Nyár végi összefoglalat :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

A tartalmas nyaralást követően aztán tovább pörögtek az események és néhány problémára is megoldást kellett találni. De nézzük ezeket csak szépen sorjában. :)

A kirándulásunkról hazatérve nagyon meghatározóak voltak a begyűjtött élmények, és másnap – bár jól megérdemelt egy hetes szabadságomat kezdtem tölteni – tiszteletteljes meghívást kaptam Ibolyka Anyától a névnapjának kollegák körében tartott megünneplésére. És második Anyámnak nem mondhattam nemet. Közben azért a magánéleti téren is rendet kellett teremteni, s ez prioritást is élvezett. Mert időközben Attila felhívott, és sikerült összemorogni telefonon keresztül is. Ám végül személyes tisztázásban maradtunk, elvégre ez nem telefontéma, s kedd délutánt jelöltük ki dátumként.

A nagy beszélgetést követően aztán vágtázhattam is a névnapra, szerencsére Odett-tel ment minden szépen néhány melléváltást leszámítva, olyankor persze jó dühös szoktam lenni magamra. És az új fékbetétek is kiválóan teljesítettek.

És meglepődtem, hogy mekkora szeretettel fogadtak a munkahelyen a kollegák és hallgatták az élménybeszámolót a kirándulásról. Így járhattam szobáról szobára, de ez a nap merőben eltért a hagyományos munkanaptól. Valahogy éreztem is a szabad-létet, hogy most bárkinek odavághatom, hogy civilben tartózkodom a Hársfa utcában. És a képcserebere is jól sikerült. A névnapra végül egy óra magasságában került sor, szokás szerint a pénzügyi osztályon gyűltünk egybe és fogyasztottuk el a süteményeket illetve ki-ki a salátát és húskrémet pirított kenyérrel. A magam részéről végigkóstáltam mindent. Ez az esemény az átlagosnál jobban sikerült, bár érezhetővé vált, hogy hiányzik az a személy, aki a lököttségeivel feldobja az összejövetelt és kizökkenti a népséget a napi rutinok közül.

A nap el is húzódott jól, így három óra körül indultam kis vásárlást követően haza. Otthon aztán adódtak bonyodalmak, Alízka orrolt még Odettre, illetve az összes gépjárműre, és szaladt ki a forgalmat felborítani. Nem hallgatott a szép szóra, és hogy megnyugodjon, jobbnak láttam továbbgurulni, és az oroszi kereszteződésben visszafordulni, hogy az eb nyugodalomra leljen addig is. Nagyjából meg is történt ez, és az utálatos garázsmenetet is sikerült abszolválnom.  (Ti.: a garázsra nem lehet egyből ráfordulni, egy hátramenetet is be kell iktatni. És oda kell figyelni, mert az ajtóktól és a faltól jó két-két centiméter marad csak el, ha be akarok hajtani a helyiségbe. Az enyhe emelkedőről ne is beszéljek, ami kiváló terep ad a motor lefullasztásának. Így korábban megesett, hogy kinnmaradt a jármű, mivel képtelen voltam belőni a jó távolságokat, Attilát meg nem akartam megkérni, hogy ugyan már járjon be nekem…)

Aztán szépen lehetett készülnöm a nagy elbeszélgetésre, amely vízválasztóként is szolgált előérzetem szerint. No igen, itt volt az ideje, hogy felszínre kerüljön néhány olyan dolog, amelyekről titkon azt reméltem, hogy megoldódnak maguktól az idő előrehaladtával. Jobban belegondolva ismét csak a kapcsolatban való helyemet láttam megingottnak, miután eléggé háttérbeszorultam. Igen, rettentően berágtam, amiért a haveri születésnapot preferálta ahelyett, hogy értem jön. És kicsit Máté jutott eszembe, hogy ez esetben is visszaüt a türelmem és megértésem, és leszek pofáraejtve ismételten. Szóval mindenképpen kellett ez a megbeszélés, amelyre sor is került.

Busszal érkeztem ezúttal, mert még jellemző volt, hogy az érzelmeimet rávetítem szegény gépjárműre, az pedig nem lett volna nyerő senkinek sem. Attiláék túlóráztak ekkor is, így a fél ötös találkára munkából érkezett. És most ő is buszhoz kötődött, ami picit furán is hatott a megszokottakhoz képest. Rövid, kissé távolságtartó üdvözléseket követően a kedvenc helyünkre sétáltunk előkészítve időközben a nagy monológokat.

Majd egy teraszon elhelyezett asztalhoz letelepve leadtuk rendelésünket. S a nagy beszélgetés legeslegelején arra lettem figyelmes, hogy Attila egy kis papírzsacskót szorongat. Legnagyobb meglepetésemre kisvártatva át is nyújtotta nekem azt. A tasak egy Szent Kristóf medált rejtett, akiről tudnivaló, hogy az utazók védőszentje. (Korábban beszéltünk már a különféle autós kellékekről, és azt is tudta, hogy szeretnék egy rózsafüzért felszerelni a belső visszapillantó tükrömre. És már akkor pedzegette, hogy Kristóf az igazi védő). Szóval a beszélgetés felvezetése könnyedebbre sikerült. A lényeg, hogy kölcsönösen nem értettük a másikunkat. Ám az eszmefuttatás nem ütött meg sértő hangnemet egy pillanatra sem, ami nagyon tetszett. Mint ahogy az is, hogy Attila részéről megvolt (megvan) a kompromisszumkészség is.

No jó, és tényleg nem árult zsákbamacskát: már ismerkedésünk kezdetén elmondta, hogy sokat maszekol. És most elárulta, hogy a haverok is fontosak az életében, mivel gyakran kisegítik egymást mind anyagi értelemben, mind munkában való kölcsönös segítségnyújtás terén. Én is elmondtam a félelmeimet, utalva a korábbi magánéleti buktáimra. És abban maradtunk, hogy új alapokra helyeződünk. Addigra a finom gyros tál is elpusztult, majd visszacaplattunk a pályaudvarra, és feltettem Attilát a buszra. Aki akkor azon aggodalmaskodott, hogy a járatomig hátralévő 20 percben mit is fogok csinálni. :) Hát miután az autóbusz kigördült, elindultam sétálni.

És mindenképpen védett helyre akartam húzódni, s ezt a Nagytemplomban meg is találtam. Momunentális épület egyébként, és a templom is lenyűgöző. Hazatérve aztán azon nyomban felszereltem a belső tükörre a Kristóf medált, és elégedetten adtam Attila tudtára, hogy szerencsésen hazakapickálóztam, illetve ezentúl az autóban is van valami, amiről egyből rá fogok asszociálni. :) S így lett a kis függőnek hatalmas eszmei értéke…:) És minden jó, ha a sorok rendeződnek.

Olyannyira, hogy hétvégére meghívtam magunkhoz. Régóta terveztünk egy bográcsolást, így ennek apropójából invitáltam meg Attilát. És mivel már unszolt egy ideje a vezetési bemutatóval, így gondoltam azt is megejtjük. Mondjuk meg kell jegyeznem, féltem is a dologtól nagyon, hogy majd úgy járok, mint az öreggel, és mindenbe bele fog dumálni…

Az elfoglaltságai miatt ezúttal is későn érkezett hozzánk, morcos is voltam miatta. De elég hamar feloldódtam hála a család közbenjárásának.

Persze sikerült kicsit összevitázni Anyával, mert a csúszás miatt elhalasztotta volna az egész bográcsolást. Én meg elővettem a nagyon határozott énemet, és csakazértis bevásárlásra noszogattam Attilát a nagy eszmecseréket követően. Így történt, hogy 8 óra körül elindultunk paprikát vételményezni az egyik kereskedelmi üzletláncba (tacskóként emlegetve, hogy ne reklámozzak ingyen és bérmentve).

Kicsit izgultam, hogy hogy vajon sikerülni az autózás, néha hibáztam is észrevehetően talán emiatt is. Attila nem szólt amúgy egyetlen szót sem. A tacskóban gyorsan elintéztük a vásárlást, sőt, még egy ismerősével is összefutott. Kezdtem hinni, hogy tényleg nem lehet úgy kimozdulnunk, hogy valakivel ne ütközzünk…Hazafelé valamiért lelkessé váltam, élveztem a vezetést, így még Orosziba is átugrottunk.

Így esett meg, hogy majdnem 9 órára értünk haza. A garázsmenetet követően pedig megkaptam az értékelést is Attilától, és a tanácsait, miszerint a váltásokat kezeljen lágyabban, a kuplungról ne ugrándozzak lefelé, és ne foglalkozzak annyit a mögöttes forgalommal. Magamba is szívtam gondolatait, és igyekeztem megfogadni a hasznosságokat. Ezután kezdődhetett a bográcsolás, amit a többiek még mindig nem szívleltek…Egy huszárvágással más színteret is választottak az eseménynek, és előre is siettek felszedni pár bokor paradicsomot a kiskertből a tüzelés megindítása mellett.

Igen, ezúttal mama házánál főzőcskéztünk az andalító félhomályban. :) Mert én is gyorsan összekaptam magam és felsétáltam a főzési kellékekkel a házhoz. A tűz akkor már izzott javában Dodinak köszönhetően a téglákkal körberakott helyen. S gyorsan leszeltük a paprikát, majd mehetett is a hagyma mellé a kondérba, ahol lassú tűzön pirult. Épp két kavarás közt voltam, mikor megjelentek a hátrahagyottak: Attila és az öreg. Meg is kaptam, hogy a ház új információkkal szolgált. Körül is leselkedett, ami kicsit bántott, mert magam akartam bemutatni a területet. S az önkiszolgáló lét miatt szintén le lettem durungolva ősök által, ami szívetmelengető volt. De hát ők már csak ilyenek.

Közben a lecsó rotyogott, bár a láng vesztett erejéből. Attila aztán hajtóvadászatot is indított egy „fújtatóért” felidézve néhány történetet, amiből kiderült, hogy ő nagy tűzmester. Egy tálcát sikerült is e célra előiperítenie, és lelkesen szította a tüzet. És ha már ebben megfáradt, meg is örvendeztettem egy hátmasszázzsal, ami különösen jólesett a csuklyásizmának.

Már 10 óra is elmúlt, mire készen lett az étek, de a hangulatnak köszönhetően észre se vettük az idő gyors haladását. A tálalásnál az öreg új szerzeményű zseblámpája jó szolgálatot tett, és romantikussá varázsolta az étkezést. Újabb információval is gazdagabb lettem, amikor Bubbám arra kért, hogy étekszaporító lecsókolbász nélkül szervírozzak neki. S bár a lecsó maga sótlan lett, de öröm volt nézni, ahogy jó étvággyal fogyasztja a kedves a kosztot, és még repetát is kér. :) Ennél nagyobb elismerés nem kell egy szakácsnak, úgy hiszem.

Már majdnem éjfélre is járt az idő, amikor gondosan elfojtottuk a tüzet, elcsomagoltuk a kellékeket, és hazaindultunk. Kicsit ambivalens érzéseim lettek, mert Bubbám hamar haza akart érni a másnapi nagy faaprító akcióra tekintettel, és ez se sikerült neki. Ám azért remek volt ez az este, és reméltem, hogy ő is jól érezte magát. Na igen, ezek a bogrács mókák általában kellemes kikapcsolódást nyújtanak.

Augusztusról tehát meg kell jegyeznem, hogy remekbeszabott hónap volt, rengeteg élményt hozott. Mind pozitív, mind negatív értelemben. És idekívánkozó tény, hogy sikerült egy hetet irodától távol töltenem, ami példátlan eddigi omlós pályafutásomat tekintve. Illetve plusztapasztalatot is kaptam saját autóm vezetéséből, mert az esős kondíciókkal is megismerkedtem, miután Dodit fuvaroztam Devecserbe.

A munka front augusztus végén kezdett bedúsulni ismételten, szóval a szabadság jó időben lett kivéve. Na igen, számítani lehetett a többletmelóra is, miután zajlanak az összevonások. A régiós féléves beszámoló gyártása rengeteg energiát igényelt, mivel az ellenőrzéseket is megkaptuk. S akkor még nem sejtettem, hogy a sajátunkban is lesz hiba…innentől érintett kelletlenül a dolog, hogy elbaltáztam…Ez a maratoni iram aztán megakadályozta, hogy Bubbával tartsak egy barátjának esküvőjére, ahol ő maga töltötte be egyébként a ceremóniamester (avagy vőfély) szerepét. Pedig készültem az eseményre, megvolt a ruha, és időpont is a kozmetikushoz…Ezzel újra választás elé kerültem, és ez adta a kapcsolat próbáját is. Végül Attila mulatott, és szórakoztatott (bár inkább fordított sorrend a helyes), én pedig tevékenykedtem másutt a hétvége során. Persze a számlámra biztos bekönyvelte a negatív történésekhez, ám nem tette szóvá egyetlen alkalommal sem.

No, de ezen bejegyzésembe ennyi fért, folytatom a sort szeptemberrel! ;) Hamarosan jövök…:)

Nyaralás - 3. nap

Üdvözlet kedveseim!

El is érkeztünk nyaralásos élménytaglalásom utolsó napjának krónikájához, mely jelen bejegyzés fő szálát képezi majd. A második nap kicsit lagymatagabbra sikerült, mint az előző, de hát szép az, amikor a változatosság gyönyörködtet.

Szóval ismételten 8 órától lehetett reggeli lakomázást csapni, így igyekeztünk pontosan odaérkeződni, hogy a pakolásra is maradjon kellő idő. Persze én már előzőleg megpróbáltam összerendezni soraimat, főként az akksikat nem otthagyni a töltővel egyetemben. És a ruhapróbát is megtartottam. :) Egyébként kellemes időjárási körülmények fogadtak minket és napsütés ígérkezett.

A reggeli falatozást ismét csak a hátsó asztalnál helyet foglalva ejtettük meg a jól ismert társaság körében, miután betankoltunk a svédasztalról harapnivalókkal. Maradtam a bevált felvágott, főtt tojás, kenyér kombinációnál, de a felkarikázott házi kolbászt is megízleltem. És a reggeli végén Dodi vendége voltam egy kávéra, ami valljuk be, hiányzott korábban. Persze az Anyusé a legfinomabb fekete, de azért kellett a pörgetés. Kajolást követően szétnéztem én is az étterem környékén, és magamhoz képest  meglepő módon mindenhova felkapaszkodtam, ahova lehetett. A kilátás pazarnak mutatkozott ismételten. És ugye a tériszonyt is csak úgy lehet legyűrni, ha teszünk is érte. Illetve jót hintáztam a különteremben, miközben megismertük a szállásadó tinédzser fiának szomorú történetét, s megtudtuk az okot, hogy Vili az emlékező gyászmise miatt nem tart velünk a vidék bebarangolásánál. :(

Majd 9 előtt valamivel sikerült összepakolásznunk, és rendezett körülmények között elhagyni a szállásunkat. És meg is kezdtük utunkat. Az aznapi program az Őrség tájainak megismerése volt. Elsőként Viszákra látogattunk át, ahol az Üvegtigris egyik színészének Pajtaszínházába is meghívást kaptunk. Teszem hozzá, a pasi számomra teljesen noname volt, és valószínű, az invitálás is csak PR-fogás...Ő itt vett telket, és a Pajtaszínháza kiállításoknak valamint egyéb rendezvényeknek ad helyet a felújítása óta. Az üdvözlő körök után bemutatásra került Minerva fantázianevű művésznő, akinek festményeit tekinthettük meg. Hát a képek nem mondanám, hogy megfogtak, és talán a többiekre is igaz volt ez. Inkább a két hatalmas darázsfészek volt az, ami az érdeklődés középpontjába került. Sajnos gondolataimat itt megint az Attila általi válaszüzenetben tapasztalt értetlenség határozta meg (na igen, ugyanis jelentéktelen kalandnak éreztem magam akkor már).

Ám igyekeztem figyelemmel kísérni mindent. És fotózni. Bár fura módon az akksik 0 töltöttséget jeleztek, és néha hadakoztam is a ki-bekapcsolással. Olyankor cseréltünk akksikat Dodival, bízva a javulásban. :) Kicsit egyébként ő is távolodott tőlem, ami megintcsak bántott.

A Pajtaszínházban ezután a használati tárgyakat vizslathattuk meg, ami már izgalmasabbnak hatott. Itt egy festményt emelnék ki viszont. Ennek különlegessége az volt, hogy az arc minden szögből más formát mutatott. Érdekelt volna, milyen technikával készítették, ez függő kérdés maradt.

Majd folytattuk utunkat az ún. Tündérkert felé a színész úrral egyetemben. Ez a megnevezést egy gyümölcsfa-csemetést jelentett, és a növényeket gyermekek születésekor ültették, és látták el névtáblával is. Népszerűnek látszott ezen dolog - bár jegyzem meg, például Ajkán is divat a csecsemőnek fát ültetni - ha már az ország másik feléből is érkeztek szülők egy-egy fával. Azért egy-egy fa neve megragadta a fantáziámat, például a mosolygó alma. :) Dodi aztán meg-megemlítette a saját tündérkertünket is. :):):)

Ezután visszavittük a színészt Viszák központjába, ahol mi is rendezhettük ügyeinket. :)

Majd indultunk is tovább Pankaszra, ahol a haranglábat néztük meg. Ez be is villant emlékeimbe, már jártam itt korábban. :) Azért végighallgattuk a harangláb történetét, ez a kis időutazás tetszett, el is képzeltem  a jelzéseket. A környezet is lenyűgözött. Mint ahogy a következő nevezetesség, a szalafői falumúzeum is a sokat emlegetett szerekkel, amelyek az utcák elődjeinek tekinthetőek. Valahogy vonzónak találom a letűnt korokat, jó betekintést nyerni ezekbe az időkbe egy-egy megmaradt emlék nyomán. Itt egy bájos fiatal lányka volt az idegenvezetőnk, segítségével idéződött fel egy-egy parasztház története az építészeti fejlődéssel együtt. Szóval szét lehetett nézni itt is szépen, és kattogtatni a fotómasinériát. Persze Attila is sűrűn eszembejutott, hogy mit kezdene a régi cséplőgéppel vagy épp a késélező technikához mit is szólna. :) Édes jelenet volt, ahogy egy másik látogatócsoporthoz tartozó gyerkőc elkezdte kipróbálni az egyik gépezetet persze szülői felügyelettel. :)

Majd a vizit végén lehetőség nyílt szuvenírek vásárlására is. Hát nem igazán volt semmi se, ami úgy megfogott volna ilyen tekintetben, meg költekezni se akartam annyira. A következő programpont a tökmagolaj készítésének ismertetése volt, így haladtunk is tovább. Egy fiatalember prezentálta magát a folyamatot, melyet a nagyapjától tanult meg. Nos, őt nem tartottam nagyon szimpatikusnak, a környezetből kiindulva lustának tűnt. Ugyanis az udvar és az épületek is rendezetlenek maradtak. És hát a higiénia is hagyott kívánnivalót maga után a koszos edényekkel. Maga a tökmag kiütés izgalmasnak mutatkozott, és korábban ez valóban így is működhetett. Ám valószínűleg a technikai haladás ezen is javított. Ami itt tetszett, az a pajta volt a sok-sok régi gépezettel és szerszámmal, illetve a prés, ami sok-sok tökmagot tartalmazott. És abból zsákmányolt is szinte kivétel nélkül mindenki. :):):) Majszoltuk is kedvünkre a csemegét egy hűs diófa árnyékában megpihenve. A tökütés folyamatából sokat nem láttunk a helyiség kis mérete okán. Ám a művelet végén a jóember megmutatta a "termést", a kipréselt lila színű olajat, ami a saláták alapjául szolgál és igen keresett. És mint megtudtuk, az osztrákok honosították meg a vidéken a növényt, amiről hallottunk már sokat egy-egy vend vidéki rokonlátogatásunk során is. És a már említett őrimagyarósdi reggelinél is a tökmagolaj adta a pikáns ízvilágát a salinak. Ebből amúgy a srác eladásra is kínált, és jó előre az igényfelmérés is megtörtént, ki mennyit szeretne vásárolni belőle. Azért sokan vettek is literes és két decis kiszerelésnyit. Hát váljék egészségükre.

Ezt követően Vili még bemutatott minket a helyi fazekasnak, ahol a név csenghetett ismerősen nekünk Dodival, ugyanis egyik rokonunk vezetékneve is ez. Ekkor tudtam meg, hogy tesókám sokmindent ki is derített édesanyánk őseiről, na igen, elég simulékonynak is bizonyult. :) Itt megint ment a pózolás a különféle kerámiákkal, amiből egy-egy igen különlegesnek tűnt, például a kacsasütő tál. Hát az ára már kevésbé vonzott, ám más szemrevaló portékát is találtam. Megtetszett egy zöld kávéspohárka alátétjével egyetemben a kialakításuk és anyaguk okán, így vettem is kettőt ezekből. Illetve aminek szintén nem tudtam ellenállni, az egy szintén zöld bevonatos gyertyatartó volt a hangulatos vacsora kellékeként. :) Margitunk meg is dicsérte ízlésemet, és kíváncsian firtatta a szerzeményt. Dodi meg a pálinkáspoharakkal szemezett, és be is szaporította őket a készleten. Ezek nem hagyományos snapszospoharak, hanem ún. pipák. Jófélének láttam ezeket is. Itt aztán elbúcsúztunk Vilitől, és folytattuk utunkat a velemi szentélyhez. Igen, még egy olyan dolog,k amiről egyből Attilára asszociálhattam. :) 

Kis buszozást követően érkeztünk el Velemérbe. Kellett is egy kis utazás, mert már éhesek is voltunk, és kicsit el is tikkadtunk a melegben. Meg azért valljuk meg, talpalás megint zajlott. :) És újabb túra állt előttünk, ugyanis egy kacskaringós árnyéktalan út vezetett fel a templomhoz. Megint csak lassú tempót diktáltunk pont a melegre való tekintettel. Örültünk is, amikor felértünk a csúcsra. :) Itt is meseszép erdős környezet fogadott, ám akkor többünk küszködött a szükségletek rendezésével, amit jobb híjján a természet lágy ölén meg is ejthettünk Májer Évi nagy morgását követően. :) Pedig volt ebben is valami romantika! :)

A belépőjegyek kollektív rendezését követően beléphettünk a templomba. Itt egy hölgy tárta elénk a veleméri szentély történetét, illetve a freskókra tért ki részletesen. Ez jó is volt, néhol ugyanis rá nem jöttem volna, hogy mit ábrázol egy-egy motívum. És ez megintcsak időutazást rejtett magába, tehát pokolian élveztem a dolgot megint. Továbbá maga a "fény temploma" is nagy hatással volt rám, tényleg ámulatba ejtő az a precizitás, ahogy megtervezték az építményt és ahogy a festményekkel is variáltak az Árpád-korban. 

A templomlátogatás végén újra csak battyogtunk a buszig, közben értékeltük a látottak-hallottakat. Májer Évi ismét csak morgásának tudott hangot adni, nagyon hisztis lett...:( Talán akkor lett kicsit lelkesebb, amikor megpillantottunk egy tehéncsordát, és korábbi tanulmányaiból tarthatott kiselőadást. 

Általános fáradtság lett úrrá rajtunk a buszon való elhelyezkedés után. A magam részéről örültem volna, ha hazaindulunk, mivel őseink is már haptákban álltak, hogy mikor kell értünk jönni Tapolcára. És hát ugye az öreg nem szeret sötétben vezetni...én meg nem éreztem magamban a képességet erre...Hát a vélemények is megoszlottak hazautat illetően, mivel többen ebédelni szándékoztak volna. Végül a kb. tíz fős társaság nyert, és miattuk kanyarodtunk be a Gó-Na Szabadidőközpontba. Ez egy olyan terület volt a Szentgyörgyvölgyön belül, ami a kikapcsolódást szolgálta a különféle sportpályáival, és lovaglási lehetőséggel. S míg a csapat kisebbik hányada a meleg étekre várt, addig mi körbenéztünk és ismerkedtünk a hellyel. Talán az állatokat tudnám kiemelni itt, főként az impozáns fehér lovakat. Amúgy jellemzően néztünk ki a fejünkből, és dühöngtünk a kitérő miatt...talán ezt ellensúlyozandó a tulajdonos körbevezetett minket az ifjúsági szálláshelyeken és próbálta oldani a hangulatot. Hát nem járt sikerrel...Szóval nagyon vártuk az étkezés befejeztét, és az indulást. Itt amúgy sikerült szert tenni egy különleges virágra, amit jó lett volna otthon gyökereztetni. Ebből lett is egy kisebb verseny jövő évi eredménybeszámolóval. :) 

6 óra is volt talán, mire elindultunk Tapolca irányába. Hát a start se lett indulatmentes, Májer Évi megint produkálta magát, akkor épp a kólája tűnt el a csomagtartóban rejtelmes módon. Nagy virtsaftot vívott újra a sofőrrel, de aztán, amint meglett az itókája, elnyugodott a lobbanékony természetű kollegina. A hazaúton aztán feléltük maradék készleteinket Dodival, és elmélkedtünk családi kérdésekről. És persze a szekálódás se maradhatott el, ám ez játékos jellegű volt. Közben folyamatos kapcsolatot tartottunk az otthoniakkal, akik persze jó korán elindultak értünk gondolván, hogy idő előtt érünk majd oda. Hát persze, hogy nem úgy lett. :) Azért Tapolca előtt néhány kilométerrel Zoli összefoglalta a kirándulási élményeket, és megköszönte a szervezést Pistának kiemelve azt is, mit kell javítani a jövőben. Majd hallhattuk, ahogy a GPS prognosztizálja a várható érkezési időt, ami már iránymutató volt szüléinknek is. És újabb vizuális élményt is szereztünk az út végén az elénktáruló Balatonnal. 

8 óra 20 perckor, 10 minutummal a jósolt idő után begördült a járat a tapolcai Volán-telephelyre. A csapattól illedelmesen búcsút véve trappoltunk az autóhoz. Korábban felajánlottam Májer Évinek a hazafuvart, így ő is velünk tartott. El is navigálta szépen az öreget a házukhoz. Ott meg észre se vette a sofőrünk, hogy kiszálltam, szóval majdnem továbbhajtott...hát ha meginvitált a kollegina kutyanézőbe, nem hagyom ki. :) Így öt perc erejéig várakoznia kellett a családnak rám. Majd csak ezt követően kocsikáztunk haza, ám egyáltalán nem voltam elégedett apu vezetési stílusával. Végül negyed 10-kor meg is érkeztünk Noszlopra, és ekkor vehette kezdetét a képnézős élménytaglalás igazán amellett, hogy lejelentkezem Attilánál. Lehetett hosszan elemezni a nyaralást, miután az azt követő hétre szabadságoltam magam. Bár meg kell jegyeznem, hogy másnap azért hivatalos voltam Ibolyka Anya névnapjára, így azért mégse volt teljes szabadság. Ám ez már egy másik történet lesz. :)

A nyaralás tehát mindent egybevetve jól sikerült, gyönyörű helyeket ismerhettünk meg elérhető áron és jó útitársakkal. A szervezésen még lehet csiszolni azonban. De örülök, hogy részt vettem ezen a kiránduláson. Ezt csak akkor lehetett volna fokozni, ha Attilám is velem tart...illetve nincs ez a kis elbizonytalanodás. Így alakultak a dolgok. Ezen bejegyzésembe pedig ennyi fért, köszönöm, hogy olvastátok soraim.

Nyaralás - 2. nap

Üdvözlet kedveseim!

Folytassuk is ott, ahol abbamaradozott az előző poszt, jelesül a nyaralás második napjának összefoglalójával. :)

Plitvicén nagyon jól éreztük magunkat, bár a hőség nagyon sok energiát elvont, és a nap zárása közel se volt optimális. Kíváncsian vártuk azért a folytatást.

A svédasztalos reggelit 8 órától lehetett elfogyasztani, így azért igyekeztünk időben ébredezni, de be kell valljam, jólesett azért ejtőzni. Nagyon tetszett a hálószoba rész is, és a faragott ágykeret a hozzáillő komódokkal. És meg kell még említenem, hogy gondolt a szállás tulajdonosa a gyermekes családokra is, hiszen néhány meséskönyv is előkerült az ágyikók alól. Dodi igényelte is az esti mesét, ami aztán elmaradt. De jó volt fellapozni és beleolvasni a könyvekbe. :)

Egyébként a reggel kihívást is rejtett magában az öltözéket illetően, hiszen a korábbi meleg enyhülni látszott. Ám nem tudtuk behatárolni, hogy ez csak az előző napi vihar frissítő hatása, vagy más időjárási kondíciók uralkodnak majd. Kicsit nyáriasra is vettük az öltözéket, bíztunk abban, hogy jó időt fogunk ki. Szobatársaink is ezt latolgatták, miközben együtt bandukoltunk az étterembe. Itt mindenki kedvére válogathatott a különféle felvágottak és kolbászok közül, de volt főtt tojás is, és tökmagolajjal készült saláta is a primőrök mellett. És teát fogyaszthattunk emellé. A magam részéről rendesen lapátoltam mindenféléből salit kivéve, mert a majonézes cuccokért a bendőm nem rajong. Dodinak azonban nagyon bejött utóbbi, mint ahogy az előző napi asztaltársaságunknak is. Végülis jó étvággyal belakmároztunk, a felhozatalra szerintem nem lehetett panasz.

A reggelit követően aztán egyedül ballagtam vissza az apartmanba, miután a többiek még kávéztak is, illetve szétnéztek a szálláson. Kicsit nehezen leltem meg a faházacskánkat, annyira egyforma volt mindegyik. Azt csak később figyeltem meg, hogy minden házikónak neve van. :) No igen, megint rámbíztak egy kulcsot...:) Aztán csak megszaladtak a többiek is, és újra csak felhörpintettünk egy-egy kupica cseresznyepálinkát Dezső jóvoltából. Majd összeszedelőzködtünk az újabb utazáshoz. Ekkor eléggé borúsnak mutatkozott az időjárás, bár én bíztam a javulásban. A nagy piros Penny-s ernyő azért maradt a kelléktárban. 

9 után valamivel gyűlt össze a csapat, és röpke éjszaka elemzést követően indultunk is. Idegenvezetőként velünk tartott a szállás tulajdonosa, Vili is. A startot követően bemutatkozott szépen, illetve ismertette a vidék főbb jellemzőit is, valamint kitért a meglátogatni kívánt Trópusi kert leírására is. A magam részéről ekkor épp nagy üzenetírással voltam elfoglalva Attila irányába a reggeli élménytaglalással, illetve egy romantikus vágy is megjelent, miszerint rettentően örülnék, ha vasárnap a lovagom várna Odett-tel Tapolcán. :) Közben a busz robogott persze a cél felé mesés vadregényes tájakon át. Lenyűgözött ez az erdős vidék! Bár a szlovén kissé lepukkant határátkelőhelyen meglepődtem. Vili el is mesélte, hogy ez az EU-ba való belépés után lett ilyen. A hangulat a buszon ekkor kezdett tetőfokára hágni a különféle GPS-es kerülőutak felelevenítésével. Na igen, a navigáció se mindenható. Egyből be is ugrott a tavasz eleji szombathelyi kirándulásunk, amikor hazafelé is belevitt a susnyásba a navi. :) És persze a határátlépést a telefonok is jelezték hálózatkereséssel és a hívásindítás tarifáiról szóló sms-el. No, én nem ezt vártam...

10 óra körül meg is érkeztünk Dobronak-ba, ahol meglehetősen barátságtalan idő fogadott: hűvös volt, és az eső is rázendített. Az üvegházhoz hasonlító épületben viszont ezt nem éreztük. Előzőleg egy munkatársunk körbeírtsa a 10 eurós belépőért kapható ajándékok igényét, illetve ezzel egyidejűleg a pénzt is begyűjtötte. Hát Dodi itt már nem számított tanulónak, korábban meg annak vették...nem is értettem a dolgot. Az ajándékokra visszatérve választani lehetett ültetőszett, kaspó és orchideaföld közül. Tesó kaspót, én ültetőt kértem ettől remélve, hogy orchideáim életrekelnek. :) 

Az épület egy üvegházat jelentett tulajdonképp, amit több tágas teremre osztottak. A környezetre pedig a magas páratartalom volt a jellemző. De kimondottan kellemes volt ez a kinti hűs viszonyokhoz képest. Az előtérben sok-sok orchideával és a növények gondozásához szükség kelléktárral lehetett találkozni a polcokon, amikből vásárolhattak is a turisták. Majd épphogy a második teremben körüllestünk, megérkezett az ottani idegenvezető hölgyemény, akinek akcentusát ki kell emelni mindenképp. Hihetetlenül bájosnak hatott. :) Szóval a hölggyel végigjártuk a termeket sorravéve az Orchideafarm történetét, majd a különféle növények is ismertetésre kerültek. A kedvencem a mimóza volt! Erről készítettem egy videót is. Nagyon érzékeny növény valóban, azonnal reagál a veszélyre a levelei összecsukásával. De a különféle orchideák is lenyűgöztek. Közben ment természetesen a pózolás, hol Dodi, hol én kattogtattam a fényképezőgépet. Így készült fotó a tavirózsákkal telitűzdelt belső tavacskánál, a vízesésnél, illetve a pálmáknál is. Én a növényeket is igyekeztem megörökíteni. Amúgy a válasz üzenetet vártam rettentően eközben. Ami kisebb csúszást követően meg is érkezett, és nem vidított fel...:( Sőt, rettentően elgondolkodtatott. 

Orchideafarmos látogatásunk jó órát vett igénybe, a sétánk végén lehetőség nyílt vásárlásra illetve rövid gyönyörködésre még a növényekben. Majd végezetül kiosztásra kerültek az ajándékok megköszönve a vizitet. Ezután a költői kérdés az volt, hogy merre folytassuk a barangolást: végignézzük-e az ún. Energiapark nevezetességeit a szakadó esőben is, vagy találjunk új úticélt. Végül utóbbi győzedelmeskedett a nép akaratából. Így Lendvára kanyarogtunk át továbbra is mesés vidékeket érintve. Persze gondolataim másutt jártak...

Lendván is borús idő fogadta kis csapatunkat, az ernyőt továbbra is magamnál tartottam. Itt a vár megtekintése lett a program, amihez meredekebb emelkedőn lehetett feljutni természetesen. Kicsit pihegtünk is a végére a lassabb tempó ellenére is. El is képzeltük, mekkora kihívás lehetett anno annak idején teljes harci páncélzatban hegyet mászni... A várban aztán csoportos belépőjegyet vásárolt számunkra a főszervező István, így fennakadás nélkül lehetett beljebb és beljebb kerülni. A várban idegenvezető nem állt rendelkezésre, így mindenki önállósíthatta magát. Itt igyekeztem megintcsak sok-sok fotót lőni, amiről persze kiderült, hogy tiltólistás tevékenység. :) Ám a sutyiban cselekvés még inkább vonzott. :):):) 

Láthattunk különféle középkori serlegeket, pénzérméket, egyházi kegytárgyakat, de volt itt lepke- és rovargyűjtemény mellett hadi felszereléstár leírással együtt. A vár padlás részén pedig Rembrandt grafikákat állítottak ki, illetve absztrakt képzőművészeti alkotásokat. Az alagsorról is szót kell ejtenem, ahol egy börtönt alakítottak ki korábban, ez félelmetes volt. Így gyorsan vissza is tértem a csoport többi tagjához, és látképet készítésére álltam rá. Összességében ez a váras program az unalmas kategóriába került, többre számított mindenki szerintem. 

Leereszkedvén a várból, a város irányába vettük az irányt. Előbb a Szent Katalin templomot néztük meg, amelynek jellegzetessége az oltárkép nélküliség. Persze erről is rögvest Attila jutotta eszembe...Majd a rövid imádkozás után a Makovecz házat tekintettük meg, aminek alsó részén cukrászda és kávézó kapott helyet. Ez az építészeti különlegesség halom annyira nem mozgatott meg, talán mert még mindig az üzeneten jártattam a buksim. Persze a fotógép itt is működött rendesen, bár néha már akadozott probléma az akksik töltöttségével. Majd jó órás szabadprogram következett Éva kolleginám legnagyobb örömére, mert már nagyon hisztizett a doppingszeréért, a kóláért. Én meg némi friss pékárut nem vettem volna zokon, így fel is kerekedtünk keresni valamilyen üzletet. Persze szombaton délután itt se találtunk nyitva túl sokmindent.  Egy kisebb pékségben sikerült azért venni két nagy mákos-túrós batyut, amit roppant jó étvággyal fogyasztottam el séta közben. Éva is beszerezte a kóláját, így mindenki megnyugodhatott. :) A városban végül túl messzire nem merészkedtünk, visszafelé kezdtünk baktatni a vásárlást követően. Itt fedeztük fel az esernyőmúzeumot, mely megkockáztatom, jobb programot kínált volna, mint a vár...és mindezt ingyen!!! 

Majd Dodi visszacsalt a templomba, hogy megmutassa a kórust, ahova ő már korábban felmerészkedett. No, itt aztán sírhatnékom is támadt, amikor megpillantottam a hangszerek királynőjének tekinthető gigantikus méretű orgonát. Megint Attilára gondoltam, és el is képzeltem, milyen lenne, ha orgonisták gyöngye megörvendeztetne egy privát orgonakoncerttel...Végül kíváncsiságból odakepesztettem a hangszerhez, és volt is Kis-lány az orgonánál. :) Persze fotózni kellett ezt is. :) Majd a templom melletti Szent István szobornál is pózoltunk néhányat mielőtt visszaindultunk volna a buszhoz. És úgy három óra tájékában el is indultunk a következő helyszínre, Lentibe, ahol termálfürdőzésre nyílt lehetőség.

Azonban egy kis csapat más program után nézett, és inkább az erdei kisvasutazást választotta. Nelli volt ennek főszervezője, de kaptunk is az ajánlatán. S mivel fél ötkor indult a következő menetrend szerinti járat, így Évával megcéloztuk a Penny Market-et (igen, reklám volt!), hogy betankoljunk élelmiszerrel. Nem bíztunk abban, hogy lesz később lehetőség vásárlásra. Így nyakunkba vettük a várost, és szerencsésen oda is találtunk az üzlethez. Célirányos shoppingot követően gyorsan meglátogattuk a közeli benzinkutat is egy-egy mosdós kitérőre, majd visszagaloppíroztunk az állomásra. Kicsit féltünk ugyan, hogy eltévedünk, illetve, hogy lekéssük a vonatot, de nagyon jó összhang alakult ki közöttünk. Dodi is aggódott egy picit, reptette is sms üzeneteit...Végül odaértünk időben, igaz, arcunk jelentősen kipirult a lótás-futásban. :)

Fél ötkor aztán el is indult a kisvonat a szomszédos Csömödérre. Itt nyílt vagont kell elképzelni, szó szerint fapados járatot, ahol süvített a menetszél és zötyögtünk rendesen. De ez ettől volt roppant hangulatos. :):):) A kalauz is hamar megjelent és Nelli jó üzletasszonyhoz mérten egyből csoportos jegyet kért ezúttal is. Majd meglepő módon útközben a kalauz nyitotta-csukta a kis sorompókat, illetve állította át a váltókat. Útközben erdőkön robogtunk keresztül, ahol elő-előbukkant egy-egy szarvas is. Hát ez az utazás is varázslatos élményt jelentett. Közben el is képzeltük, hogy a helyiek hogy használják ezt a vasutat, azaz hogy megy Mariska néni virágot öntözni a két megálló közti temetőbe vonattal...

Jó órás menetidő után érkeztünk meg Csömödérre, ahol adódott egy kis szusszanás a visszaútig. Itt egyből beugrottunk a helyi restibe, és vidám sörözés vette kezdetét. A hely nagyon kulturált volt egyébiránt ahhoz képest, hogy nem bonyolíthat túl nagy forgalmat. Majd egy másik vonattal és ponyvás vagonban helyet foglalva utaztunk vissza Lentibe. Ez valószínű már téliesített verzió volt. :) Útközben a csapat még jobban megismerkedett egymással, ennek keretében megint Nelli lett a szószóló. És így a kontrolleri munkakörök is ismertetésre kerültek általa. Nagyon jól szórakoztunk persze közben. 

A szállásra visszafelé aztán lehetett élményt cserélni a többiekkel. Hát a vízibetyárkodás nem bánom, hogy elmaradt, ez a vasutazás hangulatosabb volt sokkal. :) Majd Őrimagyarósd előtt még megejtettünk egy rövidke sétát a Vadása-tónál, ami szintén tetszetősnek mutatkozott számomra. Itt azért egy-két ember felhívta magára a figyelmet rendesen, főleg két fiatal lányzó, aki ahhoz képest, hogy egyetemi életüket kezdték, nem igazán viselkedtek úgy. Azért Évával megmaradt az egységünk, ami roppant pozitív elemként hatott. Dodival meg a kis csipkelődés, de ez is kellett. Árokátugró manőveremről sajnos lemaradt tesó, mert lesifotók is készültek szép számban. :)

8 órára hajlott az idő, mikor megérkeztünk Őrimagyarósdra, ahol már vártak minket a vacsorával. Akkor már villanyfénynél. :) Asztaltársaságunktól nem akartunk eltérni, így a már bejáratott helyen foglaltunk helyet. Az étkeket hamar felszolgálták, és mind a leves, mind a pecsenyés tál ízletesnek mutatkozott. És a buktaféleség se volt rossz. Jól lettünk tartva, miután a szomszéd asztal felajánlotta nekünk a megmaradó ételt. Eltelve a finomságoktól hamar el is álmosodtunk. 

S míg a többiek kicsit beszélgettek (és talán táncoltak is), mi Dodival az elvízszinteződés mellett döntöttünk. Aztán meg is kaptam a házi áldást, amiért hosszasan ejtőztem a zuhany alatt, nem gondoltam volna, hogy annyira elszalad az idő. Persze tesó még beszélgetni akart, ám megint másutt jártak a gondolataim, és megkreáltam csípős válaszomat Attilának. Nem igazán tudtam hova tenni a korábbi üzenetét, illetve akkor már a helyemet illetően is elbizonytalanodtam. :S Azért aludni így is szükségeltetett, hiszen csatangolós napot tudhattunk magunk mögött, és a harmadik nap is bővelkedett gyalogtúrában. Meg kell jegyeznem, hogy ettől reméltem, hogy a már kialakult izomlázam elmúlik. :) 

Mindent összegezve a nyaralásunk második napja már lájtosabbra sikerült. Ám a csapat egyre jobban kezdett összekovácsolódni, ami mindenképpen pozitív jelenség. Végülis a változatosság is gyönyörködtetett mind program felhozatal, mind időjárási kondíciókat tekintve. De így szép ez az egész. És kíváncsian vártuk a folytatást, melyről majd a következőkben szólok. Addig is legyetek türelemmel drágáim! Még jövök! ;)

Nyaralás - 1. nap

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ezen bejegyzésemben megörökített élménytaglalás gyökerei még július hónaphoz köthetőek. Mint minden évben, a cégnél ezúttal is szó volt kirándulásokról. Nagyon vártam is a plakátokat. És igyekeztem előzetesen infót gyűjteni a látogatások célpontjairól is. Így derült ki, hogy a sümegi csapat Gyulára és környékére látogat el. Majd egy véletlen folyamán megtudtam, hogy a tapolcai alakulat a Plitvice-i tavakhoz szervezi a kimozdulást. Azonnal szereztem is bővebb programlistát, mivel nagyon kecsegtetőnek hangzott a hely. :) Ez is családos eseménynek számított, elsősorban tesómra és Atira gondolván kezdtem pedzegetni nevezetteknek a témát. Atinál kicsit dominált a férfiúi büszkeség, így nemleges választ kaptam. Dodi hezitált, én meg befizettem az útját. :) Persze népi játékként jött az én nem megyek...:)

És ütemesen el is következett augusztus 9-10-11-e. Már előzetesen bejelentettem szabadságigényemet ezen napokra. Bónuszként megkaptam az azt követő hetet is. :) És miután minden határidős projektet elrendeztem munka terén, nyugodt szívvel jöhetett a megérdemelt kikapcsolódás. 
Persze előző délután a frászt kaptam autó okán, miután a nagy melegben nehezen vette fel a fordulatot...és azért csak be kellett vásárolni a 3 napra...kicsit rémített a dolog. Illetve akkor még az se volt letisztázott teljesen, hogy jutunk el 5 órára Tapolcára. Nem feltétlenül a hajnali vezetéssel adódott gondom, sokkal inkább a beharangozott jégesőktől tartottam...és sikerült családilag is összekülönbözni, így a pakolás is rossz szájízzel bonyolódott, és kipihentnek egyáltalán nem voltam mondható a fél 4-es kelésnél...ugye az ember leánya ilyenkor izgatott is...:)

Végül csak jóra fordultak a dolgok, és apu bevállalta a vezetést. Azért útközben érdekes zúgásra és a szembejövők folyamatos villantására lettünk figyelmesek, ami egyre csak élesedett. Mintha egy helikopáter körözött volna a közelben...meg is kellett állni, aggódtam is egy picit, hogy nem érünk oda időben. Végül aggodalmam feleslegesnek bizonyult. És magamon is meglepejtődtem, hiszen a papír alapú térképolvasási készségem ki tudott bontakozni és 5 óra előtt sikerült begördülni a Volán-telepre Tapolca városában. Ahol már gyülekezett a csipet-csapat, így mi is elköszöntünk őseinktől és asszimilálódtunk a népekhez. Gyors mosdós kitérést követően megrohamoztuk az autóbuszt. Persze már ment a helyezkedés, így mi Dodival az ötös ülésre tudtunk bevackondírozni informatikusunk és párja mellé (a maradék szabad helyet pedig meghagytuk mozgolódásra).

A jármű majdnem pontosan el is startolt a célirányba, ezen meg is lepődtem, hiszen a korábbi tapasztalatoknak megfelelően jó fél órás csúszásra számoltam. Ám nem így lett. És hamar előkerültek a frissítők, illetve a nassik is. Bár volt, aki a hétfői határidős adatszolgáltatással  foglalkozott főnökhöz illően...:) A magam részéről miután helyzetjelentést adtam Attilának, bólogattam egy picit. Az se zavart ebben, hogy közben andalító lágy muzsika szólt. Aztán az Abba Dancing Queen-jének ritmusára felébredtem, nagyjából ekkor érkezett meg jókívánság Attilától. :) 

7 óra 12 perckor pedig jött az a sms, hogy EU-ból EU-ba mennyi a hívástarifa, miután Letenyénél a magyar és horvát fináncok okmányellenőrzése után átléptük a határt. Érdemes volt tanulmányozni az utak állapotát, különösen az autópályákét. Bizonyos szakaszonként a kiépített fizetőkapuk lassították a haladást, ám viszonylag gyorsan lehetett továbbmenni az úthasználati díjak lerovását követően. Igyekeztem fotózni is, bár a buszból gyérus fotók születtek. Tesókámmal a társalgást nem erőltettem, igen-igen morcosnak tűnt. Még akkor is, amikor egy pihenőnél kicsit megmozgathattuk végtagjainkat, illetve könnyíthettünk magunkon. No igen, meg kell jegyeznem, hogy ezeket mindig igyekszem kihasználni, mert nem tudni előre, mikor lesz a következő stop. 

Majd lassanként a szendvicsek is előkerültek a sörök mellé. Igen hasznosnak mutatkozott egyébiránt a hűtőtáska. :) És Dodi nagyon aranyosan készített nekem szenyát, és az alkotórészek külön szállítása is praktikusnak bizonyult. 10 óra tájékában érkeztünk meg Plitvicére. Pista előzőleg nagyjából elmondta a programot, és javasolta a zárt lábbeli viselését a túrákra tekintettel. Ám tesóra hiába próbáltam ráerőltetni a cipőt, maradt a strandpacskerénél. Ezt nem igazán értette, de ráhagytam a dolgokat. 

Nagyon szép környezet tárult elénk egyébként, a bejáratot körülvevő zöldövezet megtetszett. A nagy melegre való tekintettel innivalóval megrakodva puttonyoztunk befelé, ahol a belépőjegyek megváltása kollektíven történt. A karszalagok rögzítését követően aztán megkezdtük túránkat és bandukoltunk a kis ösvényeken felfelé. Gyönyörű látvány tárult elénk, a víz türkizkék színben pompázott, és kristálytisztának tűnt. Ahogy egyre feljebb és feljebb lépkedtünk, mindig új élménnyel gazdagodtunk. Például lenyűgöző volt látni a kis hidakon osonó népcsoportosulásokat a magasból. 

És hogy a turisták minél jobban be tudják barangolni a tórendszert, szállítóeszközöket is igénybe lehetett venni. Így első körben stílszerűen buszra szálltunk. Tesóval itt el is váltak útjaink, kétségbe is estem, hogy hol lehet. De aztán csak másik buszfülkében talált magának helyet a kis hamis. :) 

Majd egy öt perces utazást követően meg is érkeztünk egy kis tisztáshoz, amiről leereszkedvén eljutottunk a hajókhoz. No itt aztán előadódott mindenféle népség...és amin igazán meglepődtem, azok a kínaiak voltak. Tolakodtak rendesen. A hajókázás során ismét távol kerültünk egymástól Dodival, úgy hozták a körülmények. De így tudta megörökíteni a partraszállásomat. :) Nagyon tetszett a lágy ringatózás egyébiránt, és a tájjal se bírtam betelni. Sajnos az általam rögzített videó nem adja vissza ezt teljes hitelességgel. Majd a túlparton készült néhány fotó is újfennt. Közben persze igyekeztem magam megóvni a nap káros sugaraitól és a rákvörösre égéstől mentesülni, így használtam a kencémet is újra és újra. 

Majd az újabb túrát megelőzendő lehetőség nyílt fagyizásra illetve étkezésre is. Dodi kapva-kapott az alkalmon, hogy hasát tömje, ám maradt a hazainál. :) 

Ezután a csoport többfelé vált, mi a Nagy Vízesés megtekintését tűztük ki célul. Ennek megfelelően végigosonhattunk a már említett fahidacskákon, ami néhol mókás, néhol félelmetesnek mutatkozott. Figyelni kellett azért a lábunk elé, illetve a szembeforgalom is jelentős volt. Éppezért fotózkodni nem is lehetett úgy, hogy ne lógjon bele egy kínai...a normálisabbak azért olyankor megálltak...azért készült itt kolleginás és tesós kép is. :) A látványt most se tudom szavakba önteni, de lassan is haladtam, úgy magával ragadt a nézelődés öröme. Magáról a Nagy Vízesésről viszont lemaradtunk, miután egy emelkedően nem a megfelelő irányba fordultunk Évicivel. Talán a hőségnek is szerepe lehetett ebben. Nagyon komótos tempóban szedtük akkor már a domborulatokat. De felértünk a csúcsra. :) 

Majd apránként a csipet-csapattal a parkolót vettük célba. Itt kisebb buszkavalkáddal szembesültünk, és kiviláglott, hogy annyira nem versenyképes a járművünk. Ám azért mégiscsak a miénk! :) Néhány pózolós képet követően 4 óra magasságában el is indultunk visszafelé. Mondhatni, hogy a nagy hőség mindenki erejét kivette, így megint a pihenés került előtérbe. Már 8 óra is lehetett, amikor átléptük ismételten a magyar határt. Ahogy haladtunk őrimagyarósdi szállásunkhoz, egyre közelebb értünk a viharfellegekhez is (amit egyébként jósoltak is). Útközben jelentkeztünk le az otthoniaknak rövid élménytaglalással. 

9 óra már jócskán elmúlt, amikor kis falvakon keresztül tekeregtünk a vacsorahelyre. A vihar miatti áramkimaradások már ott is észlelhetőek voltak. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy Őrimagyarósdra is úgy érkezünk, hogy sötétség borul a tájra. Az eső is esett, dörgött-villámlott rendesen, és az autóbusz nem tudott közvetlenül felmenni a vendégházakhoz. 

Kis szervezetlenség lett jellemző, mert első körben úgy kaptuk az információt, hogy a csomagokat egy mikrobusz felszállítja az étteremhez, míg mi vacsoránkat fogyasztjuk. Persze a magam részéről nyáriasra vettem a figurát, esernyővel rendelkeztem csak, így élmény volt caplatni hadakozva a széllel. Dodit óvta a casanovás kalapja, és a telefonjával az utat is be tudta világítani sokak örömére. :) Az étteremben mindenki várta már a helyfoglalást.

Mi két szimpatikus házaspárhoz telepedtünk le, és velük fogyasztottuk el az aperitifként felszolgált pálinkát. Nem mondom, jólesett. :) S miután az áram hol megszűnt létezni, hol előkerült, így végülis gyertyafénynél fogyasztottuk el vacsoránkat, melyet leöblögettünk a bugyrokból előkerült pálinkával. A krémleves nagyon ízletesnek mutatkozott, mint ahogy a pörkölt és a desszert is. A cicegét találtam kicsit furcsának. És szót kell még ejtenem a vegyes vágott savanyúságról is, mivel hol a balomon helyet foglaló Dodiét, hol a jobb oldalamon elhelyezkedő munkaügyes Zoliét csócsáltam nem kis rosszallásukra. Nemhogy örültek volna, hogy étekkóstolónak léptem elő! :) Persze kiderült, hogy Zoli morgása volt jogtalan, mert mindenkinek a tányér jobb felére pakolták a savanyút. :) Közben hallottunk némi zúgolódást is az étkeket illetően Évici részéről főleg.

Na, pedig újabb szervezetlenségi probléma ütötte fel fejét a vacsorát követően: nevezetesen, hogy hogy lesz a szobaelosztás, ki melyik szekcióba kerül (parasztház vagy apartman). És persze a vihar se hagyott alább, és árammal se rendelkezett a környék. S miután a népek is fáradtak voltak, adódott néhány kirohanás...de műszaki vizsgabiztos Laci bácsi nyugalomra próbált inteni mindenkit, így a csoport bizonyos hányada újra helyet foglalt az asztaloknál, míg megkapja a beosztását. Évici viselkedett rettentően, és meg is kaptam, hogy soha többet nem veszem rá kirándulásra!!! A baja az volt, hogy egyedül maradt...de elintézte a hálóhelyet, és talán előbb is foglalta el ágyikóját, mint mi. 

Dodival az asztaltársaságunkhoz tartozó egyik házaspárral egy apartmanba kerültünk, ahol rögtön lámpaszereléssel indult a bekvártélyozás. A házigazda Vili készségesnek mutatkozott, ám az nem derült ki akkor se, hogy a csomagokkal mi lesz. Így az esőben a két férfi vállalta, hogy leoldalog a buszhoz és felhozza a cuccost. Mi addig megnézegettük a lakrészt. Lakályosnak találtam mindent, belépve egy kis előtérbe érkeztünk, ahonnan nyílt a szerényen berendezett konyha szekció. Mellette találhattuk a mellékhelyiségeket, meg kell jegyeznem, a zuhanyzó kicsi mivolta egyből feltűnt. 

Majd ami még megütötte a szemünket az a fura kialakítású falépcső volt, amely a hálószobákhoz vezetett. A lépcsőfokok egyik oldalán ugyanis egy félkör alakú kivágást ejtettek, ennek funkciójára csak később jöttünk rá. Ami még számomra nagyon tetszetősnek bizonyult, az a fagerendázat volt, ez tipikus régi parasztház jelleget kölcsönzött. Mint ahogy a cserépkályha is ezt erősítette. És a természetességet is ki kell emelni, a fa elemek nagy hangsúlyt kaptak az épületben.

Miután kinézelődtük magunkat, a fiúk is megérkeztek. Kiderült, hogy a csomagunkat mégiscsak felhozta a mikrobusz, és feleslegesen mentek le a járatunkhoz...:( De azért a lényeg, hogy már cuccunk birtokában tudtunk frissítő zuhanyt venni és álomra hajtani fejünket. 

Mozgalmas első napot tudhattunk magunk mögött meseszép látványokkal és hosszú utazással. Így a helyzetjelentős jó éjt sms-ek után elég könnyedén szenderültem álomba, hiszen másnap 8-ra jelezték a hidegtálas reggelit. A második nap eseményeit viszont taglalja egy külön poszt! Hamarosan jövök! :)

Nyaralás

28

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Mint minden évben, ezúttal is megünneplésre került a születésnapom Kis családi körben, mely kiegészült Atival. :) Mivel 2013-ban neves napom hétköznapra esett, így az azt követő víkenden ünnepeltünk igazán. Persze meg kell jegyeznem, hogy sok kedves köszöntést kaptam, ezúton is köszönöm a jókívánságokat. Ezek szebbé tették a munkanapomat. :) És akkor már két csodaszép ajándék is a birtokomban volt...:) Ám azért a szokásos ünneplés se maradhatott el, hiszen Ati is nyúzott már egy ideje...ám a hagyományainktól eltérően ezúttal vasárnapra maradt az esemény. 

Ezt nagy készülődés előzte meg természetesen. Dodi igen-igen sürgött a konyhában, emellett lelkesnek is látszott tesókám. A magam részéről csak a tortanyiskárolást vártam ezúttal is. :) Atival úgy beszéltük meg, hogy 6 óra magasságában érkeződik hozzánk. Így az igazi konyhai bűvészkedést se kellett annyira kapkodósra fogni. :) Persze csúszott a program, és fél 8 lett, mire egybegyűltünk. Atitól egy Opel emblémával ellátott kulcstartót illetve egy csodaszép cserepes lándzsarózsát kaptam, amiket rögvest a parkolási művelet végrehajtását követően át is adott. Majd kis beszélgetést követően szervírozásra került a halászlé (ha már Attila roppant leveses), illetve azt követően a Dodi-féle pecsenye petrezselymes burgonyával. Az étkek nem arattak osztatlan sikert, de hát ebből is le tudtam vonni a megfelelő konzekvenciákat (azaz, hogy zöldségek hanyagolandóak). :)

A desszert elfogyasztására egy picit rá is kellett pihennie mindenkinek. De a jó hangulat adott volt ehhez...persze a beszólások se maradhattak el. :) Ám egy "nagy olasz családban" ez már csak így megy. :) A dohányszünetet követően előkerült egy alkoholmentes pezsgőital is, melynek megbontását Ati kapta feladatául. És amíg én merengtem, addig a tortán lévő számgyertyákat is meggyújtotta. :) És csak azon kaptam magam, hogy noszogat a kívánsággal és a gyertyafújással. Majd sikerült méteres darabokra elnyiskárolnom a tortát, amiből Ati anyukájának is csomagoltunk egy részt természetesen. 

A kedélyes estét szerenád tette nagyon emlékezetessé. Igen, elég jól húzta a harmónikán a nótákat Attila. :) Köztük a kedvencem is elhangzott kívánságomra (János legyen, fenn a János hegyen c. klasszikus). Nagyon romantikus volt ez az egész utolsó mozzanatsor a csillagfényes esti időszakban. Szóval ezen születésnap is emlékezetes marad számomra. És ha az elmúlt egy esztendős időintervallumot tekintem, akkor külön öröm számomra, hogy a korábban tortán lévő matchbox piros tütüke ekkora már a garázsban pihentetett. :) 

Végezetül meg kell köszönnöm családomnak a támogatást, a készülődést, mindent, ami a fergeteges hangulathoz hozzájárult.

Autós élménytaglalós :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Mint azt tudjátok, június mozgalmas és szépséges hónap volt. És most onnan folytatnám, ahol abbahagytam az események fonalának felgöngyölítését.

Szóval Brigi szorgalmasan okítódott általam, és be kell valljam, pokolian élveztem a tudásanyag-átadást. Ügyes lánynak mutatkozott egyébiránt, akivel rendkívül jól lehetett együttműködni. Július elejének sztorijához tartozott, hogy meglepetésre kiderült, hogy az Év dolgozója címet én kapom. :) Igen, omlós pályafutásom kezdete óta egyik célkitűzésem az volt, hogy ezt a kitüntetést megszerezzem. És külön örömömre szolgált, hogy ezt elsőként én értem el a fiatal generáció tagjai közül. :) Úgyhogy a sok-sok rááldozott óra, energia "gyümölcsözött", és adott egy önbizalmi lökést, a büszkeségről nem is beszélve. Az átadó eseményről pedig külön posztban szóltam.

Persze nem telt el nap úgy, hogy ne gyakoroltam volna az autókázást is (no meg az "autósimogatást", ami a gépjárműben való ücsörgést jelentette). Ezzel az volt a célom, hogy minél szorosabbra fűzzem az ismeretségünket a járművel. A jármű, ami az Odett Amália nevet kapta (utalva a típusára is). :) És aminél időközben megtörtént az olajcsere is apu jóvoltából, aminek tevékeny, de egyben aggódó résztvevője is lehetettem. És hát nagyon vártam a passzus megküldését is, bár a "szerencsés" mivoltomból adódóan és a szabadságolások okán nem igazán számíthattam erre korábban. Végül aztán kellemes meglepetésként ért, hogy július 10-én megérkezett az ajánlott küldemény. :):):) Anya tolmácsolta a jóhírt telefonon, én meg lelkesen osztottam meg a hozzám közelállókkal ezt az örömködést. :)

S nagyon igyekeztem haza, hogy akkor megtörténhessen az első próbaút. Azért első nekifutásban még apu járt ki a garázsból és az udvarból is, majd nagy lelkesedéssel átvettem az irányítást az öreg navigálása mellett. Na igen, azért a váltások még nem mentek rutinszerűen...és a körforgalmak se lettek líblingjeim, miután előszeretettel történt lefulladás a körforgalmakba való belépéseknél főként akkor, ha valami autó keveredett mögém. Az első út során mi mást is csinálhattunk volna, mint bevásároltunk. Így a Penny is útbaejtődött, ahonnan távozóban az emelkedő azért megszívatott...de aztán szerencsésen odaértünk a többi bevásárlóközpontba is.

Majd keresztapáéknál is látogatást tettünk, ahol megcsodálhatták Odettet. :) Az első út befejeztével persze a morgás is előkerült, ugyanis Alizunk karmocskáit végighúzta a jobb első ajtón, miután apu kikönyölt...na igen, az eb valamiért fúj(t) a szekérre...nem kicsit mérgesítődtem fel. De szerencsére nem túl mélyek voltak a sérülések. Az első út sok tapasztalattal járt, de nagyon élvezetesnek mutatkozott. Ám zavaró tényezőként a fura sípoló hang is megjelent, ami igen-igen bosszantott.

És miután bosszantott, elkezdtem rá megoldást is keresni, miközben amikor csak lehetett, gyakoroltam a vezetést. No igaz, hogy mindig navigációval, adott egyfajta biztonságérzetet apu b2-es pozícióban elhelyezkedése. :) És egyre hosszabb utakra merészkedtem (Doba, Kup)...persze a sípolás csak nem múlt el. Így aztán egy alkalommal szerelés is vette kezdetét, ami kicsit neccesre sikerült, ugyanis az autó egy rossz mozdulat és a nem megfelelő ékelésem (nőre bízni ilyesmit elég nagy vadság!) miatt leugratott az emelőről majdnem Dodira...:S No itt viszont világossá vált, hogy szakműhelyre kell bízni, és valószínű, a hátsó fék fog be. De azért életemben először megismerkedtem az autómosás szépségeivel és viszontagságaival is. Illetve az is kiderült, hogy az autó sok vita forrásául is fog szolgálni... :( Ám akkor is jó érzéssel töltött el, hogy a birtokomba került. 

Majd a fékek is megnézésre kerültek július utolsó hetében. Nagy félve kértem segítségét a műszaki vizsgabiztosunktól, ám Laci bá roppant készségesnek bizonyult, azonnal szólt a fiúknak...akik rögtön tudták, hova kell nyúlni. Illetve az alkatrész vásárlásnál is segítségemre voltak. Le lettem nyűgözve, és örültem, hogy végre rendeződött a helyzet. Na igen, mert tanuló időszakom alatt sokszor mutatkozott megbízhatatlannak a jármű...Viszonylag ütemesen, két nap alatt elkészültek a szerelők, persze ebben az is benne foglaltatott, hogy a hátsó spirálrugót rendelni kellett...és az is kiviláglott e pár nap alatt, hogy Atival is lesz néhány csata autó témában...még jó, hogy a döntések az enyémek. :D És elég nagy féltés is lett, amikor hazavihettem a kocsit a javítás után. Anya beküldte volna aput, hogy navigáljon csak...na igen, aggódásból kaptam munkaköri szinten is. Ibolya és Brigi se hagyott békét, míg le nem sétáltunk a műhelybe, ahol szemrevételezték az Opelemet. :) Mondjuk be kell valljam, kicsit valóban bennem volt a félsz a hazautat illetően, de hát nem autózhattam mindig felügyelettel...és szerencsésen haza is érkeződtem. :) Kellett ez a tapasztalat is mindenképpen.

No, ezen bejegyzésembe ennyi fért. Folytatom egy következőben, hiszen van még bőségesen mit kifejtenem. :) De fontos a fokozatosság is. :) Szóval még jövök!