kis karácsonyi körút Győrött - 2010. 12. 18.

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Képes kedvcsináló után szövegelnék is egy kicsit. Azaz beszámolnék a győri karácsonyi körútról kicsit bővebben is!
Hosszas latolgatás után úgy határoztunk Anitával, hogy 2010. december 18-án Ász-találkozót tartunk. Szerintem minden meghívott várta ezt a napot, ami valódi kikapcsolódást jelentett és felkészülést az ünnepekre.

Reggel aztán Tillcsivel együtt utazhattam Győrbe. Az út során kitárgyaltunk mindent, ami foglalkoztatott bennünket. Kicsit meglepődtem a változásokon, ami szeretett egyetemi városomban történt. És a jelentős mennyiségű hó is meghökkentett. Ám ez csak annyit jelentett, hogy a lehető legóvatosabban közlekedtem, próbáltam vigyázni Kedvesemre! A váróban aztán hiába néztem körbe, Anitát nem láttam. Már kezdtem megrémülni, hogy ott ül, és én meg elhaladtam mellette. Annyit viszont nem változhatott! :) Segítségül hívtam a telefont, és hát kiderült, hogy barátosném a Városháza előtt csatangol. Így mi is odalépdeltünk. Az aluljáró lépcsőjén közlekedtünk fokozott figyelemmel, főként lefelé, mivel arrafelé nagy volt a síkosság. A nagy üdvözléseket követően aztán kiterveltem és megjelöltem az első programpontot, hogy keressük fel Dodit a Víztorony utcában, és fogyasszuk el nála a lélekmelegítő aromás itókát, amire hivatalosak is voltunk. :) Persze torkom megint kaparni kezdett, így a gyógyszertárat is útba kellett ejteni. Hamar elértünk tesóhoz, és kis szerencsével bejutottunk új albijába anélkül, hogy használtuk volna a kaputelefont. Szegény öcskös alighanem meglepődött, mikor ott toporogtunk az ajtó előtt! :) Dodi roppant háziasnak mutatkozott, azonnal a rendelkezésünkre bocsátott váltólábbeliket, és kalauzolt a lakásban. Ekkor történt a sajnálatos eset, hogy lakótársának tányérja ripityára tört egy véletlen folytán. A nagy csevegés és bámészkodás közben azért a tea is készülgetett a hiper-szuper vízforralójában.

Majd kényelmesen elfogyasztottuk az itókát a szobában, miközben beszélgettünk, és zenét hallgattunk. Valahogy mindenki karácsonyi hangulatba került addigra, bár gyanítom, ennek a hóesés adta az apropóját leginkább. Az időre figyeltem nagyon, hogy Tillcsi meg tudja ejteni késés nélkül a deles inzulinolást, és reméltem, hogy az Új Hullámban elfogyasztandó ebéd szervírozásra se kelljen sokat várakozni. Odafelé lépdelve Dodi kieszelte új „szekírozásomat”, hogy Éva néninek/Éva dadusnak hív, és különféle kéréseket lejt el így. :) A többiek is társultak ehhez a felvetéshez, vissza is kellett válaszolnom némi hóangyal-létet emlegetve. Persze pusztán szeretetből és poénból mindezt! Jól szórakoztunk tehát. A rizses köretet az étteremben megpróbáltam lecseréltetni, ám nem engedélyezte ezt a személyzet. De dicséret illeti őket, mert a levest szinte azonnal hozták is kifelé, amint helyet foglaltunk. Tillcsi a zöldséglét fel is ajánlotta nekem, ám át kellett passzolnom Dodinak, hiszen a sajátommal is alig-alig boldogultam. Közben persze tálalták a második fogást is, aminél a rántott szeletet szépen felaprítottam. Tesó pedig kíméletlenül lecsapott a szódákra, amint megpislantotta, hogy a pultra került jónéhány pohárnyi.

Étkezésnél aztán kattogtak a fényképezőmasinériák is, és beszélgetni is tudtunk. Hangulatos ebéd volt, meg kell hagyni. Ezután következett a második programpont, az ajándékátadás. Erre Dodiék albijában kerítettünk sort. A kicsomagolási folyamat itt is érdekesnek ígérkezett. :) Anitának szánt meglepetéseink egyébként abszolút kiegészítették egymást, Tillcsi egy kevésbé ismert Agatha Christie novelláskötetet adott, én pedig néhány Poirot-dvd-t. Bíztunk benne, hogy egyik sincs még meg Anitának (listát nem tudtunk szerezni). Barátosném örömmel fosztorgatta mindegyiket, és mi is így voltunk a tőle kapott csomagocskákkal. Tillcsié egy nagyobbacska plüsskutyust rejtett némi kinder csokolánttal, az enyém pedig egy szintén áhított kancsót, amihez mellékelt Anita némi édességet is. Az ajándékozást természetesen fotókkal dokumentáltunk. :)

Az idő viszont sietett előre, így döntésre kényszerültünk a további ténykedéseket illetően. Nem mintha nem éreztük volna magukat mesésen a Dodi-lakban. :) Elsősorban a menetrendbeli kötöttség miatt határozni kellett: vagy árkádozunk, vagy a karácsonyi vásárt szemléljük meg, és hörpintünk fel ott forraltbort, és falunk gesztenyét. Utóbbi mutatkozott csábítóbbnak.

Így kettő óra magasságában felkerekedett kis csapatunk, és megindult a vásári forgatag irányába a változatlanul nagy intenzitással aláhulló havazásban. Útközben Anitát faggattam, persze cselesen 3 kérdésre limitálta a tudakolódást. Meg is kellett fontolnom, mit kérdezek. Igyekeztem mindeközben Tillcsire is figyelni, és nem engedni, hogy elcsússzunk!

20 perc séta után érkeztünk meg a Széchenyi-térre, ahol gyorsan előkerült a fotóapparat. Dodi nézelődés közben prezentálta forraltbor elfogyasztására irányuló ötletét, amire mindenki vevő volt, le is táboroztunk a Pálffy étterem pavilonjánál. Tesó figyelmességét dicséri, hogy Tillcsinek is hozott egy kocka csokit. Amúgy sikerült teljesen elkábítania Dodinak, amikor a hóember eltűnését azzal magyarázta, hogy hasonlít Sztálinra, és ezért nem kerülhetett elő. Nagyon hihetőnek tűnt az előadás. :) S miután leleplezte az igazat, jót derült mindenki. Az eset pedig bekerült a Vicu best of-jai közé.

Míg a bort kortyolgattuk, orgonakoncert kezdődött. Először klasszikus műveket hallhattunk, majd filmslágerek következtek. A műsort karácsonyi nóták zárták volna. Néhány tréfás, pajzán megjegyzés adódott zenehallgatolózás közben is fiúk részéről. :) A közelben csúszkáló kisgyermeket pedig áhítottal bámultuk, én meg meg is tarthattam kiselőadásomat az overállba bújtatás szakszerűségéről. :)

A nézelődés során egyébiránt törekedtem arra, hogy minden látványt a lehető lepontosabban adjak át Tillcsinek verbális módozaton. Kedvesem eléggé céltudatosnak tűnt, a hűtőmágnesből nem engedett! A téren viszont a győri nevezetességeket ábrázolót nem találunk, a többi giccsesnek minősítődött. Sétánk aztán a rénszarvasfogatnál fejeződött be s mindenki fel is pattant a Mikulás bácsi mellé a szánra. Korábban pedig a karácsonyfánál pózoltunk. A díszgömbbe integetős fotó nagyon kreatív felvetés volt Doditól! :)

Közben azért már kezdett sötétedni is, igazán vártam is az alkonyulatot, lévén, hogy akkor kapcsolták fel rendszeresn a város díszfényeit. Ám erre csak 4 után került sor, hiába is toporzékoltam. Lassanként tovább is álltunk a Széchenyi-térről, hiszen adódott még némi vásárolnivalónk is. A sétálóutcán aztán leltünk hűtőmágnest is. Az esti fényben pompázó városházás nyerte el mindőnk tetszését, a kérdés már csak a forma maradt. Én a simára hajlottam volna, persze döntenie Tillcsinek kellett. Az árusok aztán meg is engedték, hogy megfoghassa az egyes darabokat. Végül a dombornyomásost vette meg Ügyészkém. Kicsit azért bosszantott, hogy esetlegesen túlságosan is ágálltam a másik mellett, tényleg nem nekem kellett határozni. Már csak a napi betevő megvételményezését kellett beiktatni a Kaisers-ben, s onnantól garázdálkodhattunk szabadon a buszig fennmaradó időintervallummal. Az üzletig is mókáztunk, állatfigurás hátizsákkal játszottunk felismerőset. Gesztenyézni is jó lett volna, ám Tillcsi vonakodott. Kiderült, hogy ennek a cukor az oka.

Végezetül a városház téri (Dodinak: Vavvancs-tér) :) vásárban fordultunk meg, s a felismerős gémnek itt is nagy szerepe volt. Sok-sok vidám pillanattal gazdagodtunk itt is.

Amikor a Városháza toronyórája elütötte a négy órát, felgyúltak Győr utcáin az ünnepi fények, sajnos fotózásra nem jutott időnk, energiánk). Negyed 5 után indultunk meg a pályaudvarra, tekintettel arra, hogy az aluljárón le is kellett jutni, ami a tatyakban tartogatott kihívásokat. Figyelmetlenségem miatt viszont majdnem elcsapattam magunkat egy busszal! A veszélyes szitu aztán aggasztott is rendesen utólagosan is, és meg is fogadtam, hogy megfontolt énem hagyom dominálni mindig! A Városházánál azért fotózkodtunk egy utolsót, az akksik is ekkortájt adták meg magukat. Esés, és kancsótörés nélkül sikerült elérni a pályaudvarra, ahol bevonultunk a fűtött váróterembe. A busz indulásáig értékeltünk, és tervezgettük ifjan a jövőt. :)

A járaton aztán csodálkoztam „igazolványelővetetős” Bandin, hogy semmi okmányt nem kért. Kicsit frusztrált az elhelyezkedés viszont, azért bíztam benne, hogy Dodi szóval tartja Anitát. Nekem kellett volna odacsücsülnöm, hogy Tétig még tovább elemezhessük az együtt megélt napot. :)

A másfél órás hazaút észrevétlenül telt el szinte, még akkor is, ha éhes voltam, és fáztam. Előbbin segítettek az akkor már hidegszenyók, utóbbival viszont nem tudtunk mit kezdeni. Gyarmaton vissza is került rám a sapi és a sál is. A lábaim viszont hiába is nyomtam a fűtőtestre, Bandi vélhetően azzal spórolt.

Összegezve a győri utat, nagyon klasszul éreztem magam. Örültem Dodi teameghívásának, és annak is, hogy megcsodálhattuk új lakhelyét. A lakás pedig sokkal barátságosabb, mint az előző volt. A közös ebédre is jelest adnék, meg úgy általánosságban az egész napra! Az is lelkesít, hogy igazi jóbarátokká lettünk, így, négyecskén! És máris igénybejelentést tennék 2011. decemberében tartandó győri karácsonyi körútra! Tartsuk magunkat a hagyományokhoz! Mi sem lehetne jobb végszó: jövőre, Veletek, ugyanitt! ;)