Nyaralás - 1. nap

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ezen bejegyzésemben megörökített élménytaglalás gyökerei még július hónaphoz köthetőek. Mint minden évben, a cégnél ezúttal is szó volt kirándulásokról. Nagyon vártam is a plakátokat. És igyekeztem előzetesen infót gyűjteni a látogatások célpontjairól is. Így derült ki, hogy a sümegi csapat Gyulára és környékére látogat el. Majd egy véletlen folyamán megtudtam, hogy a tapolcai alakulat a Plitvice-i tavakhoz szervezi a kimozdulást. Azonnal szereztem is bővebb programlistát, mivel nagyon kecsegtetőnek hangzott a hely. :) Ez is családos eseménynek számított, elsősorban tesómra és Atira gondolván kezdtem pedzegetni nevezetteknek a témát. Atinál kicsit dominált a férfiúi büszkeség, így nemleges választ kaptam. Dodi hezitált, én meg befizettem az útját. :) Persze népi játékként jött az én nem megyek...:)

És ütemesen el is következett augusztus 9-10-11-e. Már előzetesen bejelentettem szabadságigényemet ezen napokra. Bónuszként megkaptam az azt követő hetet is. :) És miután minden határidős projektet elrendeztem munka terén, nyugodt szívvel jöhetett a megérdemelt kikapcsolódás. 
Persze előző délután a frászt kaptam autó okán, miután a nagy melegben nehezen vette fel a fordulatot...és azért csak be kellett vásárolni a 3 napra...kicsit rémített a dolog. Illetve akkor még az se volt letisztázott teljesen, hogy jutunk el 5 órára Tapolcára. Nem feltétlenül a hajnali vezetéssel adódott gondom, sokkal inkább a beharangozott jégesőktől tartottam...és sikerült családilag is összekülönbözni, így a pakolás is rossz szájízzel bonyolódott, és kipihentnek egyáltalán nem voltam mondható a fél 4-es kelésnél...ugye az ember leánya ilyenkor izgatott is...:)

Végül csak jóra fordultak a dolgok, és apu bevállalta a vezetést. Azért útközben érdekes zúgásra és a szembejövők folyamatos villantására lettünk figyelmesek, ami egyre csak élesedett. Mintha egy helikopáter körözött volna a közelben...meg is kellett állni, aggódtam is egy picit, hogy nem érünk oda időben. Végül aggodalmam feleslegesnek bizonyult. És magamon is meglepejtődtem, hiszen a papír alapú térképolvasási készségem ki tudott bontakozni és 5 óra előtt sikerült begördülni a Volán-telepre Tapolca városában. Ahol már gyülekezett a csipet-csapat, így mi is elköszöntünk őseinktől és asszimilálódtunk a népekhez. Gyors mosdós kitérést követően megrohamoztuk az autóbuszt. Persze már ment a helyezkedés, így mi Dodival az ötös ülésre tudtunk bevackondírozni informatikusunk és párja mellé (a maradék szabad helyet pedig meghagytuk mozgolódásra).

A jármű majdnem pontosan el is startolt a célirányba, ezen meg is lepődtem, hiszen a korábbi tapasztalatoknak megfelelően jó fél órás csúszásra számoltam. Ám nem így lett. És hamar előkerültek a frissítők, illetve a nassik is. Bár volt, aki a hétfői határidős adatszolgáltatással  foglalkozott főnökhöz illően...:) A magam részéről miután helyzetjelentést adtam Attilának, bólogattam egy picit. Az se zavart ebben, hogy közben andalító lágy muzsika szólt. Aztán az Abba Dancing Queen-jének ritmusára felébredtem, nagyjából ekkor érkezett meg jókívánság Attilától. :) 

7 óra 12 perckor pedig jött az a sms, hogy EU-ból EU-ba mennyi a hívástarifa, miután Letenyénél a magyar és horvát fináncok okmányellenőrzése után átléptük a határt. Érdemes volt tanulmányozni az utak állapotát, különösen az autópályákét. Bizonyos szakaszonként a kiépített fizetőkapuk lassították a haladást, ám viszonylag gyorsan lehetett továbbmenni az úthasználati díjak lerovását követően. Igyekeztem fotózni is, bár a buszból gyérus fotók születtek. Tesókámmal a társalgást nem erőltettem, igen-igen morcosnak tűnt. Még akkor is, amikor egy pihenőnél kicsit megmozgathattuk végtagjainkat, illetve könnyíthettünk magunkon. No igen, meg kell jegyeznem, hogy ezeket mindig igyekszem kihasználni, mert nem tudni előre, mikor lesz a következő stop. 

Majd lassanként a szendvicsek is előkerültek a sörök mellé. Igen hasznosnak mutatkozott egyébiránt a hűtőtáska. :) És Dodi nagyon aranyosan készített nekem szenyát, és az alkotórészek külön szállítása is praktikusnak bizonyult. 10 óra tájékában érkeztünk meg Plitvicére. Pista előzőleg nagyjából elmondta a programot, és javasolta a zárt lábbeli viselését a túrákra tekintettel. Ám tesóra hiába próbáltam ráerőltetni a cipőt, maradt a strandpacskerénél. Ezt nem igazán értette, de ráhagytam a dolgokat. 

Nagyon szép környezet tárult elénk egyébként, a bejáratot körülvevő zöldövezet megtetszett. A nagy melegre való tekintettel innivalóval megrakodva puttonyoztunk befelé, ahol a belépőjegyek megváltása kollektíven történt. A karszalagok rögzítését követően aztán megkezdtük túránkat és bandukoltunk a kis ösvényeken felfelé. Gyönyörű látvány tárult elénk, a víz türkizkék színben pompázott, és kristálytisztának tűnt. Ahogy egyre feljebb és feljebb lépkedtünk, mindig új élménnyel gazdagodtunk. Például lenyűgöző volt látni a kis hidakon osonó népcsoportosulásokat a magasból. 

És hogy a turisták minél jobban be tudják barangolni a tórendszert, szállítóeszközöket is igénybe lehetett venni. Így első körben stílszerűen buszra szálltunk. Tesóval itt el is váltak útjaink, kétségbe is estem, hogy hol lehet. De aztán csak másik buszfülkében talált magának helyet a kis hamis. :) 

Majd egy öt perces utazást követően meg is érkeztünk egy kis tisztáshoz, amiről leereszkedvén eljutottunk a hajókhoz. No itt aztán előadódott mindenféle népség...és amin igazán meglepődtem, azok a kínaiak voltak. Tolakodtak rendesen. A hajókázás során ismét távol kerültünk egymástól Dodival, úgy hozták a körülmények. De így tudta megörökíteni a partraszállásomat. :) Nagyon tetszett a lágy ringatózás egyébiránt, és a tájjal se bírtam betelni. Sajnos az általam rögzített videó nem adja vissza ezt teljes hitelességgel. Majd a túlparton készült néhány fotó is újfennt. Közben persze igyekeztem magam megóvni a nap káros sugaraitól és a rákvörösre égéstől mentesülni, így használtam a kencémet is újra és újra. 

Majd az újabb túrát megelőzendő lehetőség nyílt fagyizásra illetve étkezésre is. Dodi kapva-kapott az alkalmon, hogy hasát tömje, ám maradt a hazainál. :) 

Ezután a csoport többfelé vált, mi a Nagy Vízesés megtekintését tűztük ki célul. Ennek megfelelően végigosonhattunk a már említett fahidacskákon, ami néhol mókás, néhol félelmetesnek mutatkozott. Figyelni kellett azért a lábunk elé, illetve a szembeforgalom is jelentős volt. Éppezért fotózkodni nem is lehetett úgy, hogy ne lógjon bele egy kínai...a normálisabbak azért olyankor megálltak...azért készült itt kolleginás és tesós kép is. :) A látványt most se tudom szavakba önteni, de lassan is haladtam, úgy magával ragadt a nézelődés öröme. Magáról a Nagy Vízesésről viszont lemaradtunk, miután egy emelkedően nem a megfelelő irányba fordultunk Évicivel. Talán a hőségnek is szerepe lehetett ebben. Nagyon komótos tempóban szedtük akkor már a domborulatokat. De felértünk a csúcsra. :) 

Majd apránként a csipet-csapattal a parkolót vettük célba. Itt kisebb buszkavalkáddal szembesültünk, és kiviláglott, hogy annyira nem versenyképes a járművünk. Ám azért mégiscsak a miénk! :) Néhány pózolós képet követően 4 óra magasságában el is indultunk visszafelé. Mondhatni, hogy a nagy hőség mindenki erejét kivette, így megint a pihenés került előtérbe. Már 8 óra is lehetett, amikor átléptük ismételten a magyar határt. Ahogy haladtunk őrimagyarósdi szállásunkhoz, egyre közelebb értünk a viharfellegekhez is (amit egyébként jósoltak is). Útközben jelentkeztünk le az otthoniaknak rövid élménytaglalással. 

9 óra már jócskán elmúlt, amikor kis falvakon keresztül tekeregtünk a vacsorahelyre. A vihar miatti áramkimaradások már ott is észlelhetőek voltak. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy Őrimagyarósdra is úgy érkezünk, hogy sötétség borul a tájra. Az eső is esett, dörgött-villámlott rendesen, és az autóbusz nem tudott közvetlenül felmenni a vendégházakhoz. 

Kis szervezetlenség lett jellemző, mert első körben úgy kaptuk az információt, hogy a csomagokat egy mikrobusz felszállítja az étteremhez, míg mi vacsoránkat fogyasztjuk. Persze a magam részéről nyáriasra vettem a figurát, esernyővel rendelkeztem csak, így élmény volt caplatni hadakozva a széllel. Dodit óvta a casanovás kalapja, és a telefonjával az utat is be tudta világítani sokak örömére. :) Az étteremben mindenki várta már a helyfoglalást.

Mi két szimpatikus házaspárhoz telepedtünk le, és velük fogyasztottuk el az aperitifként felszolgált pálinkát. Nem mondom, jólesett. :) S miután az áram hol megszűnt létezni, hol előkerült, így végülis gyertyafénynél fogyasztottuk el vacsoránkat, melyet leöblögettünk a bugyrokból előkerült pálinkával. A krémleves nagyon ízletesnek mutatkozott, mint ahogy a pörkölt és a desszert is. A cicegét találtam kicsit furcsának. És szót kell még ejtenem a vegyes vágott savanyúságról is, mivel hol a balomon helyet foglaló Dodiét, hol a jobb oldalamon elhelyezkedő munkaügyes Zoliét csócsáltam nem kis rosszallásukra. Nemhogy örültek volna, hogy étekkóstolónak léptem elő! :) Persze kiderült, hogy Zoli morgása volt jogtalan, mert mindenkinek a tányér jobb felére pakolták a savanyút. :) Közben hallottunk némi zúgolódást is az étkeket illetően Évici részéről főleg.

Na, pedig újabb szervezetlenségi probléma ütötte fel fejét a vacsorát követően: nevezetesen, hogy hogy lesz a szobaelosztás, ki melyik szekcióba kerül (parasztház vagy apartman). És persze a vihar se hagyott alább, és árammal se rendelkezett a környék. S miután a népek is fáradtak voltak, adódott néhány kirohanás...de műszaki vizsgabiztos Laci bácsi nyugalomra próbált inteni mindenkit, így a csoport bizonyos hányada újra helyet foglalt az asztaloknál, míg megkapja a beosztását. Évici viselkedett rettentően, és meg is kaptam, hogy soha többet nem veszem rá kirándulásra!!! A baja az volt, hogy egyedül maradt...de elintézte a hálóhelyet, és talán előbb is foglalta el ágyikóját, mint mi. 

Dodival az asztaltársaságunkhoz tartozó egyik házaspárral egy apartmanba kerültünk, ahol rögtön lámpaszereléssel indult a bekvártélyozás. A házigazda Vili készségesnek mutatkozott, ám az nem derült ki akkor se, hogy a csomagokkal mi lesz. Így az esőben a két férfi vállalta, hogy leoldalog a buszhoz és felhozza a cuccost. Mi addig megnézegettük a lakrészt. Lakályosnak találtam mindent, belépve egy kis előtérbe érkeztünk, ahonnan nyílt a szerényen berendezett konyha szekció. Mellette találhattuk a mellékhelyiségeket, meg kell jegyeznem, a zuhanyzó kicsi mivolta egyből feltűnt. 

Majd ami még megütötte a szemünket az a fura kialakítású falépcső volt, amely a hálószobákhoz vezetett. A lépcsőfokok egyik oldalán ugyanis egy félkör alakú kivágást ejtettek, ennek funkciójára csak később jöttünk rá. Ami még számomra nagyon tetszetősnek bizonyult, az a fagerendázat volt, ez tipikus régi parasztház jelleget kölcsönzött. Mint ahogy a cserépkályha is ezt erősítette. És a természetességet is ki kell emelni, a fa elemek nagy hangsúlyt kaptak az épületben.

Miután kinézelődtük magunkat, a fiúk is megérkeztek. Kiderült, hogy a csomagunkat mégiscsak felhozta a mikrobusz, és feleslegesen mentek le a járatunkhoz...:( De azért a lényeg, hogy már cuccunk birtokában tudtunk frissítő zuhanyt venni és álomra hajtani fejünket. 

Mozgalmas első napot tudhattunk magunk mögött meseszép látványokkal és hosszú utazással. Így a helyzetjelentős jó éjt sms-ek után elég könnyedén szenderültem álomba, hiszen másnap 8-ra jelezték a hidegtálas reggelit. A második nap eseményeit viszont taglalja egy külön poszt! Hamarosan jövök! :)