Kabaréról :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Elég hamar elkövetkezett a március vége is, amikor a II. számú meglepetés keretében színházba látogattunk.
Mint mindig, az előadást most is nagy izgalom előzte meg részemről. De ahogy az lenni szokott, az elegáns öltözék vonzott. :) Ezen a szép vasárnapon (március 25.) gyönyörű napsütéses időjárás köszöntött ránk, már-már nyarat idézve. És ez csak fokozta a kedvemet. 

A nagy lelkesedés és a Forma-1 les miatt viszont kicsit kapkodósra sikerült a készülődés. S így fordulhatott elő, hogy a térképért (fő a biztonság, és az eltévelyedés kiküszöbölés!) vissza kellett küldetnem jó öcsémet. Balszerencsés visszafordulni, ha kilépett az ember lánya a kapun. Pedig a menetrendek is a polcon maradtak. Ám mivel a negyed 4-es zalai busz vasárnap is tartja a menetrendet, ezért ezek nélkül indultam útnak. Jó öcsém azonban legalább a térképpel utánamloholt. :)

Devecserben aztán jó 20 perces várakozás következett, ez idő alatt kerestem szépen a kocsiállást, ahonnan a veszprémi járat startot fog majd. Kezdtem is parázni, mivel sehol se láttam feltüntetve a buszt. :S Meg is kellett engedni egy telefont haza, hogy tájékozott és nyugodt legyek menetrendügyben. :) Meg is nyugtattak, hogy a busz közlekedik. Úgy is volt. Bár kicsit kiakadtam, hogy a pónihadak székfoglalóst játszanak teljesen zsúfolt busznál is! Akinek meg éppenséggel foglalja a helyet, annak csak a fél járművön kell keresztülpréselődnie!!! Az utazás azon szépségét, hogy "húzódjunk beljebb emberek!", amikor a szekerektől lépni se lehet, már meg se kéne említenem...No azért sikerült odaérni a megyeszékhelyre.

Nagyjából egy óra állt rendelkezésemre, hogy a színházhoz érkeződjek. Így kicsit fel is térképezhettem Veszprémet. És még a buszmegállót is belőttem magamnak (ennek a mondatnak később lesz jelentősége!:)), ami kb. öt-hat percre leledzett a teátrumtól. 

Kb. fél 6-ig üldögeltem a Komakút téren, aztán gyors szépítkezés mellett döntöttem. S emiatt somódtam be a színházba, ahol általános iskola óta nem jártam (mondjuk a színház is csak tavalyelőtt került divatba újra nálam)  

Közben a közönség is gyülekezett szépen, kicsit aggódtam is, hogy Máté időben érkezik-e. Reptettem is szokásomhoz hívem rövid szöveges üzenetet erről érdeklődvén a csekkpontcsárli pontos koordinátáival. :) És egyszercsak begördült egy Balaton Volán flottájához tartozó busz, amivel egyidőben megpislantottam a színházlépcsőkön lefelé siető Mátét. Ennél romantikusabb jelenetet nem is nagyon tudtam volna elképzelni. :) 

Üdvözlő sorok után beparádéztunk az épóletbe, ahol következett a nagy dilemmám a ruhatárazással kapcsolatosan. Végül aztán szkippeltem ezt, és kabátkámat megpróbáltam miniatűrré zsugorítani. S ezután indultam is volna a nézőtér felé. Ebben csöppet se zavart, hogy a lépcsőt egy kotélkordon tartja zárva. :) Na brávó, látni néha nehéz.

6 körül picivel aztán zenebona jelezte az előadás kezdetének számító helyfoglalási rutint. Persze erről is Máté homályosított fel. :) Jujj, tényleg régen jártam Veszprémben színházban. :) Így aztán mi is birtokba vettük helyünket. Az 1. felvonásnál 6 óra után vette kezdetét. Meg kell valljam, szívem már attól repesedett, hogy Máté ült a jobbomon, és végig-végig fogta a kezem. 

És akkor pár mondatot szólnék a Kabaré c. darabról is, melynek női főszerepében, Sally Bowles énekesnő és kabarétáncosnő megtestesítőjeként Ullmann Mónikát láthattuk. A történet középpontjában egy ifjú író, Cliff Bradshaw állt, aki Amerikából érkezett Berlinbe.Már a vonatút során megismerkedik egy másik szereplővel, Ludwig-gal, akinek csomagját magáénak is valljam a fináncok előtt (ti.: a külföldiek pakkjait nem vizsgálják át). Ez az ismeretlen ajánl aztán szállást az írónak.

Cliff megérkezésnek estéje szilveszter napjára esik, amit egy bárban tölt. Itt ismerkedik meg Sally-vel, akit később elbocsátanak, s Cliff-nél keres szállást. Kettejük között aztán szerelem szövődik s gyermekáldás elé is néznek. Az író eleinte kétségbeesetten keresi a motivációt élete könyvének megírásához, Sally-től pedig motivációt remél. Ám jó kereseti lehetőséggel áll elő a vonaton megismert idegen, Ludwig, amivel Sally unszolására él is. A pénzcsempészet virágzó üzletnek is bizonyul. Végül a fasiszta német viszonyok elől vissza akar menekülni szülőhazájába Sally-vel. A lányt azonban nem lehet eltéríteni a kabaré világától, és ez jelentős konfliktust generál köztük. Sally ennek hatására a baba elvetetése mellett dönt, amivel viszont visszavonhatatlan szakadék jön létre a fiatalok között. A darab utolsó harmadában jelennek meg a fasiszta felhangok, amik meghiúsítják Schneider fogadósasszony, és Schultz úr frigyét is. 

Ennyit röviden a musical történetéről, melyet táncos részek is színesítettek. Ezek nem nélkülözték az erotikus elemeket sem, visszaidézve a szórakozóhelyek hangulatvilágát.

Az előadást egy szünet szakította félbe, amit levegőzésre használtunk. Mit nem mondjak? Az is kellően romantikusra sikeredett. :) A brék időzítését viszont furcsának találtam, Máté el is ültette bennem a gondolatot, hogy le fogom késni a 9 órási buszt. Így szépen csendben szövögethettem is a B terveket is a hazaútra vonatkozóan. :) Aztán kellemes meglepetésként háromnegyed 9 órakor véget ért a darab. Sikerét tekintve elmondható, hogy a színészek többszörösen visszatapsolásra kerültek.
Végül kicsit tempósan haladtunk kifelé, biztos, ami biztos alapon. Ám a ritmust tartani is kellett, mivel Máté egy kicsit fázott. A megálló felé Máté a frászt hozta rám, amikor felhívta a figyelmem az onnan kifelé gördülő omlós járatra. A tájékoztató táblát tanulmányozva nyugodhattam meg. 

Pár perces várakozást követően fel is tűnt a megfelelő járat, ám hirtelen azt konstatálltam, hogy ez mégse az, hiszen Pest az úticélja. Majd meg is ráztam a buksimat, jelezve a kapitánynak, hogy nem óhajtok felszállni. Miután továbbstartol a jármű, Máté akkor tett fel egy tétova kérdést, miszerint biztos vagyok-e benne, hogy nem ezzel kellett volna-e mennem? :) 

No, Vicukában ekkor tudatosult, hogy elképzelhető némi félreértelmezés táblák terén, s ez körjáratként üzemelt Sümeg iránnyal. :) Eső után köpönyeg, miután további várakozás után nem jött semmiféle járat. Így történt meg az az eset, hogy buszt a megállóban késtem le! Ezért eleinte záporoztattam is magamra mindenféle válogatott ius murmurandit. Máté persze nagyon készségesen azonnal vasúti menetrendi információt kért miközben én azon filózgattam, van-e annak értelme. 

Végül Máté még útba is igazított, hogy a 4-es helyijárattal tudok kiérni a vasútra, ami nemsoká érkezik is. Kb. olyan érzetem lett ezzel, mint amikor apu szalagavatós bankettre tartva közölte egy teljesen ismeretlen utcán, hogy akkor itt szálljak ki, itt találkozunk! :D

Visszatérve a színházi utolsó felvonásra, a 4-es helyijárat más irányzékot vett, én meg úgy gondoltam, hogy nincs is értelme vonatozásnak, hiszen 3 perc alatt nem jutok át a vasútról a buszpályaudvarra (és akkor késést nem is számoltam). Kis családomat is ekkor hívtam némi buszmenetrendi információ reményében és tájékoztatásképpen is. Meg is kaptam Édesanyámtól a "Te olyan hülye vagy..." örökbecsűt! Máté közben majdnem megfulladt a nevetéstől...na igen, addigra tulajdonképpen készen állt a tervem a hazajutásra, ennek Máté felé történő prezentálása is kiváltott némi kacajt. S mivel némi vacsora se ártott, így beültünk a pályaudvarhoz közeli Mekibe. S mivel fel kellett dolgoznom az eseménysort, így egy falat se ment le a torkomon. 

Míg Máté falatozott, addig elintéztem show műsor keretében a hazafuvart. Hogy a kabaré folytatódhasson...:) Mint tárgyi eszköz könyvelő kértem mentést a műhelykocsitól. :) Fix úr, a szolgálatban lévő sofőr, elég készségesnek is mutatkozott, és nem nem látta akadályát a noszlopi kitérőnek. De hogy Ajkára időben lejussak akkor már, negyed 11-kor elindultunk a pályaudvarra, nehogy ezt a buszt is lekéssem. 

És időben fel is lettem szólítva a felszállásra Máté által, aki most is igazi lovag akart lenni a csípős szél ellenére. Azért is küldtem haza, így is féltem, hogy megfázás lesz a vége...:S Mire a busz startot fogott, Máté is leért a sétálóutca végére, így még integetni is tudtunk egymásnak. Ez a romantikus jelenetsor aztán szépen keretbe foglalta az estét. :)

Aztán negyed 12 körül érkeztem meg Ajkára, s a kötelező lejelentkezéseket követően iparkodtam a volán-telepre András portásunk legnagyobb meglepetésére. Rövid eszmecsere után előkerítettem a sofőrömet. Így foruldhatott elő, hogy egyből le is tesztelhetett a korábban nyilvántartásba vett Opel Vivaro-t. :) Na igen, fontos, hogy megismerkedjek a tárgyi eszközökkel. :) Szerencsésen hazaérkeztem a volán-taxi által. :) S minden jó, ha a vége jó. Ezzel zárult a Kabaré 3. felvonása, amiben spontán főszerephez jutottam. Az esetről pedig még sokáig fogunk adomázni a vicces táblabenézés okán is. De soha rosszabb színházi élményt! A musical-ek amúgy is bejönnek. :)

Nos, ebbe a bejegyzésbe ennyi fért, folytatás következik. Türelmeteket kérem azonban kedves olvasóim addig is! De még szaporítom a sorokat! :)

kirándulás székes királyi fővárosunkba :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Lassanként azért szaporodnak a bejegyzések a blogencsben, ahogy múlik az esztendő, úgy gyűlnek további megörökítésre váró kalandok. Ezúttal egy újabb élménybeszámoló következik kiegészítendő a korábbi képes tudósítást. Kezdjük némi kapcsolódó kitérővel!

Március közepe mozgalmasnak ígérkezett munka szempontból, volt is miért izgulni, hiszen a könyvvizsgálók ezidőtájt tanyáztak nálunk. S mivel a tárgyi eszköz területen sokmindent lehet ellenőrzés alá vonni, így napjaim áthatották az aggódás percei. Végülis ők mindent rendben találtak, pusztán újabb táblázatok gyártására kértek. El voltam ragadtatva!!! Mondjuk alapból is nagy a bürokráció (nem, nem elírás! Ez fogalom nálam!), így meg aztán megint fókuszba került a nagyüzemi papírgyártás. Ám aztán a márciusi hosszú hétvégére az általam felfedezett eszközkivezetési hiba korrigálására kapott engedély birtokában nyugodtan készülhettem. Na igen, fontos, hogy nyugodt legyek és biztos a helyes ügyködésekben. :P A hétvégére, melyre kirándulás lett tervezve. Bár meg kell valljam, annyira nem örültem a pesti úticélnak. Máté által kitörpölt programok viszont meghozták a kedvemet. :) S így értünk el jelen bejegyzés témáját képezi kiruccanáshoz.

Az útirány tehát adott volt, közlekedési eszköz választásban viszont szerepet játszott a menetrendek összehangolásának nehézsége. Így fordulhatott elő az, hogy „ketten mentünk kétfelé”, azaz míg Máté vonatozott, addig Vicu volángolt. :) Aztán izgulhattam is, hogy érek oda a megfelelő megállóba (adódott rá precedens, hogy elszúrtam a leszállási helyet).

A 12.49-es pesti omlós járaton meglehetősen sokan utaztak, ám azért sikerült helyet szereznem. Az útitársamról pedig hamar ki is derítettem (hiába, munkaköri ártalom a nyomozás és a különféle keresztkérdések feltétele), hogy ő is nagyfaluba haladványoz. Örültem is neki, mert így az esély még kisebb volt a tévesztésre. Ám örömöm csak Fehérvárig tartott, mivel a lányzó az IK E 95-ös jobb első kerékdobján való guborcolást megelégelte, így helycserés támadásra kért. S mivel az út fele még hátravolt, így én is pozíciót váltottam. A sofőr mögé helyezkedés jó ötletnek bizonyult, hiszen így megtudtam, hogy mindhárom pesti megállóban lesznek utasok.

Közben lelkesítő sms-t kaptam Mátétól, ekkor jelentkezett le, hogy a vonat megérkezett Pestre. Magamban persze elmorzsoltam egy MÁV-szitkot, mivel a sihuhunak háromnegyed 2-kor be kellett volna gördülnie a fél 4 helyett! A tájékoztatással egyúttal iránymutatást is megkaptam a „ne a hidat figyeld”-del! Sasadot elhagyva aztán össze is cihelődtem szépen, s hogy biztos legyek a dolgomban, a kapitányt is megkérdeztem. Így teljesen megnyugodva hagytam el a járatot a Petőfi híd budai hídfőjénél található megállóban. (Jójó, ne feledkezzünk ám meg arról, hogy Kis lány először jár nagyfaluban autóbusszal!) Először aztán lejelentkeztem ősöknél, majd Mátét is megcsörrintettem. 

Ennél romantikusabb felvezetést el se képzelhettem volna: a híd túloldalán várt a Kedves, aki miután beszéltünk, elindult felém. :) Persze a híd jó hosszúnak mutatkozott, így gyönyörködhettem a pompás panorámában is. Néha viszont meg is ijedtem egy picit, amikor elzúgott mellettem egy Combino, mivel az egész híd rezgett. Akkor nyugodtam meg igazán, amikor magammal szemben megpislantottam Mátét. Jó lovaghoz hűen el is kérte a pakkjaimat (no nem, szekérnyi csomagról szó nincs!), míg kéz a kézben a szálláshelyre bandukolunk. Séta közben szokás szerint bámészkodtam, és kerestem a tájékozódási pontokat. Így fordulhatott elő, hogy majdnem átgyalogoltam egy piros lámpás jelzésen egy útelágazásban. Ám Máté vigyázott rám! :) És útközben tisztázódott az is, hogy a buszon kapott sms-sel adódott némi időeltolódásbeli probléma, azaz a vonat nem késett! MÁV offolás is tárgytalan is lett egyből!

Majdnem 5 óra lett, mire elfoglalhattuk a 204-es lakosztályt. A szám különben misztikus erővel bír életemben, a szemfüles olvasóknak ezt nem is kell taglalnom. A lakrész egyébként nagyon tetszett, ízléses berendezéssel volt felszerelve, és a modern kori igényeknek megfelelően az internetkapcsolat se maradhatott el. A délutánt aztán társasjátékozással ütöttük el, ami által egymás tulajdonságait is jobban megismerhettük. :) 

Az idő most is haladott sietve előre, hamar ránkesteledett. Végül a romantikus városnézős programot elnapoltattam az óvatosság elvéből kiindulva, ám azért vacsoráért csak ki kellett mozdulni. Kézenfekvő megoldásnak mutatkozott a Meki, amelyet logo hirdetett. Ám így is nehezen tudtuk behatárolni, melyik épületet is jelöli. Sikerült is kisebb körsétát tenni, mire megközelítettük. :) S közben azért néhány BKV buszt is meg tudtam seregszemlézni. :P A gyorsvacsi birtokában aztán a Duna-parton korzóztunk. Ez hatalmas élményt jelentett, főleg, mivel sötétben fényképezésre is ki lettem okítva. Hú, és azok a fények…le voltam nyűgözve. De a fotós is igen-igen profinak tűnt. :) Hazafelé aztán mulatságos, ám jellemző dolog történt: némi varázslat hatására elvétettük a kereszteződést és a lakás utcáját is. A kezdeti pánikot azonban felváltotta a nevetés, s így jó hangulatban kerestük a lakot.

A vacsi elfogyasztására pedig egy film mellett került sor. Máté nagyon készült, és elég sok filmet bekészített. Külön dicséret, hogy még a romantikára is vevőnek bizonyult! Végül a Megint 17 c. mozit követettük nyomon. Tetszetős volt! Kellőképp el is álmosodtam viszont a végére, így mire Máté visszatért a fogmosásból, már durmiztam is.

Reggel viszont korán kivetett az ágyikó magából, így lőttem pár fotót a lakásról. Majd visszaheveredtem lustizni, ám F1 miatt ez nem tarthatott hosszadalmasan. Az ausztrál időmérő viszont elég hamar érdektelenné vált számomra (a Q2-re gyakorlatilag), így elszundítottam újra.  Kb. 11-ig ejtőztünk, majd némi evészetet követően beiktattunk egy városnézést. Ez szintén igen élvezetesre sikerült, még akkor is, ha figyelni kellett a forgalom mellett a járdaközépen található tűzcsapokra, és egyéb felbukfencezéssel járó elemekre. :)

A Duna pedig ismét festői látványt tárt elénk. S néha ott andalogva úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, hiszen végtelenül romantikus környezetben találtam magam kiváló lovagi kísérővel. :) Az időjárási kondíciókat és a túra hosszát (időben) azonban túlbecsültük, így be kellett térni némi itókáért egy üzletbe. Borzasztóan tetszett a közös vásárlási folyamat is. 

Szép lassan viszont vissza kellett indulnunk szálláshelyünkre. Mivel a séta roppant jólesett, és a hercegnői érzést is nyújtani akartam, így a villamosozás ötletét önző módon elvetettem. Később persze lelkiismeret-furdancsom is keletkezett, hiszen ezzel az ebéd sztornírozásra került. S örültem, hogy Máté nem vetette el a fotózkodást. Bár az első kép suta lett, a többi annál impozánsabb. Újra csak megmutatkozott, mennyire profi fényképezésben is. :)

Fél 2 lett, mire visszaértünk a lakásba, ahol nem maradt más hátra, mint az összepakolás. Ezzel elég hamar sikerült végezni. Máté pedig gondosan elemórzsiát is csomagolt nekem, noha kettőnk közül szerintem ő volt az éhesebb. Kettő után aztán elhagytuk a szállást, miután Máté úgy döntött, hogy pakkostul kísér el a buszmegállóba. Így szembesülhetett vele, hogy a híd tényleg hosszú, bár legalább addig is együtt voltunk! :P

A megállóban aztán elejthettem egy ius murmurandit, mivel a táblán nem láttuk feltüntetve a távolsági járatokat. De a megállóáthelyezést is elég valószínűtlennek tartottam. Ám aztán mégiscsak kerestük az erről szóló tájékoztatót, amit végül Máté lelt meg. Miniatűr betűkkel jelezték, hogy a felszállásra kijelölt hely 500 méterrel odébb került a Kármán kollégiummal szembe. Nesze neked Pesten nem jártas személynek! Máté persze tudta, hogy hol is van ez, így oda is battyogtunk. Pár perces várakozást követően aztán be is gurult a járat, nem sokkal azután, hogy útjára bocsátottam a Kedvest (tekintettel kellett lenni balesetekre is, amik a villamosközlekedést ellehetetleníthetik… S mint tudjuk, a vonat nem vár…)

A szokásos sms-váltáskor nyugodtam meg, hogy mindenki szépen halad hazabakára. Jómagam 5 óra után valamivel érkezett Ajkára, ahol a csatlakozásig a holt időt sétával ütöttem el. Végül aztán jóleső fáradtsággal és sok-sok élmény birtokában érkeztem haza. Mert hát tényleg remekbeszabott volt a kirándulás, valódi hercegnőnek éreztem magam több alkalommal a két nap során. S köszönöm ezt az egész varázslatot Máténak! :) A folytatásban bizakodva zárom bejegyzésem nem mással, mint a fotós beszámolóval. 

jeles nap rejtélyekkel és kalandokkal övezve

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

A márciusi nőnapi mulatságot követően máris egy fontos eseményre készülhettem. S most erről olvashattok majdan.

No igen, a számomra kedves személyek jeles napjait ige-igen számon tartom, és igyekszem megemlékezni mindenkiről.

Máté Kedvessel se eshetett ez másként, még akkor sem, ha nagyon csalogattak Zoliék a névnapi házibuliba. A Herceg prioritással rendelkezett. :) Ajándékával kapcsolatban viszont sokat dilemmáztam. Hosszas vívódást követően viszont duális meglepetés mellett határoztam. :) És ahogy az lenni szokott, már előre dörzsöltem a tenyeremet az átadást követő pillanatok okán, s hol hangosan, hol kevésbé hangosan latolgattam a meglepi hatását. :)

Már a kora reggeli órákban reptettem egy kis üzenetet megalapozva a napot. 

A délutáni további meglepetéssort viszont némiképp elbizonytalanította, hogy a Kedves gyengélkedett. A főnöki csapat fél kettőkor dobbantott, így én is szépen nyugodalmasan csinosítgathattam magam, ha már randira készültem. Majd a két órási busszal beiramodtam a városba, érdemes ugyanis a veszprémi járatra a pályaudvaron felsomódni, tekintettel a póni hadakra. Sokasodtak is szépen pénteknek megfelelően a szekerentyűk legnagyobb elragadtatásomra. De a gyönyörűen sugarait bontogató napocska egyből jobb kedvre derített. Persze mire Veszprém városába érkezett az Omlós fogat, addigra az eget felhők borították, és a szél is feltámadott (vagy Veszprémben alapból mindig fúj?:O) Ám ebből túl sokat nem érzékeltem a kiváló társaság miatt. Mátéval aztán sétára indultunk.

Ennek során aztán újabb szépségeket sikerült felfedezni. Megfejthetetlen rejtélynek bizonyult az egyetemi épület mögötti teniszpályasornál a bejutást ellehetetlenítő 20 méter magas kerítés mibenléte. Várom különben a tippeket fél pár ukrán szandál díjazás ellenében!

Mátéval egyébként jól szórakoztunk ezen is, és sok-sok egyéb témán is. Néha pedig olyannyira elvesztettem a fonalat a huncut tekintet és mosoly miatt, hogy képes voltam a zöld műanyag védőponyvát is fűnek nézni. :)

Az idő persze vágtázott előre, s lassan indulni kellett hazafelé. Egyúttal az ajándékátadásra is sort kellett keríteni. Ám ehhez megfelelő helyszínt kellett keríteni. Kezdetben az Apeh-udvar annak tűnt, míg meg nem tudtam, hol is állunk. :) Spurizósra is kellett venni a figurantot. A kórház melletti lépcsőforduló is egész alkalmasnak tűnt, míg a távolban meg nem pislantottam néhány temetkezési vállalkozást. Az meg aztán hab volt a tortán, hogy előbbi vállalkozások emblémája mellett megjelent a coffee bar reklámtábla is! Eléggé morbidnak tűnt az egész. Így tovább kellett kajtatni a helyszínt. Külön megemlíteném, hogy Máté nem tudta, mihez is keresek helyet. :D Szóval végülis csak kétszer jártuk körbe a kórház környékét, míg egy árkádiában megejtettem az ajándékozást. :D Legalábbis az első felvonást. :D A hatás sem maradt el, aminek nagyon örültem. Azt a meglepődést! :D

Majd következhetett a második rész, amit – bár számtalanszor elgyakorlatoztam szövegkönyvileg – az élő előadás nem úgy sikerült, ahogy azt terveztem volna. Végülis harmadszori nekifutásra csak elnyöszörögtem, mit is szeretnék. :D Nos, Máté kedvest a Petőfi Színház március 25-i Kabaré c. eladására szóló jeggyel örvendeztettem meg. Némi incselkedést, gyógypocisimit és kirándulás tervezést követően aztán megiramodtunk a pályaudvar irányába, ám mire odaértünk a volánbuszos járgány már startot vett. Csak semmi pánik, megy a következő! Így elkísértem hazafelé Mátét egy darabon. Szegényem figyelmeztetett jószándékúan a buszközlekedésre, ám húztam-halasztottam az elköszönést. Pedig kaptam sorra a jeleket, hogy ideje az ideiglenes búcsúnak, a telefon például lármával jelzett. Végülis nem került figyelembevételre ez sem, úgy belefeledkeztünk egymásba. :)

Máté viszont figyelmesebb volt nálam, így egyre határozottabban célozgatott a buszra. Már amikor szóhoz engedtem jutni. :D S lassanként tényleg elváltak útjaink, bár még egy járatot akkor is sikerült lekésnem, bár nagyon nem szegte kedvem. Jött a következő. :D Amit egyből le is tesztelhettem, mint utolsó normális időben közlekedő járatot a csatlakozásra. Minden jó, ha a vége jó: sikerült kalandosan, de hazaérkeződni, illetve ami fontosabb, hogy Mátét alaposan meglepni! :D Szóval mégegyszer is boldogságos születésnapot kívánok!

Kedveskéim, ebbe a bejegyzésbe ennyi fért, a további kalandokkal pedig még jövök! :P Addig is legyetek jók és türelmesek! :D

Nőnapi mókuláré

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Március 8-a nemzetközi nőnap, és ezen alkalomból munkatársaink megemlékeznék rólunk. Így volt ez ezúttal is.

Reggel egy három fős delegáció nyitotta a sort, melynek fő szószólója Főnökünk volt. Jól estek hízelgő szavai, s hogy szorgalmunkat emelte ki, mint legfőbb erényünket. (Na ja, Éva különféle egyéb táblázatokat töltött fel adatokkal, míg én a kiegészítő melléklet részét képező mutatószámokhoz gyártottam Excel segédletet sok-sok képlettel. Kellett ez, miután célul lett kitűzve, hogy március közepéig végezni kell. Ennek megfelelően a könyvelés is le lett tiltva, botrány is kerekedett, ha valaki mégis megtette!)

Visszazökkenve jelen bejegyzés fő csapatásirányát jelző témához, főnöki szónoklatot követően választhattunk a cserepes rózsák közül egyet-egyet. Nekem nagyon megtetszett a bordó szín, így azt kaptam ki a ládikóból nagy-nagy mosollyal. A csapat távozását követően nagy műgonddal rendezgettük a virágokat. Amint ezzel végeztünk, már érkezett is Pista, akinek bugyra finomságokat rejtett, a tavalyi évhez hasonlatosan most is táblákkal kedveskedett nekünk. Az ehető fajtából természetesen, s az ilyen táblákat bármikor szívesen befogadom. :) Gyors váltásként pedig befutott Misi és Laci, akik a szakszervezet képviseletében tették tiszteletüket minálunk. Tőlük vásárlási utalványt és a szokásos rózsát kaptuk. Fel is dobódott rögvest az iroda a sok csecse virágtól, s így nagyobb kedvvel is folytattuk a ténykedést. S meg kell még említenem Petit is, aki barkát hozott ezúttal is, gesztusát értékeltük. :)

Ezen a szép napon többedmagammal csak délután kettőig tartott a munkanap, mivel azt követően asztalfoglalásunk volt a Tó Vendéglőbe. Így az előbbi időpont előtt sort kellett keríteni a csinosítgatásra (ünnepi viseletbe vedlés, szolid smink), amit folyamatos főnöki ellenőrzés mellett sikerült azért végrehajtani. Kettőre azért mindenki összecihelődött, és autóink is előálltak. (Kedvemet fokozta, hogy Máté is megemlékezett a nőnaposságról, és ráadásul kedvenc virágomat mesterkedte a képeslapra. Köszönet érte! :))

Röpke 5 minutum alatt oda is érkeztünk a Vendéglőhöz, ami számomra kedves emlékeket hordozott (családi vacsora, Reniék esküvője). Az aperitifek elfogyasztását követően könnyed beszélgetés  zajlott, s lehetett gyönyörködni a fesői környezetben és a fenségesen vízen sikló hattyúpárban is. Vicuka pedig szépen csendesen el is határozta, hogy hercegi lakomát fog csapatni egy alkalommal itt! :)

Lassanként szervírozásra került az előétel, amely egy salátát foglalt magába. A sali persze hússal volt megbolondítva, így roppant ízletesnek mutatkozott. Természetesen ezúttal is én tettem le utolsóként az eszcájgot. Mire oda jutottam, már tálalták is a főételt: kacsamájjal, sonkával és sajttal töltött tekercset és lecsós szeletet rizses és tócsis körettel. Ezt megelőzően elhangzott a Tó Vendéglő nőnapi köszöntője, ennek keretében pezsgővel kedveskedtek. Edit rám is hagyta a részét, biztos tudta, hogy szeretem az édes habzó nedűt. :) Bár ugyanakkor féltem is a sok piától, mert Joli és Zsuzsa pedig mézes ágyas pálinkát porciózott ki, és igencsak megsértődtek visszautasítás hatására. Így nem volt más választás, el kellett fogadni az itókát. Próbáltam persze vigyázni, hogy ne keveredjenek az alkoholos italok.

Mondjuk azért féltem is, amikor az első táncra felkért Misi. Természetesen az élőzene ezúttal is elmaradhatatlannak bizonyult. :) Az első lejtést pedig több másik követte, ezért is eshetett meg az, hogy fotózni nem tudtam. De be kell valljam, roppantul élveztem a táncot. S a lagzis élmények is egyből bevillantak, ahol szintén eszméletlen sokat denszeltem. Ezúttal is ki lett emelve a ritmusérzékem, ami nagyon hízelgően hatott. Nem hiába, ez az egyetlen dolog, amire az öreg jól megtanított! :)

Ám mint minden jónak, ennek az eseménynek is vége szakadt egyszer. 6 óra környékén kezdtünk szétszéledni. S így én is a távozás mezsgyéjére léptem. Mivel adódott még némi vásárolnivalóm, így Ágota fuvarjáról lemondtam. Fontos volt készülnöm a másnapra, amely Máté születésnapját jelentette. A többiek hiába is noszogattak, hogy Zoli Tapolcán háznál tartott névnapján vegyek részt. De ez egy másik sztori, amelyről hamarost olvashattok drágáim! :)

Összefoglalásként megállapítható, hogy a nőnap ezúttal is emlékezetes marad számomra, köszönöm minden férfiúnak a köszöntőket. Ez a SV-s rendezvény pedig feltette a koronát a napra, hiszen ismét csak lagziban érezhettem magam hangulatilag. :) Hiába, volánosok tudnak mulatni…:) Jövőre Veletek ugyanitt…:)