februári utolsó

Üdvözlet a kedves idetévedő olvasónak!

Naplóírásra vonatkozó új rendszerem kísérleti szakaszába lépett, azaz mindennap írok valamit ide, hogy hétvégén kelljen összegereblyéznem az eseményeket. Hiába, az én koromban ez már nehezebben megy. :D Hol is hagytam abba előzőleg? Ja, megvan! Hétvégénél. Akkor most innen fogom folytatni. Mint ahogy olvashattátok, szombaton bemutatkozó látogatást tettünk Tillus mamájánál. Idehaza aztán elég feszült légkör fogadott. És Eszterék közelgő látogatása miatt magam is ideges voltam, amely végül halasztásra került. :S Ezen nem is kéne meglepődnöm feltétlenül. No mindegy. Nagyon nem is volt kedvem semmihez, Anyával folytattunk hosszas elbeszélgetést, amit valahol mindketten igényel(t)ünk is. Viszont nap végére kellemetesen el is fáradtam, és a legjobb stresszlevezetőt válaszottam: a korai aluszikálást. :)
Vasárnap is ugyanúgy forrt a levegő, a feszültség érezhető volt. Mindenkit végtelenül zavart ugyanis Dodi elzárkózó magatartása. Az, hogy tulajdonképp két mondatváltás nem történik. :S Amúgy főzőcskéltünk, néhol a munkamegosztást is alkalmazva. Mindeközben sikerült belefognom egy Nora Roberts történetbe, meg egy német nyelvű pályázat is félig-meddig megalkotásra került. És így fél 6-hoz közeledvén az idő, mutatkozott valamiféle enyhülés Dodi és a család puskaporos viszonyában. Jól ki is parodizálta a telefonolási szokásaim, ami azért zavart is valahol, és németes pályázatomhoz is felajánlotta segítségét. Na persze, az meg olyan érzékeny terület, hogy ha élek vele, és behívnak személyes meghallgatásra, le is buktázom, hogy nem saját tudásommal ékeskedtem. Jó volt azért tapasztalni, hogy Anyához is közelít. :)
Mondanom sem kell talán, hogy Eszterék nem érkeződtek a papírokkal, ami valahol jó is volt, valahol pedig nem. Elvileg meg kellett volna már kapniuk mindenféle dokumentumot, ami szükséges a bevalláshoz... Dodi visszaviharzását követően Győr egyetemi városába, értékeltünk egyet Anyával. Ez a rituális vasárnapi ténykedések egyike, mint tudhatjátok. Hamar besötétedett, amikor igazából aktív leszek tanulási szempontból, így kis német ismétlést iktattam be. :) A napot msn-es fogadóórám megnyitásával zártam, előbb Tillussal csacsogtunk is, használva e napon az összes, általunk használt kommunikációs formát. Kifogyhatatlanak vagyunk témából, és azt is elárulom, hogy nem két mondatot szoktunk írni, hallatni. :D Majd szépen megérkeztek a gazdász pajtások is, Ágit biztattam első munkanapjára készülvén, Anitát pedig más téren. :D És végül eldöntöttem a seftelési ügyletet is.
Már előzőleg elhatároztam, hogy bizony másnap meglepek mindenkit családomban. De azt is tudtam, hogy bizony időigényes ennek előállítása, így korán keltem. Viszont valami hiba csúszott a rendszerbe, mert délután volt a javából, amikor végeztem a tócsisütéssel, aminek egy része ebéd gyanánt elfogyasztódott, egy része elcsomagolódott Tilluséknak szánva, egy része pedig későbbi pusztításra várt. :)
Érzelmeim is kivetültek kezdetben a masszára, kicsit több só hintődött ugyanis bele a kelletténél, de azt még lehetett korrigálni, időben észleltem. Nagyon szerettem volna kitenni magamért, és ezúttal Zolit meglepni!
Konyhai ténykedésen kívül máshoz nem is éreztem kedvet, mivelhogy újabb visszautasító levél érkezett állásügyben. És megint a kioktatóbb fajtából. Ezzel kapcsolatosan annyit jegyeznék meg, hogy a pályázati kiírás ugyanaz volt, mint augusztusban (stratégiai tervező), és akkor a gyakorlati időn nem problémáztak, hanem meghallgatak személyesen is. Felmérgesített rendesen az egész, és úgy el is dilemmázgattam a többi, még alakuló pályázaton. Időközben azért készen lettem a német nyelvű motivációs levéllel is, bár azt sejtettem, hogy nem lett tökéletes, ilyen bosszús hangulatban nem tudok írni. :S
Mivel elhúzódott a sütési folyamat a gázpalack tökéletlensége és egy kis közbeékelődő redőnyszerelgetés miatt, így a későbbi járattal tudtam csak utazni Ajka városába Devecseren keresztül. Ebben is volt pozitívumon, ugyanis nem kellett a kilométeres ellenszélben caplatnom veszélyeztetve hallószerveim. De határozottan éreztem most már a tavaszt, még egy nyitnikéket is hallottam. :)
Tillusra aztán nem sokat várakoztam. Meglepődtem, mikor postára akart menni. :D Hát igen, rendszerint akad találkáink alkalmával valami ügyködnivaló ott. Ám kivétel erősíti a szabályt. Mindenesetre édes volt, ahogy ezt előadta. :) A romantikus séta pedig jólesett. Közben megvitattuk a napi történéseket jó házaspárhoz méltóan.
A patakparton aztán tanulmányozhattam bizonyos humanoid egyed hídon át-trappolási stílusát, körülbelül azt éreztem a hanghatásra fókuszálva, hogy egy elefánt ment végig azon a fából készült hidacskán. Tillus ezt még tudta fokozni, a kerékpárosok csordának lettek titulálva, pedig korántsem csaptak akkor zajt, mint az előbb említett pasas. :) És az is bizonyosságot nyer szépen lassan, hogy Dodinak szemészeti vizsgálaton kell általesnie, merthogy Kedvesem a magasabb! :) A hazaút is vicces szófordulatokban és falhozállítós helyzetecskékben bővelkedett. A sétálóutcában jutott eszembe, hogy bizonyos Anyusom küldött Legkedvesebb Vejének egy figurát. És élemedett koromra való tekintettel át is adtam, ha már egyszer eszembe ötlött. Ez egy pingvin volt egyébiránt, amelyet én dinoszaurusznak véltem korábban, szigorúan kitapintásos módszer alapján. :D Tillus persze egyből kitalálta ezen madarat is, és ígéretet is tett, hogy tart nekem egy gyorstalpaló kurzust felismerős játékból. Ennek megfelelően el is varázsolt egy kis figurantot, ami a könnyű besorolást kapta. Hiába is erősítettem, hogy nehéz. :D Csodával határos módon rájöttem, hogy egy apró teknőcöt tartok a kezemben. :D
Kicsit soká is értünk haza, mert ámuldoztam szokás szerint a tovahaladó babáskocsikon, és a tündéri gyerkőcökön. Már majdnem fél 7 volt, mire hazakísértem Uracskám. Szokás szerint nagy szeretettel fogadtak, és rendesen meglepődtek az étken. :) Mivel alapból is megcsúsztunk, főként miután egy újabb figurát kellett meghatároznom búcsúzásor. Ezen folyamat közben pedig elválaszottam egymástól szegényke fejét és testét. :D Csalantuszról (és megtekintésről) szó nem lehetett, mert sötét is volt a lépcsőházban.
Így ismét mosollyal váltunk el egymástól időlegesen, és én tényleg gyakorlatozhattam a 2012-es olimpiai játékok 2 kilométeres síkfutás számára, mert 10 perc alatt kellett feljuttatnom magam a buszpályaudvarra a finomságokkal ismét megrakodott hátitáskával egyetemben. :) Zalán futása az semmiség ezen attrakciómhoz képest. 18 óra 57!-kor nagy lihegés közepette azért sikerült felkapaszkodnom a buszra (18.55 az indulási ideje egyébként). Az volt a mázli, hogy szerintem később is állt be. De új útvonalon is rohantam meg a buszpályaudvart, hajazva arra, hogy a lámpáknál úgyis meg kell állni (legalábbis eddig mindig piros színben pompázatoskodott a közlekedési jelzőlámpa).
Hazafelé a legnagyobb gondot az okozta, hogy visszafogjam a hangos röhögést, fel kellett csatolmányoznom egy pofasatut. Arra gondoltam egyfolytában, hogy letéptem szegény kengurunak a fejét! Ez már a felismerős játék továbbfejlesztett verzióját képezi, nevezetesen darabokból állapítsa meg az ember gyermeke magát az állatot! :D Abszolút készségfejlesztő, szerintem le is védetem hamar is, meg gyorsan is. :D
Amúgy jött Szandrus is hazafelé, és megint odafutott egyenesen hozzám. Már a mamája se köti le, és az anyja se, ha én megjelenek. :) Megdöbbentő. Aztán megragadta a kis kacsómat, mikor felszálldogáltunk a buszra, megmutizta, hol foglaljunk helyet, és igényt formált az ölbecsüccsenésre. Megint meséltettem, újságolta, hogy az olvasást szereti, de a szavak végét megmásítja. Mert költőnek készül. :D És szeret szavakat is kitalálni! :D Én is! Mind a mai napig! :D:D Aztán pedig játszottam Vele is, a szokásos levegőbe dobálós mókát, annyira élvezte! Az anyuka azt kérdezte elváláskor, hogy mikor jövök megint a busszal, mert ez a gyerek imád. :D Én is őt egyébként. :D
Hazatérve aztán elemezgettünk ismét Anyával, belé próbáltam lelket verni a közelgő munkaalkalmasságija kapcsán. Németet próbáltam tökélyre vinni, amihez Anita segítségét is igénybe vettem. Természetesen ismét fogadóóra zárta a napot, miközben Szilnek is tudtam választ gyártmányozni. Úgy les ki, rendeződött viszonyunk, aminek nagyon örvend a lelkem. 6 év az jelentős időintervallum, és nem lehet csak úgy vége barátságunknak! :) Dodival viszont kicsit összezördültünk, mondhatnám kölcsönösen besértődtünk egymásra egy-egy magánéleti negatívabb felszólalás miatt, ami nem esett jól lelki világomnak alapból sem.
Kedd békés eseménytelenségben telt, egyedül voltam a szárnyaló gondolataimmal, amiket blogírással próbáltam visszafogni az elmaradhatatlan főzőcske mellett. És minimális németre is futotta. Lefixindírozódott a további munkavégzésem is, adóbevallások készítése ismerősöknek. Örülök ezeknek is, még ha nem is jelent feltétlenül mindegyik bevételi forrást. Tapasztalati pontot viszont adnak. :) Mivel Tillusommal most nem taliztunk, szerettem volna legalább telefonon csacsorászni Vele, ám elérhetetlennek bizonyult. Ennek oka mondjuk ezúttal prózaian egyszerű volt: nem voltak nála a mamalátogatáskor telefonjai. :) Este szokásosan értékeltünk mindenféle témában.
Szerdán igazán aktív napot tudhattam magam mögött, egy olyat, amikor is minden előre eltervezett ténykedésemet sikerül megvalósítani. :) Reggel nekiálltam adobe-vallásokat töltögetni, ám feltűnt egy-két hiányosság az adatokban, így ezeket kellett beszerezgetnem. Házimelódiát már meg sem említenem, ez természetes, hogy napirendre tűződött. Mint ahogy a német nyelvű pályázatgyártáson is túlestem. Köszönet a közreműködőnek-ellenőrzőknek: Anitának, Ádámnak, Tillusnak! :) Ügyészkémmel délután fel is adtuk, ismét megáldotta. Most időben odaértünk Hozzájuk, még kicsit beszélgetni is tudtunk, és megkóstolhattam a Marcsi által készített gyümölcslevest is, mely tényleg ízletes volt. Zoli pedig megbízást adott adóügyi nyomtatványainak elrendezgetésére. Nagyon tetszett, hogy bizalmat kaptam Tőle (is). :) A nagy hazafutástól ezúttal megóvódtam. Egy napra egy sprint elégséges is, mert a délutáni buszt késtem le majdhogynem.
Csütörtök verőfényes tavaszi nappal köszöntött ránk. Anya szabadnapját töltötte, és olyankor mindig félő, hogy cserfegés lesz a domináns. Délelőtt ez így is történt, mert lelket is kellett vernem Édes szülémbe, mivel kórházba készülődött. Igaz, csak eredményért, de az is lelkierőt igényel esetében. Azért a fontos főügyészi irományok elmaradhatatlanok voltak. Éppen a napi elsőt fejeztem be némi matekolás és nyugtató szándék után Kedvesemnek célozva, mikor is csörömpölésbe kezdett a hivatali telefon. A szombaton feladott pályázatom ügyében kerestek, és invitáltak interjúra. :D Ami nagyszerű hír volt, örömködtem is. Bár egyszerre félelmeim is megjelentek, hogy ez esetben is lesz alkalmasabb jelölt. És hirtelen az angol tudásomban sem voltam olyan biztos, illetőleg számviteli ismereteim hiányosságai is azonnal felrémlettek. Tillus azért feldobott, és máris jobb kedvvel fogtam bele előbb újabb pályázatok gyártmányozásába (aminél azért hellyel-közzel küzdöttem anyagaim feltöltögetésével) , illetőleg a nyelvelésbe (német&angol). Ezt megszakítandó persze beszélgettünk Anyával elő hét értékelőt tartva, napi eseményeket analizálva. Na igen, Anya végül nem ért oda a kórházba, mivel nem késte le a buszt, a busz késte le Őt, ahogy azt ő maga is hangoztatta, miután a járat elsuhogott időnek előtte szerintem, miközben Édes szülém a kapuig se lépdelt el. :D Így csacsorásztunk tovább, miközben néhány adóív is kinyomtatódott adatellenőrzést követően. Igazán aktív napot zártam, hiszen a nyelvtudástuninggal is pompázatosan haladtam. Mondjuk legszívesebben már a hintába is kihuppantam volna, annyira csalogatott kifelé a jó idő. :) Bár akkor megint álmodozgattam volna csak, és teendőimmel nem jutottam volna ötről a hat és félre. Csak a márciust éljem túl, konkrétan a nyelvvizsgásságot (ezúttal sikerrel, ha nem nagy kérés! Halljátok, égiek! :)) Utána kedvemre fogok olvasgatni a palintában, ha az időjárás is engedi. :)
Úgy jó lenne, ha állásba tudnék keveredni, még akkor is, ha sok-sok tanulnivaló iperedne elő! És az se ártana, ha teljesíteném ezt a diplomához szükséges követelményt. Az is biztos, hogy erre a zöld keménytáblásomra leszek a legbüszkébb azon kollekcióban!
A péntek délelőttön szintén a nyelvelés volt a meghatározó ténykedésem, fő a változatosság alapon előszedtem az angolt is. Na igen, nem biztos, hogy jó döntés volt ez, mivel az előző álláspályázatomban is felfedeztem a kevercselési történést. :S Délután aztán besuhogtam Tillus elé Ajkára, hogy ezzel is hosszabbítsam az együtt-töltött pillanatokat. Kis vásárlást iktattam be kényszerűségből, bár ez az adódó kis holt idő kihasználását is jelentette, mint elfoglaltság. Meg az is leszűrhető ebből, hogy Kis családunk elég falánk. :D
Tillus járata aztán fél 5 előtt néhány perccel be is érkezett, és komplett kis fogadóbizottság várta, mivel Marcsi és Zoli is előfordult a pályaudvaron. Velük egyébként nagyon jót beszélgettem. Hamar el is következett a 16 óra 40 perec, mikor is indult a noszlopi gyors (buszovics). Mivel zuhogott, így ezúttal nem sétáltunk, hanem megvártuk az oroszi csatlakozást. Még úgysem volt alkalmam megmutatni az érkező bogdányi buszmegállót, most ez is abszolválva lett. Nálunk aztán kissé visszahőköltem, mert az őrző-védő szolgálatot senki se hatástalanította. Kisvártatva azért előbukkant Anya, és legalább a Chappy-t visszafogta. Aliz pedig mellőzte az ugrándozást, így viszonylag hamar be is jutottunk a lakásba. Jó másfél órát beszélgettünk, majd elkezdtem adóügyi nyomtatványokkal bíbelődni. Anya és Dodi nagyon rendesek voltak, és előállították a finom vacsorát mindeközben, köszönet ezúton érte. Aztán ismét csacsorásztunk, vidámkodtunk. A Kedvesemmel közös msn-elés is fergeteges volt. A B.A.F. klub értékezletén a részvétel elmaradhatatlan a tiszteletbeli tagoknak is, mint Tillus. Aztán Anita által megállapítást nyerhetett azon tény is, hogy a "jó ügyész a jó ügyön dolgozik". :D Fél 10-kor aztán elküldődtünk tentikélni, bár akkor már csúszásban is voltunk eredeti terveimhez viszonyítva, meg a nézni akaródzott film kezdési időpontjához képest is. Utóbbiról (Hannibal) kiderült, hogy a Film+ csatornán nyomatják, amit mi csak hírből ismerhetünk. :D Alternatíva persze adódott azért, így nem unatkoztunk. No, nem mintha pusztán egymás társasága nem lenne garancia a jó szórakozásra. Persze kicsit mérges is voltam magamra, mert egyrészt megcsúsztunk, másrészt túl sokáig mókultunk Kedvesem megszokott napi rutinjához képest. :S Másnap reggel pedig telefonos ébresztőt kaptunk, 5 perccel az előzetes időzítéshez képest az inzulinos idő okán. Tillus megint meglelte a csengettyűt, melynek bűvös szólamaira Édesanyám ágyba szervírozza a reggelijét. :D Étkezés után el is búcsúztak egymástól, mivel őseim dolgozódóba indultak. Mi pediglen, bár nyugtalanul aludtunk, végül megfigyelgettük az aktuális mesefelhozatalt, mely remek kis elemzési témát adott. Aztán Dodi is csatlakozott Hozzánk a tévézésben, folytatódott is a vidámkodás. Szép lassacskán viszont készülődni is kellett Kedvesemnek hazafelé, mivel délután még mamájához is ki akart látogatni. Chappy-ék ismét szabadlábon garázdálkodtak, ezúttal Dodi fogta őket visszább, már amennyire lehetett. De most is jámborul viselkedtek. Hiába, megbabonázódtak ők is. :) A kilométeres ellenszél dacára is hamar beérkeztünk a központba, ezúttal a járat késlekedett, bár azt annyira nem is bántam, többet lehettünk együtt Egyetlen Ügyészkémmel. :P
Hazatérve aztán pár háziténykedésen kívül nem sokat csináltam. Az egész heti forgolódós álmosság éreztette hatását, és csak piskáltam kifelé a buksimból. Így a szombat délutánt-kora estét át is szenderegtem. Majd szokásos fogadóórám tartottam meg arra érdemes személyeknek. :)
A vasárnap már tevékenyebbnek mutatkozott. Persze ez azt is jelentette, hogy előzőleg kitörpingelt pihenéses rész ismételten felülírományozódik. Gyakorlatilag 5 órakor fejeztem be a főzőcskét, mely azonban remek hangulatban bonyolodódott, hiszen Dodi szokatlanul segítőkész volt. Időközben Keresztapáék is megszaladoztak, és jól bele is csüccsentek a ragasztós székjeinkbe. Na igen, sok élmény halmozódik össze, ha két hónapig nem találkozunk. Keresztanya hatalmas átéléssel adta elő a romániai kalandozásukat. Kicsit az is volt az érzésem, hogy szemléletformáló célzattal van mindez, azt alátámasztandó, hogy milyen jó kis frigy készül köttetődni. És legalább azt is megtudhattam, hogy Kata szerint oroszlánok és medvék is élnek Erdélyben. :D :D Nagyon tanulságos hosszas eszméscsere volt ez, rendkívül jól szórakoztam. Közben azért lassacskán a Dodinak elvitelre szánt hadtáp is összeiperítődött.
Távozása a szokásos fél 6 órai időben történt a Hajmi-taxi begördülésével. Ezt követően nekiálltam adóbevallásokat készítgetni, de nem voltam valami elégedett a végeredményül adódó összeggel (befizetnivalóval:S), és hiába is bűvészkedtem, inkább rosszabb lett, mint jobb. :S Kicsit ezen fel is húztam magam, gazdász konzíliumot kértem segítségképpen, hát ha én írok valamit rossz helyre, és azért jön ki horribilitás. Végül elnapoltam egy olyan időszakra, amikor friss aggyal láthatok neki. Józsi pedig meg is nyugtatott kicsit, már ami a szerdai interjút illeti. A frászt kapom ugyanis, ha arra gondolok, hogy a könyvelő is jelen lesz a meghallgatáson. Szerinte csak azért, mert vele kell majd együtt dolgozni, és kíváncsi a jelentkezőkre. Attól függetlenül azért tudástuning lesz. ;) Az estémet a szokásos családi értékelés zárta, illetőleg a fogadóóra messengeres berkekben. Ez volt tehát február utolsó hete. Következhet március, melytől azért tartok (talán azért is a nyughatatlanság).
Mindjárt nyitásként a már említett meghallgatás vár rám, és rohamléptekben közelg a nyelvvizsga is. Csupa-csupa stresszes szituáció. Várom is a hó végét, már csak a jó előre megtervezett gaz-D-ász rendezvény kapcsán is! Persze abban is bizonyos vagyok, hogy rengeteg élményben lesz részem addig is! Ezekről természetesen tudósítok Nektek, kedves olvasóim! Következő bejegyzéseim pedig legyetek jók és vidámak!

életem újabb fontos mérföldköve - bemutatkozó Cili mamánál

Üdvözlet ismételten a kedves olvasóimnak!

Életem ismét mérföldeskőhöz érkezett, mert még sose invitáltak családi bemutatkozóra. Bár ez most is csak részleges volt, hiszen Tillus anyukáját és tesóját már az új időszámítás kezdetétől fogva ismerem (már úgy, ahogy). :) És időszerű volt Cili mamánál is látogatást tenni. :)
Szóval ez következett el ezen az időjárási tekintetben szépnek nem nevezhető szombaton. Viszont pozitívum, hogy hó helyett eső hullott alá az égből. Eredendően buszos kirándulgatásra készültem, így készültem is a csatlakozások összehangolására, mikor is letiltódtam a továbbiakról. Tillus ugyanis nem engedményezte számomra a buszozgatást. :) Így abban maradtunk, hogy a napot Náluk indítjuk.
Nem volt túl nyugodt éjszakám, no de hozzá kell tennem, a látogatás miatt aggódtam a legkevésbé. Inkább a heti dilemmák foglalkoztattak nagyon. Na, szépen hajnalodott, kiugrándoztam az ágyikóból, na jó, nem! Kimásztam: :D Összecihelődtem, reggeliztem, elviharzolódtam a 8.13-as járatra, ami késett egy jó fertály órát.
Ajkai főpostán ezúttal hamar sorra kerültem, feladtam az előző napon az újságban lelt pénzügyi ügyintézős pályázatot, biztos, ami biztos alapon papír formában is. Miután az e-mail-es jelentkezésről nem kaptam visszaigazolót. Jegyzem meg, ez csak 6 dokumentumból állt, mert az egyetemi végzettségemet igazoló okiratot nem mellékeltem, bár ezúttal szándékosan. Elvileg kettőt kértek a hirdetésben: önéletesrajzosság, és motivációs levelecske.
Próbálkozom, próbálkozom, próbálkozom. Nincs annál rútabb érzés, mikor érzékeled a beszélgetőtársadon, hogy lenéz, és hogy sajnálkozik! Most munkaügyre értettem leginkább. Az a véleményem egyébiránt, hogy diplomagyárból kikerülve, ha nincs kapcsolatrendszer mögötted, akkor várakozás következék, az énnemvagyokjó semmire-énnemkelleksehova feelinggel. :S Rám meg különösképp igaz, hogy rosszkor vagyok rossz helyen...bár egyszer szeretnék, de akkor úgy igazán beletalálni a közepébe! Egy esetben már sikeredett, mert meglelt Jó Ügyészem. :)
Libbenjünk is vissza a szombatra ezen kis kitérő-betérő után! Postán aztán megkaptam a Laci bától a letolást, hogy múltkor nem mentünk oda Ász-párocskámmal köszöntvényezni (de későn is vettem észre, és visszalépkedni nem fogok, meg aztán...). Valahogy nem értékeltem túlzottan azt se, hogy faggat, majdhogynem raportoltat Rólunk. De jobb lesz, ha hozzáidomul az ügyintézésünkhöz! ;) Laci bának volt egy ütős mondata, ami a zárlatot is megadta: "aki nem tud kijönni Anyával, az hülye!" :D Egyet kell értenem! :D Rá jellemző, hogy minden esetleges kotnyeles, kritizálós anyós megnyilvánulást mi kapunk meg Dodival, nyíladoznak is megfelé az offencs-topicok. :D Persze Dodival most különleges a helyzetük, leginkább háborúra emlékeztető. :S
Postai ügyintézést követően elláttam egységgel a lovefont, hogy kedvemre telefonálgathassak. És mivel új számom még fejből nem tudom kapásból, így alaposan befigyeltem a bepöttyentett jegyeket, ami a papírfecnin szerepelt, illetőleg utánalestem régi telefonkönyvemben is. Nagyon nem érdekelt a mögöttem gyűlemlő sor. :D
Ahogy azt előre prognosztizáltam is, fél 10-kor érkeződtem meg Tillusékhoz. És már megint csak ámultam és bámultam. :D Egyetlenem ugyanis meg akartam lepni két apróbb ajándékkal, amit felismerős vicces játékunk keretében adományoztam át Számára. :D Ó, igen, Marcsi hamar felfedezte magának a jószágokat, én meg megtanultam szájról olvasni, mikor Zolinak mondotta nem hangosan a megoldást. :D Tillus is hamar rájött, hogy egy törpicseket kapott, illetőleg egy piciny pónilovacskát! Csak azért, hogy utóbbiakból Ő is szert tegyen egyre legalább. :D
A hangulatot megalapozgatta a játékocska. Aztán indultunk is a mamához. Zoli nagyon jól vezet, és hamar ki is értünk Polányba. Az utca határozottan ismerős volt, még szilveszterről rémlett vissza, hogy bizony arra is jártunk estet felvezető sétánk során. :D
Cili néni nagy örömmel fogadott. Úgy tervezte, hogy a kapuban fog fogadni, ám ez nem sikeredett Neki, mert még Manó kutyus sem jelezte érkezésünket. A rövid bemutatkozó után Tillusom helyszínfelmérésre invitált, és megmutatta a kindergyűjteményét (nem félreérteni! :D). Én pedig meg is leltem nagy kedvenc brekkencsem, Csókoscsókot. :D Felfedeztük, hogy Jó Ügyészkém rendszerébe hiba csúszott, és bizony a festett figurák keveredtek a nem festettekkel. Nagyon tetszett ez a vizsgálódás, mely során újra felidőzödött a gyermekkorom. :)
Majd visszatértünk a konyhába, hogy szóval tartsuk a többieket, akik azért serénykedtek. Szerettem volna bekapcsolódni a ténykedésbe, legközelebb nem is hagyom magam leszerelvényezni. :) Zoli a füstölt húsárukat szedte ízekre, Marcsi csomagolt, Cili mama pedig az ebédet készítette, konkrétan a fóliás remekművet. Eközben persze előkerültek a sztorik is, mindenki kapott szót, és kifejezéstáram is új kifejezésekkel bővült, aminek kimondottan örültem.
Ebéd előtt kicsivel pedig Manószitóval is közelebbi ismeretséget köthettem. Ezt a barátkozósdit a kutyszli is komolyan gondolta, és lelkesen harapdálta a kezem. :) Dél után nem sokkal kacsapecsenye pusztításba kezdtünk Tillussal, de én személyszerint azt a gombócos étket is nagyon ízletesnek találtam.
Kiadós lakoma után kedvem lett volna sziesztát tartani. Majd lassanként el is érkezett a búcsú ideje. Nagyon megkedveltem Cili nénit, de úgy érzem, ez kölcsönös is volt, mert további látogatásokra is számít.
Aztán hazatértünk Tillusékhoz, ahol a régi idők felidézése tűződött elő délutáni programpontként. A múltidézéshez segítségül hívtunk pár régi fotót is. Na, le is nyűgöződtem a kiskori képek láttán, az a huncut mosoly mindig is megvolt Egyetlen Ügyészkémnél, melytől most is úgy olvadozok, mint a vaj, ha Kis mama szavaival kellene élnem. Majd uzsonnaként és stresszűzőként is adtunk a kalóriáknál, egy kis sütemény bendőnkbe juttatásával.
Addigra ugyanis az esetlegesen alacsony vérnyomásom is helyrepakolódott, mert Eszter unokatesóm megint a legszebb pillanatokba rondított bele a csörgetési manővereivel! Ezer szerencséje, hogy felhívott rendesen is, különben kiosztottam volna! Bár így is esélyes, mert eléggé sértve érzem magam egy alpári beszólása kapcsán.
A telefonos beszélgetéskor kiderült, hogy adóbevallásokat kell majd csinálgatnom, és hoznák is az ehhez szükséges papiruszokat aznap este. Ez gyakorlatilag azt is jelentette, hogy haza kellene térnem. Meg aztán észleltem Egyetlenemen a fáradtság jeleit, így jobbnak láttam készülődni hazabakára. Persze előzőleg ha már témánál voltunk, ellenőrizhettem Tillusét is.
Már indulófélben leledztem majdhogynem, mikor Zoli felajánlotta, hogy hazafuvaroz. Meg is lepődtem e kedves gesztuson. De persze itt még nem volt vége a történetnek, mert Marcsi meg pakolászásba kezdett, és romantikus könyvtárát is rendelkezésemre bocsátotta, hogy válasszak csak olvasnivalót onnan. :) Most el is vagyok látva könyvekkel, hiszen Cili nénitől is kaptam néhány Nora Roberts történetet. Le voltam nyűgözve ennyi kedvesség hatására! Negyed óra alatt haza is érkeztünk. Időközben kiderült, hogy ez tényleg csak hazautaztatás lesz, mert Zolinak érkezik kis tanítványa. Így behívni őket nem tudtam. Ami késik, az nem múlik. :) Hamarosan úgyis számítok a húsvéti locsolkodós mókára, amire még tojást is hajlandó vagyok festegetni. :)
A házba való bejutás nem ment oly könnyedén, mert Chappy és Alíz ráugrándozását nem tudtam hatástalanítani egyszerűen. Idehaza persze minden ugyanúgy volt, mint mikor elhagytam reggel a terepet. Ennyit arról, ha családunk két férfiegyede leledzik csak háztartásunkban. Bezzeg a kajának egyből neki tudtak rugaszkodni. :D
Miután elmesélgethettem a délutánt és a remekbeszabott bemutatkozósdit, fel is hívtam Tillusom, aminél a specialitást az adta, hogy ki kellett hangosítanom a lovefont, hogy a Kis família is tudjon értekezni Vele. :) Majd Cili nénivel is beszéltem, megköszöntem a szíves látást. Rögtön megígérvényezte, hogy megtanít majd rétest sütni, amolyan igazi házi nyújtott jellegűt ám! Ezzel is élni fogok. Na igen, most lett egy igazi nagymamám személyében! Fantaszikusan kedves és jóságos családja van Egyetlenemnek!
Ennél jobb zárlat nem is kell, nagyjából ennyit akartam írni memoárnak! Mindenkinek minden jót kívánok következő firkantásomig!

ügyintézés, dilemmázás, aggodalom felsőfokon!

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Nos, igyekszem utolloholni magam a naplóírásban. A héten amúgy bátran pályázhattam volna valami fogalmazásügyi főelőadó állásra is, annyi írnivalóm adódott. :) De most már tényleg azt a módszert fogom alkalmazni, hogy minden nap szakítok időt a blogépítésre, mert igen-igen terjedelmes közölnivaló tud összehalmozódni így az új hét elejére, amit néha nehéz felidézni is. Na ja, a kor! :D Igen gondolkodtam azon is, hogy nem veszem sorra az összes napot, csak a jelentősebbeket, ahogy új mentorom, Tillus is szokta. Csak az a baj, hogy általában mindennap történik valami jellegzetes, mulatságos, megörökítésre érdemleges eset. Ha nem, akkor is találok valamit, amit lehet rögzíteni. :D Ez lehet különleges képességem? :D
Ennyi kis felvezető után következzék a lényeg, a napsorolás, 2010. február hó 3. hetének ismeretetése részletekbe menően. :D
Hétfőt a Valentinosság értékelése határozta megfelé. Meg annak fixindírozása, hogy be kell fizetgetnem a német nyelvvizsgát. És délelőtt ismételgettem is egy keveset, és összerendezgettem a postáznivalókat természetesen a mindannapi robotka mellett. Illetve fokozott figyelemmel viseltettem az új telefonos szerkezet irányába, várva az installációs üzenetet, persze, hiába. Hát nehogymár a délutáni randevún átadhassam használatraképesen...Grrr! Most, hogy leírtam, már tudjátok kedves olvasóim, hogy mi is volt a délutáni programom.
Ez volt a második hétköznap, amikor ismét éreztem, hogy közelít a tavasz, hiszen gyönyörű napsütéses idő köszöntött ránk. Öröm is volt végigsétálni a falun a buszra igyekezvén. És jólesett az is, hogy nénikék ismét a nevemen szólítanak, és pár szót váltunk is egymással. :) A postai levélfeladásosdi lebonyolítása ezúttal elég hosszúra nyúlt, bosszús is voltam miatta. De Tillus nagyon aranyos figyelemelterelést választott megadva egyfolytában az arcélénkítőt. :)
Ekkor kicsit tudtam beszélgetni is Marcsival. Örültem, hogy a rétes tetszést aratott, és süteménnyel is ellátódtam. Egyúttal meg is lepődtem, hogy Cili mama mennyire készül így előre a szombaton esedékes látogatásunkra. :) A buszra pedig megvolt szokásos futólépkedés, és utolsónak felvetülés. Nem tudom, ezen még mi újszerű a sofőröknek. :D
Halacskánál következett a meglepetés, mert Anya is akkor tért még csak hazafelé. És ezúttal észre is vett, mert én jellemzően a hátsó traktusban foglalok helyet, Ő meg ugye levágja magát elöl. Mókás volt bepuszilni a sütit útközben. :D Apu nem is tud azok létezéséről.:D:D Az evészet egy új szokásunkká vált, előzőleg a nagynéném által küldött dödölle jutott majdhogynem hasonló sorsra. :D Az volt lényegében a vacsora mindkettőnknek akkor is, és most is.
Hazaérkeződvén következett az elmaradhatatlan napértékelő társalgás, előbb a konyhában, aztán a gép vonzáskörzetében. Nagyon frusztrált, hogy még mindig nem érkezett meg a SIM aktiválásról szóló értesítő, így ennek okát szerettem volna feltérképezni. Arra is gondoltam, hogy szériahibás a telefon, és nem tud sms-t fogadni. Így aztán kártyacserét valósítottam meg, ám a készüléket hátlapját nem volt egyszerű eltávolítani. De kiszűrhettem, hogy nem az előbb említett dolog a probléma okozója. Próbáltam az ügyfélszolgálatot is, de mindent találtam ügyintéző kivételével. Azért elhatároztam, hogy másnap nagy ügyintézésbe fogok. :)
Kedd délelőtt így ennek jegyében telt. Előbb a telefonos ügyfélszolgálatot kerestem fel ismét, és értem el egy hölgyeményt, aki ígéretet is tett, hogy lesz megoldás ügyemre. De biztos, ami bizonytalan alapon írásban is jeleztem a T. Szolgáltatónak. :)
Dőre voltam, mert fogadást is eszközöltem Anyával, amelynél pesszimizmusom dominált, hogy bizony este sem lesz rendben a telefonosság. 3 óra körül viszont megállapítást nyert, hogy indítható hívás, így minden okés. És ügyfélszolgálatos válasz is érkezett e-mail-es megkeresésemre, amelynél jót kacarásztam, mert kifejtették, hogy illetéktelen felhasználás ellen védik a SIM-et. :)
Persze aztán lelkendeztem egy sort az örömteli tényen, hogy a lovefon működőképes, és átadásra kész. Aminek kimódoltam egy különleges ceremóniáját is. :D Ez elég eseménytelen nap volt, Anyába próbáltam lelket verni tüdőszűrős és egyéb kórházi jelenései okán. Szokás szerint nem engedte, hogy elkísérjem, nehogy idegességét rám vetítse. Így aztán németeltem kicsit megint, és lelkendezem tovább azon a tényen is, hogy Szilvi barátnőm előbukkant két hónapos hallgatás után. Persze a fogalmazásában nem minden tetszett, de egyszer végre le kell zárni a vitát, és tovább kell lépni. Skorpiókkal amúgy is nehéz bírni, fel is kavarta érzelmeim a levél, de azért jól is esett.
Szerdára megint adódott egy dilemma, egy beruházási kérdéskörrel kapcsolatosan. Jól meg kellett fontolni a döntést, mint minden kiadásom, míg a bevételi oldalon nem történik gyarapodás. Ekkor is nagyon szerettem volna felölteni egy jövőbelátó szemüveget, vagy minimum belelesni egy kristályosgömböcbe. Mivel egyik sem állt rendelkezésemre, így aztán gondolkodási időt kértem, amit hétvégéig bezárólagosan meg is kaptam. De addig is hihetetlenül idegesített a határozatképtelenség.
Próbáltam alkalmazni a szokásos mindenkit megkérdezek, aki számít elvemet is, ám ezúttal ez sem hozott megnyugtató és egyértelmű választ. A maga nemében szórakoztatott is, hogy Tillus az ősökhöz, Anya pedig Jó Ügyészemhez navigál tanácskérőleg. :D
Délután ismét randevúztunk, és látogatást tettünk a postahivatalban újfennt. Érdekes módon a pénzfeladás valahogy gyorsabban ment most, no nem mintha égette volna a zsebem az összeg...Majd innen eléggé angolosan távoztunk Laci bát kerülendő, és hazafelé vettük az irányzékot. A sétálóutcában andalogtunk, mikor ismét megszólították Tillust.
Az igazat megvallva ezekkel a helyzetekkel nem tudok mit kezdeni még, de majd talán megszokom. Bár kicsit érzékenyen érintett a Janka nevű nőszemély azirányú kérdezősködése, hogy vajon Marcsi tud-e rólunk...mintha titkolni kellene kapcsolatunk és elsősorban miattam. :S Úgyhogy ismeretségünk elég negatív felütést kapott részemről. Bár az a salátaleveles hadműveletre tett utalás azért megragadta fantáziám. :) Maga a szókapcsolat tetszett.
Nem volt több, mint negyed óra a beszélgetés, készülhettem az nagy monológra, és az ajándékátadásra, melyre a lepkécskés falhoz érve láttam elérkezettnek az időt. És hát romantikus beállítódásom jeleként féltérdre ereszkedtem, és nagy szövegelésbe fogtam. Az első kísérlet nevetésbe fulladt, elkomolytalankodtam fontos mondókám. :) Másodikra azért már sikerült épkézláb mondatokat megfogalmazgatnom, bár jelentős zavarban voltam mégiscsak. Tillus nagyon elcsöndült mindeközben. Jó lett volna ekkor gondolatolvasónak lenni! :) Az biztos, hogy meglepejtődött, mikor odaadtam a lovefont a csinnadratta végső momentumaként. :) Mást is zsebébe juttattam ezután, egy kinderecskét. Hát igen, a Valentinos ajándék majdnem beillett hófordulósnak is. Imádott Prosecutor-omnak ezúton is köszönöm ezt a gyönyörűséges időszakot, és hasonló varázslatosságot kívánok magunknak! :)
Miután kisalátaleveleztük magunkat, haladtunk tovább hazafelé. Alig tettünk meg pár lépést, adódott is előfelé egy újabb talány, hogy honnan lehet felismerni, ha egy eb közelít felénk. Kezdhettem a megfejtéses tippjeim prezentálását már akkor és ott, végül házi feladatba kaptam meg.
A buszra aztán nem meglepő módon szedhettem a lábacskáim, miután a Szepi nevű korábban már agyonsimizett blöki nem igazán engedelmeskedett a gazdijának, és inkább engem kísért volna egy darabon. Így visszalibbentem a bejáratig, segítve a kissrácnak kutyterelésben. Ekkor fixálódott le egyébiránt az is, hogy szombaton bemutatódva leszek Cili mamának. Erről majd később még szólamlok pár gondolatot! :) Tillus nem is teketóriázott sokat, már ami a telefon felavatását illeti, este még beszélgettünk azon kommunikációs csatornán is. :)
Csütörtök-péntekre aztán kiteljesedett a dilemma, mivel közeledett a döntési határnap is. A kutyás rejtély pedig megoldást nyert, ami után hosszasan tanulmányozgattam Chappy és Alíz haladványozási szokásait. :) No igen, azt is meg kellett állapítanom, hogy kisebbik vadorzónk hangtalanul közlekedik, mivel Apu kiskorában lenyisszantotta a körmeit. :S Viszont Lizusnál igazolódott, hogy lehet követni mozgását, ahogy körmei érintkezésbe lépnek a talajjal. Idebenn a lakásban legalábbis igen hallható volt! :)
Csütörtökön időközben túlestem új telefonos kézikészülékemmel kapcsolatos remélhetőleg utolsó adminisztrációs teendőmön is, miután a T. Szolgáltató kérésére sms-ben elküldtem egy újabb érvényesítő kódot a kártyaaktiváláskor megadott adatok ismételt megerősítéséhez. És addigra már a telefon menürendszerével is megismerkedtem. :)
A németelésben pedig szép fokozatosan nyelvtani ismereteim újrafelújítódtak, csak az üzleti dilemma tartotta magát makacsul, meg Kedvesem állapota miatti aggodalom. :S Így eléggé nyugtalan éjszakákat tudhattam magam mögött, és nem is sikerült a legjobb ábrázatom mutatni szombaton, mikor is Tillus nagyikájához voltunk hivatalosak ebédre.
De erről majd később, mivel életem egyik fő eseményéhez tartozik. :) Úgyhogy mostan zárom is bejegyzésem, és írom a következőt a már említett hétvégi jeles napról! :) Annak elkészültéig ajánlom magamat, és a régebbi írásaimat!

Valentinos ünnepi ceremónia

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Elkövetkezett 2010. február 14-e, vagyis a Valentin-nap. Ezen bejegyzésben erről fogok tudósítani Nektek, mert meg is ígértem. :) Ahogy az lenni szokott, hatalmas várakozás előzte meg, nagyon kíváncsi voltam az ajándékom Tillusra gyakorolt hatására. :) Nagyon nehezen tudtam visszafogni magam, hogy el ne áruljam a meglepetést, de az izgalom fokozása kedvéért elcsöndültem mégiscsak. :) Csak a későbbiekben értesültem arról, hogy Anya teljesen kétségbeejtette Jó Ügyészkém egy ajándékra utaló e-mail-es megjegyzésével. Mindenre gondolt, csak arra nem, amit végül kapott. :D:D
Ezen a napsütéses vasárnapon is korán ébredeztem, mert sok volt a tennivaló. Egyéb apróbb meglepetésekkel is készültem/készültünk Tillusnak, amiről szintén hírzárlat rendelődött el. A nap morgolódással indult, hiszen a főzéshez szükséges alkatrészek fagyos állapotokban leledztek még fél 10-kor is. :S Aztán az ősök összevitáztak azon, hogy ki szedi ízekre a kacsajószágot, végül Apu is belekapott, és Anya is. Na, ennek elég érdekes eredménye lett...:) Stresszlevezetésként nekiálltunk süteményt készíteni, mohácsi rétest, amelyről tudni kell, hogy nagyon laktató finomság. Anya "egy jó háziasszonynál mindig minden van raktáron" elve azonban csorbát szenvedett, mert sütőpornak híjja volt, így ez most ki is maradozott. Fel is merültek bennem kérdőjelek , hogy ezen hiányosság miatt vajon a végeredmény is olyan lesz-e, amire számítani lehet. Míg a töltelék rápihent a sülési folyamatra, addig bepaníroztam a sajtocskát, amely újabb kedveskedés akaródzott lenni Tillusnak a pecsenyekacsa mellett. Na igen, a férfi szívéhez a gyomrán át is vezet az út. :D
Konyhai ténykedéseket megakasztva utolsó egyeztető levelet röptettem Kedvesemnek. Ekkor már a Kis család minden tagja a konyhában sertepertélt, rituális fedőemelgetést végrehajtva. Nem voltam ekkor biztos abban, hogy a harmadik meglepetés majd összejön, nevezetesen az, hogy Anya lesz Tillus buszos egyszemélyes fogadóbizottsága. Roppant lelkes lettem, mikor félrehívott, és közölte, hogy megteszi ezt a kis szívességet, addig enyém a főzéstudomány. Így is lett. Ebédünk ettől függetlenül így is megcsúszott, férfinépek jelentős morgására. Átadási folyamatban azért cinkosra tettem szert jó öcsém személyében. Míg én a sajtokat, fasírtgombóckákat sütöttem, ügyelve a karbonizációmentességre, addig Apu és Dodi nagy műszaki rajzolásba fogott, és én is kaptam pár vizsgakérdést menetügyileg. :D Amire mivel nem tudtam a korrekt felelet, így inflációfajtákra vonatkozó visszkérdésekkel próbáltam visszaütni Dodinak. Végül elmagyarázta nagyjából a helyes választ.
Ezúttal is kihívást jelentett az őrző-védő szolgálatunk ideiglenes hatástalanítása, Chappy az első hívó szóra beugratott a garázsba, de Aliz megmakacsolta magát. Nem nagyon állt szándékában feladni teraszon napozós pozícióját. Dodit kellett megkérnem, hogy segítsen betranszporálni valahová, bízva abban, hogy Neki engedelmesebbnek mutatkozik az eb. De meg se moccant, végül jó öcsém megragadta, és becipelte Chappy mellé. :D Köszönöm ezúton is a közbeavatkozást, mondjuk nem pont erre gondoltam. :D
Háromnegyed kettő felé már vagy 5 percenként rohantam ki a kapuba, kukucskálni, merre járnak szeretteim. :) Hirtelen esett le, hogy bizony mi húst is sütünk, amit meg kéne fordítani. :) Addigra már Apunak is eszébe ötlött ez, jött is segédkezni. Jó kis négykezes játék volt. :) No igen, a hőhatás felfogásához nem kell 5 percnyi átmenet, így is sikerült megégetni a kezem az átmelegedett tepsivel. Míg a kacsóm hűtöttem, addig persze hallgathattam a litániát, hogy bizony a kacsa kicsit megkapatódott. Hiába erősítettem, hogy bizony nem, kellemes piros színe van.
Ekkor toppant be Tillus és Anya. Szégyen és gyalázat, de nem észleltem az ajtónyitást sem. :S Azért a nyakbaugrándozós köszöntés megtörtént. Közben pedig tudakolódtam első meglepetésem hogyvoltjáról, és hatásáról. Megfelelőnek értékelném még akkor is, ha Kedvesem Anyát is kiszúrta. :D Ezúttal a szobába pozícionáltuk be magunkat, ahol kellemes kis hőmérséklet uralkodott. Tillus nem teketóriázott sokat, mert amint helyet foglalt, már rá is tért az ajándékozásra. :D
Csak ámultam és bámultam, de őszintén szólva a frász kerülgetett, mikor virágot kezdett emlegetni. Tudni kell, hogy nem vagyok valami nagy vágott virág hívő, mert az kész anyagi csőd, és sokáig nem lehet élvezni a növény impozánsságát, illatát. Így örültem is, amikor egy különleges rózsa adományozódott át nekem, amely azon túlmenően, hogy szívecskével is el van látva, gombnyomásra cuppanós puszogósra emlékeztető hanghatást ad, és angol nyelven hadarja el a szeretlek!-et! :D
Majd miután kilelkendeztem magam a virágon, következett egy újabb ajándék, egy felismerős játékkal egybekötve. Nagyon tetszett ez a jellegű átadási mód. :D Így mit volt, mit nem tennem, behunytam szemecskéim, és vártam, hogy kezeim közé kaparintsam a figurát. Hosszú percekig csak tapogattam és tapogottam, Kis családom pedig jókat kacagott eközben is, Kedvesemről nem is beszélve. :D
A jószág szemeit elég hamar megleltem, de abból még milétére nem lehetett következtenem. :) Tillus segített kicsit, mert megmutatta, hogy milyen alappozíciót vesz fe a plüss, és egy újabb szívecskére is felhívta figyelmem. Majd visszatértem a fejformára, feltűnt ennek a valaminek hiába keresem a fülét! :D Ekkor lepotyogott, hogy valami madár lesz ez, és kerestem is csőrt. Ekkor megnézhettem, egy édipofa kacsa tekintgetett vissza rám, amely stílszerűen a Bálint nevet kapta. Ja, igen, van egy olyan szokásom, hogy a plüssöket nevekkel látom el. Amúgy már rájöttem, hogy a tapogatási taktikám volt helytelen, legközelebb végig kellene simítanom az egészet, jellegzetes pontok után kajtatva. Van még hova fejlődnöm figurafelismerésben. :D
A kicsi hatásszünetet kihasználva belecsempésztettem ajándékom Kedvesem kabátzsebébe. Itt még mindig nem volt vége Tillus részéről, mert még egy praktikus holmival is gazdagodtam: egy melegítőpárnával, amely fülfájás esetén lesz igen hasznos. Bár azt már korábban elhatároztam, hogy sziklakertet hozok létre a tavasz során, kövirózsa ültetvénnyel ínséges téli hallószerves fájdalmak elmúlasztására használva a növényből kifacsart levet. A párnának a család is nagyon örült.
Közben valami dallamra lettünk figyelmesek. Ekkor ugyanis elérkezettnek láttam az időt a viszontajándékolásra, és megadtam Dodinak a jelet a telefonommal együtt. Majd nagy kíváncsian kerestük a zaj forrását. :D A kabátig kellett eltalálnunk, persze nem ment oly könnyedén, ütköztünk az asztallal figyelmetlenségem okán.
Végül az átadó nem úgy sült el, ahogy azt előzőleg jól elterveztem szekálást is bevetve. Jelentősen leegyszerűsödött az egész. Ekkor még a saját készülékem adhattam át Tillusnak, jelezve azért, hogy az övénél még ténykednivalónk lesz, nevezetesen a SIM-kártya aktivizáció. És ezen telefonos ajándékkal hosszú távú szándékaim is előrevetítődtek. Olyan jó volt látni arcát, és az örömet, meglepődést...
Majd az előtérből visszavonultunk a szobába, ahol odaadtam a telefon párját, a fekete színben pompázó LG GB102-es konstrukciót, amit azon nyomban használatba is vett Kedvesem. Ügyességén elámultam, de bíztam képességeiben. :D Aztán elszórakozgattunk a beállításokon édes kettecskén...:D Újra elvarázsolódtam, mert egy nagy kérdést intézett hozzám Tillus júliusi közös görögországi nyaralást érintve. Ezen kérdés kicsit-nagyon büszkeségi is, úgyhogy gondolkodnom kell rajta, kaptam is hozzá egy kis időt.
Majd sort kerítettem ügyvédem jelenlétében a SIM aktiválásra, amelyhez egy online űrlapot kellett kitölteni a személyes adatokkal, és rengeteg számmal. Ezen ügyintézőst megelőzve, feltettem egy teát is forralóba. Fontos tartom kiemelni, hogy most időben észleltem, hogy forr a víz, persze senki se hitt nekem. De tényleg úgy volt. :) Próbálom fejleszteni érzékszerveim. :D Apu érdekes illatérzékelésén lehetett derülni, mert szerinte a fahéjas-narancsos nedű szamócás volt. Dodi pedig elkészült a rajzzal, aminek elkészültéről Apu folyamatosan tájékoztatást adott. Az elkészült művet öcsikém nagy büszkén mutogatta nekünk, és nem úsztuk meg a hajborzolást sem. Azért éreztem Vele kapcsolatban egy jelentősebb frusztrációt. :((
Kis romantikázásunkat Dodin kívül a négy óra szakította félbe, amely uzsiidőt jelent. Így a konyhába vettük az irányt táplálékfelvételi célzattal. Tillusom ekkor közölte, hogy az öt órási járattal tervezte a hazautazást. Persze ahhoz a faluközpontba is be kellett sétálni, amely mindig 20 percet tesz ki. Magyarán még az étkezéssel is sietni kellett, így a kacsasült kóstolás el is maradt. :S De azért csomagoltam Uracskámnak, meg becses családjának is.
Sajnálatos módon, a telefon üzemképességi állapotát jelző sms nem érkezett meg még fél 5-ig sem, illetve mivel még díjcsomagváltáshoz is szükségeltetett a készülék, így nálam maradt mindkettő. Sejtettem, hogy futás lesz a buszra, főként, hogy Apu nagyon nem vette a lapot, hogy mi bizony búcsúzkodunk időközben. Ha három perccel korábban kapcsol, akkor busszal is bemehettünk volna a faluba, és nem kellett volna feltétlen rohamtempót diktálni. Apu ismét megállított útközben is, mert a telefont hozta, amit otthagytunk. Persze szántszándékkal. Megnyugodtam valamelyest, mikor rápislantva órámra, már majdnem a központban voltunk. Korainak bizonyult a nyugság, mert körülbelül 3 perc múlva befordult a járat a megállóba, szerintem a menetrendszerihez korábban. Így nyomattunk egy 100 méteres spintet. Végül Kedvesem utolsónak ugyan, de felszálldogált a buszra.
Én pedig hazasétáltam, elmélkedve a délutánról. Igyekeztem haza, hogy Doditól is el tudjak köszönni, aki ismét Győrbe készült visszafelé. Szerencsére elcsippentettem Őt is, majd azt is megtudhattam, hogy a párna nagyon megtetszett Neki. :D Miután elhagyta otthonunk, következett a rituális értékelés családilag. Meg a kacsakóstolás, ami egy kicsit tényleg megkapatódott. :S Anya&Apa darabolta, Dodi fűszerezte, Vicu meg leégette egy pöttyöst, vagyis helyesbítek: pikánssá tette egy kis töpörtyű-feeling-gel. :D Legközelebb figyelmezni fogok!
Sajnáltam nagyon, hogy Tillus oly kevés időt töltött nálunk. De ezzel a Kis család többi tagja is így volt. Mert mindenki szereti társaságát. :) Gyorsan írtam is Neki pár gondolatot ezügyileg is. Közben persze kezdtem ideges lenni az érvényesítő sms késlekedése okán, így újraregisztráltam. De nem engedte a rendszer. És az üzenet is hiába vártam az est során. Aztán ráeszméltem, hogy lehet az a baj, hogy ki kell kapcsolni. Igen ám, de PIN-átállításkor nem jegyeztem meg az új kódot, úgyhogy arról még információt kellett szereznem Tillustól. Ekkor határoztam el, hogy bizony kapcsolatba lépek az ügyfélszolgálattal, amennyiben másnap sem történik előrelépés.
Este magam is értékeltem ezen varázslatos délutánt, ahogy az tőlem megszokott is. És örömmel értesültem az Anitával kapcsolatos romantikus fejleményekről is. Szóval soha rosszabb Valentin-napot! :) Amelyről azért megvan a véleményem, mert ezt is eléggé elüzletiesedettnek tartom. Továbbá nemcsak ezen az egyetlenegy napon kell éreztetni a szerelmet, ráadásul valami ajándék formájában is. Ettől függetlenül mi is remekbe szabottan, de megünnepeltük egymás iránti érzéseinket. Tillusnak pedig ezúton is köszönök mindent!
Kedves olvasóim, ez volt a Valentinosság aprólékos szentimentális beszámolója, remélem, tetszetős irománnyal tudtalak Benneteket megörvendeztetni. :) Szándékom legalábbis ez volt. Következő írásomig legyetek jók és mosolygósak!

lelkesedős-nosztalgiázós hét

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Most megint lemaradozásban vagyok magamhoz képest, mert még mindig nem kész az a napirenden optimalizáció. Pedig lassanként égető szükség lesz rá. De lássuk csak, mi is történt velem az elmúlt héten! :)
A hétfő. Ennyit nevetni! Mivel mindenki itthon tartózkodott, úgy döntöttünk, hogy a még őszi szélviharban leszakajtódott redőny visszaszerelésre kerül eredeti helyére. Így a 3 főt számláló Kis csapat munkához is látott egy kisebb megközelítési vitát követően, aminél én is inkább a létrás-külső megközelítésre szavaztam volna. Aztán végül a legmakacsabb kerekedett felül, azaz Apu, meg a belső munkálatok. :) Ami végülis köztes megoldást jelentett, mert a párkányon ücsörgött, és onnan fűzte be a sínbe a redőnydarabot. Persze mivel súlya is volt, így nekünk kellett azt fogni. Igyekeztem minél pontosabb megfigyeléseket tenni a művelet mikéntjét illetően. :) Mondjuk nem is hittem abban sem, hogy ezt vissza lehet oda eszkebálni, ám mégiscsak sikeredett. Megfűződött. :)
Ekkor észleltem először, hogy bizony hosszabbodnak a napok. Tavaszi hangulatba is kerültem pikk-pakk. Ezúttal korábban taliztunk Tillussal. Bár meglepett, hogy még az előzetesen megbeszéltnél is kicsinyt korábban érkezett, amit hívással jelzett. :) Ezúttal nagyon örültem, hogy Eszter kolleginája addig is szóval tartotta, míg kisomfordáltam a fűtött váróteremből. Ezúttal is látogatást terveztünk Marcsinál, de elsőként postás ügyintézt bonyolítottuk le. Ugyanis nyelvvizsgára jelentkezéshez szükségeltetett egy készpénzátutalási megbízás (leánykori nevén: csekk), ezt pedig igényelni szándékoztam postai úton. És persze most is összefutottunk ismerőssel, ezúttal Laci bával. Aki hitetlenkedett egy sort rajtunk, de azért örült is. Én is, hogy dolgunk végeztével továbbhaladhattunk. :D Vásárlásról megint lebeszélt Tillus.
A kórházba érkeződve aztán megállapítást nyert általam, hogy a személyfelvonók üzemen kívül vannak újfennt. Így gyalogoltunk felfelé ismét 5 emeletet. Nem mondhatnám, hogy ez megterhelést jelentett, sőt, kifejezetten élveztem a sétafikát, amit azért meg-megszakítottak szünetecskék. :) Na igen, nem az volt a cél, hogy a felrohanjunk vállalva a nehéz légzés összes tünetét..:) A negyedik emelet lépcsőfordulójánál suhogott el mellettünk egy nénike, akivel aztán beszédbe is elegyedtünk. Ezeket az ismerős-megállítós jeleneteket még szoknom kell. :)
Marcsi már várt minket, és elénk is lépdelt. Örültem neki. :) Meg annak is, hogy nem a kórházi szobában beszélgettünk, hanem kivonultunk a társalgóba. Itt pedig volt lehetőségem vizsgáztatni Tillust. A kedvelt felismerős játékunkban ezúttal Neki kellett kitalálnia az Anya által rámbízott tyúkocska figurát. :) Csak ámultunk Marcsival, mert Kedvesem pillanatok alatt rájött a megfejtésre, és a kis lábasjószág mellé helyezte a kinder megfelelőjét. Sütibepusztítás után pedig elbúcsúztunk, és hazafelé vettük az irányt. Ezúttal használtuk a személyzetnek fenntartot liftet is, így némiképp hamarabb lejutottunk a földszintre.
A hazaútnál is szaporáztuk lépteink, mert én mindig buszjárathoz is vagyok kötődve. De mint szinte minden randevún, most is adódott egy talány, amit szintén önnönmagamtól szerettem volna megfejteni. Veszélyesebb helyzet is volt, mert majdnem nekizuhantunk egy buszmegállónak hirtelen egyensúlyvesztésem következményeképp. És hát elmaradhatlatlanul sprinteltem az utolsó járatra ezúttal is.
Kedd amolyan gondolkodós-nosztalgiás napnak keresztelhető. Kis család 3/4 része idehaza tanyázott, és ilyenkor jellemzően passziviti van, és rengeteg dumaszínházi előadás. :) Persze nekem időszerű volt most már belekukkantanom a német anyagokba is, ami hellyel-közel sikeredett. Ám a délután során félresöprődött mindenféle könyv, mivel előbukkant néhány fénykép, és azokkal együtt rengeteg sok emlék.
Bele is veszejtődött az egész család a nosztalgiázásba, amely néhol hosszas derültséget is eredményezett. Én speciel annyira lelkes lettem, hogy fotókat szkenneltem, és mutogatattam is, természetszerűleg csatlakoztatva hozzá az apropót. Tillus sem maradhatott ki ebből az élménycserélősdiből, mely még másnapra is áthúzódott azért. :)
Szerda remeknek ígérkezett már csak a randevú okán is, persze ide átmentődött a cserfegősségem. Határozottan úgy éreztem, hogy jobb lenne, ha Anya nem egymagában menne nagynénémhez látogatóba. Így aztán érveltem is amellett, hogy Apu is tartson vele. Na igen, az ő készülődési metódusuk is külön rituálénak számít, amin azért kacagtam is rendesen. Mint sejthető, végül együtt mendegéltek vendégségbe. :) Én pedig nyugodalmasan németelhettem senki által nem zatvarva a randiig bezárólag.
Mivel közeledett a Valentinosság, így előbbi busszal utazgattam Ajkára, hogy körül tudjak ólálkodni ajándékügyileg még Tillus hazaérkezése előtt. Így ezt is tettem, bár majdnem lekéstem az induló járatot (is). :) Ezúttal romantikus sétát tettünk, melyet egy-két elszólásom tett emlékezetessé. Ezen andalgásba egy fizikaóra is belefért, ahol is a hangok visszaverődése képezte vizsgálódásaink tárgyát, amellyel a hétfői rejtély megoldást nyert. :)
Kicsit beszélgettünk Marcsival is, a régmúlt időkből összeállított fotóalbumot is megnézegettük. Természetesen most is iramodhattam a hazafelé tartó buszocskára. :D
Reméltem, hogy Anyáék is ezzel a járattal térnek majd haza. Kicsit meg is ijedtem, mert hiába figyeltem őket, nem jöttek. És bizony soká van az a fél 11, mondjunk ha belelendülnek a kártyába nagynénéméknél, akkor azért nincs gond. :) Aztán a Halacskánál érkeződtek. Nénikém egy kis meglepetést is küldeményezett, dödöllét, amit még a hazaút alatt meg is ízleltünk. :P
Aztán jött az oroszi járatra az átszállás a faluközpontban. És velünk jött egy kedves ismerősöm, Andi, akinek adós holmijait majd én fogom intézni, amint összegyűjteményezi a papírokat. Olyan édes pocija van!!! Meg kellett kérnem, hadd simogathassam meg! Ellenállhatatlan vágyat éreztem erre.
A megállóban megint ott futkoráztak a kicsik, Szandra és Kira. Ők állandóan kiszúrnak, s odafutnak. Most első, automatikus reakcióm volt a pusszancs, és hogy felkapjam mindkét apróságot, persze egymás után. :) Ezt nagyon élvezték, főleg hogy még kicsit dobáltam mindkettőt a levegőbe felfelé. Persze óvatosan azért, elkapva! Bár nem olyan picik amúgy, első osztályosak. Bámulatos, mennyi energiájuk van még így este is. :)
Akik ott várták még a buszt, csak ámultak, hogy milyen jól érezhető, mennyire szeretem a gyerkőcöket. :) Csak hozzám jönnek oda ám, és ez olyan klassz érzés. Andival egyébként egész hazáig csevegtem, nagyon jól viseli a várandósságot, és kislány a trónörökös. Már megbeszélgettük, hogy majd megyek babalátogatóba. Addig pedig pocaksimogatás lesz, amikor összefutunk, búcsúzáskor is ez volt. Sőt, még azt is érezhettem, ahogy rúg a babuci. Fantasztikus érzés!!!
És hát Szandrus állandó jelleggel odakéreckedik az ölembe, én meg meséltetem pirospontgyűjtő akcióról, majd megint játszottunk levegőbe dobálóst is. Jöttünk szépen a járdán, kézenfogva, hóesésben, Szandrus pedig mesélgetett. Estére ezek a gyermekes élmények meg is határozták az alaphangulatom, mondhatnám, hogy fokozták lelkességem. :)
Csütörtök ismét passzivitást hozott, és sok-sok múltidézést. Adódott is rögtön egy ötletem, hogy ezekről is alkothatnék ide valami bejegyzésecskét. Na, majd idővel meg is valósítom, talán. :
Ekkor kicsit aggódtam is, mert jelentős mennyiségű hó esett, ami megnehezíti a közlekedést. Lényegében az egész délelőttöt a nosztalgia uralta. A délutánt pedig a nyomtatvány-kitöltés. Kinyomtattam Anyának az adóbevallását, és Dodinak is elrendezkelődtem a szeportálos ügyeit. Örültem, hogy estére Dodival nagyjából beszélőviszonyba keveredtünk, bár éreztem, hogy valami még mindig bántja. És annak is lelkendeztem, hogy Anita beavatott magánéletébe. :) A nagy msn-es fogadóórát megelőzően pedig véglegesítődött Tillus Valentinos-ajándéka, illetőleg felfedeztem magamnak a Gmail új szolgáltatását, a Zümm-öt. Ennél apró megjegyzéseket lehet megosztani másokkal, és hát rá is kattantam rendesen. :)
Pénteken is nagyon aggódtam, főként amiatt, hogy Tillus minden gond nélkül meg tudta-e közelíteni a munkahelyét a havasi körülmények között, így reggeli levél helyett reggeli telefonhívással érdeklődtem hogylétéről. Szerencsére megnyugtató híreket közölt. Kicsit féltem attól is, mi le tudjuk-e bonyolítani a vásárlási programunkat, mert időközben a szél is lengedezett, az úton pedig egyetlenegy egy hótoló jármű se haladt keresztül. :S Végül azért beértünk a városba kisebb késéssel.
Először fordult elő, hogy rettegek útközben. Noszlop-Gyepes között ugyanis rendkívüli síkosság volt jellemző! Akkor is megijedtem, mikor azon a szakaszon lévő erdős övezetnél haladtunk elfelé, és hirtelen busz elé ugratott egy kicsi kutya. Nem csapta el a sofőr szerencsére. Az mondjuk vicces volt, mikor Anya megkérdezte a hangosan ugató eb kapcsán, hogy milyen állat is az. Őzre tippelt. :D Történetesen nem 5 perc reakcióidő kellett ahhoz, hogy felfogjam ezen hanghatást.
További félelmeim el is oszlatódtak kicsit, mert Anya egyfolytában nevettetett. A busz első szélvédőjét különféle figurák díszítik, persze azért úgy, hogy ne zavarják a kapitányt a kilátásban. No, ezen állatkák lettek megint sajátosan értelmezgetve Anya által. A busz zengedezett a nevetésemtől. :D
Aztán Gyepestől már viszonylag normálisak voltak az útviszonyok. A vásárlási tevékenység is rendkívül mókásra sikeredett. Tillus ajándékát hamar beszereztem. Volt egy megbízásom, hogy Julcsi számára is kajtassak valamit. Szerintem bájos kis ajándékot találtam ki neki, egy zsiráfot. Nem tudtam, hogy plüssfigurákat is igen-igen sokféleként tud értelmezni Anya. :D
Vásárláskor összefutottunk néhány ismerőssel is, és már megint elfelejtettem, hogy magázás helyett tegezés van érvényben. Na igen, ez az átállás nem megy mindig zökkenyőmentesen. :) Ajka-szerte nagyon sok hótolót láttunk, persze mindegyik felhúzott lapátokkal közlekedett, persze még véletlenül sem vették irányzékot felénk a már emlegetett kritikus szakaszra. :S Így nem ártott az óvatos tempó ott a hazaút során.
Aztán vagy egy órát beszélgettünk,illetőleg Tillus ajándékát szerelgettük szétfelé majd össze. :D Nem árulom el, mit kapott, fokozom a kíváncsiságotokat! :D Nagyon vártam az átadási folyamatot is, be kell valljam. Sejtettem, hogy le lesz nyűgözödve.
4 körül megszaladt jó öcsém is. Szokás szerinti formáját hozta, és nem szólt senkihez. De kellemetlen, és idegesítő ez a szituáció. Furcsa volt, hogy ennyire nincs mondandója számunkra 1 hét távlatából!!!
Némethez pedig nem éreztem valami nagy kedvet, így a inkább pihenést választottam. Aminek az lett a következménye, hogy elemeim jól feltöltődtek, és hajnalig tudtunk B.A.F értekezletet tartani Anitával. Viszont másnap már nem halogathattam tovább a tanulást, lévén, hogy találtam egy kedvezőnek mutatkozó álláshirdetést is, melyre azért egy ismerősöm is felhívta a figyelmem. Jólesett ez a kis gesztusocska.
A szombat lényegében eseménytelen volt. Említést érdemel azonban vicces esetként, hogy az Eszter unokatesóm újév napján átadott videókazetta végleg megadta magát, a szalagot egész egyszerűen kettécsipentette a lejátszó. :D
Lelkesített, hogy közelebb kerültünk az ajándékozáshoz. :) És az is örömködésre adott okot, hogy Dodival enyhülés mutatkozott. A német ismételgetéssel pedig sikerült ötről a hat és félre jutnom, még több minden visszarémlett. :)
És eljött az a bizonyos vasárnap, amelyen Valentin-napot ültünk. De erről majd később szólok, mert külön posztot érdemel. :)
Most zárnám is bejegyzésem a szokásos jókívánalmaimmal kedves olvasóim irányába! Még jelentkezem...:P

februári első

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Amennyire pompázatos volt az előző hét, annyira eseménytelen az azt követő.
Hétfőn romeltakarítás zajlott, és a pihenésé volt a főszerep. Este pedig az adóhatóság portálján kutatkodtam pár fontos programocska és letölthető nyomtatvány után, készülve a másnapi nagy munkára. Persze nem én lennék, ha minden ment volna simán és könnyedén. :D Amikor megtaláltam a 2009-es esztendőre vonatkozó papiruszokat, akkor az Abev nevű program makacsolta meg magát, és nem óhajtotta kezelni azt, felléptek bizonyos kompatibilitási problémák. Tölthettem lefelé a legújabb verziót a nyomtatványtöltőből.
Kedden szakmai feladatokat oldottam meg, elkezdtem adóbevallásokat töltögetni. Délutánra szerettem volna Anya kezébe juttatni a kész, postára adható formát. Időközben egy kedves ismerősöm is bejelentette igényét a kitöltésre vonatkozóan, egyúttal tanácsot is kért a szükséges dokumentumok beszerzési helyét illetően.
Na igen, ezzel fejtörést is adott, mert a külföldi munkavállalás esetén teendőkkel nem vagyok tisztában. De szeretjük a kihívásokat. Leginkább megoldani. :) Anya bevallási pakettja készre is munkálódott, örültem a visszaigényelhető pénzösszegnek. Mondjuk minden ilyen esetben örvendezem, mintha rámszakadna a Nemzeti Bank. :) És eleve úgy is szeretném megcsinálgatni az összes rámbízottat, hogy
Szerdán aztán adóügyelés előtt randi iktatódott be, mely mindjárt egy ebédet is magában foglalt. Most aztán tagadjam le, hogy nem azért mentem...:D Szóval az úgy volt, hogy...előző este megtudtam a nem túl kedvező hírt, hogy Tillusnak fogorvoshoz kell mennie. Szerettem volna elkísérni, noha rettegek a fogdokitól is. De próbáltam túllendülni az iménti fóbiámon. Végül el is mentem Vele, meg nem is. Kicsit lelket vertem belé, vagyis azt szándékoztam mímelni így előzőleg. Nagyon jókat derültünk addig is.
Továbbá éppen ott-tartózkodásom alatt érkezett meg egy csomagocska, amely a legújabb kindersorozatot, a Hupikék törpicsekeket tartalmazta. És hát mit ne mondjak, ismét kicsit közelebb kerültem Marika (nénihez) is. Azt hiszem, ilyen finom rakott burgonyát még nem faltam. Az doktornőhöz indulás előtt pedig nyomatékosan kérve lettem a tegező forma használatára kétfrontról is. :D Így innentől fogva Marcsi Tillus anyukáját jelenti.
Mivel torkom kapart, és adóügyi foglalatosságaim irányzékolódtak elő délutánra, így privát doktorkám javallatára inkább hazatértem. Délután-este aztán volt is mindenféle problémám, így mással végül nem is foglalkoztam, mint a pihenéssel-teázással. Ez a megfázós állapot csütörtökre fokozódott, minden tünet halmozottan előjött. Anya ekkor szabadnapját töltötte, és gondomat viselte, nagyon nem lehetett ágyikóból felkelegetnem.
Persze a tilalmat néhány roppant fontos ügyészi fogalmazvány erejéig megszegtem. Délután meg még jobban, mert Anyát behívták dolgozóba. Azért az alvás kifejezetten jót tett.
Péntekre viszont javulást kellett valahogy elérnem, ami többé-kevésbé sikeredett is. Délelőtt pályázatot gyártottam ismét csak próbálkozom a stratégiai tervezői pozíció elnyerésével. Köszönöm a lektori segítséget Ügyészkémnek! Meg a délutánt is.
Na, az is viccesen indult, ugyanis flesshettem az összes beérkező veszprémi járatot. Ezen nagy leselkedést szakította meg Tillusom telefonhívása, amelynél első pillanatban kétségbe is estem rendesen. Arra gyanítottam, hogy bizony benéztem a buszt, és már réges-régen megérkezett Ajkára, és vár. Hát igen, én mindig a legrosszabbra gondolok azon nyomban! :) A kicsiny késlekedést jelezte előre, ami úgy 10 minutumot tett ki.
Aztán lebonyolítottunk egy postai ügyintézést, nevezetesen a pályázatfeladást, mely ellátódott Attila atya áldásával is. :) Ajkai főposta újításaként sorszámot is kellett húznunk. Ekkor kicsit megijedtem, mivel letámadt minket ott egy rámenősnek tűnő nőszemély, akit én képeslapárusnak véltem. Azok aztán bárhol meg tudnak jelenni! Morogtam is egy sort magamban, majd gondolkodtam is a hatásos lepattintó szövegen. Majd kiderült, hogy Tillus ismerőse. Eszter kolleginájának anyukájához van szerencsénk/lenségünk.
Gyors állapotvizsgálatot követően pedig a kórház felé vettük az irányzékot, Marcsit meglátogatandó. De mivel üres kézzel azért nem illendő menni ilyen helyre (sem), így beiktatódott egy vásárlás a kórházhoz közeli üzletben. Persze Tillus mindenről lebeszélt, így aztán csak két csomag papírzsebkendőre támasztott igényem elégíthettem kifelé. Amúgy nagyon utálok kórházba menni, az egész feszélyez, nem tudnám megmondani, pontosan miért. Mondjuk nem is voltam arrafelé jó egy éve, legutóbb is akkor, mikor mama holmijait hoztuk el. :S Fájdalmas emlék.
Ezúttal kicsit azért könnyebb volt odamenni a megfelelő érzelmi támogatás hátterével, és az ötödik emelet lépcsős megközelítése is jólesett. Jelezném, a liftek nem működtek. A látogatásunkkal pedig úgy vélem, sikerült megörvendeztetni Marcsit. Még akkor is, ha megfázásomra való tekintettel nem időztünk hosszasan végülis ott.
Jó lovagi hölgyikéhez méltón hazakísértem Tillusom, aki útközben átadományozta ajándékát: egy kis nyuszkófigurát egy kockával. Ennek pontos leírásától most eltekintenék, a kedves olvasóim fantázijára bízom! Végülis maradtam kora estig, jó kezekben voltam. :) Megismerkedhettem egy új programmal, meg a Windows összes billentyűparancsával. Utóbbin csak ámultam és bámultam, egér nélkül nem igazán tudnék boldogulni. Be is pánikoltam rendesen, mikor nem találtam a mouse-t, vagyis nem azt, amelyik Tillus gépéhez volt csatlakoztatva.
Mentségemre legyen szólva, eldugott helyen is volt. :) És hát bebizonyítódott az is a délután-est során, hogy a környezeti ingerek agyamban 5 perc késleltetéssel jelennek meg (hőhatást kivéve). A pénteki randevúnkat egy humorbonbon zárta, melyből szállóigét is gyártmányoztam.
Itthon már kevésbé fogadott kellemes légkör, és ez a feszültség valahogy egész hétvégét uralta. Szombat szó szerint a pihengélésé volt, mert a megfázást ki kellett heverésznem. Vasárnapra nagyjából összekaptam magam, de azért a forró teafogyasztás még ekkor is előtérbe helyeződött. Mivel Anya dolgozott, így a főzőcske mókával én foglalatoskodhattam, beleértve ebbe a Dodinak összekészítendő heti elemórzsiák előállítását is. Aminél adódtak nehézségek, mert tesókám nem mutatott hajlandóságot arra, hogy beszélő viszonyba keveredjék velem. :S
Végül az enyhülést egy vicces történés hozta el. Apu ugyanis úgy vélte, az ebédre készített marhapörköltnek még fődögélni kell. Így vissza is helyezte a tűzhelyre, ám erről nekünk nem szólt. Egyszercsak érdekes illat csapta meg orrberendezésem...Ó igen, odakozmálódott a hús. :D:D
Na igen, bűnbakot lehet keresgélni, de nálam tudomány által alátámasztott, hogy minden inger később tudatosul. Persze az illat tovahaladásának gátja képezi egy-egy csukott ajtó is. Az eseten kacagott mindenki, bár kicsit bosszús is voltam, mert ízletes volt az étel úgy alapból...És másfél órás munkám ment tönkre a leégetődés hatására. :S Ezen kis sztorit még hosszasan emlegettük, mosolyt csalva mindenki arcára.
De a megkapatódás ismeretében inkább bevackondíroztam magam a konyhába, hogy ne ismétlődhessék meg ez, és odafigyelésből végül ne elégtelennel zárjam a napot. :D Valami megérzésem azért működött, mert már délben félretettem Dodinak egy adagot a pörköltből. Szerencsére minden étellel időben elkészültem. Majd fél 6 körül Hajmi is megérkezett, és elváltunk egymástól ismét egy hétre. Ezt a búcsúzós részt nagyon nem kedvelem.
Majd esti programként olvasgattam kicsit, Kedvesem önéletrajzi elemekkel átszőtt novellácskáját. És hát lebonyolódott az elmaradhatatlan hétértékelés Anyával. Kétségtelen, hogy nagyon jól egymásra tudunk lelni szövegileg-humorilag.
Mint érzékelhettétek, nem volt egy mozgalmas hét, csak érzelmileg hullámzó. Azt hiszem, már több tanulást kéne beiktatni egy-egy napba, ha komolyan gondolom a márciusi német nyelvvizsgát. Úgyhogy a következőkben erre is időt kell szánnom majd. Ezennel viszont zárom is soraim, drága olvasóim, legyetek jók és vidámak!