februári utolsó

Üdvözlet a kedves idetévedő olvasónak!

Naplóírásra vonatkozó új rendszerem kísérleti szakaszába lépett, azaz mindennap írok valamit ide, hogy hétvégén kelljen összegereblyéznem az eseményeket. Hiába, az én koromban ez már nehezebben megy. :D Hol is hagytam abba előzőleg? Ja, megvan! Hétvégénél. Akkor most innen fogom folytatni. Mint ahogy olvashattátok, szombaton bemutatkozó látogatást tettünk Tillus mamájánál. Idehaza aztán elég feszült légkör fogadott. És Eszterék közelgő látogatása miatt magam is ideges voltam, amely végül halasztásra került. :S Ezen nem is kéne meglepődnöm feltétlenül. No mindegy. Nagyon nem is volt kedvem semmihez, Anyával folytattunk hosszas elbeszélgetést, amit valahol mindketten igényel(t)ünk is. Viszont nap végére kellemetesen el is fáradtam, és a legjobb stresszlevezetőt válaszottam: a korai aluszikálást. :)
Vasárnap is ugyanúgy forrt a levegő, a feszültség érezhető volt. Mindenkit végtelenül zavart ugyanis Dodi elzárkózó magatartása. Az, hogy tulajdonképp két mondatváltás nem történik. :S Amúgy főzőcskéltünk, néhol a munkamegosztást is alkalmazva. Mindeközben sikerült belefognom egy Nora Roberts történetbe, meg egy német nyelvű pályázat is félig-meddig megalkotásra került. És így fél 6-hoz közeledvén az idő, mutatkozott valamiféle enyhülés Dodi és a család puskaporos viszonyában. Jól ki is parodizálta a telefonolási szokásaim, ami azért zavart is valahol, és németes pályázatomhoz is felajánlotta segítségét. Na persze, az meg olyan érzékeny terület, hogy ha élek vele, és behívnak személyes meghallgatásra, le is buktázom, hogy nem saját tudásommal ékeskedtem. Jó volt azért tapasztalni, hogy Anyához is közelít. :)
Mondanom sem kell talán, hogy Eszterék nem érkeződtek a papírokkal, ami valahol jó is volt, valahol pedig nem. Elvileg meg kellett volna már kapniuk mindenféle dokumentumot, ami szükséges a bevalláshoz... Dodi visszaviharzását követően Győr egyetemi városába, értékeltünk egyet Anyával. Ez a rituális vasárnapi ténykedések egyike, mint tudhatjátok. Hamar besötétedett, amikor igazából aktív leszek tanulási szempontból, így kis német ismétlést iktattam be. :) A napot msn-es fogadóórám megnyitásával zártam, előbb Tillussal csacsogtunk is, használva e napon az összes, általunk használt kommunikációs formát. Kifogyhatatlanak vagyunk témából, és azt is elárulom, hogy nem két mondatot szoktunk írni, hallatni. :D Majd szépen megérkeztek a gazdász pajtások is, Ágit biztattam első munkanapjára készülvén, Anitát pedig más téren. :D És végül eldöntöttem a seftelési ügyletet is.
Már előzőleg elhatároztam, hogy bizony másnap meglepek mindenkit családomban. De azt is tudtam, hogy bizony időigényes ennek előállítása, így korán keltem. Viszont valami hiba csúszott a rendszerbe, mert délután volt a javából, amikor végeztem a tócsisütéssel, aminek egy része ebéd gyanánt elfogyasztódott, egy része elcsomagolódott Tilluséknak szánva, egy része pedig későbbi pusztításra várt. :)
Érzelmeim is kivetültek kezdetben a masszára, kicsit több só hintődött ugyanis bele a kelletténél, de azt még lehetett korrigálni, időben észleltem. Nagyon szerettem volna kitenni magamért, és ezúttal Zolit meglepni!
Konyhai ténykedésen kívül máshoz nem is éreztem kedvet, mivelhogy újabb visszautasító levél érkezett állásügyben. És megint a kioktatóbb fajtából. Ezzel kapcsolatosan annyit jegyeznék meg, hogy a pályázati kiírás ugyanaz volt, mint augusztusban (stratégiai tervező), és akkor a gyakorlati időn nem problémáztak, hanem meghallgatak személyesen is. Felmérgesített rendesen az egész, és úgy el is dilemmázgattam a többi, még alakuló pályázaton. Időközben azért készen lettem a német nyelvű motivációs levéllel is, bár azt sejtettem, hogy nem lett tökéletes, ilyen bosszús hangulatban nem tudok írni. :S
Mivel elhúzódott a sütési folyamat a gázpalack tökéletlensége és egy kis közbeékelődő redőnyszerelgetés miatt, így a későbbi járattal tudtam csak utazni Ajka városába Devecseren keresztül. Ebben is volt pozitívumon, ugyanis nem kellett a kilométeres ellenszélben caplatnom veszélyeztetve hallószerveim. De határozottan éreztem most már a tavaszt, még egy nyitnikéket is hallottam. :)
Tillusra aztán nem sokat várakoztam. Meglepődtem, mikor postára akart menni. :D Hát igen, rendszerint akad találkáink alkalmával valami ügyködnivaló ott. Ám kivétel erősíti a szabályt. Mindenesetre édes volt, ahogy ezt előadta. :) A romantikus séta pedig jólesett. Közben megvitattuk a napi történéseket jó házaspárhoz méltóan.
A patakparton aztán tanulmányozhattam bizonyos humanoid egyed hídon át-trappolási stílusát, körülbelül azt éreztem a hanghatásra fókuszálva, hogy egy elefánt ment végig azon a fából készült hidacskán. Tillus ezt még tudta fokozni, a kerékpárosok csordának lettek titulálva, pedig korántsem csaptak akkor zajt, mint az előbb említett pasas. :) És az is bizonyosságot nyer szépen lassan, hogy Dodinak szemészeti vizsgálaton kell általesnie, merthogy Kedvesem a magasabb! :) A hazaút is vicces szófordulatokban és falhozállítós helyzetecskékben bővelkedett. A sétálóutcában jutott eszembe, hogy bizonyos Anyusom küldött Legkedvesebb Vejének egy figurát. És élemedett koromra való tekintettel át is adtam, ha már egyszer eszembe ötlött. Ez egy pingvin volt egyébiránt, amelyet én dinoszaurusznak véltem korábban, szigorúan kitapintásos módszer alapján. :D Tillus persze egyből kitalálta ezen madarat is, és ígéretet is tett, hogy tart nekem egy gyorstalpaló kurzust felismerős játékból. Ennek megfelelően el is varázsolt egy kis figurantot, ami a könnyű besorolást kapta. Hiába is erősítettem, hogy nehéz. :D Csodával határos módon rájöttem, hogy egy apró teknőcöt tartok a kezemben. :D
Kicsit soká is értünk haza, mert ámuldoztam szokás szerint a tovahaladó babáskocsikon, és a tündéri gyerkőcökön. Már majdnem fél 7 volt, mire hazakísértem Uracskám. Szokás szerint nagy szeretettel fogadtak, és rendesen meglepődtek az étken. :) Mivel alapból is megcsúsztunk, főként miután egy újabb figurát kellett meghatároznom búcsúzásor. Ezen folyamat közben pedig elválaszottam egymástól szegényke fejét és testét. :D Csalantuszról (és megtekintésről) szó nem lehetett, mert sötét is volt a lépcsőházban.
Így ismét mosollyal váltunk el egymástól időlegesen, és én tényleg gyakorlatozhattam a 2012-es olimpiai játékok 2 kilométeres síkfutás számára, mert 10 perc alatt kellett feljuttatnom magam a buszpályaudvarra a finomságokkal ismét megrakodott hátitáskával egyetemben. :) Zalán futása az semmiség ezen attrakciómhoz képest. 18 óra 57!-kor nagy lihegés közepette azért sikerült felkapaszkodnom a buszra (18.55 az indulási ideje egyébként). Az volt a mázli, hogy szerintem később is állt be. De új útvonalon is rohantam meg a buszpályaudvart, hajazva arra, hogy a lámpáknál úgyis meg kell állni (legalábbis eddig mindig piros színben pompázatoskodott a közlekedési jelzőlámpa).
Hazafelé a legnagyobb gondot az okozta, hogy visszafogjam a hangos röhögést, fel kellett csatolmányoznom egy pofasatut. Arra gondoltam egyfolytában, hogy letéptem szegény kengurunak a fejét! Ez már a felismerős játék továbbfejlesztett verzióját képezi, nevezetesen darabokból állapítsa meg az ember gyermeke magát az állatot! :D Abszolút készségfejlesztő, szerintem le is védetem hamar is, meg gyorsan is. :D
Amúgy jött Szandrus is hazafelé, és megint odafutott egyenesen hozzám. Már a mamája se köti le, és az anyja se, ha én megjelenek. :) Megdöbbentő. Aztán megragadta a kis kacsómat, mikor felszálldogáltunk a buszra, megmutizta, hol foglaljunk helyet, és igényt formált az ölbecsüccsenésre. Megint meséltettem, újságolta, hogy az olvasást szereti, de a szavak végét megmásítja. Mert költőnek készül. :D És szeret szavakat is kitalálni! :D Én is! Mind a mai napig! :D:D Aztán pedig játszottam Vele is, a szokásos levegőbe dobálós mókát, annyira élvezte! Az anyuka azt kérdezte elváláskor, hogy mikor jövök megint a busszal, mert ez a gyerek imád. :D Én is őt egyébként. :D
Hazatérve aztán elemezgettünk ismét Anyával, belé próbáltam lelket verni a közelgő munkaalkalmasságija kapcsán. Németet próbáltam tökélyre vinni, amihez Anita segítségét is igénybe vettem. Természetesen ismét fogadóóra zárta a napot, miközben Szilnek is tudtam választ gyártmányozni. Úgy les ki, rendeződött viszonyunk, aminek nagyon örvend a lelkem. 6 év az jelentős időintervallum, és nem lehet csak úgy vége barátságunknak! :) Dodival viszont kicsit összezördültünk, mondhatnám kölcsönösen besértődtünk egymásra egy-egy magánéleti negatívabb felszólalás miatt, ami nem esett jól lelki világomnak alapból sem.
Kedd békés eseménytelenségben telt, egyedül voltam a szárnyaló gondolataimmal, amiket blogírással próbáltam visszafogni az elmaradhatatlan főzőcske mellett. És minimális németre is futotta. Lefixindírozódott a további munkavégzésem is, adóbevallások készítése ismerősöknek. Örülök ezeknek is, még ha nem is jelent feltétlenül mindegyik bevételi forrást. Tapasztalati pontot viszont adnak. :) Mivel Tillusommal most nem taliztunk, szerettem volna legalább telefonon csacsorászni Vele, ám elérhetetlennek bizonyult. Ennek oka mondjuk ezúttal prózaian egyszerű volt: nem voltak nála a mamalátogatáskor telefonjai. :) Este szokásosan értékeltünk mindenféle témában.
Szerdán igazán aktív napot tudhattam magam mögött, egy olyat, amikor is minden előre eltervezett ténykedésemet sikerül megvalósítani. :) Reggel nekiálltam adobe-vallásokat töltögetni, ám feltűnt egy-két hiányosság az adatokban, így ezeket kellett beszerezgetnem. Házimelódiát már meg sem említenem, ez természetes, hogy napirendre tűződött. Mint ahogy a német nyelvű pályázatgyártáson is túlestem. Köszönet a közreműködőnek-ellenőrzőknek: Anitának, Ádámnak, Tillusnak! :) Ügyészkémmel délután fel is adtuk, ismét megáldotta. Most időben odaértünk Hozzájuk, még kicsit beszélgetni is tudtunk, és megkóstolhattam a Marcsi által készített gyümölcslevest is, mely tényleg ízletes volt. Zoli pedig megbízást adott adóügyi nyomtatványainak elrendezgetésére. Nagyon tetszett, hogy bizalmat kaptam Tőle (is). :) A nagy hazafutástól ezúttal megóvódtam. Egy napra egy sprint elégséges is, mert a délutáni buszt késtem le majdhogynem.
Csütörtök verőfényes tavaszi nappal köszöntött ránk. Anya szabadnapját töltötte, és olyankor mindig félő, hogy cserfegés lesz a domináns. Délelőtt ez így is történt, mert lelket is kellett vernem Édes szülémbe, mivel kórházba készülődött. Igaz, csak eredményért, de az is lelkierőt igényel esetében. Azért a fontos főügyészi irományok elmaradhatatlanok voltak. Éppen a napi elsőt fejeztem be némi matekolás és nyugtató szándék után Kedvesemnek célozva, mikor is csörömpölésbe kezdett a hivatali telefon. A szombaton feladott pályázatom ügyében kerestek, és invitáltak interjúra. :D Ami nagyszerű hír volt, örömködtem is. Bár egyszerre félelmeim is megjelentek, hogy ez esetben is lesz alkalmasabb jelölt. És hirtelen az angol tudásomban sem voltam olyan biztos, illetőleg számviteli ismereteim hiányosságai is azonnal felrémlettek. Tillus azért feldobott, és máris jobb kedvvel fogtam bele előbb újabb pályázatok gyártmányozásába (aminél azért hellyel-közzel küzdöttem anyagaim feltöltögetésével) , illetőleg a nyelvelésbe (német&angol). Ezt megszakítandó persze beszélgettünk Anyával elő hét értékelőt tartva, napi eseményeket analizálva. Na igen, Anya végül nem ért oda a kórházba, mivel nem késte le a buszt, a busz késte le Őt, ahogy azt ő maga is hangoztatta, miután a járat elsuhogott időnek előtte szerintem, miközben Édes szülém a kapuig se lépdelt el. :D Így csacsorásztunk tovább, miközben néhány adóív is kinyomtatódott adatellenőrzést követően. Igazán aktív napot zártam, hiszen a nyelvtudástuninggal is pompázatosan haladtam. Mondjuk legszívesebben már a hintába is kihuppantam volna, annyira csalogatott kifelé a jó idő. :) Bár akkor megint álmodozgattam volna csak, és teendőimmel nem jutottam volna ötről a hat és félre. Csak a márciust éljem túl, konkrétan a nyelvvizsgásságot (ezúttal sikerrel, ha nem nagy kérés! Halljátok, égiek! :)) Utána kedvemre fogok olvasgatni a palintában, ha az időjárás is engedi. :)
Úgy jó lenne, ha állásba tudnék keveredni, még akkor is, ha sok-sok tanulnivaló iperedne elő! És az se ártana, ha teljesíteném ezt a diplomához szükséges követelményt. Az is biztos, hogy erre a zöld keménytáblásomra leszek a legbüszkébb azon kollekcióban!
A péntek délelőttön szintén a nyelvelés volt a meghatározó ténykedésem, fő a változatosság alapon előszedtem az angolt is. Na igen, nem biztos, hogy jó döntés volt ez, mivel az előző álláspályázatomban is felfedeztem a kevercselési történést. :S Délután aztán besuhogtam Tillus elé Ajkára, hogy ezzel is hosszabbítsam az együtt-töltött pillanatokat. Kis vásárlást iktattam be kényszerűségből, bár ez az adódó kis holt idő kihasználását is jelentette, mint elfoglaltság. Meg az is leszűrhető ebből, hogy Kis családunk elég falánk. :D
Tillus járata aztán fél 5 előtt néhány perccel be is érkezett, és komplett kis fogadóbizottság várta, mivel Marcsi és Zoli is előfordult a pályaudvaron. Velük egyébként nagyon jót beszélgettem. Hamar el is következett a 16 óra 40 perec, mikor is indult a noszlopi gyors (buszovics). Mivel zuhogott, így ezúttal nem sétáltunk, hanem megvártuk az oroszi csatlakozást. Még úgysem volt alkalmam megmutatni az érkező bogdányi buszmegállót, most ez is abszolválva lett. Nálunk aztán kissé visszahőköltem, mert az őrző-védő szolgálatot senki se hatástalanította. Kisvártatva azért előbukkant Anya, és legalább a Chappy-t visszafogta. Aliz pedig mellőzte az ugrándozást, így viszonylag hamar be is jutottunk a lakásba. Jó másfél órát beszélgettünk, majd elkezdtem adóügyi nyomtatványokkal bíbelődni. Anya és Dodi nagyon rendesek voltak, és előállították a finom vacsorát mindeközben, köszönet ezúton érte. Aztán ismét csacsorásztunk, vidámkodtunk. A Kedvesemmel közös msn-elés is fergeteges volt. A B.A.F. klub értékezletén a részvétel elmaradhatatlan a tiszteletbeli tagoknak is, mint Tillus. Aztán Anita által megállapítást nyerhetett azon tény is, hogy a "jó ügyész a jó ügyön dolgozik". :D Fél 10-kor aztán elküldődtünk tentikélni, bár akkor már csúszásban is voltunk eredeti terveimhez viszonyítva, meg a nézni akaródzott film kezdési időpontjához képest is. Utóbbiról (Hannibal) kiderült, hogy a Film+ csatornán nyomatják, amit mi csak hírből ismerhetünk. :D Alternatíva persze adódott azért, így nem unatkoztunk. No, nem mintha pusztán egymás társasága nem lenne garancia a jó szórakozásra. Persze kicsit mérges is voltam magamra, mert egyrészt megcsúsztunk, másrészt túl sokáig mókultunk Kedvesem megszokott napi rutinjához képest. :S Másnap reggel pedig telefonos ébresztőt kaptunk, 5 perccel az előzetes időzítéshez képest az inzulinos idő okán. Tillus megint meglelte a csengettyűt, melynek bűvös szólamaira Édesanyám ágyba szervírozza a reggelijét. :D Étkezés után el is búcsúztak egymástól, mivel őseim dolgozódóba indultak. Mi pediglen, bár nyugtalanul aludtunk, végül megfigyelgettük az aktuális mesefelhozatalt, mely remek kis elemzési témát adott. Aztán Dodi is csatlakozott Hozzánk a tévézésben, folytatódott is a vidámkodás. Szép lassacskán viszont készülődni is kellett Kedvesemnek hazafelé, mivel délután még mamájához is ki akart látogatni. Chappy-ék ismét szabadlábon garázdálkodtak, ezúttal Dodi fogta őket visszább, már amennyire lehetett. De most is jámborul viselkedtek. Hiába, megbabonázódtak ők is. :) A kilométeres ellenszél dacára is hamar beérkeztünk a központba, ezúttal a járat késlekedett, bár azt annyira nem is bántam, többet lehettünk együtt Egyetlen Ügyészkémmel. :P
Hazatérve aztán pár háziténykedésen kívül nem sokat csináltam. Az egész heti forgolódós álmosság éreztette hatását, és csak piskáltam kifelé a buksimból. Így a szombat délutánt-kora estét át is szenderegtem. Majd szokásos fogadóórám tartottam meg arra érdemes személyeknek. :)
A vasárnap már tevékenyebbnek mutatkozott. Persze ez azt is jelentette, hogy előzőleg kitörpingelt pihenéses rész ismételten felülírományozódik. Gyakorlatilag 5 órakor fejeztem be a főzőcskét, mely azonban remek hangulatban bonyolodódott, hiszen Dodi szokatlanul segítőkész volt. Időközben Keresztapáék is megszaladoztak, és jól bele is csüccsentek a ragasztós székjeinkbe. Na igen, sok élmény halmozódik össze, ha két hónapig nem találkozunk. Keresztanya hatalmas átéléssel adta elő a romániai kalandozásukat. Kicsit az is volt az érzésem, hogy szemléletformáló célzattal van mindez, azt alátámasztandó, hogy milyen jó kis frigy készül köttetődni. És legalább azt is megtudhattam, hogy Kata szerint oroszlánok és medvék is élnek Erdélyben. :D :D Nagyon tanulságos hosszas eszméscsere volt ez, rendkívül jól szórakoztam. Közben azért lassacskán a Dodinak elvitelre szánt hadtáp is összeiperítődött.
Távozása a szokásos fél 6 órai időben történt a Hajmi-taxi begördülésével. Ezt követően nekiálltam adóbevallásokat készítgetni, de nem voltam valami elégedett a végeredményül adódó összeggel (befizetnivalóval:S), és hiába is bűvészkedtem, inkább rosszabb lett, mint jobb. :S Kicsit ezen fel is húztam magam, gazdász konzíliumot kértem segítségképpen, hát ha én írok valamit rossz helyre, és azért jön ki horribilitás. Végül elnapoltam egy olyan időszakra, amikor friss aggyal láthatok neki. Józsi pedig meg is nyugtatott kicsit, már ami a szerdai interjút illeti. A frászt kapom ugyanis, ha arra gondolok, hogy a könyvelő is jelen lesz a meghallgatáson. Szerinte csak azért, mert vele kell majd együtt dolgozni, és kíváncsi a jelentkezőkre. Attól függetlenül azért tudástuning lesz. ;) Az estémet a szokásos családi értékelés zárta, illetőleg a fogadóóra messengeres berkekben. Ez volt tehát február utolsó hete. Következhet március, melytől azért tartok (talán azért is a nyughatatlanság).
Mindjárt nyitásként a már említett meghallgatás vár rám, és rohamléptekben közelg a nyelvvizsga is. Csupa-csupa stresszes szituáció. Várom is a hó végét, már csak a jó előre megtervezett gaz-D-ász rendezvény kapcsán is! Persze abban is bizonyos vagyok, hogy rengeteg élményben lesz részem addig is! Ezekről természetesen tudósítok Nektek, kedves olvasóim! Következő bejegyzéseim pedig legyetek jók és vidámak!