dupla ünnep - 25/50

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Folytatnám is ott, ahol előzőleg befejeztem, azaz a szombatnál. Két részre bontva osztom meg a kíváncsiskodókkal a történetet. Lássuk is az első szakaszt, melynek a bográcsmóka alcímet adnám!
Reggel korán zengedezett az ébresztő, jelezve az inzulin- s egyben reggeli időt is megzavarva békés nyáladzásom. De hát ki kellett ugrándozni az ágyból frissen és fiatalosan. :D Kiérve a konyhába éreztem az ínycsiklandó illatokat, Anya ugyanis már elkészítette a frissensülteket. És ha már kitébláboltam, akkor elsőként gratulált is a negyedévszázados léthez. Ekkor pislantottam meg a nyugati horizonton tündöklő szivárványt. Ezen égi jelenség legutóbb a márciusi gazdász összejövetel előtt volt megfigyelhető arrafelé, és az rendkívül jól sikeredett. Előrevetítette tehát most is, hogy pompás és emlékezetes napnak nézünk elébe.
Miután Kedvesem elfogyasztotta jóízűen a pulykafalatkákat, megint a visszapihenés mellett döntöttünk. Sajnos az elsőnek köszöntő pozíciójáról lemaradt Tillcsi, ám ajándékolók között mégiscsak megelőzhetetlen lett (már korábban gyönyörűséges fülbevalót kaptam Tőle). Azért meglepetést most is tartogatott, afeletti lelkendezésem viszont megzavarta Anya, aki búcsúpuszit óhajtott Tillcsitől, miután Julcsi elé kellett mennie Gyepesre, kis vásárlást is beiktatva Ajkán. Előző este ezt logisztikáztuk ki, hogy milyen járatot lenne érdemes választania, köszönet a segítségért Kedvesemnek.
Szóval Anya elrontotta az örömöm, Tillcsi pedig mindent elkövetett, hogy jobb kedvre derítsen. Siker koronázta végül ezen törekvését, így tízóraira két Raffaello-t is vittem Neki kedvenc sütije mellé. Igen, igen, édesen bűnbe estünk, de ami jó, annak ne álljunk ellent. :P Tillcsi aztán noszogatni is kezdett, hogy menjünk főzőcskézni. Így hát újra csak célbavettük a konyhát. Rántott sajtot vettem fel az étlapra rizskörettel, gondolva a későbbi, kiadósabb lakmározást jelentő bográcsolásra is. Dodi is csatlakozott hozzánk, természetesen köszöntőjét követően jött a rituális egymás szekírozás. :) Önzőségem miatt kihagytam Tillcsit újra a főzésből, pedig többszörösen felvetette segítő szándékát.
Majd fél 11 tájékában betoppant Julcsi Anyával. Dodinál nagy volt az öröm. A szokásos üdvözlő köröket ki is használta Kedvesem arra, hogy megdöbbentse a jelenlévőket, Tillcsi ugyanis megdicsérte a lány öltözékét, és le is írta a viseletet részletesen. :D Hiába, a jóllátó szemüvegét tette fel. :D:D:D Majd az ifjú pár elvonult, mi pedig értékeltünk és készültünk tovább az ebédhez.
Kisvártatva kiegészült csapatunk, és míg én a rántott sajtot sütöttem, addig ifjak a grillhúst pácolták. Közben telefonoltunk is Tillcsivel, Zolit emlékeztetni kellett arra, hogy a fényképezőgépét ne felejtse odahaza! Majd kis telefonállítgatást követően újra csak sütögetésbe fogtunk. Fél 1-re készen is lett az étek, melyet flancmentesen akartam elfogyasztani, ám mégis úgy sikerült. Annak azért kimondottan örültem, hogy a tárkonyos (figyelem, nem mákonyos!) rizs nagy sikert aratott. És az is tetszett, hogy Julcsi és Tillcsi tudtak beszélgetni.
Majd jó ebéd után következett a Forma-1 hockeimheim-i dőmérő edzés megtekintése. Olyan még nem volt, hogy közösen tettük volna ezt Tillcsivel. Hát azt hiszem, megemlegetjük még ezt, mókultunk épp eleget. Majd a közvetítés vége felé társultak hozzánk Dodiék, és Julcsi tett néhány érdekes megjegyzést Tillcsi megjelenésével kapcsolatosan, amik azért annyira nem tetszettek (később Ügyészkém reagált is, de ne siessünk előre).
A közjátékot követően ajándékcsomagolási feladattal lettem megbízva. Julcsi kedves volt, mert szeretett volna mentesíteni a feladat alól, ám hárítottam. Először is elő kellett iperítenem a csomagolóanyagot, így aztán nagy kajtatásba fogtam. Volt egy sanda gyanúm, hogy a tekercs a nagyszobában leledzik, ahová viszont az ifjak miatt nem mertem belépni. Végül helycserés támadás történt, és Tillcsi irányításával kivadásztam a szekrény mögül a kérdéses papiruszt nem kis akadálypályát előidézve ezzel, ám az elbotolás elmaradt szerencsére ekkor. A zsákmány felett pedig örömködhettem. Julcsi addig-addig nyüstölt, míg átpasszoltam a további műveleteket neki. Tillcsi közreműködésével aztán gyönyörűen el is készült a csomagolás.
Közben a férfiszakasz (Apu és Dodi) odakinnt sürgölődtek, az asztalt helyezték el a hintaágyhoz, illetve a bográcsolás előkészületeit végezték el. Mivel a korábbi hőség mérséklődött jelentősen, így át kell öltöznünk. Ezt követően léptünk a tettek mezejére. S mivel a fűszereket elfelejtették odakészíteni, így vissza kellett jönnöm magára hagyva Kedvesem. Meg is lepődtem, hogy mire visszatértem, már a hintaágyban figyelte az eseményeket. Szemlélődésének megszakításáról én gondoskodtam, majd egy idő után be kellett jönnünk onnan, mert féltettem Kedvesem, hogy megfázik. Dodi pedig rendelkezésünkre bocsátotta szekrényét, és hozta oda a ruhadarabokat Tillcsi pedig - bár külön kiemelte, mennyire utál próbálni - sorra bele is bújt a nadrágokba. :D Egy farmerről hittem azt, hogy megfelelő lesz, ám ez minősítődött kényelmes viseletnek. Így aztán abban maradtunk, hogy térdnaciját veszi vissza a Jó Ügyészkém.
Aztán új helyet találtunk magunknak, no nem a két tűz között, a gulyásos kondér közelében telepedtünk le Ugyanis házi főzőverseny is bonyolódott, Apu a körömpörköltet készítette, Anya és mi a már említett gulyást, míg az ifjak a grillt próbálták beüzemelni (ami megint csak vicces volt, hogy fújtatóként a kompresszort is igénybe vették). A tűz körül aztán egymást hecceltük megint Anyával kiegészülve, aki Tillcsi ölébe is befészkelte magát.
Remek hangulatú családi fotózás bontakozott ki időközben. Épp egy közös fotó készült rólunk Tillcsivel, amikor is megérkeztek Zoliék. Rögtön üdvözöltük is őket, én pedig fogadtam a köszöntéseket. Majd kis családi értekezlet bontakozott ki, Apu pedig ezt lesifotón örökítette meg (balra láthatjátok is).
Innentől következhet a második egység elbeszélésemben, mondhatni a főrész. :) Hirtelen megjelent ugyanis Anya, közrefogott minket Marcsival, és magával húzott a lakásba. A férfi szakasz követett minket. Odabenn aztán ámultunk, mert csodálatosan meg volt terítve, és az asztalon a torták mellett két gyönyörűséges csokor is díszelgett. A pezsgőspoharak is hamar előkerültek és a nemes nedű is.
Koccintás és köszöntésfogadás, valamint az elmaradhatatlan pózolást követően elfújtuk a gyertyákat, majd felvágtuk a tortákat. Utóbbi ténykedés mindig különleges számomra, de most az egész ünneplés az volt. Dodi és Julcsi aranyosan ügyködtek, nagy-nagy pirospontot szerezve ezzel.
Aztán helyet foglaltunk kinnt, és beszélgettünk. Közben-közben pedig odapislantottam a bográcsban rotyogó étkekre is.. A többiek addig az alsó szinten sürgölődtek, illetve szolgáltatták a mulatós zenét, amelyre azonban senki se volt fogékony, és a tánc elmaradt ezúttal.
Fél 8-ra el is készültek az étkek. Kicsit féltettem Kedvesem, aki előbb az uzsonnát tolta el, majd a vacsorát is az inzulinnal egyetemben, de nem volt gond ebből. Jóízűen elfogyasztottuk a vacsorát, szinte mindent végigkóstálva. A legnagyobb sikert az ifjak grillhúsa és tésztasalátája aratta, mely csak félig készült a grillen, serpenyőben folytatták a konyhában, miután a grillt nem sikerült folytonos működésre késztetni.
A vacsit megszakítva nekem több feladatom is adódott: rá kellett pislantanom a még főzésben lévő körömpörköltre, illetve elő kellett keresnem a tortadobozt. Így sutyiban sikerült megízlelnem csak a már említett grillételt. Mire visszatértem a társasághoz, az már el is fogyott. Julcsi hirdette, hogy még van idefönnt, ezt viszont cáfolnom kellett.
Rendkívül jó hangulatú beszélgetés alakult ki, sokat kacagtunk az ősök már-már alpári megjegyzésein. Ami különösen tetszett, hogy mindenki belekapcsolódott a csevegésbe. :) Két részre is szakadt az asztaltársaság, miután ifjak játékba kezdtek elvonulásukból visszatérve. Tillcsi szandálját szerették volna megkaparintani (a délután során Julcsi már elvitte egyszer a papucsot, ám azzal igazi célt nem ért el, megtaláltuk ugyanis. Vélhetően ez és a későbbi játék revansból történt a diplomaosztós papucs majdnem szomszédba áthajítós eset miatt), ebbe az asztal alatti mókulásba kapcsolódtam be én is. Julcsi kicsit ki is melegedett, lazított is blúzán. Ennek során hecceltem is őket Tillcsivel, hogy ne bámulják már egymást. :D A lábbelivadászó játék végül a mi győzelmünkkel ért véget, két ifjú pacskerja kötött ki Jó Ügyészemnél, de ezúttal visszaszolgáltatódtak licit nélkül. Mint ahogy Julcsi teknősös nyaklánca is, melynek vizsgálata jelentette a felismerős játékot. Azért meg kell mondjam, Tillcsi itt is megdöbbentette az egybegyűlteket (így engem is) a színfelismeréssel.
Julcsi rémült meg kicsit Zoli mondása miatt, hogy bizony a nyakláncot nem látja egy ideig. :) Nyomban vissza is kérte. Mint ahogy félve adta oda a közben általuk lesegetett "csigás" könyvet is. Ezt mi is átlapozgattuk, és bölcsességeket olvastam fel Tillcsinek nagy-nagy derültséget kiváltva. És a délutáni viszontválasz sem maradt el, Kedvesem ugyanis elkérte Julcsi fodrászának elérhetőségét. :D
Közben meg-megmutattam a mellékhelyiséget is a fiúknak az alsó szinten, lányos zavaromban nem találtam meg a villanykapcsolót sem, csak hosszas faltapperolászás után. :D Meglepett, hogy egy ilyen kitérő után az ifjak körtáncot kezdeményeztek, az előtérben ami óriás összeölelkezéssel ért véget, és amit Zoli nem is tudott hova tenni. :D
Fél 11 felé zárult a móka, amelynek utolsó közös jelenetét a nagy ölelésesdi adta. Aztán pakoltam Kedveseméknek, hiszen a torta Marcsié volt, illetve úgy gondoltam, hogy másnapi ebédjük is legyen meg akkor már a gulyással. :D Majd Tillcsi holmijait segítettem összeszedni (bár nem szívesen tettem ezt, őszintén szólva nem bántam volna most sem, ha még marad). A lépcsőn aztán sikerült majdnem lebucskáznom, miután az eső miatt csúszóssá váltak a fokok. Szerencsére Tillcsi ismét megmenekített az eséstől, onnantól be is húzódtam mögé, nehogy mégis magammal rántsam. Lassan búcsút vett egymástól a két család, ennek során Dodiék bezsebeltek még néhány dicsérő szót abszolút megérdemelten!
Választott családom távozását követően még nassoltunk egy kicsit, illetve értékelésre is sor került. Majd az asztal nagyjábóli leszedését követően mindenki visszavonult nagy-nagy vidámságban. Én még egy darabig foglalatoskodtam a köszöntők lereagálásával, jólesett, hogy olyanok is gondoltak rám, akikről nem is feltételeztem volna. De ennek ellentettje is igaz, akiktől vártam, azok elfeledkeztek rólam, ami bizony bántott/bánt is. :S Ez volt a nap egyetlen negatív felhangja, összességében viszont feledhetlenné tette a család a 25. születésnapomat, illetve Marcsinak az 50.-et. Köszönet mégegyszer is minden közreműködőnek!!! Végezetül zárja posztomat néhány kép az eseményről, melyek visszatükrözik az emelkedett légkört!