Nyár végi összefoglalat :)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

A tartalmas nyaralást követően aztán tovább pörögtek az események és néhány problémára is megoldást kellett találni. De nézzük ezeket csak szépen sorjában. :)

A kirándulásunkról hazatérve nagyon meghatározóak voltak a begyűjtött élmények, és másnap – bár jól megérdemelt egy hetes szabadságomat kezdtem tölteni – tiszteletteljes meghívást kaptam Ibolyka Anyától a névnapjának kollegák körében tartott megünneplésére. És második Anyámnak nem mondhattam nemet. Közben azért a magánéleti téren is rendet kellett teremteni, s ez prioritást is élvezett. Mert időközben Attila felhívott, és sikerült összemorogni telefonon keresztül is. Ám végül személyes tisztázásban maradtunk, elvégre ez nem telefontéma, s kedd délutánt jelöltük ki dátumként.

A nagy beszélgetést követően aztán vágtázhattam is a névnapra, szerencsére Odett-tel ment minden szépen néhány melléváltást leszámítva, olyankor persze jó dühös szoktam lenni magamra. És az új fékbetétek is kiválóan teljesítettek.

És meglepődtem, hogy mekkora szeretettel fogadtak a munkahelyen a kollegák és hallgatták az élménybeszámolót a kirándulásról. Így járhattam szobáról szobára, de ez a nap merőben eltért a hagyományos munkanaptól. Valahogy éreztem is a szabad-létet, hogy most bárkinek odavághatom, hogy civilben tartózkodom a Hársfa utcában. És a képcserebere is jól sikerült. A névnapra végül egy óra magasságában került sor, szokás szerint a pénzügyi osztályon gyűltünk egybe és fogyasztottuk el a süteményeket illetve ki-ki a salátát és húskrémet pirított kenyérrel. A magam részéről végigkóstáltam mindent. Ez az esemény az átlagosnál jobban sikerült, bár érezhetővé vált, hogy hiányzik az a személy, aki a lököttségeivel feldobja az összejövetelt és kizökkenti a népséget a napi rutinok közül.

A nap el is húzódott jól, így három óra körül indultam kis vásárlást követően haza. Otthon aztán adódtak bonyodalmak, Alízka orrolt még Odettre, illetve az összes gépjárműre, és szaladt ki a forgalmat felborítani. Nem hallgatott a szép szóra, és hogy megnyugodjon, jobbnak láttam továbbgurulni, és az oroszi kereszteződésben visszafordulni, hogy az eb nyugodalomra leljen addig is. Nagyjából meg is történt ez, és az utálatos garázsmenetet is sikerült abszolválnom.  (Ti.: a garázsra nem lehet egyből ráfordulni, egy hátramenetet is be kell iktatni. És oda kell figyelni, mert az ajtóktól és a faltól jó két-két centiméter marad csak el, ha be akarok hajtani a helyiségbe. Az enyhe emelkedőről ne is beszéljek, ami kiváló terep ad a motor lefullasztásának. Így korábban megesett, hogy kinnmaradt a jármű, mivel képtelen voltam belőni a jó távolságokat, Attilát meg nem akartam megkérni, hogy ugyan már járjon be nekem…)

Aztán szépen lehetett készülnöm a nagy elbeszélgetésre, amely vízválasztóként is szolgált előérzetem szerint. No igen, itt volt az ideje, hogy felszínre kerüljön néhány olyan dolog, amelyekről titkon azt reméltem, hogy megoldódnak maguktól az idő előrehaladtával. Jobban belegondolva ismét csak a kapcsolatban való helyemet láttam megingottnak, miután eléggé háttérbeszorultam. Igen, rettentően berágtam, amiért a haveri születésnapot preferálta ahelyett, hogy értem jön. És kicsit Máté jutott eszembe, hogy ez esetben is visszaüt a türelmem és megértésem, és leszek pofáraejtve ismételten. Szóval mindenképpen kellett ez a megbeszélés, amelyre sor is került.

Busszal érkeztem ezúttal, mert még jellemző volt, hogy az érzelmeimet rávetítem szegény gépjárműre, az pedig nem lett volna nyerő senkinek sem. Attiláék túlóráztak ekkor is, így a fél ötös találkára munkából érkezett. És most ő is buszhoz kötődött, ami picit furán is hatott a megszokottakhoz képest. Rövid, kissé távolságtartó üdvözléseket követően a kedvenc helyünkre sétáltunk előkészítve időközben a nagy monológokat.

Majd egy teraszon elhelyezett asztalhoz letelepve leadtuk rendelésünket. S a nagy beszélgetés legeslegelején arra lettem figyelmes, hogy Attila egy kis papírzsacskót szorongat. Legnagyobb meglepetésemre kisvártatva át is nyújtotta nekem azt. A tasak egy Szent Kristóf medált rejtett, akiről tudnivaló, hogy az utazók védőszentje. (Korábban beszéltünk már a különféle autós kellékekről, és azt is tudta, hogy szeretnék egy rózsafüzért felszerelni a belső visszapillantó tükrömre. És már akkor pedzegette, hogy Kristóf az igazi védő). Szóval a beszélgetés felvezetése könnyedebbre sikerült. A lényeg, hogy kölcsönösen nem értettük a másikunkat. Ám az eszmefuttatás nem ütött meg sértő hangnemet egy pillanatra sem, ami nagyon tetszett. Mint ahogy az is, hogy Attila részéről megvolt (megvan) a kompromisszumkészség is.

No jó, és tényleg nem árult zsákbamacskát: már ismerkedésünk kezdetén elmondta, hogy sokat maszekol. És most elárulta, hogy a haverok is fontosak az életében, mivel gyakran kisegítik egymást mind anyagi értelemben, mind munkában való kölcsönös segítségnyújtás terén. Én is elmondtam a félelmeimet, utalva a korábbi magánéleti buktáimra. És abban maradtunk, hogy új alapokra helyeződünk. Addigra a finom gyros tál is elpusztult, majd visszacaplattunk a pályaudvarra, és feltettem Attilát a buszra. Aki akkor azon aggodalmaskodott, hogy a járatomig hátralévő 20 percben mit is fogok csinálni. :) Hát miután az autóbusz kigördült, elindultam sétálni.

És mindenképpen védett helyre akartam húzódni, s ezt a Nagytemplomban meg is találtam. Momunentális épület egyébként, és a templom is lenyűgöző. Hazatérve aztán azon nyomban felszereltem a belső tükörre a Kristóf medált, és elégedetten adtam Attila tudtára, hogy szerencsésen hazakapickálóztam, illetve ezentúl az autóban is van valami, amiről egyből rá fogok asszociálni. :) S így lett a kis függőnek hatalmas eszmei értéke…:) És minden jó, ha a sorok rendeződnek.

Olyannyira, hogy hétvégére meghívtam magunkhoz. Régóta terveztünk egy bográcsolást, így ennek apropójából invitáltam meg Attilát. És mivel már unszolt egy ideje a vezetési bemutatóval, így gondoltam azt is megejtjük. Mondjuk meg kell jegyeznem, féltem is a dologtól nagyon, hogy majd úgy járok, mint az öreggel, és mindenbe bele fog dumálni…

Az elfoglaltságai miatt ezúttal is későn érkezett hozzánk, morcos is voltam miatta. De elég hamar feloldódtam hála a család közbenjárásának.

Persze sikerült kicsit összevitázni Anyával, mert a csúszás miatt elhalasztotta volna az egész bográcsolást. Én meg elővettem a nagyon határozott énemet, és csakazértis bevásárlásra noszogattam Attilát a nagy eszmecseréket követően. Így történt, hogy 8 óra körül elindultunk paprikát vételményezni az egyik kereskedelmi üzletláncba (tacskóként emlegetve, hogy ne reklámozzak ingyen és bérmentve).

Kicsit izgultam, hogy hogy vajon sikerülni az autózás, néha hibáztam is észrevehetően talán emiatt is. Attila nem szólt amúgy egyetlen szót sem. A tacskóban gyorsan elintéztük a vásárlást, sőt, még egy ismerősével is összefutott. Kezdtem hinni, hogy tényleg nem lehet úgy kimozdulnunk, hogy valakivel ne ütközzünk…Hazafelé valamiért lelkessé váltam, élveztem a vezetést, így még Orosziba is átugrottunk.

Így esett meg, hogy majdnem 9 órára értünk haza. A garázsmenetet követően pedig megkaptam az értékelést is Attilától, és a tanácsait, miszerint a váltásokat kezeljen lágyabban, a kuplungról ne ugrándozzak lefelé, és ne foglalkozzak annyit a mögöttes forgalommal. Magamba is szívtam gondolatait, és igyekeztem megfogadni a hasznosságokat. Ezután kezdődhetett a bográcsolás, amit a többiek még mindig nem szívleltek…Egy huszárvágással más színteret is választottak az eseménynek, és előre is siettek felszedni pár bokor paradicsomot a kiskertből a tüzelés megindítása mellett.

Igen, ezúttal mama házánál főzőcskéztünk az andalító félhomályban. :) Mert én is gyorsan összekaptam magam és felsétáltam a főzési kellékekkel a házhoz. A tűz akkor már izzott javában Dodinak köszönhetően a téglákkal körberakott helyen. S gyorsan leszeltük a paprikát, majd mehetett is a hagyma mellé a kondérba, ahol lassú tűzön pirult. Épp két kavarás közt voltam, mikor megjelentek a hátrahagyottak: Attila és az öreg. Meg is kaptam, hogy a ház új információkkal szolgált. Körül is leselkedett, ami kicsit bántott, mert magam akartam bemutatni a területet. S az önkiszolgáló lét miatt szintén le lettem durungolva ősök által, ami szívetmelengető volt. De hát ők már csak ilyenek.

Közben a lecsó rotyogott, bár a láng vesztett erejéből. Attila aztán hajtóvadászatot is indított egy „fújtatóért” felidézve néhány történetet, amiből kiderült, hogy ő nagy tűzmester. Egy tálcát sikerült is e célra előiperítenie, és lelkesen szította a tüzet. És ha már ebben megfáradt, meg is örvendeztettem egy hátmasszázzsal, ami különösen jólesett a csuklyásizmának.

Már 10 óra is elmúlt, mire készen lett az étek, de a hangulatnak köszönhetően észre se vettük az idő gyors haladását. A tálalásnál az öreg új szerzeményű zseblámpája jó szolgálatot tett, és romantikussá varázsolta az étkezést. Újabb információval is gazdagabb lettem, amikor Bubbám arra kért, hogy étekszaporító lecsókolbász nélkül szervírozzak neki. S bár a lecsó maga sótlan lett, de öröm volt nézni, ahogy jó étvággyal fogyasztja a kedves a kosztot, és még repetát is kér. :) Ennél nagyobb elismerés nem kell egy szakácsnak, úgy hiszem.

Már majdnem éjfélre is járt az idő, amikor gondosan elfojtottuk a tüzet, elcsomagoltuk a kellékeket, és hazaindultunk. Kicsit ambivalens érzéseim lettek, mert Bubbám hamar haza akart érni a másnapi nagy faaprító akcióra tekintettel, és ez se sikerült neki. Ám azért remek volt ez az este, és reméltem, hogy ő is jól érezte magát. Na igen, ezek a bogrács mókák általában kellemes kikapcsolódást nyújtanak.

Augusztusról tehát meg kell jegyeznem, hogy remekbeszabott hónap volt, rengeteg élményt hozott. Mind pozitív, mind negatív értelemben. És idekívánkozó tény, hogy sikerült egy hetet irodától távol töltenem, ami példátlan eddigi omlós pályafutásomat tekintve. Illetve plusztapasztalatot is kaptam saját autóm vezetéséből, mert az esős kondíciókkal is megismerkedtem, miután Dodit fuvaroztam Devecserbe.

A munka front augusztus végén kezdett bedúsulni ismételten, szóval a szabadság jó időben lett kivéve. Na igen, számítani lehetett a többletmelóra is, miután zajlanak az összevonások. A régiós féléves beszámoló gyártása rengeteg energiát igényelt, mivel az ellenőrzéseket is megkaptuk. S akkor még nem sejtettem, hogy a sajátunkban is lesz hiba…innentől érintett kelletlenül a dolog, hogy elbaltáztam…Ez a maratoni iram aztán megakadályozta, hogy Bubbával tartsak egy barátjának esküvőjére, ahol ő maga töltötte be egyébként a ceremóniamester (avagy vőfély) szerepét. Pedig készültem az eseményre, megvolt a ruha, és időpont is a kozmetikushoz…Ezzel újra választás elé kerültem, és ez adta a kapcsolat próbáját is. Végül Attila mulatott, és szórakoztatott (bár inkább fordított sorrend a helyes), én pedig tevékenykedtem másutt a hétvége során. Persze a számlámra biztos bekönyvelte a negatív történésekhez, ám nem tette szóvá egyetlen alkalommal sem.

No, de ezen bejegyzésembe ennyi fért, folytatom a sort szeptemberrel! ;) Hamarosan jövök…:)