egy újabb nagy projektről...:)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Újra itt, hiszen téma van, lemaradásban meg nem jó mindig leledzeni…:) Úgyhogy most akkor pötyögök megelőző csapásként. Ezúttal kicsit kifejtem, hogy s mint kezdtem új nagy projektbe. :)

Mint azt tudhatjátok, sorra halmoztam a diplomákat, és a nyelvvizsgákat is. Utóbbi is elég fontos volt, s ez volt az, amiért a jogosítvány háttérbe szorult. Szülői támogatásra nem számíthattam ez esetben sem, így nyilvánvalóvá vált, hogy majd akkor tudok foglalkozni ennek abszolválásával, ha munkába állok. Ám az se volt túl egyszerű, úgyhogy a projekt halasztódott. Tavaly nyáron igaz, már szemezgettem vele ismételten kellő megtakarítások birtokában, végül aztán idén jött el a nagy pillanat, hogy belefogjak. :) 

Bár már magát a megnyitót is sikerült benéznem, jó, hogy volános berkekben igen-igen figyelnek az emberre…:) És főnökasszony támogatásáról is biztosított, így simán odaértem a Bródy-ba a június 14-i összeröffenésre. Tamás (az oktatónk) is egyből odasomfizott hozzám, kiveséztük ezt a benézős dolgot is, meg azt is, hogy a reggeli órákkal se lesz gond, illetve a hiányzókkal se, ha úgy adódik. Ó, mert a kresz okítások délelőtt tartandók voltak, ami miatt totál kétségbe is estem…egyszer döntök el valamit, és akkor a munka miatt potenciálisan bizonytalanságba kerül…feltétlen nem szeretek kuncsorogni se. 

Végülis a részletek (tanmenet, díjak, vizsgák) tisztázása után el is döntöttem, hogy másnap főnöknél indítom a napot bízva abban, hogy áldását adja a nagy célra, és rugalmas munkabeosztást tesz lehetővé ezúttal, ha már Vicuka a hétvégéket néha beáldozta, hogy segítsen neki. :) Teljesült is a reményem, támogatásáról biztosított Géza Apánk. Annyi kérése volt csupán, hogy időben szóljak, mikor van óra, mikor ne számítson rám. Így nagy extázisban lelezdtem egész nap, és el is döntöttem, hogy az orvosi alkalmasságit is letudom délután a június 18-i kezdésre. Na, az elég érdekes formát tudott ölteni, hiszen úgy rohantam a rendelőbe, és ezáltal is a vérnyomásom kissé felszökött. Ám úgy voltam vele, hogy ha nem adja meg a papírt a doki, megyek máshova, ahol a díjtétel vonzóbb! Ugye ilyenkor is lehet mondani fűt-fát, persze rá nem néznek az emberre, hogy úgy kapkod a levegő után…no mindegy a házi áldásosság és a papír birtokában örvendezett a lelkem, hogy belefoghatok eme nagy feladatba. Meg kell jegyeznem, hogy még húsvét előtt beszélgettünk főnökkel erről az egészről, úgyhogy most láthatta, hogy nem szórakozom, ha tervekről van szó. :) És a célok is világosak. Ugyanakkor meglepett már akkor is, hogy milyen simán legyezgetett, hogy meglesz ez hamar nekem. Persze jól is esett az elismerés. :)

 

Az okítás aztán június 18-án kezdődött, és színhelyül a Bródy Gimnázium lett kijelölve. Ezen a hétfőn úgy döntöttem, hogy munkaidőmet osztom meg a 3 órás tanulásos kitérővel. Joli pedig készségesen ki is vitt a pályaudvarig. A suliba belépve aztán nosztalgikus elemek kerültek elő: az ominózus ballagásos lépcsős jelenetsor ugrott be és nagynéném 7 évvel ezelőtti mocskoskodása…ám ezen túl kellett lendülni. Mit ne mondjak, azért a formámat tudtam hozni, hiszen rosszul értelmeztem a fizetési feltételeket, bár ugye voltak, akik semmit se hoztak magukkal (se pénzt, se okmányokat, amik a jelentkezés hitelesítéséül szolgáltak a Közlekedési hatóság előtt is eredetiben).

Ekkor kaptuk meg a könyveinket is, és mindjárt bele is csaptunk a tananyagba a műszaki résszel. Tamás kicsit mókáskodott, mikor épp tőlem kért véleményt ennek a résznek a nehézségi fokával kapcsolatban. Aztán ő is legyintett egyet, hogy „egy volánosnak ez nem jelenthet gondot”. :) Jólesett a biztatás. Az óra pedig jó hangulatban zajlott, a kis kitérők is színesítették azt. Kicsit nehezen is lendültem vissza a munkához, szerencsére Attila nagyon jól helytállt addig is, és teljesítette az általam rábízott feladatokot tárgyi eszköz témakörben. :) De azt is elhatároztam, hogy a csütörtöki folytatás már szabadságos lesz órák terén. Támogattak is ebben szerencsére. 

A következő foglalkozásra megint nagy-nagy elánnal érkeztem, hiszen ekkor kaptam az ígéretet egyik csoporttársunktól, Natitól, hogy ellát gyakorlóprogrammal is. :) Végül ez nem jött össze, de a csapat egyre jobban kezdett összekovácsolódni akkor is. Új oktatónkat is megismerhettük, Gergő, aki humorlabdacsaival feldobta a tananyagot. Bár megmondom őszintén, ekkor erőteljes kétségbeesés kezdett úrrá lenni rajtam. A következő hétfőre aztán kijegyzeteltem a tankönyvet, illetve a tesztkérdéseket is kicsit átnéztem, de ekkor még eléggé kezdetleges volt minden, és rettegtem, ha engem szólított fel Gergő a tesztkönyves feladatok megoldásának prezentálására. :S De persze bosszantott a sikertelenség is, ezért délutánonként szorgosan olvasgattam, tanulgattam. Natitól aztán kaptam programot is, amivel sorra halmozhattam szépen a bukókat, amik szintén elkeserítettek időről időre. Bár azért a javuló tendencia adott némi napsugarat, és igazán tetszett, amikor Anita is bekapcsolódott a gyakorlásba. Hmmm…merthogy mindennap rajzolta a kereszteződéseket különös tekintettel a villamosra, amit csak villinek becéztünk, és ami okozott jópár fejtörőt. :)  Rendőrpajtással egyetemben. Persze jólesett a munkatársak érdeklődése is az előremenetelről, és jótanácsaikat is értékeltem. Itt is éreztem az összetartást, meg csoporttársilag is, és ez hihetetlen tudott motiválni is. 

Ezúton köszönöm mindenkinek a biztatást és a támogatást. Ígérem, nem okozok csalódást! ;) Majd még jövök és tájékoztatást adok a fejleményekről. Most csak áttekintést szerettem volna adni, mivel is telnek hétköznapjaim java részben. :) Folytatás következik hamarosan! Ágyő mindenki!

Kislődi kalandozás volános módra :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Még mielőtt nagy lemaradást hoznék össze, így most billentyűzetet ragadtam. Egy kicsit kikapcsolódásként, egy kicsit lazításként is. :) A jól informáltak tudják, hogy Vicuka egy huszáros döntéssel belevágott egy nagy projektbe, és ahogy az csak lenni szokott, minden erővel a sikeres végkifejleten működik…A nem beavatottaknak pedig elárulom, hogy jogosítvány szerzésen ügyködöm június közepe óta. :) 

Kicsit döccenősen indult a történet, az órárajáráshoz főnöki engedély is kellett a délelőtti időpontok okán, de csak-csak sikerült rugalmasan kezelni. Na igen, oda-vissza működik a tisztelet és támogatás, ami szívderítő. :) De erről majd később szólok bővített váloztatban is.

Most nem feltétlen erről akarok írni, bár azért a felvezetésbe illett a dolog, hogy a későbbi hivatkozások is érthetőek legyenek! :) Szóval mint minden évben Omlóéknál két családi-munkatársi rendezvényt bonyolítanak. Az egyik május vége körüli időpontban a Horgásznap a Széki-tón, a másik pedig az ún. Sportnap, ami eddig Uzsán került megrendezésre. 

Most utóbbiról tudósítanék, mivel a Horgásznap idén a vacak időjárás és kedv hiány miatt kimaradt nálam/nálunk. Viszont a Sportnap helyszíne módosult, és Kislődön, a kalandparkban tartották idén június 30-án (szombat). A belépő jelképes összeg volt, az eredeti töredéke, így rögtön meg is interjúvoltam Kis családomat és persze Mátét is, hogy velem tartanak-e. Bár nagyon konkrét és egyértelmű választ nem kaptam, három vendégemet lejelentettem azért a jelentkezési határidő szigorúsága okán.  

Elég ütemesen el is következett a hónap vége, amikor is még mindig elég bizonytalanság övezte a résztvevőket részemről. Végül reggel kristályosodott ki, hogy Anya és Dodi is velem tartanak a jósolt pokoli hőség ellenére is. Hát igen, már reggel volt olyan 25 fok…így erdős környék ide vagy oda, de laza ruházatot öltöttünk. Én személyszerint preferáltam a papucsot is, persze a váltócipő és váltóruha a hátitatyóban leledzett. És elmaradhatatlan kelléknek minősült a napvédő krém is. Így kerekedtünk fel 7 órakor, hogy a fél 8-as indulással hirdetett szolgálati különjáratot elérjük.

Leendő oktatóm mindjárt viccesre is próbálta venni a figurát, amint összefutottunk, hogy bizony lemaradtunk a járgányról. Jól vissza is válaszoltam neki. Persze összevissza kacsintgatott, úgyhogy érzékeltem, hogy tréfával próbálkozik. :) Aztán kicsit beszélgettünk volánügyletek mellett egy épp lefulladó busz okán a következő etapról jogsi terén. Hatalmas biztatást kaptam Tamástól is. És Anyával is jól elviccelődtek, ami külön öröm volt számomra. A busz viszont hendikeppel indult ezúttal is, negyed 9-re is járt az idő, mikor összegyűlt a volános népség, és startot foghatott a dzsungel Credo (pontos típusbehatárolást nem tudok szégyen és gyalázatosság!). A hangulat már odafelé is remeknek volt mondható, és ez azért ismét előrevetítette a nívót! :)

Odaértünk hamar Kislődre, közben tanulmányoztam is a 8-as főút tábláit és útburkolati jeleit. Na igen, új szokásom az ilyesmi. :) A kalandpark a falu külső részén volt megtalálható, bár tényleg elég közel a vasúthoz. Sajnáltam is nagyon, hogy Máté nem tartott velem. Főleg, miután a beléptetéskor a többiek is éreztették hiányát, egyúttal jelezték, hogy befuthat később is. Belépésnek úgy nincs akadálya…csak én tudtam, hogy nem úgy lesz az. :S Ezen túllendülve aztán behaladványoztunk a parkba, elsőnek mindjárt a mellékhelyiséget kellett feltérképezni, pedig azt hittem, a hisztis gyermekeket otthon hagytam. :) Még várakozás közben sorra futottak be az ismerősök is. Valahogy éhes lehetett mindenki, hiszen az ételosztás helyszínét kajtatták azon nyomban. Végül mi is az árnyas fás rész felé indultunk, miután azért körbelestünk, mi merre leledzik. Én ekkor leginkább a gokarttal szemezgettem. :)

Az árnyas részen aztán hosszú asztalok sorakoztak. Az első részen bográcsok is melegedtek, míg hátrébb bonyolódott a reggeli osztás a belépéskor kapott reggeli jegyek ellenében. Legutóbb a dánfoki nyári táborban (2002. Békés megye) találkoztam ilyen kis kajaetikettekkel. Kis család rögtön eléggé hisztisre vette a figurát, hogy én kérjek reggelit mindegyikőnknek (jelzésként, csak kettő kezem van, a kolbász meg igen forrónak mutatkozott). Végülis Edit szépen kiszolgált minket, és többiek is hajlandóak voltak közelebb osonkodni. A kaja birtokában szépen letelepedtünk elfogyasztani azt egy jól szituált (kellően napos!) sörpadon. A nyugodt táplálékfelvétel nem volt feltétlen biztosítva, mert folyamatos köszöngetés és üdvözlés zajlott, ugyanakkor jól is esett, hogy odajönnek. :)

 

A pad azonban nem maradt sokáig a tűző napon, hamar áttranszporáltuk azt egy lakókocsi mögé, de még úgy is kaptunk a napsugarakból (Vicuka ekkor kezdte el szorgosan kenceficével ellátni magát napégés ellen!)…az áttelepülés után csatlakozott hozzánk Éva kolleginám, illetve a bogáncs Peti is. No, onnantól kicsit megint elkámpicsorodtam, hogy itt megint hiszti lesz, és vigyáznom kell duplán, mit is szólok. Azért jól összebratyiztak családdal, és Anya is sorra ismerősökre lelt. :)

Fél 10 tájékán lettünk felkérve arra kollektíven arra, hogy a díjátadó helyszínére vonuljunk, a tó túlpartjára. Így aztán nehézkesen, de átvándoroltunk a színpadhoz. Közben megint meg lehetett szemlélni, miféle kihívások teljesítését lehet abszolválni itten. A zene pedig igazán csábító volt, és hangulatteremtő szerepéről is meg kell emlékeznem. A helyfoglalás okozott némi gondot, mivel a lelátó, bár kényelemesebbnek bizonyulhatott, erőteljes napsütésnek volt kitéve. Ellenben a dombocska nem, így végül a fűre csüccsentünk.

A társaság pedig szépen összejött, Olginak nagyon örültem, és az eszmecserének is. Közben már majdnem 10 órára járt az idő, mire kezdetét vehette a díjátadó. A díjazottak névsorát azért találgattuk egy kicsit, bár elég nagy meglepetés lett volna, ha mi is szerepelünk azon a listán Évával…noha érdemeink szerint ott lehettünk volna szerintem. De a ha és a volna szavakat tartalmazó mondatoknak túl sok értelme nincs, így lépjünk is ezen túl! Minden területről és területi igazgatóságról kaphatott valaki vezérigazgatói dícséretet, illetve egy-egy valakit illette az Év dolgozója cím illetve az azzal járó boríték. A gazdaságtól végül Ica (új főnökasszonyunk), Lilla (pénzügyi főmunkatárs), és a nyugdíjba készülő Margit (bérszámfejtés) lettek kiemelve, miután a vezérigazgató úr értékelte a cég előző évi teljesítményét is a jövőbeni tervek ismertetésén túlmenően (magyarán beszéde után). 

Elég hamar kiosztásra kerültek az elismerések, olyan is akadt, akit a tömegből kellett kiszólítani, hogy átvehesse a jutalmát. Hát igen, tanulságként le is szűrtük, hogy jövőre (feltéve, ha itt dolgozunk még – erről majd később kifejtőst alkotok) érdeklődünk a díjazottakról. A ceremóniát követően eléggé szétszéledt a csapat, bár mi öten egyben maradtunk. Ebből egyedül Peti jelenléte frusztrált, de nagyon. Szegénykém nem képes felfogni, hogy eddig is volt barátom, és az, hogy Ő éppen nincs velem, nem jelenti azt, hogy nem is létezik! Eléggé levakarhatatlan, pedig a lehető legfaragatlanabb vagyok vele. Amúgy Anyát is zavarta a bogáncsoskodása, de hát nem nagyon vette a lapot a srác…Évával kapcsolatban viszont pozitív csalódás ért, teljesen korrekten viselkedett.

Elsőként körbenéztünk alaposabban is, Anyának és Dodinak a vízi landolást produkáló csónakos csúszda nyerte el tetszését, nekem mondjuk személyszerint a gyomrom kavargott a látványtól is. Illetve odavoltak nagyon a fák közötti tekergőzéstől is. Nézelődés közben enyhítettük szomjúságunkat a kis patakocskánál, ahol Dodi az aranymosás rejtelmeivel ismerkedett. :) Mi meg fotóztunk szorgosan…:) A víz egyébként kristálytisztának bizonyult, ilyet se láthatunk túl gyakran a mai világban! Aranymosás és arc felfrissítés után folytattuk utunkat és bámészkodásunkat. Közben azért meg-megállított egy-egy ismerős. Sümegi Klári még az esküvős élményeimről is kifaggatott, na igen, a fészbúkos képeken azért nyomon követik volánék az eseményeket. És azért jólesik, hogy foglalkoznak velem. :) Majd sorbaállás következett a fák közötti túrához szükséges bukósisak és karabiner megszerzésért, amit elég hamar eluntak a potenciális résztvevők. Ám azért felkapaszkodtunk a meredekeken, csak úgy a nézelődés kedvéért is. A tó felett átsuhanás nem semmi élmény lehetett! Ha nem lett volna ilyen meleg, és ekkora tömeg, azért kipróbáltam volna, még ha bele is pottyanok a vízbe! 

Így viszont maradt a lassú hegyi menet, naná, hogy az volt, hiszen papucs figyelt a lábamon még mindig. Dodi azért el-eltűnedezett, később engem is csábított egy „öt perc sétára”. Mentem is, persze Petinek is mehetnékje támadt…:S Elég meredek dombokon kellett felkaptatni, ami a pacskerban külön kihívást jelentett, de azért a feladat teljesült. Így megcsodálhattam a festői környezetben található szabadtéri kápolnát, ahol esküvőket is bonyolítanak minden bizonnyal. Dodi, később Peti is eljátszotta a papot, de egyértelműen öcsikémnek állt jobban a pádre szerepe. :) 

Én meg közben a harangozással voltam elfoglalva, elég erőteljes hanghatást sikerült létrehozni. Dodi viszont nem érte be ezzel a szinttel, további magasságokat akart meghódítani, és némi noszogatásra mi is vele tartottunk. Az úton egy hatalmas keresztbedőlt fán való akrobatikus mutatványozás azonban hatalmas kacajt váltott ki, zengett tőlem az erdő valószínűleg. Rég nevettem már ilyen jóízűt. Előbb Dodi haladt végig békaügetésben a fán, majd Peti is bepróbálkozott mindenféle jajveszékelést adva. Majd a barlangocska feltérképezésénél ugyanezt játszotta némi káromkodással megspékelve. 

 Na igen, a levelek eléggé csúsztak, és a kövekkel is figyelni kell, pláne papucsban! :) De azért megmásztam a félbarlangot is, illetve a rőzse remetelakba is bekuporodtam. És folyamatosan a csúcson voltam! :D:D:D Jó anyánk persze aggódott, hogy hova távolodtunk el, úgyhogy a telefonos érdeklődés nem maradhatott el. Így jó óra múlva vissza is indultunk a kis magánkiruccanásunkból. Óvatosan természetesen, mivel lejtők elég veszélyesnek bizonyultak. 

Dél felé érkeződtünk vissza, épp időben, mivel Éva távozásra készült lassanként (osztálytalálkozóra ment este), így Anya egyedül is maradt volna…a szokásos morgancsa után némi frissítő után néztünk, és Évától itt váltak el útjaink. Pár pohár söröcske legurítását követően aztán oldódott mindenki. :) És eldöntöttük, hogy a tutajt fogjuk kipróbálni. Na eleinte ettől is rettegtem, hozzá kell tennem. De a vízpart nagyon vonzott és a lábikó lógatás is. Aztán végül a tutajozás is kellemes élményeket hozott, újra zengedezett a színhely a nevetésemtől, mikor az egyik épp felbukfencezett, miután személyzete a vízbe pottyant. Itt nagy szerepet játszott az egyensúly helyes megtalálása ugyanis. Dulifuliztam is egy sort, amikor Peti nem hagyott kibontakozni a családommal csónakázni…neki aztán tényleg ott kellett fontoskodni, le is léptettem magam a partra. A versenyt ugyan megnyerték, de én még eléggé mérges állapotban leledztem, hogy nem lehetett kipróbálnom se a vízi haladványozást. Aztán Anya szóval tartotta Petit, és megindította a tutajt, így nem maradhattam ki ebből a kalandozásból. Majd később Anyával is vízre szálltunk kettesben, bár eléggé átvette az irányítást ott is (egy kötél segítségével kellett áthúzni magunkat a túlpartra). 

Egy óra tájékában vándoroltunk kondérközelbe, addigra alaposan meg is éheztünk. Persze ez nem lehetett elég indok arra, hogy a bikucit ne próbálja ki Dodi. Elég derekasan helyt is állt a trodeón. Anya is kedvet kapott, bár megint ment a csalantusz (mint az egykori Penny-napon), azért a jószágra ő csak felkepesztett. Nem is akárhogy, majdnem megfulladtam a nevetéstől. :)

Az ebédszervírozásnál viszont megint eljátszottuk a kérj kaját te, te vagy hazai terepen c. népi színdarabot…Persze az étel most is forrónak bizonyult, még salátát is akartak, meg kenyeret is, úgyhogy vérnyomásom megint kapott túlesett egy gyors emelésen. Ezúttal elég nehezen találtunk helyet az ebédeléshez, végül csatlakoztunk valakikhez. A pörkölt nem volt annyira rossz, azért érzékelhető, hogy a füst átjárta. Bár én kicsit nehéznek találtam, így nem is boldogultam vele. Peti aztán azzal vágta ki abszolúte nálam a biztosítékot, amikor a családnak akartam hozni innivalót, és követelőzött ő is! Onnantól megint olyan bunkó voltam vele, amit magam se hittem el. Ahogy azt se, hogy ennek ellenére bogáncs maradt! 

Kis sörözést követően újra visszamentünk a tutajokhoz akkor már kiegészülve Szandrával, akikkel le volt bizniszelve a hazafuvar mellett az is, hogy Anyát visszajuttatják fél négyre Ajkára, hogy eleget tudjon tenni a jégkorszakos okításon való kötelező részvételnek (egy ilyen akciójuk bonyolódott július elejétől). Mondjuk alapból is el volt ragadtatva ettől, mivel ez eleve időlimitet adott a fa tetején csüngésnek is. Persze hiába mondtam neki, hogy meg fogjuk oldani a visszatérést, csak nyugodjon meg…Misitől is ígéretet kaptunk arra, hogy ez abszolválva lesz. Ekkor tudtuk meg, hogy a hazafelé tartó buszok 6-kor és 9-kor indulnak, ami azért az addigra -  folyamatos kencék mellett - kialakult napégéssel nem volt annyira bíztató. Így lényegében el is döntöttük, hogy Szandráékkal mi is távozunk. 

A tutajozás előtt kis hűsítő nem ártatott, Dodi aranyos volt, hogy meghívott egy jégkására. Ami abszolút üdítőnek hatott. És kifejezetten kellemesnek bizonyult ücsörögni a tóparton, lábunkat a vízbe lógatva szürcsölni a jeges itókát. :) Marika jegyezte meg, hogy mi ez a passzivitás, pedig ez épphogy inkább aktivitás volt, rákészülés a következő, egyben utolsó vízen siklásra. Ők azért versenyre keltek Szandráékkal. Azt hiszem, neki is bejött a vizes történet. :) 

Egyébként egészen új oldaláról ismertem meg őt Istivel, hiszen kiderült, rengeteget tudnak beszélni. :) Amúgy elég szimpatikus pár! Még néhány sör legurítása után lassanként a távozás útjára léptünk. A kocsihoz érve aztán végképp elhatároztam, hogy minő járgányom lesz egyszer, talán nem is a túl távoli jövőben. Hát olyan semmiképpen se, ahol azon kell aggódnom, hogy Dodi mikor helyezi a lábait a nyakamba. :) Elég szűkösen fértünk el a hátsó traktusban. De ajándék fuvarnak se nézd a milyenségét! 

Útközben élményt cseréltünk, és az is egyértelművé vált, milyen klasszul kiegészítik egymást a fiatalok még a vezetésnél is (semmi de hülye vagy, ne legyél buta megjegyzés nem hangzott el Isti részéről, mikor Szandra kérdezett egy-egy útburkolati jelnél, vagy táblánál). Na igen, a veszprémi útszakasz eléggé érdekes, sokmindenre kell majd figyelni. :) Anya egészen a Penny bejáratig lett szállítva, és minket se hagyott gyalogolni a sofőrünk, pedig nem laknak túl messze…:) Értékelendő nagyon a figyelmességük!

Itthon persze mi is elbeszélgettünk a napról, a fotók csencselése se maradhatott el, és akkor lassanként a memoár is készen lesz. :) Persze a napégéssel is kezdeni illett valamit, az arcom, a nyakam, és kezeim pompáztak rákvörösben. Valamint a szemeim is folyamatosan könnyeztek és fájtak is, valószínű túl sokk volt a nap! Azért a hűsítő kúra jót tett, és a vizes-túrás élményekért megérte elmenni! 

Alapvetően remekül éreztem magam a zavaró események ellenére is. Jövőre azért jó lenne másoktól függetlenül menni az ilyen rendezvényekre, úgyhogy ezért is fontos a nagy cél teljesítése! :) Meg persze az is megörvendeztetné lelkemet, ha a párommal együtt tudnánk ellátogatni egy cég által szervezett kikapcsolódást jelentő eseményre. Majd meglátjuk, beszámolat meglesz minderről! :)

Ezen posztomba ennyi fért, zárnám is soraim a szokásos jókívánság sorral. Folytatom az írást, amint tudom, addig is legyetek jók kedveskéim! :) Áldásos békesség és bőség következő jelentésemig!

Csilla és Gábor esküvője - Győr, 2012. 06. 16.

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Leánybúcsú után eljött a Nagy Nap (2012. június 16-a) Csillus és Gábor életében, amikor életük hivatalosan is összeköttetett mind polgári, mind egyházi szertartás kereteiben belül. Jelen bejegyzésben ezen esemény kerül megörökítésre a saját szemszögemből. :)

Leánybúcsúról összefoglalóan annyit szólnék, hogy remekül sikerült, Csillus helytállt minden feladatban, és ajándékokkal lett gazdagabb, amik szintén telitalálatnak lettek minősítve. Bővebb részletekért kattintsatok ide!

Ezt követően kissé vegyes hangulatban vártam a szombatot. Kollegáim kíváncsiak voltak a búcsúztatóra, így lelkesen meséltem is nekik. Na igen, néhányan közülük tényleg szívükön viselik a sorsomat, ami igazán jóleső érzéssel töltött el. Ezen élménybeszámoló során aztán újra feltöltődtem lelkesedéssel is, és valahogy a topánvadászáshoz is sokkal több kedvem adódott.

Mert a cipellő még hiányzott. Nagyon utálok lábbelit venni, mivel általában az üzletben két tipegés erejéig még tökéletes, az első viseletkor viszont jellemző a kínlódás. Úgyhogy külön kihívás volt az alkalomra megfelelő viseletet találni. 

Az elegáns ruhához jobban illett egy magasabb sarkú valamicsuda, úgyhogy magától értetődött, mit is kellett kajtatni. :) Legyen valamekkora sarka, tudjak benne menni még a macskakövön is, és legyen kizárt a súrlódás a topán és a lábikóm között. Ebben a választásban aztán segítőm is akadt, Anya személyében. A vége felé már eléggé hisztis lett, pedig tudhatná, hogy az ilyet nem lehet elkapkodnom...végülis azért egy pántos topánka lett a befutó. Amibe biztos, ami biztos alapon még vettem zselés talpbetéteket is, ha már annyira ajánlották a munkatársnőim. :) De azt is eldöntöttem szépen, hogy kicsit bejáratom előzőleg, hogy legyen mód egy esetleges cserére is a nagy napon.

Kedd délután aztán a nagy paradézásról szólt, teljes harci díszben libegtem fel s alá a lakásban, és nagyon örültem, hogy a kis kiegészítő is felkerülhetett a ruhára Jóanyám tanácsára. :) Már csak az ékszerek maradtak függőben, mivel a Kis mamától megörökölt gyöngysorok színben és hosszúságban nagyon elütöttek a ruhától. A hiányosságot elég volt megemlítenem Ibolya "anyának", aki készségesen hozott nekem néhányat, köztük a kedvencét is. Nagyon meghatott ez a gondoskodó gesztus! :) Addigra persze beszereztem egy szürke gyöngysort hozzá illő fülbevalóval. Ez se volt egy egyszerű vásárlás, jónéhány üzletet le kellett járnom, mire találtam olyat, ami árban is elnyerte tetszésemet. Ibolya holmijai is passzoltak nagyjából a viselethez, elég nehezen is tudtam dönteni. :) De nagyjából összeállt az öltözet szombatra, már csak a hajamat kellett belőni. Illetve a kedvemet visszahozni az egész esküvőhöz, ha őszinte vagyok. Kicsit megviselt, hogy bár párral hívtak, de egyedül kellett mennem...bár talán így volt megírva ez, hiszen Dodi is páratlan lett sajnos ezen alkalomra (az okokat ott se feltétlen értettem!) Így gyakorlatilag egymást támogattuk lelki sebeink kapcsán is. Persze előzőleg Anitám is biztatott, hogy visszajön a hangulat, amint felöltöm a ruhát, nem nagyon hittem ebben.

Na igen, el is jutottunk a szombathoz. A délelőtt aztán hajbeállítással kezdődött és ruhapróbával folytatódott a próbasminken túlmenően (a topán tesztútján sikeresen róttam a köröket). Majd Anya unszolására következett a próbafotózásos pózolás. Talán ez a momentum volt az, ami újra formába hozott. :) Így pózoltam a lakásban, az udvaron, a hintában, Dodi szobájában, szóval változatos helyszíneken. Pont mint egy menyasszony. :) De nagyon élveztem a dolgokat, be kell valljam. És nagyon jól is éreztem magam az elegáns ruhában a meleg ellenére is. :) Ékszerek közül még ekkor sem sikerült választani, így cseles módon úgy határoztam, hogy kettőt is viszek, amit majd alkalomadtán cserélek is. Nagyon hamar el is suhogott a délelőtt, 11 óra után pedig készülődni kellett, ami aztán megint eléggé viharos gyorsaságúra sikerült, miután még reptettem pár fotót Anitának illetve Máténak a délelőtt készültekből. A kapkodás miatt persze még a buszmegállóban is azon filóztam, hogy vajon mit nem csomagoltam el kellékként...:) Végül viszonylag kellemesen sikerült Győrbe érkezni, még akkor is, ha Omló V. szolgáltatásaival nem lehettünk maradéktalanul elégedettek.

Győrben is nagy meleg fogadott, így szép komótosan ballagtunk Dodival a Víztorony utcai hasziendája felé. Túl sok időnk nem adódott azonban szusszanásra, hiszen a hőség és a topánban való gyalogszerrel történő közlekedés miatt a Zichy palotába indulást 3 óra körüli tettem. Azelőtt persze valamit falni is kellett. Jól is esett a leveske, Dodi pedig követte a példámat. A készülődés viszont nem ment zökkenőmentesen, nagyon utáltam a sürgetést, mellyel Dodi bombázott...negyed négy felé végül sikerült elindulnunk az eseményre. A palota előtt vártuk a jegyeseket, Csilla és Gábor autója pedig pont elénk gördült be. Barátosnőm ragyogóan festett, mit nem mondjak! Amikor pedig odajött üdvözölni, közelebbről is megszemlélhettem a ruháját, sminkjét. Egyszerűen gyönyörű volt, és kész. A palotába való bevonulást követően újabb pózolás következett, pár képben magam is reménykedtem, bár Dodi passzivitást öltött magára. Így én meg az ifjú pár és a profi fotósok után nyargaltam, hogy az udvaron kattogtassam a fényképezőgépem magam is. Gábor ekkor kicsit meglepett az üdvözlésével, hogy egyből beugrott neki a feledhető szervezés óra és az ottani találkozó röpke 6 évvel ezelőtt. Csilla pedig elpanaszolta, hogy milyen nehezen tud lépni a szoknyában, miután rosszul rögzítették nővérei azt. A pózerkedés után lassan elérkezett az idő a bevonulásra, a vőfély sorba is rendezte a vendégeket. 

Nagy óvatosan aztán mi is elfoglaltunk helyünket a Zichy palota házasságkötő termének külső részén, ahol kivetítőn lehetett nyomon követni az eseményeket. Kicsit diplomaosztós hangulatom is lett, amint megpislantottam a szélessávot. :) A ceremónia négy óra után néhány perccel vette kezdetét a pár bevonulásával. A pillanatot sajnos nem sikerült elkapnom. Maga a polgári esketés fél óra alatt le is bonyolódott, adódtak megható momentumai, ahol majdnem eltörött nálam a mécses. A kivonulásnál már résen voltam, és sikerült is fotón megörökítenem az ifjú házasokat. Majd végül Dodiból is sikerült kinoszogatnom egy palotás fotót. Kicsit meg is csúsztunk a kifelé haladványozással, bár végülis csak a másik esküvőn maradtunk volna benn. :) Az utcán aztán a vőfély újra összeigazgatta a násznépet, és szépen egymás után lépdeltünk a Bazilikához.

A Széchenyi téren persze kis pihenő következett, ami fel lehetett használni ismételten fotózkodásra. S bár tettünk egy kört Győr utcáin, még így is jó fél órával a mise kezdete előtt sikerült megérkeződni a Bazilikához. Itt is fényképezkedés zajlott, Csilla anyósa bőszen terelte a rokonságot ehhez megakadályozva, hogy más is esetleg odalépjen...például mi. Én speciel alig vártam, hogy bevonulhassunk a templomba, mivel akkor megint elefántként éreztem magam a porcelánboltban...a Bazilikában nagyon kellemes klíma uralkodott, és maga a templom is impozánsnak mutatkozott. 

A szertartás alatt aztán valamiért megfájdult a lábam, így néha nagyon vártam, hogy ülő pozíciót vehessünk fel. Itt is adódtak megható pillanatok, amik ismét csak megkönnyeztettek. Máté evangéliumáról pedig nem is ejtek szót, ha már a szentlecke abból szólt. Az atya különben nagyon eltalálta a mondókáját különféle tevék felemlegetésével is, és összességében is szépen prédikált. A misét is elhallgattam volna még egy darabig. 
 

De azon kaptam magam, hogy vége is, és újra a hőségben találjuk magunkat. A várt csokorelhajítás viszont elmaradt. :S Csilla anyukája ekkor kezdett barátkozni velünk, értékeltem is nagyon. S míg az ifjú pár a Radó-szigetre osont fotózkodni, addig mi átbattyogtunk a Patio éttermbe, melynek felső emelete adott helyszínt a lakodalomnak. Pár minutumos asztalok körüli nézelődést követően leltem meg ültetőkártyainkat, így el is foglaltuk helyünket. Az ültetőkártya nagyon elegáns kis csomagocska volt, és köszönetajándékként is szolgált, az asztalok díszítése is tetszett, különösen az úszógyertya fogott meg. 

Hamar előkerültek a welcome drinkek is, ami a pogácsával remek összhangot alkotott. 7 óra körül tért vissza körünkbe Csilla és Gábor, akik tiszteletére eljátszották a Himnuszt. Majd megnyitották táncukkal a lagzit, és ebbe a bővített táncba már mi is bekapcsolódtunk Dodival. Lassanként szolgálták fel a vacsora első fogását, ami libamáj pástétomot jelentett pirítóssal. Ilyen különleges alakú és ízű pirítóshoz még nem volt szerencsém...:) És az étkezés is kicsit furcsának hatott, hiszen a májkrémes kenyerecske valahogy nem illett a díszes alkalomhoz véleményem szerint. Attól függetlenül nem mutatkozott rossznak az étek. :) 

Az újabb táncos blokkot követően jött a következő fogás, az ököruszály leves. Hát...a vőfélynek sikerült kiemelni a leves fő alkotórészét, így többek már ekkor finnyogásba kezdtek...jómagam pedig inkább meghökkent a fickó idiótaságán! :) 

Az asztaltársaság szintúgy nem méltányolta a manuszt még a pajzán mondását se farokra vonatkozóan (nálam az aztán végképp betette a kaput!). A levesre pedig előbb azt hittem, hogy valami élénkítő italt szolgálnak fel a kis csészékben...:) Ízre eltalálták szerintem, a marhafarkot pedig simán főtt húsként lehetett érzékelni benne. :) 


Majd vártuk a kacsát, ami elégedetlenkedő szembeszomszédainktól ismét csak fújjolásos hitetlenkedést váltott ki. Hát igen...elég sokáig vadászták őket összefelé. Vőfélyünknek ismét sikerült étvágyunkat elvenni a kacsaölés folyamatának érzékletes bemutatásával...de az igazi megdöbbenésemet nem ez váltotta ki, hanem hogy pár böködés után a násznép java része visszaküldte az ételt. Elégedetlenkedő szembeülők a pincéreknek is megjegyzést tettek, akik persze hiába is bizonygatták, hogy a jószág négy órán át sült. 

 

Mondjuk ez nem hatott meg különösebbképpen Dodival együtt, mi elfogyasztottuk, amit elénk tálaltak, még akkor is, ha néha egy láncfűrész jó lett volna a daraboláshoz. Jó fél tíz lehetett, mire végeztünk az étkezéssel. Kicsit mozogni is kellett, így a tánccal meg is tettük azt. A zenekarra se lehetett nagyon panasz, játszottak régi idős slágereket illetve napjaink zenéiből is néhányat. Gábor és Csilla pedig elég figyelmesnek mutatkoztak irányukba. :) És Csilla szülei is igyekeztek szóval tartani a násznépet. 
 

A nagy táncizást aztán néhány ajándékátadás szakította meg a házaspár részéről, míg mi ismerkedtünk az asztaltársaságot alkotó maradék népséggel. Illetve a sütemények kóstolászása se maradhatott el. 
Főnök mondata is egyből beugrott, amikor megláttam a mentalevéllel díszített halovány rózsaszínű barackot, anno nagyon hiányolta decemberben, hmmm...majd az egykori esküvőmön kap mentalevelest. :D:D:D No igen, az nagy móki lesz majd, amiről hosszasan fognak beszélni a résztvevők. :) De hogy miért, az egyenlőre titok, majd ha odajutok, akkor részletezem. :D Addig meg türelem kedveskéim jónéhány évig! :) 

Hamar elkövetkezett az éjfél, amikor előkerült a menyasszonyi torta. Az első közös nagy feladatukat ügyesen teljesítette Csilla és Gábor, hiszen csókváltás közben kellett szeletelni a tortát. :) Majd az ifjú házasok néhány párt toboroztak a gyertyafény keringőjükhöz. 
S pár perces megbeszélés következett, Vőfélyünk elmagyarázta a koreográfiát, ez egészen tetszett, meg kell valljam. Persze igazán romantikus akkor lett volna, ha a Herceg áll balomon. De azért Dodival is remek párost alkottunk, éljen sokáig a testvéri szeretet. :) A megbeszélést a menyasszonyi tánc követte, ami meglepően rövidre sikerült szerintem. Ezt követően aztán magunkhoz vettük gyertyáinkat. Néha ebből többel is rendelkeztem, mivel Gábornak adódtak cipőkioldódási nehézségei. :) De örültem, hogy a gyertyaőrzés fontos feladatával engem bízott meg. :) 
 

A Csillagok, csillagok felcsendülésére aztán megindult a körmenetünk az asztalok körül. Csilla középen foglalt helyet a tánctéren, őt kellett félkör alakban megközelítenünk. Gábor pedig kereste élete szerelmét, s miután meglelte, letérdelt elé, kézcsókkal, majd csókkal üdvözölte Csillát. A párok férfitagjai pedig utánozták őt. Hmmm...hát nem sokan csókoltak kezet nekem még. :) S míg ők táncoltak, mi kisujjal összekapaszkodva a keringő alaplépéseivel ringatóztunk lágyan ügyelve arra, hogy egyszerre lépjünk, illetve hogy gyertyáink is bírják. 
 

Tánc végével pedig oltalmazva kísértük az ifjú párt öltözőhelyükre. Kisvártatva elő is bukkantattak abszolút egymáshoz öltözve (jegyzem meg, megint pompásan festettek együtt, de külön-külön is. Csillánál a fekete nyaklánc és hajdísz igen feldobta a piros ruháját), és kezdődött egy táncos játék. A résztvevők bokájához lufit kötöztek, és azzal kellett táncolni úgy, hogy a játékostársak törekednek a lufi kipukkasztására. Nagyon figurantosnak és mókásnak találtam, amikor az egyik tanú egy villával iramodott a lufik után, a kiszemelt hölgyemény viszont nagyon ügyes mozdulatokkal cselezett. :) 

A pincérek persze lesték kéréseinket eközben is, és a menyasszonyi tortáról se maradtunk le. És a töltött káposztát is megízlelhettük a hidegtállal egyetemben. Levente és Viki ekkor kezdett élénk érdeklődést mutatni irányunkba, a nagy csevegésnek az lett a vége, hogy folt esett a ruhámon. :S 
De nem is én lettem volna, ha nem sikerül leennem magam valamivel. Ez olyan tipikus én. :D:D:D Végül gond nélkül megoldódott a folttisztítás is, aminek keretében kicsit fel is frissítettem sminkem és ékszereimet is kicseréltem. 

Csillát is nagyjából ekkor kaptuk el egy fotóra. Majd táncoltunk is vele elég sokat. Dodit is meg kell dicsérnem, mert nagyon jó táncpartnernek mutatkozott. Mint ahogy Gábor meghívottjai közé tartozó srác is, akit elkaptam egy fordulóra, ha már ott téblábolt a táncparkett közelében. :) Észrevétlenül következett el a hajnali fél négy, amikor is azt vettük észre, hogy csak mi maradtunk szinte. Így lassanként búcsúzóra kellett fogni, pedig épp akkortájt kezdtem újra felélénkülni a közben elfogyasztott kapucsínónak köszönthetően, no meg persze a zene is fantasztikus volt. 
Szóval én roptam volna még néhány órát, hiszen a topán is bírta, néha úgy is éreztem, mintha mezítláb lennék. :) Így aztán jobbnak láttuk távozni, miután meghallgattuk még záróakkordként a Himnuszt újra, és tisztesen elköszöntünk Gábortól és Csillától, valamint Csilla szüleitől. 

Hazafelé azért készült még pár fotó, a kék órák idején pedig a Széchenyi téren is fotózás következett. De a legjobban a várfalon történő pózolást bírtam, amire Dodi segedelmével jutottam fel. S bár a harisnyám megadta magát, a fotók igazán jól sikerültek. :) 

 

Az albiban aztán kicsit értékeltük az eseményeket, majd hazafelé vettük az irányt. Tanulva a lánybúcsúból, most inkább a korai lépést választottuk.

Összefoglalva elmondható, hogy újabb élményekkel gyarapodtunk. Csilla és Gábor igazán elegánsak voltak, a ceremóniák nagyon meghatóra sikeredtek. Ami kritikát jelenthet, hogy a menüt nem igazán találták el, ki akartak tenni magukért a hagyományoktól való eltéréssel, ám ez nem jött be. Másfelől hiányoltam a tradicionális elemeket, úgymint gyertyagyújtás a polgári esküvőn, csokordobás a templomból kifelé, csoportkép a násznépről, menyasszonyszöktetés, csomagolás a vendégeknek. Ezen kívül megjegyezném, hogy menyasszony-vőlegény rokonai, barátai közti elkülönülést végig érezni lehetett, ami szerintem nem jó. 
A tökéletes lagzi még várat magára tehát, ahol résztvevőként képviseltetem magam remélhetőleg akkor már párostul. De összességében nem volt egy rossz esemény. Sok boldogságot kívánok ezúton is az ifjú párnak, és köszönöm Dodi nevében is a meghívást! :)

Csillus leánybúcsúja 2012. 06. 08.

Üdvözlet nyájas olvasóim! :)

Most igyekszem időben megörökíteni egy eseményt, melynek résztvevője, egyben szervezője is lehettem. :) S hogy miről is van szó? Előző év december tájékán "Arábiai" Csilla barátnőm bejelentette eljegyződését, egyúttal reményét fejezte ki, hogy az esküvőjén részt veszünk Dodival, mely 2012. júniusában vált esedékessé. :)

Hmm...igen, örültem a meghívásnak, hiszen kapcsolatunk eléggé on-line jellegűvé szelídült, bár folyamatosan tudtuk, mi van a másikunkkal. Körülbelül egy hónappal ezelőtt lettek készen a meghívóik, és bizonyossá vált, hogy megyünk a lagziba is. Már csak egy nyitott kérdés maradt, hogy párosan vagy páratlanul...de erről majd következő bejegyzésemben olvashattok, amely kimondottan az eseményt taglalja majd. :)

S mint rendes barátok, illő volt egy bulit összehozni az ifjú menyasszonynak. Ránk is fért, hiszen nagyjából két esztendő kimaradt összejövetelek tekintetében. Így némi időpont egyeztetést követően ezt a mókit június 8-ára tettünk. A helyszín pedig mi más lehetett volna, mint szeretett egyetemi városunk, Győr. :) Azon belül is Dodi albérlete a szintén sok-sok kedves emléket hordozó Víztorony utca.

Nosztalgiára alkalmam nyílt már egy fotómontázs összeállításával is, melyet Csillusnak szántam ajándékként. Régi idők nagy bulifotót igyekeztem összevadászni, több helyről (iwiw, myvip, msn-es blog, ami szöveges formában megszűnt léteződni) sikerült is kórészni képeket néhány órányi kajtatással. Ezeket aztán összemixeltem egy fotóvá, közben persze nagyon jól szórakoztam egy-egy mementón. Ó, azok a gazdász-gépész bulik...:) No igen, ajándékok és feladatok is szükségeltettek, miután körvonalazódott, hogy ez leánybúcsút is magában foglal. Így elég sokat töprengtem utóbbiakon is. Végülis csupa praktikus ajándék mellett döntöttem illetve az abszolút kivitelezhető mutatványok mellett. Jójó, be kell vallanom azt is, hogy ez nagyon is tudatos elhatározás volt, hiszen el akartam kerülni egy, a nagyon-nagyon-nagyon távoli jövőben esedékes szívatássorozatot! :D

Elég hamar el is következett a péntek, amire datáltuk a nagy bulit. A délelőtt viharos gyorsasággal telt el, adódott még csomagolási teendő is bőségesen. Nagy kihívást jelentett az almatorta és a túrós süti egységben történő szerencsés elszállítása is. És ahogy az lenni szokott, csomagolás közben előre latolgattam a feladat és ajándék fogadtatást Csillus részéről. :D Igen-igen, nagyon törekedtem ezúttal is a perfekt kivitelezésre (milyen jó, hogy maximalista vagyok! :D). Tulajdonképp nem volt biztos, hogy Csilla nővérei szerveznek-e lánybúcsút...így még inkább izgultam.

A győri utazás aztán a kalandosra is sikerült, hiszen újra sikerült megcsúszni a készülődéssel. Már a buszra is rohamtempóban vetődtem ki. Miután begördült a HSX 484 elmorzsoltam magamban egy csendes ius murmurandit, mivel ez megint nem a legkényelmesebb járat ilyen hosszú utakra...de az is felmerült bennem, hogy ilyenkor nem is Győrig megy a busz, mivel már elkezdődött a volántársaságok között a nagy kooperálás. Hát igen, menetrendet bevallom, nem is néztem erre a viszonylatra. Végül Pápán kiderült, hogy átszállással is számolni kell egy korábbi meghibásodás kapcsán. Semmi gond nem lett volna, ha a HSX időben beteper Pápára...a másik meg nem indul el menetrendszerűen...Azért pár hamar leszálló diák elcsípte a győri járatot. Szép lett volna, ha lemaradunk...Hmmm...sofőrök kommunikálhatnának egymással igazán akár a forgalmi irodán keresztül! :)

Lényeg, hogy sikerült megiramodni a tervezetteknek megfelelően Győrbe. Már útközben eldöntöttem, hogy első nekifutásban elcsalom Dodit ebédelni csak úgy nosztalgiából is. Kicsit meglepődtem, hogy nem szökkent elő váratlanul öcsikém a pályaudvaron, bár valahol meg is értettem, hiszen iszonyatosan meleg volt. Így én is lassan tudtam csak caplatni, remélve, hogy az előzőleg fagyasztott sütik nem olvadnak fel teljesen így se. Közben valamiért szemléltem a járókelőket, kerestem az ismerős arcokat. Ehelyett csak helyeket találtam, amikhez kedves emlék köt. :) A Kossuth hídon ért kisebb meglepetés, amikor egy meglehetősen morcos nénike kifejezésre juttatta elégedetlenségét, amiért három gyalogos a híd kerékpáros forgalmi útján halad...no igen, megint sikerült megszokásból sétálni, bár különösebb jelzőtáblát nem is találtam. Mondjuk a nénike is jókor vinnyogott, a híd közepén nyilván egyikőnk se fog megfordulni...ius murmurandi 2 következett magamban.

Dodiékhoz érve következett az újabb morgancsos fázis, mivel tesókám nem mutatkozott valami kommunikatívnak. Nagy nehezen azért sikerült rábírni az étkezésre, melynek helyszínéül az Új Hullámot választottuk. Ebéd közben eszmét cseréltünk arról is, hogy tulajdonképp egyikőnknek sincs kedve a lagzihoz, egyikőnk se úgy tervezte azt, ahogy az elöljáróban alakulni fog. :S De ettől igyekezni kellett függetleníteni magunkat, és törekedni arra, hogy az esti buli Csillus és a magunk számára is emlékezetes maradjon mindennek ellenére. :) Még egy pár apróság hiányzott is, így kiosztottuk egymás között a feladatokat. Az est ünnepeltjéről ekkor még nem tudtuk, mikor is érkeződik, így némi információt kellett erről is szerezni, melyet Dodi vállalt is. Az a humoros telefonbeszélgetés aztán meg is alapozta a kedvemet. :) Persze az is kiderült, hogy Csilla a két éve ígért pipadohányt elfelejtette magával hozni...na, így legyen lottó ötösöm! :D:D:D

Az idő sietett is előre, és azon kaptam magam, hogy Anita hív, miszerint lassan találkozhatunk. No, mert mi is régen ütköztünk, bár közel sem olyan régen, mint Csillával...:) Fél ötre ki is értem a csekkpontcsárlihoz, majd innen sétára indultunk indítványozásomra a Rába-partra. Arra a következtetésre jutottam magammal kapcsolatosan ennek során, hogy háboró lelkem valamilyen víz közelsége megnyugtatja, és le is csillapítja valamennyire. 

A Rába-part festői szépsége is magával ragadott. A nagy hőségben pedig kifejezett jólesett a kiwis jégkása. És a főként lelkizős, tervezgetős beszélgetés is nagyon kellett Anitával. Köszönöm ezúton is a kellemes andalgást, bátorítást. :) 

Aztán azon kaptam magam, hogy lassanként én késem el a lánybúcsúról...ki is váltott némi rosszallást Doditól az órás késlekedésem...közben tesókám teljesítette a feladatait, a fotómontázs és fogadalom nyomtatást, valamint az itókás raktár is feltöltésre került még inkább. :) És néhány lufi is elhelyeződött a kisszobában. Kis rendcsinálás követően aztán meg is érkezett Csillus, aki elé Dodi készségesen kisietett. Én addig gyorsan elvégeztem az utolsó simításokat, s így fél 8-kor kezdetét vette a parti. :) 

Megbeszélnivalónk bőven adódott, hiszen nagyon rég nem találkoztunk már, no meg ugye általában egy ízben megy férjhez az ember lánya, így ennek előkészületeit is meg lehetett tárgyalni. :) Persze üdvözlő sorokat követően a welcome drinkek is szervírozásra kerültek Dodi által. Ez nem volt más, mint Csillus kedvenc itala, a citromos búzasör. Közben a Juszuf névre hallgató vízipipa is izzításra került. Ezúttal szén és dohány is rendelkezésre állt, nem úgy, mint szilveszterkor...:) Bár a híres arab dohányra még várni kell egy kicsit...:) 

Aztán átadásra került a fotómontázsos ajándék, mely nagy-nagy nevetést váltott ki a meglepődés mellett. Bár még a fotókat tanulmányozva se sikerült kiderítenünk, mikor is láttuk egymást utoljára...:) De nosztalgiának remek volt. És jó volt látni az örömet Csillánál. :) Ezt fokozta Dodi az ő ajándékával, ami mi más lehetett volna Arábia gyönyörű hercegnőjének, mint egy teve. :) Ezek úgy meg is alapozták az est alaphangvételét a partinyaklánccal is, melyet aránk nyakába akasztottunk (szimbolikus jelentése is adódott: egy szilveszterkor azt tépték szét Stokival). Csilla alighanem még nem sejtette teljesen, mi vár rá. :) Az első feladatnál aztán némi kihívást jelentett nekem is, hogy Gábor iwiw-ről letöltött fotóját vajon mekkorákra daraboljam. :) Itt nehezítést adott, hogy a kép fekete-fehérben nyomtatódott. 

Csilla a feladatot egy "Úristen!"-nel kezdte, kifejezésre juttatva ezzel azt is, hogy sose volt jól kirakós játékból. Ám azért lassanként a helyére kerültek a változatos mérető mozaikdarabkák, miközben mi nagyon jól szórakoztunk nézőközönségként is, mivel Csillától mást le lehetett hallani, mint "Jézus! Úristen!"...na ja, nemhiába járt az atyához ennyiszer...:D:D:D Az aljnövényzetbe állítás is sűrűn említésre került, alighanem le is vonta a tanulságokat és innentől fogva figyel a részletekre is egy-egy fotónál. :) Hmmm...pedig mit gondolkodtam, hogy a síelős kép legyen-e a kiválasztott, vagy ez a Háromi-tónál készült. :) Végül aztán sikerült abszolválni a feladatot, így választhatott is egy ajándékot Csillánk. 

A nagy feladatmegoldásban aztán meg is éheztünk, bár az eredeti kebab rendelést módosítani kellett technikai okokból (a 10 órási max. nyitvatartással nem számoltunk), így öcsikém csinált finom szendvicskéket. Majd folytattuk a zenés pipa-partit és az eszmecserét. Izgalmas volt hallgatni az esküvőszervezés folyamatát is, nem is gondoltam volna, mennyi mindenre kell figyelni. :) 

Éjfélre járt az idő, amikor is úgy gondoltam, következhet egy újabb feladat némi meglepivel egybekötve. Így szépen tálaltam az almatorta-szeleteket és a túrós sütit. Csilla pedig megkapta, hogy ízlelés közben sorolja fel az összes alkotóelemet dupla ajándék reményében. Az alma aztán kisebb megakadást jelentett, hiszen ananásznak vélte, de összességében konyhai jártasságáról biztosított minket, így megadtuk az ajándék egy részét. Azt a lelkesedést se lehet leírni, amit egy-egy választás jelentett Csillának...:)

A hármas számú feladat hozta az este attrakcióját. Mikor prezentálásra került az elkövetnivaló, aránk a pohár után is nyúlt felvezetésnek. :) De ez így is volt rendben, fel kellett készülni lelkiekben is a sértés nélküli lufiborotválásra. :) Csilla ebben is nagyon jól teljesített, bámulatos kézügyességét mutatott, Gábor igazán elégedett lehet majd. :) Járt a dupla ajándék is természetesen. A választott kötényről pedig kiderült, hogy remekül passzol a konyhabútorhoz, a fogókesztyű pedig hiánycikk Csillánál. No legalább már van egy, így ha a kedves anyós keresi, már fel is tudja mutatni neki. :) 

A beszélgetésben persze rendre visszatért a bulik felidézése is, úgyhogy azt hiszem, a montázsos ajándék telitalálat volt. A mókát kissé megtörte, hogy a szomszéd néni becsengetett, mivel túl hangosnak találta a zenét. Bár aztán továbbra is hallgattunk, csak épp basszus nélkül szolidabban. Kettő óra felé szinte mindenkire rátört egy álmossághullám, így el is érkezett az idő kicsit felpezsdíteni a bulit. Mivel mással, mint egy újabb feladattal...:) 

Ez pedig ismét csak a háziasszonyi létre fókuszált, hiszen fűszereket kellett felismerni behunyt szemmel. Csilla ebben is ügyesnek mutatkozott, a bazsalikom-oregánó okozott ugyan némi bizonytalanságot, de csak abszolválta ezt is. A kibontott főzőkanalak pedig igazán tetszettek neki, mint megtudtuk, azért is, mert épp selejtezésre készül azokból. :) Lassanként aztán körvonalazódott az is, hogy ő bizony hazatér reggel Pestre, és ehhez a legkorábbi vonatot választotta. Így túl sok átmenetre nem volt már lehetőség a maradék kettő feladatra, amiből az egyik aztán el is maradt, hiszen buliba végül nem léptünk ki. 

Az esthajnal utolsó felvonásában - mintegy keretbe foglalva azt - előkerült a menyasszony számára a fogadalom. Utolsó cselekedetként ezt kellett egy perces tanulmányozás után nevetés nélkül felolvasnia nekünk. Ez is sikeresen teljesítve lett, bár nem volt olyan egyszerű, az kétségtelen. :) Jutalomként viszont fel is került Csillánk fejére a korona, jogarként pedig magához vehette az utolsó ajándékot, a fakanál szett második részét. Nagyon csodásan nézett ki ezekkel a kiegészítőkkel is. :) És következett a fotózás, hiszen közös képek még nem készültek, anélkül pedig nem az igazi az esemény. Így pózoltunk kicsit a koronás királynővel. :) 

Nagyon hamar elkövetkezett az indulás ideje, bár öröm volt látni, ahogy Csilla nagy műgonddal csomagolja a kiérdemelt ajándékait, és érezhető volt az is, hogy tényleg jól érezte magát. :) Folytatás következik jövő héten, akkor már egész más formában egy újabb buli veszi kezdetét. :) Amiről természetesen tudósítani fogok. :)

Összességében elmondható, hogy nagyon szuper estét tudhatunk magunkénak ezzel a leánybúcsúval, melynek értékét tényleg növeli, ha Csilla nővérei nem szerveznek ilyesmit. És akkor még inkább megtisztelő lesz, hogy kreálhattam egy ilyen rendezvényt. :) Kellemes volt újra találkozni, feleleveníteni a régi időket. És az is igazán remek, hogy két év személyes kihagyás után is ott lehetünk, amikor Csilla kimondja a boldogító igent Gábornak, ez jól mutatja baráti kapcsolatunk kiforrottságát is. 

Meg kell jegyeznem azért azt is, hogy azért már nem bírom úgy a kimaradásokat, mint régen...kétségtelen, ez már a kor...nagyon kevésnek bizonyult ugyanis a két órás szundi. De hát ez van, pótolni lehet az elveszett energiát, ami úgy gondolom, megérte, hiszen jól sikerült az összejövetel. Ezzel zárnám is bejegyzésem, hamarosan jelentkezem még! :) Addig is mindenkinek a legjobbakat kívánok! Pusszantás! :)