2010-es évértékelő

Drága Olvasóim!

Elérkezett az év utolsó napja, amikor kicsit mérlegelni szokták a blogolók az elmúlt 12 hónapot. Most én is megtenném ezt. Ennek felépítésére vonatkozóan pedig azt találtam ki, hogy sorra veszem a hónapokat, és kiemelem a jelentős történését, majd végül megalkotom az összegzést, és adok minősítést 2010-nek. :)

***

Eme bevezető után következzen a január! Ebből a hónapból kiemelném Kedvesem bemutatását Kis családomnak, mely emlékezetesre sikerült. :) Mindenki szívébe zárta Tillcsimet már ekkor. És január utolsó hétvégén Kis családunk nagyobbacskává is vált, a négyes hétvége szórakoztatónak bizonyult!
Örömteli pillanatok mellett azért némi betegségből és konfliktusból is kijutott, de hát jó mellé kell a rossz is.

Február során kapcsolatunk megint szintet lépett Tillcsivel, az első Valentin-nap remekbeszabottan sikerült, a hosszú távú tervek is lelepleződtek. :) És hát én is túlestem a bemutatkozón Cili mamánál. Adóbevallások is szorgosan készültek, és a német nyelvvizsgára is elkezdtem tanulni újra. És hát itt számíthattam leginkább Anita segítségre. S talán ekkor kezdődött még inkább elmélyülni ez a barátság!

Márciusban aztán a német nyelvvizsgára való készülés volt a meghatározó még mindig, itt Tillcsi és Anita teljes támogatását és biztatását is megkaptam, ami roppant tetszetős így utólag is.
A 2010-es első interjúra is ekkor került sor, amit megint nem sikerült sajnos munkára váltani, de szerintem nem miattam. Tillcsi pedig ismét csak bebizonyította, hogy fontos vagyok számára, mert a méltatlan hitegetős bánásmódon olyannyira felháborodott, hogy levelet is gyártott a cégnek. Anitának pedig a németes segítségért voltam/vagyok végtelenül hálás. Tanárnőként is megállná a helyét, úgy hiszem. :) És a hó végén megejtett gazdász-találkozó is kedves mementó marad, a felismerős játék osztatlan sikert aratott.

Áprilisban aztán a családi összhang fokozódott, húsvétkor Tillcsiék hosszasabban időztek nálunk a locsolkodást is beiktatva. S bizony Apu ekkor döntötte el, hogy Marcsinak (aki időközben tegezésre kért!:)) csinál egy hintapalintát. S persze szigorúan titkos akció keretében meg is alkottuk, és szereztünk örömet!
Április vége felé történt viszont valami, ami az amúgy idillikus kapcsolatot kicsit megrengette. Én meg nagyon a lelkemre vettem a dolgot, persze a tisztázásra is sor került, s ez a lényeg! :) A nyelvvizsgás kudarc is közrejátszhatott előbbi problémába, eléggé nehezen dolgoztam fel azt.

Május megint a tanulásról szólt, persze fergeteges majálist csaptunk a felvezetésben. Az a Princess koncert igazán mókás volt. S a nyelvvizsgás készülés is jobb volt, mint az előzőekben, végre ki lehetett csücsülni a hintapalintába is és élvezni a langy meleget. A készülést szolgálta abszolút a német nyelvű interjú is, csak hát munka sajnos ebből se lett. A válaszos hitegetésen pedig kezdtem nagyon kiborulni!!!

Júniusban aztán advent feelingem lett, mert nagyon vártam a nyelvvizsga-eredményt, amely döntött arról is, lesz-e diplomaátadó. Hát sikerült!!! :) Okleveles közgazdász lettem!!!! :P Köszönet illeti Anitát és Tillcsit, akik nélkül azért nem hiszem, hogy megszerzem a bizit. Szép csendesen el is érkezett a nap, hogy Jó Ügyésszel fél évesek lettünk, mint pár. :)
Munkaügyileg előrelépésként értékeltem az újabb meghallgatást is, ezúttal bankba voltam hivatalos Veszprémbe. Végkifejlet negatív lett, és az interjút követően abszolút megalázottnak éreztem magam. Innentől aztán meg is fogadtam, hogy szkeptikus leszek, s semmibe nem élem bele magam!

Júliusban sor került az újabb diplomaátadó ceremóniára, melyen választott családom is képviseltette magát. Örök élmény marad ez is! S a familiáris kapcsolatok is új szakaszhoz értek a Marcsival közösen megtartott születésnappal. Na igen, jeles korhoz értünk mindketten. :) És hát gratuláció illeti Dodit, aki nagyot alakított a HUHA-projekttel, melynek sajtótájékoztatóján volt szerencsém jelen lenni. :)

Augusztus leginkább a kerti és egyéb házrenoválós munkákkal telt miután átvettem ténylegesen is a diplomám a Tanulmányi Osztályon. Egyébként pedig sikerült augusztus 20-át emlékezetessé tenni egy Tillcsivel közösen végighallgatott Zséda-koncerttel. Ezt megelőzően egy Dodival koprodukcióban készült hajó átadásával tudtam mosolyt csalni Kedvesem orcájára, és az ilyen pillanatok számítanak igazán!
Állásügyileg nem történt semmi különös, azon kívül, hogy büszkeséget félrehajítva pályáztam meg újra azt a bánkis közgazdász tanári pozíciót, amit egy esztendővel korábban nyerő helyzetből visszautasítottam (a döntést most ne firtassuk!). Csalódást jelentett, hogy még csak vissza se jeleztek az ígéretekkel ellentétben. Nem is tudom, miért lepődtem meg ezen egyáltalán?! Bár a történtek az önbizalmamat nullázták szinte, hogy még tanárnak se vagyok elég jó.

Szeptemberben az aggódás vált meghatározóvá, apunál ugyanis tüdőelváltozást találtak, mely igényelt némi kivizsgálást Farkasgyepűn. Sajnos a műtét elkerülhetetlennek bizonyult. Ezt egyébként Szombathelyen végezték. Addig viszont sok-sok nehéz percet kellett megélnünk, apróságok váltottak ki hatalmas rosszallást és vitát. Ezek hátterében leginkább az idegeskedés állt apu részéről. Persze szerintem ez a betegséges időszak összekovácsolta a családot jobban, mint annak előtte.
Tillcsinek pedig sikerült egy jól megkomponált, kihagyhatatlan levéllel némi nyugtalanságot okoznom, aminek vége azért egy újabb kedves emlék lett. A sztorit azóta is emlegetjük gyakorta. :)

Október is húzós volt érzelmi szempontból, az aggodalom tartotta magát. És most nemcsak a szombathelyi kórházas látogatásokra utalok, hanem a nagy vörös katasztrófára is, melynek híre a hazafelé tartó vonaton ért minket Marcsival. Akkor nagyon örültünk, hogy hazajutottunk. Furcsa volt megtapasztalni a pánikot!
De azért teljes biztonságban továbbra se érezhette magát senki se itt a környéken, mert félő volt, hogy újabb tározó gátja szakad át. Gyakorlatilag én is ugrásra készen figyeltem naponta a híreket, vész esetén menekültem volna a padlásra. Az egész történés véleményem szerint a mocskos profitorientált világ miatt volt!
És hát mérgelődhettünk a kommunikációs szolgáltatóváltás elhúzódása miatt is, felháborítónak tartottam, hogy a XXI. században létezhet olyan, hogy nem rendelkeznek alapanyaggal!
Tillcsivel pedig a hónap során megszereztük első közös kulturális élményünket is egy színházi előadással. Kapcsolatunk még stabilabbá vált, de úgy, hogy a kezdeti tűz változatlan intenzitással lobog(ott) tovább. Ennek külső jelei is felfedezhetők (voltak) egyébként minden egymásra vetett pislantásunkban. :).


Novemberben pedig újabb állásinterjú helyeződött kilátásba, ennek során vizitálhattam szinte végig a vörösiszap sújtotta Devecsert végigtapicskolva a lúgos anyagban. Megrázó volt a látvány élő egyenes adásban. Egyébként a csibegyáras lehetőséget se sikerült munkára váltani, viszont szerintem maximalizmuson dominált a beszélgetés során, a visszautasítás külső okokra vezethető vissza. .Hozzátársult még a nem épp rózsás kedvhez némi megfázás is, ami hallásbeli csökkenést eredményezett, és amivel elszenvedtem elég hosszasan.
Családi szempontból viszont igen-igen hízelgett lelkemnek, hogy Marcsi jóvoltából részt vehettem a SINOSZ ajkai szervezetének rendezvényén és az azt követő vacsorán. Ténylegesen családtagnak éreztem magam még akkor is, ha beárnyékolta a mókát némi rosszullét.

December felvezetése újabb családi ünnepléssel indult, jelesül Tillcsim születésnapjának megülésével. Az eseményre hosszasan készültem, és azt hiszem, sikerült meglepetést okozni, ráadásul olyannal, amiről korábban nem gondoltam volna a kiváltott hatást. A felütést követő napok viszont inkább a betegségről szóltak, így egy színházi előadást is kénytelen voltam kihagyni. Egy mondatot pedig megint sikerült zokon vennem Kedvesemtől a betegségesdivel kapcsolatosan, hiába, a szavaknak ereje van! Persze ezt a félreérhető helyzetet is tisztáztuk, és készültünk együttesen a győri karácsonyi kalandozásra Anitával és Dodival, amely tulajdonképp az évfordulónk megünneplését is jelentette.
Azt ugyanis el kellett halasztani, lévén, hogy dolgozóvá váltam. Hirtelen jött a lehetőség, nem is szakmabeli, de hát vállalnom kellett még akkor is, ha eleinte óckodtam. Így lettem az oviban dajka. A gyerekekkel hamar megbarátkoztunk, elképesztő szeretettel öveztek, és sok-sok kedves momentummal ajándékoztak meg. S a főnöktől eltekintve a munkahelyi kollektivára se lehetett semmi panaszom, bár éreztették azért, hogy nem az óvodában van a helyem, hanem sokkal inkább a hivatalban, mint pénzügyes. És őszintén szólva, azért a napok előrehaladásával az önbecsülésem is tipródott rendesen a takarítónősködéssel (merthogy leginkább abból állt a munkakör). Azért maximalizmusomat megmutattam, hogy nem akárhogy takarítok, féltek is a többiek, hogy innentől a patyolat rend lesz az elvárás feléjük is. Egy vírus viszont meghiúsította, hogy ovis pályafutásomat befejezzem, bár azért rossz volt hangtalanul.
A karácsonyi nagy ajándékozás igazán feledtette a korábbi feszült órákat, de változatlanul fenntartom, hogy igazi karácsonyom majd csak akkor lesz, ha saját családdal rendelkezem. Sajnáltam nagyon, hogy Tillcsiék úgy elsiettek szentnapon.
Az év utolsó hete pedig újra csak munkával telt, ovi helyett ezúttal a polgármesteri hivatalban ténykedhettem, meglepő módon a pénzügyesek között. Eleinte itt is küzdöttem az új dolgokkal, bár mondjuk ez valahol természetes is. Sikerült jól helyezkedni, és Marcsitól sokat tanulhattam, mivel közben okított is. És hát örültem a szakmaibb feladatoknak és az új gyakorlati szakismereteknek is. Az időnkénti lótifuti viszont bántotta itt is az önérzetemet, mint ahogy az is, hogy a másik irodában ténykedő Zita néni eléggé lenézett! Azért emlékezetes perceket itt is szereztem, jólesett, hogy évbúcsúztatóra meghívtak. :) Azt talán mondanom se kell, hogy igyekeztem munkámat maximálisan tudással végezni. Remélhetőleg az új esztendőben megszűnik a munka miatti kiszolgáltatottságom, és rálelek az álommelóra, s azzal függetlenedni is tudok ősöktől.
Tillcsivel való kapcsolatunk is új alapokra helyeződött a hónap során, de sikeresen vettük ezt az akadályt is, amit a hétközbeni nem találkozók gördítettek elénk. A bántó tényezőket pedig megint csak meg tudtuk beszélni, s ennek így is kell maradnia a jövőben is.

***

Ezzel hónapos összegzőm végére értem. Mint éreztettétek, december hozta a legtöbb új tapasztalatot, pont munka téren, amire oly nagyon vágyakoztam 2009 júliusa (azaz az államvizsga) óta.
Érdekes ez, mert tavaly is épp az év utolja tartotta nekem a legnagyobb ajándékot, Tillcsit! A mostani meglepetéssel viszont nem lehetek maradéktalanul elégedett, hosszabb távú szakmai pályafutást szeretnék!
Összességében viszont elmondhatom, hogy az esztendő a Jó Ügyésszel való kapcsolat elmélyüléséről szólt a munkakeresés mellett. Naivan hittem viszont azt, hogy a német szakmai nyelvvizsga és a diploma megszerzésével majd új lehetőségek nyílnak meg előttem, persze azért a diplomaátadón fergetegesen örvendeztem. A világ sajnos végtelenül aljas és igazságtalan, az én sorsom pedig a hosszas kajtatás, a szenvelgés, és csak azt követően lehetek elégedett.

Talán 2011 meghozza a várt szakmai elismerést, ami által aztán maradéktalanul boldogságos lehetek, és alapozhatom a családi életem. És tovább növelhetjük a feledhetetlen Ász-Ész összejövetelek számát is. Ezek mindegyike egy jövőbeni történet lesz, amelyekről viszont okvetlen tudósítani fogok e helyütt is! :) Ezzel zárnám az óesztendőt. Minden kedves olvasónak örömteli pillanatokban gazdag boldog új évet kívánok!