hát ez hallatlan! – állapot- és helyzetjelentés november végéhez közeledvén

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ezúttal már egy blogspotos íromány következik, ami azt is jelenti, hogy újra rendelkezik szerény kis hajlékunk internetes hozzáféréssel egy hónapos viszontagságot követően, úgyhogy a jövőben nem lesz utólagos posztolás, legalábbis reményeim szerint nem. :) No, de nem azért vagyok itt, hogy örömódát zengedezzek, hanem hogy az eltelt hetet ismertessen. Lendüljünk is neki tempósan!

Mint az ismeretes lehet, vasárnap kezdődött a füles nyüglődésem, amely hétfőn is makacsul tartotta magát. Sőt, oda vezetett, hogy jobb oldali hallószervem mögött némi váladék gyülemlett fel és okozott halláscsökkenést. :S De ekkor még bíztam a javulásban külső beavatkozás nélkül. Így amíg Anya boltban járt, addig rámásoltam a pendrive-ra a doksikat (levelek, állásokhoz esetlegesen feltöltenivaló holmik). Majd a rituális kávézást követően vázolta az elképzelését, hogy ejtsük meg a kukoricaszedést mamánál is, mert hát ketten maradtunk eme feladatra is. Így mi mamához, Apu meg a házidokihoz indult a beutalóért. Hát a napsütést nagyon élveztem, szívem szerint neki is vetkőztem volna, ám a megfázásféle és éles kukoricalevelek ellenérvként szolgáltak.

Végül aztán transzporter hiányában zsákokba szedtük a csöveket, amiben csak az volt a kihívás, hogy a sor végére érve a telit nehézkesen szállítottuk a terület elejére. Kicsit frusztrált a művelet során Anya sürgetése, ami a "neked csak félig van a zsákod? Én már kettőt megtöltöttem!" mondatban teljesedett ki. Hiába, választani tudni kell, és nekem a fácánok által alaposan megritkított növények megvizsgálása jutott.

Jó két óra alatt abszolváltuk a feladatot, mondjuk Anya közben a szárat is lenyeste. Azt már eleve kikötöttem, hogy ezen munkát hanyagolnám, ha mód van rá! Megvallom, kicsit el is fáradtam a végére. A terméssel annyira elégedett nem vagyok, jó mázsányi lett, bár hozzá kell tenni kapát az a föld nem látott, illetve a szárnyasok is nagy pusztítást végeztek. :S

Épp a földről vittük be a garázsba a zsákokat, mikor megérkezett Apu is, nyomhattam a kertből egy sprintet, hogy tárt kapukkal fogadhassam. :) Eléggé megmosolyogta a szállítási műveletünket, mert bizony a kerékpár vázára helyeződött egy zsák, illetve a csomagtartóra még egy, én meg ügyeltem, hogy ne essen le egyik se. Persze morgásból is kijutott, mert a bicikli lánc közé becsípődött a „pók”.

Eléggé mérgesek lettünk Anyával, amiért csak szentségelt, ahelyett, hogy segített volna kicibálni a rögzítőt. Dühünk csak fokozódott, mert osztogatta az ukázokat is, mikor mi már jöttünk volna hazafelé. Végül ez is megtörtént fél 1 felé. Én speciel ki is dőltem, szívesen aludtam volna egyet. De csak ejtőzés lett belőle ebéd után. Apu sem volt valami jól, most a szédüléssel küzdött, így hatalmas kedvvel ment a dokihoz a papírért akkor már másodízben. Persze ekkor kaptam meg a leszúrást is, amiért az OEP-es nyomtatványt nem tudtam kitölteni (én hülyeségeket nem fogok beírni!), így abban maradtunk, hogy Marcsitól fogom megtudakolni a dolgokat. :)

Miután elkerekezett Apu, Anya is befejezte a játékot, és elhatározta, hogy levágja a kukoricaszárat. Meg is ígérte, hogy mire indulnom kell, visszaér. Ez csak félig-meddig teljesült, széttörött a sarlója, és cserére jött haza. Mert van mááááááááááásik! :)

Negyed 4 után kicsivel aztán elstartoltam a buszra, ami még mindig megbízhatatlan, én meg megint késésben indultam. Apuval útközben találkoztunk, és kértem el a doksikat fényelet céljából. Mondjuk belekezdett a litániába, hogy mi volt a dokinál, ám sikerült leállítani a sietség miatt. Aztán egy nénike is megállított, Apuról érdeklődött, hát azt is rövidre kellett zárnom, bár a néni eléggé megértőnek mutatkozott, hozzátette, hogy látja, hogy sietek. :) Mondjuk én azon is meglepődtem, hogy nevemen szólít (most nem számított az Évike). A járatra amúgy vártam néhány percet, most megint új kapitányt találhattam a volánnál. Gyepesig nagyjából a papírok összerendezgetésével foganatoskodtam, meg azzal, hogy kitörpöljem, megreszkírozom-e, hogy beugrok fénymásoltatni a pályaudvaron található üzletbe, és lehet, elhúzódik az egész, akkor meg Tillcsit váratom meg.

Aztán leugratva a buszról ismerősöket pislantottam meg: Jó Ügyészemet és kollegináját (akinél most is értékeltem, hogy nem hagyta egyedül Tillcsit!). Ezúttal közösen ejtettük meg a fénymásolást kezdetben a már említett kis papírboltban, ám ott ez technikai akadályokba ütközött. Így kénytelen voltunk a Héliosz üzletházat célba venni. A fénymásolás amúgy az egyetemi éveket idézte fel bennem is, amikor 5 és 7 Ft-os oldalankénti áron tettük ezt meg, szemben az ajkai 15-tel! A kiszolgáló hölgy egyébként kedves volt, ám szokatlanul alaposan megfigyelte Kedvesemet, aminek akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Betudtam annak a jelenséget, hogy megijedt a jog felemlegetésével még akkor is, ha az épp nosztalgia kapcsán történt. Majd kis vásárlást iktattunk be. És bár Tillcsi óvott a széltől is, mégiscsak sétálgattunk a városban. Nem tagadom, én épp a széltől vártam valamiféle javulást füleim szempontjából. Sütizést követően pedig megint odacsücsülhettem a gép elé, hogy pályázhassak, ha épp találok valami kedvező lehetőséget. Ám inkább csak elkeseredni tudtam a nézelődés közben (vagy ezer év gyakorlatot kérnek, vagy eleve középfok végzettséget kérnek csak). Közben kicsit kényelmetlenül is éreztem magam, amiért netelek, s nem a konyha kipakolásában segédkezem még akkor is, ha jóváhagyással foglalkoztam a saját dolgaimmal. :S

Ezúttal (hála Kedvesem figyelmességének) időben sietség nélkül felértem a pályaudvarra, és Gyepestől útitársam is akadt, Jani, aki meg kell vallanom, elevenembe vágó témákat pedzegetett. Szerintem el volt tévelyedve, már ami az álláskeresésemet illeti, jelesül, hogy nem éppen betanított munkákra vágyom. A srác olyannyira belelkesült viszont, hogy egész úton szóvaltartott, nem is tudtam nagyon hova tenni a dolgot. De időközben ráeszméltem, hogy milyen pompás, ha egy hímnemű tud beszélni, és mondókájához humor is társul. :) Mondjuk Tillcsi a szavak és a félreértelmezhető elszólásokra való azonnali reakció nagymestere is, a nyomába nem érhet senki, így tényleg nem is csoda, ha lenyűgözött már a kezdet kezdetén (lassan már egy esztendeje!) S ezzel most megemlékeztem ehelyütt is a másnap ünneplendő 11. hófordulónkról is, melyet szintén randival tettünk teljessé. Ám ne szaladjunk annyira előre!

Hétfő este aztán meghallgattam a délutáni történésekről való beszámolót, illetve én is mesélhettem kedvemre. Pihenésként pedig elolvastam Szerelmetes Jogász-doktorom 27 oldalt kitevő, txt-s állományban rendelkezésemre bocsátott, Gmail-es postafiókomban ott sorakozó nettelenségben küldött összes levelét.

Az elalvás eléggé nehezen ment, de megfejtettem kisvártatva ennek okát: éhes voltam. Az egy joghurt és bögre kakaó kevésnek bizonyult. Amúgy meg bosszantott az is, hogy fél fülemre megsüketültem, ezért is csak hánykolódtam az ágyikóban. Így aztán felkeltem, és bevágtam két szendvicset. Közben Apu is megszaladt, valamit morgott is. Nagyjából a táplálékfelvétel után el is tudtam volna szenderedni, ha nem kezdene az foglalkoztatni, hogy egy papír hiányzik a zárójelentések közül. Így azokat rendezgettem még össze, s állapíthattam meg, hogy már csak az orvosi beutaló kell, meg a munkaviszonyok összeírása, pontosabban tisztázása (mert legnagyobb gyermekünk, azaz Apu összerajzolta a papírlap hátulját, az érdekesség kedvéért azért hozzá kell tennem, hogy az is sárga! :D), és lehet feladni a Nyugdíjfolyósítónak tartva a hiánypótlásra adott 10 napos határidőt is. Így megnyugodva tudtam álomra hajtani fejem.

Kedd reggel aztán örömmel konstatálltam, hogy érzékeny hallószervem a javulás útjára lépett, bár még volt nem tökéletes. Rituális kávénk elfogyasztását megelőzően következett az első összevitázás Apuval, majd ezt követően Anya közölte a további terveit, nevezetesen, hogy a kukoricaszárat megy égetni a kertbe, én pedig azt a megbízatást kaptam, hogy figyeljek a töltött káposztra.

Ekkor kapcsoltam be a gépet is, és szerkesztettem kicsit át a motivációs levelet, illetve az önéletesrajzot is. Az kell mondjam, azért az egy év hamar eltelt, jócskán találtam a doksik közt régi álláspályázati anyagokat (amiket lusta voltam törölni). Aztán számba is vettem az interjúkat, mérlegelve, hogy a tavalyi vagy az idei év jobb-e legalább ebben a tekintetben. Egyértelmű megállapítást nem tehetek, az ősz mindenképp pangós jellegű (átlag felett). Végezetül pedig blogzottam word-alapon, a múlt hetet fejeztem be, bár cím és valami zárlat még váratott akkor még magára, ezeket kicsit még érlelnem kellett magamban.

Szóval a rendezkelődést követően új katonás sorrendet állítottam fel az egyik könyvespolcon, ezzel el is bíbelődtem. Majd jött a sürgetés, hogy menjek mamához, és hogy Anyának vigyek cukorkát. Hát itt az tüzelt fel, de rendesen, hogy kétbetűs kitérőt se mehettem. Amúgy mamánál semmit se csináltam, a nézelődésen kívül. A tűz is füstölgött meg én is. Még akkor is, amikor Anya hazaküldött. Valahogy az újabb leosztáshoz se volt kedvem, így inkább ácsorogtam ott kicsit távolabb a máglyától, amikor meg gereblye kellett, akkor előiperítettem azt a fészerből. Kicsit jobb kedvre egyedül egy 1981. novemberi Népszabadság derített, azt tanulmányozgattam, gyakorlatilag időjáráson kívül csak politikai cikkeket tartalmazott. Még a gyászjelentéseknél is azt sorolták fel a temetési időponton kívül, hogy minő kitüntetésekkel rendelkezett az elhunyt. Fél 2 felé járt az idő, mikor hazajöttünk, ekkor ejtettük meg az ebédet is.

Majd jött az újabb morgás a telefonos véreredmény bediktálás kapcsán, hogy honnan is lehetne hívni egyáltalán a farkasgyepűi kórházat a lehető legkisebb költséggel, és lehetőleg úgy, hogy ne szakadjon meg a beszélgetés időnek előtte. A vezetékes telefonra megint nagy szükség lett volna! S mivel a két t-mobilos szám hamar kiesett kredittelenség okán (a kórházé is vezetékes elérhetőség!), így maradt a telefonfülke, és/vagy lovefon, aminél jeleztem az esetleges térerősségi gondokat is. Ez lett a választás, kihangosítottam, telefonközpontos áttételeken keresztül másodjára bediktálódtak a kért értékek. Ősök kicsit félreértettek valamit, nem durcásságból hagytam ott őket, hanem mert készülnöm kellett. A doki amúgy rendes volt, csak pár adatot kért, a mértékegységes részt elhagyatta (he-he, igazam lett!)

Na utána következett a modultechnikás levél feletti vita. Anya már reggel mutogatta a piszkozatot, amit végül itt-ott módosítottam, kiemelve, hogy pluszköltségeink keletkeztek (nesze neked gazdász szemlélet!) a nemteljesítésük miatt. Az már részletkérdés, miért is történt ez (betegségre hivatkozott a pasas múlt héten!). Mire a végleges verzió kész lett, már csak Aput vártuk, hogy írja alá.

Negyed 4 előtt nem sokkal megszaladt a mamánál való körútból, és rögtön rácsodálkozott a felsőmre, melynek hátulján lovacskák ábrázolódtak. :D Azért tempózhattam most is, főként, mert megint megállítottak. Ominózus kérdés is csak feltevődött, hogy hová is igyekszem. A dolgomra! Kicsit szerencsétlenül válaszoltam már ami a munkát illeti, de aztán korrigáltam is gyorsan, hogy nem arról van szó, hogy nem is akarok dolgozni! Na, aztán valamiért megtekintettem a központban a hirdetőtáblát, s már a megnevezés is tetszett, hogy pénzügyi ügyintéző. Még ha lótifutizik is egész nap, akkor is üt egy önéletrajzban egy önkormányzat feltüntetése. Bár az megint csak elmélet. S kicsit meg is örültem ennek a lehetőségnek, még akkor is, ha nem teljesen felelek meg az elvárásoknak. Persze ezzel már nem is kéne foglalkoznom, mert ahol meg minden teljesülne, oda se kellek. :'(

Úgyhogy innentől a hirdetés foglalkoztatott leginkább, viszont nem tudtam annak szövegét rögzíteni teljes mértékben, mert befutott a járat, ismét csak 15.40-kor. Így megint 4 előtt értünk Ajkára, s a várakozási időben postáztam, ahol láttam Tillcsi osztálytársát, Zemán Janót is. Postázás után nézelődtem (ajándékok után kajtattam), és sétálgattam. Még mindig ettől vártam, hogy javul a fülem. Örültem Jó Ügyészemnek most is, mint ahogy annak is, hogy nagyjából meg tudtunk beszélni mindent, illetve, hogy egy ellenőrzési cukormérést is be tudtunk iktatni. A differencia viszont nekem jelentősnek tűnt, és az értéken is csak elszörnyülködtem. :S

Itthon aztán már vártak, de nem szolgálhattam semmi újdonsággal a hirdetésen kívül, ugyanis ki kellett adnom megbízatásba, hogy a reggel boltba menő valamelyik ős majd lesse meg a kiírást pontosan, hogy nekem ne kelljen kerékpárra pattannom emiatt. Apu kicsit el is vette a kedvem, hogy ez megint valakinek szól. :S Mindegy, azért próbálkozni lehet és kell is! Aztán előkerestem a munkaügyis papíruszt, és valóban 18-án telik le az egy esztendő, azaz csütörtökön már mehetek is intézkedni, és követelni a jussomat, bizonyos támogatást.

A szerda délelőtti fecsegést aztán a telefon szakajtotta meg, amikor is megint kisebb összetűzés alakult ki Apu meg köztem. Ugyanis Anya kiment, hogy fogadja az urat, én meg modemet szabaddátevő műveletbe fogtam, ami a sok kábel miatt nem mutatkozott oly könnyednek, de elég hamar kellett intézkedni. Apu akkor ébredt valamelyik álmából, és jól rámvisított, amiért tulajdonképp lövésem sem volt, hogy kit várunk, csak azt tudtam, ami a feladatom. Egyébként azt se volt egyértelmű, kihez intézi egyáltalán a kérdést, ekkor már hallásom jócskán korlátozódott. :S Arra ocsúdtam fel, hogy a pasas itt áll a szobaajtóban, és mondja, hogy adott tápegység nem a modemé (ezen adapterekből jócskán van különféle konnektorokba csatlakoztatva). Amúgy lemaradtam a visszavételi aláírásról is, melyet nekem kellett volna szerintem, mert az ADSL szolgáltatás az én nevemen futott.

Na, aztán jött a nagy eszmecsere arról, hogy ki is járt itt, és mit akart. Majd ebédeltünk, amikor is Apu szórta a viccesebbnél viccesebb megállapításait (pl.: "vegyünk fel a telefont, és mondjuk azt, hogy nem vagyunk itthon"). Anya szerint már tegnap is jó passzban lehetett, mert rendszeresen megnevetette. :P

Délidei táplálékfelvétel után aztán legszívesebben aludtam volna egyet, végül Anya játékát követtem nyomon, de igényelte is ezt. Majd új szórakozást találtam, miután Apu kapott kölcsönbe egy vérnyomásmérőt. Kicsit meg is lepődtem, hogy alacsony értéket mutatott, főleg, mert fóbiám van az eszköztől is! Jóízűeket tudtam nevetni az ősökön, mert egymás társaságában mindegyikük vérnyomása borzasztóan magas volt. A délután Anya játszott, én mértem, Apu fűtött és szundított.

Telefonolásunkat követően megírtam egy hivatalos levelet a Nyugdíjfolyósítónak. Ez azért szükségeltetett, mert a Hadkiegészítő Parancsnokság nem aktivizálta magát katonai szolgálat teljesítését igazoló okiratra vonatkozó kérésem teljesítésének ügyében. De nem szeretném, ha az a két év elveszejtődne, így kicsit bíráltam is előbbi jordánokat, illetve irányt mutattam a másik hivatalnak, hogy hol keresgéljenek. Lehet, az okozta a problémát, hogy nem mellékeltünk felbélyegzett, megcímzett válaszborítékot. Na, ha már hivatalok, muszáj megemlítenem, hogy jelentős káoszokra számítok azzal, hogy a kormány összevonja az APEH-ot, és a VPOP-t. Eddigi tapasztalataim is rosszak nyilvántartásügyileg...az SZJA egykulcsossá tételéről már nem is beszélek, mint ahogy az AB jogkörének korlátozásáról sem! Mocskos világ lesz itt. :S És még mielőtt valaki morogna, véleményszabadság van, a blogos felület pedig alkalmas annak kinyilatkoztatására is. J

Miután a kézírásos levélke készen lett, felolvastam Anyának, aki jóváhagyta, így írhattam át a piszkozatot. Ezt követően szenvedtem egy sort a pendrive-okkal, mert kihúztam a modem megközelíthetőségének érdekében az USB-csillagot (ami lehetővé teszi 4 USB-s eszköz csatlakoztatását). A hibaelhárítás viszont dolgozott rendesen :)

Aztán neki is láttam a motivációs levél átszabásának a már említett Noszlop Község Önkormányzatánál meghirdetett pénzügyi ügyintéző állásra, hogy másnap nyomtathassam a buszpályaudvari üzletben. Az okozott gondot, hogy nem tudtam, hogy fogalmazzam bele, hogy nem érdekel a diplomás minimálbér, ez egyébként hétfő óta foglalkoztat. Anyától kértem segítséget, aki azt javasolta, hagyjam a fenébe, önéletrajz legyen nálam. És hát le is lombozott, hogy ez valakinek kiírt állás, de az esélyekről majd kérdezzem meg a szociális ügyintézőt, vagy a jegyzőnőt. Reggel pedig tervbe került, hogy a "tyúkgyárat" is felhívom újra, max. kihangosítom azt is, bár már valamicskét javult a helyzet fülesség szempontjából. Amúgy egy fogadást megnyertem, modulosok nem csörögtek. Ezt a váltást jobban meg kellett volna gondolnunk alighanem, de remélem, fizetnek kötbért akkor!

Csütörtökön első dolgom volt a levelek postázásra való összekészítése, majd megejtettem a "csibegyári" telefonhívást. Anya kicsivel ezután érkezett haza az orvostól, ami megintcsak megéri a részletezést. Apu ugye hétfőn akarta volna beszerezni a Nyugdíjfolyósító által kért "beutalót", ám akkor ez áttolódott mára. Tillcsinek már pedzegettem fenntartásaimat hétfőn is, hogy dokumentáció nélkül érdekesen fog ez elkészülni! Anya reggel nem is akarta egyébként magával vinni a zárójelentéseket, én noszogattam. Amúgy Apu helyett intézkedett, mert nem volt jól az öreg. Most a Béres dokit helyettesítette dr. Mártoni, hogy a helyzet kacifántosabb legyen. Lényeg, hogy az ígérttel ellentétben az orvos asszisztensnőjének nem nagyon akaródzott a papírt kitölteni alapból sem valamiért, és ezt mutatta is a csigatempóval és a visszakérdésekkel a kórházi tartózkodást illetően. Mártoni doktor úr kapott egy pluszpontot, mert nem tudta mire vélni, hogy Anyát megvárakoztatják, és kézmozdulatával jelezte is méltatlankodását. Jó, hogy egy papír beszerzése ilyen körülményes! A hölgyikének meg az a dolga, hogy ezekkel is foglalkozzon!!! Azért kapja a fizetését! Igen, igen, lapátravaló ez is! Azért sikerült feladni a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges okmányokat végre valahára.

Majd nagy mormicolást követően elmondtam én is a tényállást állásügyben, ami újabb morgást váltott ki az ősökből. Belőlem meg sírdogálást (kicsit meg is ugrott a vérnyomásom ekkor a reggeli tökéleteshez képest! Érdekes, hogy akkor se olyan magasak az értékek, mint régebben. Egyébként a mérésekkel próbáltam leküzdeni fóbiámat.) Apu szerint valakié volt az a hivatali állás, az egész csak egy mocskos formalitás, Anya pedig interjús hibámra hívta fel a figyelmet.

Közös reggelit követően aztán indulhattam is a fél 11-es buszra. A központba való séta során észleltem a megnövekedett forgalmat, valamint azt, hogy nem igazán működnek hallószervecskéim. :S Először a munkaügyi központba mentem, ahol meglepődtem, mert senki se várakozott. Kaptam sorszámot is, de elég hamar intézkedésre is sor került.. Elmagyarázta, mi a további teendőm, külön kiemelve a TB-t, és azt, hogy mindennemű változást jelentenem kell 5 munkanapon belül. Bárcsak ott tarthatnánk! Kifelé aztán nézegettem is a doksikat, s már ekkor feltűnt ez a közmunka dolog, el is kezdett foglalkoztatni a tartalma. Némi bankolást követően aztán kisuhogtam a Penny-be, hogy leadjam Anya bérletét, és megtudjam a jövő heti munkabeosztását mindamellett, hogy vásárolok is, azaz beszerezem a karácsonyi ajándékom. :P No, ez elmaradt készlethiány okán. A többi nem: egyeneságon Roberto főnök úrnak adtam a papirost, aki egyből idegi állapotunkról érdeklődött. Jót nevetett, mikor elmondtam, még nem megyünk Sümegre. :) Hozzá kell tennem, én nem feltétlen az itthoni csesztetések miatt kötök ki ott. Majd elhaladt a dolgára, és én is. Elfogult leszek: valahogy látszott, hogy itt is csak a munka imitációja megy.

Aztán kerítettem sort a hivatali látogatásra, ami egyáltalán nem volt kellemes, ez az 1 hós közmunka rész bosszantott fel, meg hogy a polgármester majd beoszt (erről a munkaügyön nem szóltak!) Nem akartam mondani, hogy azt elfelejthetik, hogy én majd mondjuk Devecserben iszapot lapátolok minimálbérért! Na nem! A többi munka is csak akkor jöhet szóba ebben az egészben, ha megkapom a diplomás minimálbért. Aztán akkor majd t2 tempóban elásogatok én simán...egyébként ez volt a kapcsolódási pont a kiírt ügyintézős álláshoz, valahol tetszett is, hogy a hölgyike hozta szóba, akinek a három sor kitöltése 20 percig tartott. Bár a rutintalanságra azért húzta a száját, azért bekísért a jegyzőnőhöz, akiben csalódtam, mert nem tetszett az állófogadás sem, illetve maga a nőszemély se keltette komoly ember benyomását. A mondókája meg pláne nem volt tetszetős: érdeklődésemre megkaptam, a „pályázzon, de…” mondatot, illetve a javaslatot, hogy mérlegképest kéne csinálnom. Csak azt tudnám, hogy miből is?!

Végülis a TB az előbbi „rendelkezési állási támogatással” rendezve van, ajánlom a tettyegő csapatnak, hogy ne legyen 1-2 hónapos eltolódás sem, és ebből esetleges hátrány nekem. Ja, persze a visszaélések szankcionálását is ki kellett emelni, miközben azért Apuról is érdeklődött az ügyintéző, nagyban ajánlgatta magát, hogy ismerteti a rokkantosítási folyamatot, előbbi tempóból már sejtethetitek, miért volt az "Isten kíméljen meg attól" kifejezés leolvasható ábrázatomról, meg amúgy is az már el van rendezve. Kicsit talán azért is érdeklődött erről, hogy Apu ne kérjen újra semmiféle szociális juttatást.

Ezt a bandát egytől egyig leírtam: a polgármester nem tud köszönni, nem tud egy tel.számot bepötyögni (mert PIN kódot kért elmondása szerint a hívást követően! :D), az előbbi hölgy nem tud telefont tisztességesen felvenni (hivatalos helyen talán be kéne mutatkozni!), a jegyzőnő egy modortalan k*rva (úgy tényleg elgondolkodtam a beszéd közben, hogy ez is hogy kapirgálhatta össze a diplomáját, ami után befészkelte magát a pozícióba?!), a többi munkatárs pedig tettyegő semmitérő. Húh, de jól megmondtam most, amit gondolok.

A hazaúton aztán végig hadakoztam a gondolatokkal, bár sikerült végigbőgni a sétát, mivel megint eléggé megaláztak!

Amúgy háborgó lelkiállapotomnak kimondottan jót tett, hogy Dodi ledurungolt, amiért már harmadjára hívott. Bírom azt, amikor nem tudják az okot, és egyből a letolással kezdik. (mint Nuncius is nem is olyan régen!) Hirtelen azt is hittem, hogy a három nem fogadott hívás a Jordán modulosokhoz tartozik. Na, azokat se értettem ám!!!

Ebéd közben aztán értékeltünk minden téren, persze itt is jellemzővé vált, hogy végig se hallgattak, már leosztottak őseim. Apu alapból is szekálós és ukázosztós formáját mutatta, el voltam ragadtatva tőle. Anya később nyugtatni próbált, és javasolta, hogy majd segít állás keríteni. Na ja, ilyesmit már pendített egyszer, abból se lett semmi.

A délután és este fűtéssel, teázással, és tévézéssel telt az elmélkedésen (hogyantovább?) túl. És hát valahogy a Tillcsivel való beszélgetés alaphangulatát is meghatározta az elkesredettség és az amiatti el-elcsukló hang.

Pénteken Anya vásárlást vett tervbe, és hát társulni kellett valakinek. Az út roppant jól sikerült, hangulatilag is, mivel előzőleg csörögtek a jordánok, hogy szombaton érkeznének (amennyiben nem hull csapadék!). Amúgy meg kellett a kimozdulás még halláscsökkenten is, mert apuval megint összevitáztunk. Gyakorlatilag a vásárlási körút során megint a mit nem kell venni prezentálása jutott feladatul nekem. :D Vannak olyan termékek, amikért bűn lenne az árcédulán jelzett összeget kiadni. S bár igaz, hogy szeretettem volna muffinsütőt zsákmányolni (előrehozni a karácsonyt :)), de 4000 Ft az rablás! És akkor abban még nincs muffinpapír! Annak beszerzése is érdekes lett volna jelen esetben, mert a muffinsütő melák volt, a papír meg kicsi, amit kínáltak volna hozzá. A körútból egyedül a Lidl maradt ki, mert nem rendelkeztünk 100 Ft-tal, és onnan senki se jött ki abban az időintervallumban, míg az üzlet előtt tipródtunk, hogy "megvegyük" a bevásárlókocsit. Végülis jó időt fogtunk ki, megúsztuk az esőt is, bár szépen gyülekeztek a sötét fellegek, amiből a másnapra vonatkozóan próbáltunk meg jóslásokba bocsátkozni. Hazafelé pedig láttuk Voura Katát, illetve Esztert, számítottam is a csörgetős akcióra. De úgy tűnik, ez ilyen integetésekkor nem dívik. Egyébként nagyon karácsonyi hangulatom lett ezután. :)

Nagyjából velünk egyidőben érkezett meg Dodi is. Most is nagyon örültem neki, még annak is, hogy aludni csábított. Persze ebből megint nem lett semmi esetemben, kakaóscsigákat puszítottam, meg a Szuperinfót tanulmányoztam át (benne az ominózus pénzügyi ügyintézős önkormányzati hirdetéssel!). 6-hoz közeledvén pedig nem mertem szundizni, és azt megkockáztatni, hogy lemaradok a telefonról, és fontos információkról például Tillcsi cukor-helyzetéről. Beszélgetésünknél csak a majdnem folyamatos sertepertélés zavart, mert még mindig vannak off-topic-ok. Anyának azért a könyvlistás felvetése tetszett. A péntek este pedig filózgatás mellett tévézéssel zárult, Dodival filmlesbe kezdtünk. A vámpíros film egyik-másik mondatán pusztultunk, és a Fogatlan sárkányos is tetszett.

Szombaton aztán koránkelést ütemeztem be, hogy még véletlenül se arra ébredjek, hogy a jordánok fúrnak-faragnak-alkotnak. Tesó viszont nem zavartatta magát, 10 után ébredt jóval, majd elkezdett filmet nézni. Na előbbiből is sejthettük, hogy dolgozott megint. Amúgy az eget kémleltük, és várakoztunk. Ebek közül csak a Chappy-t sikerült elcsukni, külön szám volt Aliz kivonása a szolgálatból. Tulajdonképp ekkor kezdődött az, hogy őseim színművészekké változtak át. Anya rikkantott, hogy a kutyát hogy szoktuk elzárni, mondtam neki, hogy meg kell fogni, aztán betranszporálni adott helyre. Mondhattam...ebből az lett, hogy én vittem be ölben Alizt.

Embereink ezen kis közjáték alatt az eszközeiket szedték össze. Majd kinti haditanácsot követően rohamozták meg a padlást. Azelőtt azért érdeklődött az egyik fiatalember tőlem, hogy hol helyezkednek el a készülékek (tv, számítógép, telefon), az alsó szint emlegetésével jött kicsit zavarba. Én meg végig abban is voltam, mert nagyon kellett koncentrálnom a mondókájára, a pénteki meleg só hatásáról úgy ennyit. Mivel mind a három szobában ügyködtek (persze szépen sorban), így mi ki lettünk űzetve Dodival a konyhába. Anya azért oda-odajött, főleg, amikor az egyik jordánnak merült fel kérdése például az internetre vonatkozóan. Itt a felvetés nem igazán tetszett, megint én lettem ledurungolva és megint olyanért, amihez közöm nem volt (jelesül, hogy be volt kapcsolva a számítógép). Közben meg hozta magát a jordánok előtt/mellett. Apu szintúgy. Noszogatott a kínálgatásra, de annyi erővel már tölthetett volna is üdítőt, ez nem női feladat. S persze jól leordított megint, ami onnantól megint azt jelentette, hogy nem tárgyaltam vele.

Végülis 3 helyre került tévés csatlakozó 2 óra alatt végeztek is. Szombaton meg azért dolgoznak, mert el vannak maradva a kábelhiány okán is (no, nem mintha meg akarnám őket sajnálni! A cégnek változatlanul írnék a panaszkönyvébe abszolút jószándékúan üzletpolitikát javító célzattal! :)). Jelezték, hogy szerdáig meglesz a net és a telefon is, és majd csörögnek, ha érkeznek. Így aztán az újdonság varázsától vezérelve be is pozícionáltuk magunkat Dodival a tévé elé a gyors ebéd előállításomat követően. El is szundítottunk, miután nagyon érdemleges műsort nem leltünk. Ezen pihiből ébresztett a vezetékes telefon zengedezése. Utána gyakorlatilag csak lézengtem, teáztam, tévéztem, Dodinak segítettem a vacsi elkészítésében.

X-faktor mellett Poirot-t néztünk, ami megint nagy kihívást jelentett, mert Dodi a legkisebb hangerőre állította a tévét, flesselhettem is rendesen, főleg, hogy még melegítőpárnáztam is egy keveset. Jól elcsatázgattunk az irányítón, miközben azt találgattuk, ki a gyilkos a történetben. :) Az X-faktor végét is nyomon követtük, illetve a Való(tlan) Világ elejét is, legalábbis utóbbit addig bírtam idegekkel. Míg Dodi pótvacsiért kisuhogott, át is kapcsoltam volna a tévét, de az megint letolást eredményezett. És mivel már nagyon untam a piszkálást, nyugovóra tértem.

Vasárnap aztán sült illatok keltettek 8 előtt kicsivel. Amikor Dodi sült étkeket kér, akkor könnyűszerrel ehet végezni a hadtáp előállításával, így történt ez most is, amikor brokkolis-sajtos hús (saját recept!), és nem lehet abbahagyni csirke készült illetőleg csokimáztalan zserbó. A csokis tetőt nem igazán csípem, meg aztán azzal csak a baj van szilárdulás tekintetében. :) És egy másik újdonság is kipróbálásra került a Knorr Vacsorás gyűjteményetekből, a mexikói rizses hús. Majd kis kóstolgatás után tévéztünk, néztünk a Dallas-t. S mi Dodival ott is ragadtunk a képernyő előtt, bár én alvást szándékoltam már ekkor is. De most nem nyomattak olyasmit, ami kifejezetten altatólag hatott volna rám. Sőt, épp az ellenkezője esett meg, nem tudom, melyik csatornán, de esküvőket mutattak, és a kínai eléggé érdekesnek mutatkozott.

Ebéd után aztán megint csörgött a telefon, mindenki Anyát nógatta annak felvételére. Mehetett is kutyákat elcsukkantani. Karcsi és Kata kisvártatva meg is érkezett, zenesuliban voltak Devecserben. Kisebbfajta vita is kibontakozott Keresztapu meg apu között, természetesen politikai témában. És ahogy az lenni szokott, apu se hallgatta végig Karcsi mondókáját...pedig történetesen igazat adtam neki, legalábbis ha jóra gondoltam a felvetésfoszlányból. A vörösiszap-katasztrófa és az állami beavatkozás került porondra, meg persze Viktorunk. S Karcsi szerint gond lehet ezzel a nagy kármentő alappal is, a kormány valószínű megrövidítette azt (is). Mindenesetre tényleg simlisségre utal, hogy abból fizetnének utoljára, ha jól hallottam valamelyik tévéhíradásból. Eléggé felháborító, hogy az alapba befolyt összegek adományok, többnyire egyszerű emberek pénze, és ezt most visszatartják. Persze az is igaz, hogy nyerészkedés is zajlik. :S És apu sajnos szentnek állítja be ezt a kormányt, mi meg olyannyira nem (AB jogkör megnyirbálás, alkotmánymódosítás)...ezek is lopnak, csalnak, hazudnak! Elég baj ez nekünk, hogy ráadásul kétharmadjuk van a zsiványoknak! De erről a témáról úgy ennyit a véleményszabadság jegyében ismételten. J

Karcsi amúgy felhívta figyelmem az infós noszlopi hirdetésre, én meg jelentettem elkámpicsorodásomat, hogy gyakorlatot kérnek, és hogy javasolták a mérlegképest (nem mintha attól lenne tapasztalatom!). És hát a csibegyárat is elmeséltem, hogy valószínű, megvolt előre a betöltője. Karcsi egyet is értett, őt is kiközvetítette a munkaügyi központ néhány helyre, de már akadt ember. Aztán azért neki van rutinja...

Miután távoztak, kezdődött megint a szekálásom. Apu osztotta az ukázt megint, majd amikor kimentem összeszedni a fűrészport és a kérget, odajött Anya fontoskodni. Csak azért, hogy utána mondogathassa, hogy nem csináltam semmit. Ezt meg is mondtam mondjuk neki! És utóbbi is bizonyítja, hogy anyám meg anyósom egyszemélyben testesül meg. Ha nem csinálok semmit az a baja, amint belefogok valamibe, akkor meg az! Így persze, hogy leheveredek aludni, akkor legalább senki se piszkál!!!

Telefonolást és esti rituálékat követően aludni tértem volna, ami kiváltotta Anya rosszallását, így azt néztem, ahogy játszik. A Poirot elejéről lemaradtam, és nem szeretek egy filmbe a közepén bekapcsolódni. Bár a filmezés is valószínű bonyodalmat okozott volna. Ilyenkor úgy szeretnék elhúzni innen a kis világomba, ahol azt csinálok, amit szeretnék! Persze annak megint kell alap...Így megint csak morfondírozni sikerült, aminek egy spontán tévénézéssel vetettem véget, szigorúan inkognitóban. Még azért is kaptam volna, amiért évnek évadján fenn vagyok.

Így zárult a novemberi harmadik hét, és adta át helyét a következőnek, amelyről majd szintén olvashattok. Az eltelt időszak (bár adódtak szép pillanatai) még mindig nem hozott jelentős áttörést bizonyos területen, ami egyre inkább meghatározóvá válik gondolatkörömben is. Továbbá hozzátársult még a nem épp rózsás kedvhez némi megfázás is, ami hallásbeli csökkenést eredményezett, tehát egyáltalán nem értékelnem jónak az elmúlt néhány napot. Talán majd a következőnél történik valami kedvező! Erről természetesen beszámolok, ahogy szoktam! De addig is legyetek jók és mosolygósak, vigyázzatok rátok a ferengik! :)