Nyaralás - 3. nap

Üdvözlet kedveseim!

El is érkeztünk nyaralásos élménytaglalásom utolsó napjának krónikájához, mely jelen bejegyzés fő szálát képezi majd. A második nap kicsit lagymatagabbra sikerült, mint az előző, de hát szép az, amikor a változatosság gyönyörködtet.

Szóval ismételten 8 órától lehetett reggeli lakomázást csapni, így igyekeztünk pontosan odaérkeződni, hogy a pakolásra is maradjon kellő idő. Persze én már előzőleg megpróbáltam összerendezni soraimat, főként az akksikat nem otthagyni a töltővel egyetemben. És a ruhapróbát is megtartottam. :) Egyébként kellemes időjárási körülmények fogadtak minket és napsütés ígérkezett.

A reggeli falatozást ismét csak a hátsó asztalnál helyet foglalva ejtettük meg a jól ismert társaság körében, miután betankoltunk a svédasztalról harapnivalókkal. Maradtam a bevált felvágott, főtt tojás, kenyér kombinációnál, de a felkarikázott házi kolbászt is megízleltem. És a reggeli végén Dodi vendége voltam egy kávéra, ami valljuk be, hiányzott korábban. Persze az Anyusé a legfinomabb fekete, de azért kellett a pörgetés. Kajolást követően szétnéztem én is az étterem környékén, és magamhoz képest  meglepő módon mindenhova felkapaszkodtam, ahova lehetett. A kilátás pazarnak mutatkozott ismételten. És ugye a tériszonyt is csak úgy lehet legyűrni, ha teszünk is érte. Illetve jót hintáztam a különteremben, miközben megismertük a szállásadó tinédzser fiának szomorú történetét, s megtudtuk az okot, hogy Vili az emlékező gyászmise miatt nem tart velünk a vidék bebarangolásánál. :(

Majd 9 előtt valamivel sikerült összepakolásznunk, és rendezett körülmények között elhagyni a szállásunkat. És meg is kezdtük utunkat. Az aznapi program az Őrség tájainak megismerése volt. Elsőként Viszákra látogattunk át, ahol az Üvegtigris egyik színészének Pajtaszínházába is meghívást kaptunk. Teszem hozzá, a pasi számomra teljesen noname volt, és valószínű, az invitálás is csak PR-fogás...Ő itt vett telket, és a Pajtaszínháza kiállításoknak valamint egyéb rendezvényeknek ad helyet a felújítása óta. Az üdvözlő körök után bemutatásra került Minerva fantázianevű művésznő, akinek festményeit tekinthettük meg. Hát a képek nem mondanám, hogy megfogtak, és talán a többiekre is igaz volt ez. Inkább a két hatalmas darázsfészek volt az, ami az érdeklődés középpontjába került. Sajnos gondolataimat itt megint az Attila általi válaszüzenetben tapasztalt értetlenség határozta meg (na igen, ugyanis jelentéktelen kalandnak éreztem magam akkor már).

Ám igyekeztem figyelemmel kísérni mindent. És fotózni. Bár fura módon az akksik 0 töltöttséget jeleztek, és néha hadakoztam is a ki-bekapcsolással. Olyankor cseréltünk akksikat Dodival, bízva a javulásban. :) Kicsit egyébként ő is távolodott tőlem, ami megintcsak bántott.

A Pajtaszínházban ezután a használati tárgyakat vizslathattuk meg, ami már izgalmasabbnak hatott. Itt egy festményt emelnék ki viszont. Ennek különlegessége az volt, hogy az arc minden szögből más formát mutatott. Érdekelt volna, milyen technikával készítették, ez függő kérdés maradt.

Majd folytattuk utunkat az ún. Tündérkert felé a színész úrral egyetemben. Ez a megnevezést egy gyümölcsfa-csemetést jelentett, és a növényeket gyermekek születésekor ültették, és látták el névtáblával is. Népszerűnek látszott ezen dolog - bár jegyzem meg, például Ajkán is divat a csecsemőnek fát ültetni - ha már az ország másik feléből is érkeztek szülők egy-egy fával. Azért egy-egy fa neve megragadta a fantáziámat, például a mosolygó alma. :) Dodi aztán meg-megemlítette a saját tündérkertünket is. :):):)

Ezután visszavittük a színészt Viszák központjába, ahol mi is rendezhettük ügyeinket. :)

Majd indultunk is tovább Pankaszra, ahol a haranglábat néztük meg. Ez be is villant emlékeimbe, már jártam itt korábban. :) Azért végighallgattuk a harangláb történetét, ez a kis időutazás tetszett, el is képzeltem  a jelzéseket. A környezet is lenyűgözött. Mint ahogy a következő nevezetesség, a szalafői falumúzeum is a sokat emlegetett szerekkel, amelyek az utcák elődjeinek tekinthetőek. Valahogy vonzónak találom a letűnt korokat, jó betekintést nyerni ezekbe az időkbe egy-egy megmaradt emlék nyomán. Itt egy bájos fiatal lányka volt az idegenvezetőnk, segítségével idéződött fel egy-egy parasztház története az építészeti fejlődéssel együtt. Szóval szét lehetett nézni itt is szépen, és kattogtatni a fotómasinériát. Persze Attila is sűrűn eszembejutott, hogy mit kezdene a régi cséplőgéppel vagy épp a késélező technikához mit is szólna. :) Édes jelenet volt, ahogy egy másik látogatócsoporthoz tartozó gyerkőc elkezdte kipróbálni az egyik gépezetet persze szülői felügyelettel. :)

Majd a vizit végén lehetőség nyílt szuvenírek vásárlására is. Hát nem igazán volt semmi se, ami úgy megfogott volna ilyen tekintetben, meg költekezni se akartam annyira. A következő programpont a tökmagolaj készítésének ismertetése volt, így haladtunk is tovább. Egy fiatalember prezentálta magát a folyamatot, melyet a nagyapjától tanult meg. Nos, őt nem tartottam nagyon szimpatikusnak, a környezetből kiindulva lustának tűnt. Ugyanis az udvar és az épületek is rendezetlenek maradtak. És hát a higiénia is hagyott kívánnivalót maga után a koszos edényekkel. Maga a tökmag kiütés izgalmasnak mutatkozott, és korábban ez valóban így is működhetett. Ám valószínűleg a technikai haladás ezen is javított. Ami itt tetszett, az a pajta volt a sok-sok régi gépezettel és szerszámmal, illetve a prés, ami sok-sok tökmagot tartalmazott. És abból zsákmányolt is szinte kivétel nélkül mindenki. :):):) Majszoltuk is kedvünkre a csemegét egy hűs diófa árnyékában megpihenve. A tökütés folyamatából sokat nem láttunk a helyiség kis mérete okán. Ám a művelet végén a jóember megmutatta a "termést", a kipréselt lila színű olajat, ami a saláták alapjául szolgál és igen keresett. És mint megtudtuk, az osztrákok honosították meg a vidéken a növényt, amiről hallottunk már sokat egy-egy vend vidéki rokonlátogatásunk során is. És a már említett őrimagyarósdi reggelinél is a tökmagolaj adta a pikáns ízvilágát a salinak. Ebből amúgy a srác eladásra is kínált, és jó előre az igényfelmérés is megtörtént, ki mennyit szeretne vásárolni belőle. Azért sokan vettek is literes és két decis kiszerelésnyit. Hát váljék egészségükre.

Ezt követően Vili még bemutatott minket a helyi fazekasnak, ahol a név csenghetett ismerősen nekünk Dodival, ugyanis egyik rokonunk vezetékneve is ez. Ekkor tudtam meg, hogy tesókám sokmindent ki is derített édesanyánk őseiről, na igen, elég simulékonynak is bizonyult. :) Itt megint ment a pózolás a különféle kerámiákkal, amiből egy-egy igen különlegesnek tűnt, például a kacsasütő tál. Hát az ára már kevésbé vonzott, ám más szemrevaló portékát is találtam. Megtetszett egy zöld kávéspohárka alátétjével egyetemben a kialakításuk és anyaguk okán, így vettem is kettőt ezekből. Illetve aminek szintén nem tudtam ellenállni, az egy szintén zöld bevonatos gyertyatartó volt a hangulatos vacsora kellékeként. :) Margitunk meg is dicsérte ízlésemet, és kíváncsian firtatta a szerzeményt. Dodi meg a pálinkáspoharakkal szemezett, és be is szaporította őket a készleten. Ezek nem hagyományos snapszospoharak, hanem ún. pipák. Jófélének láttam ezeket is. Itt aztán elbúcsúztunk Vilitől, és folytattuk utunkat a velemi szentélyhez. Igen, még egy olyan dolog,k amiről egyből Attilára asszociálhattam. :) 

Kis buszozást követően érkeztünk el Velemérbe. Kellett is egy kis utazás, mert már éhesek is voltunk, és kicsit el is tikkadtunk a melegben. Meg azért valljuk meg, talpalás megint zajlott. :) És újabb túra állt előttünk, ugyanis egy kacskaringós árnyéktalan út vezetett fel a templomhoz. Megint csak lassú tempót diktáltunk pont a melegre való tekintettel. Örültünk is, amikor felértünk a csúcsra. :) Itt is meseszép erdős környezet fogadott, ám akkor többünk küszködött a szükségletek rendezésével, amit jobb híjján a természet lágy ölén meg is ejthettünk Májer Évi nagy morgását követően. :) Pedig volt ebben is valami romantika! :)

A belépőjegyek kollektív rendezését követően beléphettünk a templomba. Itt egy hölgy tárta elénk a veleméri szentély történetét, illetve a freskókra tért ki részletesen. Ez jó is volt, néhol ugyanis rá nem jöttem volna, hogy mit ábrázol egy-egy motívum. És ez megintcsak időutazást rejtett magába, tehát pokolian élveztem a dolgot megint. Továbbá maga a "fény temploma" is nagy hatással volt rám, tényleg ámulatba ejtő az a precizitás, ahogy megtervezték az építményt és ahogy a festményekkel is variáltak az Árpád-korban. 

A templomlátogatás végén újra csak battyogtunk a buszig, közben értékeltük a látottak-hallottakat. Májer Évi ismét csak morgásának tudott hangot adni, nagyon hisztis lett...:( Talán akkor lett kicsit lelkesebb, amikor megpillantottunk egy tehéncsordát, és korábbi tanulmányaiból tarthatott kiselőadást. 

Általános fáradtság lett úrrá rajtunk a buszon való elhelyezkedés után. A magam részéről örültem volna, ha hazaindulunk, mivel őseink is már haptákban álltak, hogy mikor kell értünk jönni Tapolcára. És hát ugye az öreg nem szeret sötétben vezetni...én meg nem éreztem magamban a képességet erre...Hát a vélemények is megoszlottak hazautat illetően, mivel többen ebédelni szándékoztak volna. Végül a kb. tíz fős társaság nyert, és miattuk kanyarodtunk be a Gó-Na Szabadidőközpontba. Ez egy olyan terület volt a Szentgyörgyvölgyön belül, ami a kikapcsolódást szolgálta a különféle sportpályáival, és lovaglási lehetőséggel. S míg a csapat kisebbik hányada a meleg étekre várt, addig mi körbenéztünk és ismerkedtünk a hellyel. Talán az állatokat tudnám kiemelni itt, főként az impozáns fehér lovakat. Amúgy jellemzően néztünk ki a fejünkből, és dühöngtünk a kitérő miatt...talán ezt ellensúlyozandó a tulajdonos körbevezetett minket az ifjúsági szálláshelyeken és próbálta oldani a hangulatot. Hát nem járt sikerrel...Szóval nagyon vártuk az étkezés befejeztét, és az indulást. Itt amúgy sikerült szert tenni egy különleges virágra, amit jó lett volna otthon gyökereztetni. Ebből lett is egy kisebb verseny jövő évi eredménybeszámolóval. :) 

6 óra is volt talán, mire elindultunk Tapolca irányába. Hát a start se lett indulatmentes, Májer Évi megint produkálta magát, akkor épp a kólája tűnt el a csomagtartóban rejtelmes módon. Nagy virtsaftot vívott újra a sofőrrel, de aztán, amint meglett az itókája, elnyugodott a lobbanékony természetű kollegina. A hazaúton aztán feléltük maradék készleteinket Dodival, és elmélkedtünk családi kérdésekről. És persze a szekálódás se maradhatott el, ám ez játékos jellegű volt. Közben folyamatos kapcsolatot tartottunk az otthoniakkal, akik persze jó korán elindultak értünk gondolván, hogy idő előtt érünk majd oda. Hát persze, hogy nem úgy lett. :) Azért Tapolca előtt néhány kilométerrel Zoli összefoglalta a kirándulási élményeket, és megköszönte a szervezést Pistának kiemelve azt is, mit kell javítani a jövőben. Majd hallhattuk, ahogy a GPS prognosztizálja a várható érkezési időt, ami már iránymutató volt szüléinknek is. És újabb vizuális élményt is szereztünk az út végén az elénktáruló Balatonnal. 

8 óra 20 perckor, 10 minutummal a jósolt idő után begördült a járat a tapolcai Volán-telephelyre. A csapattól illedelmesen búcsút véve trappoltunk az autóhoz. Korábban felajánlottam Májer Évinek a hazafuvart, így ő is velünk tartott. El is navigálta szépen az öreget a házukhoz. Ott meg észre se vette a sofőrünk, hogy kiszálltam, szóval majdnem továbbhajtott...hát ha meginvitált a kollegina kutyanézőbe, nem hagyom ki. :) Így öt perc erejéig várakoznia kellett a családnak rám. Majd csak ezt követően kocsikáztunk haza, ám egyáltalán nem voltam elégedett apu vezetési stílusával. Végül negyed 10-kor meg is érkeztünk Noszlopra, és ekkor vehette kezdetét a képnézős élménytaglalás igazán amellett, hogy lejelentkezem Attilánál. Lehetett hosszan elemezni a nyaralást, miután az azt követő hétre szabadságoltam magam. Bár meg kell jegyeznem, hogy másnap azért hivatalos voltam Ibolyka Anya névnapjára, így azért mégse volt teljes szabadság. Ám ez már egy másik történet lesz. :)

A nyaralás tehát mindent egybevetve jól sikerült, gyönyörű helyeket ismerhettünk meg elérhető áron és jó útitársakkal. A szervezésen még lehet csiszolni azonban. De örülök, hogy részt vettem ezen a kiránduláson. Ezt csak akkor lehetett volna fokozni, ha Attilám is velem tart...illetve nincs ez a kis elbizonytalanodás. Így alakultak a dolgok. Ezen bejegyzésembe pedig ennyi fért, köszönöm, hogy olvastátok soraim.