Diófás Főzőverseny

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Előző évben nagy visszhangnak örvendett a Diófás Főzőverseny, melyen Kis családom is képviseltette magát. A rendezvényt ekkor én még kihagytam. Most viszont úgy éreztem, hogy el kéne látogatni egy ilyen gasztronómiai össznépi kóstolgatásra.

Az V. Diófás Főzőverseny Fővédnöke Noszlop Község díszpolgára, a pápai faluvégen elhelyezkedő Lucullus fogadó tulajdonosa volt ezúttal is, és – ahogy az lenni szokott – nagyobb promóciót folytattak. Így még július végén postázásra került a faluban a nevezési lapok, melyeken a csapatnév mellett azt is fel kellett tüntetni, hogy milyen étek kategóriában indulnak a versenyre kelők. Kritikaként jegyezném meg, hogy készülhetnének ezek a lapok igényesebb kivitelben is.

A megméretettés hetét megelőzően újra kihelyezésre kerültek a négy faluvégre a szakácsokat szimbolizáló, eseményt konferáló turisztikai célt szolgáló szalmababák. Az előkészületekről úgy ennyit, most csapjunk is bele a tényleges históriába! :)

Az V. Diófás Főzőverseny napját a 2011. esztendőben augusztus 6-ra jelölték ki. Kis családommal úgy határoztunk, hogy délidőben érkeződünk csak meg a helyszínre, a bámészkodást kihagyjuk. Kicsit a kedv nullázódni látszott, aztán valahogy mégiscsak megindult a csapat az eseménynek helyszínt adó ligetbe, amely tőlünk jó fertályórás gyalogútra leledzik. Kis családom persze morgancsnak adott hangot, miszerint én balszerencsét hozok és a rendezvény úgyis a tavalyi színvonal alatt teljesít. Ám a ius murmurandi nem tántorított el, a szokásokhoz híven lassan cihelődtem össze, mert nagy gondosan pakolásztam kis szütyőmbe a partykellékeket, főként a fotómasinámat, hogy képekkel is dokumentálhassam a szöveget.

Fél egy körül érkeződtünk meg a diófáshoz egy remek hangulatú utat követően, melynek fő témáját a közlekedési eszközök főzőversenyre történő kiválasztása jelentette. A rituális árokugrándozást követően be is hatoltunk a tisztásokra. Elsőnek azért terepszemlét követtünk el, ki kellett orrintani, hol készült a legínyencebb falat, mely zsűrizésre kerül általunk. Előételi választásunk a húsos káposztra esett. Igen ám, de az étkezés megkezdéséhez fel kellett kutatnunk az eszcájgokat. Columbo-t megszégyenítő gyorsasággal sikerült is tányérokat szerezni, már csak a kanál hiányzott. Dodi öcsémet ezen probléma nem hátráltatta, jól megmerítette polietilén tányérkáját rövid lével készült húsból.

Lehet, sejthetett valamit, hogy nem az ötágúval kell elfogyasztanunk a csemegét, még nyugtatott is. No igen, volt igazsága, hiszen jó Anyánk szerzett kanalakat. Én meg szép csendesen levontam a tanulságot: legközelebb evőeszközök is belepotyorásznak a tatyómba. Egy női táskában azok is elférnek bőven.

A kanál és a tányér birtokában aztán megkezdhettük a kóstolászást, és le is telepedhettünk elsőnek a Renaissance Vendéglő káposztás kondérja mellé. És hogy stílusos legyek, néhány pontot ki is osztanék négy szempontot vizsgálva. Így kiszolgálásra 5 pontot, társaságra szintén 5 pontot, zsűrinek tálalásra 5 pontot, végezetül az ételre (mennyiség, minőség, ízvilág) is 5 pontot adnék. Köszönjük Ágiék!

A káposzta után következhetett a bakonyi betyárok tűzhelye, miután a Pintér csapat tokányából csak a haveri kör részesülhetett (black flag-et adnék az ilyenért!) Betyárékra visszasuhogva birkapörkölt volt a menü, melyből jelentős adagot kaptunk tiltakozásunk ellenére is. Kis mínuszt be is húzhattak ekkor, mivel inkább többször kérjen valaki, ha ízlik. A véleményemet tükrözik a pontok: kiszolgálás 3 pont (levonás a kérés elleni nagy adagért), társaság 5 pont (kiemelt a kreatív öltözék!), zsűrinek találás 4 pont, és végül étel 2 pont (zsíros lében úszó csontos húscefetek miatt). Ez a koszt olyannyira nem jött be, hogy a kukában fejezte be életútját.

Még kicsit ólálkodtunk a kondérok környéken, annak reményében, hátha csurran valami ínyencség még bendőnkbe. Egy kedves ismerős aztán el is kalauzolt az önkormányzati standra, ahol két menüből lehetett választani: elsőként a gulyáslevest ízleltük meg, melyről azért megállapítható, hogy alulmaradt a Családi napon kóstoltéval szemben. A szíves látást azonban mindenképpen értékelni kell, Dodi és Anya még a lecsóból is kértek ízlelésre. Be kell valljam, nagyon ínycsiklandózónak bizonyult az étel, bár gyomrocskám ekkor inkább telítődést jelzett. Míg mi ücsörögtünk és ettünk, a verseny zajlott, sorra tálalták kifelé a zsűrinek az elkészített fogásokat, itt a bemutatás verbális módjával akadtak azért gondjaim.

Majd mint jóllakott ovisak, az itókáról ábrándoztunk, és ennek megfelelően a távozás mezsgyéjére léptünk. Az öreg – ahogy az nálunk lenni szokott – természetesen ekkor érkeződött, s csapott nagy virtsaftot. Végülis további hiszti elkerülése miatt maradtam és megmutattam, hol lehet még fogyasztani. Persze rendre megkaptam, hogy „az neki nem kell”, fel is húzott vele rendesen. És egy gyerekhez hasonlatosan addig nem is evett, míg én nem mutattam példát. Végülis a bejáratott önkormányzati sátornál települtünk le, ekkor tudtam falni a lecsóból is. S itt gyorsan el is követnék egy értékelést: kiszolgálás 5 pont, társaság 2 pont, étel 5 pont, zsűrinek találás helyett mennyiség 5 pont.

Nagyjából fél 3 felé járt az idő, mikor úgy gondoltam, hogy akkor én is lépek hazafelé. Ezen tervem aztán gyorsan felülíródott, hiszen eredményhirdetés következett. A zsűri több kategóriában osztott ki serlegeket és érmeket, egy csapat egyszerre többet is kaphatott. A statisztikai adatokat is ismertették: 32 csapat indult 64 étellel négyszáznál is több adaggal. Jövőre folytatás következik ugyanitt, szintén augusztusban. Igazából kicsit várakozáson alul teljesített a rendezvény, bár az is igaz, hogy nagy kedvet éreznék a tényleges főzőtudományom bemutatásához is. Már csak a csapatot kell összeverbuválászni, s talán jövőre be is nevezünk. :) De erről természetesen tudósítani fogok e helyütt. Ezzel zárnám is bejegyzésem, meséljenek a képek is kicsit! :)