októberi zárlat köszöntéssel, kirándulással, és színházi előadással

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Most akkor rögvest következik a folytatás október utoljáról. Könnyen vagyok, mert ezen posztot is Word-ben írtam előzőleg, kényszerűségből is, mert internet-hozzáféréssel még mindig nem rendelkeztem október utolsó hetében sem. :S

A hétfő reggel pedig megint ébresztővel indult, hogy mindenki elindulhasson időben a dolgára. Ennek felelőse ugyanis én voltam. :) Így aztán kiugrottam az ágyikóból, és örömmel szemléltem, hogy mindenki megébredt, és össze is cihelődött. De azt is érzékeltem, hogy Anya még mindig harapós kedvében leledzett. Előbb ő, aztán Apu távozott el hazulról, Apuval többet tudtam beszélgetni. Szigorúan meghagyta, hogy ha jönnek a tévészerelők, akkor értesítsük. Szerintem álmos volt, mert az tényleg igaz, hogy szinte minden órában fenn csötönözött innivaló magába vételményezés és kétketűs kitérés okán.

6 után aztán visszatentiztem még, ha nem muszáj, nem kelek korán. :) Valamiért a délelőttöt át tudtam volna aluszikálni, alvásigényem megnövekedett már a hétvégén is. Biztos ez az őszi fáradtság. 7-kor kaptam a zenés keltést, Apu jelentette, hogy fogyott, és hogy a sapkát kerítsem elő. Aztán megint csörgött, kicsit el is kámpicsorodott a kemo miatt, amit kapni fog (előzőleg úgy tudtuk, hogy nem szükséges semmi utókezelés).

És innentől nem pihiztem (sokkal inkább aggódtam), tevékenykedtem egy sort: elmosogattam, felmostam a konyhában, kiporszívóztam, elrámoltam a szárogatóról a ruhákat, és persze főzőcskéztem is. Tehát most se mondhattam, hogy unatkoztam. Vasalni is akartam, meg Anya lábbelijét megkeresni, ám ezek elmaradtak, illetve tolódnak. A gépet fél 3 felé kapcsoltam be, addigra törpöltem ki, hogy megbíznám a Jó Ügyészkémet munkára jelentkezésesdivel, és ahhoz készítettem össze a dokumentumokat. Majd újraírtam a Hadkiegészítő Parancsnokságnak a levelet, hogy küldjék meg Apu katonakönyvének másolatát, vagy egy igazolást a katonai szolgálatról, melynek részleteit szépen belevettem a módosított verzióba. Azért lett ezen levél egy oldal, mert minden személyes adatot megadtam ám indoklással egyetemben. Az aláírásnál cselhez folyamodtam, bár aláfirkanthattam volna én is. Az ablaküveg segítségével másoltam át Apu kézjegyét a második írományra. :) Hüpp-hüpp-.hüpp, Vicu-trükk. :) Majd összekészülődtem, falatoztam, ezt követően indultam a központba a buszra, ami megint késett, bár ezeknek örülni szoktam, hogy őszinte legyek. Így 4 után valamivel értünk Ajkára, ahol is belódultam a Tillcsi által ajánlott nyomtatvány-üzletbe a pályaudvaron.

Szimpatikus volt a személyzet, mind a szkennelő-nyomtató hölgyemény (helyettesítve a fényelést), mind az eladó. Még azt is megkérdezték, mennyire sietek a buszra, mert akkor gyorsítanak a dolgokon. A munkakönyvet meglátva aztán nosztalgiába is kezdtek. Kicsit rossz, hogy megint nem rajtam múlik az ügyintézés, most épp a Honvédségen. Bár megjegyezném, hogy a munkakönyvben is fel van tüntetve a katonai szolgálat.

Fényelet után aztán bevonultam a váróterembe, és német tudásom kezdtem tuningolni újra csak. Úgy különösebb dolgom, vásárolnivalóm sem akadt ezúttal. Meg hát a tatyakos időben nem is szívesen moccanok ki a fűtött helyekről. No igen, kifejezetten fáztam, mikor öt után valamivel kisomfordáltam a váróból. Amúgy itt is mindig ugyanazok az arcok figyeltek vissza.

Kicsit meglepődtem, hogy Jó Ügyészkém újra tárgyalt Eszter kolleginájával, már ha azt annak lehetett egyáltalán nevezni. :) Tetszettek ugyanakkor a feleletei. És most is nagyon örültem Tillcsibémnek, hiányzott elragadó személyisége! :)

A postán ezúttal nagyon hamar sorrakerültünk, még arra se volt időnk, hogy előkészítsük a feladandó dolgainkat. Ám ezt végül az ablaknál megtettük. A randevú egyébként megint szédületesre sikeredett. Hát mit ne mondjak, egy futásom megint adódott, előbb is döntöttem, hogy korábban fogok indulni legalábbis a lépcsőházig. :) Kiszámoltam az érkezést a pályaudvarra, 18.55-kor sikerült odalibbennem két hosszabb sprintet követően. Negyed 8 után értem haza, Chappy-attrocitás mentesen szerencsére. Szerintem nem észlelt. :) Útközben adódött egy telefonom is, de mire elkotortam, már letette az illető. A visszahívás elmaradt, mert Anya meleg vacsival várt, ami az ebéd volt újramelegített verzióban. De a húslevesnek éppen ezt a sorsot szántam. :) Aztán tanácskoztunk, hogy felhívjuk-e Aput, de aztán nem akartunk újabb letoltást. Jót derültem, mikor kiderült, hogy járt Feri bácsinál köszöntési célzattal. Én a délelőtt során írtam neki sms-t, fél 6 körül kaptam a választ is, hogy mehetünk, hétfő kivételével otthon tartózkodik. Hát ez most ez le is lett ellenőrizve. :D Tillcsibém is jelentkezett, meg is lepődtem, hogy nem húzta el nagyon a recepciós állásra való jelentkezésemet, amivel megbíztam. Így megnyugodva térhettem nyugovóra némi sorozatleselkedést követően.

Kedd reggel úgy kezdődött, ahogy a hétfői, jelesül korai ébresztővel, s meg is vártam, hogy Anya elhagyja otthonunk. Aztán szokás szerint visszatentiztem, az szükséges is volt, 5 óra alvás kicsit kevéske. Délelőtt aztán először a blogot szőttem tovább, mivel sok kedvem nem volt semmihez, sikerült is eljutni a csütörtökig, aminek örültem. Majd megnéztem/hallgattam a Tillcsivel készült interjúkat. Mindegyik nagyon profi, újra csak ezt tudtam megállapítani!!! Aztán nekiálltam főzőcskézni (igen-igen 11 óra már elmúlt), ezúttal magamnak készült csak az ebéd.

És hát közben vártam a postást, aki meg is érkezett, hozott néhány aláírnivaló levelet is, csak épp egyik se nekem szólt. Ez pedig aggodalomra adott okot egy üzleti ügy miatt. Majd a fejembe vettem, hogy sütök valamit, meg is néztem, miféle hozzávalók állnak rendelkezésre egyáltalán, azokból mit lehetne alkotni. Így végül a Rotschild kuglófra esett a választás, illetve rókafarok ala Vicu special is készült. :)

A kuglóf masszájába aztán került dió, szilva, és mazsola is, valamint kókuszreszelékkel is megbuggyantottam. Persze meg is ízleltem, mert hát szeretek kóstolgatni is, illetve ha borzalmas az ízvilág, lehet javítani rajta. Ezúttal tetszett az elegy, így kerülhetett a sütőbe. Míg ezek készülgettek, addig kitakarítottam a szobát, ennek keretein belül kicsit átrendeztem a polcomat is. Negyed 4 után kicsit megpihentem, ekkor ebédeltem. Majd elérkezettnek találtam az időt némi szellemi munkavégzésre is, így nekiláttam Apu munkaviszonyainak összeírásának. Ezzel párhuzamosan pedig köröztettem Anya bakancsát is némi okmánnyal egyetemben. Nagyjából el is készült a lista, bár sok volt a kérdőjel főként a kilencvenes években. Ez kicsit parkolópályára is helyeződött, bár kétségtelenül bosszantott a dolog.

Ilyenkor szoktam tevékenységet is váltani, így befűtöttem. A salaktalanításkor láttam, hogy a butus Chappy az udvar közepén fetreng, és láthatóan fázik. Nagyon nem tudtam mire vélni a dolgot, mert kihúzkodott oda egy szőnyegdarabot is. No, ezen holmit aztán megkaptam, és behoztam a terasz alá, ahol Alízunk is pihent. Chappy bizonyára ellenvetéssel szeretett volna élni, mert vadul harapott. Bár aztán leheveredett új helyére. :) Ezen kis közjáték után folytattam a tűzcsiholást. Mire már kis parázs kialakult, megérkezett Anya is haza. Kicsit korábban is a vártnál, így nem tudtam meleg lakással szolgálni. De legalább a süteménynek örült. Kicsit feldühödött meglátva a nyugdíjhoz szükséges papírkámat, és neki is veselkedett további munkaviszonyokat keresni.

Egy idő után viszont új lovaglótémát talált magának, nevezetesen, hogy menjünk át Feri bához. El is kezdett nyaggatni. Hát...kisebb ütközet bontakozott ki, mert én meg úgy gondoltam, hogy családostul jelenünk meg, ahogy szoktunk. Aztán megadtam magam egy burkolt akaratrákényszerítésnek köszönhetően tulajdonképp. Azt kikötöttem viszont, hogy nem maradunk sokáig. :)

Fél 6 felé érkeződtünk meg, először a modultechnikás vezetékeket kellett megvizsgálni, majd tisztáztuk, miféle számról is jelentkezett be Anya teljesen meglepve Feri bát. Ahogy szokott, most is beinvitált a konyhába, ahová udvariatlanság lett volna nem menni. Akkor bontotta meg a pezsgőt is, társultam az italozásba, mert az is hülyén vette volna ki magát, ha Feri bá egyedül iszik, és az üveget mindenáron meg akarta nyitni, elszántnak látszott. :) Így aztán ketten ittunk az egészségére, Anya nem kért semmit, üdítőt sem. Nos, a helyezkedés kapcsán kicsit meghökkentem. Feri bá konyhájában mindenkinek megvan a maga helye a 6 személyes asztalnál. Feri bá asztalfőn, Dodi szintén, Anya Dodi mellett jobbra, én tesótól balra, Apu meg általában Anya mellett csücsül, Feri bától balra. Most ezen ülésrend módosult: én kerültem Dodi székére, és Feri bá telepedett mellém, azaz oda, ahol pont én szoktam ülni. :) Szó esett mindenről, Feri bá sokat panaszkodott főleg a Bánki vezetésére és a fennálló politikai harcokra, meg az összevissza órarendjére, illetve, hogy a magánvállalkozása pang, nincs megrendelés

Majd Anya is ihletet kapott a morgásra munkahely szempontjából, neki se tetszik a 7-től kötetlenig tartó munkaidő, mivel most megint káosz van, mivel a főnök szabadságát tölti. Penny aztán szépen kiveséződött kollektivát, egyéb üzletláncok forgalomra gyakorolt hatását és a régi szép időket érintve. Apuról beszélgettünk még, elmeséltem a legújabb híreket, és hogy most épp a rokkantsági nyugdíj intézésével foganatoskodom. Nem igazán hitte el Feri bá, hogy a katonakönyvet bevonták. Azt nagyon bírtam, mikor Anya bekapcsolódott ebbe az eszmefuttatásba, és kiemelte, hogy írtam a Honvédségnek. :)

Meghökkentem, mikor egy váratlan huszárvágással rátértünk a párokra, pontosan, hogy Anya megkedvelte-e már Julcsit. Illetve, hogy mi a helyzet Tillcsivel szimpátia terén. Aztán adódott is a kérdés nekem, hogy mi megvagyunk-e Jó Ügyészemmel? :) Megköszöntem a felvetést, és hát jelentettem, hogy minden a legnagyobb rendben.

Ezt a napot meg egyáltalán nem így terveztem, végül negyed 7-kor indultunk haza többszöri noszogatásra. Hiába, nem tudtam egyszerre lehajtani a pezsgőt. És hát ahhoz képest, hogy nem akarództam nagyon elmenni, végülis jól éreztem magam. :)

Hazatérve aztán értékeltünk, telefonáltunk, majd megint a papírokat keresgéltük a munkaviszony rendezéséhez. Sokat nem haladtunk előre. :S Aznap este sokáig néztem a Vészhelyzetet, illetve a Grace klinikát, érdekes mód szeretem a kórházsorozatokat. :)

De szerda reggel ugyanúgy ébresztési feladatom volt, 5.10-kor kíméletlenül zengedezett is a lovefon, amit legszívesebben kinyomtam volna folytatva az alvást. Győzött megint a kötelességtudat, így biztos, ami biztos, felkeltem, mert amúgy is megszomjúztam. Anyával egyeztettük a délutáni terveket, és a további fő tevékenységeimet, majd visszavonultam pihizni. Ám megint nem tudtam visszaszunyálni (no, nem nyafogni akarok ezzel, a nap történetiségéhez tartozik a dolog), cikáztak a gondolatok a buksimban. Így aztán bekapcsoltam a gépet nettelenség ide, vagy oda, hogy legalább a blogom elkészüljön, azaz a múlt hétről szóló bejegyzés word-ös változatban egyelőre. :) Ha már az írást felfüggesztettem, ki is kapcsoltam a gépet. Felhívtam Aput, de nem értem el. Majd tentikéltem kicsit, ha már lehetőségem adódott rá. Az 5 óra alvás nagyon kevés, arra rá kellett döbbennem. Meg arra is, hogy most nem netelés van késői órákig, hanem tévénézés. Nesze neked helyettesítési hatás. :D

Ébredés után aztán vártam a postást rendületlenül, minden egyes Chappy vakkantásra kinéztem...Majd ki is mentünk a ládához, de nem tartalmazott semmit. Visszatértem a lakásba, és megejtettem a mosogatást, ami előzőleg kedv hiányában eltolódott. A kuglófsütő tisztítása rejtegetett némi kihívást, mert éles a széle, és eddig mindig elvágtam valamelyik ujjacskám. Ezúttal azonban ügyeskedtem.

Aztán kitakarítottam a harmadik szobát is, amivel pikk-pakk végeztem. Következett a szabadidő, amikor is újra megpróbáltam felhívni Aput, és kiadni a harci feladatot, nevezetesen, hogy Stankovics doktor urat kajtassa fel telefonon. Ezután apránként neki is álltam készülődni, hogy még véletlenül se kelljen kapkodnom. Erről a háromnegyed 4-es buszról meg újra bebizonyosodott, hogy megbízhatatlan, nagyon nem a kiírás szerint közlekedik, nem mintha gond lett volna. Ezúttal a Halacskáig utaztam, mert be kellett iktatni egy penny-s vásárlást. Gabriella helyettes-asszony közölte is, amint meglátott, hogy "Teca elmehet ám". Volt már vagy fél 5 megint, mire kijöttünk a boltból. Aztán lassan felbattyogtam a városba, és vártam az én Egyetlenemet, aki a szokásos időben meg is érkezett. S bérmakeresztapja is fontosnak gondolta, hogy bemutatkozzunk egymásnak (no nem mintha látásból nem ismertem volna). Ezen beszélgetés kicsit erőltetett volt érzésem szerint. Közben viszont megnézhettem Eszter gyűrűjét, amit csak nekem mutatott meg, Tillcsi legnagyobb mérgére, akit egyébként ármustrára invitáltam. Köszönöm ehhez tanúsított türelmét! :) A hazautat igazán vidámmá varázsolták a Jó Ügyész kétértelmű történetei, illetve az, hogy kérdéseimre nem tudott felelni. Utóbbi nem sűrűn fordul elő. :) Aztán ezen este is sorozatnézéssel ért véget.

A csütörtök kísértetiesen hasonlított a szerdára, bár ezúttal „ébresztő funkcióm” elmaradt. A postást vártam nagyon ezúttal is, aki csak zűrlényéktől hozott levelet. Ezeknek is írni kell alighanem, hogy normalizálják a nyilvántartásukat járulékügyileg! Mivel a hőn áhított küldemény nem érkezett meg, így egy kérést akartam tolmácsolni Jó Ügyészkémnek. Ki is hullajtódott a tudatomból, hogy esélyórát tart a Lelkem. Volt is minden bajom, miután ez leesett. Később Marcsi visszahívott duplán, mert időközben egy állásajánlattal is élt, amire tévézés közben figyelt fel. Nagyon kedves gesztusként értékeltem ezt!

Délidei táplálékfelvétel után összerámoltam a konyhában, aztán lassanként készülődhettem is a buszra, ugyanis délután két remek fiatalemberrel beszéltem meg találkozót. :)

A Chappy miatt megint késésben indultam, fél 2 után picivel, így nagyon nem örültem, mikor Klári néni megállított, és érdeklődött Apuról. Majd a virágboltnál nem figyeltem eléggé, és megint kibicsaklott a bal bokám. :S Biztos a pónifajzatok jót röhögtek rajtam, mert úgy hirtelen pár másodperc kellett, mire visszanyertem az egyensúlyomat, és végülis eldőlt, hogy nem esek el. Utána megpróbáltam nem terheli azt a végtagot, azért rá tudtam állni, csak hát fájt. A buszra aztán várakoznom kellett néhány percet, majd a sok póni helyett egy nénike mellé vágtam le magam, aki elkezdett nekem előadást tartani az időjárásról. Akkor csörgetett Kata unokatesóm, amin alaposan felhúztam magam! A néni is hallotta, hogy cseng az a teló, és látta is, hogy felveszem, erre a hülye leteszi! Innentől megint az ideg dolgozott bennem, és csakazértse hívtam vissza!

Negyed 3-kor értem a Penny-hez, és mivel kicsit fáztam, így vettem a bevásárlókocsit, és bementem a hipermarketbe. Anya aztán látta rajtam, hogy nem vagyok rózsás kedvemben, faggatott is, hogy mi a probléma. Majd belekezdett a mondókájába, hogy mit kéne venni (Anna néninek is), de elrobogott, és már előző nap is rettegtem, miért fog letolni. Mondjuk az is igaz, ha valami nincs, akkor azt nem tudok venni. Aztán bevágtam a durcást, hogy meg se hallgatott ám Anna néni esetében sem, Zolitól is azt tudakolta, mit lehet vinni. Ő nyugtatta meg, hogy nem kéne annyira készülni. Majd Zolival vadásztunk sajtot. Akkor szólított meg Gabriella megint (aki amúgy azt ígérte, hogy segít keresni Veszprémben!), hogy dolgozom-e, mert Anyától hallotta, hogy interjúra mentem (biztos furcsán néztem, hogy miről tud, amiről én nem). Majd elkezdte lobogtatni, hogy miért nem jövök a Penny-be? Meg is fogalmaztam a frappáns választ, egy családban egy bolond elég, ha itt melózik! Jó, hogy Zoli tejügyileg érdeklődött a továbbiakban, megmentett az amúgy is kínos helyzetben! Fizetéskor pedig kölcsönadta a Fan Game-es kártyát. Mivel Anya még nem került elő (gondolom, leszámolt a napi melóval), gondoltam, üzenek neki a pénztáros csajtól, hogy ne keressen már minket a boltban, itthon találkozunk!

Aztán indultunk is Farkasgyepűre Zolival illetve Tillcsivel. Az a táj egyébként még mindig impozáns látványt nyújtott, Zoli pedig jól vezet(ett). A három hetes összehasonlításban nálam az első helyen végzett a sofőrök tekintetében! :P Az időnkénti kétfrontos beszélgetés furcsa volt, mert időközben Anna néni is társult hozzánk hosszas noszogatásra. Egy gratulációt is bezsebelhettünk tőle, ugyanis rápillantott a gyűrűimre, melyeket azért viseltem, hogy Tillcsinek legyen mihez hasonlítani Eszter kolleginájának ékszerét. Vissza is kérdeztünk mindketten szinte egyszerre, hogy mihez is kaptuk a jókívánságot. :) Persze ezúttal sem úsztam meg viselkedésre való figyelmeztetés nélkül, ugyanis amikor a szobába mentünk pakolni, Apu szólt előzőleg, hogy majd a szobatársainak köszönjek! Nem mintha nem lenne természetes...:S A szobában rá is kérdeztem, hogy megvan-e minden, nagyon bólogatott, így annyiban hagytam. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a csomaglepakolásos helyzettel, én szívem szerint még leültem volna picit, amikor a hűtőből is kirámoltuk a finom kis vajakat. Azt nem tudtam konkrétan, hogy esetleg maradunk-e még Anna néninél, vagy kb. fél óra elég egy ilyen látogatásnál. Azért az öccs most is szóbakerült! :) Úgy jó volt hallgatni a nénit.

Hazafelé viszont sajnos megint hagytam eluralkodni magamon az idegességet, és ez a hangulatomra alaposan rányomta a bélyegét onnantól fogva. Legjobban a munkakérdés bosszantott, és juttatott bőgéshez közeli állapotba. Főleg ha hozzávettem, hogy az alulról kepesszünk felfelé stratégia se működött, s ettől megint felmosórongy-feelingem alakult ki. És akkor ehhez jött még egy üzleti ügy, ahol a fizetés már jó egy hónapja lebonyolódott részemről, ám a teljesítéssel adódtak jelentős problémák. Meg is kellett bíznom Tillcsit, hogy intézkedjen. Jólesett, hogy még az általa nagyon utált iwiw-ezést is bevállalta miattam!

4 körül érkeztünk meg haza, kis shoppingolást követően még Anya is velünk tudott jönni. Itthon aztán kisebb ribilliót követően jutottunk csak be a lakásba, a kutyákat kellett elzárni, ami nem mondható egyszerű feladatnak. Kicsit mérges is voltam magamra, amiért Tillcsit is magára kellett hagynom kis időre. De nagyon örültem, amikor végül beszélgethettünk nyugodt körülmények között szerény hajlékunkban.

Miután Zoli és Tillcsi távoztak, Apu kiadta, kinek mit is kell csinálni: Anyának fűteni, nekem meg kipakolni, utóbbit szép lassan, nem vadorzó módon. Kisebb vitát indított aztán a munkaviszonyok összeszámlálása, Apu jól le is durungolta Anyát, ami bizonyára rosszul is esett neki. De ebben az esetben jobb lett volna, ha nem szól, és ezt igyekeztem is jelezni gesztusaimmal. Ott is hagyott minket, következett a mesedélután, de sok újdonságot nem tudott mondani Apu, így jobbára untam magam, meg aztán őszintén szólva, máshol is jártam agyilag. Persze neki meg kellett valahol, hogy kibeszélje magát, mert a héten nem nagyon tudott csevegni. Nekem meg az kellett, hogy kibömbizhessem magam, így Tillcsivel való telefonos eszmecserénket követően el is vonultam vackomba. Anyával is összevitáztunk kicsit, mert meg mertem mondani a sérelmeimet vele kapcsolatosan. Nem tetszett a mondandóm, és besértődött. Én nemkülönben.

Az újabb elvonulásom közepette hívott újra Tillcsi, hogy adjam áldásom a nevemben küldött levélre. :) Tökéletes írományra nem mondhattam sztornózást, figyelmessége pedig újra lenyűgözött, mert az e-mail-jeimet is nyomon követte. Ettől függetlenül se tudtam nagyon megnyugodni, hosszas bömbizést követően tudtam csak elaludni.

Pénteken nem keltem korán, még véletlen se, a főzésről is lebeszéltem magam, adódott maradék, pocsékolás nincs! Rendrakás is kipipálódott, szóval nem volt semmi sürgős. Szokás szerint megint a postást vártam. Jött is, és hozott aláírnivalót megint, így kabátfelvétel után ki is robogtam hozzá. Nagyon ügyeltem, hogy Chappy-ék ne szabaduljanak ki, és intézzenek támadást, mint előző nap. Mondta is a postás néni, hogy ezúttal enyém az ajánlott küldemény, meg is ijedtem, hogy a munkaügyi központ mit akar megint tőlem. Gyorsan át is gondoltam, hogy semmi elmarasztalás nem lehet, mert november 8-án van jelenésem ott. Ezenkívül csak csekkek jöttek, más nem. A lakásban aztán legelőször is a munkaügyis borítékot téptem fel, hogy megtudjam, mit óhajtanak. Nem kicsit ámultam, ugyanis állást ajánlottak, Devecserben a Gallus Kft-nél. Mindenképpen meg kell jelennem a cégnél, és leigazoltatnom a közvetítő lapot pecséttel, aláírással jövő péntekig. Amennyiben nem teszem, akkor a novemberi járandóságomnak pápá, de törölnek a nyilvántartásból akkor is, ha "nekem felróható okból nem fogadom el az állást". De miért is ne tölteném be a posztot? Valamennyit akkor is fizetnek, továbbá szert tehetnék némi gyakorlatra is. A munkaügyi központon lepődtem meg nem is kicsit, hogy foglalkoznak közvetítéssel is. Végül arra jutottam, hogy kedden felkeresem a céget, azaz mindenszentek után.

A levelet őseim is megvizsgálták, és Apu szúrta ki legelébb, hogy a hölgy, akivel tárgyalnom kell, Petya anyukája. :) Amúgy őseim megint összekülönböztek valamin, így vígasztalás feladatát tudhattam magaménak. Majd egy újabb Outlook-os levél megírását követően le is csukkantottam a gépet. Épp ekkor érkezett meg Dodi is, ki is siettem, hogy megfogjam a gaz Chappy-t. Talán itt kezdődött a konfliktusunk, mert rá kellett szólnom tesóra, hogy kicsi életet vigyen a mozgásába, mert a végtelenségig nem tudom visszatartani a kutyát. Amint belépett a lakásba, és lepakolt a szobában, már be is szólt, miszerint főzés nincs, csettegés és napi 1000. levél van. A Windows akkor még leállítás alatt állt. És hát ki mertem fejezni nemtetszésem!

3-kor megérkezett Anya is, aki kicsit békített minket. Majd elsiettem a másik szobába, mert zengedezett a lovefonom, és az én Egyetlen Jó Ügyészkémmel folytattam kifejtős beszélgetést a csevegő díjcsomag támogatásával, melyet a múlt héten hosszabbítottak meg vodafonék újabb egy hónappal. :)

Majd Anyával tartottunk egymásnak panasznapot, amit Dodi is fél füllel nyomonkövetett, és be is sértődött újra csak. 6 óra körül aztán elvonultam újra csak mobilozni, hogy megbizonyosodjak róla, Petya anyukájához kell-e mennem majd munkaügyben értekezni, és hogy mik a kilátásaim. Mivel Petya vezetett, így a későbbi beszélgetésben maradtunk.

Épp Anyának meséltem a helyzetet, mikor visszahívott. Kicsit furcsa volt, hogy nagyjából ötször kellett egymásnak bemutatkoznunk, valami térerő probléma lehetett megint. Végülis megtudtam, amit akartam, hogy nagyjából hol helyezkedik el ez az irodaépület, hogy tényleg az édesanyjához lesz szerencsém. Kiderült az is, hogy a cég is megkapta ugyanazt a papirost, amit én is. Magyarán tudnak érkezésemről.

Nagyjából ezzel egyidőben kezdte Apu is vadászgatni lefelé Stankovics "Vőlegény" doktor urat. Elég nehezen érte utol. Végülis nem foglalt állást egyértelműen a kérdésben. A leletek jók, ez csak rábiztosítás lehetne. Az a lényeg, hogy ne tűnjön el Apu, szóval azért egészségi állapotára figyeljen oda! Döntés tehát nem született, a másik dokival is konzultálni fog, vissza kell menni mindenféleképpen a maradék cuccaiért is. Aggódik kicsit a személyi okmányai miatt, hogy el ne tulajdonítsa valaki, mert persze a dupla rákérdezés ellenére ottmaradtak. Az est hátralévő része csevegős és tévézős volt, megnéztem a Megafrászt is, ahol egész jól énekelt egyik-másik versenyző.

A szombat délelőtt aztán mosással kezdődött, majd nekiálltam a palacsinta-sütésnek. Ez tökéletesen passzolt a leveshez. :) Közben meg hallgattam Aput, úgyis azt szereti, ha valaki odafigyel rá. Amikor meg épp kicsámborgott valahova, akkor meg redőnyt szereltem, mert a melák szél kifújta a tokjából. Sikerélményként könyvelhettem el, hogy kettőt is egyedül abriktoltam vissza a helyére. Amúgy más nem történt, Dodival kicsit oldottabbá vált a viszonyunk, de nyilvánvalóan fáradt. De örültem a viszonylagos békességnek.

Délután pedig úgy döntöttem, hogy rákészülök valamelyest az estére, mely hosszúnak ígérkezett. A helycserés támadás jegyében átvonultam a másik szobába, nagyjából egy órát tudtam volna szenderegni. De ez meghiúsult, jött Dodi szóval tartani. Ekkor kezdett el szekírozni a csibegyárral, és a munkalehetőséggel. :) Majd következett az Apu-paródia, mert közben persze, hogy átkúszott hozzánk. Hogy ne csak egy helyütt legyünk, átvonultunk a konyhába uzsiidő miatt is. Dodi bemajszolta az utolsó palacsintát is, de kivétel nélkül mindenki éhes volt. Így gyorsan sütöttem baromfifasírtot. Majd készülődhettem is lassanként a színi előadásra.

Negyed 6-kor aztán megérkezett a váltás, azaz Anya, én pedig távoztam. Elég sokan utaztak, de ezen se kellett meglepődni, hiszen halottak napja miatt sokan kerekednek fel, ám elég sok pónifajzatot is találtam. Miattuk nem is tudtam leszállni a Halacskánál, ahogy azt előzőleg terveztem, barikádoztak rendesen. Majd még a buszon rámköszönt valaki. Móni vélhetően Győrben szállt fel. Megtudakolta, hova megyek. Büszkén és őszintén válaszoltam. Lezáratlan maradt ezen beszélgetés, pedig azt hittem, megvár a pályaudvaron.

A 4-es, vagy talán az 5-ös megállónál aztán újabb ismerősökbe botlottam, és ha már így alakult, odaléptem hozzájuk. Melinda és Zsuzsi várták a sümegi járatot. Nagyon örültek egyébként nekem, ez jó érzéssel töltött el! Rögtön faggattak is, sokminden újdonságról nem tudtam beszámolni, már ami tavaly osztálytalálkozó óta történt, inkább csak panaszkodást tudtam lezavarni elhelyezkedés miatt. Mikor Zsu busza begördült, megegyeztünk, ha legközelebb Ajkára jön, találkozunk, Melinda szólni fog elvileg, őt neveztem ki felelősnek. Na, ez a szöveg is nagy sikert aratott! Aztán megkérdeztem, merre tart, és örültem is, amikor az Újélet utcát megemlítette. Így együtt haladtunk egy darabon, és folytathattuk az eszmecserét, mesélt az életéről, és állásvadászati trükköket osztott meg velem. Azt mondta, fontos az utógondozás, azaz, azt szeretik, ha érdeklődnek a pályázatokról. Illetve ajánlotta még a fejvadász cégeket, akik persze vonnak valamennyi jutalékot a bérből. Most ő is ilyenekkel fogja a kapcsolatot felvenni, de ő Pesten érdekelt. És hát abban maradtunk, hogy ha felmond a volánnál, akkor írni fog iwiw-en, és javasolta, hogy vigyem be személyesen a doksikjaim akkor. Mondhatom feltöltött ezen kis eszmecsere energiával! Talán innen is eredeztethető a pozitív érzet, mely innentől jellemzővé vált. Milyen jó, hogy ezek a rosszabb, sírósabb periódusaim nem tartanak soká (kopp-kopp). :P

Így fordulhatott elő, hogy késtem kicsit Tillcsiéktől, bár talán ez bocsánatos bűnnek számított. Kicsit beszélgettünk, míg váltásban összekészülődött a család. Az Ügyész Úr pompázatosan nézett ki, bár amúgy is szeretem, ha egy pasi elegantos. :P A színházban szerintem jó helyre kerültünk a nézőtéren. És a felújított VMK is tetszett. Itt 3 éve jártam legutóbb, akkor is Dodi szalagavatóján, ahol azt a remekbe szabott videót csináltam az eseményről, ami aztán nem rögzítődött a fényképezőgépen. J Az Aranycsapat c. musical-t tekintettük meg, tetszett is egyébként, nagyon táncolhatnékom is támadt közben. :P Egy 10 perces megszakítás is beikatódott, s így nagyjából háromnegyed 10-kor lett vége az előadásnak.

Tillcsiről újra bebizonyosodott, minő lovag, makacsul tartotta magát ahhoz, hogy felkísérnek a pályaudvarra. Majd Zoli felajánlotta, hogy hazahoz, ami ellen meg én tiltakoztam. Népi játékunkat követően végülis. Itthon aztán meghallgaták a rövid beszámolómat, majd mindenki álomra hajtotta fejét Dodi kivételével, aki tévézett még. De én se tudtam elaludni, fájt a pocim, illetve kavarogtak a gondolataim. :S

A vasárnap aztán óraátállítással indult, lehetett újra igazodni az téli időszámításhoz. Én főztem, Apu tegnapi leves-kérésének tettem eleget, ami persze másnap már nem kellett. És ezen fel is mérgesültem rendesen, most már sok ez a válogatás! Egyébként tévézést folytattunk, blogot írtunk, és a paródia is tovább érlelődött. Uzsira főztünk halászlevelet, így már senki se mondhatta, hogy nincs kaja! Kimondottan finomra sikerült, el is költöttük együttesen.

Majd segítettem Anyának koszorút kötni, közben beszélgettünk persze. Elmondta meglátásait a holnappal kapcsolatban, és ekkor közölte, hogy eljön velem, ha akarom. Hát most jó lenne, kicsit tudna belém lelket verni, ha netán nem kedvezően alakulnak a dolgok, illetve a közlekedés kaotikussága miatt se bánom túlzottan, hogy velem tart. :)

Mondjuk Apu is pedzegette, hogy ha visszamegy, akkor Devecser-Gyepes-Gyepű útirányon keresztül, ezt így elrendezheti. De ő vélhetően korán megy, az üzem meg 8-kor kezdődik, órákat nem szívesen tipródnék ott. Nagyjából körvonalazódott az útiterv és a buszos megközelítés, melyekről megtudtuk, hogy bemennek Devecserbe.

A koszorúk elég hamar elkészültek, így Apu nagynénjeire is kerülhettek. De aztán megosztódott a család a temetőjárás tekintetében, férfinépek halasztgatták volna hétfőre. Mi Anyával tartottuk magunkat az estéhez, és gyaloglás helyett a buszozáshoz. Végül Dodi is velünk tartott, Apu meg maradt a hétfőnél. Eléggé sötét volt már akkor, mire kiértünk a temetőbe, és bizony-bizony a sírás környékezett megint. Talán ezért is jött kapóra a sötét, így rajtam kívül senki se látta, érezte, hogy valami felkavarta lelki békémet. Először papáról és mamáról emlékeztünk meg, jelentős harcot vívva a széllel, hogy egyáltalán a gyertyák, mécsesek világíthassanak. A szokásos imaelmorzsolás után mentünk Mariska nénihez, ahol megintcsak elszórakoztunk a gyertyagyújtással.

Hazafelé én eléggé figyeltem a lábam elé, be is lassultam rendesen ennek következtében. De nagyon nem lett volna jó, ha újból megbicsaklom. Aztán a hazaúton vettük észre, hogy Apu kerekezett el mellettünk, szóval az erőnléti edzést is letudta. Tillcsivel való telefonolásunkat követően aztán a szokásos rutintevékenységet ejtettük meg, és hát tévézéssel záródott a nap.

Ezzel megint egy bejegyzés végére értem. Ha októbert röviden kellene értékelnem, akkor azt mondanám, hogy az aggodalom hónapja volt leginkább: Aput műtötték, illetve megéltem egy súlyos ipari katasztrófát, aminek hosszú távú egészségkárosító következményeivel is számolni kell, véleményemet ezen ügyről korábban olvashattátok.

De az aggódás mellett néhány jó dologgal is szolgálhatok ebben a kis értékelésben: megerősítést nyert, hogy komoly családi összetartás is létezik, és nagyjából az is kiviláglott, kik állnak igazán mellettünk a nehézségek idején. És hát nem mehetek el szó nélkül azon tény mellett sem, hogy Tillcsivel új élményeket is szereztünk, és kapcsolatunk még stabilabbá vált, de úgy, hogy a kezdeti tűz változatlan intenzitással lobog tovább. Ennek külső jelei is felfedezhetők minden egymásra vetett pillantásunkban. :)

Egy valami van, ami azonban még várat magára, és hát hiányzik is az idilli állapothoz: az, hogy végre jelölt helyett munkavállalóként is megjelenjek a munkapiacon. Nagyon elkeserít már az is, hogy állandóan megkapom az erre vonatkozó kérdést, és nem tudok érdemi előrelépésről beszámolni. :'( S ez nagyon bánt változatlanul, még akkor is, ha épp nem beszélek róla. Új hónap következik, bár ettől se várok sok jót, hiszen már eleve kicsit szomorkásan indul. Természetesen beszámolok mindenről nektek, kedves olvasóim! Ezen ígérettel zárom is októberi utolsó posztom. Folytatás következik hamarosan! ;)