SV kirándulás, úticél: Dobsina (Szlovákia)

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Még friss az élmény, és csapattam némi szabadidőt, úgyhogy most osztom meg Veletek a szlovákiai kirándulás eseményeit. :) Elöljáróban csak annyit, hogy ismét csak fergetegesen éreztem magam, és megint egy lépéssel közelebb kerültem a teljes integrálódás felé. Ugyanakkor arról is megbizonyosodhattam, hogy szerető légkör vesz körül ténylegesen is, ami iszonyatosan jólesett, bevallom! De repüljünk vissza az időben kicsit, és kezdődjék a mesés beszámoló! :)
A SV Szakszervezete minden évben kirándulásokkal színesíti a vállalati életet, s miután még újunc Button-nak mondhatom magam, így a szlovák út is kihagyhatatlannak volt minősíthető. Vártam is az utazást, hiszen igen-igen maratoni hét zajlott (ennek részleteiről majd később szólok egy összefoglaló bejegyzésben). Az előkészületekről csak röviden annyit, hogy előre megrendeltem a szenyákat, illetve pénteken vásároltam is Édesanyával karöltve egy nagyon kényelmes tipegőt illetve a sportos szereléshez egy farmert. :) Nagyjából még pénteken sikerült bepakolni.
Szombat reggel aztán hajnalban zörömbölt az óra, kicsit korábban, mint ahogy azt hétközben megszoktam. Csak remélni tudtam, hogy nem marad itthon semmi fontos kellék (személyi igazolvány, fényképezőgép), mivel a készülődés vége eléggé sietős jelleget öltött szokás szerint. :) A buszmegállóban meg is kérdezték, hogy hova igyekszem. No, erre végre büszkén vághattam rá, hogy kirándulni! :) A kis csapat aztán nagyon hamar egybegyűlt, Csibét is lehetett szekálni, amiért nyomatott egy sprintet a járatra (valószínű, a saját idejéhez szabta a menetidőt :)).
Ajkára aztán negyed 6-kor érkeztünk meg, a csapatszállító csotrogányra ekkor már felvergődött a díszes társaság. Meg is kerestem rögtön a többieket (Lilla, Icu, Pircsi és Edit), akik kis letolással fogadtak helyfoglalás ügyében. Hát igen, ez most nem jött össze, de nem rajtam múlott a dolog! Végülis fél 6 órakor elindult a megszokott különbusz a 14-es kocsiállásról Székesfehérvár-Budapest-Salgótarjánon át Dobsiná-ba. Ám már a startnál kipörögtek a kerekek, és lefulladt a motor. Ezen eset kis rémületre adott okot, ám a képzett kapitány higgadtan újraindította a járművet, mely aztán nem is adta meg magát. :) Az útvonalat tekintve nem kicsit lepődtünk meg, amikor elsuhogott mellettünk egy Balaton. Orcám akkor hullt igazán porba, amikor Balatonkenesén robogtunk által, rögtön megrohantak a 2009-es kedves emlékek a baráti nyaralásról! :) Ezekről rögtönzött beszámolót tartottam Editnek, akivel egész úton be nem állt a szánk, így sikerült baráti viszonyt kiépíteni. :)
Útközben természetesen nassolnivaló is szervírozásra került a bemelegítő itókával egyetemben. Jolinak kifejezetten jól állt a hostess szerep. :) És Dodi öcsémet idézve: "elégedett voltam a Volán szolgáltatásokkal", miután mulatós CD is előkerült, és kellemes táncra csábító muzsikaszó szolgálta az esti mulatságra való ráhangolódást is! :) Edit olyan aranyosan dúdolászott végig. S mivel az alkohol is fogyogatott, egy kóbor udvarló is előkerült, aki letáborozott mellettünk útakadályt képezve. Részemről körülbelül két percig volt szórakoztató a "befűző" tevékenység, kicsit féltem, hogy majd a ser a ruhámon landol a nagy fecsegésben...ezt igyekeztem megelőzni, és határozottan helyretenni Lajost. Végülis Joli terelte el tőlünk.
Időközben pedig szerelőink is észlelték, hogy a munkájuk nem igazán tökéletes, de ezt én is érzékeltem, mikor épp kinyújtottam a bal lábamat. A padlózat ugyanis hullámzott a besüvítő levegő hatására. :) Edit nyugtatott, hogy nem lesz baj, hiszen itt vannak a szerelők. Na ja, csak épp szerszámokkal álltunk hadilábikón! :D De hát úgy szép az utazás, ha eseményteli! :) Érdekességként jegyezném meg, hogy székes királyi fővárosunk (más szóhasználatban: nagyfalu!) lenyűgözött (néhány emlék itt is előbukkant)! A száguldásba egyetlenegy tervezett boxkiállást iktattunk be az M3-as autópálya 32-es kilométerkövének környékén, a babati pihenőnél, itt mindenki elvégezhette ügyes-bajos dolgait (csak széljegyzetben megint: az illemhely lehetett volna kulturáltabb!).
A magyar országhatárt fél 10 tájékában Salgótarjánt követően léptük által, erről szokás szerint a mobil kézikészülékeink által értesültünk, ugyanis rögtön átváltottak szlovák szolgáltatóra, majd a roaming limites üzenet erősítette meg az országváltás tényét. És rohogtunk tovább hegyeken-völgyeken keresztül meseszép tájakon keresztül úticélunk felé egy Shell üzemanyagtöltő állomáson történő kitérőt követően. Aztán kényszerstop-ot kellett beiktatni, mivel valakinek a gyomra nem igazán bírta jól a zötykölődést. A kis takarítási műveletet követően aztán folytattuk utunkat, Zsuzsa nyomatékos kérésével, miszerint lehetőség szerint mindenki fogja vissza magát, hogy időben érkezhessünk. Persze ez nem tudott teljesülni...A beszédtémát pedig az előttünk suhogó Skoda motoros busz adta, korábban pedig a Kunság Volán helyijáratainak műszaki paraméterei. :)
Dél körül Zsuzsa készülődésre kért mindenkit, ennek megfelelően elő is kerültek a téli ruhadarabok. Voltak olyan bugrisok, mint például jómagam is, akik a vastag holmikat egyből magukra is cibálták. Valahogy úgy képzeltem ugyanis, hogy egyből a barlanghoz érkezünk, nem lesz nagyon időnk öltözgetésre. Az első megrökönyödésem itt következett be, miután világossá vált számomra, hogy némi séta következik. Így nagy svunggal megfosztottam magam a garbótól, Peti a nagy ruházkodásban gálánsan segítségemre sietett, ezáltal nem kellett megállni, és tudtunk haladni az élbollyal. Ám én, mint jólnevelt tápos egyed, hamar elértem teljesítőképességem maximumát, és így meg kellett kezdeni a lemaradozást. Peti nem is igazán értette, miért mondom, hogy tápos vagyok, érdekes mód, ki is kérte magának az önkritikámat! :) Pedig tényleg lassítani kellett, de még így se sikerült eléggé, jól kipirultam, mire a csúcsra jutottam a középmezőnnyel egyetemben. Itt a hegytetőn kicsit lehetett szusszanni, amire nagyon-nagy szükség is volt. :) Ekkor kis kattogtatásra is mód nyílt ismét. Kis riadalomra adott okot ugyanakkor, hogy úgy hírlett, lemaradtunk a barlangászásról, és a következő turnus csak négy órakor indul magyar nyelven. Ám hamarosan behatolhattunk mégiscsak a jégbirodalomba. :) Itt már a kezdetekkor felfedezték az ifjabb generációhoz tartozók a hűtőket. :) Természetesen poénból.
A barlangba fémlépcsőkön keresztül lehetett lejutni, egy korlát jelentett fogódzót. Figyeltem is nagyon a lábikóm elé, mert itt egy óvatlan mozdulat lavinát és veszélyt jelenthetett volna a libasorban kígyózó többiekre. A kesztyű viselete egyébként szintén nagyon ajánlott volt, ezúton is köszönöm a figyelmeztetést munkaügyesünknek, Zolinak. :) S mivel inkább a sétára összpontosítottam és a balesetek elkerülésére, így a látványra csak ímmel-ámmal figyeltem. De meg kell hagyni, impozáns volt a jégréteg! A túra során a legjobban az a rész tetszett, ahol jégfalak között haladtunk. Természetesen kis megállók is adódtak, az ún. termek, ahol magyar szöveget hallhattunk a barlangról. Idegenvezetőink meg lámpáikkal hadonásztak a nevezetes pontok kapcsán. Utóbbi jelentet az aktuális poéngyárosaink jól ki is parodizálták. :) Peti se maradhatott ki a viccelődésből, őt a barlang lyukjaiból előtörő nyestekkel rémítgették kópé társai. Aztán valamelyik vigyori előhozta a denevéreket is, amin Edittel együtt felderültünk. Utunk során ugyanis a fényképezési tilalom kapcsán kolleginám vetette fel, hogy majd ha vakuzunk, akkor ráfogjuk, hogy "a barlangi jégdenevérek kacsintottak csak!" További kacajra adott okot, hogy tényleg leledztek a jeges vacokban ilyen állatok, belőlük is több típus. :)
A séta utolsó része is nagyon ütős volt, itt megcsodálhattuk a jégcseppköveket, melyeknek csúcsa időről időre letörik, és melyeket a barlangba jutó víz újra és újra megépít. S itt került említésre bizonyos műkorcsolyázó, akinek kapcsán Humor Heroldjaink rávilágítottak a mesterséges elemekre (felfedezték a falból kikandikáló műanyag csövet, a rúdtáncra is alkalmas jégbe lehatoló fémrudat). Petit ekkor már bobozásra akarták benevezni. :) Utolsó nagy poén az "Élet vizéhez" fűzödött, amit mindnyájan megízleltünk volna alighanem. De így természetes is, hogy szlovák szomszédaink átlagéletkora messzi-messzi jobb, mint a miénk, hiszen rendszeres fogyasztói e víznek. :)
Záróakkordként pedig a további nevezetességekre hívták fel a figyelmet némi komolyzenei betét mellett. S természetesen a szövegből nem maradhatott el az illegális fényképezők szankcionálása.
A barlangbejárás nagyjából fél órát tett ki, néhányan fáztak is (főleg, miután halászgatyóban és ingben érkeztek, utóbbinál nem segített a nagy "téliesítés", a gallérfeltűrés sem. Ám ez is az emlékezetes momentumokhoz tartozott!). Újbóli akklimatizálódás és értékelés után aztán lefelé indultunk. A csapat itt ketté is vált, rólam pedig Joliék lekoptatták Petit. :) És ami még jólesett, hogy érdeklődtek hogylétemről. Lefelé már könnyebben haladtam jómagam is, közben csak egy-egy fotókópia miatt álltam meg. A völgybe érkezve aztán megrohamoztuk a szuveníreseket, ahol is Tillcsinek vettem néhány euróért egy ceruzatartó kos figurát, ezzel jeleztem Petinek is egyértelműen, hogy nincs zöld jelzés! És előre örültem az átadási folyamatnak.
Kis bóklászás után aztán indult a limbóhintó hazabakára nagyjából három óra környékén. Az alagútban egyesek már látták a fényt! :D A táj ismét csak lenyűgöző volt, kattingattunk is szorgosan Edittel.
Hazafelé aztán megint csak többszörös boxkiállásokat kellett megejteni, mivel a férfinépek nem bírtak szükségleteikkel. S hogy az utazás remek legyen, újabb udvarló környékezett meg minket, és júliusi buszvisszafordító akciómra is fény derült. :) Azért a viccek ütöttek akkor is, ami Házi úr mesélt! A határon aztán ellenőrzést kaptunk. Nem vettük a lapot és csak későn észleltük, hogy a finánc nem más, mint az egyik buszsofőrünk. Mindenesetre memoárak ez is tökéletes volt! :)
6 óra körül értük el Salgótarján városát, ahol végre megint megálltunk kinyújtóztatni macskás végtagjainkat. :) Itt a nőegyedek is megejthettek egy kis kitérőt a Shell kúton. Mókás volt, hogy a fotocellás ajtó nem akaródzott érzékelni, így majdnem lefejeltem az ajtót. :) Amúgy szép kis sorocska alakult ki a mellékhelyiség előtt, az élelmesebbek aztán megint bemerészkedtem a férfi részlegre is. :) Icu olyannyira jól érezte magát ott, hogy ki se akart jönni. :) (Szerk. megjegyzés: a többiek nem akarták kiengedni! :)) Én itt kis technikai küszködést követően (még a szlovák telefontársasághoz akart csatlakoztatni a mobil távrecsegőm) előbb hazatelefonoltam. Édesanyám örült is, hogy hallotta csicsergő hangomat, mert már minden szörnyűségre gondolt az aktuális, Ajka-Gyepes közt a reggeli órákban történt buszbaleset kapcsán. Tillcsit is hívtam, de Vele nem tudtam beszélni. Petit viszont legszívesebb lecsapattam volna, hiszen nem állta meg élcelődés nélkül, bár a kérdése azért szöget vert a fejemben, hogy miért nem lehet elérni Őt két percre se. :S
Végülis tovább folytattuk utunkat a vacsorahelyszín, Hatvan felé. Ekkor már érezhető volt a társulaton a fáradtság. Jó órás buszozást követően érkeztünk el a Csárdához, és helyezkedtünk el az asztaloknál. S mivel én már meg is éheztem, így a korábban kitálalt savanyúság betermelésébe fogtam. :)

Eközben megszólalt a szintetizátor is, és az énekes is bariton hangján, hogy táncra csábítsa a csapatot. Házi úr ezt ki akarta aknázni, és miután mindenkitől kosarat kapott, ékes magyar nyelvű káromkodással küldött el minket melegebb éghajlatok irányába. Ám ezt senki se vette a szívére. 8 óra tájékán aztán szervírozták a pecsenyét, amely csak látszatra volt nagyobbacska. Házi úr a vacsora bepusztítást követően ismét csak érkezett táncika iránti igényét jelezve (eléggé sajátos, már-már bunkócska módon). Ám valahogy mindenki kapható volt a mulatozásra. J Akkor még én se sejtettem, hogy ez egy feledhetetlen móka kezdetét jelenti majd. A táncparkett elég gyorsan benépesült, s a kis hely ellenére mindenki tudta hozni a különféle dinamikus elemeket. :) Hozzá kell tennem, meglepődtem „kapós létemen”, mert alighogy befejeztük az egyik pasival a táncit, és alighogy visszakísért az asztalhoz, már ott is termett a következő. :)

A legtöbbet végülis a kissé spicces Lajossal lejtettem, meg kell hagyni, kiváló táncpartner (überli a tanítómat). S ilyenkor egyébként előnyét látom a falusi gyökereknek. Lötyögés közben pedig új arcokkal is megismerkedtem vállalati berkekből, amit szintén jó dolognak tartok. Szenzációs volt a közös körtánci is, illetve a vonatozás is, melynek masinisztája a kezdetekkor én lehettem. :P És nagyon ütött az is, ahogy egyes férfiemberek odasomfiztak, és bájosan közölték szándékukat keringőre vonatkozóan, ám hozzábiggyesztették, hogy nem tudnak ám táncolni. :)

Úgy éreztem magam, mint egy lagziban! Persze sikerült is istenesen kiizzadni, de nem számított, hiszen mindenki ugyanígy volt ezzel. Az ásványvíz fogyás viszont szerintem rekordot döntött, nálam bizonyosan, az esett a legjobban! Fél 11-kor pedig még egy kávét is bedobtam, mert úgy gondoltam, hogy hajnalig itt mulatozik a Volán csapat.

11-kor viszont záróóra következett, és indulni kellett hazabakára. S itt vette kezdetét a jó 4 órás utazás, ahol is mindenki bepunnyadt, természetesen engem kivéve. Pest impozáns épületei, hídjai esti kivilágításban igazán lenyűgözőek voltak, bár ezeket fotókkal visszaadni nem sikerült. Fehérvárnál aztán kicsit aggódhattunk, mert bizony az üzemanyag kifogyóban leledzett, és a MOL töltőállomáson nem tudtunk tankolni a rendszer meghibásodása miatt. Kicsit F1-es feelingem lett ekkor…Azért kibírta a csotrogány Veszprémig. :) Onnan aztán Úrkúton keresztül érkeztünk meg Ajkára, ahol legelőször is Petit vittük haza, majd sorra a többieket. Itt aztán jónéhány logisztikai probléma is előbukkant, de azért klassz volt Ajkát bebarangolni hajnalban. :) Végülis fél négykor vettük az útirányt Noszlop felé, ami azt is jelentette, hogy jó fertályóra múlva meg is érkeztem haza. Ekkora álomnak nyoma sem volt, pusztán a térdeim fájtak piszkosul. Mesélést követően aztán megtartottam írásos kivonatolt beszámolóm Tillcsinek, majd kicsit elvízszinteződtem, miután beborogattam lábikóimat.

Ez a hétvége nem szólt igazán az alvásról, de hatalmas élményt jelentett az egész kirándulás! És a hosszú, szinte együltőben megtett út is megérte, hiszen a barlang meseszép volt, a hangulatra se lehetett egy panasz se, és a mulatság is odavágott pozitív irányban természetesen! Idénre úgy ennyi a kiruccanásokból szerintem vállalati szinten, de jövőre folytatás következik! :) Amiről szintén tudósítok majd ehelyütt! Most pedig zárom bejegyzésem, köszönöm, hogy végigolvastátok írásom! Képeket majd mellékelek! És még jövök mindenképp, addig is mindenkinek minden szépet! :)