hát ez még mindig hallatlan, de legalább nem nettelen! :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ezúttal november utolsó teljes hetének krónikáját adom közre. Elöljáróban csak annyit, hogy a betegség is makacsul tartotta magát, viták is adódtak, ám pozitív élménnyel is gazdagodtam. A rövid kis bevezető után következzék a részletezés! :)

Hétfő délelőtt megintcsak a szekírozásról szólt Kis családunkban, egy-egy megjegyzést pedig a szívemre is vettem. Nagyon bírom a kettősséget, amikor az egyik ős mond A-t, a másik B-t, amik persze szöges ellentétei egymásnak, és akkor akármit is teszek, én leszek a rossz. :S De ezenkívül hallásbeli csökkentett üzemmód működött sajnos még mindig, borzasztóan frusztrált ez is. Így egyébként féltem is minden telefonhívástól, amiből azért kijutott. Magic Jordán csörgött is, hogy délután folyamán érkezne beállítani a telefont és a modemet, amikkel aztán régi-új kommunikációs csatornák nyílnak meg. :)

Ebéd után rá is készültem lelkiekben a rendszerhelyreállító műveletre, és még Tillcsinek is sikerült maratoni válaszlevelet gyártanom korábbi felvetéseire. :) Ezzel épphogy végeztem, már meg is jött a szerelősrác, aki kicsit meglepődött már azon a tényen is, hogy egyedül fogadom. Rögtön be is masírozott a szobába, és nagy bőszen kezdett neki a modem csomagolástól való megfosztó műveletéhez. Majd az összeszereléskor derült ki, hogy rossz készüléket csatlakoztatott. Tévedett, mert mi nem hordoztuk a vezetékes számunkat. Ezen a ponton azt is hittem, hogy vége a netbekötésnek aznapra vonatkozóan. Ám végül csak a személygépjárműig kellett visszasomfordálnia a srácnak, és hozni onnan a megfelelő cuccot. Én pedig hiába is kínálgattam jó házigazdához illően, semmit se fogyasztott, inkább csak a bíbelődésre fókuszált. Kicsit mintha rosszallotta volna viszont, hogy a számítógépes asztal nincs elhúzva, így a vezetékek és konnektorok megközelítése nehézkes. Legnagyobb megdöbbenésemre az Outlook Express-t is beállította, és engedélyt kér az ottani levelek törlésére. Ábrázatom színeváltozását gondolhatjátok, néhány Jó Ügyésznek szánt írásba bele is olvasott vélhetően. Amúgy pedig megérzésem volt korábban, hogy az imént emlegetett fogalmazásokat mentsem Word-be is, így a deleteléssel sem adódott semmiféle probléma. :) A telefon nem akaródzott egyedül működni, ám a hiba oka is hamar felderítődött, egy rendszerbe iktatott invitel-es vezeték még akadályozta az adatok szabad áramlását. Majd szerződések gyors aláfirkantását követően távozott Magic Jordán, én pedig birtokba vettem a virtuális teret nagy-nagy örömmel, állásajánlatokat kajtattam, és válaszokat gyártottam. Mindeközben pedig szorgosan öntöttem magamba a forró aromás italt, hogy megfázásom is kúráljam. :)

Este aztán a telefont is kipróbáltam, Kedvesemmel beszéltem, akit sajnos nem tudtam meglepni annyira, mint szerettem volna. Tillcsi kitalálta a félmondatokból is, hogy én vagyok a vonal másik oldalán. J Kicsit furcsának tűnt a telefonolás, de nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy ez nem a halláscsökkenés miatt van-e: ugyanis sokkal halkabban hallottam mindent. Be kell vallani, nagyon örültem a világrend helyreállításának, hiszen később a gazdász pajtásokkal is folytathattam csevejt. És hát korábbi fogadkozásom a 10 órási takarodóra elég gyorsan befejeződött.

Kedd reggel Apu visszament Farkasgyepűre. A készülődés megint megérne egy külön litániát. Majd kicsit összemorogtunk Anyával, akinek elmondtam a hétvégi meglátásaimat is, amit persze ő vett zokon. A délelőtt és a délután java része álláspályázatok írásával és küldésével telt. Majd készülődhettem is a randira, halláskiesés ide, vagy oda, rég láttam Jó Ügyészkémet és hiányzott a Drágám.

Tekintettel a betegségre, az egy órás várakozási időt a fűtött váróteremben töltöttem németet olvasgatva. A randi pedig ismételten varázslatosra sikeredett, nagyon jólesett a séta a friss levegőn. És nagyon értékeltem azt is, hogy Jogász-doktorom kitalálta a középfok végzettséget igénylő állásokhoz a bűvös mondatot, ami a pályázat létjogosultságát alátámasztja (köszönet érte, mivel később írásba is adta!:))

Egy rejtvényünk is adódott, ugyanis valaki ránkköszönt ismételten. Ezen helyzetek még furcsák nekem, ám idővel az illetők kilétére fény derül. Így történt ez egy korábbi eset kapcsán is. Új információként pedig megtudtam, hogy a fénymásolós hölgy, aki Tillcsit erőteljesen mérgette is nemrégiben, egy ismerős volt. :) Zolival is szerettem volna néhány szót váltani, így fordulhatott elő, hogy nem pislantottam túl gyakorta rá az órácskámra, és végül háromnegyed 7-kor indultam Kedveséktől. Vicu futását innentől képzelhetitek. Krisztián szóvá is tette, és bevéste képzeletbeli ellenőrzőmbe az elégtelent a késésért (merthogy "Te nem szoktál késni...").

De legalább tényleg nem lesz tüdőlötyögésem sem, és a napi edzés is letudódott. Viszont tényleg nagyon kell figyelni az időre, mert hó esetén esélyem sem lesz elérni a járatot. Mondjuk örültem a futás nyomán kialakult későbbi köhögésnek, reménykedtem a megfelelő hatásban (azaz szakítsa fel az összehalmozódott váladékot). Na, alighogy felvetültem a Hínárhajú buszára, és kifújtam magam, már társaságot is kaptam. Emlegettem már egynéhányszor a Janit, aki megintcsak odaült, én meg koncentrálhattam a mondókájára nem kicsit. Szerintem akkor is ő beszél halkan. A központban aztán hármas konferenciává bővült az eszmecsere. Itthon gond nélkül bejutottam a lakásba, Chappy nevelő eszköz se szükségeltetett. Majd megírtam rituális ténykedéseket követően az 1000. (igen, az ezredik!) levelet Kedvesemnek. Ki kellett ezt emelnem a statisztika kedvéért is. :D

Majd nagy tanácskozásba kezdtem Ágival, mert vártam is, hogy kifejti a „nagy újságot”. :D Az este aztán sorozatnézéssel zárult, hiszen kedd révén kedvenc kórházsorozataim vannak napirenden, amiket ezúttal kicsit nagyobb hangerővel követtem nyomon.

Szerdán leginkább a pihenés volt a meghatározó, bár ez délelőtt csak elméleti síkon létezett. Ekkor már igazán frusztált a halláscsökkenés, így kicsit vártam is, hogy Anya eltávozzon dolgozóba, és a délután egy részét legalább alvással tudjam tölteni. Ezúttal a terv és a tény egyezett egymással, sikerült elbólintani egy Poirot-történeten. Amúgy pedig elkezdtem regisztrálgatni munkaközvetítők honlapjaira is, az álláskeresgélés következő lépcsőfokaként, illetve Tillcsim jogi előadását olvastam át. A tesztkérdéseknél aztán ismét bebizonyosodott, mennyire egy hullámhosszon vagyunk, ugyanis én ugyanarra gondoltam visszaellenőrzésként, mint korábban Ő, s egymástól függetlenül alkottunk. :)

Sajnos csütörtök se hozta meg a várt javulást hallás szempontból, így megint rákezdtem az orrcsepp alkalmazására is. S ilyenkor igazán koncentrálnom kellett minden egyes mondatra, és ez igaz a telefonokra is. Persze ebből is kijutott, a veszprémi kékoroszlános biztosítóhoz kellett volna mennem hétfői napon bemutatkozási célzattal. Direkt írtam eként, mert nem reklámozok semmit! :) A telefonbeszélgetésnél pedig fokozott összpontosításra volt szükség, de így is nyomoznom kellett, hogy végtére is melyik biztosítóhoz kellene mennem, az infókat pedig szépen feljegyzeteltem a biztonság kedvéért.

Dél körül hazaérkezett apu is, kezdetben barátságosnak tűnt, aztán átváltozott a beszélgetés hőbölgéssé és vitává. A fő problémája az volt, hogy nem készült még el a halászlé (mivel a hal nem olvadt ki még akkor), utána meg azon lovagolt, hogy íztelen az egész. Nem is nagyon szóltunk egymáshoz innentől kezdve.

Anyával értekeztünk inkább, és határoztuk el, hogy megelőzzük magunkat ünnepek tekintetében, és készítünk némi vendégváró süteményt, így barackot is. Míg ő pihent, addig én megsütöttem az első adag félgömböcöket, bár nem sikerültek jól, ellaposodtak. Inkább volt az pogácsa, mint félbarack. :S A második adag jobb lett már, de valami flúgja ennek is adódott. Azért összeillesztgettük a fél darabokat, és töltelékkel össze is ragasztottuk őket. A kevercsből pedig elszabtuk a mennyiséget, jócskán maradt, ám ezt lefagyasztottuk későbbi időkre. Semmi nem mehet pocsékba minálunk! :)

Majd enyém lett a feladat, hogy megfessem a barackokat, így a vérnarancsra színezéssel munkálkodtam. Az aromásdoboz meg is tréfált, és még a pulcsimra is jutott a vérnarancsból. Úgy néztem ki, mint aki most jött valami öldöklésből. Szóval Csetlik megint alakított. :) Reméltem, hogy azért az ujjaimról majd lejön a szín, körömkefés levakarcolás segített ebben. Közben valamelyest múlott az alapvető rosszkedvem is, mely a délelőtti anya-piszkálás miatt alakult ki.

Péntek megint egy morgással kezdődött, apuval ismét sikerült összevitáznunk a főzést illetően. Bár megszokhattam volna már, hogy lehetetlen megfelelni neki. Így kicsit vártam is, hogy indulhassak Ajkára, ugyanis meghívást kaptam a Sinosz ajkai szervezetének rendezvényére, mely a siketek világnapjának megünneplését célozta. Másfelől pedig családi mókának ígérkezett második famíliámmal. :) Mondjuk ez kicsit furán is hatott, főként ha belegondoltok, hogy ekkor még tartotta magát a fülgyulladás miatti halláskiesés.

Ahogy az lenni szokott, megintcsak késésben indultam, elszöszmötöltem a megfelelő öltözék kiválasztásával. De mivel péntek volt, így számíthattam kisebb csúszásra közlekedést tekintve. A jóslat aztán helytállónak is bizonyult. Ajkáig pedig társaságot is kaptam, Kata unokatesómmal alaposan kiveséztük az aktualitásokat. Majd megvártam vele a polányi járatot, aztán Tillcsiék felé vettem az útirányt. Hangulatos gyalogolást tudhatok magam mögött, hiszen nem mindennap szolgáltat zenét ehhez a Bányász Fúvószenekar, amely az Agóra téren állomásozott. Aznap nyitották az ajkai karácsonyi vásárt előbbi helyen.

Kedveseméknél egy csokitojás és egy C vitaminos tabletta elfogyasztását követően indultunk is a Vörösmarty Gimnáziumba, ennek aulájában került sor az eseményre. Sikerült elsőként érkeznünk, persze ennek oka az lehetett, hogy el kellett helyezni az asztalokat, székeket, és a hangosítást is be kellett üzemelni. Ekkor kicsit úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelánboltban, mivel mindenki elutasította a segítségemet, mondjuk így legalább Tillcsi se maradt magára. :) Talán úgy nem alakult volna ki a faramuci érzetet keltő szituáció, ha jobban be vagyunk vonva az előkészületekbe. És hát hogy erre se legyen panaszom, az elnökasszony megbízott a jelenléti ív nevekkel való feltöltésével. Bár kezdetben ezzel se bíbelődhettem, mert míg én az alkalmat vártam a vendégek megközelítésére, addig a vezetőség begyűjtötte az aláírásokat. :)

Végül aztán eleget tudtam tenni a feladatomnak, olyannyira belelendültem, hogy majdnem lemaradtam a műsorkezdésről is, miután tombolaszelvényekhez is neveket kellett gyűjtenem. Így gyorsan lehuppantam Tillcsim mellé, vigyázva arra, hogy ne zavarjam meg mozgolódásommal a felvezetést. Színvonalas előadásról volt szó, különösen a jeleléses ének és a tánc nyerte el tetszésemet. Ami viszont nagyon nem tetszett, az a táplálékkiegészítőkről szóló termékbemutató. Itt a két nőszemély időnként jelentős ellentmondásba keveredett önönmagával. Másfelől nagyon nem hittem ezen termékekben. Ha ezek sikeresek lennének csak feleannyira is, mint amennyire nyomatták, akkor feleslegessé válna a kórházi kezelés. Egy önként jelentkezőt is kértek egy kókusztejes bőrápoló letesztelésére, persze senki se akaródzott menni, az ellenállást nagyon érezni lehetett. Végül aztán némi ráhatásra egy hölgy vállalta a tesztalanyiságot. Azt nem tudtam viszont eldönteni, hogy tényleg hasznosnak találta-e a kézmosást, vagy csak nem mer hadakozni a hölgyekkel. :)

Lehet, pofátlanok voltunk, de Tillcsivel végigdumáltuk szinte a mondókát. Néha-néha majdnem hangosan felnevettem. Úgy elképzeltem aput, akinek nagyon jól állna ez a termékrátukmáló szerep, és maga az előadás is vicces lenne egy-egy végeláthatatlan, ámde annál ütősebb sztorival. Rögtönöznék is ide gyorsan valamit, hogy érzékeljétek, mire is gondolok: „nagyon jól jött volna ez az omega-3-at is tartalmazó kapszula a szovjetuniós masírozás idején, ahol majdnem éhenhaltam. De ha lett volna omega-3, máris rendbejött volna a vérnyomás is, azon túl, hogy a katonák lábainak vérkeringése is fokozódott volna olyannyira, hogy nem érezték volna annyira a hideget!” :)

A termékbemutató aztán tombolával ért véget. Gyors egymásutánban pedig ismerős nevek csendültek fel, úgymint Zolié és Marcsié. Ők egy-egy hiperszuper mosószerrel lettek gazdagabbak. Szegények nem is tudták szerintem, hogy kerültek ők fel a szelvényekre. :D Akkor kacagtam volna igazán, ha Tillcsim is nyer, habár így se volt semmi látvány, ahogy Zoli kackiásan kivonult a nyereményért. :D:D:D

A sorsolás után pedig lehetőség nyílt vizelet-vizsgálatra is, valamint vérnyomásmérésre az egészséges életmód jegyében. És akárhogy is próbáltunk láthatatlanokká válni Tillcsivel, csak-csak rendelkezésünkre bocsátottak pvc pohárkákat is, amik aztán szuvenírként eltűntek a táskámban. :) A pogácsák pedig a bendőmben, bár azok csak elősüteményként funkcionáltak, hiszen gyakorlatilag végigkóstoltam mindent. Ettem én Tillcsi helyett is, bár azért sikerült belediktálnom egy pogit és egy tallossallért (így hívom a sajtostallért, nem elírás!). Kicsit sikerült a falatozással is cukkolnom, mint ahogy az is beszédtémát képezett, hogy nem volt valami meggyőző azzal kapcsolatban, hogy én vagyok a barátnője. Bár ez is csak a védelmemet szolgálta, mint később megtudtam.

Az eseményt a táncos produkció zárta, és természetesen a csoportképek. Itt elmondhatom, hogy életemben először zavart a fotózás, végül azért ott pózoltam Tillcsi oldalán. :) Amúgy közös képek is készültek, bár ezek gondolom jobbára orv lesikattintgatások eredményei.

Majd következett a vacsora a Velvet Étteremben. Helyet foglalva előjöttek bizonyos problémáim, amikor is küzdöttem a hányingeren túl azon is, hogy úgy tudjak orrot fújni, hogy fél hallásom ne veszítsem el. Először italokat szervíroztak, majd sorra az ételeket. A brokkolis pulyka találására nagyjából rendbejöttem. Az adag viszont nagynak bizonyult, de mivel volt lehetőség csomagoltatásra, így éltem is ezzel gondolva falánk Kis családomra is. :) De a pocsékolást amúgy is utálom. Végezetül kis ajándékot is kaptunk: mindenki választhatott kedvére egy-egy szalmadíszt, illetve kártyanaptárat.

Klassz kis este volt mindent összegezve, bár aggódtam Tillcsiék miatt, hogy épségben hazaérjenek tőlünk, hiszen a havazni is kezdett.

Szombat délelőtt míg a mosógép üzemelt, addig megfőztem. A választás a mexikói rizses húsra esett, ami a Knorr Rafinériás receptgyűjteményből való, de már megbántam, hogy emellett döntöttem. Darált hússal egyáltalán nem ízletes!!! Amúgy meg leginkább aput csitítottam, mert Dodira szállt rá. Az volt a problémája vele, hogy alszik, egyszerűen nem érti meg, hogy dolgozott csütörtökön, és nyilván emiatt fáradt. És hiába mondja, hogy fiatal, bírnia kéne...a pihenés fontos! Így éltünk is ezzel ebéd után.

Délután pedig beszélgettünk kicsit tesóval leginkább a karácsonyi ajándékokról és szilveszterről, de nem tudtunk egymásnak jó ötletet adni. :S Az idillnek aztán megint apu vetett véget, és onnantól Dodi is elzárkózó lett, de a vitájuk már korábban kezdődött. Szerintem érvénybe lépett a helyettesítési hatás itt is. :S Amúgy pedig filmeztünk, addig míg öcsikém el nem szunyált, illetve a lemez meg nem akadt (azóta követem nyomon a Feláldozhatóak-at…).

6 körül Anya is megérkezett, mert a postás 5. szomszéd hazahozta, így legalább nem kellett másfél órát várnia. Kis csevegést követően aztán mindenki bevackondírozta magát a tévé elé, így gyakorlatilag X-faktorálissal adtuk át eme napot a múltnak.

Vasárnap pedig megint a piszkálásról szólt Dodi készülődése mellett. Délután aztán harci feladatot is adott tesó, miután mindennel elkészültünk. Egy önéletrajzot kellett készítenem számára megadott minta alapján. Hát ez nem ment könnyen, le is hurrogott a hasábos tördelésben való hiányos ismereteim miatt. Ez pedig ösztönzőleg hatott maximalista énemre, dominálni kezdett a csakazértismegmutatom, hogy megy ez! :) A szerkesztés jegyében tettem szert pdf-ből word-re konvertáló programra is. Nagy örömmel küldtem át Dodinak este a kész művet, s ekkor álltam neki saját önéletrajzom átstrukturálásának is. És hát ezen hét is nyugis beszélgetéssel zárult virtuális körökben. Ilyenkor örültem fokozottan a messenger-nek, ahol olvashattam és csetteghettem, nem volt szükség kiesett érzékemre. Bár azért azt tapasztaltam, hogy a többi érzékszervem megpróbálta pótolni a hiányt.

A hét tehát megint változatosságot nyújtott, végre a netes szolgáltatás is helyreállt. Azt is megtapasztalhattam, hogy ilyen halláscsökkenéssel élni. A nagy jóra viszont még mindig várni kell! Természetesen tudósítok mindenről a továbbiakban is. Következő írásomig legyetek türelemmel!

hát ez hallatlan! – állapot- és helyzetjelentés november végéhez közeledvén

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ezúttal már egy blogspotos íromány következik, ami azt is jelenti, hogy újra rendelkezik szerény kis hajlékunk internetes hozzáféréssel egy hónapos viszontagságot követően, úgyhogy a jövőben nem lesz utólagos posztolás, legalábbis reményeim szerint nem. :) No, de nem azért vagyok itt, hogy örömódát zengedezzek, hanem hogy az eltelt hetet ismertessen. Lendüljünk is neki tempósan!

Mint az ismeretes lehet, vasárnap kezdődött a füles nyüglődésem, amely hétfőn is makacsul tartotta magát. Sőt, oda vezetett, hogy jobb oldali hallószervem mögött némi váladék gyülemlett fel és okozott halláscsökkenést. :S De ekkor még bíztam a javulásban külső beavatkozás nélkül. Így amíg Anya boltban járt, addig rámásoltam a pendrive-ra a doksikat (levelek, állásokhoz esetlegesen feltöltenivaló holmik). Majd a rituális kávézást követően vázolta az elképzelését, hogy ejtsük meg a kukoricaszedést mamánál is, mert hát ketten maradtunk eme feladatra is. Így mi mamához, Apu meg a házidokihoz indult a beutalóért. Hát a napsütést nagyon élveztem, szívem szerint neki is vetkőztem volna, ám a megfázásféle és éles kukoricalevelek ellenérvként szolgáltak.

Végül aztán transzporter hiányában zsákokba szedtük a csöveket, amiben csak az volt a kihívás, hogy a sor végére érve a telit nehézkesen szállítottuk a terület elejére. Kicsit frusztrált a művelet során Anya sürgetése, ami a "neked csak félig van a zsákod? Én már kettőt megtöltöttem!" mondatban teljesedett ki. Hiába, választani tudni kell, és nekem a fácánok által alaposan megritkított növények megvizsgálása jutott.

Jó két óra alatt abszolváltuk a feladatot, mondjuk Anya közben a szárat is lenyeste. Azt már eleve kikötöttem, hogy ezen munkát hanyagolnám, ha mód van rá! Megvallom, kicsit el is fáradtam a végére. A terméssel annyira elégedett nem vagyok, jó mázsányi lett, bár hozzá kell tenni kapát az a föld nem látott, illetve a szárnyasok is nagy pusztítást végeztek. :S

Épp a földről vittük be a garázsba a zsákokat, mikor megérkezett Apu is, nyomhattam a kertből egy sprintet, hogy tárt kapukkal fogadhassam. :) Eléggé megmosolyogta a szállítási műveletünket, mert bizony a kerékpár vázára helyeződött egy zsák, illetve a csomagtartóra még egy, én meg ügyeltem, hogy ne essen le egyik se. Persze morgásból is kijutott, mert a bicikli lánc közé becsípődött a „pók”.

Eléggé mérgesek lettünk Anyával, amiért csak szentségelt, ahelyett, hogy segített volna kicibálni a rögzítőt. Dühünk csak fokozódott, mert osztogatta az ukázokat is, mikor mi már jöttünk volna hazafelé. Végül ez is megtörtént fél 1 felé. Én speciel ki is dőltem, szívesen aludtam volna egyet. De csak ejtőzés lett belőle ebéd után. Apu sem volt valami jól, most a szédüléssel küzdött, így hatalmas kedvvel ment a dokihoz a papírért akkor már másodízben. Persze ekkor kaptam meg a leszúrást is, amiért az OEP-es nyomtatványt nem tudtam kitölteni (én hülyeségeket nem fogok beírni!), így abban maradtunk, hogy Marcsitól fogom megtudakolni a dolgokat. :)

Miután elkerekezett Apu, Anya is befejezte a játékot, és elhatározta, hogy levágja a kukoricaszárat. Meg is ígérte, hogy mire indulnom kell, visszaér. Ez csak félig-meddig teljesült, széttörött a sarlója, és cserére jött haza. Mert van mááááááááááásik! :)

Negyed 4 után kicsivel aztán elstartoltam a buszra, ami még mindig megbízhatatlan, én meg megint késésben indultam. Apuval útközben találkoztunk, és kértem el a doksikat fényelet céljából. Mondjuk belekezdett a litániába, hogy mi volt a dokinál, ám sikerült leállítani a sietség miatt. Aztán egy nénike is megállított, Apuról érdeklődött, hát azt is rövidre kellett zárnom, bár a néni eléggé megértőnek mutatkozott, hozzátette, hogy látja, hogy sietek. :) Mondjuk én azon is meglepődtem, hogy nevemen szólít (most nem számított az Évike). A járatra amúgy vártam néhány percet, most megint új kapitányt találhattam a volánnál. Gyepesig nagyjából a papírok összerendezgetésével foganatoskodtam, meg azzal, hogy kitörpöljem, megreszkírozom-e, hogy beugrok fénymásoltatni a pályaudvaron található üzletbe, és lehet, elhúzódik az egész, akkor meg Tillcsit váratom meg.

Aztán leugratva a buszról ismerősöket pislantottam meg: Jó Ügyészemet és kollegináját (akinél most is értékeltem, hogy nem hagyta egyedül Tillcsit!). Ezúttal közösen ejtettük meg a fénymásolást kezdetben a már említett kis papírboltban, ám ott ez technikai akadályokba ütközött. Így kénytelen voltunk a Héliosz üzletházat célba venni. A fénymásolás amúgy az egyetemi éveket idézte fel bennem is, amikor 5 és 7 Ft-os oldalankénti áron tettük ezt meg, szemben az ajkai 15-tel! A kiszolgáló hölgy egyébként kedves volt, ám szokatlanul alaposan megfigyelte Kedvesemet, aminek akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Betudtam annak a jelenséget, hogy megijedt a jog felemlegetésével még akkor is, ha az épp nosztalgia kapcsán történt. Majd kis vásárlást iktattunk be. És bár Tillcsi óvott a széltől is, mégiscsak sétálgattunk a városban. Nem tagadom, én épp a széltől vártam valamiféle javulást füleim szempontjából. Sütizést követően pedig megint odacsücsülhettem a gép elé, hogy pályázhassak, ha épp találok valami kedvező lehetőséget. Ám inkább csak elkeseredni tudtam a nézelődés közben (vagy ezer év gyakorlatot kérnek, vagy eleve középfok végzettséget kérnek csak). Közben kicsit kényelmetlenül is éreztem magam, amiért netelek, s nem a konyha kipakolásában segédkezem még akkor is, ha jóváhagyással foglalkoztam a saját dolgaimmal. :S

Ezúttal (hála Kedvesem figyelmességének) időben sietség nélkül felértem a pályaudvarra, és Gyepestől útitársam is akadt, Jani, aki meg kell vallanom, elevenembe vágó témákat pedzegetett. Szerintem el volt tévelyedve, már ami az álláskeresésemet illeti, jelesül, hogy nem éppen betanított munkákra vágyom. A srác olyannyira belelkesült viszont, hogy egész úton szóvaltartott, nem is tudtam nagyon hova tenni a dolgot. De időközben ráeszméltem, hogy milyen pompás, ha egy hímnemű tud beszélni, és mondókájához humor is társul. :) Mondjuk Tillcsi a szavak és a félreértelmezhető elszólásokra való azonnali reakció nagymestere is, a nyomába nem érhet senki, így tényleg nem is csoda, ha lenyűgözött már a kezdet kezdetén (lassan már egy esztendeje!) S ezzel most megemlékeztem ehelyütt is a másnap ünneplendő 11. hófordulónkról is, melyet szintén randival tettünk teljessé. Ám ne szaladjunk annyira előre!

Hétfő este aztán meghallgattam a délutáni történésekről való beszámolót, illetve én is mesélhettem kedvemre. Pihenésként pedig elolvastam Szerelmetes Jogász-doktorom 27 oldalt kitevő, txt-s állományban rendelkezésemre bocsátott, Gmail-es postafiókomban ott sorakozó nettelenségben küldött összes levelét.

Az elalvás eléggé nehezen ment, de megfejtettem kisvártatva ennek okát: éhes voltam. Az egy joghurt és bögre kakaó kevésnek bizonyult. Amúgy meg bosszantott az is, hogy fél fülemre megsüketültem, ezért is csak hánykolódtam az ágyikóban. Így aztán felkeltem, és bevágtam két szendvicset. Közben Apu is megszaladt, valamit morgott is. Nagyjából a táplálékfelvétel után el is tudtam volna szenderedni, ha nem kezdene az foglalkoztatni, hogy egy papír hiányzik a zárójelentések közül. Így azokat rendezgettem még össze, s állapíthattam meg, hogy már csak az orvosi beutaló kell, meg a munkaviszonyok összeírása, pontosabban tisztázása (mert legnagyobb gyermekünk, azaz Apu összerajzolta a papírlap hátulját, az érdekesség kedvéért azért hozzá kell tennem, hogy az is sárga! :D), és lehet feladni a Nyugdíjfolyósítónak tartva a hiánypótlásra adott 10 napos határidőt is. Így megnyugodva tudtam álomra hajtani fejem.

Kedd reggel aztán örömmel konstatálltam, hogy érzékeny hallószervem a javulás útjára lépett, bár még volt nem tökéletes. Rituális kávénk elfogyasztását megelőzően következett az első összevitázás Apuval, majd ezt követően Anya közölte a további terveit, nevezetesen, hogy a kukoricaszárat megy égetni a kertbe, én pedig azt a megbízatást kaptam, hogy figyeljek a töltött káposztra.

Ekkor kapcsoltam be a gépet is, és szerkesztettem kicsit át a motivációs levelet, illetve az önéletesrajzot is. Az kell mondjam, azért az egy év hamar eltelt, jócskán találtam a doksik közt régi álláspályázati anyagokat (amiket lusta voltam törölni). Aztán számba is vettem az interjúkat, mérlegelve, hogy a tavalyi vagy az idei év jobb-e legalább ebben a tekintetben. Egyértelmű megállapítást nem tehetek, az ősz mindenképp pangós jellegű (átlag felett). Végezetül pedig blogzottam word-alapon, a múlt hetet fejeztem be, bár cím és valami zárlat még váratott akkor még magára, ezeket kicsit még érlelnem kellett magamban.

Szóval a rendezkelődést követően új katonás sorrendet állítottam fel az egyik könyvespolcon, ezzel el is bíbelődtem. Majd jött a sürgetés, hogy menjek mamához, és hogy Anyának vigyek cukorkát. Hát itt az tüzelt fel, de rendesen, hogy kétbetűs kitérőt se mehettem. Amúgy mamánál semmit se csináltam, a nézelődésen kívül. A tűz is füstölgött meg én is. Még akkor is, amikor Anya hazaküldött. Valahogy az újabb leosztáshoz se volt kedvem, így inkább ácsorogtam ott kicsit távolabb a máglyától, amikor meg gereblye kellett, akkor előiperítettem azt a fészerből. Kicsit jobb kedvre egyedül egy 1981. novemberi Népszabadság derített, azt tanulmányozgattam, gyakorlatilag időjáráson kívül csak politikai cikkeket tartalmazott. Még a gyászjelentéseknél is azt sorolták fel a temetési időponton kívül, hogy minő kitüntetésekkel rendelkezett az elhunyt. Fél 2 felé járt az idő, mikor hazajöttünk, ekkor ejtettük meg az ebédet is.

Majd jött az újabb morgás a telefonos véreredmény bediktálás kapcsán, hogy honnan is lehetne hívni egyáltalán a farkasgyepűi kórházat a lehető legkisebb költséggel, és lehetőleg úgy, hogy ne szakadjon meg a beszélgetés időnek előtte. A vezetékes telefonra megint nagy szükség lett volna! S mivel a két t-mobilos szám hamar kiesett kredittelenség okán (a kórházé is vezetékes elérhetőség!), így maradt a telefonfülke, és/vagy lovefon, aminél jeleztem az esetleges térerősségi gondokat is. Ez lett a választás, kihangosítottam, telefonközpontos áttételeken keresztül másodjára bediktálódtak a kért értékek. Ősök kicsit félreértettek valamit, nem durcásságból hagytam ott őket, hanem mert készülnöm kellett. A doki amúgy rendes volt, csak pár adatot kért, a mértékegységes részt elhagyatta (he-he, igazam lett!)

Na utána következett a modultechnikás levél feletti vita. Anya már reggel mutogatta a piszkozatot, amit végül itt-ott módosítottam, kiemelve, hogy pluszköltségeink keletkeztek (nesze neked gazdász szemlélet!) a nemteljesítésük miatt. Az már részletkérdés, miért is történt ez (betegségre hivatkozott a pasas múlt héten!). Mire a végleges verzió kész lett, már csak Aput vártuk, hogy írja alá.

Negyed 4 előtt nem sokkal megszaladt a mamánál való körútból, és rögtön rácsodálkozott a felsőmre, melynek hátulján lovacskák ábrázolódtak. :D Azért tempózhattam most is, főként, mert megint megállítottak. Ominózus kérdés is csak feltevődött, hogy hová is igyekszem. A dolgomra! Kicsit szerencsétlenül válaszoltam már ami a munkát illeti, de aztán korrigáltam is gyorsan, hogy nem arról van szó, hogy nem is akarok dolgozni! Na, aztán valamiért megtekintettem a központban a hirdetőtáblát, s már a megnevezés is tetszett, hogy pénzügyi ügyintéző. Még ha lótifutizik is egész nap, akkor is üt egy önéletrajzban egy önkormányzat feltüntetése. Bár az megint csak elmélet. S kicsit meg is örültem ennek a lehetőségnek, még akkor is, ha nem teljesen felelek meg az elvárásoknak. Persze ezzel már nem is kéne foglalkoznom, mert ahol meg minden teljesülne, oda se kellek. :'(

Úgyhogy innentől a hirdetés foglalkoztatott leginkább, viszont nem tudtam annak szövegét rögzíteni teljes mértékben, mert befutott a járat, ismét csak 15.40-kor. Így megint 4 előtt értünk Ajkára, s a várakozási időben postáztam, ahol láttam Tillcsi osztálytársát, Zemán Janót is. Postázás után nézelődtem (ajándékok után kajtattam), és sétálgattam. Még mindig ettől vártam, hogy javul a fülem. Örültem Jó Ügyészemnek most is, mint ahogy annak is, hogy nagyjából meg tudtunk beszélni mindent, illetve, hogy egy ellenőrzési cukormérést is be tudtunk iktatni. A differencia viszont nekem jelentősnek tűnt, és az értéken is csak elszörnyülködtem. :S

Itthon aztán már vártak, de nem szolgálhattam semmi újdonsággal a hirdetésen kívül, ugyanis ki kellett adnom megbízatásba, hogy a reggel boltba menő valamelyik ős majd lesse meg a kiírást pontosan, hogy nekem ne kelljen kerékpárra pattannom emiatt. Apu kicsit el is vette a kedvem, hogy ez megint valakinek szól. :S Mindegy, azért próbálkozni lehet és kell is! Aztán előkerestem a munkaügyis papíruszt, és valóban 18-án telik le az egy esztendő, azaz csütörtökön már mehetek is intézkedni, és követelni a jussomat, bizonyos támogatást.

A szerda délelőtti fecsegést aztán a telefon szakajtotta meg, amikor is megint kisebb összetűzés alakult ki Apu meg köztem. Ugyanis Anya kiment, hogy fogadja az urat, én meg modemet szabaddátevő műveletbe fogtam, ami a sok kábel miatt nem mutatkozott oly könnyednek, de elég hamar kellett intézkedni. Apu akkor ébredt valamelyik álmából, és jól rámvisított, amiért tulajdonképp lövésem sem volt, hogy kit várunk, csak azt tudtam, ami a feladatom. Egyébként azt se volt egyértelmű, kihez intézi egyáltalán a kérdést, ekkor már hallásom jócskán korlátozódott. :S Arra ocsúdtam fel, hogy a pasas itt áll a szobaajtóban, és mondja, hogy adott tápegység nem a modemé (ezen adapterekből jócskán van különféle konnektorokba csatlakoztatva). Amúgy lemaradtam a visszavételi aláírásról is, melyet nekem kellett volna szerintem, mert az ADSL szolgáltatás az én nevemen futott.

Na, aztán jött a nagy eszmecsere arról, hogy ki is járt itt, és mit akart. Majd ebédeltünk, amikor is Apu szórta a viccesebbnél viccesebb megállapításait (pl.: "vegyünk fel a telefont, és mondjuk azt, hogy nem vagyunk itthon"). Anya szerint már tegnap is jó passzban lehetett, mert rendszeresen megnevetette. :P

Délidei táplálékfelvétel után aztán legszívesebben aludtam volna egyet, végül Anya játékát követtem nyomon, de igényelte is ezt. Majd új szórakozást találtam, miután Apu kapott kölcsönbe egy vérnyomásmérőt. Kicsit meg is lepődtem, hogy alacsony értéket mutatott, főleg, mert fóbiám van az eszköztől is! Jóízűeket tudtam nevetni az ősökön, mert egymás társaságában mindegyikük vérnyomása borzasztóan magas volt. A délután Anya játszott, én mértem, Apu fűtött és szundított.

Telefonolásunkat követően megírtam egy hivatalos levelet a Nyugdíjfolyósítónak. Ez azért szükségeltetett, mert a Hadkiegészítő Parancsnokság nem aktivizálta magát katonai szolgálat teljesítését igazoló okiratra vonatkozó kérésem teljesítésének ügyében. De nem szeretném, ha az a két év elveszejtődne, így kicsit bíráltam is előbbi jordánokat, illetve irányt mutattam a másik hivatalnak, hogy hol keresgéljenek. Lehet, az okozta a problémát, hogy nem mellékeltünk felbélyegzett, megcímzett válaszborítékot. Na, ha már hivatalok, muszáj megemlítenem, hogy jelentős káoszokra számítok azzal, hogy a kormány összevonja az APEH-ot, és a VPOP-t. Eddigi tapasztalataim is rosszak nyilvántartásügyileg...az SZJA egykulcsossá tételéről már nem is beszélek, mint ahogy az AB jogkörének korlátozásáról sem! Mocskos világ lesz itt. :S És még mielőtt valaki morogna, véleményszabadság van, a blogos felület pedig alkalmas annak kinyilatkoztatására is. J

Miután a kézírásos levélke készen lett, felolvastam Anyának, aki jóváhagyta, így írhattam át a piszkozatot. Ezt követően szenvedtem egy sort a pendrive-okkal, mert kihúztam a modem megközelíthetőségének érdekében az USB-csillagot (ami lehetővé teszi 4 USB-s eszköz csatlakoztatását). A hibaelhárítás viszont dolgozott rendesen :)

Aztán neki is láttam a motivációs levél átszabásának a már említett Noszlop Község Önkormányzatánál meghirdetett pénzügyi ügyintéző állásra, hogy másnap nyomtathassam a buszpályaudvari üzletben. Az okozott gondot, hogy nem tudtam, hogy fogalmazzam bele, hogy nem érdekel a diplomás minimálbér, ez egyébként hétfő óta foglalkoztat. Anyától kértem segítséget, aki azt javasolta, hagyjam a fenébe, önéletrajz legyen nálam. És hát le is lombozott, hogy ez valakinek kiírt állás, de az esélyekről majd kérdezzem meg a szociális ügyintézőt, vagy a jegyzőnőt. Reggel pedig tervbe került, hogy a "tyúkgyárat" is felhívom újra, max. kihangosítom azt is, bár már valamicskét javult a helyzet fülesség szempontjából. Amúgy egy fogadást megnyertem, modulosok nem csörögtek. Ezt a váltást jobban meg kellett volna gondolnunk alighanem, de remélem, fizetnek kötbért akkor!

Csütörtökön első dolgom volt a levelek postázásra való összekészítése, majd megejtettem a "csibegyári" telefonhívást. Anya kicsivel ezután érkezett haza az orvostól, ami megintcsak megéri a részletezést. Apu ugye hétfőn akarta volna beszerezni a Nyugdíjfolyósító által kért "beutalót", ám akkor ez áttolódott mára. Tillcsinek már pedzegettem fenntartásaimat hétfőn is, hogy dokumentáció nélkül érdekesen fog ez elkészülni! Anya reggel nem is akarta egyébként magával vinni a zárójelentéseket, én noszogattam. Amúgy Apu helyett intézkedett, mert nem volt jól az öreg. Most a Béres dokit helyettesítette dr. Mártoni, hogy a helyzet kacifántosabb legyen. Lényeg, hogy az ígérttel ellentétben az orvos asszisztensnőjének nem nagyon akaródzott a papírt kitölteni alapból sem valamiért, és ezt mutatta is a csigatempóval és a visszakérdésekkel a kórházi tartózkodást illetően. Mártoni doktor úr kapott egy pluszpontot, mert nem tudta mire vélni, hogy Anyát megvárakoztatják, és kézmozdulatával jelezte is méltatlankodását. Jó, hogy egy papír beszerzése ilyen körülményes! A hölgyikének meg az a dolga, hogy ezekkel is foglalkozzon!!! Azért kapja a fizetését! Igen, igen, lapátravaló ez is! Azért sikerült feladni a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges okmányokat végre valahára.

Majd nagy mormicolást követően elmondtam én is a tényállást állásügyben, ami újabb morgást váltott ki az ősökből. Belőlem meg sírdogálást (kicsit meg is ugrott a vérnyomásom ekkor a reggeli tökéleteshez képest! Érdekes, hogy akkor se olyan magasak az értékek, mint régebben. Egyébként a mérésekkel próbáltam leküzdeni fóbiámat.) Apu szerint valakié volt az a hivatali állás, az egész csak egy mocskos formalitás, Anya pedig interjús hibámra hívta fel a figyelmet.

Közös reggelit követően aztán indulhattam is a fél 11-es buszra. A központba való séta során észleltem a megnövekedett forgalmat, valamint azt, hogy nem igazán működnek hallószervecskéim. :S Először a munkaügyi központba mentem, ahol meglepődtem, mert senki se várakozott. Kaptam sorszámot is, de elég hamar intézkedésre is sor került.. Elmagyarázta, mi a további teendőm, külön kiemelve a TB-t, és azt, hogy mindennemű változást jelentenem kell 5 munkanapon belül. Bárcsak ott tarthatnánk! Kifelé aztán nézegettem is a doksikat, s már ekkor feltűnt ez a közmunka dolog, el is kezdett foglalkoztatni a tartalma. Némi bankolást követően aztán kisuhogtam a Penny-be, hogy leadjam Anya bérletét, és megtudjam a jövő heti munkabeosztását mindamellett, hogy vásárolok is, azaz beszerezem a karácsonyi ajándékom. :P No, ez elmaradt készlethiány okán. A többi nem: egyeneságon Roberto főnök úrnak adtam a papirost, aki egyből idegi állapotunkról érdeklődött. Jót nevetett, mikor elmondtam, még nem megyünk Sümegre. :) Hozzá kell tennem, én nem feltétlen az itthoni csesztetések miatt kötök ki ott. Majd elhaladt a dolgára, és én is. Elfogult leszek: valahogy látszott, hogy itt is csak a munka imitációja megy.

Aztán kerítettem sort a hivatali látogatásra, ami egyáltalán nem volt kellemes, ez az 1 hós közmunka rész bosszantott fel, meg hogy a polgármester majd beoszt (erről a munkaügyön nem szóltak!) Nem akartam mondani, hogy azt elfelejthetik, hogy én majd mondjuk Devecserben iszapot lapátolok minimálbérért! Na nem! A többi munka is csak akkor jöhet szóba ebben az egészben, ha megkapom a diplomás minimálbért. Aztán akkor majd t2 tempóban elásogatok én simán...egyébként ez volt a kapcsolódási pont a kiírt ügyintézős álláshoz, valahol tetszett is, hogy a hölgyike hozta szóba, akinek a három sor kitöltése 20 percig tartott. Bár a rutintalanságra azért húzta a száját, azért bekísért a jegyzőnőhöz, akiben csalódtam, mert nem tetszett az állófogadás sem, illetve maga a nőszemély se keltette komoly ember benyomását. A mondókája meg pláne nem volt tetszetős: érdeklődésemre megkaptam, a „pályázzon, de…” mondatot, illetve a javaslatot, hogy mérlegképest kéne csinálnom. Csak azt tudnám, hogy miből is?!

Végülis a TB az előbbi „rendelkezési állási támogatással” rendezve van, ajánlom a tettyegő csapatnak, hogy ne legyen 1-2 hónapos eltolódás sem, és ebből esetleges hátrány nekem. Ja, persze a visszaélések szankcionálását is ki kellett emelni, miközben azért Apuról is érdeklődött az ügyintéző, nagyban ajánlgatta magát, hogy ismerteti a rokkantosítási folyamatot, előbbi tempóból már sejtethetitek, miért volt az "Isten kíméljen meg attól" kifejezés leolvasható ábrázatomról, meg amúgy is az már el van rendezve. Kicsit talán azért is érdeklődött erről, hogy Apu ne kérjen újra semmiféle szociális juttatást.

Ezt a bandát egytől egyig leírtam: a polgármester nem tud köszönni, nem tud egy tel.számot bepötyögni (mert PIN kódot kért elmondása szerint a hívást követően! :D), az előbbi hölgy nem tud telefont tisztességesen felvenni (hivatalos helyen talán be kéne mutatkozni!), a jegyzőnő egy modortalan k*rva (úgy tényleg elgondolkodtam a beszéd közben, hogy ez is hogy kapirgálhatta össze a diplomáját, ami után befészkelte magát a pozícióba?!), a többi munkatárs pedig tettyegő semmitérő. Húh, de jól megmondtam most, amit gondolok.

A hazaúton aztán végig hadakoztam a gondolatokkal, bár sikerült végigbőgni a sétát, mivel megint eléggé megaláztak!

Amúgy háborgó lelkiállapotomnak kimondottan jót tett, hogy Dodi ledurungolt, amiért már harmadjára hívott. Bírom azt, amikor nem tudják az okot, és egyből a letolással kezdik. (mint Nuncius is nem is olyan régen!) Hirtelen azt is hittem, hogy a három nem fogadott hívás a Jordán modulosokhoz tartozik. Na, azokat se értettem ám!!!

Ebéd közben aztán értékeltünk minden téren, persze itt is jellemzővé vált, hogy végig se hallgattak, már leosztottak őseim. Apu alapból is szekálós és ukázosztós formáját mutatta, el voltam ragadtatva tőle. Anya később nyugtatni próbált, és javasolta, hogy majd segít állás keríteni. Na ja, ilyesmit már pendített egyszer, abból se lett semmi.

A délután és este fűtéssel, teázással, és tévézéssel telt az elmélkedésen (hogyantovább?) túl. És hát valahogy a Tillcsivel való beszélgetés alaphangulatát is meghatározta az elkesredettség és az amiatti el-elcsukló hang.

Pénteken Anya vásárlást vett tervbe, és hát társulni kellett valakinek. Az út roppant jól sikerült, hangulatilag is, mivel előzőleg csörögtek a jordánok, hogy szombaton érkeznének (amennyiben nem hull csapadék!). Amúgy meg kellett a kimozdulás még halláscsökkenten is, mert apuval megint összevitáztunk. Gyakorlatilag a vásárlási körút során megint a mit nem kell venni prezentálása jutott feladatul nekem. :D Vannak olyan termékek, amikért bűn lenne az árcédulán jelzett összeget kiadni. S bár igaz, hogy szeretettem volna muffinsütőt zsákmányolni (előrehozni a karácsonyt :)), de 4000 Ft az rablás! És akkor abban még nincs muffinpapír! Annak beszerzése is érdekes lett volna jelen esetben, mert a muffinsütő melák volt, a papír meg kicsi, amit kínáltak volna hozzá. A körútból egyedül a Lidl maradt ki, mert nem rendelkeztünk 100 Ft-tal, és onnan senki se jött ki abban az időintervallumban, míg az üzlet előtt tipródtunk, hogy "megvegyük" a bevásárlókocsit. Végülis jó időt fogtunk ki, megúsztuk az esőt is, bár szépen gyülekeztek a sötét fellegek, amiből a másnapra vonatkozóan próbáltunk meg jóslásokba bocsátkozni. Hazafelé pedig láttuk Voura Katát, illetve Esztert, számítottam is a csörgetős akcióra. De úgy tűnik, ez ilyen integetésekkor nem dívik. Egyébként nagyon karácsonyi hangulatom lett ezután. :)

Nagyjából velünk egyidőben érkezett meg Dodi is. Most is nagyon örültem neki, még annak is, hogy aludni csábított. Persze ebből megint nem lett semmi esetemben, kakaóscsigákat puszítottam, meg a Szuperinfót tanulmányoztam át (benne az ominózus pénzügyi ügyintézős önkormányzati hirdetéssel!). 6-hoz közeledvén pedig nem mertem szundizni, és azt megkockáztatni, hogy lemaradok a telefonról, és fontos információkról például Tillcsi cukor-helyzetéről. Beszélgetésünknél csak a majdnem folyamatos sertepertélés zavart, mert még mindig vannak off-topic-ok. Anyának azért a könyvlistás felvetése tetszett. A péntek este pedig filózgatás mellett tévézéssel zárult, Dodival filmlesbe kezdtünk. A vámpíros film egyik-másik mondatán pusztultunk, és a Fogatlan sárkányos is tetszett.

Szombaton aztán koránkelést ütemeztem be, hogy még véletlenül se arra ébredjek, hogy a jordánok fúrnak-faragnak-alkotnak. Tesó viszont nem zavartatta magát, 10 után ébredt jóval, majd elkezdett filmet nézni. Na előbbiből is sejthettük, hogy dolgozott megint. Amúgy az eget kémleltük, és várakoztunk. Ebek közül csak a Chappy-t sikerült elcsukni, külön szám volt Aliz kivonása a szolgálatból. Tulajdonképp ekkor kezdődött az, hogy őseim színművészekké változtak át. Anya rikkantott, hogy a kutyát hogy szoktuk elzárni, mondtam neki, hogy meg kell fogni, aztán betranszporálni adott helyre. Mondhattam...ebből az lett, hogy én vittem be ölben Alizt.

Embereink ezen kis közjáték alatt az eszközeiket szedték össze. Majd kinti haditanácsot követően rohamozták meg a padlást. Azelőtt azért érdeklődött az egyik fiatalember tőlem, hogy hol helyezkednek el a készülékek (tv, számítógép, telefon), az alsó szint emlegetésével jött kicsit zavarba. Én meg végig abban is voltam, mert nagyon kellett koncentrálnom a mondókájára, a pénteki meleg só hatásáról úgy ennyit. Mivel mind a három szobában ügyködtek (persze szépen sorban), így mi ki lettünk űzetve Dodival a konyhába. Anya azért oda-odajött, főleg, amikor az egyik jordánnak merült fel kérdése például az internetre vonatkozóan. Itt a felvetés nem igazán tetszett, megint én lettem ledurungolva és megint olyanért, amihez közöm nem volt (jelesül, hogy be volt kapcsolva a számítógép). Közben meg hozta magát a jordánok előtt/mellett. Apu szintúgy. Noszogatott a kínálgatásra, de annyi erővel már tölthetett volna is üdítőt, ez nem női feladat. S persze jól leordított megint, ami onnantól megint azt jelentette, hogy nem tárgyaltam vele.

Végülis 3 helyre került tévés csatlakozó 2 óra alatt végeztek is. Szombaton meg azért dolgoznak, mert el vannak maradva a kábelhiány okán is (no, nem mintha meg akarnám őket sajnálni! A cégnek változatlanul írnék a panaszkönyvébe abszolút jószándékúan üzletpolitikát javító célzattal! :)). Jelezték, hogy szerdáig meglesz a net és a telefon is, és majd csörögnek, ha érkeznek. Így aztán az újdonság varázsától vezérelve be is pozícionáltuk magunkat Dodival a tévé elé a gyors ebéd előállításomat követően. El is szundítottunk, miután nagyon érdemleges műsort nem leltünk. Ezen pihiből ébresztett a vezetékes telefon zengedezése. Utána gyakorlatilag csak lézengtem, teáztam, tévéztem, Dodinak segítettem a vacsi elkészítésében.

X-faktor mellett Poirot-t néztünk, ami megint nagy kihívást jelentett, mert Dodi a legkisebb hangerőre állította a tévét, flesselhettem is rendesen, főleg, hogy még melegítőpárnáztam is egy keveset. Jól elcsatázgattunk az irányítón, miközben azt találgattuk, ki a gyilkos a történetben. :) Az X-faktor végét is nyomon követtük, illetve a Való(tlan) Világ elejét is, legalábbis utóbbit addig bírtam idegekkel. Míg Dodi pótvacsiért kisuhogott, át is kapcsoltam volna a tévét, de az megint letolást eredményezett. És mivel már nagyon untam a piszkálást, nyugovóra tértem.

Vasárnap aztán sült illatok keltettek 8 előtt kicsivel. Amikor Dodi sült étkeket kér, akkor könnyűszerrel ehet végezni a hadtáp előállításával, így történt ez most is, amikor brokkolis-sajtos hús (saját recept!), és nem lehet abbahagyni csirke készült illetőleg csokimáztalan zserbó. A csokis tetőt nem igazán csípem, meg aztán azzal csak a baj van szilárdulás tekintetében. :) És egy másik újdonság is kipróbálásra került a Knorr Vacsorás gyűjteményetekből, a mexikói rizses hús. Majd kis kóstolgatás után tévéztünk, néztünk a Dallas-t. S mi Dodival ott is ragadtunk a képernyő előtt, bár én alvást szándékoltam már ekkor is. De most nem nyomattak olyasmit, ami kifejezetten altatólag hatott volna rám. Sőt, épp az ellenkezője esett meg, nem tudom, melyik csatornán, de esküvőket mutattak, és a kínai eléggé érdekesnek mutatkozott.

Ebéd után aztán megint csörgött a telefon, mindenki Anyát nógatta annak felvételére. Mehetett is kutyákat elcsukkantani. Karcsi és Kata kisvártatva meg is érkezett, zenesuliban voltak Devecserben. Kisebbfajta vita is kibontakozott Keresztapu meg apu között, természetesen politikai témában. És ahogy az lenni szokott, apu se hallgatta végig Karcsi mondókáját...pedig történetesen igazat adtam neki, legalábbis ha jóra gondoltam a felvetésfoszlányból. A vörösiszap-katasztrófa és az állami beavatkozás került porondra, meg persze Viktorunk. S Karcsi szerint gond lehet ezzel a nagy kármentő alappal is, a kormány valószínű megrövidítette azt (is). Mindenesetre tényleg simlisségre utal, hogy abból fizetnének utoljára, ha jól hallottam valamelyik tévéhíradásból. Eléggé felháborító, hogy az alapba befolyt összegek adományok, többnyire egyszerű emberek pénze, és ezt most visszatartják. Persze az is igaz, hogy nyerészkedés is zajlik. :S És apu sajnos szentnek állítja be ezt a kormányt, mi meg olyannyira nem (AB jogkör megnyirbálás, alkotmánymódosítás)...ezek is lopnak, csalnak, hazudnak! Elég baj ez nekünk, hogy ráadásul kétharmadjuk van a zsiványoknak! De erről a témáról úgy ennyit a véleményszabadság jegyében ismételten. J

Karcsi amúgy felhívta figyelmem az infós noszlopi hirdetésre, én meg jelentettem elkámpicsorodásomat, hogy gyakorlatot kérnek, és hogy javasolták a mérlegképest (nem mintha attól lenne tapasztalatom!). És hát a csibegyárat is elmeséltem, hogy valószínű, megvolt előre a betöltője. Karcsi egyet is értett, őt is kiközvetítette a munkaügyi központ néhány helyre, de már akadt ember. Aztán azért neki van rutinja...

Miután távoztak, kezdődött megint a szekálásom. Apu osztotta az ukázt megint, majd amikor kimentem összeszedni a fűrészport és a kérget, odajött Anya fontoskodni. Csak azért, hogy utána mondogathassa, hogy nem csináltam semmit. Ezt meg is mondtam mondjuk neki! És utóbbi is bizonyítja, hogy anyám meg anyósom egyszemélyben testesül meg. Ha nem csinálok semmit az a baja, amint belefogok valamibe, akkor meg az! Így persze, hogy leheveredek aludni, akkor legalább senki se piszkál!!!

Telefonolást és esti rituálékat követően aludni tértem volna, ami kiváltotta Anya rosszallását, így azt néztem, ahogy játszik. A Poirot elejéről lemaradtam, és nem szeretek egy filmbe a közepén bekapcsolódni. Bár a filmezés is valószínű bonyodalmat okozott volna. Ilyenkor úgy szeretnék elhúzni innen a kis világomba, ahol azt csinálok, amit szeretnék! Persze annak megint kell alap...Így megint csak morfondírozni sikerült, aminek egy spontán tévénézéssel vetettem véget, szigorúan inkognitóban. Még azért is kaptam volna, amiért évnek évadján fenn vagyok.

Így zárult a novemberi harmadik hét, és adta át helyét a következőnek, amelyről majd szintén olvashattok. Az eltelt időszak (bár adódtak szép pillanatai) még mindig nem hozott jelentős áttörést bizonyos területen, ami egyre inkább meghatározóvá válik gondolatkörömben is. Továbbá hozzátársult még a nem épp rózsás kedvhez némi megfázás is, ami hallásbeli csökkenést eredményezett, tehát egyáltalán nem értékelnem jónak az elmúlt néhány napot. Talán majd a következőnél történik valami kedvező! Erről természetesen beszámolok, ahogy szoktam! De addig is legyetek jók és mosolygósak, vigyázzatok rátok a ferengik! :)

harmadlagos utólagos, kicsit szenvelgős :S

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ezúttal is utólag beszúrt bejegyzést olvashattok. Ebből következik, hogy a héten még mindig nem valósult meg a netes szolgáltatóváltás, így kénytelen voltam Word-ben alkotni tovább a naplót, változatlanul kerülendő az írnivalók összetorlódását.

A novemberi második hét első napjának délelőttje elég vontatottan telt. Nem keltem túl korán ezúttal, pont alvásnak való idő volt úgyis. Na igen, mert ha esik, akkor az egyenlő a passzivitással, csak aluszunk, és eszünk. Ha jobb kedvem van, akkor esetleg sütkérezek is valamit. De nem éreztem hangulatot ilyesmihez ezúttal. Kicsit meg is döbbentem, hogy Anyát nem találtam idehaza, azt hittem, már megint összekeveredtem szakügyileg. Kiderült, hogy boltban járt. :) Majd rituálisan elfogyasztottuk együtt a kávénkat, sikerült is észlelnem az ízbeli különbséget, és pozitív változásról számolhattam be. :) Ekkor történt az első összeütközés is Apuval, a jól van nyugtázásomat sértésnek vette. Innentől csak Anyával tárgyaltam, illetve szőttem tovább a blogencsemet, míg át nem adtam a helyet egy rövid játék erejéig. Ez persze megint rosszallást váltott ki Aputól. Így előre féltem a délutántól, hogy mi várható, amikor kettesben maradunk!

Egyébként újra csak számviteli példákat oldottam meg, kontírozgattam, könyvelgettem. A gyakorlatozás egyáltalán nem árt! Azt elunva aztán újra csak blogoltam, beiktatva drága jó tesókám megköszöntését is (itt is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánnék Dodinak!). Persze azért szuggeráltam a telefont is. :) A készülődéssel is igyekeztem, nehogy lemaradjak egy esetleges hívásról. Apu meg rázendített, hogy mi semmire nem figyelünk, nem folyt le a fürdővize. Naná, hogy előttem kellett bemasíroznia a fürdőszobába! Aztán meg nem találta a ruháit, akkor azért morgott, meg a gyógyszer-receptek miatt is, hogy nem váltom ki az összeset. Végül a tv-netszerelőket kezdte szidni, hogy igazán jöhetnének már, akkor tudna mit nézni a tatyakos időben.. Na igen, lehet, ez is a probléma, hogy nem köti le magát eléggé. Lényegében örültem is annak, hogy eltávozhatok hazulról, ezúttal pontban negyed 4-kor meg is tettem ezt, ami azt eredményezte, hogy nem kellett loholnom.

A buszról viszont bebizonyosodott, hogy megbízhatatlan, 3 percet, ha vártam, és kiírással ellentében (15.45) helyett korábban elrobogott. Szóval négy előtt már be is értem a városba, ahol megintcsak helyet foglaltam a váróteremben, és számviteli ismereteim vontam tuning alá, ezúttal csak az elméleti részt olvasgattam. A szutyok időben nagyon nem volt kedvem kimozdulni a gyógyszertárba, meg a dm-be, és végülis mindkettő útbaesett hazafelé. :) A sakkozó népek megint megérkeztek úgy fél 5 körül, pont előttem csücsültek le. Eredményekről nem tudok beszámolni, mert mikor kisuhogtam várni Tillcsi buszát, még nem dőlt el a játszma. És hát meglepődve tapasztaltam, hogy a lőrintés járat már érinti Kolontárt is, már nincs letakarva az útirányokat jelző táblán, a busz viszont nagyon vöröslött változatlanul. Amúgy pont akkor kezdett megint zuhogni, amikor ez beérkezett.

Majd szépen sorra a többi is jött, az úrkútit kivéve, kezdtem is aggódni. Annak szemüveges kapitánya mindig pontosan szokott érkezni, vagy időnek előtte...Fél 6-hoz közeledett az idő, amikor végre begördült. És mivel szakadt az eső, Eszterrel nem sokat társalogtunk. Meg amúgy is adódott a feladat, a gyógyszerkiváltás, és egyéb vásárlás. Egy kicsit felhúztam magam a patikusnőn, hogy beszólt egy pirula szedését illetően, gyakorlatilag a dokit kritizálta. Már ekkor valószínűsítettem, hogy váltás lehet a dologból, ha fél hónapig irányozták csak elő. Meg aztán amúgy is mit foglalkozik ezzel? Ha kell, akkor majd úgyis jövök még. Szerencsére emiatti mérgemet Tillcsinek sikerült eloszlatnia. És mivel az eső megszűnt, sétácskát iktattunk be, aminek során folytattam a füstölgést. :S Kedvesem végtelenül türelmesen hallgatott.

Közben persze a csapadék is újra elkezdett hullani, így mi újra összebújhattunk a nagy piros penny-s esernyő alatt. Azért azt is meg kell említenem, hogy az esernyő alatti csókváltásoknak van egy plusz varázsa, amit a lehetetlenebb időjárási kondíciók eredményeznek elsődlegesen. :) Tillcsiéknél aztán jó fél órát tartózkodtam, megízlelhettem az Angelina álma fantázianévvel illetett, nekem félretett süteményt, amely már az új Rama sütiskönyvből készítetett. Eléggé mutatós kreálmányt takart az előbbi elnevezés, és rendkívül finomnak is találtam.

Hazafelé aztán megint megriadtam kicsit, mert már benn állt a kettes kocsiálláson a járat, és mindenki fel is szállt rá, noha 18.50 felé járt az idő. Így szaporáztam lépteim, és utolsó előttinek felszambáztam a buszra. Most meglepően kevesen utaztak, nem is jött semmi ismerős. Azért jobb lesz odafigyelni a pályaudvarra érkezésre! Sikerült megint Chappy-lábnyom mentesen megközelítenem a lakást, ennek is örültem. Apu meg eléggé várt, gyorsan ki is osztottam a gyógyszereit kiemelve, hogy az egy hiánycikket jelentett belőlük, de ígéretet kaptam a mielőbbi megrendelésre. A szekántolást pedig mellőzte szerencsére. :) Én pedig ezúttal is korán kerültem ágyikóba a rituális Tillcsi-levélírást követően, mert az új rendszernek megfelelően este összefoglalót gyártottam Neki, felsorakoztatva Outlook-ban a küldeményeket. :)

Kedden aztán nagy lelkesedéssel nekiálltam Tillcsi sütiskönyvét böngészni, és abból a tetszetős recepteket kivadászni. Mivel a szkennelésnek nyomtató hiányában nem láttam sok értelmét, így maradtam a kézírásnál. Hirtelen ötlettől vezérelve pedig illusztációkkal is elláttam a receptúrákat, azaz lerajzoltam, hogy is fest a kész mű. :D Szóval ezen alkotás be is tartott nagyjából egész nap.

Apu folyamatosan jött is ellenőrzést tartani, hogy tart-e még a „sárgázás”? :D Azért hívta így a munkálkodásomat, mert sárga lapokra kerültek a sütik manuáljai. Persze néha megszakítottam a tevékenységet, fűtésen kívül azzal, hogy falatozzak az Anya által délelőtt készített kefíres lángosokból. Telefont is vártam, mert délelőtt Anya rákérdezett a modultechnikás üzletkötőnél a tényállásra, és azt ígérte, megsürgeti a szerelőfajzatokat, majd visszacsörög. Persze csak a Tillcsivel való telefonos értekezést követően észleltem, hogy bizony a szám rejtett maradt, így várhattam a visszajelzést. :S Már ekkor elkezdett bennem érni a gondolat, hogy amint lehet, személyesen érdeklődöm. Az estét pedig újra csak kórházsorozat-nézés zárta. Azt hiszem, ilyen röviden még sose írtam ide napi beszámolót. :D

Szerdán aztán együtt volt a Kis család háromnegyede. Ez sok jót nem vetített előre, szekírozásra számítottam. Délelőtt amúgy készre munkáltam a saját, 24 receptből álló gyűjteményem, nagy örömmel tűztem is össze a sárga papiruszokat, és innentől büszkén mutogattam is. Meg is kaptam a művész titulust. :) Kisebb vita bontakozott ki, mert szándékomban állt a neteseket megsürgetni. Anya képviselte az ellenpólust, de ezenkívül is elejtett egy-két beszólást főként a munkavégzésre vonatkozóan. Szerinte a kft-nek kellett volna telefonálnom mielőbb, és érdeklődni. Majd megint párhuzamot vont tesó és köztem, és megállapította, hogy Dodi nagyon hasonlít rá nyakasságot tekintve például. De a határozott fellépés hiányzik belőlünk, és ezen be is sértődtem, bár az egész összevetés nem tetszett. Nagy erőkkel vetettem bele magam újra csak a számvitelezésbe.

A délután második része kellemesnek mutatkozott, hiszen Tillcsivel adódott találkám. Az órás holtidőre pedig ellátódtam feladattal is, úgymint bankolás, telefontöltés, Dodinak ajándékvásárlás. S ezzel a modultechnikásokra való rápirítás került le a napirendről félig-meddig, mert azért foglalkoztatott a noszogatás gondolata üzletkötő intézkedésre várakozás nélkül. Ezúttal is rápacsáltam, amikor sietnék, naná, hogy késik a busz, ami tényleg kiszámíthatatlan. Ajkára 4 után érkeztünk (hétfőn meg már 4 előtt!), első utam az OTP-s automatához vezetett, ahol egy hölgynek is segítenem kellett a bankolászásban. Majd feltöltöttem lovefonom, és vettem le némi készpénzt is Anya számlájáról, hogy korábbi tartozását behajthassam. Ezen összeget amúgy vissza szándékoztam rakni a saját kontómra, így a pénzintézetbe mentem, aminek bejáratánál szembesülnöm kellett azzal, hogy záróra van. Ennyit arról, hogy szerdán hosszított a nyitva tartás (legalábbis az ügyfélkártyán is ez szerepel). :S Kicsit dühösen lépdeltem tovább, hogy körülnézhessek ajándékok tekintetében. Hmmm…ez a téma is rendkívül foglalkoztat alapból is, hiszen decemberben ünneptorlódás várható (Tillcsi születésnap, évforduló, karácsony). Dodival jobb helyzetben voltam, mert konkrét dolgot kellett keresnem, Tillcsi esetében ötlettelenség jellemző még. :S

Tesónak való vásárlást hamar letudtam, és a zsákmánnyal elégedett is lehettem. Ezután még adódott jó fél óra Kedvesem érkezéséig. És a korábbi megsürgetéses-érdeklődős gondolat itt öltött cselekvési formátumot, mert bizony kicsörtetettem a modultechnikás ügyfélszolgálati irodához. A jó előadás sokat számított, azaz úgy kellett panasszal élnem, hogy legyen is sürgetés, meg ne is. :) Így aztán maradt annak megtudakolása, hogy szerződéskötés után mégis mennyi a bekötésre várakozási idő. Az ügyintéző hölgy el is képedt, amikor a hónapos eseménytelenséget megemlítettem. Onnantól vette át a szót egy pasas, aki szintén nem tudta hova tenni az előbbi periódust. Végül jelenlétemben felhívta a szerelőfajzatot, hogy bejelentse neki a sürgős igényt. Megnyugtató választ nem kaptam, mert kiderült, hogy a családi házaknál használt kábel elfogyott, csak jövő héten érkezik az újabb szállítmány belőle. Abban maradtunk végül, hogy csütörtökön fel fog csörgetni a szerelőmanus. Megtudtam egyébként azt is, hogy egy két hetes betegség miatt vannak (elméletben!) elmaradva épp a noszlopi munkákkal, illetve hogy két részletben történik az egész szerelés: először a házba hozzák be a vezetéket, majd utána jön még egy team, aki a behangolást elvégzi. El voltam ragadtatva az egésztől, mert így nagyjábóli kalkulációm szerint a vezetékes telefon, és a net csak december elején köttetődik be ténylegesen is.

S amiért felmérgesültem, hogy így gyakorlatilag több, mint egy hónapom veszik el álláspályázatokat tekintve is, hiszen nincs felület, amin egyáltalán nézelődhessek hirdetéseket. Ergó pályázat sincs, nemhogy abból effektív meghallgatás, illetve munka. Azaz ténylegesen is elkezdtem letenni arról, hogy idén még sikerül elhelyezkedni. Ez pedig az a téma, ami nagyon frusztrál alapból is. De jelen esetben nem tudtam mást tenni, mint nyugtázni a hallottakat, annyi eredményt azért elértem, hogy nem várom a telefont ebben az ügyben.

Viszont azt is elhatároztam, hogy a nyakukra járok szerdát követően. Az egyetlen fegyvertényünk a szerződésbontás meglobogtatása lehet. Ha ők mondhatnak, amit akarnak (mert valamelyest most is ez történt: hogy a bánatba fordulhat elő a XXI. században, hogy kifogy egy raktárkészlet, nem lehetett volna azt nyomonkövetni és az anyagra való várakozási időt is bekalkulálni az egészbe betegségestől? Ez a cégnek se jó, hiszen minél jobban húzódik a beszerelés, annál később küldhetnek számlát is, még akkor is, ha a net elvileg „ingyen” lesz az 1. hónapban), akkor bizony érvényes ez a másik oldalra is. Itt is előadás kérdése az egész, néha kell blöffölni is! Az eset pedig végtelenül tanulságos: soha többet nem ugrunk neki az ilyen szolgáltatóváltásoknak a megfelelő körültekintés nélkül. Gyors összehasonlítás: invitelék anno annak idején szerződéskötéstől számítva egy hét múlva már szereltek is, persze azért az is igaz, hogy az nagyobb cég lehet. De ez nem mentség azért: ha vannak megrendelések, ráadásul szép számmal, akkor talán bővíteni kéne a gárdát is. Nem tudom, létezik-e vásárlók könyvéhez hasonló valamicsoda, véleményem beírnám oda.

Majd szedhettem is a lábaim, hogy időben odaérjek a pályaudvarra. Ezzel nem is adódott gond, egy 10 percet még vártam Tillcsire, akinek azonnal jeleztem, hogy vigyázzon, mert eléggé feldúlt lelkiállapotban létezem. Eszter kolleginája ezt azonnal magára is vette, és láthatóan félelem tükröződött az arcán. Tényleg jó tudni, hogy tart tőlem. :D

Mivel kimaradt egy feladatom, így a gyógyszertári látogatást is beiktattuk hazafelé menet ezúttal azt is közösen. És itt tudtam meg, hogy a pirulák dobozán Braille-írással a nevet és a hatóanyagot tüntetik fel (ezen írásra egyébként még a délután során figyeltem fel). Hazafelé aztán a napi eseményeket taglaltam Kedvesemnek, záporoztatva a káromkodásokat is, így a trágár Vicu is bemutatkozott. :S Nagyon felhúztam magam a mocskos ígéreteken szolgáltatóügyileg (fentebb vázoltam a vetítési pontokat) és munkaügyileg is (ti: a számlázói állásról mindenképpeni héten történő visszajelzést ígértek, amihez képest nem történt semmi szerdáig bezárólag. És már jártam úgy, hogy a döntésről nem kaptam tájékoztatást, holott ígérvényezték. Ilyen érzéseim most is adódtak.), úgy összességében is kiborultam a világ szemétségén! Tillcsi pedig próbált megnyugtatni, az együtt szitkozódás tetszett is. A káromkodás-sorozatért viszont szégyellem magam változatlanul. :S

Kedvesem egyébként átérezte problémám súlyosságát, így állások böngészéséhez rendelkezésemre bocsátotta a gépét megint. Az időlimit miatt azonban most is csak a hírlevélben kapott ajánlatokat néztem meg. A Jó Ügyész leveleit is elkezdtem lementegetni txt állományba, ám végül ez is félbemaradt. Na igen, mert az új metódus az volt, hogy az egymásnak írott fogalmazásokat pendrive-on csereberéltük. Viszont elhatároztam, hogy legközelebb állásportálokat is böngészni fogok, és alkalmasint pályázati anyagom is reptetem, azaz élek Tillcsiék kedvességével. Hazafelé aztán újfennt előkerült a munkátlanság, Szabina érdeklődött ezügyben. Sok változásról nem tudtam beszámolni a tavalyi osztálytalálkozó után, és ez felettébb bosszantott is. Egyébiránt rendkívül jól elcsevegtünk, nosztalgiáztunk, szinte észre se vettem, hogy Noszlopra értünk.

Itthon aztán magam köré gyűjtöttem a többieket, hogy elmesélhessem nekik, mire jutottam modulosat illetően. Anyával össze is vesztünk megint, miután ő megint a munkás telefonhívást sürgette, majd a fejemhez vágta, hogy „nem is akarok dolgozni”.

Csütörtökön Apu elhaladványozott a vérvételre, és mivel 9.40 előtt nincs busz, így csak azzal tudott megjönni. Kicsit örültem is, hogy nyugis délelőtt lesz legalább. Hát tévedtem, mert Anya nyaggatott egyfolytában a telefonhívással, hogy azelőtt ejtsem meg, még mielőtt eltávozik dolgozóba. Így tárcsáztam is a közvetítő lapon (milyen jó, hogy beszkenneltem!) megadott elérhetőséget. Meg is lepődtem, hogy egy gépi hang jelentkezett be, és kezdte sorolni az egyes osztályok mellékeit. A titkárság tűnt a legjobb választásnak ezeken belül, így azt pötyögtem be, és lejtettem el kérdésemet a számlázói állás betöltésre vonatkozóan. Valahol tetszett is a felelet, hogy még szabad, döntés csak később várható (bár már akkor sejtettem, hogy a héten ez felejtős). Csak annyit tudakolt még meg a hölgy, hogy pályáztam-e, ezután kaptam a határozatra vonatkozó rövid kifejtőst. Így mindenki megnyugodhatott. Miután Anya itthagyta köreim, befejeztem a blogot (csütörtökig bezárólag csak), illetve a leveleket is lementettem Tillcsinek. Apuval csak röviden értekeztünk, kicsit megviselte a vérvétel. Délután pedig rászántam magam a számvitelezésnek megint. Nagyon örültem tesó hazaérkezésének, de nem tudnám megmondani pontosan, miért is. Miután megérkezett, abba is hagytam a számviteli esetpélda megoldását, és inkább beszélgettünk. Eléggé közlékenynek mutatkozott, aminek mindig örülök is. És hát oda kellett adnom az órát, amire először morgott, míg fel nem fedezte az ébresztési dallamokat. Onnantól talán kezdte megkedvelni a konstrukciót, amiből hiányolta a világítást, az egész órákat jelző pittyenést, és kikérte magának, hogy nem vízálló (azaz fürdésnél is ajánlott levenni). Mondjuk örültem, hogy egyáltalán leltem digitális változatot. :P Csütörtök este aztán korai szundit rendelt el tesó, amit én nem teljesítettem, mert az m1-en vetített filmet (Túl gazdag) kísértem figyelemmel.

Előző nap nagy lelkesen megmutattam Dodinak a saját illusztrációimmal díszített Rama-s sütiskönyvet, azt hiszem, tetszést is aratott. Amúgy már kedd óta szemeztem a tepsis pizza receptúrájával, s most, hogy kiskuktám is lehetett, gondoltam, kipróbáljuk. Hát nem igazán aktivizálta magát tesó, így csak a kelő tésztát szemlézte, és jelezte, hogy szerinte mikor lehet már a tepsibe helyezni. Illetve a sütőt is ő izzította, hogy mire elkészül a feltét is, már előmelegítődjön a sütő. Egy vegyes pizza készült, oregánóval és borssal meghintett darált hússal és vegyes zöldségekkel. Tesó eléggé fente rá a fogát, rá is pacsált, mert a gáz kifogyóban volt, így dupla annyit kellett sülni, mint a receptben írják. Már alig várta, hogy a sajt is rákerüljön, noszogatott is rendesen. :) Én meg oszthattam meg figyelmem, mert persze apunak most is mindent a szájába kellett adni. Ezúttal a cipőjét köröztette nagy erőkkel és sok-sok káromkodással. Majd el is indult a szomszéd bácsi temetésére. Nagyjából ekkor lett kész a pizzus is, amit Dodi ízletesnek és laktatónak talált. Olyannyira, hogy el is szundított tévézés közben. Bár ebben benne lehetett az is, hogy megunta a nyüstölést, ami a beadandó feladata miatt érte. Igazából segíteni akartunk, de zokon vette az egészet (hogy konkrét terveit húzzuk át).

Kisvártatva Anya is hazaérkezett, előbb is, mint számítottam rá. Kicsit beszélgettünk "ebéd" közben. A vörösiszap aztán témát is szolgáltatott megint. Amikor apu belekezdett valami végtelen történetbe, illetve osztotta megint az ukázokat, hát otthagytam, és leheveredtem. Az alukálás pedig roppant pihentetőnek bizonyult. Nem nagyon mertem visszapihenni, mert féltem, hogy lemaradok a telefonolásról ez esetben. Így kicsit falatoztam, majd elvonultam nyugis körülmények közé, azaz az alsó konyhába. Jó volt hallani Tillcsi hangját ezúttal is. :) Este pedig újra csak bevackoltam a televízió képernyője elé, a Megafrász kötött le valamelyest.

Szombat délelőtt aztán sürgölődéssel telt (miután a piacon való körülnézést elódáztuk), Dodi ugyanis a tervei szerint visszatért Győrbe, így az elemórzsiáját kellett készíteni Anyával munkamegosztásban, aki vadul nyomta a Supaplex nevű játékot. Dodi végül a deles busszal távozott el hazulról. Szerencsére elkészültek nagyjából az étkei, ami nem, annak alapanyagait elcsomagolta, hogy az albiban megfőzhesse/süthesse. Tesó távozását követően összerámoltam nagyjából, mert a konyhában nagy a csatatér heti főzőcske idején.

Eközben érkezett haza apu, és ejtette el megint morgását, hogy Dodi se szó, se beszéd húzott vissza Győrbe, és a korábbi segítség is sztornózodott ezzel. Ez azt is jelentette, hogy majd nekem kellett a fűrészt odébbhurcolni. Persze nem ment káromkodásmentesen ez se, mert én nem szeretek egy dolgot kétszer megfogni, illetve a pocsékolást is utálom. Miután egy villanymotor működőképes állapotot mutatott, nem vágtam, miért kell még hosszasan járatni...Ez pedig újabb leordítást indukált apu részéről, aminek következtében ott is hagytam. Egy gyors később kézbesülő levél megírását követően pedig Forma-1-et lestem, hiszen az évad utolsó futama következett a háromesélyes (Alonso, Webber, Vettel) világbajnokságban. F1 izgalmasnak találtatott, bár hiányzott mellőlem valaki, akivel értékelhetek. :S

Ezután aztán kinyitottam megint a számvitel könyvet, és megoldottam két példát is, így már bizonyos tételek tényleg rutinszerűen mennek. Ezen ténykedést csak egy köszöntő sms írása és egy kis tévézés szakajtotta félbe, majd az újabb feladatmegoldást a rituális esti telefonbeszélgetés zárta le aznapra végleg. Tillcsi ismét lenyűgözött bámulatos gondolatolvasó képességével!!!

Majd következett is apránként az X-faktorális megint, ami most is nagyon szórakoztatónak bizonyult. A zsűri annyira viccesen tépte egymást, várom már, mikor lesz tányérdobálás, vagy káromkodás. :D És a két műsorvezetőn is jókat nevettem, amint megpróbálták egymást túldumálni a színpadon. :)

A zenés produkciók után aztán alváshoz készülődtem, ami aztán módosult, mert beugrott az Anyától kapott program futtatási megbízatás, így bekapcsoltam a gépet, s ha már így tettem, koptattam kicsit a klaviatúrát is. Amúgy se tudtam volna nagyon szundítani, mert gondolataim cikáztak.

A vasárnapot nem indítottam valami korán, fél 10-kor keltem ténylegesen egy újabb ismételt álmot követően (megfigyeléseim szerint 3 téma körül csoportosulnak ezek: család, munka, vitás kérdések). Majd a rituális kávézást követően tanulgattam egy kicsit, persze az aznapra kigondolt részek halasztódtak még mindig kicsit, inkább visszaismételtem és gyakorlatoztam. Anya ekkor kérdezte meg, hogy miért tanulok, mert szerinte semmi értelme sincs. Azért nem árt képben lenni a főbb összefüggésekkel újra! :P

Ebéd után kezdődtek a problémáim, szívem szerint aludtam is volna, meg nem is. Aztán azért kicsit pilledni sikerült. Épp kettőkor csörgött a vezetékes (jeee, még él a számunk! A t-mobilos elérhetőségem átmenetileg megszüntettem, mert nem akartam fogadni senkit!), és jelentkeztek be Karcsiék. Apu el is tűzött kutyákat bezárni, Anyát meg nem tudtam felébreszteni. Egyébként volt minden bajom, mert vízszintesben akartam nézni a Forma-1-et vállalva azt is, hogy uncsi futam esetén elaluszom. Hát...kicsit furcsa volt egyedül nézni a nagydíjat, Alex, a kis sörénykés passzivizálta magát, és az elszólásvadászat se találtatott fergetegesnek, és értékelni se tudtam, mert nem lehetett kivel. :S A nagy társalkodásból pedig kivontam magam, nem sokszor fordul elő ilyen.

F1 után aztán próbáltam kideríteni, miért is jöttek, és hát megtudtam, hogy Dodit köszöntötték volna, meg hát gondolom, apura is kíváncsiak voltak. A nyüglődésem a továbbiakban amúgy fokozódott, elő is kellett vennem Anya javallatára a melegítőpárnát. Ez már tényleg a kor, megfeledkeztem létéről! :S A párnázás mellett, mely az eldugult érzékeny hallószervem javítására szolgált, csak a forró kakaóig jutottam, amellett, hogy gyors zuhi után tévéztem. S csaptam le a gépre, hogy a korábban megkezdett levelet be tudjam fejezni, és szaporítani az olvasnivalókat Tillcsinek! :) Bár kezdtem tényleg azt érezni, hogy ez a nettelenség valahol jó is, többet pihenek, és a tanulástól se csábít el semmit. A jövőben azt hiszem, tényleg kevesebbet kellene a gép előtt ücsörögnöm!

Ezzel megint elérkeztünk egy hét zárlatához, amely a poszt végét is jelzi. Ennek terjedelmével abszolúte elégedett vagyok, s tulajdonképpen az eltelt 7 napos periódussal is, egy függő kérdésre nagyjából választ kaptunk. A nagy jóra viszont még mindig várakozom…A további eseményekkel még jövök! :P

Marsbéli tájat is megjárt eléggé pörgős novemberi start

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Elstartolt 2010. novembere is, most az első heti beszámolót adnám közre változatlanul word-ből átmásolt változatban.

***

Mindenszentek napja ezúttal hétfőre esett, és ebben az évben utoljára volt olyan, hogy hosszú hétvége. Nem mintha ennek jelentését szó szoros értelemben ismerném. Kis családunk életére lebontva viszont ez az ünnepi kezdés azt jelentette, hogy mindenki itthon leledz, és Dodi is szokásostól eltérően megy vissza Győrbe. Tehát leginkább a főzőcske határozta meg a napot mindamellett, hogy pihentünk. Én lélekben elsősorban a keddre összpontosítottam, amikor is Devecserben volt jelenésem munkaügyben. Mit ne mondjak az iszapkatasztrófa miatt tényleg rá kellett készülni erre az útra. Nagyon örültem, amikor Anya közölte, hogy társul hozzám. Este a tervek és a tényleges tevékenységek megegyeztek egymással, így tévéztem. A Félelem és Shrekkentés c. filmet követően befejeztem a blogban a heti posztot, majd A csábítás elmélete c. filmeket néztem meg, illetve belepislantottam az Édesek és mostohák címmel illetettbe is. Tehát megintcsak későre datálódott a vízszinteződés. Apu szekált is mondjuk előzőleg, hogy mivel izgulok azért, úgysem fogok tudni elszunnyadni könnyen. Ám ezzel sok bajom mégsem adódott. :)

Kedd reggel teljesen hétfői hangulatban leledztem, nem tudnám megmondani, miért. Feri bácsi megint korábban érkezett néhány perccel, mint amire beígérkezett, így Apu megint spurizhatott elfelé abszolút kedvetlenül, azt azért hozzá kell tennem. Persze még néhányszor rákérdezett előzőleg arra, hogy biztosan busszal szándékozom-e menni, majd abban maradtunk, hogy a fejleményekről tájékoztassam okvetlenül. Miután eltávozott, átgondoltuk a buszjáratokat (a hazafelé tartóval voltak problémák, így délelőtt Devecser-Noszlop viszonylat eléggé gyér), felmerült az is, hogy mégis a háromnegyed 10-sel megyünk a 8.09-es helyett. Végül aztán maradtunk "az első gondolatnál", ennek megfelelően készülődtünk is. Kicsit még a reggeli tévéműsort is nyomon tudtuk követni, amiben Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár magyarázta a bizonyítványát a tározó kapcsán.

8-ig tartott ez a tévézés, mert a győri járat végtelenül pontos. Ezúttal se volt ez másként, pontosan 8.09-kor jött, ezzel megkezdtük (a biztonság kedvéért teljes áras) utazásunkat a "marsbéli vidékre". Hát a látvány elborzasztott, ami a város elején tárult elénk. Levették a "köszöntjük Devecserben" táblát, a vasúti átjáróhoz helyezték, az is vörösre festődött, és rengeteg mécses vette körül. Akár balra, akár jobbra figyeltünk, mindenütt a pusztulás nyomait véltük felfedezni. Devecser elején található a kastélypark, az ottani fatörzsek háromnegyedéig ért az áradat, a terület pedig vizenyős volt. A fő utcán a házak is vöröselltek, ez így élőben még megdöbbentőbb, mint a fotókon.

A pályaudvaron kicsit tanakodtunk, merre is közelítsük meg a kft. telephelyét. Végül a vasúthoz vezető utcát választottuk. Ezt jól ismerem, mert amikor még a lőrintés busszal jártam Ajkára, szinte mindig errefelé sétáltam. Az utca elején és középtájékon is rendőrök ácsorogtak, mondjuk a rendőrőrs előtt mintha eligazítást is tartottak volna. Illetve maszkos zsarukon kívül védőruhás embereket lehetett még látni. Az első útunkba kerülő rendőrtől megkérdeztük, ajánlja-e ezt az utat, járható-e egyáltalán gyalogoson. Természetesen úticélunkat is tudtára adtuk. S miután zöld jelzést adott, így haladtunk tovább. Gyakorlatilag errefelé minden háznál az ablakpárkányig érhetett az ár. Meg is rémültünk picit, amikor elérkeztünk először a Torna-patak egyik mellékfolyócskájáig. Az is vörösre színeződött. Kicsit arrébb nem is tudtuk hova tenni, maga a Torna miért vöröslik még? De arra is rájöttünk, hogy iszonyat erővel jöhetett az anyag, mert ennek a hidacskának a korlátját is megtépázta alaposan.

Az utca végén aztán megint eligazítást kértünk az ott posztoló rendőrtől, végülis konkrét javaslattal nem élt, azaz átkelhettünk volna a síneken, illetve mehettünk volna a Vasút utcán vissza a 8-as főútig. Előbbi viszont rizikós volt a síneken túli bozótos miatt, illetve mert nem tudtuk, van-e a növényzeten kívül árok, korlát, stb. Maradt tehát a körút. Itt végig figyelni is kellett, mert szennyeződött földdel teli kontéreket szállítottak tehergépjárművek. A 8-as útkereszteződés előtt még egy rendőrtől engedélyt kértünk a továbbhaladásra. A 8-ason pedig elég lassan keltünk át, jelentős forgalmat bonyolított.

Fél 9 felé érkeztünk meg a célhelyre, az irodaépületbe. Meglepett a tábla, miszerint a közgazdasági igazgatóhelyettes tisztségét tölti be Petya anyukája. Így kicsit félve, de bebocsáttatást kértem. Bemutatkozást követően azonnal felajánlotta a tegeződést, amivel éltem is. És hát hellyel kínált, majd rögtön mesélésre biztatott. Elmondtam, amit ilyenkor szoktam, ezúttal a hangsúlyt a szakmai nyelvvizsgáimra fektettem, meg arra, hogy minden ismeretem igyekszem szinten tartani. Jó is, hogy így tettem, mert rákérdezett a könyvelésre is, miután ismertette nagyjából a munkakört. Pénztárt kellene vezetni, illetve a számlákat kontírozni, könyvelni az integrált vállalatirányítási rendszerben (aminek nevére rá is kérdeztem, és ezzel zavarba is sikerült hoznom Zsuzsát, esetleges rosszpont begyűjtve). Itt még próbálta megtudakolni, hogy a munkaidő bejárás szempontjából milyen lenne, mert nem nagyon díjazzák, ha valaki előbb lelécel. Ezen munkaidős kérdés Anya szerint jó nagy marhaság volt, beégettem magam. Szerintem meg egyáltalán nem, ezt is jó tudni. A pénzügyek is szóbakerültek, diplomás minimálbér nem kötelező, mint megtudtam. A főiskola nem kizáró tényező (bér esetén), mint ahogy a rutintalanság sem. Természetesn azonnali kezdés lenne, ami azt jelenti, hogy azért tiszta terepet kapok, illetve instrukciókat könyvelésre, tehát betanulás lenne. Amúgy önéletrajzot is kért, jó is, hogy vittem. Bár itt már bánom, hogy annyit dumáltam, és hivatkoztam a korábbi verziókra. Témát is adtam ezzel, mert megérdeklődte Zsuzsa, hol jártam meghallgatáson, mik a tapasztalataim. Amire még kíváncsi volt (mint ahogy eddig mindenki), hogy a pénzügyi döntések szakirány mit is takarcsol. Jól hangzó neve van alighanem. Itt kiemeltem, hogy minden elmélet sajnos.

Ami annyira nem tetszett, hogy a végén döntés nem született, illetve az is elhúzódhat, mert még az elvárt végzettség se tisztázott, csupán az, hogy angol nyelvtudás szükséges. Valahogy nem stimmelt, hogy a főnök is beleszólhat az egészbe, de úgy, hogy például velem nem is beszélt. Gondolom, arcom ekkor már színváltáson ment keresztül: pirosból lett fehér, mert mindjárt a papírra is gondoltam, amit le kellett adnom a munkaügyi központban. Javasoltam is hirtelen, hogy akkor írja rá, hogy nincs konkrétum még. Biztos, ami biztos alapon felhívta a munkaügyi központot is Zsuzsa, akik megerősítették az általam diktáltat.

Végezetül néhány szót ejtettünk az iszapról, mondjuk csakis kolleginája kapcsán, akiről elmesélte, hogy épp október elején költözött a városba, és most oda is lett a háza. :S Abban maradtunk, hogy majd értesíteni fog minden esetben. Utóbbit azért kétkedve fogadtam az előző negatív tapasztalatok tükrében is. Majd begyűjtöttem Anyát, aki az épület előtt várakozott, és visszabandukoltunk a központba, noszogattam is Anyát sietségre, hogy érjük el a 9.16-os ajkait. Aztán erről lecsúsztunk (nem sokkal maradtunk le róla szerintem), mert a 8-ason megintcsak nehezen keltünk át, illetve folyamatosan figyelni kellett a teherautókra. Ekkor már a főútvonalon jöttünk az elöntött házak mellett megint. Szerintem ekkor mentem bele a sárba is, ami felverődött a nadrágomra hiába is dirigált Anya (az akkor bosszantásnak hatott ám, pláne, hogy abszolút nem volt jókedvem sem). Igazából próbáltam nem félrelépni. A centrumban meglestem a buszt, és szomorúan állapítottam meg, hogy jó másfél óránk adódik a városban. Ez pedig azon körülmények között nem kecsegtetett semmi jóval, sőt, az, hogy ott kellett tartózkodnunk, nyomasztólag hatott ránk. Anyára még inkább, mert szenvedett a por miatt, amit én annyira nem éreztem. Azért szintén kaptam, de nem tehetek róla, hogy nem rendelkez(t)em vadászkutya-szimattal. :S Így kicsit sétáltunk, olyan helyet kellett keresni, ahol nem olyan intenzív a por. Elég rendesen időztünk egy abc-ben, ahol megvettük a reggelit is, és addig se szívtuk a problémás levegőt. Visszafelé tájékoztattam Jó Ügyészkémet az interjú menetéről eléggé röviden és kimérten. Majd Aput is tájékoztattam a helyzetről, nagyon aggódott, hogy hogy érünk haza. Majd visszabandukoltunk a pályaudvarra, menet közben figyelmeztetett egy kedves helyi lakos, hogy jó lesz, ha beáztatom a nacimat mielőbb. Talán ez rémíthette meg Anyát is, így betértünk egy ruhaüzletbe, ahol kaptam két farmert. S végülis megengedték az eladók, hogy rajtam maradhasson az egyik. És hogy ne legyen ennek az új szerzeménynek se vörös az alja, felhajtottam szinte a bakancs száráig. Na innentől jött a tétlen várakozás és nézelődés. Rengeteg teherautó szállította a város elejéről a mocskot Kolontár irányába, gondolom, az arra kijelölt tárolóba. Amúgy a központban is mosták az utakat, túl sok értelmét nem láttam, mert az előbbi konvojokról folyamatosan szállt a por, így a központ is vörös.

Anya eléggé rosszul bírta ezt az ácsorgást, de nekem is megfájdult a fejem. Úgy különösebben a port belélegezve nem éreztem, ám eléggé furcsa volt valami a légkörben. Arra figyeltem fel, hogy a fák tetején mintha köd kavarogna, ám az sokkal inkább por lehetett. Összességében is nyomottság települt ránk, alig vártuk, hogy begördüljön a busz, ami aztán 11-kor jött is, igaz, más kocsiállásra.

A 8-as előtt mosták is a járatot, bár ez nem jelentett valami alapos sikálást. A buszon is az iszapról beszélgettek az emberek, mindenki megdöbbent, hogy lassan eltelik egy hónap, és nem úgy haladnak a takarítással, ahogy kellene. Mi is alig vártuk, hogy beérjünk Ajkára, és hogy végre hazafelé jöhessünk. Majd a központban közöltem Anyával gyaloglási szándékom, mert bizony fél órát nem akartam tétlenül ücsörögni, az alatt az időintervallum alatt éppen haza is érek. És még fizetnem se kell azért. Így kénytelen-kelletlen, de velem tartott, s újra kilátogattunk a temetőbe is.

Majd nagy buzgalmamban, hogy leveressem a bakancsomról a vörös tatyakot, sikerült elbotolnom, és ráesnem Anyára. Mit ne mondjak, tényleg nem véletlen tapicskoltam óvatosan vasárnap. :S Jó fél óra alatt haza is slattyogtunk, bár az igaz, hogy a busz lekerült, de csakis a temetős kitérés miatt történhetett ez.

Nagy örömömre szolgált az elsőbbségi jelzéssel ellátott boríték megpillantása is. :) Ez azt jelentette, hogy az üzleti ügyben ellenszolgáltatást is kaptam. Ebéd után Anya kimosta a viselt ruháinkat kabátostul, s míg a mosógép dolgozott, addig mi a kertben tevékenykedtünk, azaz levágtuk a kukoricaszárat, és el is tüzeltük, amit lehetett. Ezen munkafolyamatban tartanom kellett egy negyed órás pihit, mert túlságosan sokat álldigáltam, és fájtak a lábaim. Végülis a terület több, mint felét elrendeztük.

4 után jöttünk be a kertből, szükségét éreztem annak, hogy leheveredjek, addigra már a derekam is fájt izomlázszerűen (igen-igen, tápos vagyok!). És hát el is aluszikáltam annak rendje s módja szerint, de kimondottan jólesett a pihenés. Az esti Tillcsivel való telefonolásunkat követően Dodival csevegtem, aki a munkáról érdeklődött, de persze pár szekántolást is elejtett. Aztán vacsi, pancsi, és levélírás következett a sorozatleselkedés előtt.

Szerda délelőtt gyorsan suhogott elfelé, összehalmozódott jelentősebb vasalnivaló ruha, így leginkább azzal foglalkoztam. A mángorlást csak a postás érkezése szakajtotta félbe kicsit, elég sokat időzött a kapu előtt, gondoltam, aláírnivalót hozott, ám tévedtem. Semmi jelentős küldemény nem érkezett (esetleges pályázati doksikat várok vissza, illetve levelet a Hadkiegészítő Parancsnokságtól). Majd úgy döntöttem, hogy a kukoricaszárakat lenyesem (már ami maradt, remélve, hogy ezzel az izmosláz is múlik valamelyest), és kupcokat hozok létre, amit aztán Anya vagy Apu alkalmasabb időben elégethet. Előzőleg kicsit morbid humort vettem elő pont a pernye kapcsán, hogy fel kéne ajánlani gátépítési célokra. Amúgy nem szeretem a nagy füsttel járó tüzelést. Szóval neki is veselkedtem a munkának, hamarosan társaságot is kaptam, kutyáink csak-csak kiszöktek a kertbe. Kifigyeltem, futkároztak, illetve kincskereséssel is foglalkoztak, vagy régészeti feltárásokkal, ugyanis jelentős ásási folyamatokat indítottak el. :D Persze az ellenőrzés is elmaradhatatlannak bizonyult a Chappy részéről, ha elégedett, azt ugrálással jelzi szerintem. :D

Végülis negyed kertnyi terület maradt, elfogyott a kezdeti lelkesedésem és türelmem, meg aztán visszahűsült. Így dél körül bejöttünk kutyusokkal együtt, akik az első hívó szóra vágtáztak is befelé. Aztán kicsit szusszantam, megebédeltem, majd kitakarítottam két szobát pihenésképpen. Közben azért figyeltem a telefont is, ami csak nem szólalt meg. :S 2 körül zengedezett egyedül a készülék, Apu jelentkezett le, aminek örültem is. Elég sokat gondoltam rá a délelőtt során. Utána elmélyedni próbáltam a számvitelkönyvben, ez most csak elméleti ismerettuningot jelentett, konkrét feladatmegoldást nem. Az egy következő körre marad.

És hogy ne kelljen kapkodnom, időben nekiveselkedtem cihelődni, kicsit dilemmáztam is, hogy vajon a busz vélelten nem később közlekedik-e úgy 10 perccel. Mert ha ezen eset áll fenn, akkor ráértem volna az indulással. Végül aztán maradtam a negyed 4-es hazulról eltávozásnál. Mérgelődtem is magamban egy sort, amiért az eső elkezdett föcsögni, hiszen így az összehalmozott kukoricaszárak beázhattak, ami az égetést nehezíti. Számítottam is a letolásra innentől fogva, mert amúgy letiltódtam erről a ténykedésről. S persze előérzetem is helyesnek bizonyult, mert az őszi szünetre tekintettel a járat 15.55-ös indulási idővel rendelkezett.

Tillcsivel aztán nagyon kiszámoltuk az érkezést, tényleg épphogy leszállingóztam a járatról, már jött is az övé. Anya miatt aggódtam kicsit, hogy nem szóltam neki az új közlekedési rendről, ami tanszünetben érvényes. Azaz, hogy a 3.40-es 10 perccel előbbrekerül ilyenkor, utána csak 4.40-es van. Arra is gondoltam, hogy szegénykém rápacsált, mert úgy szokott odaesni a 3.40-esre is. S azért is kellett megnézni, hogy nem sétált-e fel a központba. A Jó Ügyésszel megejtett városi sétát borzalmasan élveztem, de tényleg kellett is a levegő, mert borzalmasan kavargott a gyomrom. Andalgásunk vége felé egy telefontesztet is beiktattunk, mókás volt egymást egy méterről hívni. A térerő itt tökéletesnek mutatkozott. Tillcsibém a mondásaival gyakran falhozállított, de nagyon jól szórakoztam. 6 körül érkeztünk meg hozzájuk, s rögtön rendelkezésemre is bocsátotta a gépét, ráadásul jawstalanul. Amikor megláttam a 94 darab e-mail-t, hát elcsodálkoztam. Aztán elég hamar szelektáltam ám, a reklámlevelek a kukában végezték az iwiw-es, facebook-os értesítőkkel együtt, ezen közösségi oldalak hanyagolódtak, csak az álláspályázatokra fókuszáltam. Közben azért Zoli játékára is vethettem egy pillantást, és ez menten nosztalgikus gondolatokat is keltett (régi szép idők jutottak eszembe, amikor például költségvetési ismeretek elsajátítása helyett vadul Heroes-oztunk Dodival J)

Hazafelé nagyon említésre méltó eset nem történt, azonkívül, hogy ezúttal nem kellett nagyon szaladnom. Itthon Anya máglyarakással várt, amibe épphogy csak belekóstoltam, mert hívni kellett Aput. Majd miután Tillcsivel is beszéltünk a másnapi tervekről, értékeltünk Anyával, akinek kimondottan jó napja lehetett, mert kitakarította a harmadik szobát, sütött, fűtött, és a játékában is megnyert egy újabb pályát. J S ahogy az szerdán is lenni szokott, ismét csak sorozatnézéssel zártam az estét. Abszolút igaz, hogy a netelés helyett tévézés van.

Csütörtök délelőtt aztán megejtettem a szerdáról elmaradt vasárlást, majd fénymásoltattam, hogy frissíthessem végzettségbeli adataimat a munkaügyi központ nyilvántartásában, bízva kicsit a kiközvetítéses rendszerben is. Így jobb, ha tudják, hogy németül is beszélek. Ezenkívül a közvetítő lapot is le kellett adnom. Alapvetően megint 10 percen belül végeztem volna, ha az előbb említett dolgokat nem akarom rögzítetni, ezért kaptam sorszámot is, amivel majdnem egy órás várakozásra kényszerültem. Eközben lettem figyelmes a faliújságon sorakozó hirdetéseknél a számlázóra, s ott bizony fehéren-feketén szerepelt az elvárt végzettség is, ami nem diplomát foglalt magában. Az angolt viszont kiemelték. Szóval kicsit ellentmondásosnak minősítettem ezt az álláskiírást.

Amúgy vinnem is kellett volna valami olvasnivalót az említett holtidőre. Érdekes sorrendben következtek egymás után a sorszámok, tuti, véletlenszám-generátorral húzták őket. Legalábbis én nem találtam logikát a nagy-nagy ugrándozásokban (pl.: 44 után 90, majd 73, aztán 85 - enyém volt a 89-es). Sokan amúgy nem várakoztunk, csak az ügyintézést minősíteném lassúnak. És úgy elgondolkodtam közben, hogy én ezt is meggyorsítanám, mindenki minél előbb mehetne a dolgára, és nagyon kajaidőt se tartanék. Amúgy ez a nagy bajom, minden a nyugis étkezés rovására megy. :S

Szimpinek tűnt a pasas, aki kiközvetített, és hát az is kitűnt, hogy az ajánlatoknál azért nézi azt is, hogy a bejárással esetleg hogy tudja a jelölt egyeztetni az adott munkát. Nálam is megjegyezte a borszörcsöki állásajánlatnál, amit épp ottlétemkor talált és amihez a mérlegképes szükségeltetett volna, hogy nem egyszerű oda átjárni Noszlopról, de azért nem is lehetetlen. Nem tudom, miért nem hitték el, hogy az egyetemi diplomát nem kötötték mérlegképes könyvelői képesítés meglétéhez, pusztán a két szakmai nyelvvizsgához. Az ügyintéző hölgy is álláskeresésemről tudakolódott, majd rögzítette a rendszerükben a változásokat. Ezután Tillcsiékhez masíroztam, megzavarva ebédelésüket.

Kicsit beszélgettünk, majd újabb farkasgyepűi kirándulás következett. Fél 2 tájékán érkeztünk meg a kórházhoz, ezúttal csak Anna nénit találtuk a társalgóban. Kisvártatva azért Apu is megérkezett, és remek hangulatú csevegés bontakozott ki Zoli és közte, miközben Marcsi és Tillcsi Anna nénit biztatgatták, aki azért már jobb színben leledzett az előző héthez képest. És hát jó volt érezni, hogy szimpatizál velem. Egy darabon ki is kísért minket. Ezúttal könnyedén suhogtunk visszafelé a 20 fokos emelkedőn, hiszen a csomagokat Zoli vitte.

A hazaút óvatosra (merthogy útjavítást eszközöltek Gyepes-Noszlop közt), ám annál beszédesebbre sikeredett, aminek örültem is. Mint ahogy annak is, hogy Tillcsibém nálunk töltötte a délutánt. Persze azt hittem, a többiek is időznek Kis lakunkban egy csöppest, így biztos, ami biztos alapon az őrző-védő szolgálatunkat elcsukkantottam. Azonban ez most se ment oly könnyedén, Chappy a kapunyitáskor ismét csak kiszökkent üdvözölni Tillcsit, ám meglepően jámbor énjét mutatta. Aztán kezdetét vette a kicsomagolási folyamat, aminél Apu folyamatosan sürgetett. Legszívesebben ott is hagytam volna, hiszen nem egy veszedelmes feladatról volt szó. Miután végeztünk, akkor meg mesedélutánt tartott, ami egészen Anya megérkezéséig tartott.

Nagyjából ekkor kezdett zengedezni a lovefonom, és nem kis meghökkenésemre Tillcsibém keresett. Eredendően azt is hittem, hogy a Jó Ügyészkém rácsüccsent a telefonra, ami aztán önálló életet kezdett élni. Zoli próbálta eljátszani nem túl hitelesen tesóját, akivel amúgy beszélni kívánt. Ezen beszélgetés aztán kis riadalmat is keltett, nevezetesen az, hogy Kedvesemnek egy jogi előadást kell tartania másnap. Na, ilyenkor bosszantott elmondhatatlanul, hogy nincs netünk, így esélyem se volt arra, hogy segítsek neki legalább az anyaggyűjtésben. :S Végül valamelyest azért sikerült megfeledkeznünk erről a dologról egy teszt segítségével. Ahogy az lenni szokott, jó társaságban most is repült az idő, hamar elérkezett az indulás pillanata, amit sietősre is kellett vennünk, hiszen senki sem ácsorgott a buszmegállóban, a távolban pedig busz hangját véltük felfedezni. Tévesen. Így várakoztunk egy kicsikét, mint ahogy a központban is a győri járat begördülésére. Ezúttal elég népes utazóközönséggel kellett szembesülnünk, így a 20 perces utat végigálltuk inkább, hogy ne kelljen elválunk egymástól egy percre sem.

Szép lassacskán meneteltünk haza, ahol kisebb összecsapás lógott a levegőben Zoli és Tillcsi között, amiért a másnapot még véletlenül se vehette ki Jó Ügyészkém a vérvételt követően. Kicsit meg is rémültem, mert Tillcsi nagyon elsápadt. Nem tudtam jobbat kieszelni hirtelen, mint meghívni hozzánk. Ez függőbe helyeződött, mert vissza kellett caplatnom a városba. A központban való pár perces várakozás során szomorúan értesültem a tényről, hogy a szomszéd bácsi kiment a divatból. Itthon semmi lényeges nem történt, tévézéssel fejeztem be a napot, és némi vigyorral is, amit a Fábry show hozott felszínre.

Pénteken ragyogó napsütésre ébredtem ismét csak telefon/postásváró hangulatban. Érkezett is aláfirkálmányoznivaló megint, egyből 3 is, kitűzték a lopási ügy tárgyalási időpontját. Majd miután megfőztem a paprikás pityókát, úgy határoztam, hogy a maradék kukoricaszárat is lemesem. A vénasszonyok nyarán aztán neki is kellett vetkőznöm, de élveztem a sütkérezést is. A munkával pedig szépen apránként haladtam is: előbb szárt vágtam, majd azokat kisebb kupacokba gyűjtöttem. Ellenőreim is voltak természetesen, Chappy és Aliz nagy kedvvel kerestek kincset megint, amit időnként rámugrándozással szakítottak meg. A kert végében csordogáló kis patak nagy tetszést aratott az ebeknél is. Kisvártatva Apu is megszaladt, jelenteni, hogy megy a házidokihoz.

Miután távozott a földterületről, még jó 20 percet munkálkodtam. Aztán kidőltem, mint egy zsák, kellemesen el is fáradtam. Épp pihenésem töltöttem, mikor rejtett számmal hívott „egy szerelőfajzat”, azaz a trükkös Jó Ügyész, hogy elfogadná szíves invitálásomat. Ezután lassanként hazaért mindenki, és 4 körül Tillcsiék is megérkeztek, és ezúttal beszélgetésre is sor került. Távozásukkor nagy kutyadögönyözésbe kezdtünk, amit Aliz békésen tűrt is.

Majd Dodi noszogatására fotózkodtunk kicsit. Vacsorára sajtot készítettem, mindenki ki is gyűlt a konyhába. A jóízű lakmározást követően képeket néztem, játszottam kicsit, míg Tillcsi kénytelen-kelletlen Apu előadásához bólogathatott. Ezt elégeltem meg egy idő után, és tévézési szándékom jelentettem be, Tillcsi pedig velem tartott elfelé. A sorozatlesből aztán semmi se lett, inkább csevegtünk, Kedvesem pedig néha fejtvényt adott. Azt próbáltam kitalálni, hogy vajon min nevet huzamosan, jó 10 percig. Dodi megjelenésével aztán erre nem derült fény. Míg én zuhiztam, illetve kakaót készítettem, addig a fiúk beszélgettek. Tesót is sikerült kiröhögnöm, amikor vadul legyeket és egyéb repülő rovarokat irtott szobájában, nagyban mellécsapkodva. J Majd Tillcsivel hajnalba nyúlóan értekeztünk pancsit követően. Így borítékolható volt, hogy megint tudjuk kipihenni magunkat. A lovefon aztán ébresztett is háromnegyed 6-kor, jelezve az inzulinolási időt. Én frissen-fitten próbáltam meg kiugrani az ágyikóból, és szervírozni a reggelit. Utána legszívesebben még visszatenciztem volna, végül aztán aktív pihenés lett a dologból. Észrevétlenül következett el a tízóraiidő, azzal együtt a buszra indulás is, melyre ki is kellett lépnünk.

Hazafelé nagyon gondolkodtam, hogy a szomszédasszonyunknak, Gyöngyi néninek részvétet kívánok, végül aztán nem léptem oda hozzá, mert közben jöttek vásárlói is. Így aztán lassan, de biztosan hazalépdeltem, útközben csak kétszer csókolomoztak le pónifajzatok. :D:D:D Majd megfőztem a kelkáposzta-főzeléket, kicsit tévéztem, majd úgy döntöttem, hogy aluszom egy kicsit. Ez elég jól sikerült, még akkor is, ha számtalanszor felriadtam arra, hogy Apu jajjgat, és/vagy Anyát szekántolja. De ezzel együtt is jó 3 órát pihentettem szemeim. :)

Aztán ebédeltem, ami beillett volna uzsinak is, és következett is a Forma-1-les. Lehetett volna izgalmasabb is a brazíliai időmérő, bár a futam így is érdekesnek ígérkezett. F1 után megint ettünk, finom melegszendvicseket, majd Doditól megkaparintottam a fotókat, melyek tömörítésével bíbelődtem hosszasan. Az estét pedig X-faktorális zárta, és Kis-ítészkedés, ami nagyon szórakoztatónak bizonyult.

Vasárnap fő feladatát az elemórzsiagyártás jelentette. Így aztán kávézás után indítottam is a főzőcskemókát, legelőször is az ebédünknek láttam neki. Apuval már ekkor összemorogtunk kicsit, mert nem engedtem húst szeletelni, köbméteres darabokat szokott nyesni, amivel aztán csak az utómeló van! :S Amúgy se tudtam a pörköltön kívül Dodi mit óhajtana vinni, hiszen a kajalistáért is hiába könyörögtem szombaton. :S De úgy gondoltam, a sajtot örömmel fogyasztaná, így azt készítettem. S délre kész is lett két menü. Addigra már tesó is megébredezett, így iránymutatást adott ételekre vonatkozóan, és jelezte is, hogy a makarónit majd ő megcsinálja. Örültem is neki.

Apuval viszont megint jól összevesztünk, miután beszólt a csirkecombok sütése miatt. Ő ugyanis bőröstül szereti, mi meg nem, így mindig leköpesztem ezt a részt. Most meg amúgy is csak Dodinak készült kis adag. Aztán jött a kiszolgálósdi, amivel már a hócipőm megtelt, mert nem vendég és nem is béna! És miután az ásványvíz beterítetett, az újabb morgásnak adott teret, hogy direkt követtem el azt is. Tesó aranyosan kiállt mellettem, és megtartotta eligazítását, onnantól lett megint nyugi. Én értem, ha valaki beteg, az nyűgössé válik, de azért nem kell ok nélkül kötekedni!!! Dodival egyébként újra teljesen szabadon beszélgettünk, szeretem, ha ilyen közvetlen. J

A délután gyorsan telt, blogot írtunk mindketten (blogspottalan változatban), illetve főzőcskéltünk tovább. A makaróni kimondottan jól sikerült, érdekesen különleges ízvilággal rendelkezett, szóval Dodi ügyes! J A Forma-1-et is ki tudtuk beszélgetni, miközben az is kiderült, hogy a szokott időben lesz az eltávozás a Hajmi-taxin. Eszter is ekkortájt kezdett hajdászni, amivel fel is mérgesített alaposan. Dodi megint meglepett, hogy gyakorlatilag levédett megint. :) Tillcsivel való telefonolásunk előtt is a naplóba róttam szorgosan a sorokat, illetve fűtöttem. Majd következett a brazil nagydíj megtekintése, ami kicsit csalódást jelentett, mert esős futamra számítottam, illetve Alonso-tól jobb teljesítményt vártam volna. Bár azért örültem, hogy nem történt csapatutasítás a Red Bull-nál. Persze a GP közben is jókat kacagtunk, ezúttal a kommentátorok hozzászólásaira csaptunk le, és forgatmányoztuk ki őket.

Dodi aztán nem tudta végignézni a nagydíjat, negyed 7 után érkezett Balázs. S a váltás is megvolt, mert Anyát hazahozta valaki, így el tudtak azért köszönni egymástól.

F1 után megtartottam rövid panasznapom (elsősorban Apu miatt, aki Anya szekálására tért át), majd tanultam is egy cseppest. Újra elővettem a számvitelt. Anya meg is tudakolta, hogy milyen megérzésem van, hogy ezt gyakorlom? Igazából semmi se volt, csak ismételtem, ártani nem árt. Amúgy is csak egy feladatot oldottam meg, illetve olvastam át az elméleti részeket újra, és vasárnaphoz képest korán rendeltem magamnak alvást.

***

November első hetének összefoglalóját olvashattátok, kedves olvasóim. Eléggé sok izgalommal járt (utaltam a devecseri helyszíni szemlére), illetve a várakozás is jellemzővé vált megint, de dolgos napokból sem volt hiány a héten, illetve Kedvesemmel is az átlagosnál több időt tölthettünk együtt, ami abszolút pozitív. Úgyhogy jóból és rosszból is kijutott, biztosítva megint a dinamikát. Azért azt mondom, soha rosszabb hetet. Ágyő, én most balra el, de innen folytatás következik! :P