Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Ezúttal félig novemberi, félig decemberi bejegyzés következik. De fur
csa is ez, hogy elérkeztünk az év utolsó hónapjához.
A hét kicsit vontatottan és nyüglődősen indult, tartotta magát makacsul a fülproblémám. Ebéd után rendeződött nagyjából hangulatilag, akkor adódott lehetőségem pályázatra is, egy banki referensi (Pápa) és egy kontrolleres munkaközvetítősre küldtem, de tervezem még néhányra. Ám ahhoz az angol és a német önéletrajzot is át kell strukturálni az új formulának megfelelően. Előzőleg Dodi rávilágított, hogy nem baj az, ha nincs a település konkretizálva, azon ráérek akkor morfondírozni, ha felhívnak meghallgatási célzattal. A veszprémi biztosítós interjú szkippelését viszont nem bántam meg, egészségileg se voltam rendben, havas kondíciók is tartották magukat.
A délelőtt során egy kabát átalakításában segítettem, mint próbababa. :) De végtelenül lelkesített, hogy nekem készül a ruhadarab. :) Aztán meg beszélgettünk, és terveket szőttünk, és telefonoltunk Tillcsibémmel. Addigra hazaért apu is a dokitól, és megint kezdte a beszólogatást. Persze szólni nem lehet...:S Érdemes még megjegyeznem, hogy az első, még november második felére járó „rendelkezésre állási támogatást” is postázták számomra. Így nagy-nagy örömmel kajtattam ajándékot Kedvesemnek gondolatban. :)
A délután elég gyorsan telt, jobbára álláspályázatok gyártásával, aztán már szaladhattam is a buszra. Ezúttal kis nézelődést muszáj volt beiktatnom, gyógyszertárazást is, ahol kaptam törzsvásárlói kártyát! Hát úgy festek én, mint aki gyakori vendég akar ott lenni?! Neeeem! :) Sajnos az ajándékkajtatás nem járt sikerrel, ettől kicsit szomorú is lettem. Nagyjából 5 órához közeledett az idő, amikor fellépdeltem Tillcsiékhez, ahol a forró tea és az adventi naptárból kibomló kindercsoki is jólesett. Döbbenetem mértékét szavakkal nem tudom kifejezni, amikor Kedvesem bámulatos gyorsasággal és ügyességgel szerelte össze az apró elemeket, s tesztelte le a szánkó kilövését. Jó, hogy szaktanáccsal lehetett Hozzáfordulni ezügyben. :D
Hazafelé amúgy semmi extra nem történt, azonkívül, hogy már azt hittem, kimarad a járat. És mivel a Janival nem akartam társalogni a füles problémám miatt sem, így nagyon a végén szálltam fel. Most örültem annak is, hogy nem volt sehol privát megálló. A nagy forgalom miatt is veszélyes ez! Azt is felháborítónak tartom, hogy a nemrégiben kezembe került újságban azt merték írni, hogy a kis falunk lakosságát tájékoztatták a közlekedési változásokról, és hogy óvatosságra intettek minket. Ez is valótlanság, senki nem szólt semmit, semmi írásos dokumentum nem érkezett, és a hirdetőtáblákon se jelenítettek meg semmit. Ennyit az önkormányzatról!!!
Egyébként a karácsonyi hangulatban leledztem már jó ideje, a hónak is örültem éppezért. Meg annak is, hogy Ajkát is szépen kidíszítették, és az Agóra téren a fabodegák is megjelentek. Az ottani fények is lenyűgöztek, és hát várom Tillcsivel a 2. közös karácsonyunkat is, amik persze majd akkor értékelődnek fel méginkább, ha már saját családunk lesz. :) Na, ennyit a hosszú távú tervekről. :) Kicsit irigyeltem Dodit, aki karácsonyi körutat ejtett meg Győrött. Kedd megint morgásosan indult. Kezdődött is azzal, hogy a pörkölt nem tetszett Apunak, mint ebéd. Már ekkor majdnem ott is hagytam az egész főzőcskét. Egyszer felbosszant tényleg annyira, hogy ez meg is történik!!! Aztán belekezdett egy semmitmondó történetbe, megint szidott mindenkit. Egyszerűbb lenne azt nyilvántartani, hogy kivel van békében. És miután kimondtam, hogy nem érdekel a pocskondiázás, sem az illetők ügye, akkor azért morgott, hogy nem lehet semmit mondani nekem...Borzasztóan feltüzelt amúgy is, hogy azokat szidja, akik amúgy érdeklődtek hogylétéről (azokat meg dicsőíti, akik passzivizálták magukat).
Majd persze az elkészült étellel is csak elégedetlenkedett, érdekes mód, én meg tudtam enni. Innentől pedig minden megnyilvánulása szekírozás volt, sajnos ezt meghallottam erőteljes hangzásvilágának köszönhetően. A szobában akartam porszívózni, hát ez se tetszett neki, mondván az eszköz hangos! Ha meg nem takarítok, az egyrészt zavar, másfelől Anya szidalmazását váltja ki. Ezt a helyzetet pedig nagyon utálom!!! Amúgy esemény nem történt. Dodinak segítettem állásra jelentkezni, és ahhoz motivációs levelet gyártani, illetve működtem Tillcsi karácsonyi ajándékának összeállításán is. :)
Állásvadászat után le is csukkantottam a gépet is, és kicsit összerámoltam a konyhában. Amikor meg apu elkezdett megint piszkálni, akkor meg átvettem a fűtőmester szerepét. Kellett is az, mert időközben szépen lassan megszűnt létezni a fűtés, mivel senki se táplálta megfelelően. A fűrészpor meg elég hamar leégett, amivel apu pakolta korábban a kazánt. Nagy titkosan újra be kellett gyújtanom, gondolhatjátok, milyen morgás lett volna, ha kiderül. Szerencsémre viszonylag hangtalanul és gyorsan sikerült is a művelet, aminek nagyon örültem. :)
Mint ahogy annak is, hogy lassanként Anya hazaérkezésének ideje is elérkezett. Míg ő kipakolt, én meséltem a napi szúrkapiszkáról, amihez apu is hozzátette a magáét. És hát abban maradtunk, hogy kibírhatatlan tud lenni, én pedig osztódjak megfelé, ha jót akarok magamnak (utaltam arra, hogy ha egyikük A-t mond, a másikuk B-t, és akkor tegyek eleget mindkettőnek egy további szekántolás elkerülése miatt). Anya amúgy vázolta a napját is, és kérte, hogy a héten figyeljünk a vezetékes telefonra. Ennek az az oka, hogy egy közös ismerősünk igen-igen érdeklődött rólam, és most feltett szándéka, hogy segít nekem állást találni. Majd jelez, ha van valami konkrétum. Az ismerősről pedig legyen elég annyi, hogy néhányszor találkoztunk a Penny-ben, de ez elég volt ahhoz, hogy szívébe zárjon valamiért. Na igen, ilyenkor mindig eszembejut az is, amikor penny-s vezírnek néztek a vevők! :D:D:D Úgyhogy kíváncsian várom a fejleményeket, igyekszem viszont, hogy ne éljem magam bele semmibe, erről az évről apránként lefelé teszek munka szempontból. :S A kedd este aztán rituális gazdász-csevejjel zárult, illetőleg kórházsorozat nézéssel.
A december aztán jelentős havazással köszöntött ránk, bár miután a közhangulat megint offolós-morgós volt, és Tillcsi szülinapjára is készülni kellett, így a havazás ellenére útra keltünk Anyával. Ezúttal is a déli munkásjáratot választottuk. A körút pedig rendkívül klassznak mutatkozott a zordabb körülmények ellenére is, az üzletekben nem fáztunk!:) Az ajándékbeszerzés viszont nem ment oly könnyedén, kicsit küzdöttem a prakticizmusommal is újból. :) Ezen harcocska eredményeként döntöttünk úgy, hogy „teszünk még egy kört”, és a későbbi busszal utazunk hazabakára. Itthon aztán kis szusszanyás után nagy erőkkel öltöztettük be díszpapirosba a Tillcsinek szánt ajándékot. Majd latolgattuk is, minek fog leginkább örvendezni a Jó Ügyész, de az igazat megvallva, már előre mosolyogtunk Anya kreatív csomagolásán, és az átadást követő pillanatokon.
Szerdán így a beszélgetés és pihengetés volt meghatározó, és a kabátkám is elkészült. Tillcsivel pedig végre használtuk az új vezetékes telefonszolgáltatás előnyét, azaz a „hálózaton belüli ingyen beszélgetést”, ekkor kísérletet tettünk némi félrevezetésre is bizonyos csíkos zokkennal. :) Az este pedig további csevegéssel, és sorozatnézéssel zárult.
Mivel előzőleg maradtunk a megbeszélt tervnél, hogy csütörtök délután szülinapozunk, így délelőtt csak szóbeli felköszöntést ejtettem meg, gondosan kivárva a tízórai időt. Azt hiszem, ez nagyon jól sikerült már így előzetesen is. A további ügyködéseket aztán gyorsított eljárásban kellett megoldanom, de ment minden szépen. :) Ismét csak a munkásjárattal indultam Ajkára. Kicsit morcos lettem, miután a sofőr is úticélomról érdeklődött, mivel azt hitte, munkába megyek (hmmm…hát az is klassz lenne, ám nem…Még nem. :S) A buszon aztán megcsörrent a telefonom, amit kezdetben nem is akartam felvenni. Végül mégiscsak megtettem. Egy munkaközvetítős pasi jelentkezett be egy kontrolleri állás kapcsán. Nyelvtudásom kérdezte, majd miután válaszoltam, letolt eléggé ordenáré stílusban, hogy nem a nyelvvizsgát kérdezte (na jó, végülis igaza volt, vagy lehet, én értettem félre félig süketen!). Majd a gyakorlatot kezdte firtatni, és hitetlenkedni, hogy csak generális van, az is régi szerzemény. Majdhogynem levisított azért is. Végül kiderült, hogy Mosonmagyaróváron lenne az állás, ami meg nem pálya (még). Aztán nagyvonalúan felajánlotta („örüljön maga szerencsétlen” hangsúllyal), hogy adataim rögzítik, kontrolleres gyakorlat híjján is, aztán majd értesítenek, ha akad valami nullkilométeresnekvaló. Ez a kis beszélgetés újra előhozta rosszkedvemet. És még a hóesés se tudott nagyon felvidítani, bár próbálkoztam ünnepi ábrázatot felvenni.
Fél 2 felé érkeztem meg Tillcsiékhez, aki egyből mosolyt csalt orcámra csencselt-Miku-sapkás megjelenésével. Bár kétségtelenül szexi volt! :) Ajándékom kezdetben csak félig adtam át, de tetszett ez is, hogy Tillcsi nem nagyon tud a másik részről, hiszen a meglepetés fokozódott így.
Míg Ő papírfosztást gyakorolt, addig taglaltam munkapiaci friss élményem, és hát csak nem tudtam megállni akkor már pityergés nélkül a dolgot. Főként, miután Zoli hazatérve és mondókám meghallva egyből hozzászólt: „remélem, azt meséled, hogy felvettek!” Nem, kedves Zoli, nem azt, épp ellenkezőleg, hogy hogy nem történt meg mindez. Majd a Jó Ügyész dolgozott ismét csak a jó ügyön, azaz a megvigasztaláson. :) És hát sikerült is elterelnie gondolataimat a kesergésről, ebben a többiek is segítségére voltak. Anya ajándéka aztán nagy derültséget keltett, a csomagolás tényleg eredetinek minősíthető! :)
Elég gyorsan elkövetkezett a négy óra, mivel jó társaságban repülni szokott az idő. 
Ekkor került elő a fő ajándékom, a torta, melyre felhelyezhettem a számgyertyákat. Akaratomon kívül sikerült alakítanom ezúttal is, hiszen a kettes megfordítódott. Zoli viszont figyelt, én már kevésbé. Így nem is értettem kezdetben, miért célozgat Photoshop-os javításra, hiszen nem 72 díszelgett a sütin, ahogy kezdetben azt az asztalra sikerült eképpen kipakolnom. :) Kisvártatva esett le a húszfillér, hogy a kettes szám tükröződött meg. Legalább a vigyor biztosított volt így is. :):):) Tillcsit pedig figyelmeztettem is, hogy a gyertyafújásnál kívánjon is (én még júliusban el is felejtkeztem erről!), Zoli eközben kattintgatott. Nem is gondoltam volna, hogy a gyertya (és az égési illat) ekkora örömöt jelent majd a szülinaposnak. Aztán Marcsi kiporciózta az édességet. Kicsit féltem, hogy túl édes lesz a tiramisu-torta, ám mindenki ízletesnek találta. A pezsgős koccintás aztán rövidebbre szabódott, mivel az időjárási kondíciókra (egész erőteljes havazás kezdődött 4 után) tekintettel inkább a biztos hazautat választottam, másfelől, nem akartam nagyon megzavarni a családot a szokásos tevékenységeikben, amit jelenlétemmel esetleg mellőzniük kell. Jó Ügyészem aztán gondolt a Kis famíliára is, így néhány szelet tortát hazaküldött velem finom sajtos tallérral egyetemben.
Rituális incselkedős játékunkat követően aztán ellépdeltem a gyönyörű havazásban a pályaudvarra. Az Agóra-téri karácsonyi vásár, és a város fényei még impozánsabbnak találtattak a hóhullásban. És hát elégedett voltam nagyon a szülinap köré szerveződő délutánnal. A buszvégállomáson kis várakozásra kényszerültem, mivel a járat nagyjából indulási időben gördült be. Ekkor figyeltem fel arra is, hogy ráerősített a havazás is. Az oroszi csatlakozásnál aztán történt egy kisebb malőr. A sofőr ugyanis nekitolatott egy termetes terméskőnek, amit vélhetően hóbuckának vélt. A kő odakerüléséről csak annyit, hogy az „buszmegálló-tartozék”, és valami úton-módon eredeti helyéről, valószínű, külső rásegítéssel odébbvándorolt. :) A busz olajtartálya pedig maradandó sérüléseket szerzett a kővel való találkozást követően, így kapitányunk is jelezte, hogy indulhatunk „kettes helyijárattal”, azaz gyalogosan. 6. szomszéd Kriszti aztán leállított a startról, mondván, megpróbál intézkedni, hogy elkerüljük az esti sétát a néhol veszedelmes járdák állapota miatt (az úton haladás szintén veszélyesnek titulálható a megnövekedett forgalom miatt). Így riadóztatta sógorát, és be is kellett lépnünk tesójához. Ahol aztán rögtön átadásra került a Miku-csomag. Gyönyörű és eleven gyermeket képzeljetek el, aki hangját is kieresztette örömében. Kicsit beszélgettünk rólam is, így az ominózus és frusztráló kérdés is előkerült. Kriszti megjegyzése azért tetszett: „azért nem veszik fel, mert túl okos!”, ez igazán hízelgő volt. :) Közben próbáltam haverkodni a gyermekkel is, és miután ő csak Krisztire figyelt édesanyján túl, így kezdtem megint elefántként érezni magam a porcelánboltban. Végül befutott a sógor autóstul, így jókívánságokkal felvértezve indultunk végre Bogdány irányába. :) Fuvart megköszönve aztán eleget tettem napi társadalmi jótettemnek is, azaz figyelmeztettem a buszmegállóban várakozókat arra, hogy a járat kimarad, miután Orosziba se ért ki.
Itthon aztán beszámolóm megtartása közben apu valamin felhúzta magát, és nemtetszésénk hangot is adott késő estébe nyúlóan. Egy felém irányuló beszólása után aztán el is döntöttem, hogy másnap nem kísérem el Veszprémbe! Az amúgy kellemes napot gazdász-értekezlet zárta, a lányok kíváncsiak voltak a szülinap minden momentumára. :)
Péntek reggel aztán korán ébredtem, ám nem társultam apuhoz, és még visszaszundítani is sikerült. Egész addig, míg egy rejtett számos hívás fel nem ébresztett (megérzésem azt súgta utólag is, hogy megint a biztosítós hölgyemény keresett volna). A délelőtt aztán kibeszéltünk mindent Anyával, ez egész addig jól is működött, míg apu haza nem ért. Morgását és kötekedő kedvét átmentette erre a napra is. Így aztán levegőváltozás beiktatása mellett döntöttünk Anyával (én is, habár borzasztó hányingerrel és fejfájással küzdöttem), és ismét csak felkerekedtünk vásárolni. Ezen tevékenység üdítőleg hatott, persze sikerült is jól belemerülnünk a folyamatba, így a hazafelé tartó buszra igyekeznünk kellett. Nem sokkal utánunk érkezett haza Dodi is, és lángosolás után még beszélgetnünk is sikerült. Uzsi tájékán kezdett noszogatni Anya, hogy Feri bát köszöntsük fel. Előbb viszont információkat kellett szerezni arról, hogy otthon tartózkodik-e. Jó is, hogy válaszolt az sms-re, így megtudtuk, hogy bulizik. Ezzel a látogatás sztornózódott is. A délután további része ücsörgősre (hányinger okán), ám csevegősre sikerült. De legalább lelkes lettem, mert leltem néhány állást, amikre azon melegében repítettem is pályázatot. A vacsorás lángosfalatozást követően aztán adódtak eü. problémáim, amik sajnos meghatározták a hétvégét is, mert sajnálatos módon vukkolásaim miatt a szombati színházi előadás (Liliomfi c. darab) lemondására kényszerültem, amiért szintén kellemetlenül éreztem magam. A család persze élcelődött nyomorúságos helyzetem és SPL fokozatú mellékhelyiség megközelítési módozataimon, de ők már csak ilyenek. Tillcsi persze fokozottan aggódott, és „biztonsági okokból” lesommantotta a vasárnapi nálunk-tartózkodást, amit nem teljesen értettem/értek, és eléggé a lelkemre vettem, hogy halálos nyavalyakórságként levelezett az egészről!
Ettől eltekintve azért reménykedtem érkezésében, így hát vasárnap fel is keltem szépen időben. Meg is örültem, amikor apu visszalépett, már azt hittem, amiatt, hogy Valakit be kéne invitálni. De nem, csak gyógyszert kaptam (köszönet érte ezúton is). Majd lassacskán belelendültem a főzőcskébe és fűtést is beindítottam. S bár kitérések voltak, azért készülgetett minden. 5 körül érkezett haza apu a cocanyírásból, onnantól aztán izzottak is a vonalak. Így Tillcsivel is beszéltem néhány szót. A nap aztán élménybeszámoló meghallgatásával és konferenciával zárult. Mikulásos kedveskedésre azért futotta. :)
Így megint egy poszt végére is értem. A heti események közül abszolút pozitív csak a Tillcsi-szülinap volt, illetve némi ajándékbeszerzés. Remélhetőleg offolás-mentes decemberi hét következik, ami esetleg áttörést is hoz bizonyos kérdésben! Hamarosan kiderül…:)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése