Kislődi kalandozás volános módra :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Még mielőtt nagy lemaradást hoznék össze, így most billentyűzetet ragadtam. Egy kicsit kikapcsolódásként, egy kicsit lazításként is. :) A jól informáltak tudják, hogy Vicuka egy huszáros döntéssel belevágott egy nagy projektbe, és ahogy az csak lenni szokott, minden erővel a sikeres végkifejleten működik…A nem beavatottaknak pedig elárulom, hogy jogosítvány szerzésen ügyködöm június közepe óta. :) 

Kicsit döccenősen indult a történet, az órárajáráshoz főnöki engedély is kellett a délelőtti időpontok okán, de csak-csak sikerült rugalmasan kezelni. Na igen, oda-vissza működik a tisztelet és támogatás, ami szívderítő. :) De erről majd később szólok bővített váloztatban is.

Most nem feltétlen erről akarok írni, bár azért a felvezetésbe illett a dolog, hogy a későbbi hivatkozások is érthetőek legyenek! :) Szóval mint minden évben Omlóéknál két családi-munkatársi rendezvényt bonyolítanak. Az egyik május vége körüli időpontban a Horgásznap a Széki-tón, a másik pedig az ún. Sportnap, ami eddig Uzsán került megrendezésre. 

Most utóbbiról tudósítanék, mivel a Horgásznap idén a vacak időjárás és kedv hiány miatt kimaradt nálam/nálunk. Viszont a Sportnap helyszíne módosult, és Kislődön, a kalandparkban tartották idén június 30-án (szombat). A belépő jelképes összeg volt, az eredeti töredéke, így rögtön meg is interjúvoltam Kis családomat és persze Mátét is, hogy velem tartanak-e. Bár nagyon konkrét és egyértelmű választ nem kaptam, három vendégemet lejelentettem azért a jelentkezési határidő szigorúsága okán.  

Elég ütemesen el is következett a hónap vége, amikor is még mindig elég bizonytalanság övezte a résztvevőket részemről. Végül reggel kristályosodott ki, hogy Anya és Dodi is velem tartanak a jósolt pokoli hőség ellenére is. Hát igen, már reggel volt olyan 25 fok…így erdős környék ide vagy oda, de laza ruházatot öltöttünk. Én személyszerint preferáltam a papucsot is, persze a váltócipő és váltóruha a hátitatyóban leledzett. És elmaradhatatlan kelléknek minősült a napvédő krém is. Így kerekedtünk fel 7 órakor, hogy a fél 8-as indulással hirdetett szolgálati különjáratot elérjük.

Leendő oktatóm mindjárt viccesre is próbálta venni a figurát, amint összefutottunk, hogy bizony lemaradtunk a járgányról. Jól vissza is válaszoltam neki. Persze összevissza kacsintgatott, úgyhogy érzékeltem, hogy tréfával próbálkozik. :) Aztán kicsit beszélgettünk volánügyletek mellett egy épp lefulladó busz okán a következő etapról jogsi terén. Hatalmas biztatást kaptam Tamástól is. És Anyával is jól elviccelődtek, ami külön öröm volt számomra. A busz viszont hendikeppel indult ezúttal is, negyed 9-re is járt az idő, mikor összegyűlt a volános népség, és startot foghatott a dzsungel Credo (pontos típusbehatárolást nem tudok szégyen és gyalázatosság!). A hangulat már odafelé is remeknek volt mondható, és ez azért ismét előrevetítette a nívót! :)

Odaértünk hamar Kislődre, közben tanulmányoztam is a 8-as főút tábláit és útburkolati jeleit. Na igen, új szokásom az ilyesmi. :) A kalandpark a falu külső részén volt megtalálható, bár tényleg elég közel a vasúthoz. Sajnáltam is nagyon, hogy Máté nem tartott velem. Főleg, miután a beléptetéskor a többiek is éreztették hiányát, egyúttal jelezték, hogy befuthat később is. Belépésnek úgy nincs akadálya…csak én tudtam, hogy nem úgy lesz az. :S Ezen túllendülve aztán behaladványoztunk a parkba, elsőnek mindjárt a mellékhelyiséget kellett feltérképezni, pedig azt hittem, a hisztis gyermekeket otthon hagytam. :) Még várakozás közben sorra futottak be az ismerősök is. Valahogy éhes lehetett mindenki, hiszen az ételosztás helyszínét kajtatták azon nyomban. Végül mi is az árnyas fás rész felé indultunk, miután azért körbelestünk, mi merre leledzik. Én ekkor leginkább a gokarttal szemezgettem. :)

Az árnyas részen aztán hosszú asztalok sorakoztak. Az első részen bográcsok is melegedtek, míg hátrébb bonyolódott a reggeli osztás a belépéskor kapott reggeli jegyek ellenében. Legutóbb a dánfoki nyári táborban (2002. Békés megye) találkoztam ilyen kis kajaetikettekkel. Kis család rögtön eléggé hisztisre vette a figurát, hogy én kérjek reggelit mindegyikőnknek (jelzésként, csak kettő kezem van, a kolbász meg igen forrónak mutatkozott). Végülis Edit szépen kiszolgált minket, és többiek is hajlandóak voltak közelebb osonkodni. A kaja birtokában szépen letelepedtünk elfogyasztani azt egy jól szituált (kellően napos!) sörpadon. A nyugodt táplálékfelvétel nem volt feltétlen biztosítva, mert folyamatos köszöngetés és üdvözlés zajlott, ugyanakkor jól is esett, hogy odajönnek. :)

 

A pad azonban nem maradt sokáig a tűző napon, hamar áttranszporáltuk azt egy lakókocsi mögé, de még úgy is kaptunk a napsugarakból (Vicuka ekkor kezdte el szorgosan kenceficével ellátni magát napégés ellen!)…az áttelepülés után csatlakozott hozzánk Éva kolleginám, illetve a bogáncs Peti is. No, onnantól kicsit megint elkámpicsorodtam, hogy itt megint hiszti lesz, és vigyáznom kell duplán, mit is szólok. Azért jól összebratyiztak családdal, és Anya is sorra ismerősökre lelt. :)

Fél 10 tájékán lettünk felkérve arra kollektíven arra, hogy a díjátadó helyszínére vonuljunk, a tó túlpartjára. Így aztán nehézkesen, de átvándoroltunk a színpadhoz. Közben megint meg lehetett szemlélni, miféle kihívások teljesítését lehet abszolválni itten. A zene pedig igazán csábító volt, és hangulatteremtő szerepéről is meg kell emlékeznem. A helyfoglalás okozott némi gondot, mivel a lelátó, bár kényelemesebbnek bizonyulhatott, erőteljes napsütésnek volt kitéve. Ellenben a dombocska nem, így végül a fűre csüccsentünk.

A társaság pedig szépen összejött, Olginak nagyon örültem, és az eszmecserének is. Közben már majdnem 10 órára járt az idő, mire kezdetét vehette a díjátadó. A díjazottak névsorát azért találgattuk egy kicsit, bár elég nagy meglepetés lett volna, ha mi is szerepelünk azon a listán Évával…noha érdemeink szerint ott lehettünk volna szerintem. De a ha és a volna szavakat tartalmazó mondatoknak túl sok értelme nincs, így lépjünk is ezen túl! Minden területről és területi igazgatóságról kaphatott valaki vezérigazgatói dícséretet, illetve egy-egy valakit illette az Év dolgozója cím illetve az azzal járó boríték. A gazdaságtól végül Ica (új főnökasszonyunk), Lilla (pénzügyi főmunkatárs), és a nyugdíjba készülő Margit (bérszámfejtés) lettek kiemelve, miután a vezérigazgató úr értékelte a cég előző évi teljesítményét is a jövőbeni tervek ismertetésén túlmenően (magyarán beszéde után). 

Elég hamar kiosztásra kerültek az elismerések, olyan is akadt, akit a tömegből kellett kiszólítani, hogy átvehesse a jutalmát. Hát igen, tanulságként le is szűrtük, hogy jövőre (feltéve, ha itt dolgozunk még – erről majd később kifejtőst alkotok) érdeklődünk a díjazottakról. A ceremóniát követően eléggé szétszéledt a csapat, bár mi öten egyben maradtunk. Ebből egyedül Peti jelenléte frusztrált, de nagyon. Szegénykém nem képes felfogni, hogy eddig is volt barátom, és az, hogy Ő éppen nincs velem, nem jelenti azt, hogy nem is létezik! Eléggé levakarhatatlan, pedig a lehető legfaragatlanabb vagyok vele. Amúgy Anyát is zavarta a bogáncsoskodása, de hát nem nagyon vette a lapot a srác…Évával kapcsolatban viszont pozitív csalódás ért, teljesen korrekten viselkedett.

Elsőként körbenéztünk alaposabban is, Anyának és Dodinak a vízi landolást produkáló csónakos csúszda nyerte el tetszését, nekem mondjuk személyszerint a gyomrom kavargott a látványtól is. Illetve odavoltak nagyon a fák közötti tekergőzéstől is. Nézelődés közben enyhítettük szomjúságunkat a kis patakocskánál, ahol Dodi az aranymosás rejtelmeivel ismerkedett. :) Mi meg fotóztunk szorgosan…:) A víz egyébként kristálytisztának bizonyult, ilyet se láthatunk túl gyakran a mai világban! Aranymosás és arc felfrissítés után folytattuk utunkat és bámészkodásunkat. Közben azért meg-megállított egy-egy ismerős. Sümegi Klári még az esküvős élményeimről is kifaggatott, na igen, a fészbúkos képeken azért nyomon követik volánék az eseményeket. És azért jólesik, hogy foglalkoznak velem. :) Majd sorbaállás következett a fák közötti túrához szükséges bukósisak és karabiner megszerzésért, amit elég hamar eluntak a potenciális résztvevők. Ám azért felkapaszkodtunk a meredekeken, csak úgy a nézelődés kedvéért is. A tó felett átsuhanás nem semmi élmény lehetett! Ha nem lett volna ilyen meleg, és ekkora tömeg, azért kipróbáltam volna, még ha bele is pottyanok a vízbe! 

Így viszont maradt a lassú hegyi menet, naná, hogy az volt, hiszen papucs figyelt a lábamon még mindig. Dodi azért el-eltűnedezett, később engem is csábított egy „öt perc sétára”. Mentem is, persze Petinek is mehetnékje támadt…:S Elég meredek dombokon kellett felkaptatni, ami a pacskerban külön kihívást jelentett, de azért a feladat teljesült. Így megcsodálhattam a festői környezetben található szabadtéri kápolnát, ahol esküvőket is bonyolítanak minden bizonnyal. Dodi, később Peti is eljátszotta a papot, de egyértelműen öcsikémnek állt jobban a pádre szerepe. :) 

Én meg közben a harangozással voltam elfoglalva, elég erőteljes hanghatást sikerült létrehozni. Dodi viszont nem érte be ezzel a szinttel, további magasságokat akart meghódítani, és némi noszogatásra mi is vele tartottunk. Az úton egy hatalmas keresztbedőlt fán való akrobatikus mutatványozás azonban hatalmas kacajt váltott ki, zengett tőlem az erdő valószínűleg. Rég nevettem már ilyen jóízűt. Előbb Dodi haladt végig békaügetésben a fán, majd Peti is bepróbálkozott mindenféle jajveszékelést adva. Majd a barlangocska feltérképezésénél ugyanezt játszotta némi káromkodással megspékelve. 

 Na igen, a levelek eléggé csúsztak, és a kövekkel is figyelni kell, pláne papucsban! :) De azért megmásztam a félbarlangot is, illetve a rőzse remetelakba is bekuporodtam. És folyamatosan a csúcson voltam! :D:D:D Jó anyánk persze aggódott, hogy hova távolodtunk el, úgyhogy a telefonos érdeklődés nem maradhatott el. Így jó óra múlva vissza is indultunk a kis magánkiruccanásunkból. Óvatosan természetesen, mivel lejtők elég veszélyesnek bizonyultak. 

Dél felé érkeződtünk vissza, épp időben, mivel Éva távozásra készült lassanként (osztálytalálkozóra ment este), így Anya egyedül is maradt volna…a szokásos morgancsa után némi frissítő után néztünk, és Évától itt váltak el útjaink. Pár pohár söröcske legurítását követően aztán oldódott mindenki. :) És eldöntöttük, hogy a tutajt fogjuk kipróbálni. Na eleinte ettől is rettegtem, hozzá kell tennem. De a vízpart nagyon vonzott és a lábikó lógatás is. Aztán végül a tutajozás is kellemes élményeket hozott, újra zengedezett a színhely a nevetésemtől, mikor az egyik épp felbukfencezett, miután személyzete a vízbe pottyant. Itt nagy szerepet játszott az egyensúly helyes megtalálása ugyanis. Dulifuliztam is egy sort, amikor Peti nem hagyott kibontakozni a családommal csónakázni…neki aztán tényleg ott kellett fontoskodni, le is léptettem magam a partra. A versenyt ugyan megnyerték, de én még eléggé mérges állapotban leledztem, hogy nem lehetett kipróbálnom se a vízi haladványozást. Aztán Anya szóval tartotta Petit, és megindította a tutajt, így nem maradhattam ki ebből a kalandozásból. Majd később Anyával is vízre szálltunk kettesben, bár eléggé átvette az irányítást ott is (egy kötél segítségével kellett áthúzni magunkat a túlpartra). 

Egy óra tájékában vándoroltunk kondérközelbe, addigra alaposan meg is éheztünk. Persze ez nem lehetett elég indok arra, hogy a bikucit ne próbálja ki Dodi. Elég derekasan helyt is állt a trodeón. Anya is kedvet kapott, bár megint ment a csalantusz (mint az egykori Penny-napon), azért a jószágra ő csak felkepesztett. Nem is akárhogy, majdnem megfulladtam a nevetéstől. :)

Az ebédszervírozásnál viszont megint eljátszottuk a kérj kaját te, te vagy hazai terepen c. népi színdarabot…Persze az étel most is forrónak bizonyult, még salátát is akartak, meg kenyeret is, úgyhogy vérnyomásom megint kapott túlesett egy gyors emelésen. Ezúttal elég nehezen találtunk helyet az ebédeléshez, végül csatlakoztunk valakikhez. A pörkölt nem volt annyira rossz, azért érzékelhető, hogy a füst átjárta. Bár én kicsit nehéznek találtam, így nem is boldogultam vele. Peti aztán azzal vágta ki abszolúte nálam a biztosítékot, amikor a családnak akartam hozni innivalót, és követelőzött ő is! Onnantól megint olyan bunkó voltam vele, amit magam se hittem el. Ahogy azt se, hogy ennek ellenére bogáncs maradt! 

Kis sörözést követően újra visszamentünk a tutajokhoz akkor már kiegészülve Szandrával, akikkel le volt bizniszelve a hazafuvar mellett az is, hogy Anyát visszajuttatják fél négyre Ajkára, hogy eleget tudjon tenni a jégkorszakos okításon való kötelező részvételnek (egy ilyen akciójuk bonyolódott július elejétől). Mondjuk alapból is el volt ragadtatva ettől, mivel ez eleve időlimitet adott a fa tetején csüngésnek is. Persze hiába mondtam neki, hogy meg fogjuk oldani a visszatérést, csak nyugodjon meg…Misitől is ígéretet kaptunk arra, hogy ez abszolválva lesz. Ekkor tudtuk meg, hogy a hazafelé tartó buszok 6-kor és 9-kor indulnak, ami azért az addigra -  folyamatos kencék mellett - kialakult napégéssel nem volt annyira bíztató. Így lényegében el is döntöttük, hogy Szandráékkal mi is távozunk. 

A tutajozás előtt kis hűsítő nem ártatott, Dodi aranyos volt, hogy meghívott egy jégkására. Ami abszolút üdítőnek hatott. És kifejezetten kellemesnek bizonyult ücsörögni a tóparton, lábunkat a vízbe lógatva szürcsölni a jeges itókát. :) Marika jegyezte meg, hogy mi ez a passzivitás, pedig ez épphogy inkább aktivitás volt, rákészülés a következő, egyben utolsó vízen siklásra. Ők azért versenyre keltek Szandráékkal. Azt hiszem, neki is bejött a vizes történet. :) 

Egyébként egészen új oldaláról ismertem meg őt Istivel, hiszen kiderült, rengeteget tudnak beszélni. :) Amúgy elég szimpatikus pár! Még néhány sör legurítása után lassanként a távozás útjára léptünk. A kocsihoz érve aztán végképp elhatároztam, hogy minő járgányom lesz egyszer, talán nem is a túl távoli jövőben. Hát olyan semmiképpen se, ahol azon kell aggódnom, hogy Dodi mikor helyezi a lábait a nyakamba. :) Elég szűkösen fértünk el a hátsó traktusban. De ajándék fuvarnak se nézd a milyenségét! 

Útközben élményt cseréltünk, és az is egyértelművé vált, milyen klasszul kiegészítik egymást a fiatalok még a vezetésnél is (semmi de hülye vagy, ne legyél buta megjegyzés nem hangzott el Isti részéről, mikor Szandra kérdezett egy-egy útburkolati jelnél, vagy táblánál). Na igen, a veszprémi útszakasz eléggé érdekes, sokmindenre kell majd figyelni. :) Anya egészen a Penny bejáratig lett szállítva, és minket se hagyott gyalogolni a sofőrünk, pedig nem laknak túl messze…:) Értékelendő nagyon a figyelmességük!

Itthon persze mi is elbeszélgettünk a napról, a fotók csencselése se maradhatott el, és akkor lassanként a memoár is készen lesz. :) Persze a napégéssel is kezdeni illett valamit, az arcom, a nyakam, és kezeim pompáztak rákvörösben. Valamint a szemeim is folyamatosan könnyeztek és fájtak is, valószínű túl sokk volt a nap! Azért a hűsítő kúra jót tett, és a vizes-túrás élményekért megérte elmenni! 

Alapvetően remekül éreztem magam a zavaró események ellenére is. Jövőre azért jó lenne másoktól függetlenül menni az ilyen rendezvényekre, úgyhogy ezért is fontos a nagy cél teljesítése! :) Meg persze az is megörvendeztetné lelkemet, ha a párommal együtt tudnánk ellátogatni egy cég által szervezett kikapcsolódást jelentő eseményre. Majd meglátjuk, beszámolat meglesz minderről! :)

Ezen posztomba ennyi fért, zárnám is soraim a szokásos jókívánság sorral. Folytatom az írást, amint tudom, addig is legyetek jók kedveskéim! :) Áldásos békesség és bőség következő jelentésemig!