színi előadás - Örkény: Macskajáték

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Március hozott színházi élményt is, Örkénytől a Macskajátékot tekintettük meg a Kiss Manyi Társulat prezentálásában. Hát az előzményeket csak röviden érintve hozzá kell fűznöm, hogy elég sokáig kajtattam magam mellé valakit (és igen, még Attilát is megkerestem, persze mint mindig, most is elérhetetlennek bizonyult :S Ez fura, mert a társvadászat során elég gyakran belébotlottam. Még hogy nincsenek véletlenek!) A lényeg viszont, hogy munkahelyi körkérdésem után Lilla lett a társ. Így csajos este ígérkezett. :) Persze most is kicsit bennem volt a félsz, hogy mi lesz, ha nem tudom elérni a buszt hazafelé...igen, és a kocsi iránti vágy újra csak megjelent. :) Igen-igen, fogok én még manőverezni a VMK parkolóban. :)

Már csak azért is előnyös lett volna a személygépjármű, mert úgy nem kellett volna egy órát várakoznom az esemény előtt teljes harci díszpompában. Sebaj-sebaj, legalább jó idő volt! :) És jól kiszellőztettem a buksim.  Az előadást 7 órára datálták, így szép komótos formában tudtam odaérkezni a VMK-hoz. Az előtéri várakozás nem nyúlt túl hosszúra, elég hamar megnyitották a színháztermet, ahol el is foglaltam a már megszokott hátsó sorok egyikének bérelt ülőalkalmatosságát. A csajok viszont utolsó pillanatban érkeztek szinte. Kiderült, hogy rám vártak...:) Na igen, a telefont már jó időben kilőttem a forgalomból. :) Nincs is annál idegesítőbb, amikor valakinek a mobil kézikészüléke megszólal a síri csöndben...

Szóval  7 óra után valamivel gördült fel a függöny. A történet egy testvérpárt állított a középpontba, akik egymástól távol élnek, de mindennap beszélnek Bell nagyszerű találmányának köszönhetően. Erzsi társbérletben él egy adjunktus házaspárral, míg húga, Gizi fiánál lakik külhonban. Erzsi büszkén meséli Gizinek, hogy új barátnőre lelt Paula személyében, akinek hatására divatosabban öltözködik és presszókban múlatja idejét. Persze a sztoriban megjelenik a szerelmi szál is, előkerül Erzsi régi kedvese, Viktor. Azonban a férfi választottja Paula lesz, amit Erzsi nagyon rosszul visel, és harcba száll a szerelemért. A darab befejező részében viszont öngyilkosságot kísérel meg. Ez sikertelennek bizonyul, azonban ráeszmél, mennyire hazavágyódik gyermekkora színhelyére, Létára, mint ahogy testvére is. Időközben előkerül Egérke is, a kalapkészítő jóbarát, akivel Gizi újra és újra előadja a nyávogós macskajátékot. A záróképben újra előkerül egy fotó két bájos kislányról, és újra lehet találgatni, vajon ki elé is iparkodnak (apjuk elé, Viktor elé?)

A történet egyszerű vonalvezetésű, előre sejthető fordulatokkal és Örkény sajátos humorával átszőve, amit néhol kicsit erőltetettnek éreztem. A színészi játékra nem lehet semmi panasz, igaz, Egérke szerepében tetszelgő Gyebnár Csekka (Barátok közt Gizije) volt csak ismerős név. Ettől eltekintve kellemes kikapcsolódást nyújtott a darab, melyet egy szünet szakított meg. Ám a kiírásnak megfelelően 9 órakor véget is ért az előadás. 

A csajok nagyon aranyosan felajánlották, hogy megvárják velem a buszt. Esti városban lődörgést követően becsücsültünk a Cafe Rose-ba egy finom forró teára. Nagyon jól sikerült az esti eszmecsere is, megkoronozása volt a napnak. El is döntöttük, hogy lesz még ilyen csajos összereppenés. :) Megjegyezném, hogy nagyon jól időzítették a színi előadást a szervezők, hiszen másnapra elromlott az idő, és havazás ismét csak fennakadásokat okozott...mintha meghülyült volna az időjárás...de erről majd máskor. :)

Lényeg, hogy nagyon kellemes estét töltöttünk együtt a lányokkal, ami talán hagyományteremtő is lesz. Színház amúgy is jöhet minden mennyiségben...:) Bár még mindig a musical az abszolút favorit! A további élményekről még tudósítok.

Volán-bál - Szombathely, 2013. 03. 09.

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Március eleje elég mozgalmasra sikeredett, már ami a különféle rendezvényeket is illeti. :) Azt hiszem, ez így is volt jól, mivel kellett a töltődés abszolúte. :) 

Még februárban láttam meg a meghívót a faliújságon, miszerint a bált tartanak Szombathelyen március második hétvégéjén. És mint minden ilyen elegáns eseménnyel, azonnal szemezgetni kezdtem. Ugyan kicsit elbátortalanított, hogy senki se lelkesedett...később aztán Edit jelezte, hogy ő is jönne unokatestvérével karöltve. Egy bökkenő volt ekkor még: az oda- és hazautazás. Hát kicsit dühös lettem, mert még egy helyzet adódott, amikor jó lett volna az a bizonyos passzus...:S Edit ugyan ajánlkozott sofőrnek, szóval ezen gond is megoldódni látszott. Majd viszonylag ütemesen le is fixáltuk a részvételt, és kiválasztottuk a báli menüket. Később aztán annyi új információt is megtudtunk, hogy nem kell aggodalmaskodni a helyszín miatt, mert kapunk sofőrt is. :) Már csak annyi dolgunk volt, hogy a részleteket megdiskuráljuk egymást közt, amire a nőnapi üdvözlő körök között kerítettünk sort. A magam részéről akkor nagy fejtörést okozott a megfelelő dressz kiválasztása is, amiatt is izgultam egy picit. De végülis számíthattam kedves munkatársaim és barátaim segítségére, így elég hamar meglett a kérdéses ruházat. :) Ezúton is nagy-nagy köszönet nekik! :)

És így jutottunk el március 9-éhez. Meg kell hagynom, túl nagy kedvet nem éreztem a bálozáshoz a napján. De mint megtudtam, a többiek is így voltak ezzel. Ezúttal úgy döntöttem, hogy időben harci díszbe vágom magam kapkodásmentesen. :) Ennek megfelelően már reggel lebonyolítottam a topánpróbát, illetve a ruhán az utolsó vasalások is megejtődtek. :) És hát óvatosságból úgy döntöttem, hogy viszek magammal váltócipellőt is, így gyorsan be is csomagolásztam. És fél négy előtt nem sokkal már harci díszben is leledztem, már csak a szolid sminket kellett feldobnom. :) Ellenben Dodit noszogatni kellett, aki még háromnegyed 4 előtt is az öltönyét vakarászta elő...ilyen sincs túl gyakran, hogy pasira kell várakoznom...:) Mindenesetre hathatós sürgetésre indultunk meg a buszmegállóba, ahová négy órára érkezett a limó. :)

Kilépdelve a kapun, aztán láttam, hogy a kocsi már régen begördülhetett, ám nem voltunk késésben. Percre pontosan négy órakor csücsültünk be a Mazdába, hogy megrohamozzuk előbb Csabrendeket, majd Szombathelyet. :) Hát meg kell mondanom, megijesztett egy picit a kocsi rettentő gyorsulása...amúgy igen kedélyesen elbeszélgettünk Attilával (nem igazán szimpatizálok vele!), már ekkor kezdte meghonosítani az új szakszavakat a köztudatban. :) Jó 20 perc után oda is értünk Editékhez. Dodi legnagyobb morgására aztán a középső helyet kapta meg, sajnáltam is szegényt! 

Elég jó volt a tempó, így kis kitérőt is beiktattunk Sárváron. Eredetileg kastélylátogatás lett volna, ami magánterületté vált, így új látnivaló után néztünk. Attila otthonosan mozgott itt, úgyhogy hamar talált is programot. Így tettünk egy rövidke sétát egy múzeumfélében, ami régmúlt korok hangulatát idézte. És megint úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, aki bálba készül. Na jó, és reméltem is, hogy majd majd jóképű herceg is előkerül. :) A kisebb túra közben sikerült jobban megismerni Szandrát, és kiderült, hogy kicsi a világ, hiszen Koko nővérét tisztelhetjük benne. És persze a fényképezőgépek is kattogtak szorgosan. 

Fél 6 körül érkeztünk meg Szombathelyre, ahol már a külvárosban új útitársat kaptunk, Esztert, a navigációt. :) Hát úgy le is vontam a megfelelő konzekvenciákat, hogy idegesítő a kicsike. :) Bár elég sokszor mondaná nekem is, hogy a "megengedett legnagyobb sebesség 50 km/h". :) Végülis kis bizakodásra adott okot, hogy a távolság egy óra alatt leteperhető. A városban aztán elég hamar megtaláltuk a tett színhelyét, bár a járókelők útbaigazítása nem igazán tűnt egyértelműnek. Nem lehettünk biztosak abban, hogy jó helyre érkeztünk, de elhagytuk személygépjárművünket. Kisvártatva kiderült, hogy remekül sikerült a parkolás is, mivel elértünk az étterembe, ahol a bált tartották. Sőt, mi voltunk az első fecskék is. Az asztalunkat is birtokba vettük, és ekkor szembesültünk vele, hogy nem maradunk vezetők nélkül, a már nyugdíjas humánpolitikai igazgató és a leköszönt vezérigazgató is érkezni fog, így végül 10 fős társaság jelentette Omlóék képviseletét. 
Gyorsan át is pozícionáltuk magunkat Dodival, hogy a fiatal társaság ténylegesen egy asztalnál foglalhasson helyet. Mivel nagyon időben érkeztünk, így volt lehetőségem topánt cserélni. A kezdésig hátralévő időt némi felhozatal latolgatással, illetve fényképek készítésével ütöttük el.

7 óra előtt alig pár perccel befutott a kedves exfőnök is sofőröstül feleségestül, de a résztvevők jelentős része is ekkortájt érkezett. A mi részünkről 8-an voltunk jelen végülis. Az asztali üdvözlő és bemutató sorokat követően lassan kezdetét is vette a rendezvény. 
Elsőként a vasi szakszervezeti elnök mondott köszöntőt a kb. 160 fő megjelentnek, majd az Északnyugat Magyarországi Közlekedési Központ vezérigazgatója folytatta a sort természetesen a nőnapi megemlékezéssel is, és utalva a változásokra. Szavai valahogy nem adtak okot túl sok bizakodásra. Ezt követően műsorok színesítették az estét. 

Először táncbemutató következett egy ír tánc csoporttól. Ez eléggé tavaszias, könnyed hangulatot idézett elő. A mosolygós leányzók ügyesek voltak szerintem. Őket követte Jonatán, a bűvész. Igazi show-t produkált még akkor is, ha a klasszikus trükköket hozta el (galamb helyett nyuszi került a ketrecbe, kártyapakkból a lap megállapítása, segítőjének eltüntetése egy szekrényben). Ami viszont rendkívül ütősnek mutatkozott, az az asztal lebegtetés, melybe a közönség egyik kiválasztott tagját is bevonta. Mint ahogy néhány másik mutatványához is. Ez abszolút az esélyegyenlőség jegyében zajlott, egy férfi és egy nő lett a spontán segéderő. Rendkívül látványos produkciót követhettünk nyomon.
Majd záróakkordként ismét táncot láthattunk balettiskolába járóktól. Ezekről a leánykákról lerítt a vérprofi lét. Itt a kánkánt tudnám kiemelni, mint nagyon attraktív jelenetsort. 

Fél 9 után valamivel kezdték szervírozni a vacsorát. Itt a korábbi rendelések valahogy felcserélődtek, persze nekem kedvezőtlen irányban természetesen...úgyhogy egyáltalán nem voltam elégedett a menüvel (rántott szelet, sült csirkecomb, zöldséges burgonya, és rizs a göngyölt sertésszelet helyett), ízvilág gyér volt. A korábbi volánrendezvényekhez képest itt változást jelentett, hogy nem szolgáltak fel aperitifet, sőt, az egészért fizetni kellett....ezt mondjuk jelezhették volna előre. De hogy pozitív pontot is említsek, a régiós vezérigazgató asztaltól asztalig járt, hogy üdvözölje a megjelenteket.

Vacsora után kezdetét vette a tánc, miközben a desszert hatlaposokat szolgálták fel. Hát ettől se lehettem elragadtatva...meg a muzsikusoktól se...azért ettől eltekintve roptuk Attilával, és Dodival is. Örültem volna, ha öcsikém a hölgyeket megtáncoltatja az asztaltól (bár mondjuk érthető is, hogy ez nem teljesült, mivel a cipővel akadtak gondjai...). Ettünk, iszogattunk, táncikáltunk, fotóztunk, és beszélgettünk. És szép csendesen eldöntöttük, hogy még a tombola előtt lelécelünk és privát mulatságot tartunk. :) Pedig Dodi nagyon szemezgetett a bakonyos táskával a tombolatárgyak asztalánál...Attila pedig az LCD tévével...:) Azért örültem, hogy Dodi lejtett egyet Edittel is legalább a hölgyválasz keretében, én pedig Attilát vittem táncba. Eléggé szórakoztatott ugyanis, hogy a létező összes dalszöveget átkölti. :) 

Fél 12 tájékában aztán úgy határoztunk, hogy dobbantunk. Így gyors topáncsere után tipegtünk is az autóhoz. Akkor már az eső is szakadt. A csapat egyébként együtt távozott ebben az időben, de mi más útvonalon haladtunk kifelé a városból, mint a volt vezérigazgatóék. Sárvár környékén tűntek fel közvetlen előttünk...:) Azonban a GPS bevitt minket azt követően olyan utakra, ami majdnemhogy egyirányú benyomását keltette. Kezdtem is félni...majd a szeretett megyénkben már sikerült megnyugodni. Némi pihenőt is be kellett iktatni, ez Sümegen meg is történt egy benzinkútnál. Ekkor szándékomban állt megrohamozni a Mazda vezetőülését, azonban ez nem jött össze sajnos. Azért a helycserére szükség volt, mert a középső ülés kezdett kényelmetlenné válni...

Füred felé tartva aztán különféle régi volános sztorikkal ismerkedhettünk meg, ami rendkívül mókásnak bizonyult. Sokat nevettem, bár halkan kellett tennem mindezt, mivel Szandra és Dodi is szundizott egy picit. Balatonfüredet fél kettőkor értük el, de meglepődve tapasztaltuk, hogy a bulihelyekről inkább kifelé jönnek az emberek, mintsem betérnek. Így rövid séta után a hazaút mellett döntöttünk. Hát ott aztán önbizalmam kicsit növekedhetett, miután egy piros lámpánál Attila is lefullasztotta a gépjárművet...:) 
És nagyon tetszett, hogy hazafelé épp a Veszprém-Tapolca irányt választottuk (korábban én is azon hajtottam végig), így jó tapasztalatokat szerezhettem, hogy hogy is csinálják a profik. :):):) Hát a vezetést nehezítette a köd és a vadveszély is...kicsit ijesztő volt ez helyenként. Végül szerencsésen elértünk Csabrendekre, ahonnan hármacskán utaztunk tovább. Fél 4-kor érkeztünk haza, abszolút háztól házig menettel, Attila pedig remek sofőrnek és társaságnak tűnt, így az ellenszenv egy kicsit oldódott az estének köszönhetően. :) 

Ettől a vezetésesditől pedig csak még lelkesebben vártam a következő alkalmat, hogy végre visszakapjam a vezető szerepet. :) A vasárnapot amúgy is ennek megszervezése, valamit a képcserélgetés határozta meg, ami átnyúlt hétfőbe is. Ebből láthattok egy csokrot bejegyzésem elején.

Mindent egybevetve nem volt rossz rendezvény, de a kis csapatos rendezvényeket meg se közelítette. De örülök, hogy megismerkedhettem új emberekkel, és hogy munkatársakkal is közelebb kerültünk egymáshoz. :)

Nőnap

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Akkor most gyorsított ütemben következett a beszámoló március első hetének újabb jelentős eseményéről, a nőnapi mókuláréról, amely hagyománnyá nőtte ki magát omlós körökben. A rendezvényre nem lehetett nem menni, hiszen a forgalmi igazgató személyesen nyújtott át meghívót a Tó Vendéglőben megrendezésre kerülő banzájra március első napján. Ekkor sikerült meggyőznöm Ibolyka anyát is, hogy nehogy kihagyja holmi sütés-főzés miatt. Persze kedden közölte, hogy mégse jön, amit sajnáltam nagyon. 

Mondjuk a magam részéről vártam a dzsemborit a heti robot után főleg, amikor is főnökünk telefonon osztotta a noszogatást. Mit ne mondjak fura volt sürgetőleg fellépni a vezetőség körében...de bevallom, ez a koordináló szerep picit tetszett is. Szóval a hét elég pörgős jelleget öltött, azért a dokit sikerült lerendezni csütörtökön, és nagy hibát ezúttal a feladat kapcsán se vétettem, még jó, hiszen többszörös ellenőrzést gyakoroltam. Így nagyjából lazulva készülhettem a pénteki mókulásra. 

Reggel aztán Peti volt az első köszöntő, nagyon lelkes várta a fehérnépeket a barkával. A kakaskukorékolásról azért sikerült lebeszélni. A kora reggelt aztán még egy egyeztetés határozta meg, Attilával kellett megbeszélni, kit hol szed fel másnap, bár elég hamar sikerült ezt lezongoráznunk. És miután az öltözéket is megkonzultáltuk nagy vonalakban Edittel, Zoli is megérkezett, és a három fős férficsapat nevében át is adta tavaszi virágcsokrát. Már ez hozott egy kis üdeséget és vidámságot irodánkba. Pista csokoládéval örvendeztetett meg minket, az új vezérigazgató pedig kis üdvözlőkártyát és csokit küldött. Majd a szakszervezetes köszöntés következett, a rózsa mellé most is utalványt kaptunk. Hát persze, hogy egyébként épp akkor jöttek, amikor vad egyeztetésben voltam Gergővel vezetést illetően. Mondjuk elég hamar döntésre tudtunk jutni, és egyeztünk meg a hétfői munka után gyakorlásban.  Onnantól aztán megnyugodva hangolódhattam a délutánra. Akkor sikerült igazán megnyugodni, amikor Ibolya anya segített eldönteni a másnapi báli viseletet. És azon is kaptam magam utána hamarosan, hogy fél egy van.

Azt már előre eldöntöttem, hogy nem lesz kapkodós készülődés, így időben nekiálltam átöltözni, összepakolni. De egy telefon és "Szeva" Beával való beszélgetés okán megint sikerült rohamtempót produkálni...Mert a volános stílszerűen busszal közelítették meg a Tó Vendéglőt, amire azért várni kellett jó volános szokás szerint. :) 

Negyed kettő felé érkeztünk meg a helyszínre. A sümegi és tapolcai csapat akkor már helyet is foglalt, de azért még így is tudtunk válogatni az asztalok között. Majd némi üdvözlő körök után Zoli, Józsi, és Misi intézett köszöntő szavakat a hölgyekhez. Misi beszédéből emelném ki, hogy azért a fricska nem maradhatott el, miszerint 14 év után rendezett nőnapot a cég...A beszédeket pezsgős koccintás követte, miközben átadásra kerültek a virágok is a sümegi munkástanács jóvoltából. Ezt követően  szervírozták az újházi tyúkhúslevest, ami finomnak mutatkozott. A második fogás azonban csalódást keltő volt, mivel a cigánypecsenye rágós volt, a hasábburgonyás köret pedig kevés. Szóval nem lehettünk maradéktalanul elégedettek a főétellel. A desszert feketeerdő tortaszelet azonban kompenzált valamelyest. 

A lakmározást követően aztán kis sétára indultunk a lányokkal ebben a festői környezetben. No persze itt se tudtak elkerülni a nosztalgikus elemek, mert a hídon csak át kellett sétálni, és a szigeten körbenézni...(Attilával is elég sokat caplattunk arra...), így el is szomorodtam, hogy újra csak páratlan vagyok...azért a lányokkal jót diskuráltunk, bár mivel fázott a félcipellőben a lábam, és a tánc is csábított, így bevonultam. És rögtön táncba is hívtak...:) Onnantól alig volt pihenés szerencsére. Amikor szusszantam, akkor meg beszélgettem a többiekkel. Igyekeztem mindenkivel néhány szót váltani. :) Sajnos fotókat nem tudtam készíteni, mert bár a fotóapparat rendelkezésemre állt, az akksik megadták magukat full töltés mellett. :S Azért Piroska csinált néhány képet.

Fél öt felé a hangulat igazán felpörgött, fájt a szívem, hogy el kell hagynom a társaságot, ha a 16.40-essel hazamennék. A kacsatánc újrázását azonban mindenképpen meg akartam várni, így maradtam. Hát igen, jó volt látni, hogy egy csapatot alkotunk ebben is! :) És persze a vonatozás is kihagyhatatlan volt, mint ahogy "Vizes" Józsi fogason való rúdtáncolása is. :) Végül az öt órás teremelhagyás se működött, a zenész is tovább lett ott-tartva, mint a mandátuma szólt. A legnagyobb csattanót a zárlat tartogatta, amikor is befutott főnökünk is Budapestről. :):):) Még roptuk egy kicsit, majd lassan mindenki elindult hazafelé. Illetve felvetésként Tapolcára folytatandó a bulit. Ekkor keseredtem el először, mert szívem szerint én is mentem volna oda is...csak hát úgy, hogy a hazajutás nem biztosított, és másnap is rendezvény, így nem vállalhattam. Kicsit szomorúan indultam a város irányába Eszterkével. Joli azonban megállított, és sofőr után kajtatatott. Így végül autókáztunk hazafelé a pályaudvar érintésével, ahol a területi igazgató névnapját is megültük zárt körben. :) Közben persze mi más lehetett volna a téma, mint a jövő...na igen, ez valóban képlékeny téma...a héten kiderült, hogy mi valószínűleg Szombathelyen dolgozunk majd, ám oda egy óra az út...tömegközlekedés pedig ki van zárva...de igazából senki helye se biztos...persze a forgalomhoz tartozó csapat is méltatlankodásának tudott csak hangot adni. 

Lassanként aztán távoztunk a krimóból is. Azért Zolival még sikerült beszélni, hogy egyáltalán merjek-e majd  beülni a tanulóautóba...mennyire üzemképes. :) Megnyugtatott, hogy lehet majd menni, de gond esetén úgyis ő jön. :) Csak, hogy nehogy meglepődjek...:) Bár így is meglepődtem, csak épp a saját hibáimon. Most, hogy sofőrrel közlekedtem, máris jobban képbe kerültem egy-két problémával kapcsolatosan. És miután a következő tavaszi rendezvény is tervezés alá vonódott, csak még újabb motivációm lettek a passzus megszerzését illetően. Na igen, mert rossz függeni busztól, és mások jóindulatától is. 

Végülis nem sokkal busz előtt hazaértem házhozszállítva. :) És lehetett máris hangolódni a következő mókára. Mindent egybevetve nem volt ez rossz rendezvény, szép számmal jöttek el a munkatársak a területi igazgatóságokról is (talán öt hiányzó, ha adódott). Azért újra csak megerősítést nyert az is, hogy akárhogy is, de csapatot alkotunk! És én is rájöttem újra, hogy ezért is szeretek itt dolgozni. :) Remélem, lesz folytatás eme jó team-mel! 

Egy újabb guruló élmény!

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Megtörve a hallgatást, ezúttal egy újabb gördülő élményemet osztanám meg Veletek. :) Mint azt tudhatjátok, a nagy vezetési projektem még tartja magát, ám januárban jó munkás elfoglaltságok miatt estem ki a rutinból, míg februárban műszaki okokból kerültem parkolópályára (na jó, azért egy-egy etap azért bekerült a napirendbe, de a folyamatosság megszakajtódott). 

Egy hosszabb kihagyást követően március elején keveredtem újra a vezetőülés közelébe. Erre a napra kiküzdöttem egy eltávot is omlóék kötelekéből. Meglepődve tapasztaltam, hogy főnök még helyeselte is a vizsgaszimulációs felvetésemet, illetve megállapította, hogy jót fog tenni. Most ezt nem tudom, mire értette, vagy a vezetésre, vagy arra, hogy hibákat vétettem a munka során...a lényeg viszont, hogy a tavalyról áthúzódó ki nem vett szabadságomat lecsúsztathattam egy olyan tevékenység érdekében, ami fontos számomra. Persze Gergővel is egyeztetnem kellett még, de elég ütemesen le is fixáltuk a hétfő délelőtti startolási időpontot, melyet már nagyon vártam.

El is érkezett eme nagy nap (2013. március 4.), ám már a reggeli készülődés se volt elég ütemes, így napszemüveget is otthon felejtve vágtáztam a buszjáratra. Röpke 12 perc alatt meg is tettem a Nagybogdány-Noszlop utat, bár hozzá kell tennem, hogy a buszmegállóban elég kapkodva vettem a levegőt. :) A lényeg, hogy kedvenc óvónénim társaságában utazhattam. Juliska néniről amúgy azt hitték útitársaim, hogy a nagymamám...:) 

Ajkán aztán érzékeny búcsút vettünk Juliska nénivel egymástól, és gyors élelemszerző körútra indultam (mert ugye "nyáron kaját, télen ruhát"). Fél 10 körül aztán jött a megbízatás Gergőtől, hogy a slusszkulcsot igazán megszerezhetném gyorsítandó az indulást. Ennek megfelelően be is robbantam az elővételi pénztárba, ahol többszörösen rákérdeztem a jármű műszaki állapotára, és egyáltalán arra, hogy mehetünk-e Veszprémbe. Igazából én beértem volna szeretett Ajkámon belüli gépjárműközlekedéssel is, a lényeg a gyakorlaton lett volna! Végülis abban maradtunk, ha beindul a kocsi, akkor menjünk, kitétel annyi, hogy a motort ne állítsuk le! 

A kocsiba helyet foglalva azért még egyszer rákérdeztem az útirányra akkor már Gergőtől, aki szenvedett még a megfázás okozta kellemetlenségektől...de meggyőzött, hogy irány Veszprém. És ötletként bedobta, hogy újítsunk útirányt is, és a Tapolca-Öcs-Pula-Nagyvázsony-Nemesvámos-Veszprém településeket érintve jussunk el a megyeszékhelyre vizsgaszigorú módban. :) Hát ettől is rettentően fellelkesedtem, annyira, hogy induláskor fel is ugrattunk a padkára, de gyorsan vissza is kapickálództunk az útra. A lámpáknál való besorolásnál egyből be is ugrott főnököm (Timi búcsúztatóján emlegette, hogy kettesben kanyarodunk!) mondata, amit meg-megmosolyogva alkalmaztam is. Szépen ment minden, amin meglepődtem, mivel vezetéstechnikailag idegen útvonalon hajtottam. Meg persze azt se tudtam hova tenni, hogy épp a sebességtúllépés miatt kapok intőt Gergőtől. :) Na igen, miből lesz a cserebogár, amikor a kezdetekkor a békés negyvenes tempóra voltam kalibrálva...:) És mennyire kellett az az esős augusztusi nap, amikor Ajka-Kolontár-Devecser-Magyarpolány-Ajka kört csapattuk...:) 

Szóval nem gondoltam volna, hogy valaha a sebesség miatt kapok a buksimra. A kanyargós út viszont nagyon tetszett, és kicsit a múltban találtam magam újfennt (mivel a régi Skodánkkal gyakran mentünk arra Anyát meglátogatni Füreden). A nap is gyönyörűen sütött lelkemet melengetve. :) Úgyhogy kirándulásunkat nagyon élveztem, hiszen a társaság is remek volt. 

Veszprémbe beérve aztán kis szünet beiktatását tűztük ki célul. A város határában újra csak a sebesség túllépése miatt lettem figyelmeztetve. Onnantól azért próbáltam figyelni erre. Meg mindenre, ami a korábbiakban hibaként jelentkezett, így a buszsávot gondosan elkerültem, körforgalmak előtt időben visszaváltottam, és a bejutással se vártam annyit, szóval éreztem valamiféle fejlődést. Meg új problémákat is felfedeztem, mint például a lámpás kereszteződéseknél a sárga jelzésen való áthaladás megengedettségét vagy tiltódását. 

A szünet előtti utolsó feladat egy parkolás lett volna, kedvenc tolatós módozaton. A mögöttes forgalom miatt azonban újra csak meginogtam, és kicsit belassultam. Gergő persze noszogatott rendszeresen, illetve a parkolóban kielemezte nekem a szituációt. :) Majd a pihenőidőben magam is átgondoltam, mit hogy kellett volna. Láttam azért csudákat, a szomszéd helyre parkoló hölgy megindulása nem volt könnyed, kétszer is lefulladt. És ez önbizalomnövelőként hatott. 

A szünet utáni első nekifutásban a parkolás szépítését kaptam feladatnak, ami sikerült is, bár meg kell jegyeznem, hogy ezt a parkolót nem szeretem a maga meredeksége okán. :) Majd a gyalogosátkelővel gyűlt meg a bajom, a Lovassy előtti nem igazán látszott zebrának. És hogy a koncentrációzavar teljes legyen egy piroson is átgurultam majdnem, ez volt az első eset, hogy igazán határozottan bele kellett fékeznie Gergőnek. Azért próbáltam magam összekalapálni gyorsan, ám ez nem igazán sikerült, mivel az egyik keresztőzésben nem ütemesen váltottam vissza, és lefulladtunk. Akkor már meg is ijedtem, hogy a piros-sárga jelzésig nem tudunk újraindulni, ám ez akkor sikerült. Az Egyetem u.-Stadion u. találkozásánál már nem volt szerencsénk, túlfékeztem a gépjárművet, és ismét lefulladt az emelkedőn. Újraindíthatatlanul. Mögöttünk meg rendőrök álltak, volt is minden bajom, amikor elég határozott utasítással ki lettem parancsolva a kocsiból. De persze, hogy még az öv is beakadt, így az ütemességgel voltak problémák...a helycserés támadással annyit sikerült elérni, hogy a jármű két kerékkel a járdán állt. A magam részéről még mindig totál félelemben éltem, Gergő próbált nyugtatni. Majd pár telefon után és a távolság felmérését követően arra jutott, hogy vissza kéne tolni az autót az Ördökárok utcába. Ehhez egy járókelő srác segítségét is igénybe kellett venni, miután a helyi autósiskolák növendékeinek és oktatóinak hiába is integettünk. 

Végülis sikerült betolni a járművet a kis utcába, ám az utca közepén se állhattunk meg, úgyhogy szépen le kellett parkolni. Amikor már azt hittem, hogy megvagyunk, és a járókelő srácot is elküldtem megköszönve a segítségét, Gergő észlelte, hogy nagyon közel van a padkához a hátsó kerék, így toláncolhattuk távolabb. Na, a vezető szerepet onnantól nem adta vissza. Indítgatta a kocsit, indítgatta, nem történt semmi. :S S mivel kiderült, hogy a mentőegység csak 1 óra körül tud indulni, így adódott időnk bőségesen. Nem, nem akartam hazajönni busszal, és otthagyni csapot-papot, ez amúgy se jellemző rám. Mondjuk kínosan is éreztem magam, amiért megpusztult alattam a verda...és ez az egész helyzet kialakult. Gergő képviselte az ellenoldalt. :) 

És hangulatosan megejtettük az ebédet az autóban. Még jó, hogy volt nálam sajtos kifli. :) Majd a gyönyörű napsütésben sétálni indultunk, és kielemeztük az egész szituációt. Megint le lettem osztva, hogy felejtsem el, hogy magamra veszem ezt a hibát...eleve el se kellett volna nagyon jönnünk. Na igen, végülis kétszer kérdeztem...(talán létezik a 7. érzékem?:)). Mert azért a lefulladás létezik még 100 év rutinnal rendelkezőnél is...persze nosztalgikus érzések is megkörnyékeztek séta közben, mert bevillant, hogy arrafelé Mátéval is sokat mászkáltunk. :) 

Végülis az egész ledöglős helyzet többszörösen megtárgyalásra került, talán annak köszönhető, hogy meg tudtam nyugodni. Gergő viszont kicsit ideges lett, hogy hogy jut haza időben, fél 4-re a tanfolyamra...mert kettőkor még mindig strázsáltunk a kocsi körül...Negyed 3 is lett, mire megérkezett a vontató gépjármű. Hát legnagyobb meglepetésre "Nagytalpú" Zoli jött, akkor azt kívántam, csak nyílna meg a föld, és süllyednék el. Persze, hogy ez se fog titokban maradni volános körökben...A rákötések és helyzetelemzéseket követően bepaterolódtam a teherautóba (mentem volna ugyanis busszal is, a lényeg az volt, hogy Gergő hazajusson időben). Na, egyszercsak megindult a jármű, Zoli addig-addig pisztergálta, míg életre kelt. Meg is állapítottam magamban, hogy most már tuti biztos, hogy utál a kocsi...ment is, mint a parancsolat, elég hamar ki is talált a látómezőből is. Közben Gergő információkat próbált szerezni autókról (dízel vs. benzines), ezzel is segítve nekem egy későbbi időpontban esedékes döntésben. :) 

Egyébként Herendig ment szépen a kicsikocsi, ott aztán egy emelkedőn megadta magát Zolinak is. Így elhessegethettem azt a gondolatot, hogy csak engem nem szeret az autó. Egész egyszerűen nem volt 100% műszaki szempontból. Zoli azért a többszörös rákötések után is indítgatta, de nem tudta újralőni. Úgyhogy Ajkáig vontatás következett...majd miután a busz is kifordult az orrom előtt, így időmilliomos lettem újra. Ez nagyon nem az én napom volt. Persze Gergő megpróbált nyugtatni még a végén is...hát nem mondom, hogy sikerült, mivel a hibák is bántottak. 

Talán másnap sikerült rendeznem picit a gondolataimat, mikor is szabadság után a főnök újra csak feladatot adott. És nekem, holott egyáltalán nem kötődött ez a munkakörömhöz...szóval agytekervényeimet át kellett állítani. Illetőleg vártam a fejleményeket autóügyben. Persze az körvonalazódott, hogy a héten vezetés nem nagyon lesz egyéb elfoglaltságaim okán se (nőnap, bál)...

No, de előbbiekről is kéne pár sort összegereblyéznem, úgyhogy most be is fejezem eme posztomat. A következő írásomig türelmeteket kérném! Addig is a legjobbakat mindenknek!