól elbeszélgettünk!
Összegezve a munkahetet: jól éreztem magam, a beilleszkedéssel nem volt baj, és a kezdeti setesutaság után a feladatokkal sem. Amúgy örültem, hogy Marcsi mutogatott is dolgokat például a könyvelőprogramban, és hogy igyekezett magyarázni is közben. És hát rá kellett döbbennem, hogy a pénzügy tényleg komplex és felelősségteljes terület, és agyi kapacitásból sokat kíván. Továbbá arra jutottam, hogy határozottabbnak kell lennem, és nem felülni bizonyos személyek mondására. Azért jó, hogy megismerhettem a dokumentumokat és valamelyest ezt a rendszert. Meg persze az irodai munkát is. Szép pillanatokat itt is magaménak tudhatok. Azért remélem, lesz folytatás is határozatlan idős formátumban méghozzá! Most már nagyon klassz lenne!!!
Most el is jutottam megint a zárlathoz, hiszen szilveszterről külön írást alkotok. Azért addig egy évértékelővel még jövök, úgyhogy csak ideiglenesen köszönnék el Tőletek, kedves olvasóim! Jelentkezni fogok 2010 összefoglalójával. Addig is mindenkinek mindenféle jót!

Kis karácsony 2010

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ezúttal a karácsonyi képes összefoglalót bővíteném némi szöveggel is. :)
December 24-e lassan indult, köszönhetően a korábbi feszültségnek is vélhetően. Ébredést követően elreptettem néhány karácsonyi üdvözletet még, illetve a névnapi köszöntőkre válaszoltam, mielőtt még nekiálltam volna bárminemű sütkérezésnek is. Igazából Kedvesem akart meglepni azzal is. Épphogy elkészült a sütimassza, jelentkeztek be Karcsiék, akik rituálisan mindig ekkor érkeznek köszönteni. :)
Apu morgott is, hogy a kutyákat minek egy órával előbb elcsukni. 11 körül jött a csapat: Eszter, Nuncius, Kata, és Karcsi. Teri nénje dolgozott. A beszélgetés háromfrontos lett tortaevészet után, amivel alaposan megleptek! Karcsi valamiért alapból az előszobában telepedett le. Most nem tudom, ez a Nuncius miatti ellenszenv miatt történt-e így, vagy azért, mert úgy hitte, nem férünk el a konyhában. Utóbbit cáfolnám mondjuk. A többiek a konyhában foglaltak helyet. A munkáról kérdeztek, Rólunk (megint azt firtatta Eszter, hogy megvagyunk-e Tillcsivel?). Itt kapcsolódott be Nuncius, hogy találkozott a Jó Ügyészemmel a héten a buszon, kár, hogy épp balhézott. És hát kifejtette, hogy a sofőr nem akart neki 90%-os jegyet adni (holmi zöld útlevélre). Végkifejlet szerinte az volt, hogy a forgalmi irodán a kapitányt vették elő (de hát azt mond, amit akar...)
Miután Dodi kijött a szobába, a párocska is vele tartott. Én addig Katával beszélgettem, a múlt heti temetési élményeit mesélte, különös tekintettel arra, hogy milyen rokont nem ismert még. :) Majd ebbe is bekapcsolódott Nuncius, a kajára panaszkodott. Majd a szilveszter is fel lett emlegetve, meghívott Eszter megint, de jeleztem, hogy ezúttal békés itthoncsücsülősre van inkább igényünk. :) Közben Nunci vadászta a kétértelmű mondásokat, Eszter szórta is őket, nem győzött pirulni. Amúgy Dodi készített forralt bort is, ami kimondottan jólesett még akkor is, ha lassan fogyasztottam elfelé.
Alighogy Karcsiék távoztak, érkeztek meg Kedvesemék. Kicsit meglepett már az ajándékátadás gyorsasága is, persze azért örömmel boncolgattam a csomagolást. A Tillcsi által időzítőnek bejelentett holmit meg különösen, mert tényleg nem tudtam, mit rejthet a papír. Az óra=időzítő analógiára csak jóval később jöttem rá. Tillcsi és Zoli is bájosan fosztorgatta a csomagolást, csomagolásokat, mivel a család ajándékát is én helyezhettem mindenki keze ügyébe. Azt hiszem, sikerült igazi meglepetést okozni választott családomnak, akik egyébként süteményt is készítettek, méghozzá mézes sütit, többféle bejglit, Angelina álmát, hólabdát. Utóbbiak voltak igazán népszerűek minálunk. :) Néhány kép is készült ajándékaink birtokában, Dodinak köszönet ezekért. Sajnos siettek, így a tortámat hiába hoztam elő, bár azért pakoltam későbbi elfogyasztásra. :) Azért a rövidbe szabott látogatás ellenére is kellemes volt a karácsony ezen része, és abszolút vidám.
3-kor aztán megérkezett Anya, ő jelentette a felmentősereget. Épp a halak ízesítésével bajlódtam Apu nagy morgásával a háttérben, a só mennyiségen problémázott. A panírozással elég hamar kész lettem, így kicsit beszélgettünk Anyával és Dodival, leginkább a napi eseményeket tárgyaltuk ki. Közben Anya megint látványosan toporzékolt az ajándékáért, amit vacsi utánra tartogattunk! :) 10 percenként lesett be a karácsonyfához, mint egykoron mi szoktunk. :) Így nagy sunyiban 4 előtt kicsivel Jézuska szerepét átvéve bejátszottam a fa alá a nemes itókát, amire olyannyira vágyott, Dodi pedig szóval tartotta addig. Aztán a kutyák hangosan kezdtek ugatni, ami Dodi szerint azt jelezte, hogy megjött a Jézuska. Hát..a látványos örömködés elmaradt, Dodival le is voltunk sújtva. És a csokiválogatás se aratott osztatlan sikert. Azért jól megölelgettük egymást.
Majd loptam magamnak pár percet, hogy megejthessem a telefont Cili mamának. Annyira aranyosan szavalta az Egy szál harangvirágot! Meghatódtam! :) Telefonon mégiscsak személyesebb az egész. Aztán míg a sütő dolgozott, addig néhány jókívánságot reptettem még. Mivel megcsúsztunk megint, így a menün módosítást eszközöltünk, és rizs lett a köret a rántott halacskához. :) A vacsora elfogyasztását ezúttal az előszobában gondoltuk megejteni, jeleskedhettünk a terítésben Dodival. :) Szerintem igazán dekoratív lett minden, majdnem, mint egy étteremben.
Amúgy a vacsorát szenteste a hagyományoknak megfelelően 6 órakor tálaljuk, bár ez most néhány percet késett. A halászlé kapcsán aztán apu nemtetszését fejezte ki, pontosabban az étkészletemet minősítette étkezésre alkalmatlannak! És nagy dérrel-dúrral visszavonult a konyhába. Mi azért együtt ettünk, közben kattogott a fényképezőgép is. :) A rántott halnak és a Tillcsiék által halnak aposztrofált húsételnek aztán helyet is kellett csinálni a pociban. A menühöz vörösbor dukált.
Sikerült megint utolsónak befejeznem a falatozást, már vártak az ajándékok is. Aztán át is vonultunk a fa alá, kiboncolni a meglepijeinket. :) Ez Dodinak nehezen sikerült, pedig nagyon belelendült az elején, még a fogait is bevetette. :) Csodás kis vízforralókat kaptunk, amiket össze is kellett legózni, ebben tesó ügyesebb volt. A működését is elmagyarázta nagy lelkesen. Egy hiányosságot leltem a készülékeken, hogy 30 centis a zsinór mindösszesen.
Én még kaptam egy mixert is, aminek kibontása nehéz feladatnak bizonyult. :) Majd gyorsan le is próbáltam a fokozatokat is, és örültem, hogy a dobozon található képpel ellentétben van dagasztóláb is a sima keverőlábon kívül. Itt is egy problémát találtam, hogy rövid a zsinór! Még hozott a Jézuska egy gyertyaszettet, olyat, mint amit korábban Tillcsinek adományoztunk. Ezenkívül egy üveg őszibaracklikőrt találtam még a fa alatt. Tesó vízforralóval gyarapodott, egy üveg borocskával, és a télisapival.
Kicsit még fotózkodtunk ajándékbontás után, aztán mindenki elvonult pihenni lényegében. Az estnek voltak nagyon kellemes pillanatai, és voltak borzalmasak is főként apu miatt. Majd igazi karácsonyom, amikor minden klappolni fog, akkor lesz, amikor saját családdal rendelkezem!
Karácsony második napjának délelőttje aztán képnézegetéssel és szerkesztéssel telt sok-sok csevegés mellett. Meg persze vízforraló-tesztelés is bonyolódott süteménypusztítás mellett. Most békesség volt hangulatilag is, ami remek! És azt is értékeltem, hogy a hangom megint jobb lett egy kicsivel, persze duettet még nem vállalhattam.
Nagyon örültem a Tillcsivel való telefonos beszélgetésnek is, nagyon hiányzott! És hát ilyen se sűrűn fordult elő velem, hogy majdnem egyszerre két telefonon kellett csevegnem. :) Éva keresett közben, hogy megejthesse a névnapi köszöntést. Kicsit meglepett egy kérdésével, hogy boldog vagyok-e. Hát teljes boldogságomhoz csak az hiányzik, hogy szakmaibb munkát végezhessek! Foglalkoztatott is, hogy miért érdeklődött erről. Van egy sejtésem a háttérről. :S Az este aztán megint fotózkodással telt, azért rittyentették ki magukat a többiek. :) Stylistjaim nekem is kerítettek ruhát, és noszogattak a pózolásra. Így a halászléből álló vacsora elfogyasztását követően megint fényképezés következett, abszolút karácsonyi hangulatot idézve végre! A karácsonyfát letranszporálták az alsó szintre tesóék, ott kattogott a gép. És ezúttal készült családi fotó is, aminek különlegessége, hogy egy díszgömb is bekerült. De így hangulatos a dolog. :) A rólam készült dolgokkal nem vagyok maradéktalanul elégedett. Az estét pedig kis fogadóóra zárta.
Karácsony harmadik, egyben utolsó napján mindenki pihenést folytatott lényegében, és bevackoltunk a délután során a ricsajláda elé. Aladdin története le is kötött, és ezúttal nem érdekelt ősök finnyogása! :) Mindig szerettem ezt a rajzfilmet, így félre is toltam a blogos kéziratot. Majd megejtettem volna egy kis szundikálást is, ám azt megvétózta Anya és Dodi. Tesó bekapcsolta a gépet nagy szekírozással természetesen, Anya kicsit játszott, miközben bepusztítottuk a maradék tortát is. Aztán megnéztünk még egy Aladdin mesét Dodival, aki kicsit nyűgös volt, mert fájt a torka. A délután során aztán beszélgettünk a munka folytatásról is megint, mert egy olyan állás tenne igazán boldoggá, amit szívvel-lélekkel csinálhatnék!!!
Karácsonyra visszatérve még mindig érkeztek névnapi köszöntők, s hát azt is hozzá kell tenni, hogy örülök ám, ha valaki megemlékezik rólam egyáltalán, az a bizonyos két szó elég is! A napot pedig Tillcsivel való beszélgetés és Madagaszkarácsony nézés zárta.

***

Összességében azt mondhatom, hogy az idei karácsonyunk második szakasza vitte a prímet egyértelműen, a szentestéből nagyon hiányoltam a meghittséget. Olyankor hangos szó nem fordulhatna elő, mindennek a szeretetről kéne szólnia legalább ezen az egy napon…
Talán jövőre lesz igazi karácsonyom/unk. :) Erről is be fogok számolni Nektek mindenképp, úgyhogy még jövök!

karácsonyi készülődés kicsit másként, mint eddig

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Írnivalóim ismételten jól feldúsultak így év végéhez közelítvén, ezek mennyiségét próbálom meg mostan megint eggyel csökkenteni karácsony hetének hogyisvoltjával. De nem szaporítanám nagyon a bevezető sorokat, következzen a krónika! :)
Mint ismeretes lehet, győri kirándulásunkat követően a hangképzés nehézségeket okozott, így fel is merült a kérdés, hogy hétfőn (dec.20.) dolgozhatok-e a gyerekek között ezzel a szegényes és deformált hangszínnel, köhécseléssel, prüszköléssel. Reggelre se javult a helyzet radikális mértékben, de azért úgy kötelességtudóan készülődtem munkába némi gyógyszeres kúrát követően. A következő kellemetlenség a buszváróban ért. Valószínű, hogy új sofőr lehetett, aki elfelejtett megállani itt! :S Caplathattam tehát befelé az oviba, 9 óra 7-kor be is estem oda. Már javában osztották a tízórait az óvónők.
A Sárkány is ott volt, oda is libbentem hozzá átöltözést követően, elnézést kérni a késésért, és lejelenteni, hogy beteg is vagyok. Addigra már megint alig volt hangom átmeneti javulást követően, és könnyezni is kezdtem.
Amúgy le akart szúrni, meg is kérdezte, hogy 8 órásba vettek-e fel. Akkor egyébként én lettem volna az egyedüli dajka, ezért is tudakolódott volna. Aztán mivel látta, hogy gondjaim adódtak alapból is, így visszahúzódzkodott valamelyest. Azért azt közölte, hogy telefonálhattam volna nyugodtan (teszem hozzá, fel se jegyeztem a számot, és reggel nagyon nem erre koncentráltam), és mivel lázas is lehetek a csillogó szempárból gondolva, s így nem lehetek a gyerekek között!
Át is küldött a háziorvoshoz. Persze mivel belépdeltem, azért érezhette, hogy én akartam menni, szóval kötelességtudat maximálisnak mutatkozott jelen esetben is. Még azt firtatta, mikor visszaöltözködtem, hogy hol fáztam meg ennyire. Igazából már előző héten jelent meg a rekedtséges probléma, csak akkor elmúlt. Vasárnap óta megint előjött viszont, ráadásul eldurvulva! :S
Így átsomfordáltam a dokihoz. Na, a rendelőben jól rám is csodálkoztak, sőt, az asszisztens se ismert meg, be kellett mutatkoznom. És hát a kartonom is szűznek bizonyult. :) Még azt keresgélve beszéltünk is kicsit, nem tudta hova tenni, hogy kerülök én az oviba diplomákkal. De ez amúgy is átmeneti megoldás minden tekintetben.
Béres doki a nincs hangot módosította is menten arra, hogy van, csak épp rekedt. Belevilágított a torkomba egy lámpácskával, és már írta is receptet. Mivel pedig mondtam, hogy az oviban dolgozom, így ismétlés nélkül töltötte is kifelé a táppénzes papiruszt nagy dúdolászás közepette. :)
Ezután lejelentkeztem a polgármesteri hivatalban, egyenesen a polgármesternél, hogy táppénzre vett a doki. Csak annyit kérdezett, hogy miért, majd jobbulást kívánt. Visszaosonkodtam még az oviba is, mert erre külön utasított a Sárkány. Beszámolót követően aztán kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak, és elköszöntünk. A munkára pedig azt mondta, hogy szépen helytálltam, és ügyes voltam, továbbá sajnálatát fejezte ki, hogy a hetet nem tudom kidolgozni. Valamelyest én is sajnálom, mert kevés gyereket vittek, és így tudtunk volna játszani! :) Legalábbis elméletben biztosan! Végezetül visszaszolgáltattam a kulcsot, amiről kiderült, hogy a Sárkányé. És hát kifejezték reményeiket, hogy még jövök meglátogatni a gyerekeket, mert szeretnek ők is. :) Valamint jobbulást kívántak némi okfejtést követően, hogy akinek gyenge az immunrendszere, ő fogékonyabb a fertőzésekre, amik oviban nagyon gyakoriak, és felhívták figyelmem, hogy a lázzal nem játszunk! (Nem mintha nem tudtam volna, azért tudomásul vettem! :)) És hát szólt a Sárkány, hogy a hivatalban is jelentsem le a dolgot, még jó, hogy megelőztem ezzel. Így is totál hülyén éreztem magam, hogy nem nagyon tudom, mit hogy kell intézni, és hát ezt mondtam is neki.
Kifelé jövet jött Picúr is, nem igazán akarta elhinni, hogy hazafelé baktatok. Elmeséltem, mi a szitu, és hát abszolút támogatta is, hogy fejezzem be a munkát! Jobbulást kívánt ő is. Úgyhogy az óvodai pályafutás eddig tartott, bár erre a pár gyerekre nem is kell két dajka. 7 lehetett, úgy gyorsan körbepislantva nagy könnyezés közepette.
Örültem is a helyzetnek, meg nem is. Jó, mert így pihenhettem, karácsonyra is készülhettem közben. Rossz, mert nem tudtam, hogy most így is rendben lesz-e a munkaviszony és munkavégzés, nem kell-e ráhúznom majd januárban még, s így nyilván a pénz is kevesebb lesz. Amúgy meg totál rutintalan vagyok/voltam az egész betegen dolgozós helyzettel kapcsolatosan, mondjuk ez nekem tényleg új is. De innentől kezdve minden kérdésnek utána fogok nézni! Délidőben még megírtam néhány postai képeslapot, illetve beszélgettem Tillcsivel, már ha a hangerőltetést annak lehet nevezni. Majd egy forró tea elkortyolását követően le is heveredtem aludni kicsit. Hát annyira nem mondhattam pihentetőnek az alvást, mert apu állandóan becaplatott. Nagyjából itt ébredtem fel, mert megérkezett negyed 6-kor Anya is. Aki faggatott is hogylétemről, és hogy hogy fogadta a Sárkány a dolgokat. Így a napi krónikát elmeséltem neki, majd meguzsiztunk, és a gyógyszereket is ekkor vettem be . A nap képszerkesztéssel, küldéssel és nézegetéssel végződött be.
Kedden egész délelőtt aludtam. Hangom még nem tért vissza, kicsit azért jobbnak éreztem, mint előzőleg. Apuval is megint összekülönböztünk, mert utálom, ha alaptalanul vádaskodik. CSak nem bírtam délután elaludni, persze az is igaz, hogy a fűtést is fenn kellett tartani valakinek, mivel apu aludt. Így kisvártatva visszakapcsoltam a gépet és három takaróban prüttyögtem a blogencsbe a múlt hét előtti összefoglalót, illetve néztem állásajánlatokat is közben (ám ha kettő érdekest, ha leltem!).
Negyed 6-kor aztán megérkezett Anya, akivel kicsit beszélgettünk, majd nagy lelkesen nekiállt forralt bort készíteni. Amúgy meg mérges volt, mert egész héten ilyenkor fog hazaesni, pénteken is!!! Tillcsivel való rituális beszélgetést követően aztán kiszekíroztam Anyából a heti terveket, így a pénteki menüsort is összeállítottuk, és hogy megelőzzük magunkat, feldíszítettük a karácsonyfát is. Anya pedig ezúttal nem tett odébb egy díszt sem, persze meg is mondtam, hogy akkor otthagyom nemes egyszerűséggel. :) Az este pedig újra csak a beszélgetésről szólt. Milyen jó, hogy msn hallatlanul és hangtalanul is lehetővé teszi a kapcsolattartást a barátokkal!
Szerdán tobzódott a feszültség, apu már reggeltől fogva piszkálódott! A legdurvább az volt, hogya fejébe vette, hogy leégettem a porszívó motorját. Tény és való, hogy gond adódott a szívóerővel, ami aztán helyrejött. Mondjuk szerintem ez csak ürügyet szolgáltatott a további mocskoskodásra. Történt ugyanis, hogy dél körül jött a hivatali leveleket kézbesítő hölgyemény, és hozott nekem munkaügyi papírokat aláírásra és megtartásra is. Köztük a tb-s kihajtható igazolványt is, és egyéb doksikat is, amiket nem nagyon értettem (mivel nincs tapasztalatom munkaügyekben!). Majd a munkaügyi központban elmagyaráztatok mindent januárban, úgy lesz tiszta a dolog!!! A RÁT-ról is olvastam továbbá, hogy tényleg minden felajánlott munkát el kell majd fogadni...:S De munkaügyiben majd ennek is utánakérdezek, feltett szándékom!
Lényeg a lényeg, hogy a mocskolódás hatására szép lassan elment a kedvem mindentől. Ezek után meg persze, hogy elmegy mindentől az ember kedve! Porszívózás is félbemaradt! Ahelyett állásokat böngészgettem, mert a kiszolgáltatottság és önbecsüléstiprás nagyon frusztrál(t)!!! Az este aztán megint beszélgetéssel telt, és sütkérezéssel (gyártmányoztuk a bejglit szorgosan és az egyéb nyalánkokat! :))
Csütörtökön aztán visszasomfordáltam a dokihoz, aki hétfőtől újra munkaképesnek ítélt. Így a táppénzes dokumentumot le is vittem a hivatalba, ahol utánaérdeklődtem annak is, hogy 27-én mikor kezdődik a munkanap. :) Utána hazalépdeltem, és folytattam a takarítást és a karácsonyi készülődést (leginkább jókívánság reptetéssel). Nagyjából a terveknek megfelelően haladtam, még akkor is, ha a hangulat meglehetősen paprikás volt, apu megint csak piszkálódott! Este aztán ajándékvadászatot iktattunk be levegőváltásként is. S ezúttal minden praktikus dolgokat választottunk karácsonyra, Dodi vízforralót, én pedig gofrisütőt akartam, ám az nem volt. Így lettem gazdagabb egy kézimixer-rel és egy vízforralóval. Dodi pedig egy "macskaszőrössel". :) És a kellemes estét egy apróság tette örvendezetessé, jelesül, hogy a buszon találkoztam "Tricejatopsz" Gergővel az ovi kiscsoportból, és a lurkó majd kipottyant az ülésből, úgy integetett nekem, az anyja nem győzött rászólni. Jól megölelgettem volna, ha nem lettem volna beteg!!! Mindenesetre megható volt az a szeretet, amivel övezett a kissrác!
A hét nagy változatosságot hozott, betegen még nem készültem karácsonyra, és hát így még nem ment el a hangom. Az utóbbi időben nagyon kijutott a betegségekből, remélem, ezek hanyagolódnak az új évben majd! Kicsit sajnálom, hogy rendhagyó módon ért véget az óvodai tevékenység, mert a picikkel való foglalkozást nagyon élveztem. Azért persze szakmaibb valamicsudára vágyakoznék elsődlegesen, viszont a gyerkőcökkel való bánásmódból kaptam ízelítőt.
Így most rendhagyó módon itt zárnám is a posztot! De ígérem, jön a folytatás! :) Türelmeteket kérném kedves olvasóim!

kis karácsonyi körút Győrött - 2010. 12. 18.

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Képes kedvcsináló után szövegelnék is egy kicsit. Azaz beszámolnék a győri karácsonyi körútról kicsit bővebben is!
Hosszas latolgatás után úgy határoztunk Anitával, hogy 2010. december 18-án Ász-találkozót tartunk. Szerintem minden meghívott várta ezt a napot, ami valódi kikapcsolódást jelentett és felkészülést az ünnepekre.

Reggel aztán Tillcsivel együtt utazhattam Győrbe. Az út során kitárgyaltunk mindent, ami foglalkoztatott bennünket. Kicsit meglepődtem a változásokon, ami szeretett egyetemi városomban történt. És a jelentős mennyiségű hó is meghökkentett. Ám ez csak annyit jelentett, hogy a lehető legóvatosabban közlekedtem, próbáltam vigyázni Kedvesemre! A váróban aztán hiába néztem körbe, Anitát nem láttam. Már kezdtem megrémülni, hogy ott ül, és én meg elhaladtam mellette. Annyit viszont nem változhatott! :) Segítségül hívtam a telefont, és hát kiderült, hogy barátosném a Városháza előtt csatangol. Így mi is odalépdeltünk. Az aluljáró lépcsőjén közlekedtünk fokozott figyelemmel, főként lefelé, mivel arrafelé nagy volt a síkosság. A nagy üdvözléseket követően aztán kiterveltem és megjelöltem az első programpontot, hogy keressük fel Dodit a Víztorony utcában, és fogyasszuk el nála a lélekmelegítő aromás itókát, amire hivatalosak is voltunk. :) Persze torkom megint kaparni kezdett, így a gyógyszertárat is útba kellett ejteni. Hamar elértünk tesóhoz, és kis szerencsével bejutottunk új albijába anélkül, hogy használtuk volna a kaputelefont. Szegény öcskös alighanem meglepődött, mikor ott toporogtunk az ajtó előtt! :) Dodi roppant háziasnak mutatkozott, azonnal a rendelkezésünkre bocsátott váltólábbeliket, és kalauzolt a lakásban. Ekkor történt a sajnálatos eset, hogy lakótársának tányérja ripityára tört egy véletlen folytán. A nagy csevegés és bámészkodás közben azért a tea is készülgetett a hiper-szuper vízforralójában.

Majd kényelmesen elfogyasztottuk az itókát a szobában, miközben beszélgettünk, és zenét hallgattunk. Valahogy mindenki karácsonyi hangulatba került addigra, bár gyanítom, ennek a hóesés adta az apropóját leginkább. Az időre figyeltem nagyon, hogy Tillcsi meg tudja ejteni késés nélkül a deles inzulinolást, és reméltem, hogy az Új Hullámban elfogyasztandó ebéd szervírozásra se kelljen sokat várakozni. Odafelé lépdelve Dodi kieszelte új „szekírozásomat”, hogy Éva néninek/Éva dadusnak hív, és különféle kéréseket lejt el így. :) A többiek is társultak ehhez a felvetéshez, vissza is kellett válaszolnom némi hóangyal-létet emlegetve. Persze pusztán szeretetből és poénból mindezt! Jól szórakoztunk tehát. A rizses köretet az étteremben megpróbáltam lecseréltetni, ám nem engedélyezte ezt a személyzet. De dicséret illeti őket, mert a levest szinte azonnal hozták is kifelé, amint helyet foglaltunk. Tillcsi a zöldséglét fel is ajánlotta nekem, ám át kellett passzolnom Dodinak, hiszen a sajátommal is alig-alig boldogultam. Közben persze tálalták a második fogást is, aminél a rántott szeletet szépen felaprítottam. Tesó pedig kíméletlenül lecsapott a szódákra, amint megpislantotta, hogy a pultra került jónéhány pohárnyi.

Étkezésnél aztán kattogtak a fényképezőmasinériák is, és beszélgetni is tudtunk. Hangulatos ebéd volt, meg kell hagyni. Ezután következett a második programpont, az ajándékátadás. Erre Dodiék albijában kerítettünk sort. A kicsomagolási folyamat itt is érdekesnek ígérkezett. :) Anitának szánt meglepetéseink egyébként abszolút kiegészítették egymást, Tillcsi egy kevésbé ismert Agatha Christie novelláskötetet adott, én pedig néhány Poirot-dvd-t. Bíztunk benne, hogy egyik sincs még meg Anitának (listát nem tudtunk szerezni). Barátosném örömmel fosztorgatta mindegyiket, és mi is így voltunk a tőle kapott csomagocskákkal. Tillcsié egy nagyobbacska plüsskutyust rejtett némi kinder csokolánttal, az enyém pedig egy szintén áhított kancsót, amihez mellékelt Anita némi édességet is. Az ajándékozást természetesen fotókkal dokumentáltunk. :)

Az idő viszont sietett előre, így döntésre kényszerültünk a további ténykedéseket illetően. Nem mintha nem éreztük volna magukat mesésen a Dodi-lakban. :) Elsősorban a menetrendbeli kötöttség miatt határozni kellett: vagy árkádozunk, vagy a karácsonyi vásárt szemléljük meg, és hörpintünk fel ott forraltbort, és falunk gesztenyét. Utóbbi mutatkozott csábítóbbnak.

Így kettő óra magasságában felkerekedett kis csapatunk, és megindult a vásári forgatag irányába a változatlanul nagy intenzitással aláhulló havazásban. Útközben Anitát faggattam, persze cselesen 3 kérdésre limitálta a tudakolódást. Meg is kellett fontolnom, mit kérdezek. Igyekeztem mindeközben Tillcsire is figyelni, és nem engedni, hogy elcsússzunk!

20 perc séta után érkeztünk meg a Széchenyi-térre, ahol gyorsan előkerült a fotóapparat. Dodi nézelődés közben prezentálta forraltbor elfogyasztására irányuló ötletét, amire mindenki vevő volt, le is táboroztunk a Pálffy étterem pavilonjánál. Tesó figyelmességét dicséri, hogy Tillcsinek is hozott egy kocka csokit. Amúgy sikerült teljesen elkábítania Dodinak, amikor a hóember eltűnését azzal magyarázta, hogy hasonlít Sztálinra, és ezért nem kerülhetett elő. Nagyon hihetőnek tűnt az előadás. :) S miután leleplezte az igazat, jót derült mindenki. Az eset pedig bekerült a Vicu best of-jai közé.

Míg a bort kortyolgattuk, orgonakoncert kezdődött. Először klasszikus műveket hallhattunk, majd filmslágerek következtek. A műsort karácsonyi nóták zárták volna. Néhány tréfás, pajzán megjegyzés adódott zenehallgatolózás közben is fiúk részéről. :) A közelben csúszkáló kisgyermeket pedig áhítottal bámultuk, én meg meg is tarthattam kiselőadásomat az overállba bújtatás szakszerűségéről. :)

A nézelődés során egyébiránt törekedtem arra, hogy minden látványt a lehető lepontosabban adjak át Tillcsinek verbális módozaton. Kedvesem eléggé céltudatosnak tűnt, a hűtőmágnesből nem engedett! A téren viszont a győri nevezetességeket ábrázolót nem találunk, a többi giccsesnek minősítődött. Sétánk aztán a rénszarvasfogatnál fejeződött be s mindenki fel is pattant a Mikulás bácsi mellé a szánra. Korábban pedig a karácsonyfánál pózoltunk. A díszgömbbe integetős fotó nagyon kreatív felvetés volt Doditól! :)

Közben azért már kezdett sötétedni is, igazán vártam is az alkonyulatot, lévén, hogy akkor kapcsolták fel rendszeresn a város díszfényeit. Ám erre csak 4 után került sor, hiába is toporzékoltam. Lassanként tovább is álltunk a Széchenyi-térről, hiszen adódott még némi vásárolnivalónk is. A sétálóutcán aztán leltünk hűtőmágnest is. Az esti fényben pompázó városházás nyerte el mindőnk tetszését, a kérdés már csak a forma maradt. Én a simára hajlottam volna, persze döntenie Tillcsinek kellett. Az árusok aztán meg is engedték, hogy megfoghassa az egyes darabokat. Végül a dombornyomásost vette meg Ügyészkém. Kicsit azért bosszantott, hogy esetlegesen túlságosan is ágálltam a másik mellett, tényleg nem nekem kellett határozni. Már csak a napi betevő megvételményezését kellett beiktatni a Kaisers-ben, s onnantól garázdálkodhattunk szabadon a buszig fennmaradó időintervallummal. Az üzletig is mókáztunk, állatfigurás hátizsákkal játszottunk felismerőset. Gesztenyézni is jó lett volna, ám Tillcsi vonakodott. Kiderült, hogy ennek a cukor az oka.

Végezetül a városház téri (Dodinak: Vavvancs-tér) :) vásárban fordultunk meg, s a felismerős gémnek itt is nagy szerepe volt. Sok-sok vidám pillanattal gazdagodtunk itt is.

Amikor a Városháza toronyórája elütötte a négy órát, felgyúltak Győr utcáin az ünnepi fények, sajnos fotózásra nem jutott időnk, energiánk). Negyed 5 után indultunk meg a pályaudvarra, tekintettel arra, hogy az aluljárón le is kellett jutni, ami a tatyakban tartogatott kihívásokat. Figyelmetlenségem miatt viszont majdnem elcsapattam magunkat egy busszal! A veszélyes szitu aztán aggasztott is rendesen utólagosan is, és meg is fogadtam, hogy megfontolt énem hagyom dominálni mindig! A Városházánál azért fotózkodtunk egy utolsót, az akksik is ekkortájt adták meg magukat. Esés, és kancsótörés nélkül sikerült elérni a pályaudvarra, ahol bevonultunk a fűtött váróterembe. A busz indulásáig értékeltünk, és tervezgettük ifjan a jövőt. :)

A járaton aztán csodálkoztam „igazolványelővetetős” Bandin, hogy semmi okmányt nem kért. Kicsit frusztrált az elhelyezkedés viszont, azért bíztam benne, hogy Dodi szóval tartja Anitát. Nekem kellett volna odacsücsülnöm, hogy Tétig még tovább elemezhessük az együtt megélt napot. :)

A másfél órás hazaút észrevétlenül telt el szinte, még akkor is, ha éhes voltam, és fáztam. Előbbin segítettek az akkor már hidegszenyók, utóbbival viszont nem tudtunk mit kezdeni. Gyarmaton vissza is került rám a sapi és a sál is. A lábaim viszont hiába is nyomtam a fűtőtestre, Bandi vélhetően azzal spórolt.

Összegezve a győri utat, nagyon klasszul éreztem magam. Örültem Dodi teameghívásának, és annak is, hogy megcsodálhattuk új lakhelyét. A lakás pedig sokkal barátságosabb, mint az előző volt. A közös ebédre is jelest adnék, meg úgy általánosságban az egész napra! Az is lelkesít, hogy igazi jóbarátokká lettünk, így, négyecskén! És máris igénybejelentést tennék 2011. decemberében tartandó győri karácsonyi körútra! Tartsuk magunkat a hagyományokhoz! Mi sem lehetne jobb végszó: jövőre, Veletek, ugyanitt! ;)

második hét az oviban!

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Már itt is vagyok újra, és alkotok egy újabb heti beszámolót. Teszem azt azért is, nehogy nagyon feldúsuljanak az események, és úgy járjak, hogy elfelejtődjenek a dolgok. Bár ez az én koromban már megesik sajnos. :S Szóval, ahogy azt tudjátok, ténykedtem a noszlopi oviban, hivatalosan mint dajka, gyakorlatilag mint takarítőnő. Így az egész hetet a munka határozta meg lényegében, úgyhogy most élményeimet taglalnám a továbbiakban főként. Ezenkívül a héthez köthető jelentős esemény még az évfordulónk Tillcsivel, erről is megemlékeznék e helyen is. :) Mert megérdemeljük! Ennyit úgy bevezetőül, kezdjük is a krónikás éneket! :)

Hétfőn tehát megint munkanap köszöntött rám. Reggel pedig gondoskodó anyukám kezeinek köszönhetően várt a finom reggeli. Tempósan elkövetkezett a fél 9, mikor is indulni kellett az oviba (amúgy engedélyeztem magamnak 10 perc késést ismételten!) Meglepődtem, mert már az ajtón belibbenve rámköszönt Mariann, aki Anya kolleginája is volt egykoron. A másik dajka is ott tartózkodott és míg én öltöztem által, addig oda is szaladtak. Picúr néni azt hitte, nem ismertem meg, és kikérte a csókolomozást. Így tegeződni kezdtünk, ami remek! Nem emlékeztem, hogy korábban engedett-e ilyesmit, de szerintem nem. És tudjátok, megvárom az engedélyt, addig magázódás. :) Picúr amúgy emlegetett bizonyos pénzügyes állást, azt, amit a hivatal írt ki nemrégiben, hogy ott lenne a helyem. Aztán jött Mariann is, és előbbiben nagyon egy húron pedültek Picúrral, majd Mariann el is dicsekedett azért, hogy reggel ámult egy nagyot, milyen szépséges rend van! :) Amúgy ő is a hivatali posztot kérdezte, hogy pályáztam-e. Elcsodálkozott a jegyzőnőn, azon meg felháborodott, hogy a gyakorlattalanság miatt nem kerülök be gazdásznak sehova. :S

Közben persze megmutatta a dolgokat, hogy ők hogy szokták. :) A mosogatás volt a legmegdöbbentőbb számomra, hogy egyszerűbben intézik, persze két fázissal tényleg időtakarékosabb. :) És hát megleshettem azt is, hogy a sok edényt hogy helyezi el a konyhában praktikusan (én küzdöttem a kis hellyel).
Ebéd előtt aztán noszogattak, hogy menjek le a hivatalba a munkaügyis közvetítő lappal. Mariann még rá is kérdezett, hogy megvan-e. :) Le is adtam szépen a jegyzőnőnél, akit változatlanul nem bírok. Visszafelé a védőnővel találkoztam, ő meg az élményeimről faggatott, és adott elő szánalmas magyarázatfélét a visszafejlődésre! Ebédelést megint a kicsik közt ejtettem meg, szó szerint a körükben. Ezúttal májgombóclevest és rizottót kaptunk savanyúsággal. Finom volt! :) És annak is örültem, hogy az ágyazást megúsztam, nehéz kivenni őket egymásból. Nálunk még összecsukható kis kempingágyakat alkalmaztak e célra, nem műanyag kereveteket.

Fél 2 felé meg lelépett Mariann, és lettem onnantól egyedül. Azért az uzsik összekészítésének mikéntjét elmondta, és itt megint megdöbbentem: miért kell a sajtot kiboncolni?! Nekünk se bontotta ki senki! A folyosó összesöprése után pedig németeztem kicsit a pihenő ideje alatt. Majd áttértem egy képeskönyvre, aminél azért eszembejutott, hogy mi van, ha a saját kis lurkónk Tillcsitől kérdezgeti az állatok neveit megint a rábökős módszerrel. De a megoldást is kitaláltam erre is: le kell írni a jószágot. :) Szóval minden ilyen szitut azért megoldunk majd. :P Éljenek a hosszú távú tervek! :)
Aztán jött az ágyazás, amiben segédeim is akadtak, két tüneményes kislány. Egyikük valódi kis dirigens, korábban rávisított egy fiúra, hogy tegye el a játékot! Amúgy azt is lelkesen mutattak ám nekem a gyerekek, mármint a privát játékaikból! És ez is jóleső érzést jelentett! Kicsit feldühödtem, hogy a Sárkány 3 után nem sokkal a frissen mosott poharakba még szörpöt töltetett! Aztán persze, hogy spurizni kellett a buszra a kicsiknek! A konkrét kikísérést megúsztam, mert egy szülő kitranszporált mindenkit. Meg ugye nekem még kérdezgetnem is kell, hogy ki hova valósi. :) Kicsit viszont beparáztam, mikor egy kisfiút megláttam ácsorogni az ajtóban, bár igazából senki se hibáztathatott volna, ha lemarad a buszról, mert a szörpölést a Sárkány találta ki, ráadásul dupla adaggal! Persze sopánkodott is, hogy "remélem, kibírjátok a buszon becsurgatás nélkül!" A nap során nem osztott mondjuk ukázokat nekem, és ezt nagyon értékeltem!
Amúgy a kisÁgica meglepett megint egy kis névreszóló képeslappal. Úgy különösebben nem csináltam ám semmit. :) Az meg külön hízelgett, amikor a Sárkány tett megjegyzést rá, szerintem irigységből megint! Ő szintén nem idevaló, borzasztó az a fapofa!

Alig vártam, hogy elbandukoljon haza! Akkor lendülhettem bele a porszívózásba és felmosásba is, no meg a mosogatásba is újra a szörpöspoharak miatt! Addigra már nagyjából kifundáltam a helyiségek takarításának folyamatát, mit mi után célszerű csinálni. :) Egyedül a zárás húzódott el megint, nem akart elfordulni a kulcs. Ennek mondjuk tényleg lehetett a hideg az oka.

Hát jah, tényleg 10 percig tartott a csukás, mert fél 5-kor már kijöttem, hivatalos munkaidőm leteltekor. Bár az az igazság, hogy akármennyire jó is kimondani, hogy dolgozom, azt majd csak onnan számítom igazán, amikor tudásomnak megfelelő állásban leszek! Ezt az új helyzetet még szoknom kell azért, mondjuk lehet, hogy csak a hét meg utána az a pár nap lesz. Ennek még utána kell járnom ekzaktul! Este aztán telefonoltunk hosszasan Tillcsivel, majd készülni is kellett a következő munkanapra.

Kedd álmos lassúsággal indult, a többiek nagy csinnadrattával készültek a veszprémi tárgyalásra, és emiatt én is időnek előtte lettem ébresztve. Utána pedig már nem mertem visszaszundítani, a kávé viszont felpörgetett. :) A busznál aztán találkoztam egykori dadusommal, aki drukkolt nekem, az utódjának. Azért elmondtam, hogy ez ideiglenes csak, és azt is kifejtettem, hogy az óvodai nevelés visszafelé fejlődik. :S

Az oviban aztán mindenki örült nekem, és ez hihetetlen jó érzés volt ezúttal is! A tízórai jelentett ekkor újat nekem, a fahéjas gabonapehellyel. Az illata csábított, magában talán meg tudnám enni, de így tejjel puffasztva nem. Mi meg megkaptuk Mariann kolleginám jóvoltából az 5 szelet szalonnánkat friss somlói kenyérrel. Mondanom se kell, hogy nem boldogultunk vele, pláne én nem, aki ráadásul itthon reggelizik mindig. De semmi nem veszhet kárba, elcsomagoltuk, másnapi elpusztításra. :) Nagyon keményen kell dolgozni a bányában, így dukál a jó koszt! :) Amúgy játékból még mindig nem sok jutott, bár a gyerekek igényelnék a foglalkozást. És valahol ez sajnálatosan kimarad, vagy csökkentett üzemmódban működik.
Egyébiránt a mosogatást nem nagyon értettem miért nem bízzta Marianna egy az egy rám, vagy csinálja maga, szerintem ketten csak egymást akadályozzuk. Egyfolytában gyorsításra noszogatott, persze, ez a rutin miatt lehetett így. Szerdán mondjuk még jobb kilátások adódtak, mert három főre egészültünk ki akkor már...de nem akartam beleélni magam abba, hogy így többet játszhatok a gyerekekkel, akik egyébként jönnek oda, kérnek nagy ölelést, puszit, ölbevevést, vagy épp azt, hogy kapcsolódjak be az aktuális játékukba. Így fordulhatott elő, hogy katonásat játszottunk a lányokkal. Egy kisfiú meg magyarázta lelkesen adott katonaembernek milyen fegyverzete van. :)

Aztán megint pakolni kellett rövidesen, mert kimentek ebéd előtt az udvarra, s ilyenkor jön az öltöztetési folyamat.
Amíg kinnt futkosnak, addig elő kell venni a tányérokat, evőeszközöket, poharakat, no meg a fekhelyeket. Ma a nagycsoportban kellett ezt megejtenem, akik 19-en képviseltették magukat. Két besomfizó gyermek rögtön fel is hívta a figyelmem, hogy képeslapos Ágica hiányzik, így a mackós ágyneműs heverőcske felesleges. Ők nagyon tudták, mi kihez tartozik. :) Majd mesélnem kellett szintén két apróságnak, amit a nagy alvási metódus szakított félbe, amikor is megint mosogattunk. És történt meg a szerencsétlenség, hogy kiborítottam azt a maradékot, amit nem kellett volna. Illetve írtam fel az ételmintás ragszalag azon felére a kaja nevét, amin nem volt ragasztóscsík, csak egy darabka, ezt nem is vettem figyelembe. :)
Mariann nagyon jól szórakozott az ilyen apró malőrökön, egynehány akadt azért, de én is jót nevettem magamon. Szegény kicsit nyűgösnek tűnt, persze érthető is, mert a kisfia lebetegedett. Felőlem mehetett volna előbb is hozzá, csak hát kötötte a munkaidő, de leginkább a Sárkány. Jól ledurungolta, valami takarítás miatt kapott, ami tényleg érdekelne is. Bár tény, hogy előzőleg nem alaposkodtam! Ennyi pénzért nem éri meg!
Délután meg tanultam, féltem, hogy Sárkány szól, de én meg eldöntöttem, hogy visszafelelek. Ne felejtse el, hogy kisegítő vagyok! Vannak olyan dolgai, amit tényleg nem értek! Miért kell háromnegyed 3-kor kelteni a gyerekeket, hogy kapkodás legyen az egész készülődés? Miért kell 3-kor uzsonnáztatni még őket, amikor 3.10-re már a buszmegállóban kéne lenni? És akkor én kapkodjak, szedjem össze a piciket, mert még nem tudom, ki hová valósi! Pedig hétfőn is említettem, hogy ez így nem jó, mert a busz is előbb jött! Egyszer lekésik, aztán a dajkák lesznek elővéve a Sárkány helyett. De én azt se hagynám szó nélkül! Az egész légkört megmérgezi…:S Viszont láttam egy csodát, hogy az egyik lurkó megfogta a kezét! :D Bátor kölyök, nem mondom! Amúgy borzasztó jó megfigyelők ám a kicsit. Másik lábbelit vittem, kényelmes futkosásra valót már csak a vízhólyagok okán is, és kiszúrták! Valamelyik kicsi pedig Buksifejűnek hív, de gyakran szólítanak óvónéninek is. :) Hát azoknak könnyebb valamivel meglátásaim szerint. Abból is kaptam egy kis ízelítőt, ébresztőkor sokan jelezték, hogy támadtak bizonyos szükségleteik, és hát mielőtt becsurgattak volna hazafelé menet előtt, kitranszporáltam őket a mosdóba. (Elvileg kelés és öltözés után tesznek kitérőt). Kicsit féltem is, mert nem akarták felvenni a lábbelit, mondjuk az is idő lett volna. Így kimentek anélkül. Aztán kapkodtunk a buszokra...:S Persze mivel minden tolódik, így a takarításra is később kerülhet sor...és ezt helytelenítem!

Egyértelmű, hogy a kicsikkel semmi bajom nincs, szerintem kedvelnek, én is őket. Csak a nevekkel vagyok bajban.
A szerda megint hozott újdonságot, mert jött a Picúr kollegina is, szóval nagyjábóli jó hangulatra azért számítottam akkor, ha nincs Sárkány. Egyébként pedig a karbantartó is azt hitte, hogy ez végleges állás nekem, meg hogy óvónéni leszek, ki kellett ábrándítanom. Persze igaz, hogy lehetne rosszabb is, azaz szalagmunkásként is ténykedhetnék, ez azért jobb a gyerekek miatt. :) Ám akkor se innen megyek nyugdíjba, mert azért létezik olyan, hogy önbecsülés, és mindennap ezt rugdosni nem kellemes! És hát a pénz is eléggé nevetséges, ha az kerekedik ki a végén, amire saccolunk a januári rendelkezési állási támogatás nélkül. Hát majd meglátjuk, még 7 napot mindenképp melózni kell addig is, karácsony után meg majd kiderül.

Hazaérvén aztán meghallgattam a többiek beszámolóját a veszprémi útról, és a jogi komédiáról. Közben pedig fogyasztottam a finom teámat, amiről aztán kiderült belekóstolva, hogy az forralt borocska. :D Tillcsivel való telefonolásunkat követően pedig megintcsak a napi rutinok ejtődtek meg, és máris este lett.

Szerda is úgy kezdődött, hogy üzentek megint a hivatalból, hogy menjek le aláírni megint. Ezt délidőre terveztem, akkor szokott kicsit nagyobb nyugi lenni. Az viszont még mindig fantasztikus érzés, hogy a gyerekek jönnek oda ölelést kérni, és látszik, hogy kedvelnek. Sőt, külön felugrálnak a szőnyegről, mikor nem lehetne egy-egy puszogósért. Ilyenkor azért visszaterelem őket, és én inkább erély helyett kedvességet alkalmazok és némi magyarázatot az utasításomhoz. Eddig bejött! Viszont szerdán nem is játszottam a lurkókkal. :S Mindig akadt valami megbeszélnivaló a többiekkel, illetve mindig volt min ügyködni, főként, mert leltároztunk. Végre egy szakmaibb rész! Bár ezt is ismertem, hiszen a Penny-ben is megfordultam leltárkor segíteni. Hol számláltam az eszközöket, hol írtam, miből mennyi van. Aztán ezt elvileg a felelős kollegina egyeztette a korábbi leltárívvel.

Így hamar elkövetkezett a fél dél, amikor is a picik kimentek, én meg leléphettem öltöztetést követően. Nagy rutinom lesz már cipzárfelhúzásban, bár az is igaz, hogy olyan gyengédséggel öltöztetek mindenkit, mintha a sajátjaim lennének! És egyre több nevet jegyeztem meg! :)
A Sárkány megérkeztével kaptuk a leltározási ukázt, és érezhetővé vált azonnal, hogy utálja mindenki. Mariann kolleginát azért osztotta le előzőleg, mert szombaton felmostam, utána viszont nem. És hát szerinte rendetlenség volt emiatt, pedig nem! Én vitáztam volna vele, mert amúgy is vissza fogok szólni neki, ezt eldöntöttem! Amúgy pedig míg Mariann tárgyalt, addig szóval tartottam a kis másodikast, aki a Barninak hozott leckét. Meglepődtem kicsit magamon, hogy az iskolással is szót értettem, és hát bizonyos konzekvenciákat levontam megint az iskolával kapcsolatban is: a saját koromhoz viszonyítva itt is visszafejlődés van szerintem (mondom ezt két könyvet végiglapozgatva). Sárkány amúgy velem nyájaskodott, főleg, mikor a postára küldött feladni a csekkjeit. Persze ez nem jelentett megterhelést nekem, örültem is, hogy nem kell addig vele lennem. Mert persze be kellett vonulni a terembe, és különböző kivágásokat megejteni. Utáltam mindig is a technikaórát, most meg rámbízták a vagdosást…Féltem is, hogy elszúrom, ami meg újabb leordítást eredményezhet. :S Amúgy Sárkány elégedettnek tűnt, még távozáskor is odalépett kiemelve, hogy nem is olyan rossz ez az állás. De feltétlen jónak se titulálnám a képzettségemhez képest!
A polgármesteri hivatali látogatás is kiábrándító volt, meghatározta az egész további napomat gondolkodás szempontjából. A karácsony utáni dolgokat muszájból kérdeztem meg, mert a többiek már a szabadságokat tervezgetik, nekem meg volt kőkeményen 1 napom. És hát kiderült, hogy akkor majd a hivatalba kell mennem, "valamit találunk". Elragadtatásom óriási lehetett. A polgármester még a beilleszkedésről kérdezett, a naugye ábrázattal, kiemeltem azt, ami tetszik. A többi meg a mondatomból következett, miután vázolta, hogy hosszabbítás lehetséges éves szinten. Persze, ha lelek jobbat, léphetnék, illetve feljebb is, mint élelmezésvezető. Úgy tűnt, mintha ennek örülnöm kéne...végülis nézőpont és viszonyítás kérdése. De a büszkeségem és önbecsülésem is számít, nemcsak a pénz...Mert lehet azzal jobban járnék szakmai szempontból, ha valahol akár ingyen vagy minimum juttatásért ténykednék. Viszont tényleg hiányos tájékoztatást kaptam például rendelkezésre állási támogatás (RÁT) ügyében. Most végülis közcélú foglalkoztatás keretében van szerződésem. Munkaügyi központnak is ezt jelentettem le e-mail-ben, és hangsúlyoztam, hogy a közgazdász állások érdekelnek! A RÁT-nál egy hót dolgozni kell. Ez elvileg majdnem meglesz, már csak az a kérdés, hogy lehet-e évekről átvinni valamit a következőre. De nem igazán értem ezt az egészet!!! És akkor ha a további takarítónői állást se fogadom el, lehet, nem kérhetek hatósági TB-fizetési átvállalást. Jó gondolataim vannak, ugye? Persze utólag minden, bár gyanítom ott nem tudtak volna válaszolni a hivatalban, munkaügyibe meg úgyis kell majd menni januárban. Nem bánnám, kijelentkezni. Soha jobbkor nem jönne valami szakmaibb állás, mint most!!!
Ugyanakkor kicsit furcsa még mindig ez az új helyzet, hogy reggel megyek, este jövök. És szerdán például semmihez se volt nagyon energiám, állásvadászaton és beszélgetésen kívül. Anyát is jobban megértem, hogy miért is megy aludni meló után. Pedig most még munkamegosztást is gyakoroltunk Picúrral, és haza is fuvaroztak. Persze gondolataim csak a hivatali események körül jártak, s Jó Ügyész se tudott nagyon jobb kedvre deríteni a telefonbeszélgetés során. :S És hát ügyelnem kellett arra is, hogy rosszkedvem például ne vetítődjön rá az évfordulós összefoglalós írásomra se. Anya nyugtatott meg valamelyest este, mert elaludni se tudtam a problémám miatt, amihez némi egészségügyi rendetlenkedés is társult újra torokkaparás formájában.

Csütörtök megint nagy beszélgetéssel indult, Anya nagyon próbált belém lelket verni, tényleg nagyon kiakadtam az egész munkakérdésen! Erőt adott viszont az, hogy mellettem áll abszolúte, és kerek perec kijelentette, hogy nem fogja hagyni, hogy mindennap az önbecsülésemet tegyék tönkre, meg hát nem azért taníttatott, hogy okleveles felmosó legyek! A faluban meg amúgy van dajka, munkaügyis tanfolyamot végzett, és szerezte meg ezt a képzettséget, még örülne is talán a lehetőségnek. Attól függetlenül, hogy sikerült megnyugodnom, azért rossz szájízzel indultam dolgozóba.

Már-már pánikba is estem, mert késett a busz, így már majdnem 9 volt, mire beértem. Persze nem maradtam le semmiről, neki is álltam tízóraikat kitálalni, ami minikuglófot jelentett kakaóval. A gyerkőcök most is örültek nekem, szaladtak oda nagy ölelésért! :) És hát tetszett nekik a pulcsim, mindenki dicsérte, sorra kaptam a „szép vagy!”-okat (persze már a megjelenésem is jelzi, hogy elefánt vagyok a porcelánboltban, de stílust azért nem váltok!) A kolleginák pedig éreztették egyfolytában, hogy nem itt a helyem, beszéljek a polgármesterrel, és mondjam el, hogy mit takar a dajkaság. Hát nem azt, amit ők hisznek a nagy hivatalban!!!

Tízórait követően aztán mosogattunk, kicsit megint akadályoztuk egymást. :S És Marianntól kaptam csokit, egyedül nekem adta át, ez is úgy megörvendeztetett. Mert érzem, hogy ők is szeretnek ám! Meg persze tudták, hogy ez ideiglenes állapot részemről.
10 előtt 10 perccel megérkezett a Sárkány, rögtön szervírozni is kellett neki a kávéját. Aztán jött a nagy kavarás a szabik ügyében. Én ebéd előtt lényegében 10 percet tudtam játszani a kicsikkel. Fura volt, hogy a lányok így elkatonázgatnak...:D

Kaja előtt kicsit kimentek hógolyózni a gyermekek, máris öltöztetni kellett a csapatot, és találni. Ekkor kell elővenni az ágyakat is, és ekkor ejtette el a Sárkány a beszólást, miszerint az "Éva is ágyazhat" cseléd hangsúllyal...Hát ágyazott is! Olyannyira, hogy Sárkányunknak minden egyes heverőcskét meg kellett fognia, és odébbtennie, mert nem tudott közlekedni. Megpróbált mégegyszer beszólni, hogy rosszul raktam ki őket, de visszafeleltem ám! Kénytelen volt elismerni jogosságát annak is! :) Ma rendhagyó módon bennragadtam a mesénél is, aztán illantam ki mosogatni, addigra lett elég a Sárkánnyal való egy levegő szippogatásból! Sajnos vissza kellett viszont térni a szokásos söprögetést követően. Át is vonultam a tanulócsajhoz a kiscsoportba. Őt mindenki szidta, gyakorlaton van elvileg, de nem csinált semmit evésen kívül.

Keltés után megint készülődtünk a buszokra, kicsit megcsúszva megint, mert az ébresztő is megint háromnegyed 3-kor volt. :S Sárkány pedig megint megetette az uzsit. Kihívást ezúttal néhány kesztyű vadászása jelentette, de végül hagytam is a szülőket kibontakozni...Felmosás duplán sikerült, de legalább másnap nem kellett, csak a folyosót. Amúgy vártam a nap végét, mert fájt a torkom, és csak vízszinteződésre vágytam. Így az évfordulózást is csak telefonon ejtettük meg Tillcsimmel. Sikerült megríkatnia egy költeménnyel, nagyon szívhezszóló volt. És hát megegyeztünk, hogy a konkrét ünneplést majd szombaton ejtjük meg. S végre iwiw-re is felkerülhetett egy vélemény Tilllcsiről. :) Az este aztán megint rutinténykedésekkel zárult, ezek közé az msn is besorolható.

Pénteken aztán egyedül tartottam a frontot délután az oviban. De lelkesedtem szinte végig, a másnapi győri út tartotta bennem a lelket, és spanolt fel teljesen. A gyerekek pedig ismét csak bebizonyították, mennyire szeretnek. Végre lehetőség nyílt hosszabb játékra is! A kicsik sorra mutogatták az újonnan zsákmányolt társasokat, babákat, és eszközöket minden csoportban. És kérték, hogy játsszak velük, valósággal csüngtek rajtam fiúk-lányok minden. :) A Sárkány pedig bemutatkozott nagyotmondás tekintetében. Képeket akartak ugyanis nézni, de nem értett előzetes beharangozásával ellentétben a laptop-hoz, s így engem kért fel, hogy a fotókkal ügyezzek valamit. Azzal jól el is voltak, így ezúttal az udvari futkosás elmaradt.

Ebédnél is adódtak furcsaságok, leginkább az, hogy porcukkerral etették a káposztáskockát. Amúgy pedig nem tettem villát, mivel nem is néztem meg a menüt. :S Mosogatás után aztán becsücsültem megint a teremben, és Edit óvónő szóra is bírt, és ezúttal ő zendített rá, mennyire nem itt a helyem! A nap eseményéhez tartozik, hogy Szuzi tegeződésre kért. :) És hát Ginával is beszéltem néhány szót. Fél 3 elég hamar elkövetkezett, mikor is kelteni kellett a piciket, Ginával mi kaptuk a kiscsoportot. Külön figyelmeztetve lettünk, hogy az ágyazáskor mindent húzzunk le, és lepedők kivételével adjuk át a gyerekeknek mosatási célzattal. Továbbá a kerevetek eltételekor legyünk tekintettel arra, hogy következő héten még páran jönnek az oviba, így ezen heverőcskék legyenek felül, ne kelljen kivadászni őket a kupac aljáról. Kicsit óvatos is voltam, mindig néztem a listát is pont emiatt, és kérdeztem rá a gyerkőcnél a nevére, ha nem voltam biztos benne. :)

Míg én a pölöskeieket öltöztettem, addig Gina végezte az ágyazást. S ekkor történhetett a malőr, hogy egy következő héten is megjelenő gyermek ágyikója alulra keveredett. Persze a leány 3-kor lelécelt, így magamnak kellett helyesbítést végrehajtani. De ennek csak azután láthattam neki, hogy kikísértem az oroszi gyerekeket a buszra, ezúttal ténylegesen is (jegyzem meg, jó sok holmijuk adódott, hiszen kaptak karácsonyi csomagot, mécsestartót, maguk készítette papír fenyőt. Azért jólesett, hogy Dzseni itt is végtelenül ragaszkodónak mutatkozott. Az már kevésbé tetszett, hogy a buszsofőr tanár-képviselő úr köszönésre is alig akart méltatni). Visszatérve aztán a küldetésből, Edit néni jókat derült válogatott szitkolózásaim kapcsán, amik az ágyak szétszedésekor hagyták el ajkaimat. Tény és való, hogy bő fél órás pluszmunkám adódott. Miután kivadásztuk a kérdéses fekhelyet, meglett a takaró is, amit a szülők égre-földre kerestek a porontyuk könnyed elalvása miatt. Majd miután apránként mindenki hazaosont, nekiláthattam az evőeszközök betálalásának.

Mire ezzel végeztem, társaságot is kaptam néhány percre az egyik várandós óvónő személyében, akit szóval kellett tartanom (azért megtudtam Erikától, hogy februárban születik a kisfiú, és hogy azért a nagy pocakkal nem kellemes se állni, se ülni). Majd lassanként megszaladtak a többiek is a 4-kor startoló karácsonyi vacsorára, s kezdődhetett a ruhamustra. Itt megint kiesett pár perc, mivel megvártam, míg elmennek a rendezvényre. És persze puforogtam magamban, amiért két jó szót nem kaptam, csak Edit néni köszönt el.

Én pedig dühenergiát levezetve folytattam a porszívózást és kezdtem a felmosást. Fél 5-re azért sikerült végezni a szemetezéssel is, így nem volt más hátra, mint a zárlat. Ezúttal elég hamar túlestem rajta, és baktattam hazafelé.

Itthon aztán az üres és hideg lakás fogadott, mivel a többiek temetésre mentek Felsőszölnökre. Tillcsivel egyeztettük a másnapi utazást, amit minden résztvevő várt is. Majd befűtöttem. S míg a lakás bemelegedett, addig becsomagoltam az ajándékokat. :) 7 körül érkeztek meg a többiek, egyből a meleget hiányolták. Persze nyilvánvaló, hogy 1 óra alatt nem tudok csodát tenni 13 fokos indulási hőmérséklettel és kinnt repkedő mínuszokkal. :S Aztán lassan elcsendesedtek indulataim, és meghallgattam a temetésen tapasztaltakat, ki kit nem ismert meg a rokonságból, s hogy ki kivel nem mutatkozik együtt legközelebb. :) Röviden egyeztettük a szombatot is, majd ősök lepihentek. Én meg a Megasztár döntőt követtem nyomon, és latolgattam a másnapi ajándék fogadtatást. :)

Szombaton aztán fél 6-kor zengedezett az ébresztő, én pedig frissen, fitten készítettem Tillcsinek a kért melegszendvicseket. Meg is érkeztek viszonylag időben, s ez azt is jelentette, hogy szüléim indulhatnak a disznóölésre. Miután magunkra maradtunk, jó alaposan megsuttyongattuk egymást. Tényleg jólesett majd egy hét után átölelni Kedvesem! Sajnos a reggelit nem költhettük el együtt, mert akadt még egy kis rendezkednivalóm. Majd megejtettük az évfordulós ajándékozást. Mindegyikőnk nagy lelkesedéssel próbálta úgy kibontani a csomagolást, hogy az ne szenvedjen jelentős sérülést. Tillcsi néhány, gyűjteményéből még hiányzó Poirot-dvd-vel gyarapodott, és egy kézírásos levélkét is mellékeltem, melyet természetesen fel is olvastam Neki. A csomagolás részét képezte egyébként egy szív alakú kísérőkártya is, ami szintén saját készítés volt. Erre egy Hemingway-idézet került.

Az én vágyaim is teljesültek, mivel olyasvalamit kaptam, amire már régóta ácsingóztam: egy muffinsütőt, természetesen recepttel egyetemben. J:) Az ajándékboncolásnál egyébként sikeresen el is oroztam Tillcsi taktikáját, csak az egyik oldalt téptem fel, így a másik oldalon ki lehetett húzni a sütőformát. Gyors tanulási képességgel rendelkezem. :) Így örülhettem is annak, hogy a csomagolás egyben maradt. :) A kirándulásra való készülődést figurás játék előzte meg, sok-sok vidám pillanatot eredményezve.

Villámreggelizésemet követően aztán még egyszer ellenőriztem, hogy mindent elcsomagoltam-e. :) És mivel maradt még néhány (meleg)szenyó, így azokat is elpakoltam, tekintettel arra az eshetőségre is, ha a zord időjárás kibabrál velünk, és okoz némi fennakadást. 8 óra 20 perckor pedig előbb kikísértem Tillcsit a kapuig, majd bezárkózást követően társultam hozzá. A buszmegállóban ismerősök csatlakoztak hozzánk, Szandrus és apukája személyében. A kislány ezúttal valószínű nem mert megölelni, azért kis beszélgetéssel próbáltam oldani megilletődöttségét. Hiába, amúgy a dadus nem tagadhatja meg magát! :)

Egyszercsak aztán egy személyautó parkírozott le mellettünk, és kiszólt egy pasi annyit, hogy „Budapest”. A hangsúly eléggé kérdőnek tűnt, de nem tudtuk, hogy miféle nációhoz tartoznak a kocsiban utazók, azaz, hogy egyáltalán milyen nyelven adjuk útbaigazítást fővárosunk felé (ti.: még kis falunkon keresztül húzódott változatlanul a 8-as főútvonal a vörösiszap takarítási műveletek miatt). Szandra apja aztán magyarul mondta az igét, és bökött rá az útra. Lehet, értették is, mivel eltűztek. :)
9 óra felé a busz is begördült, jó is, mert közelített a tízóraiidő Tillcsinek, amellett, hogy kezdtem fázni. Jó Ügyészem viszont hiába is noszogattam arra, hogy a kabátjától szabaduljon meg a jól fűtött buszon. Pápán jártunk, mikor rövid szöveges üzenetet (sms) észlelt sas füleivel, s bizony jól érzékelte ezt. Anita aggódott picit érkezésünket illetően, de gyorsan megnyugtattam, hogy késéssel ugyan, de jövünk! :) A győri krónikáról olvashattok külön! Itthon aztán forró teával (és én Flector gyógyszerrel is) indítottunk, míg hallgattuk az ősök beszámolóját a disznógyilkosságról.

Vacsi után pedig X-faktort néztünk négyesben, és fikáztuk a versenyzőket. Némely itt elejtett mondatom viszont végtelenül bántott, sértő voltát csak utólag realizáltam. Elszunnyadni aztán megint későn sikerült a mozgalmas nap ellenére is.

A vasárnap aztán elég rosszul kezdődött, mert már korán reggel szembesülnöm kellett azzal, hogy ezúttal megfosztódtam a hangomtól, és csak suttogásra voltam képes. Tillcsivel azért megértettük egymást így is. Reggelit követően viszont sikerült elszunnyadnom óvó karjai között. És aludtam is volna tovább is, ha nem csörög a Jó Ügyész telefonja, és nem jelentik be érkezésüket Marcsiék. Amúgy a mosógép is pont addigra járt le, szóval teregetéssel indítottam ébredést követően. Miután Kedvesemék távoztak, nagy svunggal álltam neki az ebédiperítésnek.

Persze bejelentkeztek Karcsiék. Végül csak sütiből kaptunk kis kóstolót. A nap nagy részét a konyhában töltöttem, Dodi pedig fűtött. És ezúttal busszal tért vissza Győrbe. Pihenni utána se sikerült nagyon, mert megérkezett Anya, akivel beszélgettünk. Bár ezt már vízszintesben ejtettem meg erőteljesen alváshatáron megint.
Megdöbbent hangtalanságomon, mondjuk én is, mert ilyen se fordult még elő velem életem 25 esztendeje során. Másnapra viszont prognosztizálható volt, hogy dokinál kötök ki, mert hát ugye gyerekekkel dolgoztam elvileg, a főnököm meg Sárkány...Szóval táppénz-gyanús voltam! Hogy aztán ez megvalósult-e, arról egy következő írás fog szólni nyilván! :) Addig is legyetek jók és vidámak, valamint türelmesek is!