Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Adós vagyok még július harmadik hetéről történő tudósítással.
Hétfő eléggé eseménytelennek bizonyult, pakolászgattam, és hallgattam Anya morgását, mert nem talált megfelelőnek semmit. A Tillcsivel való találkozó vitt színt a napba és mozdított ki a rosszkedvből, egyúttal sikerült egymást lelkesítenünk is a patakparti séta közben. Tőlük távozóban (mondanom se kell, hogy eléggé sietősen) figyelmes lettem bizonyos jelekre, melyek megerősítették a feszült hangulatot. Ekkor feltétlen támogatásomról biztosítottam Kedvesem, mert én igazi társa akarok lenni amúgy is! Későbbiekben aztán egymást biztattuk, mert bizony nálunk is elég jelentős offolás kezdődött. Ennek következményeként csökkentettem a gép előtt töltött időt, ezért is vagyok például a blogenccsel elmaradozva, s újabban ezért nincs fogadóóra se. Na igen, mindig hangoztattam, hogy nem kell anyós, van egy anyám, aki tud sárkánykodni is, persze az esetek többségében ártalmatlan. Ha viszont harap, akkor nagyon!
Kedden még érvényben voltak a megszorító intézkedések, meg amúgy is ténykednivaló akadt. Azért a diplomaátadós képeket meg tudtam rendelni az elmaradhatatlan állásvadászat mellett, majd nagy lendülettel álltam neki az ablakpuculásnak az alsó szinten, ment is szépen a dolog. A ténykedést Dodi laptopjának befigyelmezésével (futott a töredezettségmentesítő) és a vacsora előkészületekkel szakítottam meg, ami elég pepecs munkát jelentett. Majd befejeztem, amit szándékoztam, és elégedetten szemléltem az eredményt. Nem sokáig örvendhettem, mert készíthettem a vacsorát, hogy Dodi megérkeztére el is készüljön. Hát ez nem teljesült sajnos maradéktalanul, de nem egyedül az én hibámból. Főzőcske közben vettem észre, hogy bizony esik, később ez viharrá teljesedett ki dörgéssel és villámlással. Az estét egy jóízű Dodi csevegés zárta.
Szerdán aztán egész nap szinte a délutáni randira készültem, nagyon hiányzott Tillcsim, aki a biztos pontot jelenti életemben. Vártam a kimozdulást, amely egyébként szökést jelentett az off-topic-ok elől. Az ajkai út is mókásra sikeredett, erről ált. sulis osztálytársam, Zoli gondoskodott. Nagy mókamester, az tuti, engem meg változatlanul bír. :) 5 óra előtt érkeztem Tillcsiékhez, mert ezúttal nem a pályaudvaron találkoztunk, kis beszélgetést követően pedig sétálni indultunk, és kibattyogtunk a Csónakázótóhoz, amelyet egy végtelenül romantikus helynek tartok.
Mindketten feszültek voltunk, de legalább kibeszéltük a problémákat, és újra csak kölcsönös támogatásunkról biztosítottuk a másikunkat. Bár mindkettőnk helyzete tipikusan olyan, amit egyedül kellett megoldanunk, letisztáznunk. Az már más kérdés, hogy szerettünk volna segíteni. :) Mint ahogy például Ági és Anita is igyekezett volna tanácsolni valamit, ahogy mi is egymásnak Tillcsivel. A nagy nyugtatásban aztán nálam maradt a szőlőcukor, amit persze csak itthon vettem észre. Nagyon drukkoltam, hogy egyfelől ne legyen rá szükség, másfelől pedig emiatt se kapjon leszúrást Kedvesem. Elég volt, hogy én mindenért offolva lettem, még az esti netelésért is, pedig azzal nem zavartam szerintem senkit sem. Amúgy is, már kiskoromban is felcseréltem a nappalt az éjszakával. :D Anya viselkedését nem nagyon tudtam hova tenni, ha már azért is megmondta a magáét, amiért egy ismerős tegezésre kért. Bár ezúttal az volt a "problémája", hogy miért nem tettem meg azt előbb...Egyszerű: ha nem kapok engedélyt, marad a magázódás! Reggel aztán meglepett, hogy Dodi a védelmemre kell a napi időbeosztást illetően.
Off-topic-okat mellőzendő tervbe vettem egy kis kerti munkálatot. Persze előbb megvártam, míg Dodi eltávozik itthonról. Ez is mókásan hatott, ugyanis kapakeresés közben egy autóra lettünk figyelmesek a ház előtt. Rögtön szóltam is az öcskösnek, aki meg volt győződve, hogy nem őt várják, mert "nem csörgött a mobil". Persze kiderült, hogy nem vette észre. :D Miután elviharzott, kapálni indultam, s Anya is társult. 2 órát nyektettük magunkat, és szerintem egész jól haladtunk is a kukoricás gazmentesítésével. A végére patakokban folyt rólunk a víz, örültem, ha beértem a kertből, tényleg minden bajom volt, szédültem, hányingerrel küzdöttem. Anya még maradt kicsit, pedig felszólítottam, hogy hagyja abba. Nekem muszájból kellett bejönnöm, de nagyon aggódtam miatta, úgyhogy kis szusszanyás-hűsölés után visszamentem a földre. Akkor már hisztit is elő kellett adnom, hogy befejezze a most tényleg erőt próbáló munkát.
Amúgy beszélgettünk közben, meg az után.A szombatot tervezgettük, és vártuk Julcsi visszajelzését érkezését illetően. Beszólogatások szüneteltetődtek, bíztam benne, hogy így is marad. Délután egy hatalmasat szunyáltam, majd újra csak kapálni mentünk. Végül a kert utolsó harmada maradt hátra. Ez pedig egy nyugis napnak volt mondható. :)
Nem úgy a péntek. Julcsi jelentkezését vártuk még mindig, amúgy pedig készülődtünk a másnapi jelentősebb eseményre, melyről szintén külön posztban emlékezek meg. Az előkészületek esetében pedig munkamegosztást gyakoroltunk Anyával a rókafarok nevű sütemény elkészítését követően. Én a hűsebb alsó szint rendbetételét vállaltam be. El is tevékenykedtem ott, bár kellett egy kis idő, míg tudtam folytatni a takarítást. Egy levelet kaptam a munkaügyi központ ajkai kirendeltségétől, melyben 8 napon megjelenésre szólítottak fel, ha nem akarom magam töröltetni a nyilvántartásból. A stílus bosszantott fel igazán, meg az, hogy nem tudtam, mitévő legyek. Az egész formaság ugyanis, pénzt nem kapok, állást se ajánljanak (bezzeg ajánlott küldeményekre telik!)...végül későbbre halasztottam a döntést. Off topic így is keletkezett, amiért lassan haladok, majd amiétt következett letolás, mert apu összetackondírozta a frissen felmosott padlózatot. Korrigálásért megint csesztetést kaptam. Mondjuk akkor már készülni is kellett a vásárláshoz. Az legalább mókásra sikerült, folyton ismerősökbe is botlottunk.
A hazautazás se volt semmi, Anya nem tudott nekem kedvezményes jegyet venni, Isti megtagadta tőle. :) Ellenben én kérhettem. Majd helyet is Tillcsitől, ugyanis Kedvesem is ezt a járatot választotta érkeztetőnek. Aranyos volt, hogy meg akart szabadítani a csomagoktól. Kicsit nekem volt lelkiismeret-furdalásom, amiért nem figyeltem Rá kellőképpen a leszállásnál (Isti elég hülyén állt be a megálló és a padka közé), de ebből is tanultam! Hazaérve aztán beszélgettünk. Míg én a júniusi faluújságot kerestem, addig Tillcsi édesen bólogatott apu históriás énekére, amelynek legfőbb jellemzője az, hogy se eleje, se vége, és csak mondja, mondja, mondja...Az újságot végül nem leltem meg persze.
Uzsi (túrókrém, mely mindig az 1. randevút juttatja eszembe) után aztán pihentünk kicsit. Kellett is az, mert megint fura remegés kezdődött nálam. Eltartott egy ideig, míg rendbejövök. Ám hamar nagyszerű hangulat kerekedett (Tillcsi nagy mókamester), melynek során ismereteim is sikerült bővíteni bizonyos ferengik terén. Na, alighanem ezek említésekor kellett volna csendben maradnom, és nem rákérdezni, hogy "azok meg miféle állatok?" :) Nem azok ugyanis, még véletlenül se, úgyhogy ezúton is bocsánat tőlük is tudatlanságomért, Tillcsinek pedig köszönet a részletes fajbemutatásért. :)
Már vacsoraidő is lett, készíthettem a megállapodás szerinti melegszendvicseket és a tojást. Nagy-nagy örömömre szolgált ezen ténykedés. És igyekeztem optimális körülményeket teremteni a nyugodalmas étkezéshez, ám apu lelőhetetlennek bizonyult, csak mondta a süketelést. :S Tillcsi rá is kontrázott néhol, nehogy már elhihessem, hogy a csendes falatozás a legjobb. :D
Vacsit követően képeket nézegettünk, és szüntettem meg Tillcsinél a duplikációt. 8 körül vált egyértelmű az is (egy telefonhívást követően), hogy Julcsi jön másnap. :) Este pedig újra csak sorozatot lestünk és beszélgettünk is egy jóízűt újra. S ezúttal annyira nem is csúsztunk meg az elalvással. Hamarosan ránk is köszöntött a szombat, melyről külön szólok.
Összességében érdekes egy hetet tudhatok a hátam mögött, kicsit sok volt a családi csesztetés. Megint úgy éreztem, hogy ebből csak a munkába állással lehetne véget vetni, ami meg még odébb van, hiszen pályázati lehetőségem sincs. Ez pedig megint elszomorított. Köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, és próbált segíteni. Most zárom posztom, hogy a negatív sorok után valami vidámabbról szólhassak! :) Szóval ágyő, én most balra el, de folytatás következék! ;) Addig is a ferengik legyenek veletek meg az erő!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése