februári első

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Amennyire pompázatos volt az előző hét, annyira eseménytelen az azt követő.
Hétfőn romeltakarítás zajlott, és a pihenésé volt a főszerep. Este pedig az adóhatóság portálján kutatkodtam pár fontos programocska és letölthető nyomtatvány után, készülve a másnapi nagy munkára. Persze nem én lennék, ha minden ment volna simán és könnyedén. :D Amikor megtaláltam a 2009-es esztendőre vonatkozó papiruszokat, akkor az Abev nevű program makacsolta meg magát, és nem óhajtotta kezelni azt, felléptek bizonyos kompatibilitási problémák. Tölthettem lefelé a legújabb verziót a nyomtatványtöltőből.
Kedden szakmai feladatokat oldottam meg, elkezdtem adóbevallásokat töltögetni. Délutánra szerettem volna Anya kezébe juttatni a kész, postára adható formát. Időközben egy kedves ismerősöm is bejelentette igényét a kitöltésre vonatkozóan, egyúttal tanácsot is kért a szükséges dokumentumok beszerzési helyét illetően.
Na igen, ezzel fejtörést is adott, mert a külföldi munkavállalás esetén teendőkkel nem vagyok tisztában. De szeretjük a kihívásokat. Leginkább megoldani. :) Anya bevallási pakettja készre is munkálódott, örültem a visszaigényelhető pénzösszegnek. Mondjuk minden ilyen esetben örvendezem, mintha rámszakadna a Nemzeti Bank. :) És eleve úgy is szeretném megcsinálgatni az összes rámbízottat, hogy
Szerdán aztán adóügyelés előtt randi iktatódott be, mely mindjárt egy ebédet is magában foglalt. Most aztán tagadjam le, hogy nem azért mentem...:D Szóval az úgy volt, hogy...előző este megtudtam a nem túl kedvező hírt, hogy Tillusnak fogorvoshoz kell mennie. Szerettem volna elkísérni, noha rettegek a fogdokitól is. De próbáltam túllendülni az iménti fóbiámon. Végül el is mentem Vele, meg nem is. Kicsit lelket vertem belé, vagyis azt szándékoztam mímelni így előzőleg. Nagyon jókat derültünk addig is.
Továbbá éppen ott-tartózkodásom alatt érkezett meg egy csomagocska, amely a legújabb kindersorozatot, a Hupikék törpicsekeket tartalmazta. És hát mit ne mondjak, ismét kicsit közelebb kerültem Marika (nénihez) is. Azt hiszem, ilyen finom rakott burgonyát még nem faltam. Az doktornőhöz indulás előtt pedig nyomatékosan kérve lettem a tegező forma használatára kétfrontról is. :D Így innentől fogva Marcsi Tillus anyukáját jelenti.
Mivel torkom kapart, és adóügyi foglalatosságaim irányzékolódtak elő délutánra, így privát doktorkám javallatára inkább hazatértem. Délután-este aztán volt is mindenféle problémám, így mással végül nem is foglalkoztam, mint a pihenéssel-teázással. Ez a megfázós állapot csütörtökre fokozódott, minden tünet halmozottan előjött. Anya ekkor szabadnapját töltötte, és gondomat viselte, nagyon nem lehetett ágyikóból felkelegetnem.
Persze a tilalmat néhány roppant fontos ügyészi fogalmazvány erejéig megszegtem. Délután meg még jobban, mert Anyát behívták dolgozóba. Azért az alvás kifejezetten jót tett.
Péntekre viszont javulást kellett valahogy elérnem, ami többé-kevésbé sikeredett is. Délelőtt pályázatot gyártottam ismét csak próbálkozom a stratégiai tervezői pozíció elnyerésével. Köszönöm a lektori segítséget Ügyészkémnek! Meg a délutánt is.
Na, az is viccesen indult, ugyanis flesshettem az összes beérkező veszprémi járatot. Ezen nagy leselkedést szakította meg Tillusom telefonhívása, amelynél első pillanatban kétségbe is estem rendesen. Arra gyanítottam, hogy bizony benéztem a buszt, és már réges-régen megérkezett Ajkára, és vár. Hát igen, én mindig a legrosszabbra gondolok azon nyomban! :) A kicsiny késlekedést jelezte előre, ami úgy 10 minutumot tett ki.
Aztán lebonyolítottunk egy postai ügyintézést, nevezetesen a pályázatfeladást, mely ellátódott Attila atya áldásával is. :) Ajkai főposta újításaként sorszámot is kellett húznunk. Ekkor kicsit megijedtem, mivel letámadt minket ott egy rámenősnek tűnő nőszemély, akit én képeslapárusnak véltem. Azok aztán bárhol meg tudnak jelenni! Morogtam is egy sort magamban, majd gondolkodtam is a hatásos lepattintó szövegen. Majd kiderült, hogy Tillus ismerőse. Eszter kolleginájának anyukájához van szerencsénk/lenségünk.
Gyors állapotvizsgálatot követően pedig a kórház felé vettük az irányzékot, Marcsit meglátogatandó. De mivel üres kézzel azért nem illendő menni ilyen helyre (sem), így beiktatódott egy vásárlás a kórházhoz közeli üzletben. Persze Tillus mindenről lebeszélt, így aztán csak két csomag papírzsebkendőre támasztott igényem elégíthettem kifelé. Amúgy nagyon utálok kórházba menni, az egész feszélyez, nem tudnám megmondani, pontosan miért. Mondjuk nem is voltam arrafelé jó egy éve, legutóbb is akkor, mikor mama holmijait hoztuk el. :S Fájdalmas emlék.
Ezúttal kicsit azért könnyebb volt odamenni a megfelelő érzelmi támogatás hátterével, és az ötödik emelet lépcsős megközelítése is jólesett. Jelezném, a liftek nem működtek. A látogatásunkkal pedig úgy vélem, sikerült megörvendeztetni Marcsit. Még akkor is, ha megfázásomra való tekintettel nem időztünk hosszasan végülis ott.
Jó lovagi hölgyikéhez méltón hazakísértem Tillusom, aki útközben átadományozta ajándékát: egy kis nyuszkófigurát egy kockával. Ennek pontos leírásától most eltekintenék, a kedves olvasóim fantázijára bízom! Végülis maradtam kora estig, jó kezekben voltam. :) Megismerkedhettem egy új programmal, meg a Windows összes billentyűparancsával. Utóbbin csak ámultam és bámultam, egér nélkül nem igazán tudnék boldogulni. Be is pánikoltam rendesen, mikor nem találtam a mouse-t, vagyis nem azt, amelyik Tillus gépéhez volt csatlakoztatva.
Mentségemre legyen szólva, eldugott helyen is volt. :) És hát bebizonyítódott az is a délután-est során, hogy a környezeti ingerek agyamban 5 perc késleltetéssel jelennek meg (hőhatást kivéve). A pénteki randevúnkat egy humorbonbon zárta, melyből szállóigét is gyártmányoztam.
Itthon már kevésbé fogadott kellemes légkör, és ez a feszültség valahogy egész hétvégét uralta. Szombat szó szerint a pihengélésé volt, mert a megfázást ki kellett heverésznem. Vasárnapra nagyjából összekaptam magam, de azért a forró teafogyasztás még ekkor is előtérbe helyeződött. Mivel Anya dolgozott, így a főzőcske mókával én foglalatoskodhattam, beleértve ebbe a Dodinak összekészítendő heti elemórzsiák előállítását is. Aminél adódtak nehézségek, mert tesókám nem mutatott hajlandóságot arra, hogy beszélő viszonyba keveredjék velem. :S
Végül az enyhülést egy vicces történés hozta el. Apu ugyanis úgy vélte, az ebédre készített marhapörköltnek még fődögélni kell. Így vissza is helyezte a tűzhelyre, ám erről nekünk nem szólt. Egyszercsak érdekes illat csapta meg orrberendezésem...Ó igen, odakozmálódott a hús. :D:D
Na igen, bűnbakot lehet keresgélni, de nálam tudomány által alátámasztott, hogy minden inger később tudatosul. Persze az illat tovahaladásának gátja képezi egy-egy csukott ajtó is. Az eseten kacagott mindenki, bár kicsit bosszús is voltam, mert ízletes volt az étel úgy alapból...És másfél órás munkám ment tönkre a leégetődés hatására. :S Ezen kis sztorit még hosszasan emlegettük, mosolyt csalva mindenki arcára.
De a megkapatódás ismeretében inkább bevackondíroztam magam a konyhába, hogy ne ismétlődhessék meg ez, és odafigyelésből végül ne elégtelennel zárjam a napot. :D Valami megérzésem azért működött, mert már délben félretettem Dodinak egy adagot a pörköltből. Szerencsére minden étellel időben elkészültem. Majd fél 6 körül Hajmi is megérkezett, és elváltunk egymástól ismét egy hétre. Ezt a búcsúzós részt nagyon nem kedvelem.
Majd esti programként olvasgattam kicsit, Kedvesem önéletrajzi elemekkel átszőtt novellácskáját. És hát lebonyolódott az elmaradhatatlan hétértékelés Anyával. Kétségtelen, hogy nagyon jól egymásra tudunk lelni szövegileg-humorilag.
Mint érzékelhettétek, nem volt egy mozgalmas hét, csak érzelmileg hullámzó. Azt hiszem, már több tanulást kéne beiktatni egy-egy napba, ha komolyan gondolom a márciusi német nyelvvizsgát. Úgyhogy a következőkben erre is időt kell szánnom majd. Ezennel viszont zárom is soraim, drága olvasóim, legyetek jók és vidámak!