derűre ború, avagy a változatosság gyönyörködtet, és biztosítja a mindennapok dinamizmusmát :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Az előzőekben a hétvégénél hagytam abba, most innen folytatnám. Ez a szülinap az eddigi legcsodálatosabb volt, sokáig lelkendeztem még az esemény felett (ahogy szoktam:)). Másnap délelőtt jól kibeszélgettük Anyával azt, míg az ifjak szenderegtek. Na, azon is csodálkoztam, hogy sokáig tudtak pihenni, Apu azért csötönözött ott épp eleget. Ezt én azért szóvá is tettem, téblábolása rendkívül idegesítő tud lenni! Ekkor döntöttem el egyébként, hogy Kedvesemnek varrok egy nadrágot! :D:D:D Nagyon vártam levelét, és az értékelést (jót és rosszat együtt természetesen!)
Az ebéd érdekes volt így nagyobb családilag, Anya el-elvigyorodásait közben nem igazán értettük. Apu pedig előzőleg felhozta az alsó konyhából a süteményeket, s kaján vigyorral jelentette, hogy a kekszes-almásból egyet befalt. Persze nem hittünk neki, vizslattuk is az alufóliát, amelyet a süti tetejére helyeztünk korábban. S hát kiderült, hogy tényleg csak egy hiányzik. No de az a vigyor további hangos mosolyokat generált! :) Nálam legalábbis.
A délután aztán leginkább a képek szerkesztésével foglalkoztam, így a Forma-1 megint kimaradt. De ez is jelzi, hogy már nem köt le igazán a személygépjárműverseny. A hockemheim-i futam végébe azért bekapcsolódtam, majd a fotóalbumot lapozta át a női szakasz. Julcsinak különösen tetszett egynéhány, Dodi pedig feltűnően kivonta magát ebből a képvizslatásból. Pedig ezekhez lehet ám sztorikat is hozzábiggyeszteni már csak a hatás kedvéért is. Bár lehet a "tokás, és görbeorrú" jelzők miatt sértődött be Julcsira kicsit az öcskös. Azért én is kaptam néhány ilyen csipkelődős megjegyzést, de ezekkel nem foglalkoztam különösebben. Kétségtelen, vannak érdekes képeim, amit legszívesebb széjjeltépnék, annyira előnytelen a beállítás! Azért jó hangulat uralkodott. Később ifjak megtekintették a Míg a jackpot el nem választ c. filmet, melybe mi is bekapcsolódtunk Anyával. Hatalmasakat derültem, noha már láttam ezen vígjátékot. Sajnos pattogatott kukoricával nem szolgálhattam, mert mikrónk valahogy nem tolerálja és szikrákat szór a papírtasakra. :S
Egy idő aztán kisomfiztam, és papír alapon írtam a blogom, ami aztán békés szundiba csapott át. Dodi visongása térített magamhoz, nagy csinnadrattával vonultak le rezidenciájukra. Majd jöttek fel újra vacsorát készíteni. Na, ebbe kicsit mi is belekontárkodtunk Anyával, a tésztás memmét mi is szeretjük. :)
Étkezést követően Dodi kártyázni tanította Julcsit, aranyosan elvoltak egymással. Az azért látszott, hogy szeretik egymást, és együttműködni is tudnak. Elég, ha csak a konyhai műveletekre gondolunk. Kicsit lelkiismeret-furdalásom is keletkezett amúgy ennek nyomán, hogy én állandóan kihagyom Tillcsit a főzőcskéből. :S Kicsit vívódtam amiatt is, hogy előző napi segítségemmel önállóságot sértettem-e, vagy nem.
Eredendően este társasjátékot (Gazdálkodj okosan!) terveztünk, aztán ebből filmles lett, újra nyomatták ugyanis a Hyppolit, a lakáj-t! Hmmm...csak tudnám annak a dalnak a címét, amelyet az elején dudorászik Terka. Ha valaki tud segíteni ezügyben, azt megköszönném! :) Végül fogadóóráztam egy kicsit (most lehetett megint), majd Dodiékkal beszélgettem, aki utóvacsiztak. Így került elfogyasztásra az utolsó szelet tortám is Julcsi által (Dodin meglepődtem, mert amúgy egész délután tortát falt). Amúgy sokáig voltam fenn megint, képfeltöltéssel foglalkoztam, meg a bloggal, hiszen lemaradásom állandósult.
De hétfő délelőttre is maradt velük elfoglaltság, elküldeni őket Zolinak is, miután Ő csak mutatóba hozta a fényképezőgépét. :D Marcsit is felköszöntöttük, jó volt hallani az abszolút pozitív visszhangokat a szombattal kapcsolatban. Így aztán megállapítható, hogy az a várakozásoknak megfelelően teljesített. Telefonolás előtt melegszenyákat készítettünk az ifjúságnak, én pedig bepusztítottam a kuglófot is. Persze a süteményre Julcsi is fente a fogát, hiába. :) Előzetesen azért kérvényeztem Tillcsitől annak receptjét. Ami meglepett az öcskösékkel kapcsolatban, hogy Anyától kértek tanácsot a buszjáratokat illetően, aranyosak voltak ekkor is. És hát kiderült az is, hogy Julcsi se szeret kockáztatni. Ami viszont nem tetszett, hogy Apu is beleszólt a buszos kérdésbe, mintha olyan sokat utazna Ajka-Veszprém viszonylatában. Lehet, hogy a nyolcvanas években úgy volt, ahogy mondta, de most már módosulhatott minden. És hát sofőrfüggő is, hogy el lehet-e érni Gyepesen az egy órási veszprémi járatot, vagy nem.
Végül aztán előbbi busz mellett döntöttek Dodiék, és belevetették magukat a kártyába, melyhez csatlakozott Anya is. Én valahogy nem éreztem nagy kedvet hozzá, bár azért a hangulatra nem lehetett panasz így sem, aranyosan szívatott mindenki mindenkit. :) Bele is merültek a gémbe, olyannyira, hogy sietősen kellett távozniuk.
Julcsiban kellemesen csalódtam, teljesen új oldalát mutatta meg. És aminek még örülök, hogy javult a viszony a család és közte ennek köszönhetően. Külön dicséret illeti a születésnapi sürgölődés miatt, a csokromba csempészett kis hajó kreativitását dicséri, mindamellett, hogy tárgyi emléket is ad. :) Aranyosan nevelgetik egymást Dodival, bár azért itt-ott még sértik néha az illemszabályokat. Bár az is lehet, hogy én vagyok túl konzervatív. :) Remélem, azért jól érezte magát, és hogy jönni fog még hozzánk, hiszen a hűs-esős idő miatt sok program meg is hiúsult. Sajna csomagolni neki nem tudtam, mert addigra már felfaltunk mindent (de diplomaosztónál is így jártam).
Julcsi távozását követően én képvadászot folytattam Dodi gépén, ám az megadta magát újra. :S A rendszert aztán Dodi támasztotta fel hazatérvén. Kis értékelést és az ebéd elfogyasztását követően (ami a bográcsgulyást jelentette) készülődhettem is az esti randira Tillcsivel. Most először fordult elő a nyári időszakban, hogy a 4 órási pápai annyit késett, hogy lemaradtam az Ajkát Székipusztán át megközelítő járatról. :S:S:S
Sebaj, volt B tervem, hogy Gyepesig elkapickálózom, onnan meg maximum a polányi busszal bejutok a városba. Ez esetben a taliról csak kicsit késem. Hamar kiderült, hogy Devecserből 16.35-kor induló Ajkára is bemegy (úgyhogy a netes menetrend korábban valamit rosszul írt ki), ennek rendkívül örültem. Negyed 6-ra így odaért mindenki a csekkpontcsárlihoz.
A szokásos Eszter szekírozást követően aztán hazafelé indultunk, mert Marcsi meg is hagyta délelőtt, hogy igyekezzünk, pizzával fog várni. Kellemes volt elkölteni a vacsorát együtt Kedvesemmel és Zolival, az étek pedig fenséges! Az utána követő buszra történő rohanás megerőltetőnek is mutatkozott. Amúgy a kuglóf receptet is megszereztem. :) Este sikerült átküldenem a képeket Julcsinak is, és tovább göngyölíteni blogom fonalát is, ami most különösen mulattatott, hiszen Dodival párhuzamosan tettük ezt, gyakorlatilag egymás alá adva a lovat. A nagy viháncolásnak aztán a fél 11 tájékában megjelenő Anya vetett véget, akinek nem tetszett, hogy hanggal vagyunk, és nem aluszunk.
Amúgy hétfőn még erőteljesen éreztette hatását a szombati rendezvény pompás kimenetele, néhányan még ekkor is köszöntettek. Amikre reagáltam, csak magamban morzsoltam el pár morgást, hiszen én minden barátom jeles napjait számontartom, nincs csúszás. És hát ez az utólagosság valahogy nem az igazi, mondjuk van ennél rosszabb is, hogy egyáltalán nem kapok pár kedves sort sem, holott én köszöntöttem az illetőt. Utálom, ha sérül a viszonosság elve! :S
Kedden aztán megint konfliktuskerülést gyakoroltam, így délelőtt ki is vonultam rendbetenni a kukoricást. A kapazint úgyis gyakorolni kell még! :) Bár most inkább gyomláltam, haladtam is lassanként.
Ebéd után pihentem kicsit, újra csak blogot írtam és recepteket pötyögtem, majd mentem vissza ténykedni. Már csakazértis! Apura ismét csak dühös lettem, mert egész pihenőidő alatt a munkám haszontalanságát osztotta. De azért is folytattam a műveletet. Anya is csatlakozott hozzám, kellemesebben is éreztem így magam, volt kihez szólni. :) Bele is lendültünk a munkába, túl is teljesítettük az aznapi tervet. Végül a Rotschild-kuglóf is előállítódott. Dodi hazaérkezése megcsúszott, szegénykémnek gyalogolnia kellett, mert nem várta be az oroszi csatlakozás a pápait. Bár így legalább meleg vacsorával várhattuk. :)
A szerda aztán álláspályázat-gyártásról szólt, bár elég nehézkesen haladtam a fogalmazvánnyal. Majd a nyomtató is megszívatott egy kicsit-nagyon, eléggé haloványok lettek a doksik. :S De az még mindig jobb, mintha a fele nem látszódna! Merthogy olyan hitványság is előfordult! Jól elszüttyögtem ezzel is, sietni is kellett az esti randira. Most már ezzel a fél 5-ös lőrintés járattal közlekedem, nagyon kényelmes busz! Utazás közben pedig nosztalgiázom rendesen, hiszen kicsiny koromban gyakran mentünk mamához Devecseren és Lőrintepusztán keresztül. :)
Ezúttal is postai ügyintézés került sorra. Persze legszívesebben elröhögtem volna magam, amikor a postás hölgyike a levelem mellé sorsjegyet is ajánlgatott. Hát volt egy hangsúlya, az biztos, az mulattatott annyira, de azért sikerült visszafogni a nevetést. Tillcsi pedig aranyosan emlékeztetett az ügyfélkártyámra, cserébe régi-új szerzeményeim mutattam meg Neki.
Majd sétáltunk, amelynek során csúcsokat is meghódítottunk újra. :) Szeretek a Templomdombra is felmászni. Lehet, valami nem stimmt velem, mert megint fura remegés lett úrrá rajtam. :S Szerencsére elmúlt hamarosan, így minden gond nélkül tudtunk hazabandukolni Tillcsimmel. Ahol aztán várt a sajtos hústekercses vacsora, amelyet ezúttal kettesben fogyasztottunk el. És már megint paradoxon-ba keveredtem önmagammal, mert szép elegáns módon étkeztem az előzetesen hirdetettel (csak úgy, mint otthon) ellentétben.
Mivel jól belakmároztam, nem is csoda, hogy kiszámítottan érkeztem a pályaudvarra. :) Átszálláskor pedig elintéztem, hogy várakozzunk a pápaira, hogy Dodinak ne kelljen megint kettes helyijáratoznia. :) Valahogy sejtettem, hogy Anya pótolni fogja a délelőtt során általam betermelt Rothschild-et, a konyhában vigyorgott egy újabb finomság. Az este aztán megint vidám hangulatú volt, Dodi szórta szexista poénjait. :)
Másnapra aztán beütemeztem a munkaügyi központ meglátogatását a korábban küldött levél felszólításának eleget téve, gondolva a jövőre, ha épp valamihez papírra lesz szükségem, könnyen beszerezhető legyen, legalábbis üstönködés nélkül. :)
Ajkára útban azon morfondíroztam, hogy merrőlfelől közelítsem meg a központot, hol lenne rövidebb. Végül leszálltam a Halacskánál, és 11-kor már be is léptem az ajtón. Meg is lepődtem, hogy nem találtam az épület előtt dohányzó egyedeket, sőt, senkit. Kicsit pánikba is estem, hogy potyára jöttem. A tábla nyugtatott meg az ügyfélfogadási rendről, kettőig lehetett intézkedni. Megint meghökkentem felérve az emeletre, ugyanis tömegre és hosszas várakozásra készültem (be is pakoltam egy németkönyvet szórakoztatási célzattal). Kb. 15 embert számláltam meg, míg megiramodtam a sorszámhúzó helyiség felé. Ott aztán jött is az ügyintéző lányzó (velem egykorú lehetett), és hát kérte a papirosaimat. Egy A/4-es lap felelt meg esetemben a kiskönyvnek, amivel a rendes munkanélküliek mennek lejelentkezni. Ebben szerepelt megjelenési időpontnak a május 19., amit Vicu önkényesen elhalasztott jobb időkre (egész pontosan a nyilvántartásból való kijelentkezés napjára), amúgy mind a nyelvvizsga, mind a diploma megszerzését adminisztráltatni kéne. No, szóval a lányzó kérdezte, hogy milyen ügyintéznivalóm lenne, és hát kitértem rá, hogy csúszásban vagyok, és hogy kaptam egy emlékeztető levelet. Abban meg július 19. szerepelt, hogy elvileg meg akkor kellett volna mennem. Az ügyintéző ki is akadt ezen, mert itt ők tévedtek, keveredtek ellentmondásba magukkal. És biztatott, hogy ha bekerülök egy másik ügyintézőhöz, tegyem szóvá az időpontos kavarást! Ennek jelentősége akkor lett volna, ha töröltek volna a rendszerből. De utalt arra is, hogy újra bejelentkezés lehetséges, bár nyilván macerásabb, mint a sima megjelenés. És hát megértéséről biztosított, miután egyértelmű lett az is, hogy pénzt se kapok, szóval az egész megjelenés formaság idegrombolással egybekötve. Kiderült az is, hogy hasonló cipőben járt ő is, ezeket a munkaügyi dolgokat ő se kapkodta el. Majd adott sorszámot, a többi doksim pedig bevitte a másik ügyintézőhöz. Én pedig kinnt böngészgettem a hirdetéseket véleményt formálva arról, hogy a munkaközvetítők se csinálnak semmit! Apu van egy ilyennél regisztrálva, egyetlenegyszer se hívták, de a munkaügyiben meg plakátoltak állásokat.
Kb. 5 perc múlva név szerint szólított az előbbi fehérnép, lobogtatva egy papírlapot. Egy kérvényt íratott velem, melyben új időpontot kérek, mondván, hogy a korábbi megjelenési kötelezettségem elmulasztottam, és hogy vállalom az együttműködést a központtal. Jelezném, november óta ezen felszólító levelen kívül mást nem csináltak ám! De hát muszáj előre gondolkodnom. Megfogalmaztam azt a kérvényt. Azért ez is jópofa, hogy az ügyfélnek kell ilyesmit csinálni!!! Mondjuk a másik oldal, ha lassan pötyögtet az ügyintéző, akkor meg még több a várakozási idő! Meg aztán szabadulni is akartam, így a harciasság elmaradt. Azért drukkoltam, hogy el tudja olvasni a lányzó az alakítást, mert nem írok valami szépen. Nem volt gond. Ezt az írományt ottfogta, meg az A/4-es kiskönyvnek beillő lapomat is. Most majd küldenek egy újabb levelet egy újabb időponttal, amúgy minden rendben van, kötelezettség letudva.
És mivel ilyen hamar végeztem, kimentem a Penny-be, mert Anya utalt rá este, hogy ha úgy adódik, találkozzunk ott. (Közben hívtam Tillcsit is párszor, hogy beszámoljak a dolgokról.) Anya épp pénztárban volt, megvártam, míg végez. Elég gyorsan leblokkolta azt a sort, majd jött is tölteni tovább az árukat. Bemutatott a biztonsági őrnek, meg a főnöknek is, a Roberto-nak, nem mintha nem találkoztunk volna már, attól függetlenül méregetett rendületlen. :) Meséltem Anyának esetem, hát folyamatosan offolt, végig se hagyta mondani. Aztán be is szólt az előbb említett férfiemberek előtt, hogy itthon tudok csak dumálni, másutt nem! Elsietett újabb áruért, akkor faggattam a Roberto-t meg az őrt is, hogy egész nap ilyen nyűgös-e Jó anyám, mire számítsunk idehaza. S mondták, hogy igen, reggel óta ez megy, Roberto azért megígérte, hogy valamelyest lecsillapítja munkaidő végére. A vásárlásból se lett semmi és az újabb pénztárba való beülés során ki lettem dobva a Penny-ből. :/
Eljöttem haza kissé morcosan a történtek fényében. Kilestem a temetőbe is, kapálni kell ott is. Temetőlátogatás után hívtam újra Tillcsit, s akkor beszéltünk. Megdöbbentem, hogy "sas füleivel mit ki nem tud szimatolni", meghallotta a közeli birkákat!
Hazaérve aztán kis pihi után ahogy előre kiterveltem, mentem kifelé a kukoricásba. A Chappy is kiszökött, de legalább kimozogta magát a kutya, nehezen is tereltem be. Dodi is előbb érkezett haza, morgott is a kaja elmaradása miatt. Így nekiálltam a lecsónak, aztán megint kifelé vettük az irányt, akkor már Anyával. Az eső miatt jöttünk be, sokat nem haladtunk, és én sem előzőleg még egyedül. De nem azért, mert nem akartam, vagy mert ímmel-ámmal csináltam csak. Alaposságra törekedtem itt is. Férfinépekre megint mérges vaoltam, hát nehogymár csapatmunkázzunk amúgy! Messze még a kert vége, de egyszer végezni fogok/fogunk. Mondjuk az a baj, hogy mire ott befejezzük, kezdhetnénk elölről, ám elöl szépen hozza már a kukorica a fejeket, talán már elnyomja önmagától a gazt.
Mikor bejöttünk, akkor néztem a telefont. Marcsi már keresett, vissza is hívtam, csak már megint rossz helyen álltam, és adódtak térerő-problémák. De lényeg, hogy beszéltünk. Egy meghívást tolmácsolt volna, de tekintettel az itteni légkörre, lemondtam azt. S hát kellemesen elfáradva tértem nyugovóra.
Péntekre esőt kértem, meg is kaptam. :) Ez a földmunka miatt volt fontos, ám így az napolódott, megtörve a korábbi lendületet. De hát feltaláltam magam, rámolásztam egész nap. Mivel kísérletező kedvemben is leledztem és nassira is fentem a fogam, így megpróbálkoztam önállóan a kuglóffal. Kicsit meg is ijedtem, hogy az elején nem olyan állagot vett fel, mint kellett volna a látottak alapján, végül azért tökéletesen sikerült! A három Rotschild-ból ez lett a legjobb-legfinomabb! :) Ez pedig büszkeséggel töltött el, kár, hogy hamar eltűnt ezen sütemény is. Tillcsivel újra csak telefonos kontaktban leledztünk, aranyosan nyugtatott. Már ekkor sejtettem, hogy a másnapi falunapos evészeten nem képviseltetik magukat.
Szombaton aztán a fő téma ez lett, vagyis a ki jön/ki nem jön, és miért. A délelőtt során apu szállt rám, amiért nem voltam hajlandó egyéb elfoglaltságok miatt azonnal keresgélni az elveszített holmijait. Jól össze is vesztünk megint, nem is tárgyaltam ele. Nem csoda, ha elvágtam megint a kezem, idegesen se tudok semmit csinálni. Most épp patiszon puculás közben történt a balesetecske. Ennyit az óvatosságról. :S
Aztán Dodi is megtalált. Előzőleg beszólt a blog miatt, hogy unalmas, csak azok a témák érdeklik, amelyekről mindketten írunk. Jelezném, nem kötelező olvasni!!! De amivel nagyon megbántott, hogy leműveletlenezett, miután nem tudtam hova tenni a stratégiai társasjáték mibenlétét.
Délutánra már nagyon kibuktam, főleg miután begyűjtöttem a punnyadós kotlóscsibe jelzőt is, amiért nem akartam menni a falunapi eszem-iszomra. Nem nagyon értettem azt sem, miért kellett ezért csesztetni! Amúgy meg a győzködés néha csak makacsságot vált ki az ellenérzet mellett. Így aztán inkább aludtam egy hatalmasat a kujtorgás helyett.
Az eseményen egyébként Dodi és Anya képviselte családunkat. Hazatérve aztán előkerült a "nem tudod, mit hagytál ki" című örökbecsű sláger is! Az elmondottak alapján se érzem úgy, hogy valamit is vesztettem volna! Na igen, amúgy mindennél jobban vágytam egy kis önálló zugra, ahová el lehet vonulni, ahol a magam ura lehetek. Előbb-utóbb megteremtődik ez a vágyott lak is. :)
És hát a július utolsó estéjét egy összeveszés zárta, megintcsak Dodival mondogattunk oda a másiknak! Szóval felemás volt ez a hét, hol nyugodtabb napokat hozott, hol meg feszültebbeket. Lényegében a hónap is ezek váltakozásával futott ki, biztosítva, hogy meglegyen életem dinamikája. :)
No, ezennel zárom posztom, mivel mással, mint a szokásos jókívánságokkal! Bort, búzát, békességet, a ferengik legyenek veletek, kedves olvasóim! Hamarosan jövök újra!

dupla ünnep - 25/50

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Folytatnám is ott, ahol előzőleg befejeztem, azaz a szombatnál. Két részre bontva osztom meg a kíváncsiskodókkal a történetet. Lássuk is az első szakaszt, melynek a bográcsmóka alcímet adnám!
Reggel korán zengedezett az ébresztő, jelezve az inzulin- s egyben reggeli időt is megzavarva békés nyáladzásom. De hát ki kellett ugrándozni az ágyból frissen és fiatalosan. :D Kiérve a konyhába éreztem az ínycsiklandó illatokat, Anya ugyanis már elkészítette a frissensülteket. És ha már kitébláboltam, akkor elsőként gratulált is a negyedévszázados léthez. Ekkor pislantottam meg a nyugati horizonton tündöklő szivárványt. Ezen égi jelenség legutóbb a márciusi gazdász összejövetel előtt volt megfigyelhető arrafelé, és az rendkívül jól sikeredett. Előrevetítette tehát most is, hogy pompás és emlékezetes napnak nézünk elébe.
Miután Kedvesem elfogyasztotta jóízűen a pulykafalatkákat, megint a visszapihenés mellett döntöttünk. Sajnos az elsőnek köszöntő pozíciójáról lemaradt Tillcsi, ám ajándékolók között mégiscsak megelőzhetetlen lett (már korábban gyönyörűséges fülbevalót kaptam Tőle). Azért meglepetést most is tartogatott, afeletti lelkendezésem viszont megzavarta Anya, aki búcsúpuszit óhajtott Tillcsitől, miután Julcsi elé kellett mennie Gyepesre, kis vásárlást is beiktatva Ajkán. Előző este ezt logisztikáztuk ki, hogy milyen járatot lenne érdemes választania, köszönet a segítségért Kedvesemnek.
Szóval Anya elrontotta az örömöm, Tillcsi pedig mindent elkövetett, hogy jobb kedvre derítsen. Siker koronázta végül ezen törekvését, így tízóraira két Raffaello-t is vittem Neki kedvenc sütije mellé. Igen, igen, édesen bűnbe estünk, de ami jó, annak ne álljunk ellent. :P Tillcsi aztán noszogatni is kezdett, hogy menjünk főzőcskézni. Így hát újra csak célbavettük a konyhát. Rántott sajtot vettem fel az étlapra rizskörettel, gondolva a későbbi, kiadósabb lakmározást jelentő bográcsolásra is. Dodi is csatlakozott hozzánk, természetesen köszöntőjét követően jött a rituális egymás szekírozás. :) Önzőségem miatt kihagytam Tillcsit újra a főzésből, pedig többszörösen felvetette segítő szándékát.
Majd fél 11 tájékában betoppant Julcsi Anyával. Dodinál nagy volt az öröm. A szokásos üdvözlő köröket ki is használta Kedvesem arra, hogy megdöbbentse a jelenlévőket, Tillcsi ugyanis megdicsérte a lány öltözékét, és le is írta a viseletet részletesen. :D Hiába, a jóllátó szemüvegét tette fel. :D:D:D Majd az ifjú pár elvonult, mi pedig értékeltünk és készültünk tovább az ebédhez.
Kisvártatva kiegészült csapatunk, és míg én a rántott sajtot sütöttem, addig ifjak a grillhúst pácolták. Közben telefonoltunk is Tillcsivel, Zolit emlékeztetni kellett arra, hogy a fényképezőgépét ne felejtse odahaza! Majd kis telefonállítgatást követően újra csak sütögetésbe fogtunk. Fél 1-re készen is lett az étek, melyet flancmentesen akartam elfogyasztani, ám mégis úgy sikerült. Annak azért kimondottan örültem, hogy a tárkonyos (figyelem, nem mákonyos!) rizs nagy sikert aratott. És az is tetszett, hogy Julcsi és Tillcsi tudtak beszélgetni.
Majd jó ebéd után következett a Forma-1 hockeimheim-i dőmérő edzés megtekintése. Olyan még nem volt, hogy közösen tettük volna ezt Tillcsivel. Hát azt hiszem, megemlegetjük még ezt, mókultunk épp eleget. Majd a közvetítés vége felé társultak hozzánk Dodiék, és Julcsi tett néhány érdekes megjegyzést Tillcsi megjelenésével kapcsolatosan, amik azért annyira nem tetszettek (később Ügyészkém reagált is, de ne siessünk előre).
A közjátékot követően ajándékcsomagolási feladattal lettem megbízva. Julcsi kedves volt, mert szeretett volna mentesíteni a feladat alól, ám hárítottam. Először is elő kellett iperítenem a csomagolóanyagot, így aztán nagy kajtatásba fogtam. Volt egy sanda gyanúm, hogy a tekercs a nagyszobában leledzik, ahová viszont az ifjak miatt nem mertem belépni. Végül helycserés támadás történt, és Tillcsi irányításával kivadásztam a szekrény mögül a kérdéses papiruszt nem kis akadálypályát előidézve ezzel, ám az elbotolás elmaradt szerencsére ekkor. A zsákmány felett pedig örömködhettem. Julcsi addig-addig nyüstölt, míg átpasszoltam a további műveleteket neki. Tillcsi közreműködésével aztán gyönyörűen el is készült a csomagolás.
Közben a férfiszakasz (Apu és Dodi) odakinnt sürgölődtek, az asztalt helyezték el a hintaágyhoz, illetve a bográcsolás előkészületeit végezték el. Mivel a korábbi hőség mérséklődött jelentősen, így át kell öltöznünk. Ezt követően léptünk a tettek mezejére. S mivel a fűszereket elfelejtették odakészíteni, így vissza kellett jönnöm magára hagyva Kedvesem. Meg is lepődtem, hogy mire visszatértem, már a hintaágyban figyelte az eseményeket. Szemlélődésének megszakításáról én gondoskodtam, majd egy idő után be kellett jönnünk onnan, mert féltettem Kedvesem, hogy megfázik. Dodi pedig rendelkezésünkre bocsátotta szekrényét, és hozta oda a ruhadarabokat Tillcsi pedig - bár külön kiemelte, mennyire utál próbálni - sorra bele is bújt a nadrágokba. :D Egy farmerről hittem azt, hogy megfelelő lesz, ám ez minősítődött kényelmes viseletnek. Így aztán abban maradtunk, hogy térdnaciját veszi vissza a Jó Ügyészkém.
Aztán új helyet találtunk magunknak, no nem a két tűz között, a gulyásos kondér közelében telepedtünk le Ugyanis házi főzőverseny is bonyolódott, Apu a körömpörköltet készítette, Anya és mi a már említett gulyást, míg az ifjak a grillt próbálták beüzemelni (ami megint csak vicces volt, hogy fújtatóként a kompresszort is igénybe vették). A tűz körül aztán egymást hecceltük megint Anyával kiegészülve, aki Tillcsi ölébe is befészkelte magát.
Remek hangulatú családi fotózás bontakozott ki időközben. Épp egy közös fotó készült rólunk Tillcsivel, amikor is megérkeztek Zoliék. Rögtön üdvözöltük is őket, én pedig fogadtam a köszöntéseket. Majd kis családi értekezlet bontakozott ki, Apu pedig ezt lesifotón örökítette meg (balra láthatjátok is).
Innentől következhet a második egység elbeszélésemben, mondhatni a főrész. :) Hirtelen megjelent ugyanis Anya, közrefogott minket Marcsival, és magával húzott a lakásba. A férfi szakasz követett minket. Odabenn aztán ámultunk, mert csodálatosan meg volt terítve, és az asztalon a torták mellett két gyönyörűséges csokor is díszelgett. A pezsgőspoharak is hamar előkerültek és a nemes nedű is.
Koccintás és köszöntésfogadás, valamint az elmaradhatatlan pózolást követően elfújtuk a gyertyákat, majd felvágtuk a tortákat. Utóbbi ténykedés mindig különleges számomra, de most az egész ünneplés az volt. Dodi és Julcsi aranyosan ügyködtek, nagy-nagy pirospontot szerezve ezzel.
Aztán helyet foglaltunk kinnt, és beszélgettünk. Közben-közben pedig odapislantottam a bográcsban rotyogó étkekre is.. A többiek addig az alsó szinten sürgölődtek, illetve szolgáltatták a mulatós zenét, amelyre azonban senki se volt fogékony, és a tánc elmaradt ezúttal.
Fél 8-ra el is készültek az étkek. Kicsit féltettem Kedvesem, aki előbb az uzsonnát tolta el, majd a vacsorát is az inzulinnal egyetemben, de nem volt gond ebből. Jóízűen elfogyasztottuk a vacsorát, szinte mindent végigkóstálva. A legnagyobb sikert az ifjak grillhúsa és tésztasalátája aratta, mely csak félig készült a grillen, serpenyőben folytatták a konyhában, miután a grillt nem sikerült folytonos működésre késztetni.
A vacsit megszakítva nekem több feladatom is adódott: rá kellett pislantanom a még főzésben lévő körömpörköltre, illetve elő kellett keresnem a tortadobozt. Így sutyiban sikerült megízlelnem csak a már említett grillételt. Mire visszatértem a társasághoz, az már el is fogyott. Julcsi hirdette, hogy még van idefönnt, ezt viszont cáfolnom kellett.
Rendkívül jó hangulatú beszélgetés alakult ki, sokat kacagtunk az ősök már-már alpári megjegyzésein. Ami különösen tetszett, hogy mindenki belekapcsolódott a csevegésbe. :) Két részre is szakadt az asztaltársaság, miután ifjak játékba kezdtek elvonulásukból visszatérve. Tillcsi szandálját szerették volna megkaparintani (a délután során Julcsi már elvitte egyszer a papucsot, ám azzal igazi célt nem ért el, megtaláltuk ugyanis. Vélhetően ez és a későbbi játék revansból történt a diplomaosztós papucs majdnem szomszédba áthajítós eset miatt), ebbe az asztal alatti mókulásba kapcsolódtam be én is. Julcsi kicsit ki is melegedett, lazított is blúzán. Ennek során hecceltem is őket Tillcsivel, hogy ne bámulják már egymást. :D A lábbelivadászó játék végül a mi győzelmünkkel ért véget, két ifjú pacskerja kötött ki Jó Ügyészemnél, de ezúttal visszaszolgáltatódtak licit nélkül. Mint ahogy Julcsi teknősös nyaklánca is, melynek vizsgálata jelentette a felismerős játékot. Azért meg kell mondjam, Tillcsi itt is megdöbbentette az egybegyűlteket (így engem is) a színfelismeréssel.
Julcsi rémült meg kicsit Zoli mondása miatt, hogy bizony a nyakláncot nem látja egy ideig. :) Nyomban vissza is kérte. Mint ahogy félve adta oda a közben általuk lesegetett "csigás" könyvet is. Ezt mi is átlapozgattuk, és bölcsességeket olvastam fel Tillcsinek nagy-nagy derültséget kiváltva. És a délutáni viszontválasz sem maradt el, Kedvesem ugyanis elkérte Julcsi fodrászának elérhetőségét. :D
Közben meg-megmutattam a mellékhelyiséget is a fiúknak az alsó szinten, lányos zavaromban nem találtam meg a villanykapcsolót sem, csak hosszas faltapperolászás után. :D Meglepett, hogy egy ilyen kitérő után az ifjak körtáncot kezdeményeztek, az előtérben ami óriás összeölelkezéssel ért véget, és amit Zoli nem is tudott hova tenni. :D
Fél 11 felé zárult a móka, amelynek utolsó közös jelenetét a nagy ölelésesdi adta. Aztán pakoltam Kedveseméknek, hiszen a torta Marcsié volt, illetve úgy gondoltam, hogy másnapi ebédjük is legyen meg akkor már a gulyással. :D Majd Tillcsi holmijait segítettem összeszedni (bár nem szívesen tettem ezt, őszintén szólva nem bántam volna most sem, ha még marad). A lépcsőn aztán sikerült majdnem lebucskáznom, miután az eső miatt csúszóssá váltak a fokok. Szerencsére Tillcsi ismét megmenekített az eséstől, onnantól be is húzódtam mögé, nehogy mégis magammal rántsam. Lassan búcsút vett egymástól a két család, ennek során Dodiék bezsebeltek még néhány dicsérő szót abszolút megérdemelten!
Választott családom távozását követően még nassoltunk egy kicsit, illetve értékelésre is sor került. Majd az asztal nagyjábóli leszedését követően mindenki visszavonult nagy-nagy vidámságban. Én még egy darabig foglalatoskodtam a köszöntők lereagálásával, jólesett, hogy olyanok is gondoltak rám, akikről nem is feltételeztem volna. De ennek ellentettje is igaz, akiktől vártam, azok elfeledkeztek rólam, ami bizony bántott/bánt is. :S Ez volt a nap egyetlen negatív felhangja, összességében viszont feledhetlenné tette a család a 25. születésnapomat, illetve Marcsinak az 50.-et. Köszönet mégegyszer is minden közreműködőnek!!! Végezetül zárja posztomat néhány kép az eseményről, melyek visszatükrözik az emelkedett légkört!

szenvelgések születésnapi készülődéssel

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Adós vagyok még július harmadik hetéről történő tudósítással.
Hétfő eléggé eseménytelennek bizonyult, pakolászgattam, és hallgattam Anya morgását, mert nem talált megfelelőnek semmit. A Tillcsivel való találkozó vitt színt a napba és mozdított ki a rosszkedvből, egyúttal sikerült egymást lelkesítenünk is a patakparti séta közben. Tőlük távozóban (mondanom se kell, hogy eléggé sietősen) figyelmes lettem bizonyos jelekre, melyek megerősítették a feszült hangulatot. Ekkor feltétlen támogatásomról biztosítottam Kedvesem, mert én igazi társa akarok lenni amúgy is! Későbbiekben aztán egymást biztattuk, mert bizony nálunk is elég jelentős offolás kezdődött. Ennek következményeként csökkentettem a gép előtt töltött időt, ezért is vagyok például a blogenccsel elmaradozva, s újabban ezért nincs fogadóóra se. Na igen, mindig hangoztattam, hogy nem kell anyós, van egy anyám, aki tud sárkánykodni is, persze az esetek többségében ártalmatlan. Ha viszont harap, akkor nagyon!
Kedden még érvényben voltak a megszorító intézkedések, meg amúgy is ténykednivaló akadt. Azért a diplomaátadós képeket meg tudtam rendelni az elmaradhatatlan állásvadászat mellett, majd nagy lendülettel álltam neki az ablakpuculásnak az alsó szinten, ment is szépen a dolog. A ténykedést Dodi laptopjának befigyelmezésével (futott a töredezettségmentesítő) és a vacsora előkészületekkel szakítottam meg, ami elég pepecs munkát jelentett. Majd befejeztem, amit szándékoztam, és elégedetten szemléltem az eredményt. Nem sokáig örvendhettem, mert készíthettem a vacsorát, hogy Dodi megérkeztére el is készüljön. Hát ez nem teljesült sajnos maradéktalanul, de nem egyedül az én hibámból. Főzőcske közben vettem észre, hogy bizony esik, később ez viharrá teljesedett ki dörgéssel és villámlással. Az estét egy jóízű Dodi csevegés zárta.
Szerdán aztán egész nap szinte a délutáni randira készültem, nagyon hiányzott Tillcsim, aki a biztos pontot jelenti életemben. Vártam a kimozdulást, amely egyébként szökést jelentett az off-topic-ok elől. Az ajkai út is mókásra sikeredett, erről ált. sulis osztálytársam, Zoli gondoskodott. Nagy mókamester, az tuti, engem meg változatlanul bír. :) 5 óra előtt érkeztem Tillcsiékhez, mert ezúttal nem a pályaudvaron találkoztunk, kis beszélgetést követően pedig sétálni indultunk, és kibattyogtunk a Csónakázótóhoz, amelyet egy végtelenül romantikus helynek tartok.
Mindketten feszültek voltunk, de legalább kibeszéltük a problémákat, és újra csak kölcsönös támogatásunkról biztosítottuk a másikunkat. Bár mindkettőnk helyzete tipikusan olyan, amit egyedül kellett megoldanunk, letisztáznunk. Az már más kérdés, hogy szerettünk volna segíteni. :) Mint ahogy például Ági és Anita is igyekezett volna tanácsolni valamit, ahogy mi is egymásnak Tillcsivel. A nagy nyugtatásban aztán nálam maradt a szőlőcukor, amit persze csak itthon vettem észre. Nagyon drukkoltam, hogy egyfelől ne legyen rá szükség, másfelől pedig emiatt se kapjon leszúrást Kedvesem. Elég volt, hogy én mindenért offolva lettem, még az esti netelésért is, pedig azzal nem zavartam szerintem senkit sem. Amúgy is, már kiskoromban is felcseréltem a nappalt az éjszakával. :D Anya viselkedését nem nagyon tudtam hova tenni, ha már azért is megmondta a magáét, amiért egy ismerős tegezésre kért. Bár ezúttal az volt a "problémája", hogy miért nem tettem meg azt előbb...Egyszerű: ha nem kapok engedélyt, marad a magázódás! Reggel aztán meglepett, hogy Dodi a védelmemre kell a napi időbeosztást illetően.
Off-topic-okat mellőzendő tervbe vettem egy kis kerti munkálatot. Persze előbb megvártam, míg Dodi eltávozik itthonról. Ez is mókásan hatott, ugyanis kapakeresés közben egy autóra lettünk figyelmesek a ház előtt. Rögtön szóltam is az öcskösnek, aki meg volt győződve, hogy nem őt várják, mert "nem csörgött a mobil". Persze kiderült, hogy nem vette észre. :D Miután elviharzott, kapálni indultam, s Anya is társult. 2 órát nyektettük magunkat, és szerintem egész jól haladtunk is a kukoricás gazmentesítésével. A végére patakokban folyt rólunk a víz, örültem, ha beértem a kertből, tényleg minden bajom volt, szédültem, hányingerrel küzdöttem. Anya még maradt kicsit, pedig felszólítottam, hogy hagyja abba. Nekem muszájból kellett bejönnöm, de nagyon aggódtam miatta, úgyhogy kis szusszanyás-hűsölés után visszamentem a földre. Akkor már hisztit is elő kellett adnom, hogy befejezze a most tényleg erőt próbáló munkát.
Amúgy beszélgettünk közben, meg az után.A szombatot tervezgettük, és vártuk Julcsi visszajelzését érkezését illetően. Beszólogatások szüneteltetődtek, bíztam benne, hogy így is marad. Délután egy hatalmasat szunyáltam, majd újra csak kapálni mentünk. Végül a kert utolsó harmada maradt hátra. Ez pedig egy nyugis napnak volt mondható. :)
Nem úgy a péntek. Julcsi jelentkezését vártuk még mindig, amúgy pedig készülődtünk a másnapi jelentősebb eseményre, melyről szintén külön posztban emlékezek meg. Az előkészületek esetében pedig munkamegosztást gyakoroltunk Anyával a rókafarok nevű sütemény elkészítését követően. Én a hűsebb alsó szint rendbetételét vállaltam be. El is tevékenykedtem ott, bár kellett egy kis idő, míg tudtam folytatni a takarítást. Egy levelet kaptam a munkaügyi központ ajkai kirendeltségétől, melyben 8 napon megjelenésre szólítottak fel, ha nem akarom magam töröltetni a nyilvántartásból. A stílus bosszantott fel igazán, meg az, hogy nem tudtam, mitévő legyek. Az egész formaság ugyanis, pénzt nem kapok, állást se ajánljanak (bezzeg ajánlott küldeményekre telik!)...végül későbbre halasztottam a döntést. Off topic így is keletkezett, amiért lassan haladok, majd amiétt következett letolás, mert apu összetackondírozta a frissen felmosott padlózatot. Korrigálásért megint csesztetést kaptam. Mondjuk akkor már készülni is kellett a vásárláshoz. Az legalább mókásra sikerült, folyton ismerősökbe is botlottunk.
A hazautazás se volt semmi, Anya nem tudott nekem kedvezményes jegyet venni, Isti megtagadta tőle. :) Ellenben én kérhettem. Majd helyet is Tillcsitől, ugyanis Kedvesem is ezt a járatot választotta érkeztetőnek. Aranyos volt, hogy meg akart szabadítani a csomagoktól. Kicsit nekem volt lelkiismeret-furdalásom, amiért nem figyeltem Rá kellőképpen a leszállásnál (Isti elég hülyén állt be a megálló és a padka közé), de ebből is tanultam! Hazaérve aztán beszélgettünk. Míg én a júniusi faluújságot kerestem, addig Tillcsi édesen bólogatott apu históriás énekére, amelynek legfőbb jellemzője az, hogy se eleje, se vége, és csak mondja, mondja, mondja...Az újságot végül nem leltem meg persze.
Uzsi (túrókrém, mely mindig az 1. randevút juttatja eszembe) után aztán pihentünk kicsit. Kellett is az, mert megint fura remegés kezdődött nálam. Eltartott egy ideig, míg rendbejövök. Ám hamar nagyszerű hangulat kerekedett (Tillcsi nagy mókamester), melynek során ismereteim is sikerült bővíteni bizonyos ferengik terén. Na, alighanem ezek említésekor kellett volna csendben maradnom, és nem rákérdezni, hogy "azok meg miféle állatok?" :) Nem azok ugyanis, még véletlenül se, úgyhogy ezúton is bocsánat tőlük is tudatlanságomért, Tillcsinek pedig köszönet a részletes fajbemutatásért. :)
Már vacsoraidő is lett, készíthettem a megállapodás szerinti melegszendvicseket és a tojást. Nagy-nagy örömömre szolgált ezen ténykedés. És igyekeztem optimális körülményeket teremteni a nyugodalmas étkezéshez, ám apu lelőhetetlennek bizonyult, csak mondta a süketelést. :S Tillcsi rá is kontrázott néhol, nehogy már elhihessem, hogy a csendes falatozás a legjobb. :D
Vacsit követően képeket nézegettünk, és szüntettem meg Tillcsinél a duplikációt. 8 körül vált egyértelmű az is (egy telefonhívást követően), hogy Julcsi jön másnap. :) Este pedig újra csak sorozatot lestünk és beszélgettünk is egy jóízűt újra. S ezúttal annyira nem is csúsztunk meg az elalvással. Hamarosan ránk is köszöntött a szombat, melyről külön szólok.
Összességében érdekes egy hetet tudhatok a hátam mögött, kicsit sok volt a családi csesztetés. Megint úgy éreztem, hogy ebből csak a munkába állással lehetne véget vetni, ami meg még odébb van, hiszen pályázati lehetőségem sincs. Ez pedig megint elszomorított. Köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, és próbált segíteni. Most zárom posztom, hogy a negatív sorok után valami vidámabbról szólhassak! :) Szóval ágyő, én most balra el, de folytatás következék! ;) Addig is a ferengik legyenek veletek meg az erő!

diplomaátadót követő utóhatások(k)

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Újabb heti beszámoló következik, ám ezt rendhagyó módon a szombattól indítanám. Nagy nap volt az, a második diplomaosztó ceremónia fantasztikus élményt. A pezsgős koccintást követően Zoli és Marcsi elhagyta köreink, így csak szűkebb családi körben vacsoráztunk. Majd Tillcsivel kivonultunk a hintaágyba pihenési célzattal. Akkor már kellemes volt az idő is a hintában ringatózáshoz. Titkos célja is adódott az udvaron tartózkodásnak, hogy kifigyelhessük a szomszéd őzikéjét (szerintem szarvasát), és meg is tudjuk simogatni a vadat. Dodinak és Julcsinak ez lehetett a szándéka, az ifjak csatlakoztak hozzánk. Kicsit beszélgettünk, aztán befelé iramodtak Dodiék pachátas módozatban. Ekkor történt, hogy Julcsi lábáról leesett a papucs, amit Kedvesem bámulatosan gyors mozdulattal megragadott, és licitet indított rá, hogy ne hajítsa át a szomszédba. Julcsi Dodit ösztökélte a visszaszerzésre, ábrázata pánikot tükrözött. Mi jól szórakoztunk ezen is. Végül persze a lábbeli visszakerült tulajdonosnőjéhez, ifjak takarodót is fújtak maguknak. Tillcsivel még kicsit ejtőztünk, majd felfedezőkörútra indultunk, ugyanis zajokat hallottunk. Egyből az őzre asszociáltunk, s ezen állatot a kerítés melletti kalitkájában meg is leltük, szegényke nagyon szabadulni akart, ezért rugdosott. Majd mivel már támadtak a szúnyogok, így mi is visszatértünk a lakásba, ahol aztán készülődtünk az esti rituális tevékenységekhez megbolygatva Dodiékat is azért, akik tévéztek akkortájt már. Kicsit megriadtam, amikor Tillcsivel cukormérésre is sort kerítettünk, és eléggé alacsonyka értéket mutatott. Azonnal bele is diktáltam egy süteményt. :) Mivel eseménydús volt a nap, és valamelyest megnyugodtunk, hamar el is szenderültünk.
Vasárnap délelőtt Kedvesem hazament, ekkor Zolinak adódhattak problémái a mamának szánt küldemények miatt. Amúgy meg 10 pontos megfordulást mutatott be a személygépjárművel. :) Vélhetően megoldotta az előbb említett harci feladatot is. Búcsúzáskor invitált meg minket Dodiékkal Polányba. :) Az ifjúság (mivel későn ébredezett) lemaradt minderről, mint ahogy Julcsi is az arcsimiről. Jó ebéd után képvadászatot indítottam, meg harcot Dodi gépével, amelynél épphogy egy képet leszedtem pendrive-ra a korábban megmutatottakból, már hibernálta is magát a rendszer. Kicsit bosszússá is váltam emiatt, mert én fotómániás vagyok. :)
Majd egy e-mail megírását követően pihizésbe kezdtem volna lábfelpolcolás okán is, ha Eszter unokatesómék nem jelentik be érkezésüket. Így őket vártuk leginkább. 4 után meg is szaladtak, Eszter nagyon szeretett volna ismerkedni Julcsival, noszogatta is, hogy szólaljon meg mindenféle szégyenlősködés nélkül, ám ez elmaradt. A hangulat azért remek volt, Tamással felváltva hecceltük egymást. Hamar felszínre kerültek a kellemes szilveszteri élmények is ennek során. Tillcsi hiányzott csak a csapatból. Eléggé jól belecsücsültek a ragasztós székjeinkbe, hazatértük előtt azért csak-csak el tudtam büszkélkedni a meseszép diplomaosztós és születésnapi ajándékaimmal. Végül ők is meghívtak magukhoz. :)
Az est hátralévő része elkülönülős jelleget öltött, ki-ki a maga kis vackába vonult vissza. Majd vacsoránál is csak én szórakoztattam Dodit és Julcsit, ez kicsit furcsa is volt. De legalább beszélgettünk. Na, abban egész jó vagyok, folytattam is msn-en, bár az leginkább élménytaglalás volt a diplomaátadóval kapcsolatban.
Hétfő álmos lassúsággal kezdődött. A korábbi tervem, hogy korán rendezem le az esküvői ruhakölcsönzőt, módosítottam meleg ide vagy oda. A kesztyűt kellett visszavinnem, mint tudjátok. :) A délelőtt nagyjából a képszerző akcióval telt el, Dodi gépéről művészet volt letöltögetni a fotókat a rendszer T2 tempója miatt. Bele is feledkeztem ebbe a tevékenységbe, Anya volt kicsit mérges amiatt is, hogy megint rohamban készülök Ajkára.
A központba történő séta során már jól kiizzadtunk. Ilyen még nem is történt soha, hogy szótlanul ballagtunk Anyával. Ajkáig azért néhány szót váltottunk. :)
A ruhakölcsönzőt gyorsan lerendeztem, a hölgyikének szimpatikus lehetettem, érdeklődött az esemény (diplomaosztó) lebonyolításáról. És sugárzó arccal tudtam beszámolni, hogy csodálatos volt, bár azért az elsőből átvettem volna néhány elemet. Kicsit a ceremónia a lezáratlanság érzését keltette bennem. Na igen, van viszonyítási alapom. :D Azért a második is különleges alkalomnak számított.
Elég hamar végeztem, 11.40-essel jöttem is haza. Jó társaságom is akadt, Ricsi, aki elmesélte Nunciussal való találkozását, külön kiemelve, hogy egy jelenség, és mennyire megtisztelve érzi magát, hogy egy X-faktoros sztár szóba állt vele, bár nem nagyon akart. :D Az élőben még viccesebb lehetett, hogy állásinterjún járt-e. :D
Hazasétáltam, nagyon örültem, hogy egyben sikerült megérkezni. Majd kis pihenés után állásportálokat nézegettem, és a már említett képeket szerkesztgettem, ami méretbeli csökkentést jelentett. Elég sok van, így ez el is tartott jó ideig. Közben hívott a Dodi, hogy mit tegyenek. :D Julcsi akart Polányba látogatni, az öcskös meg nem. Hát annyit tudtam javasolni, hogy jelentkezzen akkor be Eszternél. Fél 4-re értek meg, a látogatás tehát elmaradt. Dodi édes volt, ahogy terített, szerencsére az ebédet is tudtam szervírozni.
Aztán pihit rendelt mindenki magának. Ennek első része azt jelentette, hogy engem nyaggattak: mit csináltam, mit fogok csinálni, Tillcsivel mi van, s hogy miért nem töltjük együtt a hetet? Julcsi felelevenítette a januári itt töltött hétvégét is és bizonyos megjelenésdicsőítő bókokat. :D
Miután elvonultak, a képeket töltöttem fel iwiw-re egy külön albumba, és gyönyörködtem bennük. :D Uzsonna után kertet vizslattunk és beszélgettünk, meg persze hintáztunk. Dodiék pedig biciklizni mentek.
Fél 9 körül tértek haza megint az öcskösék, akik a szúnyogok miatt elég hamar behúztak a hintából, mondjuk vacsi idő is volt már. Az ételkészítésnél megfigyelhető volt, hogy Dodi és Julcsi milyen jól tudnak együttműködni a konyhában. :) A Barátok köztöt együttesen néztük meg, majd én a romeltakarító szerepét vettem fel, és aludni tértem.
A következő napokban aztán a pihenés vált meghatározóvá. Talán erre a nagy meleg is rájátszott. Persze az is igaz, hogy minél többet aludtam, annál többet akartam, és annál fáradtabb lettem. :) Kedvesemmel ezen a héten sokat telefonoltunk, mivel mamájánál leledzett. Kimozdulási lustaságom valahol kompenzáltam a napi e-mail-ekkel, így hétvégén Tillcsinek jócskán volt mit olvasni (gyakorlatilag mindent leírtam, ami nem épp telefontéma, illetve ami a beszélgetésekből kimaradozott). Off-topic-ok azért meg is nyíladoztak mindkét oldalon, náluk talán erőteljesebben. De nem értem, miért két ember egymással való viszonyába, beszédstílusába miért kell beleszólni?!
Itthon is borús lett a hangulat, miután Dodi és Anya összevesztek az öcskös veszprémi útja miatt. Milyen jó, hogy mindkettő nekem panaszkodott! :) Bár én azért lelkesedtem is, örvendeztem a képeknek, mert a Zoli által készítettek is a birtokomba jutottak. :) Persze kár, hogy nem volt nagyon kinek örömködni. De sírni se, merthogy kiderült, hogy a bankos állást se én nyertem el (mondjuk sejtettem a végkimenetelt és azt is valószínűsítettem, hogy előre megvolt a poszt betöltője). Az ilyen esetek akkor is elkeserítenek, ám igyekeztem elrejteni a zúgolódást.
Pénteken aztán újabb hófordulóhoz érkeztünk Tillcsivel, immáron a hetedikhez. :) S ezt meg kellett koronázni egy randevúval a megszokott értékelés mellett. És ha már Polány, akkor leügyeztem egy találkozót Eszterékkel is, akik már régóta nyaggattak a páros látogatással. Még a buszmegállóban hívott Kedvesem, hogy lesz egy megbízatásom: egy csomag begyűjtése. Azt el is felejtettem kérdezni, hogy miféle szerzetet várjak azzal. Hát meglepett, nem is kicsit! Tillcsi ugyanis a polányi fő téren várakozott rám, Ő jelentette a csomagot. Abban is biztos vagyok, hogy ha rákérdezek a pakkot szállítóra (mint ahogy később meg is tettem volna), abból is kidumálja magát, méghozzá úgy, hogy nem gyanítok semmit. :D Egyszerűen tüneményes! Cili mamánál is remekül éreztem magam. Uzsonna után aztán átsétáltunk Eszterékhez, ahol szintén klassz volt minden (jegyzem meg, ezzel Teri nénje is választ kapott a "járunk-e még?" kérdésére). Nuncius jelenléte fokozhatta volna a hangulatot. Azért fantasztikus érzés, hogy Tillcsire így figyel mindenki, és hogy ennyire szeretik. Egyébként itt megmutathattam a diplomaátadós képeket is Keresztszüleimnek, s végül állatállományt is megszemlézhettem.
A vacsoraidő elérkezte parancsolt vissza mamához. Azért sikerült egy szép nagy kerülővel eljutunk oda, bár az andalgás is jólesett. Hát még a vacsora, a rántott cukkini meg patiszon, ezeket most kóstáltam meg először. Étkezés után Zoli felmásolta a gépére a diplomaosztós fotókat, ki is tárgyaltuk az eseményt. Majd hazafuvaroztak, ami azért is volt jó, mert így még több időt töltöttünk együtt Tillcsivel. Legszívesebben itt is fogtam volna megint! Az Anya offolásokat ekkor sem úsztam meg, bár néhol igaza volt (főleg a gidrek-gödröknél). De mindent egybevetre soha rosszabb hófordulót! :) Egyébként a figura-gyűjteményem is bővült egy hercegnővel, amely épp Hófehérke. A Tillcsitől kapott holmik jelezném, eszmei felbecsülhetetlen értékkel bírnak. :)
Este aztán megint helycserés támadásra került sor, mint ahogy egész héten hon- és ágyfoglaló bajnokságot játszottunk. Az alsó szintre vackoltunk be Anyával, ahol nem uralkodott akkora hőség, továbbá szúnyogok se zavarták álmunkat.
Hétvége megint a pihenésről szólt. Vasárnap Dodi is hazatért, a vita szerencsére nem teljesedett ki újra. Bár azért én kifejtettem nemtetszésem leginkább diplomaátadós viselkedésükkel kapcsolatban. Újra fellelkesültem, amikor megpillantottam az öregdiák portálon az újabb képeket, rendkívül jól sikerültek. Kicsit nehezen, de rájöttem, hogy lehet azokból rendelni is. A délután során aztán az öcskös is megbékélt velem, rendeztük sorainkat. Nem úgy Tillcsiék, Kedvesemet igyekeztem megnyugtatni, bár ez eléggé nehéznek mutatkozott. Akkor még nem sejtettem, hogy egy jó ideig még nagyobb szükségünk lesz egymásra, mint valaha. S hogy ez mit is jelent, azt a későbbiekben kifejtem.
Most zárom is soraim, hogy egy újabb heti hogyvoltot kanyaríthassak. Szóval folytatás következik hasonló részletezettséggel, hogy legyen min csámcsognom pár év múlva. :)

életem egyik újabb jelentős eseménye - diplomaátadó cemónia 2010

"MÉG MEG SEM SZÜLETSZ, AZ ÉLET SEMMI, DE A TE DOLGOD, HOGY ÉRTELMET ADJ NEKI! ÉS AZ ÉRTÉK SEMMI MÁS, MINT AZ ÉRTELEM, MELYET TE VÁLASZTOTTÁL! "

***

Üdvözlet a kíváncsiskodóknak!

Most akkor következzék a beígért tudósítás a második diplomaátadó ceremóniáról! A heti készülődésről már olvashattatok itt, ezekből a napokból igazán a keddet és a pénteket emelném ki, az izgalom ekkor tetőzött.
S elérkezett a nagy nap, 2010. július 10-e, szombat. Reggel korán ébredtem, bár az éjszaka eléggé nyugtalanra sikeredett, szárnyaló gondolataim meg kellett fékezni, ami nem ment egyszerűen. Így pár óra alvással kellett beérnem, ám ehhez képest üdén ugrottam ki az ágyikóból negyed 7 után kicsivel. Legelőször is Anyától tudakoltam, hogy miben lehetek még segítségére, de eléggé feszültnek tűnt, és a válasz is elküldős jellegű volt. Így aztán a vendégfogadásra készültem leginkább amellett, hogy ellenőriztem, mindent becsomagoltam-e (okulva az előzményekből). Anya pedig ez idő alatt sütögette a fasírt ("többes számban: fák sírtak" - by Tillcsi) gombóckákat, hogy hazajövetelünkkor lehessen étkezni. Közben pedig el-eleresztett egy ius murmurandi-t ránk vonatkozóan, bár gondolom, csak ideges volt az esemény miatt, illetve Nála is dominált a maximalizmus. :D Na, de hogy ne tűnjön el a lelkesedésem a korholások miatt, így elillantam készülődni. Persze többszörösen fel is lettem erre szólítva Édes szülém által.
S nem is sokára hívott Kedvesem, hogy bizony-bizony elindultak otthonról. Így aztán kicsit gyorsítanom kellett a cihelődési metóduson. :D Dodi öcskös nagyjából a hívással egyidőben kelt fel, egyből öltözködhetett is, ami nem volt épp zökkenőmentes a feszült hangulat miatt. Végül háromnegyed 8-ra készen lett mindenki saccperkábéra. Miután kiegészítőkkel is felszerelkeztem, már nyithattam is az ajtót Tillcsiéknek, persze, mi mi mindig tárt kapukkal várjuk őket. :D
Meg is érkeztek még 8 előtt, le voltam nyűgözve, mennyire elegánsak. Sőt, Kedvesem az amúgy is fess megjelenést egy nyakkendővel fokozta. A lakásban aztán ajándékoztak nem kis ámulatomra. Nagyon tetszett a diplomás sityakban feszítő bagoly, ami mellé Marcsi egy gyönyörűséges Paul Sarte idézetet olvasott fel, melyet bejegyzésem mottójául is választottam. Illetőleg további kedves szavak is elhangzottak. Ezek együttesen nagyon megfogtak.
Amikor pedig Tillcsi elővett egy dobozkát, teljesen meghatódtam. Valahogy úgy éreztem, nagyon nem érdemlem én meg ezt az egészet! Küszködtem is a könnyekkel rendesen. A dobozka ékszert rejtett, szépséges fülbevalót, amelyet azonnal viselni is kezdtem nagy-nagy hálálkodás közepette.
Gondolataim aztán elterelődtek az előkóstolászokra, és a kínálgatásokra, ám senki se fogyasztott. Lehet, mindenki Anya lábbelipróbájára koncentrált. :D Negyed 9-hez közelítvén ellenőriztem még Kedvesem segítségével, hogy mindent elcsomagoltam-e., mindent rendben talált a közjegyzői minőségben eljáró Tillcsim. :D
A busz kicsit késett, bár annak én örültem is kicsit, lévén, hogy akkor a következő faluban nem volt mód a kiállásra. Kicsit megosztódott a társaság itt is (mint ahogy a felvezető beszélgetések során nálunk is), mi elöl foglaltunk helyet, míg a többiek hátul. Ám rendkívül hangulatosan telt az utazás, esküvős hangulatom fokozódott, kis lámpalázamat pedig Tillcsi és Dodi oldotta a pajzánabbnál pajzánabb megjegyzésekkel, miután az öcskös is előremászott.
Negyed 11 körül érkeztünk meg Győrbe, ahol kis tanácstalanság lett úrrá rajtunk a továbbiakat illetően, hiszen rengeteg idő állt rendelkezésünkre a délután 2 órási kezdésig. Lassan andalogtunk keresztül a sétálóutcán, akkor már éreztük, hogy borzasztó meleg lesz. Az egyetem területére érve Anya aztán előreloholt, és kérdés nélkül ment toronyiránt elvileg padot kutatva. Már majdnem Likócson kötött ki, amikor megkérdezett minket, hogy merre tovább. Ezen kis séta annak volt köszönhető, hogy 11-kor még nem volt nyitva az Új Hullám nevű étterem. Közben "az éhes vagyok" kórusmű azért felhangzott már, így kis ius murmurandit követően visszafordultunk "Likócsról", célba véve az éttermet. Ahol első és egyedüli vendégekként foglalhattunk helyet, és várhattuk a pincér kisasszonyt. Megvallom, kicsit aggódtam, hogy Kedvesem előrehozta az inzulint, ennek lehetséges hatásai miatt elsősorban. Dodit pedig sajnáltam, amiért egy somlóin kívül mást nem juttathatott bendőjébe, mivel úgy állapodtunk meg, hogy Julcsival együtt falatoznak majd ők, míg én lebonyolítom fotózkodási kötelezettségeimet.
Kisvártatva szervírozásra is került a rántott szelet illetve a paprikáscsirke nokedlivel, melyet jóízűen elfogyasztottunk. Szokás szerint rám kellett várni, ám a megfontolt étkezési metódosum jól is jött, annyival kevesebbet őgyelegtünk a hőségben. :D Fél 12-kor Dodi Julcsi elé sietett, én pedig szintidőnek ekkor már a fél 1-et jelöltem meg, hogy addigra végezzek az ebédeléssel. :D Ez teljesült is, át is vonultunk az egyetemre, ahol én átöltöztem. Majd ifjak értesítését követően talárbérlésbe fogtam, míg a család kinnt várakozott.
Meg is lepődtem, hogy a sorban ismerősökre bukkantam, illetve hogy az adminisztrációt Timi végezte. A talárt most is csodálatosnak találtam, bár a méretén variáltam valamelyest, tükör hiányában pedig egy host-tól kérdeztem, hogy milyen a ruhadarab rajtam. Magától az almanach-fényképezéstől többet vártam, bár lehet, PR-fogás volt az egész. Ugyanis semmiféle beállítás nem készült, csupán helyet kellett foglalnom, és már kattant is a masina. Innen távozóban aztán Kriszti nevű szaktársam penderült mellém, akiről sejtettem, hogy anyai örömök elé néz, menten gratuláltam is neki személyesen.
Majd begyűjtöttem családomat, és kezdetét vehette a fotózkodás. Ez a kis csalantusz azért szükségeltetett, mert félő volt, hogy a 16.40-es hazamenő járatot nem érjük el, ha utólag készülnek el ezek a képeket. S hát valljuk meg, kapóra jött, hogy van már egy diploma a birtokomban. :) Így mindenkivel pózoltam az Egyetemi Csarnok előtt, párosan, páratlanul, privát fotósaim (Zoli és Dodi) pedig rendületlen kattintgattak. :)
Majd fél kettő felé bevonultunk a Csarnokba, ahol javasoltam a nem lelátón történő helyfoglalást, okulva ez előző rossz tapasztalatokból. :) Persze a fényképezés itt is elmaradhatatlannak mutatkozott, főleg, mivel képmániás vagyok. :) Bár itt már csak Kedvesem, és Dodi voltak kaphatóak a pózolásra, s Julcsi meg a fotómasinázásra. Köszönet neki is ezért. Kicsit furán is hatott, amikor nem akart helyet foglalni a sorban a családi fotó kedvéért. Végül aztán csak-csak odacsücsült. :) Nem nagyon értettem, hogy ifjú titánunknak és titaninájának miért kellett elvonulnia épp a lelátóra, de hát biztos okkal történt. :) Majd rituális kézszorítás (házi áldás Ászéknál ellensúlyozandó Dodi "csak aztán ügyesen bukjál fel" kívánságát) és némi szőlőcukker magamba vételményezést követően elfoglaltam előre kijelölt helyem, melynek megtalálásában most is hostessek segítettek. Örömmel konstatálltam, hogy Kriszti szaktársam nem ül tőlem messze, rögtön beszélgetésbe is fogtunk, illetve eközben kis topán és ruhaigazítást is véghezvittem. Kaptuk az infót, hogy vonuljunk a Tanulmányi Osztály asztalához valami aláírás kedvéért, így odaballagtunk Krisztivel. Fantasztikus élményként hatott, hogy megrúgott a kisfia, amikor pocisimit tartottam (amire meg alapból ellenállhatatlan késztetést éreztem) ! :) Végül nekem aláírni nem kellett, bár Csilla néni (az ügyintéző hölgy) egyből megismert, ami hízelgő!
Amíg ott ültünk várva a kezdést, megfogalmazódott bennem újra a folytatás, vagyis egy új álom. Ez az előzőn is épp így esett, mindenképp akartam a kiegészítő egyetemi szakot. Most pedig szeretnék szert tenni doktori címre (saját jogon ám!), vagyis pontosítani kell, mindig is akartam. :D A jog anno annak idején nem volt véletlen. :D
Amikor az egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának vezetősége bevonult a fanfárra, elkezdett remegni a lábam és majdnem a mécses is eltörött. Itt éreztem az esemény jelentőségét újra, és ekkor kezdtem el felfogni ténylegesen is, hogy hamarosan megkapom a második oklevelemet. :)
A Himnusz eléneklését követően került sor a beszédekre, amelyek közül csupán a rektoréval voltam elégedett, a családi támogatásra tett utalásán el is érzékenyültem, és gondoltam egyből Anyára, illetve Kedvesemre is. Dékánunkról pedig nem tudtam eldönteni, milyen álomvilágot mutat be nekünk, nem igazán érzékeltem, hogy Győr annyira számít az egyetemen végzettekre (lásd elutasító pályázatok!). Itt sírógörcs is megkörnyékezett. A nagy családalapításra való felszólítás ütött negatív értelemben.
A beszédek idején fedeztem fel, hogy egyetemi konzulensem, Norbert ott ül kicsivel előttem, és az is egyértelművé vált, hogy elsőként fogjuk mi kezünkbe venni a diplomát. A szokásos zenei betétet követően átadták a Pro Auditorius kitüntetéseket (Dodi megnevezésben "aranycsavar-díj"), azon hallgatóknak, akik közösségi munkában jeleskedtek tanulmányaik mellett.
Majd eljött a mi időnk, azaz hogy felkerekedtünk, és vártuk a nagy pillanatot, mikor szólítanak színpadra. Az első osztóhoz képest kissé csalódást jelentett, hogy az úr/úrhölgy titulus nem biggyesztették oda a neveinkhez, bár a zene azért ismerős volt. A színpadra vezető 5 lépcsőfokot nehezen tettem meg, koncentrálva, de megállást jelző vonalat nem találtam ebben az emelkedett hangulatban. Meglepődtem, hogy gratuláció előtt a nyelvvizsgát kezdte röviden forszírozni a dékán. Színpadról lefelé pedig majdnem elvétettem a lépcsőt. Helyemet is nehezen találtam meg, annyira elvarázsolódtam. :) Ezt követően vártuk az esemény végét, meg azt, hogy képzeletbeli talársityakunkat a levegőbe dobhassuk. :)
Fél 4 előtt kicsivel mindenki megkapta a diplomáját, elénekeltük a Szózatot, a vezérkar kivonult. Ennél a jelenetnél megint a könnyekkel küzdöttem. Amúgy lezáratlannak éreztem a ceremóniát, csupán egy idézet került kivetítésre, a nagy tűzijáték elmaradt (merthogy az előzőn az jelentette a befejezést).
Elég hamar megtaláltam a talár-leadási helyszínt, ahol Anya már sort is állt nekem, kicsit sürgetett is, pedig időnk adódott a buszig. Timihez kerültem ismét, aki ekkor elhalmozott jókívánságokkal. Majd Julcsi átadta ajándékát, amin alaposan meglepődtem, de nagyon tetszett is a végtelenül egyszerű csokor, melyeket Raffaello bonbonkákkal erősítettek meg. :)
Kis logisztikai zűrzavar keletkezett, választott családomat kellett felkutatni a tömegben. Ezt Dodival magunkra is vállaltuk, miután a telefonok kikapcsolt állapotban leledztek. Hamar előkerültek Kedvesemék, Tillcsi egyből gratulált is újra. Marcsi átöltözését követően még pózoltunk kicsit, erre remek helyszínt javasolt Dodi. Zoli és Anya kicsit sietett ezzel, mert egyből megálltak egy nem jóképű bokornál. :D Kétségtelen, hogy az öcsikém a Széchenyi-szoborral elegáns hátteret gondolt ki.
Fényképezkedést követően lassan leballagtunk a pályaudvarra, miközben az értékelést is megejtettük. Ekkor került elő a doktor megnevezés is, ami egy álom lenne. Őszintén szólva azt rossz néven vettem, hogy az ifjak (Dodi és Julcsi) előrerohantak, széttörve ezzel a családi egységvonulást. S hogy kaland is legyen, egy óvatlan mozdulatot sikerült tennem, aminek hatására kibicsaklott a bokám. Szerencsére Kedvesem nem rántottam magammal, sőt, Tillcsi menekített meg a teljes elbukástól. Azért alakításom riadalmat keltett, kicsit vissza is kellett venni a tempóból a fájdalom miatt. A járatra még várni kellett, szerencsére jó társaságban repült az idő, a fél óra pikk-pakk eltelt. Az utazás is hangulatosnak minősíthető, Kedvesemmel elemeztük az egész ceremóniát. Ifjak viselkedése kicsit idegesített mondjuk a hazaút során, mint ahogy Zolit is.
Negyed 7 után nem sokkal érkeztük meg szerény hajlékunkba, ahol aztán kisebb fogadást tartottunk volna terv szerint. Végül ebből a pezsgős koccintás valósult meg, amiről Dodiék majdnem megint lemaradtak, ha nem vagyok résen, és nem hívom őket a társaságba. Lakodalmi hangulatom visszatért, mert csomagoltam a süteményekből Kedveseméknél, miután nem nagyon kóstolták meg a finomságokat, illetve mert készültünk. 7 óra körül aztán Marcsiék hazatértek, mi pedig vacsoráztunk, és értékeltünk tovább.
Összességében azt kell mondanom, hogy sok tekintetben alulmaradt a második ceremónia az elsőhöz viszonyítva, ám sok vonatkozoásban viszont felülműlta azt. Emlékezetes esemény marad, az biztos! Köszönet a résztvevőknek, és Anyának, aki nélkül tényleg nem jutotttam volna idáig. KÖSZÖNÖM MÉGEGYSZER IS A FELTÉTLEN TÁMOGATÁST S BIZALMAT! Az olvasóknak pedig a türelmet, hogy terjedelmes írásom végigkövették. Egy másik perspektíváért látogassatok el ide: http://powerfox120.blogspot.com/2010/07/diplomaoszto.html