számvetés - milyen is volt 2009?

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Elkövetkezett a 2009-es év utolsó napja. Tavaly ilyentájt is blogot pötyörésztem, miközben válogattam a muzsikákat az esti óévesbúcsúztatásra készülgetvén. Arról a buliról még msn-es tárhelyemen olvashatottok bővebben. Időközben ráeszméltem, hogy az a blog nem teljesen nyilvános, úgyhogy aki kíváncsi, annak mesélek, vagy engedélyezem az olvasgatást. Ezen szilveszter különleges leszen, úgy érzem így előzetesen is.

Több meghívásom iperedett elő az év utolsó napjának eltöltésére, melyeket ezúton is köszönök, és mindenkinek fergeteges mulatságot kívánok. Aztán ahogy az lenni szokott, utolsó pillanatos döntés született. Eszter unokatesóm invitálásának fogok eleget tenni, a morgásokról és mindennemű negatívkodásról pedig ezúttal elcsöndülök. Szóval este Polány felé veszem az irányzékot Atival kiegészülve. Jól érezzük majd magunkat, és pötty! A Muncius (köszi a becézőt, Dodi. :-P) meg rettegjen, és a keresztleány is, ha pajzánkodással hozakszanak elő! Lesz arra méltó felelet, biztosra veszem. :-D Aztán majd megtapasztaljuk, milyen is volt ezen vendégség. A részletekkel pedig úgyis jövök, ezek csak az előző várakozások. De most aztán fellelkesedtem. Ennyit szándékoztam felvezetőnek az évértékeléshez.

***

S hogy milyen is volt 2009 úgy összességében? Az indítás nagyon kellemetes volt, már ami a bulis alakzatot illeti. Persze negatív elemek odakeveredtek. Mindenesetre beigazolódott ekkor, hogy amit újév napján teszek, azzal mímelődöm egész évben. Úgyhogy volt dumaszínház, mérgelődés, konfliktus, heves viták Dodival és egyéb pónikkal nevelési célzattal. Január aztán vizsgázósan telt, sok-sok parával főként a Szilveszteres vizsgák okán. De a szaktársakra azért bizton számíthattam minden időben, így Anitára, Ágira, Évire, és még Ádámra is. Viszont törést észleltem a régi gaz-D-ász felállásban ebben a hónapban először.
A tavaszi hónapokban volt móka, kacagás, és munka is. Méghozza csapatos jellegű is: a csipetcsapatos ügyködés nevezetes marad, mikor is vezérkedhettem. Ami még mindig nem áll jól. Viszont a prezentációkat mindig is csíptem, bár a technikával néha meggyűlt a bajom. Végül aztán sikeresen szerepeltünk, és jó pontot zsákmányoltunk, amely meghatározta az esettanulmányos tárgy végső jegyét is. De hozzáteszem azt is, hogy Anitára lehetett a leginkább alapozni minden egyes feladatnál.
A kikeletet és kora nyári időszakot ezenkívül a diplomamunkám megírása (azaz a mű-vészkedés) határozta meg, persze néhány buli azért belefért úgy lazulásképpen. Még emlékszem azokra a csütörtökre, amikor is álmos pilláim rebegtettem Norberto irányába, és nagy-nagy letolásokra készülvén somtam fel magam irodájába. Ezek persze rendre elmaradtak. Megfelelőképp haladtam, Ő pedig elégedett volt munkámmal. Ezért is fordulhatott elő olyan konzultáció, mikor is teljesen más irányvonalat vett a beszélgetésünk, és jópár hasznos tanáccsal látott el. Azért azt hozzátennem, teljesen más volt ezen szakdoga, mint a korábbi, és az egyeztetések is más hangulatúak voltak. A dolgozat pedig színvonalasabbra sikeredett, mint a főiskolán elkészített. Anitával pedig még közelebb kerültünk egymáshoz, szorosabbra fűződött a barátságunk. Ezeket a hatalmas msn-es konferenciabeszélgetéseket, kölcsönös doga-kontrollokat, és biztatásokat sosem felejtem el. Ami pedig a szórakozást illeti, volt az is csapatolás-szakdoga között, melyekből érdekes tapasztalatokat szűrtem le időnként. Rádöbbentem, hogy a régi bulis csapat megszűnt létezni, miután a fiúk figyelme minduntalan a kedvesük felé irányult (részben érthető okokból). Én pedig mehettem vagy allein-partizni (amikor is elő-előbukkant egy-egy kóbor esztelen lovag, akit le kellett építgetni), vagy az egyetemi szaktársakból verbuválódott gaz-D-ászékkal mókulni. Utóbbi eseményekből kettőt emelnék ki: a gépész szakestet a Bridge-ben, mikor is jól megtáncoltott a gépész legényke. Ágira kicsit irigy is voltam, mikor számot cseréltek. Illetőleg a végzős bált említeném meg külön, ahol ismét csak jót lehetett táncolni. És most nem térek ki azon alkalmakra, amiknél leginkább a hogyan reptessünk sms-t három méterről című hőseposz dominál, meg a gyere által, itt jobb a zene, aztán szemezzünk, majd dühöngjünk című jelentsor játszódott le. Ádámhoz úgy véltem, egyre közelebb és közelebb somfordálok, és hogy ez kölcsönös szerelmetes érzést is jelent, csak valamiért mindketten butáskodunk egymással. Ő volt az egyébiránt, aki egy másik lemezt segített kiszedni éltem lemezjátszójából, és olyannyira belehabarcsolódtam, hogy a bulikban mindennemű férfiközeledést elutasítottam, már ami csóklopásra irányult, csak tánc volt, és némi kis játék nekem. Visszarebbenve ismét a nyárra, elkövetkezett a második államvizsga, ahol megküzdöttem a F(f)arkassal, és szépen helytálltam azért. Ahogy a szakdoga, ez is más volt, mint az első védés. Ennek előtte pedig az álláspiaci belépőm próbáltam hatásossá tenni, sikerként értékeltem, hogy egy-egy interjúra is meginvitáltak. Aztán hoztam egy komoly döntést, elutasítottam egy biztosnak tűnő állást ilyen-olyan indíttatásból. Bíztam abban, hogy kaphatok egy jobbat, egy gazdászosabbat rövidebb időintervallumon belül. Annak elkövetkeztéig pedig németezgettem, mivel a májusi nyelvvizsgát elhónapoltam, vállalva, hogy a júliusi diplomás ceremónián nem lehetek ottan. A németezésben segítőim is akadtak, Ádám Anita és Csillu is időnként, illetve a tanárnénim, Kata. Azok a Gmail-chatek német nyelven azért hatásosak voltak. Frusztrált, hogy az előbbiekben nevezett személyek jobban tudnak germánul, így aztán a tanulást vettem előtérbe a napi tesz-vesz után. Azért bulik is beiktatódtak, mind családilag (grilleztünk, bográcsoztunk), mind allein. Az őszi-téli mókulások kapcsán megint azt éreztem, hogy a régi, reneszánsz csapat már sose fog ugyanolyan fergetegesen szórakozni együtt! Illetőleg Ádám sem volt partiherceg munkájára való tekintettel. Amikor meg mégis megjelent, sárbatiport, és hogy rosszkedvem fokozódjon, még bizonyos érdekes ajánlatokat is kaptam olyankor, amiken úgy felháborodtam. Meglepejtettek a férfiegyedek, mivel nem tettem semmi különöset, csak táncikáltunk. Megtanultam az ősz-tél során lényében egyedül bulizni, elémperderülő lovagocskákat eltüntetni a színről. Egyedül mókira azért kényszerültem, mert gazdász lánykák már nem tartottak velem, és fiúk is csak -tól-ig, de már nem olyan volt az sem, mint régen. A Víztorony utca lakóinak köszönöm a szerdai vendéglátást, remélem, nem okoztam nagy fennakadást életükben. Munkapiaci sikertelenség nyomán néha nagyon kibuktam, akkor igen jólesett, hogy Anita, Ági, Ádám, Csilla tartotta bennem a lelket (meg persze a Kis família is). Néha úgy véltem, nekem soha semmi nem fog összejönni, meg vagyok átkozva, és tulajdonképpen semmim sincs. Se állásom, se magánéletem. Így lényegében az itthoni ténykedésben kerestem elfoglaltságot, konzulenskedtem csöppest, német tudásom iperítettem és pályázgattam kitartóan, valamint biztattam a többieket, amikor épp kellett. Mindvégig pedig vártam a nagy áttörést életemben. Ádámmal kapcsolatos gyengéd érzelmek pedig ingataggá váltak bizonyos információk birtokában és velem szembeni viselkedése után szép lassan. Ám mindig erőt merítettem valami mondásából, tettéből következően a rossz dolgokon való felülemelkedéshez (amiken persze korábban napokig bőgicséltem), és képesnek éreztem magam a vissza-, vagy elfelé hódítására. Leginkább a karó-létemben láttam esélyt, amikor a leginkább szüksége volt rám, akkor kerültem elő. Bíztam a változásban mindennek ellenére. Bár egy alkalommal, mikor épp beszélni se akartam vele, elkezdtem társkerizni, bár sokat nem vártam az oldalra történő regisztrációktól. December 11-éig nem is történt semmi jelentős. Akkor ugyanis kaptam egy lehengerlő bemutatkozó írományt, melyet a szívküldis rendszer továbbított Gmail-re. Az pedig nem maradhatott válasz nélkül. Így indult a varázslat, ezt most nem taglalnám újra ezen bejegyzésben. És pár félelmem leküzdve egyre inkább belészerelmesedtem Atiba. Tehát 2009 legnagyobb ajándéka Ő. Minden egyes együtt töltött pillanat oly varázslatos. :-) Az eddigiekben a kedves emlékeket foglaltam össze, időnként belevéve a kellemetlenebb fajtájúakat is, ha kapcsolódott a témához. Ami viszont egész évben állandó rossz volt, az a diplomata szerepkör Anya és Dodi csatájában. Remélem, az új évben közelednek egymáshoz a felek, és nyílt lesz mindenki mindenkivel családi berkekben! Összességében soha rosszabb évet nem kívánok, mint 2009 volt. S hogy mit is várok még a következő esztendőtől (illetve magamtól is)? Mindenféleképpen valami gazdászos állás elnyerését, függetlenedést ősöktől, rendezettebb családi-baráti viszonyokat, júliusig bezárólag sikeres német nyelvvizsgát, és pompázatos diplomaosztós ceremóniát ráadásként.
Legfontosabbként pedig azt, hogy Atit teljes mértékben boldoggá tudjam tenni, de úgy, hogy a hozzám mindvégig közelállók se legyenek elhanyagolódva. Aztán hogy ezen kívánalmakból majd mi fog megvalósulni, azt a blogspot segítségével nyomon tudjátok követni, kedves olvasóim. Most pedig zárnám írományom, a 2009-es utolsót. Mindenkinek minden jót kívánok változatlanul!

final countdown 2009

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

A karácsonyi ünnepekből szép apránként kifogyatkoztunk, és egyre inkább közelít a 2009-es esztendő befellegzése. Tervbe vettem valamiféle éves értékelés-félét is önálló posztként. Erre még kicsinyt várnotok kell kedves olvasóim, de igyekszem mihamarabb közzétenni a teljes írományt. Mostani bejegyzésemben taglalnám röviden, mivel is vágtam agyon az év utolsó napjait. A történetet karácsony utántól indítanám. Mivelhogy vasárnapon Édesanya dolgozóba kényszerült (a kereskedelem már csak ilyen!, bár erről a vasárnapi nyitvatartásról is van egy véleményem, akit érdekel, kéretik privátban jelezni!), Dodi pedig Győrbe, így enyém volt a terep ismét, ami az útra való összecsomagolást jelenti. Ahogy az lenni szokott, szinte egész nap a konyhában sürgőlödtem, hogy a heti hadtáp elkészüljön a Kis családi koszttal egyetemben. Mindezen tevékenységet azért meg-megszakajtottam egy-egy fontos fogalmazvány megalkotásával Atinak. :-) Feri bácsit vártuk megint a délután során, aki már karácsony óta érkezőben van, csak valahogy sose érkezik meg a célhelyre. Most se tette tiszteletét hajlékunkban. Dodi pedig kezdett parázni a délután folyamán vizsgája okán, és így a távozást is egyre jobban halasztgatta, vállalva a hajnali kelést. Igen ám, de a két ünnep közötti keszekusza járatokkal nem kalkuláltunk. Dilemmázgattak is rendesen Édesanyával, hogy mostan mi lészen (tanár e-mail-es értesítése a késés tényéről vs. reggeli kivárás. Rég keltem fel fél 5 órakor, mivelhogy hétfőn tesómnak sivalkodott a telefonja. Aztán vitáztak egy sort Anyával, hogy mit is vigyen még Dodi hadtápnak, ami ellen persze ágáll rendesen. De ez a szokásos népi játékuk kelléke. Aztán miután mindenki elcsötönözött, már átlendültem az ébrenléti állapotba, fogalmazványozgattam, állásos portálokat böngészgettem, és mindeközben el-elmerengtem csak úgy. És még neptunoztam is egy cseppest, mivel Dodi megkért, hogy biztos, ami biztos alapon jelentkezzek a következő vizsguszára. Nem volt egy egyszerű dolog az sem, még értekeznünk is kellett a fizetős jelleg miatt. És ha az előző sikeres lehet, akkor a fene fizet. Délelőtt rohamtempóban telt a szokásos tesz-vesszel és a telefonok felkapkodásával. Univerzális kérdésként mindenki Édesanya elérhetőségéről tudakolódott, ami még számomra is fejtvény. Persze azért magyarázzam meg, hogy nem lezárás a nem tudom-os felelet. Sajna tény, hogy a hivatalos 8 órája időnként kötetlen formát ölt. Délutánra pedig kellemetes programom adódott elő, Atinál vendégeskedtem ismételten. Ismételten az ajkai buszvégállomást jelöltük meg csekkpont csárleszként. A családdal a mamájánál ténykedtek, és tőle iparkodtak vissza a városba. Tetszett az indítás, mert szinte egyidőben gurult be a pályaudvarra a két buszgépjármű, így senki nem várt senkire. :-P Nagyon jól éreztem magam nálunk ismételten, Kedvesem lenyűgözött játéktudományával. :-) De emlékezetes marad megintcsak a túrókrémpuszító hadművelet is. :-) Bár dőre voltam, mivel nem érdeklődtem a járatokról hazafelé, és azért fél 11-ig nem tartottam volna fenn őket esti ténykedéseikben, így a találka rövidebbe szabott lett ezúttal. Lehet a korai kelés és némi izomláz-gyanú is benne volt, hogy hazatérve elvízszinteződtem. Kedd álmos lassúsággal csengett le, és kifejlett izomláz uralkodott el testemen. Valahogy gondolatim el-elkalandozgattak mindig másfelé, így aztán a szokásos munkálkodás sem volt oly egyszerű. Nagyobb koncentrációt igényelt minden. Este pedig végre ideért Feri bátyó is. Érkezésére ezúttal készülgettem lelkiekben ellensúlyozandó a "mi a helyzet a gazdaságban/munkapiacon?" kérdéskört. Kutyusokat ismét el kellett zármányozni, hogy be tudjon jutni a lakásba. Szegény Feri bá mindjárt sérüléssel nyitott, meg a kapunál fennakadt a dróton, amely a kutyik kerítésen túli ólálkodása miatt lett kihúzva. Rájöttem amúgy, hogy hagyni kell kibontakozni egy-egy jól irányzott kérdéssel. :-) Felköszöntött névnapom alkalmából, egy édi cicusos naptárat kaptam (vagyis csomagoláson keresztül macseket véltem felfedezni. Hát kiderült, hogy cica az, csak kissé vadabb jószág, egy oroszlán. :-D) és sok-sok nassolnivalót. De azért Ő sem maradozott ajándék nélkül kari alkalmából. Az édességet meg majd letestedzhetem :-) Nagyon jó hangulatú kis este kerekedett csupa-csupa pajzán témával. És a nekem, jó 20 évvel ezelőtt tett házasulós ígérvényére már nem is emlékezett (egy farsangi jelmez kapcsán), most pedig tárgyatlan amúgy is. Bár szekálási formának ideális még mindig. :-P Újév után megint várható, ahogy minden évben. Legkésőbb vasárnapon ide is fog érni szerintem. Hát-hát a postaládát e napon nem néztem meg, valahogy ki is ment a fejecskémből. És midőn Feri bátyót kísértük ki (aki azért meg-megtalálja a ragasztóval ellátott felületeket konyhánkban :-)) belenézegelődött Édesanya. Ezt most nem is igazán értem, mert amikor megszalad a melóból, akkor mindig belekukkant a ládába, és felhozza a leveleket, amennyiben mi nem tettük meg. Hazatértekor valami kocsonyásfőzőversenyes felhívásos-plakátot hozott bé, mást nem. És este pedig lobogtatta a csodaszép kék borítékot! :-) Kicsiny édes képes meglepetés Atitól. :-) KÖSZÖNÖM EZÚTON IS!
Szerda kissé kapkodósra sikeredett. Megcsúsztam mindennel, amivel csak lehetett. Délutánra vásárlós-takarítós program lett tervbe véve. Füstölöghettem is, miután Dodi eléggé lazsálósra vette a figurát. És naná, hogy Bandi kapitány megint engem illetve a bérletem kapta szemügyre. Már tuti biztos, hogy eképp ismerkedik. 5,5 év ismeretség után azért nem várnék állandó kontrollt...:-D
Sajna Dodival a másfél órás út során is csak üstönködtünk, eléggé a lelkembe tiport a szekatúrkodással főleg ott a nagy utazóközönség előtt. Elég hamar be is sokalltam, és csomagrugdosással ösztökéltem a nemhozzámszólásra. Ha értelmeset nem tud, akkor mást nem kell. Így aztán olvasgattam egy kis Agatha Christie-t. Aztán a győri végállomásra érve azért megköttetett a béke, és pár kép is készült különböző épületek előtt pózingolva.
Kellemetes volt végigvonulni a sétálóutcán, most szilveszteri kavalkád fogadott és hangos trombitaszó. Ahol eddig forraltboros fabódék leledztek, ott most piaci sátrak álltak, mindenféle kelléket kínálva a holnapi napra. Bár azt nem igazán értem, hogy a boszorkánykalap, és egyéb maszkondírozásos cuccosok hogyan is kapcsolódnak a szilveszterhez. Szerintetek? Ismét bebizonyosodott, hogy a petárdáktól rettegek. A Móricz Zsigmond rakparton pónik hada szórakozott ilyen pirotechnikai eszközökkel, én meg a frászt kaptam minduntalan. Betiltanám az összeset!!!! Az albérletet meg leginkább a káosz és rendetlenség uralta, pedig Dodi közölte, hogy nem leszen sok dolgunk. A lakótársa, Ádám meg is kapta mindjárt a kosz istene címet. Tényleg nem tudom, hogy tud így élni egyáltalán. A szobájában nem porcicák honoltak, hanem pororoszlánok üvöltettek. Mondjuk tudni kell, hogy amikor épp nem órán van, akkor játszik, filmet néz. Amin megdöbbentem, hogy 0 társasági élet! :-S Szóval előbbiek tükrében azért érthető mindjárt a poros jószágok elszaporodása. Kis csapatunk azért küzdött. Előbb a konyhát szedtem rendbe, az is megért egy litániát, aztán a nagyszobát, majd a kisszobát (Ádám fészkét, vélhetően meglepődik majd, hogy vajon a Jézuska takarított-e ott, vagy mi is az ábra? :-)). De még így is maradt munka, az ágyak bevetése, további bútorelrendezgetés, és legvégül majdan a dekor felhelyezése. A lakásban legalább már ismét jókat beszélgettünk öcsémmel, miközben azért tettünk-vettünk. És meg is lepett, hogy belépett a Gmail kezdőoldalára, noszogatva, hogy nézzem meg, mit is írt legkedvesebb Ügyészem, és hogy válaszoljak ám íziben, bár Ő lépdel vásárolni, úgyhogy röviden csak! Nagyon kedves kis gesztus volt ez. Úgyhogy így a füstölgés el is szállott, vidáman váltunk el azért egymástól. Útközben azért el-elcsábultam az árusok portékáit megvizslatgatni, és mivel szeretek újévkor trombitálgatni, így felszerelkeztem velük szilveszternek nehéz napjára készülvén. :-) Hazaérve aztán Anyával üstönködtem egy sort túlanyáskodása okán. Persze aztán hamarost rendeztük soraink. Lehet, hogy a szerelmetes állapot változtatott egy-két családi viszonyon, és úgy összességében a famíliához való viszonyulásomon? :-O Töprengeni való!!! Apránként azért eljutok ahhoz a bizonyos évértékelő zengedezményhez is, és ez most lelkesít. A világért se vinnék át teendőt az új esztendőre. Úgyhogy most akkor zárom is ezen bejegyzésem (hogy áttérhessek az újdonságosra), legyetek jók és mindig vidámak! Továbbá fergeteges óévbúcsúztatást, és boldogságos új esztendőt kívánok kedves mindnyájótoknak!

Kis karácsony II-III. nap

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Mostan a szentestét követő karácsonyi napokat fogom taglalni. Ezen két ünneplős nap valahogy minden esztendőben a nagy dőzsölgetésről szól. Együtt a family, templomot látogatunk, bejglit zabbantunk, tévézünk, társasozunk, vendégeket várunk.
2009. karácsonyának kettedik napján is hasonszőrmók ténykedésekkel telt. Édesanyának azonban valami oknál fogva rossz kedve adódott, és az okozati tényező előadására nem mutatott hajlandóságot. Szerettem volna pedig beszélgetni egy kiadósat, és értékelgetni az előző estét. Ám ez meghiúsult, és ettől nyomivá váltam.
Templomolásról lecsúszkeráltam, bár a mise kezdési időpontjában sem volt bizonyos fater. Régebben fél 11 órakor vette kezdetét, elméletben ez 1 órával későbbre tolódott, mióta a gannai atya celebrál. Kíváncsifáncsi voltam Délidei táplálékfelvételkor pedig betermeltem egy hatalmas adag töltött (Kis családi nyelvezeten szólva gombócos) káposztot, amelynek szenteste még csak az alkotóelemei léteztek, és amelyek délelőtt egyesültek anya által, és alkottak ízletes kevercset. Ebéd utána ztán kicsi csendespihenyő következett, üzikre válaszolgatás, és könyvfalás (Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok, melyet Kedvesem adott kölcsönzőbe még az első találkozásunkkor). A nappaliban vízszinteződtem el. Ezt a heverészős-álmodozós-olvasós relaxációt öcsémuram érkezése miatt függesztvényeztem fel. LM-ezgettünk, és a szilveszteri mókuláson törpöltünk. Utóbbi miatt dilemmázgatok is erőteljesen, de persze Ő rögvest zokon vette eme gondolatsort is. :-S
A délután egyébként a várakozás jegyében telt, Feri bácsi érkezése ekkora volt datálható, mint minden évben. Anya is felvidult időközben, így az előző nap is nagyító alá kerülhetett. Kellemesen éreztük magunkat együtt, jókat hahotáztunk egymás el- vagy épp beszólásain. :-)
Dodinak támadott egy ötlete, hogy valamely úton-módon pótolni szükségeltetne a karácsonyi fotókópiákat. Így azon mód nekirontott szekrényt rámolászni, és előperderíteni a női-szakasznak valami alkalomhoz passzintódó dresszt. A rögtönzött divatbemutató is figurás volt, férfinépek pedig örvendeztek a sztriptíz elemek felett, no meg az áradó hülyeségen. (Amúgy a divatshow-s játékot kiskoromban is szerettem, bár akkor speckós jelleget öltött, mivel egy adott ruháskosárból kellett minél több mindent adott keretek közt magunkra aggatni. Ezt jellemzően unokatesóim társaságában játszadoztunk anyai nagymamánknál.) Aztán a pasasok is összecihelődtek, és a Kis família bevonulványozott a nagyszobába fellelhető karácsonyfához. Dodi fotós pedig lelkesen adta az instrukciókat az alakzatba-rendezkelődéshez. Amikor pedig én kezem ügyébe került a fotómasinéria, akkor inkább pillanatfelvételek készültek: tetszetős, mindennemű mesterkéltséget nélkülöző képek. Hangulatos képeződés bonyolódott, ahol kicsit trükköztünk is, mivel az ajándékátadást is megismételtük. A legjobban az utolsó pozícionálás tetszett, ott már patakokban hullajtódtak könnyeim, annyira jól szórakoztam szüléim setesutaságán, és a helyzetkomikumon. Utána megint csak kacarásztam, miután elénk tárultak eredeti nagyságban a képek.
Vacsó gyanánt ismét bepusztítottam egy vég diós, illetve egy rúd mákos bejglit, majd estére filmnézést terveztem elő, az Álom luxuskivételben c. alkotást szerettem volna meglesni. Ahogy az lenni szokott, a terv felülírományozta önnönmagát. Kedvesemnek fogalmazgattam inkább regiment levelet, illetve msn-el múlattam az időt. Ahhoz képest, hogy az felpislantásnak indult, hát jól ott is ragadványoztam. Hirtelen mindenki bétalált hozzám, karácsonyi üdvözítés okán. Anitával pedig mindeközben B.A.F. értekezletet tartottunk. :-) Szuper este kerekedett így végül, sok-sok hangos kacajjal.
Karácsony kettedik napját is a várakozás határozta meg. Feri bá ugyanis nem jött előző napon. Tiszta ádvent! :-) És lehetett tovább lustikázni. Bár közkívánatra enyém lett a marháspörköltes előállításának feladata, melyet nagy kedvvel bonyolítottam le. Aztán Anya is besomfordált a konyhába valami ínyenc sonkás csemegét elkészíteni. Az ebéd eléggé kiadósra sikeredett, überelt mindenféle lucullus-i terüljterüljasztalkámat! Ízvilág tekintetében is. :-) Délutánon pedig társasjátékozott a család. Én meg ismét megkaptam, hogy nem foganatoskodom velük eleget, és csak Ügyészkém számít. Ez nem esett valami jól, bár tény s való, hogy a játékolásban csak hallgatólagosan voltam benne, inkább terjedelmes fogalmazványt gyártmányoztam, illetve blogom istápoltam. Majd szót fogadván Kedvesemnek, próbáltam integrálódni a társasolásba. A szókirakósról lemaradtam, a memóriát viszont részvételemmel bonyolítottuk. Kár, hogy okosan gazdálkodni senki se szeretett volna...Kicsit morcizva el is baktattam tv-nézegetőbe, bár az Aranyember valahogy nem kötött le. Papiros-alapon elkészült viszont következő blogbejegyzésem, hogy azután csak be kelljen pötyörészni. Játékolást elunta a család, így aztán hesszelés iktatódott be, és feszült várakozás...Ezt a kis sziesztát megragadták kedveskéim, hogy engem szekírozzanak, merthogy már megint hanyagolászom őket. Azért a nagy nevetések elmaradhatatlanok voltak ekkortájt is. És kezdett kiviláglani, hogy Ferenc bácsi nem látogatódik el hozzánk, ahogy azt minden évben megteszi. :-S Pedig a Jézuska Róla sem felejtkezett el, csak éppen a mi fánk alá helyezett el egy apróságot. Hamar feljött a horizontra az esthajnalcsillagocska, és ekkor ismét bevackondírozódtam a monitor elé, és csettegtem vadul. Hol szerelmetes alkotmányozást, hol pedig blogencs-posztot. Amikor meg épp szünetet iktatattam be, akkor pedig lelkesen olvastam a többiek karácsonyi, és egyéb élményeiről internetes naplójukban.:-) Hát igen, a Dodi megnyilvánulásokon könnyesre nevettem magam már megint. Úgyhogy gratulálnom is kell öcsémuramnak a fergeteges írásokhoz, melyek gyakorta eredményeznek hatalmas vicu-vigyorintásokat. No, meg időnként megjegyzéseket is, de ha már van ilyenre mód és lehetőség, akkor miért nem éljek vele?! :-)
A napot amúgy is egy hajnalba nyújtózkodó értékelés-féle zárványozta lefelé Dodival, amely szintén nosztalgikus érzéseket keltett fel bennem. Igazából szeretek is csacsorászni kedves ecsémmel. :-) És köszönöm az utókarácsonyi ajándék-képet, amin azért elég sokat dolgozgatott, de a végeredmény kreativságát dicséri.
Remélem, mindenkinek sikerült kipihengetnie kellőképpen magát e pár nap során, és töltődni a szilveszterre. Ezen esemény miatt még kétségek gyötörnek, mivel több attraktív ajánlat közül is válogathatok, amelyek közül azért igyekeznék az optimális mellett voksolni...Az viszont egészen bizonyos, akárhogy is döntök/döntünk, valaki biztosan morcika lesz, aztán akkor kezdhetem a dulifuli állapotot helyreállítandó hadműveletet. :-S Most tehát az év utolsó napjának megfelelőképpen eltöltésén filozofálgatok, pedig tervbe vettem egy évértékelő összefabrikálást is, ahogy az tavaly is bekerült blogomba.
Mostan be is fejezném, még mielőtt átcsapdosok nyenyerexbe. Mindenkinek mindenféle szépségest kívánok töretlenül! :-)

Kis karácsony 2009

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Először is Boldog karácsonyt kívánnék kedves mindnyájótoknak! Ebben a posztomban a Kis család 2009-es szentnapját örökíteném megfelé.
A délelőtt sütkérezéssel (ahol Anya ragadta kezébe a sodrófát, én pedig szórakoztattam dumaszínházi előadásommal), főzőcske-mókival telt, és a köszöntések fogadásával részemről. Kedves Ügyészkém hívásának rendkívül örültem, aztán sok-sok levelet kellett gyártanom Néki. :-) Karácsonyfa már díszben állt, mivel édesanya előzőleg felékítette. Olyan kis elegantos, mindenféle színű díszecske megtalálható rajta. Azon a délelőttön nem fedeztem fel ottan szaloncukrovicsokat a fa közvetlen közelében. Általában egy kis tálkában helyeződik el az édesség, és erőteljesen kínáltatja magát. :-) Egyenlőre még csak a zacsiból, amit a férfinépek nem tudtak akkor még, hogy hol leledzett. :-) Én pedig nem torkoskodtam akkor mééég. :-)
A halleves délideje elfogyasztását követően várakozó álláspontra helyezkedtünk. És írományoztam tovább Kincsemnek rendületlen. :-) Majd délutánra bejelentkezek már ténylegesen is Keresztszüléim, akik olyan negyed négy körül meg is érkeztek. Előzetesen elcsuktam az őrző-védő szolgálat két ügyeletesét. Ez szükséges ahhoz, hogy be tudjanak jönni az érkezők mindenféle ugrándozás és egyéb harapdálások nélkül. Chappy nagyon kajlácska és neveletlen jószág. Furcsa volt, hogy Keresztapa elég lassan jött, nem tudtam mire vélni, illetve azt sem, hogy miért forgolódik a gépjárművel, mivel mindig itt szokott megállni a szembeszomszédnál az útpadka félreeső szélén. Aztán hamarost választ kaptam a miértekre. Eszter unokatesóm és vőlegénye, Tamás is bezúdult kapunkon. Eléggé meg is lepejtődtem, mivel biztosnak vettem, hogy nem jönnek. Ők tutira nem. Na, kereshettünk egy helyet leüldögelésnek. Tágasnak mondható a konyhánk, de így is gondot okozott az elhelyezkedés 9 főnek. Amúgy jellemzően nálunk minden vendég a konyhát célozza meg, az előszobás fogadás emiatt el is maradozik. :-) Keresztanyám furán méregetett, tudtam, hogy párkapcsolat téma leszen. :-) Már egy ideje figyelmezem az emberi magatartást, a gesztusokat, mióta Kicsimmel vagyok, azóta meg még inkább. Szóval az arca azért árulkodott. :-) Miután lecsüccsent mindenki, átadták az ajándékom, ami egy üveg pezsgőt és egy tortát jelentett. Ezzel egyidejűleg Eszter bemutatta Dodinak a vőlegényét, mivel ők még nem találkoztak. Mivel már régen voltak nálunk, téma adódott bőségesen. Közben az áldomást is megiddogáltuk névnapom alkalmából. Tamást is kínálgattam egy kis alkohollal, mire közölte, hogy Ő nem él ilyesmivel, most meg pláne nem, mert vezet. Ő volt ugyanis a sofőr. Biztos vágtam egy grimaszt az 1. tagmondatra az előzmények tudtában. Valahogy a hanghordozása idegesített. Meg eleinte a felhozott liturgikus témái is, mivel úgy adta elő, hogy Ő lenne az atyánál a minden.. Kántorunk ékesszólása közepette Vicu kezébe vette a kést, és megszegte a tortáját. És akkor már nagyon nem bírtam magammal, és közleményeztem is megszakajtva Tamás mondókáját, hogy nem tudom normálisan felszeletelgetni, remélem, nem sokáig vagdosok ilyesmit egymagamban. Értette, aki értette. :-) Amúgy tényleg nem megy ám a nyisszantás, eléggé terebélyes szeleteket sikerült kihasítanom. Élcelődött is a Kántor, hogy Ő csak másfél ujjnyi szélességű süteményt szeretne bepusztítani. Hát majdnem fél torta lett. Nagyzolok. :-) Szó szót követett, bár már kezdtem kissé unni, mert lélekben aztán nem ott leledztem ám. És az azért megint rendesen felhúzott, hogy ott nyalifaliztak. Így ki is surrantam e-mail-t leselkedni. Közben pedig kaptam egy sms-ben érkező jókívánságot. Ádámtól. Válaszoltam gyorsan Neki, mert az illem is úgy kívánta. Aztán Eszter is kilibbent ide a szobába meg befelé, és hozta Tamást meg Katát is magával. S Kincsemről érdeklődtek. :-) Eszter elmesélte, hogy írt Neki régebben ismerkedős szándékkal, de miután vőlegénnyel rendelkezik, így azért maradt abba a levelezésük is. Hááát...akkor úgy elképzeltem vele Attilám...de a Kántor is elgondolkodott vélhetően ugyanezen...:-D De rossz gondolat, akkor unokatesómé lett volna a Kincsem!
Én pedig elújságoltam, hogy előző napon azért kellően foglalkoztunk az esküvős témával mink is (meg azért ma is elég sűrűn figyelmeztem azt a képet, amit küldött Drágaságom). Na, a Tamás meg is jegyezte, hogy akkor majd utánuk házasodunk, és siessünk! Megint adódott egy alkalom, amikor előadást lehetett tartanom nézeteimről. :-) Tulajdonképp szerettem volna kihúzni belőlük valami időpontot, de nem szolgáltak infóval. Mikor megint édelegni kezdtek, hát ismét csak helyszínt kellett változtatnom. Apu nagyon belemerült a mondókájába. Én pedig látni véltem lelki szemeim előtt, hogy mi lesz itten, ha atyám és a barátom egymásra találnak szövegileg. El leszek nyomódva, de arra is készülök. :-) Keresztapa lepődött meg legjobban a barátom-létezésén, és hát kíváncsi lett. Kincsem becses nevévnek elhangzása után pedig Keresztanya következett. Jónéhány információval rendelkezett, mivel egy ideig egy faluban lakoztak Kedvesemmel és családjával. Lelkendezett, hogy milyen jóravalóak. Megtudtam, hogy mindig várt Kedvesem valami küldeményt postán. És még egy érdekes infót kaptam, hogy bizony Ati gyönyörűségesen zongorázik is. Illetőleg a nagymamájáról osztottak meg információkat, mert régebben gyakran megfordultak ott, és szállítottak jószágainak tápocskát.
Aztán összegzésképp Keresztanya közölte, hogy ne hagyjam magam senki által sem befolyásolni, az én életemről én döntök. Egyetértettem, és kifejtettem, hogy nem is engedek beleszólást! Aztán invitált magukhoz, Kis family-t is, illetve kettőnket is Kicsimmel. Úgyhogy semmi, de semmi rosszat nem állítottak, merték volna megtenni! Előkerültek volna azok az oroszlánykörmök. A vőlegényecske pedig odavolt, hogy nem ismeri Atit, pedig járatos Polányban. :-D:-D Benne felfedeztem még egy idegesítő tényezőt, hogy mindenhez hozzányekken. És amikor próbálnád elmondani, hogy nem úgy van, akkor meg nem tetszik, és ismét meg akar győzni igazáról. Azért tény, van szövege, bár a mondanivalója nem fogott megen. :-) Az egész látogatásdi végén megtudtam, hogy 2011-re tervezik a házasodási folyamatot. Ennek a bemutatásnak meg semmi értelme nem volt szerintem.
Karácsonyozás így megcsúszott Kis családilag, valami 5 óráig itt tanyáztak Keresztszüléim. Ezáltal az ünnepi menü részét képező halszeletkék később süleményeztek kifelé rohamos tempóban üzenetekre válaszolgatás közepette (jónéhány üzenetnek nagyon örvendeztem, mert nem is hittem volna, hogy eszükbe jutok).
Elmondhatom, hogy ez se tartozik a legszebb karácsony esték közé. A halról lefoszlott a prézli, a köret meg nem készült el. Díszruhát azért sikerült ölteni, meg elkésni is, mivel Kedvesemnek röppentettem levélkét. Falatozást követően elvonultunk a karácsonyfa alá, ajándékátadás címén. Sok-sok hasznos, egyben praktikus ajándékot hozott idén is a Jézuska. Bár esetemben szét kell választgatni az ünnepet a névnaptól. Köszönöm azoknak, akik nem felejtkeztek el róla! :-) Szóval karácsonyra üdítőskészletet, kávés-szettet, némi készpénzt, és nassolnivaló finomságokat kaptam. Névnapom alkalmából pedig egy hiperszuper táska adományozódott át nekem pénztárcával és esernyővel. Hozzábiggyeszteném hamar is, meg gyorsan is, hogy a legeslegszebb angyali ajándékom már megelőzte a karácsonyt. :-)
Kicsinyt üldögéltünk szent családi kötelékben borozgatva, aztán mindenki elvonult. Mi Dodival bevackondíroztunk a tv készülék elé, és megtekintettük a Shrek 3-at. Ami valahogy nem kötötte le figyelmem, gondolatim másfelé kavarogtak. Ahogy annak vége lett, ismét írományoztam Kedvesemnek, és szétröptettem még pár karácsonyi üdvözletet. Ilyenkor mindig kapnak pár sort tőlem a volt tanáraim, konzulenseim, és akiknek nem küldöztem hagyományos lapot. Aztán sokára sikerült elvízszinteződni. :-)
Különös kis szenteste volt, ez a 2009-es, olyan igazi kapkodós, az ünnepi hangulatra pedig csak a halétel és a fa emlékeztett. Elmerengtem időközben múlt-jelen-jövő karácsonyán. Gondolatilag pedig tényleg Kicsimmel voltam mindvégig. Ezt a figyelemmegosztást még gyakorolni kell.
Még van két nap hátra a karácsonyi ünnepekből, úgyhogy mindenkinek kellemes bejglipusztítást, és rokonozást kívánnék, no meg sok-sok pihengélést!

karácsonyi felvezető kör

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Kicsit nagyon le vagyok maradozva önönmagamtól, mert annyi mindent szeretnék egyszerre mímelni. De bármibe fogok belé, elterelődik a figyelmem onnét Kedvesem irányába. Bizony a Neki szánt levélkék megfogalmazványozásának mindig kellő időt szentelek, persze igyekszem azért a többi dolgot, személyt sem elhanyagolni. Újabban házi teendőim is gyakorta meg-megszakítványozom, és inkább levelkét röppentettek Ász-páromnak valami leírhatatlan belső késztetés hatására, amely még sose feszített ennyire. A figyelemmegosztást azért még gyakorlatoznom kell, bár eleddig panasz megnyilvánulások nem érkeztek.
Ennyi kis hangulatos felvezető után következhet a karácsonyi hét eseménysora. Lássuk, lássuk! Még a hétvége során tudatosult bennem, hogy ajándékvételményezést mindenképp be kell iktatnom valamelyik napra. Agytekervényeim fókuszáltak a nagy Kinek, mégis mit? kérdéskörre. Egyesegyedül Kedvesem meglepetésében voltam egészen bizonyos.
Mivel Anita is híjján volt ajándékoknak, így hétfőre irányzékoltuk elő a bevásárlókörutat. Természetszerűleg Győrött. Kicsit tartottam ugyan az időjárás okozta közlekedési lehetetlenségekről, de mindenképpen szerettem volna barátnőmmel még karácsony előtt ütközni, illetőleg beszerezni Ati számára a kitörpölt kedves apróságot. :-) Szóval bíztam benne, hogy eljutok Győrbe.
Dodi végül a reggeli órákban utazott vissza oda, és miután nem tért haza, így készülődhettem apránként jómagam is. A délelőtt viharos gyorsasággal telt el, Anita ajándékának becsomagolásával bíbelődtem talán túl sokat is. Persze már előre elképzeltem az arcát, és az örömet a hangjában...:-) Délidő hamar elkövetkezett, és Kedvesem intelmeit igyekeztem figyelembe vételményezni az öltözködésénél. Illetve aput is meghallgattam, okulva az előző heti rápacsálásomból kabát ügyileg. :-) Azért bíztam benn, hogy nem hull alá semmiféle ónos csapadék.
A győri út is kellemesnek mutatkozott, Bandi kapitány eltekintett a diákigazolvány-bérlet megvizslantásától, és más szemtelenkedéstől is. Téten megérkezett Anita, akinek legszívesebben már azon nyomban odaadtam volna a kis csomagocskát. Jókat kacarásztunk azért a győri végállomásig. Óvatosan kellett közlekednünk, mivel már az aluljárón való átkapickálózás se volt oly könnyed. Bizony hanyattbukfences attrakcióhoz nem sok hiányzott.
Meglepődtem azon, hogy a főpostán (!) nem lehet hagyományos képeslapokat vásárolni, merthogy a készletek kifogyatkoztak. Kissé csalódott voltam, hogy ilyen egyáltalán előfordulhat egy nagyvárosban. Ragaszkodom a hagyományos lapröptetéshez amúgy, és ezekből nem lehetett kapni ott. Még jó, hogy van mááásik postahivatal. Ott aztán kedvemre válogathattam, aztán írkálhattam. Ezt valahogy jobban szeretem otthon mímelni. Alig vártam, hogy már a 10. megszövegezésén is túl legyek. Az már másik kérdéskör, hogy odaérnek-e. :-) Szerintem nem, de újév előtt azért bizonyosan, és az egyik jókívánság még akkor is aktuális.
Aztán árkádoltunk ismételten Anitával. Óvatosan tipegtünk arrafelé is, mert városszerte nagy volt a síkosság. Szinte ugyanazokat az üzleteket nézegettük megfelé, amiket az elmúlt héten. Anita valami ruhadarabot szeretett volna vételményezni az anyukájának. Ennek vadászata volt az elsődleges feladat. Boltból ki, másikba be, semmi eredménnyel jó másfél óráig. Vagy a szín nem volt az elképzelésnek megfelelő, vagy a méret, vagy a fazon, vagy éppséggel amikor előbbiek stimmeltek, akkor meg az ár helyezkedett el csillagászati magasságban. Az idő meg iparkodott arrébb, és az 5.40-sel mindenképp léptünk volna hazafelé. Nem leltük meg az óhajtot felsőrészt. Pedig még mozgólépcsőzni is hajlandó voltam, amit tényleg ki nem állhatok.
Majd visszahuppanva az alsó szintre, valahogy jobbnál jobb holmik akadtak a kezembe. Első nekiveselkedésre. És aztán alant egy fertályórán belül megtalálta, amit keresett: egy szürke, most divatos hosszított fazonú kardigánt.
Apukájának is néztünk közben - mondhatni pihenésképpen - ajándékot. Neki valami fafaragással foglalkozó könyvet szeretett volna. Arról letett szép apránként, és inkább nekem segédkezett meglepit kajtatni Kedvesemnek :-) Háááát...a kitörpölt dolgot sem volt oly egyszerű fellelni, adódott egyből egy újabb napi kihívás. :-) De szeressük őket legyőzni. :-) Így 4 óra felé befejezettnek nyilvánítódott az üzletközpontolás, és visszaszökkentettünk magunkat a városba. Tovább keresgélni az ezt-azt és amazt. Kedvesemnek egy kispárnát szándékoztam ajándékozni, ennek kiválasztásakor teljesen az érzékszerveimre bíztam magam. Illetve miután megleltem a szerintem megfelelőt, Anitával is értékeltettem. :-) A párnahuzat mályva színű, anyagát tekintve zsenília, melyet széles vigyorral símogattam. A töltet pedig valami szivacs. Szempont volt, hogy alvásra használható legyen hiányom pótolandó kissé. Ezért az ilyen szív alakúak szóba se kerültek.
És mivel fel is kellett díszíteni valamivel az előbbi zsákmányt, így következhetett a csomagolóanyag megvételményezése. Miután Rossmann-ba már bejutni is nehézkes volt a nagy csúszkálódás miatt, illetve iszonyat tömeg is várakozott a kasszánál, így elég hamar eldöntődött, hogy távozunk, és valahol máshol szerezzük bé a még hiányzó kellékeket. A hűűűs ellenére a karácsonyi vásárban tettünk egy villámlátogatást még. És itt akadt rá Anita egy könyvre, amit nem tudott otthagyni. Valami utazásos képes vaskos jószág mellett voksolt végülis. A keresett alkatrész is hamar zsákmányolódott, így aztán fülig vigyorral lépdeltünk-csúszkáltunk a főbuszpályaudvarra visszafelé. Bár az a vigyor már erőteljesen odafagyott pofinkra menetközben. Hiába húzódtunk be a buszváróba, ott sem engedtünk fel. És a buszon se igazán fűtöttek. Már alig vártam, hogy ott csücsüljünk a járaton, és végre átadhassam Anita ajándékát. :-)
Jól elhúztam az időt vele, de szándékoltan, hogy nagyobb legyen a meglepetése. Aztán Ő is valami ilyesmire készült, átadó után a lelkemre kötözve, hogy itthon nyithatom csak ki. Próbáltam volna ott a buszon, mivel már megint teljes setétség uralkodott.
Ilyenkor van egy átszállásom az ajkai járgányra, sokat most se kellett várakoznom reája. Aztán Noszlopon is adódik egy csatlakozás, a Fő téren lévő buszmegállóban már éreztem, hogy hihetetlenül átfagytam. És nagyon bíztam benne, hogy idehaza meleg leszen, és lábacskáim oda tudom pozícionálni a fűtőtestre. Nem sokat használt. De legalább házhoz lettem szállítva, pedig itt aztán nincs buszmegállótábla. Ezt mondjuk nem kedvelem igazából, nem kell senkit se a ház előtt letenni.
Őseim pedig pihengéltek már, így Anyával nem is beszéltem túlzottan sokat. Csak rábiccentett, hogy valóban taliztak Atival. Mondjuk nem is csodálom ám, hogy fáradt volt a Lelkem, már a nemtudomhányadik napját töltötte szabadnap nélkül. :-S Ennek egyenes következményeként már előre jelezte a hétvégén, hogy karácsonyra enyém lesz a menü előállítása.
Aztán tettem-vettem: üzenetírás a Kedvesnek, pancsika, vacsó, kutyamemme, felengedési-kísérlet, csevej Anita pajtással, ajándékának kiboncoltása msn-es értekezlet közben (köszönet a csokolántokért és a kedves kis mécsestartóért ezúton is). Dodival is váltottam pár szócskát, közben levélkegyártással foganatoskodtam. Majd esti olvasmányként kivégeztem az Alkonyat III-at.
Keddi nap is elég sűrűre sikeredett. Akkor is viszonylag korán ébredeztem, de aztán az ágyikó visszacsalogatott és heverésztem még egy pöttyöt. :-) Még mindig érzem magam rendesen felolvadozva sajnos, és valami meghűlésfélét is sikeredett megint összeportyázni. Össze-vissza tüsszögtem. Na igen, én vagyok az, aki soha semmit nem tudott megfelelőképpen időzíteni. Bár betegségesség idején aztán nyűgössé és még nyughatatlabbá válok. Szóval valami már megint lappang bennem, úgy véltem. :-S
Délutánra Kedvesemhez voltam előjegyeződve. Sikeredett majdnem lekésnem a buszt, buszvárást is gyakorolni kell. Meglepetésként hatott, hogy ismét lovaghoz méltón várakozott reám az ajkai főbuszpályaudvaron. Bár cekkerekkel volt ellátmányozva, nem hagyta, hogy segédkezek, mint ahogy Édesanyja sem. De tök jó volt kettecskén sétálgatni kéz a kézben. A tanyakos hómaradékos nyüvegek elkerülésére azért figyelmeztettem Ász-párocskám, és a padkáknál is lassabban haladtunk. A délutánt egymás társaságában töltöttük, úgy, hogy a családját sem zavartuk semminemű tevékenységében. Itt is akadt egy-két meglepetés, de eldöntöttem, hogy egymagamban jövök rá a hogyisvanezekre. :-) Sajna tudtam, hogy ez a találka rövidített leszen, mivel jó anyám sütést irányzott elő délutánra. Így figyelnem kellett az időre, mert az ajándékot mindenképp át akartam adományozni a megfelelő módon. :-) Nagyon kíváncsifáncsi voltam a hatásra, illetve arra, hogy jól választottam-e azzal a kispárnyával. Kedvesem persze már a csomagból rájött, mit is rejt a díszpapír. :-) Annak lefejtésében segítettem, szigorúan az újrafelhasznosítás érdekében. :-) Romantikus volt a boncolási művelet kettecskén. A várt hatás nem maradt el. Örültem, hogy megörvendeztethettem Édesem. :-)) Ő is átadományozta az ajándékot. Kifelé csomagolózás sikeredett apránként, itt is ügyeltem reá, hogy épségesen maradjon a papiruszka. Egy havazót kaptam, illetve egy mesés illatú parfümöt, valamint egy különleges fenyőfát, ahol a Kedves precízsége azonnal kitűnik. Emlékezetes marad még egy aprósága. Valami hirtelen ötlettől vezérelve nem néztem meg, mit juttatott kacsóim közé. Próbáltam kitapintgatni, mi is lehet az. Arra rájöttem, hogy valami állat, egy nyuszikára gondoltam. Kedvesem meg jókat kuncogott, miközben megmutatta, melyik a figura talprésze. Hát bennem még akkor is tartotta magát a nyuszkó verzió, s bizonygattam, hogy éppen a fülét húzigálom. :-D Na, aztán végül meglesegettem. Amit én nyúlfülnek véltem, az egy papagáj szárnya volt. :-D Na, akkor már kacarásztam is magamon. Nevetésünk betöltötte a helyiséget. Ezen kis madárka egyike nálam leledz, másik pedig Kincsemnél. :-)
Anyukájától időközben megkaparintottam a boci-szelet fantázianévvel illetett süteményreceptet is. Örvendeztem ennek is. Azért az időt szemmel tartottam, mivel sütés került idehaza napirendre, illetőleg ajándékbeszerzés ("a macsekszőrös" Dodinak). És fájó szívvel, de el kellett válnunk egymástól ismételten. Persze vendégek nélkül nem maradoztak, mert egy szimpatikusnak tűnő házaspár érkezett hozzájuk. Olyan kellemetes érzés, amikor Ati a barátnőjeként mutat bé. Ez most is megtörtént, aztán én a távozás mesgyéjére léptem, Kedvesem pedig lekísért egy darabon. A sunyi üzletbe betekintettem azután, de csillagászati árral láttak el diegósok azt a párnát, így alternatíva után néztem. Illetve lépdeltem a hazafelé tartó járatra. Közben azért ért egy vizuális élmény is, mert az Aurora téren valami karácsonyi koncert zajlott, és egy messzebbről angyaloknak látszó leánykórus lépett fel. Anya is eme busszal iparkodott haza, és sikeredett megtudakolnom, hogy érintette a hétfői Kedves hipermarketingben tett látogatása. Kiderült, hogy ismerte már. :-) Bár ez tényleg csak villámcsevej volt, a hivatalos Vorstellung még hátravan. Mindenesetre tisztelettel viseltett iránta. Ezen a napon sokat beszélgettünk, sütkérezés közben. Este sikeredett gépközelbe is jutnom, mikor is első dolgom volt Ügyészkémnek drótpostázni.
Szerdán a napi tesz-veszt gyakran megszakajtotta egy kis helyzetjelentés. Ekkor érkezett meg Ági képeslapja, aminek elképesztően örültem, meg apu hozzáköltött sztorijának is (mivel azt hitte, hogy nagynéném írt...:-)). Dodi is hazatért, és sikerült előtte alaposan kialmolásznom a szobát. Végre ismét sokat csacsorásztunk különféle témákban (vizsgás, ajándékkajtatós, magánéleti), amely néha úgy hiányzik. Este pedig karácsonyra készülődtünk legfőképp, de nem maradhattak el a hivatali fogalmazások sem. :-)
És akkor mostan el is érkezgettünk a karácsonyi szent naphoz, melyre külön posztban térek ki majdan. Most zárom is karácsonyi felvezetőm, mindenkinek jó sündörgést-kóstolgatást kívánva!

egy varázslatos hétről...

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Most rendhagyóbb hétértékelőféle következik. Hétfőről már tudósítottam külön posztban. Kedd izgatottságban telt, mivel a szerdai nagy találkozásra készülgettem. Gyorsan ugrándozzunk is oda, nevezetesen az Úr megtestesülését követő 2009. esztendő karácsony havának 16. napjára, mely életemben egy újabb mérföldkövet jelentett. Az előzőekben már ismertettem, hogy társkereső-projektem fokozódott, és hogy bizonyos pénteki napon egy igen-igen ígéretes küldeménnyel kezdetét vette valami. Valami varázslatos. A hétvégi kilométeres levelezés során kiderült, hogy Attila kedves születése óta látássérült. Amikor ezt olvastam, azonnal elkezdett dominálni a helyzetekbe való beleélőképességem. Fantasztikus srácnak tartottam, és mindenképpen szerettem volna találkozni Véle. A levelei akkora hatást gyakoroltak rám, mint még semmi eddigi életemben. Ugyanakkor be kell valljam, félelmeim is adódtak, hogy hogy is közelítsek Hozzá. Tényleg nem szerettem volna Attilám lelkébe tiporni akaratlanul sem. A nehézségeim pedig épp egy tulajdonságomból adódtak elő, mert mindig mindenkinek segítek, akinek csak tudok. Így aztán Őt is mindenben óvatosságra intettem volna, de figyelembe kellett vételményeznem, hogy azzal pedig akármilyen jószándék is vezérel, épphogy megsértem. Talán pont emiatt is vált egyre fontosabbá, hogy megkíséreljem átélni szituációját. Eképpen próbáltam felgöngyölíteni, mi is az a megnyilvánulás, ami kerülendő, amit magam is rossznéven vennék. Bár még így se volt minden kristálytiszta. Persze megosztottam Vele aggodalmaim, az a hétfői illetőleg keddi magabiztosságom kissé alábbfagyott, bár titkon reméltem, hogy érezni fogom, mikor mennyit segédkezhetek, továbbá bíztam Attilában is, hogy érezteti majdan. :-) Ezektől függetlenül persze adrenalinszintem az egekbe szökdécselt, vérnyomásommal egyetemben, melyet az izgatottság idézett elő. Mégiscsak randevúra készülődtem. :-) Kicsit speciális színhelyű találkára, mivelhogy kedden az időponton kívül lefixálódott, hogy Nálunk leledzünk majdan. Még mielőtt bárki bármit kommentelne, ajánlom szíves figyelmébe egy korábbi bejegyzésem az éjszakázós kalandocskákhoz való hozzáállásomról! :-) Meglepivel készülődtem mindenképpen, szerettem volna meglelni a kinderfigura gyűjteményem, és kedvencemet odaajándékozni. Ebbe a felderítő hadjáratba aput is bevontam, és ekkor meséltem neki a randevúról. Tulajdonképpen Kis családból csak Anya volt beavatódva addig. Persze legfőbb támogatómmal szemben követelmény is, hogy nyílt legyek. És elkövetkezett ennyi kis bevezető gondolat után ama nagy nap, 2009. december 16. délután negyed 2. Mivel Attilában egy hős lovagot is lehet tisztelni, így várakozott reám az ajkai (fő)buszpályaudvaron édesanyja társaságában (így Őt is rögtön megismerhettem, persze tartottam picinyt Tőle is. Mert mint minden édesanya, azért bizonyosan aggódott). Valahogy magától értetődött, hogy megragadjam azon nyomban kicsi kezét. A hűs levegő dacára nem vettem kézmelegítőt, mivel előzetesen ráeszméltem, hogy számára a tapintás milyen fontos. De azért zsebrevághattam a kezecskéinket. :-) Egy jó fertályórás járóföldre lakoznak a buszpályaudvartól. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy biztos, ami biztos, vittem magammal Ajka térképet! :-) Ami végülis teljesen szükségtelennek bizonyult. :-) Kellemes volt a sétafika, sok érdekes információhoz jutottam. A vidámság pedig egyszerűen lenyűgözött, és Attila is, no meg az egész családja (akik jól eltünedeztek vásárolgatós indoklással közben, kettecskén hagyva minket. Aztán nem mintha bántam volna! :-)). Beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk, ittam a szavait. Kezdetben még gyakran kellett szabadkoznom, és kicsit tovább is tartott megfogalmazványoznom gondolatim. Azért mindent szépen sikerült. :-) Megtudtam, hogy milyen nagy az Isten állatoskertje, és bizony magam is elszönyülködtem a társadalom és a látássérültek kapcsolatán. Be kell valljam azt is, hogy nem kerültem még közelebbi viszonyba nem látó emberrel, bár azt azért arcozás nélkül állítom, hogy nem úgy viselkednék mint a legtöbb egyén. És úgy ellamentálgattam. A legtöbben kesergünk folyton-folyvást apró-cseprő problémáink miatt, észre sem vesszük, hogy nekünk pedig könnyebb, hiszen minden képességünk birtokoljuk... Visszakanyarodgatva a szerdai napocskához, figyelmezgettem Attilát , és adódott egy-két dolog, amin rendesen meglepődtem. Ami nagyon emlékezetes marad, az a túrókrémpusztító hadművelet, ahol persze jól elnyammogtam ismételten. Legyen szó bármilyen étekről, rendelkezem olyan tulajdonsággal, hogy fél napig tart, míg bendőmbe jutottam. :-) És valahogy a konyhai ténykedés közben varázsolódtam el úgy igazán. Illetőleg egyúttal meg is döbbentem: ha kajtatok a fiókban egy mokkáskanyalat, matatok, még akkor is, ha tudom, hova kell nyúlni...és Attila pedig egy egyszerű mozdulattal megragadott két kanálkát...A randink előtt azért foglalkoztatott a helyzet komplikáltsága, hogy majdan nem megfelelőképpen birkózom meg vele. Lényegében magamtól is féltem. És az érzések sem voltak mindig egyértelműek, csak annyit sejtettem, hogy biztosan kapcsolatban akarok maradni Attilával, a kérdés ennek mélysége volt. :-) Amúgy a vacillálás, vagy nem tudom, mivel illessem, a hirtelen felbukkanás miatt adódott, mivel akkor még egy férfiegyed nem volt lezárványozva. Illetve akkor már affelé haladványoztam, ami nálam nem oly könnyed azért...Nem nevezem már meg, jelzem ezzel is, hogy lomtárba került. Mondjuk komolytalanságát, vagy határozatlanságat bizonyítja, hogy az ígért vacsorát is lesommantotta. Más kérdés, hogy én is megtettem volna kellemetesebbnek ígérkező elfoglaltság okán (ti.: randi és az ajándék vacsó is egyidőre datálódott). :-) Persze hétvége óta már nem volt akkora késztetés, hogy keressem az iménti személy társaságát, ellenben máséval. :-) Aztán amikor gondoltam valamire, Attila pedig már adta is előfelé ugyanazt, hát az valami hihetetlen volt. És ezt követően elcsattant az első érzelmetes, de szolid csókocska is. Bár ott hamar észbekaptam, hogy ne ingereljük a környezetet. Volt egy megérzésem, hogy tesója nem igazán díjazza a mi működésünket tudat alattilag. És ha nem közleményezi, akkor is rossz. Az idő persze iparkodott előrefelé rendesen, a családot pedig nem szerettem volna esti rituális ténykedéseikben megzavarni, így hazatértem. Kicsim pedig lovagocskához illően kikísért a buszra. Ott a pályaudvaron megint megilletődtem, hogy bizonyos dolgokat honnan észrevételményez. :-) Na, az is remekül példálózza, hogy én nem a tömeggel voltam elfoglalódva. :-) És hát az ajándék igazán nem kellett volna! Egy levelet is átadományozott, lelkemre kötözve, hogy csak idehaza boncolhatom ki. Ami úgy is történt. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna elolvasmányozni, mivel a Merci buszon a haloványzöld világítás is csak a megállókban kapcsolódott fel. A levélke pedig egy gyönyörű versikét tartalmazott. :-) Itthon aztán lelkendeztem, mesélgettem, és örvendeztem Kincsem felett, illetve elláttam különböző írományokkal Őkegyelmét! :-) A pénteki második találkozónk is igen remekül sikeredett. Ebben pedig az marad emlékezetes, hogy a szilvás teácskát is barackosnak véltem. :-) Bár hozzáfűzném, kicsit fura volt, hogy közben vendégük is érkezett, én pedig nem akartam volna alkalmatlankodni semmi szín alatt. Aztán azért integrálódtam a közegbe, Kedvesem közelsége megnyugtatott. Ezen második találka kapott egy érdekes felvezetést, mivel összefutottam Eszter unokatesómmal (akivel hát elég kutyus-macskusz a viszonyunk éppen ellentétes nézeteink miatt). Akkor mondottam ki először, hogy a barátomhoz tartok, valami varázslatos volt a szó is. :-) Attilának ekkor is vittem valami kis apróságot, jelesül a tablóképem (frissebb hiányában), amit elhelyezheti pénztárcájában, iratai között. A rejtett üzenete ennek az volt, hogy mindig Vele vagyok! :-) És ekkor találtam ki karácsonyi ajándékát is. De milyen nehezen tudtam megállni, hogy ki ne kérjem a véleményezését azon nyomban! :-) Most is a pályaudvaron váltunk el egymástól (nagyon tartok bizonyos ellenszegülésekért járó szankcióktól:-)), hazaérve ismét csak lelkendeztem, és gyártottam a kilométer hosszúságú e-mail-et Kedvesemnek. Hát igen, ha nem vagyunk egy légtérben, akkor azért kattognak azok a klaviatúrák mind Ajkán, mint Noszlopon. :-) Továbbá Dodit is tájékoztattam az eseményekről. Mindjárt el is kezdte keresni a becenevet Attilának. :-) Én meg örvendeztem annak is, hogy ismét beszélgetünk.
Szombat a szokásos robotkával tellett, meg az írományozással azt megszakítandó. :-) Bakonyi vidékünket fehér lepel borította be, és oly gyönyörűségesen havzott, hogy örömömre szolgált figyelmezni. Ilyenkor mindig nagy elánnal vágjuk bele Chappy-t a hóba, ám ez most elmaradozott. Inkább írkáltam. :-) Este pedig végre egy jót tudtunk csacsorászni Dodival.
Vasárnapra ismét lucullus-i lakoma került asztalunkra. Az ebédet úgy rendeltük (üdülési csekkeket elméltatva), belakmároztunk, aztán elpilledtünk. Bár azért nem voltam teljesen elégedett az étkekkel, juttattam már bendőmbe ízletesebbeket is. Aztán vártuk nagybátyámékat szieszta közben, akik akkora jelentkeztek be. Illetőleg zeneiskola van még vélhetően bérmalánykámnak, és akkor minket útbaejtve szoktak menni. Az ígérvény dacára mégsem tettek mostan látogatást. Mondjuk sejtettem, hogy úgyis hívnak előtte, és nem mást, mint engem, mivel hozzám érkeznek legfőképpen. Fel is dühedtem e napon, olvasgatás után nekiveselkedtem blogencsbe sortszaporítani, az előző heti hétfői krónikát sikerült is összehoznon. Aztán a publikálásnál tartottam, mikor is kiderült, hogy az egész íromány odaveszett! És nem mentettem ki Word-be! :-S Úgyhogy innentől fogva ctrl-c, ctrl-v-t alkalmazok írományozás közben is. Zúgolódás közben kaptam egy érdekes üzenetecskét. Volt még egy oldal, ahonnan néhány ismerős (pontosabban a válaszaik) miatt nem töröltem magam azonnali hatállyal(persze Kedvesem is tudott erről, nincs titok előtte). Rá kellett döbbennem, hogy miért is tartunk ott, ahol. Senki a közelébe nem ér bemutatkozó levelet illetően sem!!! Az előbbi mókuskának pedig elmagyaráztam a tényállást, nem nagyon figyelmezte be, hogy akkor már réges-rég átállítódott adatlapomon az oldalon való regisztrációm célzata. :-) Kedvesem pedig hívásával is megörvendeztett, persze családom zavart ekkor is. Sose értettem, miért kell parodizálni miközben beszélek, miután végzek...Telefont nem is csipázom túlzottan. Az este álmodozgatással, és természetesen csacsorászással telt, illetőleg blogencsbe is újraírtam a már emlegetett posztot.
És mostan úgy vélem, a hét eseményeinek végére is értem. Mindenkinek minden szépet, majd még firkantok! :-) Ágyő, most balra el.