Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Elstartolt 2010. novembere is, most az első heti beszámolót adnám közre változatlanul word-ből átmásolt változatban.
***
Mindenszentek napja ezúttal hétfőre esett, és ebben az évben utoljára volt olyan, hogy hosszú hétvége. Nem mintha ennek jelentését szó szoros értelemben ismerném. Kis családunk életére lebontva viszont ez az ünnepi kezdés azt jelentette, hogy mindenki itthon leledz, és Dodi is szokásostól eltérően megy vissza Győrbe. Tehát leginkább a főzőcske határozta meg a napot mindamellett, hogy pihentünk. Én lélekben elsősorban a keddre összpontosítottam, amikor is Devecserben volt jelenésem munkaügyben. Mit ne mondjak az iszapkatasztrófa miatt tényleg rá kellett készülni erre az útra. Nagyon örültem, amikor Anya közölte, hogy társul hozzám. Este a tervek és a tényleges tevékenységek megegyeztek egymással, így tévéztem. A Félelem és Shrekkentés c. filmet követően befejeztem a blogban a heti posztot, majd A csábítás elmélete c. filmeket néztem meg, illetve belepislantottam az Édesek és mostohák címmel illetettbe is. Tehát megintcsak későre datálódott a vízszinteződés. Apu szekált is mondjuk előzőleg, hogy mivel izgulok azért, úgysem fogok tudni elszunnyadni könnyen. Ám ezzel sok bajom mégsem adódott. :)
Kedd reggel teljesen hétfői hangulatban leledztem, nem tudnám megmondani, miért. Feri bácsi megint korábban érkezett néhány perccel, mint amire beígérkezett, így Apu megint spurizhatott elfelé abszolút kedvetlenül, azt azért hozzá kell tennem. Persze még néhányszor rákérdezett előzőleg arra, hogy biztosan busszal szándékozom-e menni, majd abban maradtunk, hogy a fejleményekről tájékoztassam okvetlenül. Miután eltávozott, átgondoltuk a buszjáratokat (a hazafelé tartóval voltak problémák, így délelőtt Devecser-Noszlop viszonylat eléggé gyér), felmerült az is, hogy mégis a háromnegyed 10-sel megyünk a 8.09-es helyett. Végül aztán maradtunk "az első gondolatnál", ennek megfelelően készülődtünk is. Kicsit még a reggeli tévéműsort is nyomon tudtuk követni, amiben Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár magyarázta a bizonyítványát a tározó kapcsán.
8-ig tartott ez a tévézés, mert a győri járat végtelenül pontos. Ezúttal se volt ez másként, pontosan 8.09-kor jött, ezzel megkezdtük (a biztonság kedvéért teljes áras) utazásunkat a "marsbéli vidékre". Hát a látvány elborzasztott, ami a város elején tárult elénk. Levették a "köszöntjük Devecserben" táblát, a vasúti átjáróhoz helyezték, az is vörösre festődött, és rengeteg mécses vette körül. Akár balra, akár jobbra figyeltünk, mindenütt a pusztulás nyomait véltük felfedezni. Devecser elején található a kastélypark, az ottani fatörzsek háromnegyedéig ért az áradat, a terület pedig vizenyős volt. A fő utcán a házak is vöröselltek, ez így élőben még megdöbbentőbb, mint a fotókon.
A pályaudvaron kicsit tanakodtunk, merre is közelítsük meg a kft. telephelyét. Végül a vasúthoz vezető utcát választottuk. Ezt jól ismerem, mert amikor még a lőrintés busszal jártam Ajkára, szinte mindig errefelé sétáltam. Az utca elején és középtájékon is rendőrök ácsorogtak, mondjuk a rendőrőrs előtt mintha eligazítást is tartottak volna. Illetve maszkos zsarukon kívül védőruhás embereket lehetett még látni. Az első útunkba kerülő rendőrtől megkérdeztük, ajánlja-e ezt az utat, járható-e egyáltalán gyalogoson. Természetesen úticélunkat is tudtára adtuk. S miután zöld jelzést adott, így haladtunk tovább. Gyakorlatilag errefelé minden háznál az ablakpárkányig érhetett az ár. Meg is rémültünk picit, amikor elérkeztünk először a Torna-patak egyik mellékfolyócskájáig. Az is vörösre színeződött. Kicsit arrébb nem is tudtuk hova tenni, maga a Torna miért vöröslik még? De arra is rájöttünk, hogy iszonyat erővel jöhetett az anyag, mert ennek a hidacskának a korlátját is megtépázta alaposan.
Az utca végén aztán megint eligazítást kértünk az ott posztoló rendőrtől, végülis konkrét javaslattal nem élt, azaz átkelhettünk volna a síneken, illetve mehettünk volna a Vasút utcán vissza a 8-as főútig. Előbbi viszont rizikós volt a síneken túli bozótos miatt, illetve mert nem tudtuk, van-e a növényzeten kívül árok, korlát, stb. Maradt tehát a körút. Itt végig figyelni is kellett, mert szennyeződött földdel teli kontéreket szállítottak tehergépjárművek. A 8-as útkereszteződés előtt még egy rendőrtől engedélyt kértünk a továbbhaladásra. A 8-ason pedig elég lassan keltünk át, jelentős forgalmat bonyolított.
Fél 9 felé érkeztünk meg a célhelyre, az irodaépületbe. Meglepett a tábla, miszerint a közgazdasági igazgatóhelyettes tisztségét tölti be Petya anyukája. Így kicsit félve, de bebocsáttatást kértem. Bemutatkozást követően azonnal felajánlotta a tegeződést, amivel éltem is. És hát hellyel kínált, majd rögtön mesélésre biztatott. Elmondtam, amit ilyenkor szoktam, ezúttal a hangsúlyt a szakmai nyelvvizsgáimra fektettem, meg arra, hogy minden ismeretem igyekszem szinten tartani. Jó is, hogy így tettem, mert rákérdezett a könyvelésre is, miután ismertette nagyjából a munkakört. Pénztárt kellene vezetni, illetve a számlákat kontírozni, könyvelni az integrált vállalatirányítási rendszerben (aminek nevére rá is kérdeztem, és ezzel zavarba is sikerült hoznom Zsuzsát, esetleges rosszpont begyűjtve). Itt még próbálta megtudakolni, hogy a munkaidő bejárás szempontjából milyen lenne, mert nem nagyon díjazzák, ha valaki előbb lelécel. Ezen munkaidős kérdés Anya szerint jó nagy marhaság volt, beégettem magam. Szerintem meg egyáltalán nem, ezt is jó tudni. A pénzügyek is szóbakerültek, diplomás minimálbér nem kötelező, mint megtudtam. A főiskola nem kizáró tényező (bér esetén), mint ahogy a rutintalanság sem. Természetesn azonnali kezdés lenne, ami azt jelenti, hogy azért tiszta terepet kapok, illetve instrukciókat könyvelésre, tehát betanulás lenne. Amúgy önéletrajzot is kért, jó is, hogy vittem. Bár itt már bánom, hogy annyit dumáltam, és hivatkoztam a korábbi verziókra. Témát is adtam ezzel, mert megérdeklődte Zsuzsa, hol jártam meghallgatáson, mik a tapasztalataim. Amire még kíváncsi volt (mint ahogy eddig mindenki), hogy a pénzügyi döntések szakirány mit is takarcsol. Jól hangzó neve van alighanem. Itt kiemeltem, hogy minden elmélet sajnos.
Ami annyira nem tetszett, hogy a végén döntés nem született, illetve az is elhúzódhat, mert még az elvárt végzettség se tisztázott, csupán az, hogy angol nyelvtudás szükséges. Valahogy nem stimmelt, hogy a főnök is beleszólhat az egészbe, de úgy, hogy például velem nem is beszélt. Gondolom, arcom ekkor már színváltáson ment keresztül: pirosból lett fehér, mert mindjárt a papírra is gondoltam, amit le kellett adnom a munkaügyi központban. Javasoltam is hirtelen, hogy akkor írja rá, hogy nincs konkrétum még. Biztos, ami biztos alapon felhívta a munkaügyi központot is Zsuzsa, akik megerősítették az általam diktáltat.
Végezetül néhány szót ejtettünk az iszapról, mondjuk csakis kolleginája kapcsán, akiről elmesélte, hogy épp október elején költözött a városba, és most oda is lett a háza. :S Abban maradtunk, hogy majd értesíteni fog minden esetben. Utóbbit azért kétkedve fogadtam az előző negatív tapasztalatok tükrében is. Majd begyűjtöttem Anyát, aki az épület előtt várakozott, és visszabandukoltunk a központba, noszogattam is Anyát sietségre, hogy érjük el a 9.16-os ajkait. Aztán erről lecsúsztunk (nem sokkal maradtunk le róla szerintem), mert a 8-ason megintcsak nehezen keltünk át, illetve folyamatosan figyelni kellett a teherautókra. Ekkor már a főútvonalon jöttünk az elöntött házak mellett megint. Szerintem ekkor mentem bele a sárba is, ami felverődött a nadrágomra hiába is dirigált Anya (az akkor bosszantásnak hatott ám, pláne, hogy abszolút nem volt jókedvem sem). Igazából próbáltam nem félrelépni. A centrumban meglestem a buszt, és szomorúan állapítottam meg, hogy jó másfél óránk adódik a városban. Ez pedig azon körülmények között nem kecsegtetett semmi jóval, sőt, az, hogy ott kellett tartózkodnunk, nyomasztólag hatott ránk. Anyára még inkább, mert szenvedett a por miatt, amit én annyira nem éreztem. Azért szintén kaptam, de nem tehetek róla, hogy nem rendelkez(t)em vadászkutya-szimattal. :S Így kicsit sétáltunk, olyan helyet kellett keresni, ahol nem olyan intenzív a por. Elég rendesen időztünk egy abc-ben, ahol megvettük a reggelit is, és addig se szívtuk a problémás levegőt. Visszafelé tájékoztattam Jó Ügyészkémet az interjú menetéről eléggé röviden és kimérten. Majd Aput is tájékoztattam a helyzetről, nagyon aggódott, hogy hogy érünk haza. Majd visszabandukoltunk a pályaudvarra, menet közben figyelmeztetett egy kedves helyi lakos, hogy jó lesz, ha beáztatom a nacimat mielőbb. Talán ez rémíthette meg Anyát is, így betértünk egy ruhaüzletbe, ahol kaptam két farmert. S végülis megengedték az eladók, hogy rajtam maradhasson az egyik. És hogy ne legyen ennek az új szerzeménynek se vörös az alja, felhajtottam szinte a bakancs száráig. Na innentől jött a tétlen várakozás és nézelődés. Rengeteg teherautó szállította a város elejéről a mocskot Kolontár irányába, gondolom, az arra kijelölt tárolóba. Amúgy a központban is mosták az utakat, túl sok értelmét nem láttam, mert az előbbi konvojokról folyamatosan szállt a por, így a központ is vörös.
Anya eléggé rosszul bírta ezt az ácsorgást, de nekem is megfájdult a fejem. Úgy különösebben a port belélegezve nem éreztem, ám eléggé furcsa volt valami a légkörben. Arra figyeltem fel, hogy a fák tetején mintha köd kavarogna, ám az sokkal inkább por lehetett. Összességében is nyomottság települt ránk, alig vártuk, hogy begördüljön a busz, ami aztán 11-kor jött is, igaz, más kocsiállásra.
A 8-as előtt mosták is a járatot, bár ez nem jelentett valami alapos sikálást. A buszon is az iszapról beszélgettek az emberek, mindenki megdöbbent, hogy lassan eltelik egy hónap, és nem úgy haladnak a takarítással, ahogy kellene. Mi is alig vártuk, hogy beérjünk Ajkára, és hogy végre hazafelé jöhessünk. Majd a központban közöltem Anyával gyaloglási szándékom, mert bizony fél órát nem akartam tétlenül ücsörögni, az alatt az időintervallum alatt éppen haza is érek. És még fizetnem se kell azért. Így kénytelen-kelletlen, de velem tartott, s újra kilátogattunk a temetőbe is.
Majd nagy buzgalmamban, hogy leveressem a bakancsomról a vörös tatyakot, sikerült elbotolnom, és ráesnem Anyára. Mit ne mondjak, tényleg nem véletlen tapicskoltam óvatosan vasárnap. :S Jó fél óra alatt haza is slattyogtunk, bár az igaz, hogy a busz lekerült, de csakis a temetős kitérés miatt történhetett ez.
Nagy örömömre szolgált az elsőbbségi jelzéssel ellátott boríték megpillantása is. :) Ez azt jelentette, hogy az üzleti ügyben ellenszolgáltatást is kaptam. Ebéd után Anya kimosta a viselt ruháinkat kabátostul, s míg a mosógép dolgozott, addig mi a kertben tevékenykedtünk, azaz levágtuk a kukoricaszárat, és el is tüzeltük, amit lehetett. Ezen munkafolyamatban tartanom kellett egy negyed órás pihit, mert túlságosan sokat álldigáltam, és fájtak a lábaim. Végülis a terület több, mint felét elrendeztük.
4 után jöttünk be a kertből, szükségét éreztem annak, hogy leheveredjek, addigra már a derekam is fájt izomlázszerűen (igen-igen, tápos vagyok!). És hát el is aluszikáltam annak rendje s módja szerint, de kimondottan jólesett a pihenés. Az esti Tillcsivel való telefonolásunkat követően Dodival csevegtem, aki a munkáról érdeklődött, de persze pár szekántolást is elejtett. Aztán vacsi, pancsi, és levélírás következett a sorozatleselkedés előtt.
Szerda délelőtt gyorsan suhogott elfelé, összehalmozódott jelentősebb vasalnivaló ruha, így leginkább azzal foglalkoztam. A mángorlást csak a postás érkezése szakajtotta félbe kicsit, elég sokat időzött a kapu előtt, gondoltam, aláírnivalót hozott, ám tévedtem. Semmi jelentős küldemény nem érkezett (esetleges pályázati doksikat várok vissza, illetve levelet a Hadkiegészítő Parancsnokságtól). Majd úgy döntöttem, hogy a kukoricaszárakat lenyesem (már ami maradt, remélve, hogy ezzel az izmosláz is múlik valamelyest), és kupcokat hozok létre, amit aztán Anya vagy Apu alkalmasabb időben elégethet. Előzőleg kicsit morbid humort vettem elő pont a pernye kapcsán, hogy fel kéne ajánlani gátépítési célokra. Amúgy nem szeretem a nagy füsttel járó tüzelést. Szóval neki is veselkedtem a munkának, hamarosan társaságot is kaptam, kutyáink csak-csak kiszöktek a kertbe. Kifigyeltem, futkároztak, illetve kincskereséssel is foglalkoztak, vagy régészeti feltárásokkal, ugyanis jelentős ásási folyamatokat indítottak el. :D Persze az ellenőrzés is elmaradhatatlannak bizonyult a Chappy részéről, ha elégedett, azt ugrálással jelzi szerintem. :D
Végülis negyed kertnyi terület maradt, elfogyott a kezdeti lelkesedésem és türelmem, meg aztán visszahűsült. Így dél körül bejöttünk kutyusokkal együtt, akik az első hívó szóra vágtáztak is befelé. Aztán kicsit szusszantam, megebédeltem, majd kitakarítottam két szobát pihenésképpen. Közben azért figyeltem a telefont is, ami csak nem szólalt meg. :S 2 körül zengedezett egyedül a készülék, Apu jelentkezett le, aminek örültem is. Elég sokat gondoltam rá a délelőtt során. Utána elmélyedni próbáltam a számvitelkönyvben, ez most csak elméleti ismerettuningot jelentett, konkrét feladatmegoldást nem. Az egy következő körre marad.
És hogy ne kelljen kapkodnom, időben nekiveselkedtem cihelődni, kicsit dilemmáztam is, hogy vajon a busz vélelten nem később közlekedik-e úgy 10 perccel. Mert ha ezen eset áll fenn, akkor ráértem volna az indulással. Végül aztán maradtam a negyed 4-es hazulról eltávozásnál. Mérgelődtem is magamban egy sort, amiért az eső elkezdett föcsögni, hiszen így az összehalmozott kukoricaszárak beázhattak, ami az égetést nehezíti. Számítottam is a letolásra innentől fogva, mert amúgy letiltódtam erről a ténykedésről. S persze előérzetem is helyesnek bizonyult, mert az őszi szünetre tekintettel a járat 15.55-ös indulási idővel rendelkezett.
Tillcsivel aztán nagyon kiszámoltuk az érkezést, tényleg épphogy leszállingóztam a járatról, már jött is az övé. Anya miatt aggódtam kicsit, hogy nem szóltam neki az új közlekedési rendről, ami tanszünetben érvényes. Azaz, hogy a 3.40-es 10 perccel előbbrekerül ilyenkor, utána csak 4.40-es van. Arra is gondoltam, hogy szegénykém rápacsált, mert úgy szokott odaesni a 3.40-esre is. S azért is kellett megnézni, hogy nem sétált-e fel a központba. A Jó Ügyésszel megejtett városi sétát borzalmasan élveztem, de tényleg kellett is a levegő, mert borzalmasan kavargott a gyomrom. Andalgásunk vége felé egy telefontesztet is beiktattunk, mókás volt egymást egy méterről hívni. A térerő itt tökéletesnek mutatkozott. Tillcsibém a mondásaival gyakran falhozállított, de nagyon jól szórakoztam. 6 körül érkeztünk meg hozzájuk, s rögtön rendelkezésemre is bocsátotta a gépét, ráadásul jawstalanul. Amikor megláttam a 94 darab e-mail-t, hát elcsodálkoztam. Aztán elég hamar szelektáltam ám, a reklámlevelek a kukában végezték az iwiw-es, facebook-os értesítőkkel együtt, ezen közösségi oldalak hanyagolódtak, csak az álláspályázatokra fókuszáltam. Közben azért Zoli játékára is vethettem egy pillantást, és ez menten nosztalgikus gondolatokat is keltett (régi szép idők jutottak eszembe, amikor például költségvetési ismeretek elsajátítása helyett vadul Heroes-oztunk Dodival J)
Hazafelé nagyon említésre méltó eset nem történt, azonkívül, hogy ezúttal nem kellett nagyon szaladnom. Itthon Anya máglyarakással várt, amibe épphogy csak belekóstoltam, mert hívni kellett Aput. Majd miután Tillcsivel is beszéltünk a másnapi tervekről, értékeltünk Anyával, akinek kimondottan jó napja lehetett, mert kitakarította a harmadik szobát, sütött, fűtött, és a játékában is megnyert egy újabb pályát. J S ahogy az szerdán is lenni szokott, ismét csak sorozatnézéssel zártam az estét. Abszolút igaz, hogy a netelés helyett tévézés van.
Csütörtök délelőtt aztán megejtettem a szerdáról elmaradt vasárlást, majd fénymásoltattam, hogy frissíthessem végzettségbeli adataimat a munkaügyi központ nyilvántartásában, bízva kicsit a kiközvetítéses rendszerben is. Így jobb, ha tudják, hogy németül is beszélek. Ezenkívül a közvetítő lapot is le kellett adnom. Alapvetően megint 10 percen belül végeztem volna, ha az előbb említett dolgokat nem akarom rögzítetni, ezért kaptam sorszámot is, amivel majdnem egy órás várakozásra kényszerültem. Eközben lettem figyelmes a faliújságon sorakozó hirdetéseknél a számlázóra, s ott bizony fehéren-feketén szerepelt az elvárt végzettség is, ami nem diplomát foglalt magában. Az angolt viszont kiemelték. Szóval kicsit ellentmondásosnak minősítettem ezt az álláskiírást.
Amúgy vinnem is kellett volna valami olvasnivalót az említett holtidőre. Érdekes sorrendben következtek egymás után a sorszámok, tuti, véletlenszám-generátorral húzták őket. Legalábbis én nem találtam logikát a nagy-nagy ugrándozásokban (pl.: 44 után 90, majd 73, aztán 85 - enyém volt a 89-es). Sokan amúgy nem várakoztunk, csak az ügyintézést minősíteném lassúnak. És úgy elgondolkodtam közben, hogy én ezt is meggyorsítanám, mindenki minél előbb mehetne a dolgára, és nagyon kajaidőt se tartanék. Amúgy ez a nagy bajom, minden a nyugis étkezés rovására megy. :S
Szimpinek tűnt a pasas, aki kiközvetített, és hát az is kitűnt, hogy az ajánlatoknál azért nézi azt is, hogy a bejárással esetleg hogy tudja a jelölt egyeztetni az adott munkát. Nálam is megjegyezte a borszörcsöki állásajánlatnál, amit épp ottlétemkor talált és amihez a mérlegképes szükségeltetett volna, hogy nem egyszerű oda átjárni Noszlopról, de azért nem is lehetetlen. Nem tudom, miért nem hitték el, hogy az egyetemi diplomát nem kötötték mérlegképes könyvelői képesítés meglétéhez, pusztán a két szakmai nyelvvizsgához. Az ügyintéző hölgy is álláskeresésemről tudakolódott, majd rögzítette a rendszerükben a változásokat. Ezután Tillcsiékhez masíroztam, megzavarva ebédelésüket.
Kicsit beszélgettünk, majd újabb farkasgyepűi kirándulás következett. Fél 2 tájékán érkeztünk meg a kórházhoz, ezúttal csak Anna nénit találtuk a társalgóban. Kisvártatva azért Apu is megérkezett, és remek hangulatú csevegés bontakozott ki Zoli és közte, miközben Marcsi és Tillcsi Anna nénit biztatgatták, aki azért már jobb színben leledzett az előző héthez képest. És hát jó volt érezni, hogy szimpatizál velem. Egy darabon ki is kísért minket. Ezúttal könnyedén suhogtunk visszafelé a 20 fokos emelkedőn, hiszen a csomagokat Zoli vitte.
A hazaút óvatosra (merthogy útjavítást eszközöltek Gyepes-Noszlop közt), ám annál beszédesebbre sikeredett, aminek örültem is. Mint ahogy annak is, hogy Tillcsibém nálunk töltötte a délutánt. Persze azt hittem, a többiek is időznek Kis lakunkban egy csöppest, így biztos, ami biztos alapon az őrző-védő szolgálatunkat elcsukkantottam. Azonban ez most se ment oly könnyedén, Chappy a kapunyitáskor ismét csak kiszökkent üdvözölni Tillcsit, ám meglepően jámbor énjét mutatta. Aztán kezdetét vette a kicsomagolási folyamat, aminél Apu folyamatosan sürgetett. Legszívesebben ott is hagytam volna, hiszen nem egy veszedelmes feladatról volt szó. Miután végeztünk, akkor meg mesedélutánt tartott, ami egészen Anya megérkezéséig tartott.
Nagyjából ekkor kezdett zengedezni a lovefonom, és nem kis meghökkenésemre Tillcsibém keresett. Eredendően azt is hittem, hogy a Jó Ügyészkém rácsüccsent a telefonra, ami aztán önálló életet kezdett élni. Zoli próbálta eljátszani nem túl hitelesen tesóját, akivel amúgy beszélni kívánt. Ezen beszélgetés aztán kis riadalmat is keltett, nevezetesen az, hogy Kedvesemnek egy jogi előadást kell tartania másnap. Na, ilyenkor bosszantott elmondhatatlanul, hogy nincs netünk, így esélyem se volt arra, hogy segítsek neki legalább az anyaggyűjtésben. :S Végül valamelyest azért sikerült megfeledkeznünk erről a dologról egy teszt segítségével. Ahogy az lenni szokott, jó társaságban most is repült az idő, hamar elérkezett az indulás pillanata, amit sietősre is kellett vennünk, hiszen senki sem ácsorgott a buszmegállóban, a távolban pedig busz hangját véltük felfedezni. Tévesen. Így várakoztunk egy kicsikét, mint ahogy a központban is a győri járat begördülésére. Ezúttal elég népes utazóközönséggel kellett szembesülnünk, így a 20 perces utat végigálltuk inkább, hogy ne kelljen elválunk egymástól egy percre sem.
Szép lassacskán meneteltünk haza, ahol kisebb összecsapás lógott a levegőben Zoli és Tillcsi között, amiért a másnapot még véletlenül se vehette ki Jó Ügyészkém a vérvételt követően. Kicsit meg is rémültem, mert Tillcsi nagyon elsápadt. Nem tudtam jobbat kieszelni hirtelen, mint meghívni hozzánk. Ez függőbe helyeződött, mert vissza kellett caplatnom a városba. A központban való pár perces várakozás során szomorúan értesültem a tényről, hogy a szomszéd bácsi kiment a divatból. Itthon semmi lényeges nem történt, tévézéssel fejeztem be a napot, és némi vigyorral is, amit a Fábry show hozott felszínre.
Pénteken ragyogó napsütésre ébredtem ismét csak telefon/postásváró hangulatban. Érkezett is aláfirkálmányoznivaló megint, egyből 3 is, kitűzték a lopási ügy tárgyalási időpontját. Majd miután megfőztem a paprikás pityókát, úgy határoztam, hogy a maradék kukoricaszárat is lemesem. A vénasszonyok nyarán aztán neki is kellett vetkőznöm, de élveztem a sütkérezést is. A munkával pedig szépen apránként haladtam is: előbb szárt vágtam, majd azokat kisebb kupacokba gyűjtöttem. Ellenőreim is voltak természetesen, Chappy és Aliz nagy kedvvel kerestek kincset megint, amit időnként rámugrándozással szakítottak meg. A kert végében csordogáló kis patak nagy tetszést aratott az ebeknél is. Kisvártatva Apu is megszaladt, jelenteni, hogy megy a házidokihoz.
Miután távozott a földterületről, még jó 20 percet munkálkodtam. Aztán kidőltem, mint egy zsák, kellemesen el is fáradtam. Épp pihenésem töltöttem, mikor rejtett számmal hívott „egy szerelőfajzat”, azaz a trükkös Jó Ügyész, hogy elfogadná szíves invitálásomat. Ezután lassanként hazaért mindenki, és 4 körül Tillcsiék is megérkeztek, és ezúttal beszélgetésre is sor került. Távozásukkor nagy kutyadögönyözésbe kezdtünk, amit Aliz békésen tűrt is. 
Majd Dodi noszogatására fotózkodtunk kicsit. Vacsorára sajtot készítettem, mindenki ki is gyűlt a konyhába. A jóízű lakmározást követően képeket néztem, játszottam kicsit, míg Tillcsi kénytelen-kelletlen Apu előadásához bólogathatott. Ezt elégeltem meg egy idő után, és tévézési szándékom jelentettem be, Tillcsi pedig velem tartott elfelé. A sorozatlesből aztán semmi se lett, inkább csevegtünk, Kedvesem pedig néha fejtvényt adott. Azt próbáltam kitalálni, hogy vajon min nevet huzamosan, jó 10 percig. Dodi megjelenésével aztán erre nem derült fény. Míg én zuhiztam, illetve kakaót készítettem, addig a fiúk beszélgettek. Tesót is sikerült kiröhögnöm, amikor vadul legyeket és egyéb repülő rovarokat irtott szobájában, nagyban mellécsapkodva. J Majd Tillcsivel hajnalba nyúlóan értekeztünk pancsit követően. Így borítékolható volt, hogy megint tudjuk kipihenni magunkat. A lovefon aztán ébresztett is háromnegyed 6-kor, jelezve az inzulinolási időt. Én frissen-fitten próbáltam meg kiugrani az ágyikóból, és szervírozni a reggelit. Utána legszívesebben még visszatenciztem volna, végül aztán aktív pihenés lett a dologból. Észrevétlenül következett el a tízóraiidő, azzal együtt a buszra indulás is, melyre ki is kellett lépnünk.
Hazafelé nagyon gondolkodtam, hogy a szomszédasszonyunknak, Gyöngyi néninek részvétet kívánok, végül aztán nem léptem oda hozzá, mert közben jöttek vásárlói is. Így aztán lassan, de biztosan hazalépdeltem, útközben csak kétszer csókolomoztak le pónifajzatok. :D:D:D Majd megfőztem a kelkáposzta-főzeléket, kicsit tévéztem, majd úgy döntöttem, hogy aluszom egy kicsit. Ez elég jól sikerült, még akkor is, ha számtalanszor felriadtam arra, hogy Apu jajjgat, és/vagy Anyát szekántolja. De ezzel együtt is jó 3 órát pihentettem szemeim. :)
Aztán ebédeltem, ami beillett volna uzsinak is, és következett is a Forma-1-les. Lehetett volna izgalmasabb is a brazíliai időmérő, bár a futam így is érdekesnek ígérkezett. F1 után megint ettünk, finom melegszendvicseket, majd Doditól megkaparintottam a fotókat, melyek tömörítésével bíbelődtem hosszasan. Az estét pedig X-faktorális zárta, és Kis-ítészkedés, ami nagyon szórakoztatónak bizonyult.
Vasárnap fő feladatát az elemórzsiagyártás jelentette. Így aztán kávézás után indítottam is a főzőcskemókát, legelőször is az ebédünknek láttam neki. Apuval már ekkor összemorogtunk kicsit, mert nem engedtem húst szeletelni, köbméteres darabokat szokott nyesni, amivel aztán csak az utómeló van! :S Amúgy se tudtam a pörköltön kívül Dodi mit óhajtana vinni, hiszen a kajalistáért is hiába könyörögtem szombaton. :S De úgy gondoltam, a sajtot örömmel fogyasztaná, így azt készítettem. S délre kész is lett két menü. Addigra már tesó is megébredezett, így iránymutatást adott ételekre vonatkozóan, és jelezte is, hogy a makarónit majd ő megcsinálja. Örültem is neki.
Apuval viszont megint jól összevesztünk, miután beszólt a csirkecombok sütése miatt. Ő ugyanis bőröstül szereti, mi meg nem, így mindig leköpesztem ezt a részt. Most meg amúgy is csak Dodinak készült kis adag. Aztán jött a kiszolgálósdi, amivel már a hócipőm megtelt, mert nem vendég és nem is béna! És miután az ásványvíz beterítetett, az újabb morgásnak adott teret, hogy direkt követtem el azt is. Tesó aranyosan kiállt mellettem, és megtartotta eligazítását, onnantól lett megint nyugi. Én értem, ha valaki beteg, az nyűgössé válik, de azért nem kell ok nélkül kötekedni!!! Dodival egyébként újra teljesen szabadon beszélgettünk, szeretem, ha ilyen közvetlen. J
A délután gyorsan telt, blogot írtunk mindketten (blogspottalan változatban), illetve főzőcskéltünk tovább. A makaróni kimondottan jól sikerült, érdekesen különleges ízvilággal rendelkezett, szóval Dodi ügyes! J A Forma-1-et is ki tudtuk beszélgetni, miközben az is kiderült, hogy a szokott időben lesz az eltávozás a Hajmi-taxin. Eszter is ekkortájt kezdett hajdászni, amivel fel is mérgesített alaposan. Dodi megint meglepett, hogy gyakorlatilag levédett megint. :) Tillcsivel való telefonolásunk előtt is a naplóba róttam szorgosan a sorokat, illetve fűtöttem. Majd következett a brazil nagydíj megtekintése, ami kicsit csalódást jelentett, mert esős futamra számítottam, illetve Alonso-tól jobb teljesítményt vártam volna. Bár azért örültem, hogy nem történt csapatutasítás a Red Bull-nál. Persze a GP közben is jókat kacagtunk, ezúttal a kommentátorok hozzászólásaira csaptunk le, és forgatmányoztuk ki őket.
Dodi aztán nem tudta végignézni a nagydíjat, negyed 7 után érkezett Balázs. S a váltás is megvolt, mert Anyát hazahozta valaki, így el tudtak azért köszönni egymástól.
F1 után megtartottam rövid panasznapom (elsősorban Apu miatt, aki Anya szekálására tért át), majd tanultam is egy cseppest. Újra elővettem a számvitelt. Anya meg is tudakolta, hogy milyen megérzésem van, hogy ezt gyakorlom? Igazából semmi se volt, csak ismételtem, ártani nem árt. Amúgy is csak egy feladatot oldottam meg, illetve olvastam át az elméleti részeket újra, és vasárnaphoz képest korán rendeltem magamnak alvást.
***
November első hetének összefoglalóját olvashattátok, kedves olvasóim. Eléggé sok izgalommal járt (utaltam a devecseri helyszíni szemlére), illetve a várakozás is jellemzővé vált megint, de dolgos napokból sem volt hiány a héten, illetve Kedvesemmel is az átlagosnál több időt tölthettünk együtt, ami abszolút pozitív. Úgyhogy jóból és rosszból is kijutott, biztosítva megint a dinamikát. Azért azt mondom, soha rosszabb hetet. Ágyő, én most balra el, de innen folytatás következik! :P
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése