lelkesedős-nosztalgiázós hét

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Most megint lemaradozásban vagyok magamhoz képest, mert még mindig nem kész az a napirenden optimalizáció. Pedig lassanként égető szükség lesz rá. De lássuk csak, mi is történt velem az elmúlt héten! :)
A hétfő. Ennyit nevetni! Mivel mindenki itthon tartózkodott, úgy döntöttünk, hogy a még őszi szélviharban leszakajtódott redőny visszaszerelésre kerül eredeti helyére. Így a 3 főt számláló Kis csapat munkához is látott egy kisebb megközelítési vitát követően, aminél én is inkább a létrás-külső megközelítésre szavaztam volna. Aztán végül a legmakacsabb kerekedett felül, azaz Apu, meg a belső munkálatok. :) Ami végülis köztes megoldást jelentett, mert a párkányon ücsörgött, és onnan fűzte be a sínbe a redőnydarabot. Persze mivel súlya is volt, így nekünk kellett azt fogni. Igyekeztem minél pontosabb megfigyeléseket tenni a művelet mikéntjét illetően. :) Mondjuk nem is hittem abban sem, hogy ezt vissza lehet oda eszkebálni, ám mégiscsak sikeredett. Megfűződött. :)
Ekkor észleltem először, hogy bizony hosszabbodnak a napok. Tavaszi hangulatba is kerültem pikk-pakk. Ezúttal korábban taliztunk Tillussal. Bár meglepett, hogy még az előzetesen megbeszéltnél is kicsinyt korábban érkezett, amit hívással jelzett. :) Ezúttal nagyon örültem, hogy Eszter kolleginája addig is szóval tartotta, míg kisomfordáltam a fűtött váróteremből. Ezúttal is látogatást terveztünk Marcsinál, de elsőként postás ügyintézt bonyolítottuk le. Ugyanis nyelvvizsgára jelentkezéshez szükségeltetett egy készpénzátutalási megbízás (leánykori nevén: csekk), ezt pedig igényelni szándékoztam postai úton. És persze most is összefutottunk ismerőssel, ezúttal Laci bával. Aki hitetlenkedett egy sort rajtunk, de azért örült is. Én is, hogy dolgunk végeztével továbbhaladhattunk. :D Vásárlásról megint lebeszélt Tillus.
A kórházba érkeződve aztán megállapítást nyert általam, hogy a személyfelvonók üzemen kívül vannak újfennt. Így gyalogoltunk felfelé ismét 5 emeletet. Nem mondhatnám, hogy ez megterhelést jelentett, sőt, kifejezetten élveztem a sétafikát, amit azért meg-megszakítottak szünetecskék. :) Na igen, nem az volt a cél, hogy a felrohanjunk vállalva a nehéz légzés összes tünetét..:) A negyedik emelet lépcsőfordulójánál suhogott el mellettünk egy nénike, akivel aztán beszédbe is elegyedtünk. Ezeket az ismerős-megállítós jeleneteket még szoknom kell. :)
Marcsi már várt minket, és elénk is lépdelt. Örültem neki. :) Meg annak is, hogy nem a kórházi szobában beszélgettünk, hanem kivonultunk a társalgóba. Itt pedig volt lehetőségem vizsgáztatni Tillust. A kedvelt felismerős játékunkban ezúttal Neki kellett kitalálnia az Anya által rámbízott tyúkocska figurát. :) Csak ámultunk Marcsival, mert Kedvesem pillanatok alatt rájött a megfejtésre, és a kis lábasjószág mellé helyezte a kinder megfelelőjét. Sütibepusztítás után pedig elbúcsúztunk, és hazafelé vettük az irányt. Ezúttal használtuk a személyzetnek fenntartot liftet is, így némiképp hamarabb lejutottunk a földszintre.
A hazaútnál is szaporáztuk lépteink, mert én mindig buszjárathoz is vagyok kötődve. De mint szinte minden randevún, most is adódott egy talány, amit szintén önnönmagamtól szerettem volna megfejteni. Veszélyesebb helyzet is volt, mert majdnem nekizuhantunk egy buszmegállónak hirtelen egyensúlyvesztésem következményeképp. És hát elmaradhatlatlanul sprinteltem az utolsó járatra ezúttal is.
Kedd amolyan gondolkodós-nosztalgiás napnak keresztelhető. Kis család 3/4 része idehaza tanyázott, és ilyenkor jellemzően passziviti van, és rengeteg dumaszínházi előadás. :) Persze nekem időszerű volt most már belekukkantanom a német anyagokba is, ami hellyel-közel sikeredett. Ám a délután során félresöprődött mindenféle könyv, mivel előbukkant néhány fénykép, és azokkal együtt rengeteg sok emlék.
Bele is veszejtődött az egész család a nosztalgiázásba, amely néhol hosszas derültséget is eredményezett. Én speciel annyira lelkes lettem, hogy fotókat szkenneltem, és mutogatattam is, természetszerűleg csatlakoztatva hozzá az apropót. Tillus sem maradhatott ki ebből az élménycserélősdiből, mely még másnapra is áthúzódott azért. :)
Szerda remeknek ígérkezett már csak a randevú okán is, persze ide átmentődött a cserfegősségem. Határozottan úgy éreztem, hogy jobb lenne, ha Anya nem egymagában menne nagynénémhez látogatóba. Így aztán érveltem is amellett, hogy Apu is tartson vele. Na igen, az ő készülődési metódusuk is külön rituálénak számít, amin azért kacagtam is rendesen. Mint sejthető, végül együtt mendegéltek vendégségbe. :) Én pedig nyugodalmasan németelhettem senki által nem zatvarva a randiig bezárólag.
Mivel közeledett a Valentinosság, így előbbi busszal utazgattam Ajkára, hogy körül tudjak ólálkodni ajándékügyileg még Tillus hazaérkezése előtt. Így ezt is tettem, bár majdnem lekéstem az induló járatot (is). :) Ezúttal romantikus sétát tettünk, melyet egy-két elszólásom tett emlékezetessé. Ezen andalgásba egy fizikaóra is belefért, ahol is a hangok visszaverődése képezte vizsgálódásaink tárgyát, amellyel a hétfői rejtély megoldást nyert. :)
Kicsit beszélgettünk Marcsival is, a régmúlt időkből összeállított fotóalbumot is megnézegettük. Természetesen most is iramodhattam a hazafelé tartó buszocskára. :D
Reméltem, hogy Anyáék is ezzel a járattal térnek majd haza. Kicsit meg is ijedtem, mert hiába figyeltem őket, nem jöttek. És bizony soká van az a fél 11, mondjunk ha belelendülnek a kártyába nagynénéméknél, akkor azért nincs gond. :) Aztán a Halacskánál érkeződtek. Nénikém egy kis meglepetést is küldeményezett, dödöllét, amit még a hazaút alatt meg is ízleltünk. :P
Aztán jött az oroszi járatra az átszállás a faluközpontban. És velünk jött egy kedves ismerősöm, Andi, akinek adós holmijait majd én fogom intézni, amint összegyűjteményezi a papírokat. Olyan édes pocija van!!! Meg kellett kérnem, hadd simogathassam meg! Ellenállhatatlan vágyat éreztem erre.
A megállóban megint ott futkoráztak a kicsik, Szandra és Kira. Ők állandóan kiszúrnak, s odafutnak. Most első, automatikus reakcióm volt a pusszancs, és hogy felkapjam mindkét apróságot, persze egymás után. :) Ezt nagyon élvezték, főleg hogy még kicsit dobáltam mindkettőt a levegőbe felfelé. Persze óvatosan azért, elkapva! Bár nem olyan picik amúgy, első osztályosak. Bámulatos, mennyi energiájuk van még így este is. :)
Akik ott várták még a buszt, csak ámultak, hogy milyen jól érezhető, mennyire szeretem a gyerkőcöket. :) Csak hozzám jönnek oda ám, és ez olyan klassz érzés. Andival egyébként egész hazáig csevegtem, nagyon jól viseli a várandósságot, és kislány a trónörökös. Már megbeszélgettük, hogy majd megyek babalátogatóba. Addig pedig pocaksimogatás lesz, amikor összefutunk, búcsúzáskor is ez volt. Sőt, még azt is érezhettem, ahogy rúg a babuci. Fantasztikus érzés!!!
És hát Szandrus állandó jelleggel odakéreckedik az ölembe, én meg meséltetem pirospontgyűjtő akcióról, majd megint játszottunk levegőbe dobálóst is. Jöttünk szépen a járdán, kézenfogva, hóesésben, Szandrus pedig mesélgetett. Estére ezek a gyermekes élmények meg is határozták az alaphangulatom, mondhatnám, hogy fokozták lelkességem. :)
Csütörtök ismét passzivitást hozott, és sok-sok múltidézést. Adódott is rögtön egy ötletem, hogy ezekről is alkothatnék ide valami bejegyzésecskét. Na, majd idővel meg is valósítom, talán. :
Ekkor kicsit aggódtam is, mert jelentős mennyiségű hó esett, ami megnehezíti a közlekedést. Lényegében az egész délelőttöt a nosztalgia uralta. A délutánt pedig a nyomtatvány-kitöltés. Kinyomtattam Anyának az adóbevallását, és Dodinak is elrendezkelődtem a szeportálos ügyeit. Örültem, hogy estére Dodival nagyjából beszélőviszonyba keveredtünk, bár éreztem, hogy valami még mindig bántja. És annak is lelkendeztem, hogy Anita beavatott magánéletébe. :) A nagy msn-es fogadóórát megelőzően pedig véglegesítődött Tillus Valentinos-ajándéka, illetőleg felfedeztem magamnak a Gmail új szolgáltatását, a Zümm-öt. Ennél apró megjegyzéseket lehet megosztani másokkal, és hát rá is kattantam rendesen. :)
Pénteken is nagyon aggódtam, főként amiatt, hogy Tillus minden gond nélkül meg tudta-e közelíteni a munkahelyét a havasi körülmények között, így reggeli levél helyett reggeli telefonhívással érdeklődtem hogylétéről. Szerencsére megnyugtató híreket közölt. Kicsit féltem attól is, mi le tudjuk-e bonyolítani a vásárlási programunkat, mert időközben a szél is lengedezett, az úton pedig egyetlenegy egy hótoló jármű se haladt keresztül. :S Végül azért beértünk a városba kisebb késéssel.
Először fordult elő, hogy rettegek útközben. Noszlop-Gyepes között ugyanis rendkívüli síkosság volt jellemző! Akkor is megijedtem, mikor azon a szakaszon lévő erdős övezetnél haladtunk elfelé, és hirtelen busz elé ugratott egy kicsi kutya. Nem csapta el a sofőr szerencsére. Az mondjuk vicces volt, mikor Anya megkérdezte a hangosan ugató eb kapcsán, hogy milyen állat is az. Őzre tippelt. :D Történetesen nem 5 perc reakcióidő kellett ahhoz, hogy felfogjam ezen hanghatást.
További félelmeim el is oszlatódtak kicsit, mert Anya egyfolytában nevettetett. A busz első szélvédőjét különféle figurák díszítik, persze azért úgy, hogy ne zavarják a kapitányt a kilátásban. No, ezen állatkák lettek megint sajátosan értelmezgetve Anya által. A busz zengedezett a nevetésemtől. :D
Aztán Gyepestől már viszonylag normálisak voltak az útviszonyok. A vásárlási tevékenység is rendkívül mókásra sikeredett. Tillus ajándékát hamar beszereztem. Volt egy megbízásom, hogy Julcsi számára is kajtassak valamit. Szerintem bájos kis ajándékot találtam ki neki, egy zsiráfot. Nem tudtam, hogy plüssfigurákat is igen-igen sokféleként tud értelmezni Anya. :D
Vásárláskor összefutottunk néhány ismerőssel is, és már megint elfelejtettem, hogy magázás helyett tegezés van érvényben. Na igen, ez az átállás nem megy mindig zökkenyőmentesen. :) Ajka-szerte nagyon sok hótolót láttunk, persze mindegyik felhúzott lapátokkal közlekedett, persze még véletlenül sem vették irányzékot felénk a már emlegetett kritikus szakaszra. :S Így nem ártott az óvatos tempó ott a hazaút során.
Aztán vagy egy órát beszélgettünk,illetőleg Tillus ajándékát szerelgettük szétfelé majd össze. :D Nem árulom el, mit kapott, fokozom a kíváncsiságotokat! :D Nagyon vártam az átadási folyamatot is, be kell valljam. Sejtettem, hogy le lesz nyűgözödve.
4 körül megszaladt jó öcsém is. Szokás szerinti formáját hozta, és nem szólt senkihez. De kellemetlen, és idegesítő ez a szituáció. Furcsa volt, hogy ennyire nincs mondandója számunkra 1 hét távlatából!!!
Némethez pedig nem éreztem valami nagy kedvet, így a inkább pihenést választottam. Aminek az lett a következménye, hogy elemeim jól feltöltődtek, és hajnalig tudtunk B.A.F értekezletet tartani Anitával. Viszont másnap már nem halogathattam tovább a tanulást, lévén, hogy találtam egy kedvezőnek mutatkozó álláshirdetést is, melyre azért egy ismerősöm is felhívta a figyelmem. Jólesett ez a kis gesztusocska.
A szombat lényegében eseménytelen volt. Említést érdemel azonban vicces esetként, hogy az Eszter unokatesóm újév napján átadott videókazetta végleg megadta magát, a szalagot egész egyszerűen kettécsipentette a lejátszó. :D
Lelkesített, hogy közelebb kerültünk az ajándékozáshoz. :) És az is örömködésre adott okot, hogy Dodival enyhülés mutatkozott. A német ismételgetéssel pedig sikerült ötről a hat és félre jutnom, még több minden visszarémlett. :)
És eljött az a bizonyos vasárnap, amelyen Valentin-napot ültünk. De erről majd később szólok, mert külön posztot érdemel. :)
Most zárnám is bejegyzésem a szokásos jókívánalmaimmal kedves olvasóim irányába! Még jelentkezem...:P