Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Ezen
bejegyzésemben megörökített élménytaglalás gyökerei még július hónaphoz
köthetőek. Mint minden évben, a cégnél ezúttal is szó volt
kirándulásokról. Nagyon vártam is a plakátokat. És igyekeztem előzetesen
infót gyűjteni a látogatások célpontjairól is. Így derült ki, hogy a
sümegi csapat Gyulára és környékére látogat el. Majd egy véletlen
folyamán megtudtam, hogy a tapolcai alakulat a Plitvice-i tavakhoz
szervezi a kimozdulást. Azonnal szereztem is bővebb programlistát, mivel
nagyon kecsegtetőnek hangzott a hely. :) Ez is családos eseménynek
számított, elsősorban tesómra és Atira gondolván kezdtem pedzegetni
nevezetteknek a témát. Atinál kicsit dominált a férfiúi büszkeség, így
nemleges választ kaptam. Dodi hezitált, én meg befizettem az útját. :)
Persze népi játékként jött az én nem megyek...:)
És
ütemesen el is következett augusztus 9-10-11-e. Már előzetesen
bejelentettem szabadságigényemet ezen napokra. Bónuszként megkaptam az
azt követő hetet is. :) És miután minden határidős projektet elrendeztem
munka terén, nyugodt szívvel jöhetett a megérdemelt kikapcsolódás.
Persze előző délután a frászt kaptam autó okán, miután a nagy melegben nehezen vette fel a fordulatot...és azért csak be kellett vásárolni a 3 napra...kicsit rémített a dolog. Illetve akkor még az se volt letisztázott teljesen, hogy jutunk el 5 órára Tapolcára. Nem feltétlenül a hajnali vezetéssel adódott gondom, sokkal inkább a beharangozott jégesőktől tartottam...és sikerült családilag is összekülönbözni, így a pakolás is rossz szájízzel bonyolódott, és kipihentnek egyáltalán nem voltam mondható a fél 4-es kelésnél...ugye az ember leánya ilyenkor izgatott is...:)
Persze előző délután a frászt kaptam autó okán, miután a nagy melegben nehezen vette fel a fordulatot...és azért csak be kellett vásárolni a 3 napra...kicsit rémített a dolog. Illetve akkor még az se volt letisztázott teljesen, hogy jutunk el 5 órára Tapolcára. Nem feltétlenül a hajnali vezetéssel adódott gondom, sokkal inkább a beharangozott jégesőktől tartottam...és sikerült családilag is összekülönbözni, így a pakolás is rossz szájízzel bonyolódott, és kipihentnek egyáltalán nem voltam mondható a fél 4-es kelésnél...ugye az ember leánya ilyenkor izgatott is...:)
Végül
csak jóra fordultak a dolgok, és apu bevállalta a vezetést. Azért
útközben érdekes zúgásra és a szembejövők folyamatos villantására
lettünk figyelmesek, ami egyre csak élesedett. Mintha egy helikopáter
körözött volna a közelben...meg is kellett állni, aggódtam is egy picit,
hogy nem érünk oda időben. Végül aggodalmam feleslegesnek bizonyult. És
magamon is meglepejtődtem, hiszen a papír alapú térképolvasási
készségem ki tudott bontakozni és 5 óra előtt sikerült begördülni a
Volán-telepre Tapolca városában. Ahol már gyülekezett a csipet-csapat,
így mi is elköszöntünk őseinktől és asszimilálódtunk a népekhez. Gyors
mosdós kitérést követően megrohamoztuk az autóbuszt. Persze már ment a
helyezkedés, így mi Dodival az ötös ülésre tudtunk bevackondírozni
informatikusunk és párja mellé (a maradék szabad helyet pedig meghagytuk
mozgolódásra).
A jármű
majdnem pontosan el is startolt a célirányba, ezen meg is lepődtem,
hiszen a korábbi tapasztalatoknak megfelelően jó fél órás csúszásra
számoltam. Ám nem így lett. És hamar előkerültek a frissítők, illetve a
nassik is. Bár volt, aki a hétfői határidős adatszolgáltatással
foglalkozott főnökhöz illően...:) A magam részéről miután
helyzetjelentést adtam Attilának, bólogattam egy picit. Az se zavart
ebben, hogy közben andalító lágy muzsika szólt. Aztán az Abba Dancing
Queen-jének ritmusára felébredtem, nagyjából ekkor érkezett meg
jókívánság Attilától. :)
7
óra 12 perckor pedig jött az a sms, hogy EU-ból EU-ba mennyi a
hívástarifa, miután Letenyénél a magyar és horvát fináncok
okmányellenőrzése után átléptük a határt. Érdemes volt tanulmányozni az
utak állapotát, különösen az autópályákét. Bizonyos szakaszonként a
kiépített fizetőkapuk lassították a haladást, ám viszonylag gyorsan
lehetett továbbmenni az úthasználati díjak lerovását követően.
Igyekeztem fotózni is, bár a buszból gyérus fotók születtek. Tesókámmal a
társalgást nem erőltettem, igen-igen morcosnak tűnt. Még akkor is,
amikor egy pihenőnél kicsit megmozgathattuk végtagjainkat, illetve
könnyíthettünk magunkon. No igen, meg kell jegyeznem, hogy ezeket mindig
igyekszem kihasználni, mert nem tudni előre, mikor lesz a következő
stop.
Majd lassanként a
szendvicsek is előkerültek a sörök mellé. Igen hasznosnak mutatkozott
egyébiránt a hűtőtáska. :) És Dodi nagyon aranyosan készített nekem
szenyát, és az alkotórészek külön szállítása is praktikusnak bizonyult.
10 óra tájékában érkeztünk meg Plitvicére. Pista előzőleg nagyjából
elmondta a programot, és javasolta a zárt lábbeli viselését a túrákra
tekintettel. Ám tesóra hiába próbáltam ráerőltetni a cipőt, maradt a
strandpacskerénél. Ezt nem igazán értette, de ráhagytam a dolgokat.
Nagyon
szép környezet tárult elénk egyébként, a bejáratot körülvevő zöldövezet
megtetszett. A nagy melegre való tekintettel innivalóval megrakodva
puttonyoztunk befelé, ahol a belépőjegyek megváltása kollektíven
történt. A karszalagok rögzítését követően aztán megkezdtük túránkat és
bandukoltunk a kis ösvényeken felfelé. Gyönyörű látvány tárult elénk, a
víz türkizkék színben pompázott, és kristálytisztának tűnt. Ahogy egyre
feljebb és feljebb lépkedtünk, mindig új élménnyel gazdagodtunk. Például
lenyűgöző volt látni a kis hidakon osonó népcsoportosulásokat a
magasból.
És hogy a
turisták minél jobban be tudják barangolni a tórendszert,
szállítóeszközöket is igénybe lehetett venni. Így első körben
stílszerűen buszra szálltunk. Tesóval itt el is váltak útjaink, kétségbe
is estem, hogy hol lehet. De aztán csak másik buszfülkében talált
magának helyet a kis hamis. :)
Majd egy öt perces utazást követően meg is érkeztünk egy kis tisztáshoz, amiről leereszkedvén eljutottunk a hajókhoz. No itt aztán előadódott mindenféle népség...és amin igazán meglepődtem, azok a kínaiak voltak. Tolakodtak rendesen. A hajókázás során ismét távol kerültünk egymástól Dodival, úgy hozták a körülmények. De így tudta megörökíteni a partraszállásomat. :) Nagyon tetszett a lágy ringatózás egyébiránt, és a tájjal se bírtam betelni. Sajnos az általam rögzített videó nem adja vissza ezt teljes hitelességgel. Majd a túlparton készült néhány fotó is újfennt. Közben persze igyekeztem magam megóvni a nap káros sugaraitól és a rákvörösre égéstől mentesülni, így használtam a kencémet is újra és újra.
Majd egy öt perces utazást követően meg is érkeztünk egy kis tisztáshoz, amiről leereszkedvén eljutottunk a hajókhoz. No itt aztán előadódott mindenféle népség...és amin igazán meglepődtem, azok a kínaiak voltak. Tolakodtak rendesen. A hajókázás során ismét távol kerültünk egymástól Dodival, úgy hozták a körülmények. De így tudta megörökíteni a partraszállásomat. :) Nagyon tetszett a lágy ringatózás egyébiránt, és a tájjal se bírtam betelni. Sajnos az általam rögzített videó nem adja vissza ezt teljes hitelességgel. Majd a túlparton készült néhány fotó is újfennt. Közben persze igyekeztem magam megóvni a nap káros sugaraitól és a rákvörösre égéstől mentesülni, így használtam a kencémet is újra és újra.
Majd
az újabb túrát megelőzendő lehetőség nyílt fagyizásra illetve étkezésre
is. Dodi kapva-kapott az alkalmon, hogy hasát tömje, ám maradt a
hazainál. :)
Ezután a csoport többfelé vált, mi a Nagy Vízesés
megtekintését tűztük ki célul. Ennek megfelelően végigosonhattunk a már
említett fahidacskákon, ami néhol mókás, néhol félelmetesnek
mutatkozott. Figyelni kellett azért a lábunk elé, illetve a
szembeforgalom is jelentős volt. Éppezért fotózkodni nem is lehetett
úgy, hogy ne lógjon bele egy kínai...a normálisabbak azért olyankor
megálltak...azért készült itt kolleginás és tesós kép is. :) A látványt
most se tudom szavakba önteni, de lassan is haladtam, úgy magával ragadt
a nézelődés öröme. Magáról a Nagy Vízesésről viszont lemaradtunk,
miután egy emelkedően nem a megfelelő irányba fordultunk Évicivel. Talán
a hőségnek is szerepe lehetett ebben. Nagyon komótos tempóban szedtük
akkor már a domborulatokat. De felértünk a csúcsra. :)
Majd apránként a
csipet-csapattal a parkolót vettük célba. Itt kisebb buszkavalkáddal
szembesültünk, és kiviláglott, hogy annyira nem versenyképes a
járművünk. Ám azért mégiscsak a miénk! :) Néhány pózolós képet követően 4
óra magasságában el is indultunk visszafelé. Mondhatni, hogy a nagy
hőség mindenki erejét kivette, így megint a pihenés került előtérbe. Már
8 óra is lehetett, amikor átléptük ismételten a magyar határt. Ahogy
haladtunk őrimagyarósdi szállásunkhoz, egyre közelebb értünk a
viharfellegekhez is (amit egyébként jósoltak is). Útközben jelentkeztünk
le az otthoniaknak rövid élménytaglalással.
9 óra már jócskán
elmúlt, amikor kis falvakon keresztül tekeregtünk a vacsorahelyre. A
vihar miatti áramkimaradások már ott is észlelhetőek voltak. Azt azonban
nem gondoltuk volna, hogy Őrimagyarósdra is úgy érkezünk, hogy sötétség
borul a tájra. Az eső is esett, dörgött-villámlott rendesen, és az
autóbusz nem tudott közvetlenül felmenni a vendégházakhoz.
Kis
szervezetlenség lett jellemző, mert első körben úgy kaptuk az
információt, hogy a csomagokat egy mikrobusz felszállítja az étteremhez, míg mi vacsoránkat fogyasztjuk. Persze a magam részéről nyáriasra vettem a figurát, esernyővel rendelkeztem csak, így élmény volt caplatni hadakozva a széllel. Dodit óvta a casanovás kalapja, és a telefonjával az utat is be tudta világítani sokak örömére. :) Az étteremben mindenki várta már a helyfoglalást.
Mi két szimpatikus házaspárhoz telepedtünk le, és velük fogyasztottuk el az aperitifként felszolgált pálinkát. Nem mondom, jólesett. :) S miután az áram hol megszűnt létezni, hol előkerült, így végülis gyertyafénynél fogyasztottuk el vacsoránkat, melyet leöblögettünk a bugyrokból előkerült pálinkával. A krémleves nagyon ízletesnek mutatkozott, mint ahogy a pörkölt és a desszert is. A cicegét találtam kicsit furcsának. És szót kell még ejtenem a vegyes vágott savanyúságról is, mivel hol a balomon helyet foglaló Dodiét, hol a jobb oldalamon elhelyezkedő munkaügyes Zoliét csócsáltam nem kis rosszallásukra. Nemhogy örültek volna, hogy étekkóstolónak léptem elő! :) Persze kiderült, hogy Zoli morgása volt jogtalan, mert mindenkinek a tányér jobb felére pakolták a savanyút. :) Közben hallottunk némi zúgolódást is az étkeket illetően Évici részéről főleg.
Na, pedig újabb szervezetlenségi probléma ütötte fel fejét a vacsorát követően: nevezetesen, hogy hogy lesz a szobaelosztás, ki melyik szekcióba kerül (parasztház vagy apartman). És persze a vihar se hagyott alább, és árammal se rendelkezett a környék. S miután a népek is fáradtak voltak, adódott néhány kirohanás...de műszaki vizsgabiztos Laci bácsi nyugalomra próbált inteni mindenkit, így a csoport bizonyos hányada újra helyet foglalt az asztaloknál, míg megkapja a beosztását. Évici viselkedett rettentően, és meg is kaptam, hogy soha többet nem veszem rá kirándulásra!!! A baja az volt, hogy egyedül maradt...de elintézte a hálóhelyet, és talán előbb is foglalta el ágyikóját, mint mi.
Dodival az asztaltársaságunkhoz tartozó egyik házaspárral egy apartmanba kerültünk, ahol rögtön lámpaszereléssel indult a bekvártélyozás. A házigazda Vili készségesnek mutatkozott, ám az nem derült ki akkor se, hogy a csomagokkal mi lesz. Így az esőben a két férfi vállalta, hogy leoldalog a buszhoz és felhozza a cuccost. Mi addig megnézegettük a lakrészt. Lakályosnak találtam mindent, belépve egy kis előtérbe érkeztünk, ahonnan nyílt a szerényen berendezett konyha szekció. Mellette találhattuk a mellékhelyiségeket, meg kell jegyeznem, a zuhanyzó kicsi mivolta egyből feltűnt.
Majd ami még megütötte a szemünket az a fura kialakítású falépcső volt, amely a hálószobákhoz vezetett. A lépcsőfokok egyik oldalán ugyanis egy félkör alakú kivágást ejtettek, ennek funkciójára csak később jöttünk rá. Ami még számomra nagyon tetszetősnek bizonyult, az a fagerendázat volt, ez tipikus régi parasztház jelleget kölcsönzött. Mint ahogy a cserépkályha is ezt erősítette. És a természetességet is ki kell emelni, a fa elemek nagy hangsúlyt kaptak az épületben.
Miután kinézelődtük magunkat, a fiúk is megérkeztek. Kiderült, hogy a csomagunkat mégiscsak felhozta a mikrobusz, és feleslegesen mentek le a járatunkhoz...:( De azért a lényeg, hogy már cuccunk birtokában tudtunk frissítő zuhanyt venni és álomra hajtani fejünket.
Mozgalmas első napot tudhattunk magunk mögött meseszép látványokkal és hosszú utazással. Így a helyzetjelentős jó éjt sms-ek után elég könnyedén szenderültem álomba, hiszen másnap 8-ra jelezték a hidegtálas reggelit. A második nap eseményeit viszont taglalja egy külön poszt! Hamarosan jövök! :)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése