Üdvözlet kedveskéim!
Jelen bejegyzésemben egy kis kulturális kitérő következik (micsoda alliteráció! :)), hiszen ismételten színházba voltunk hivatalosak! :)
Nos, azt hiszem, rám is fért a kikapcsolódás, hiszen túlzásba vittem picit a munkát, illetve guruló élményeim se voltak kedvezőnek mondhatók ezen időszakban. Meg kell vallanom, nagyon hálás vagyok kolleginámnak, Évának, hogy magával vitt a színi előadásra. Mint ahogy az is tetszett, hogy aznap délután megvédett a többiek jogosítvánnyal kapcsolatos pikírozásától, amivel már teljesen ki lehetett hozni a sodromból...amúgy épp akkor derült ki, hogy pihenőt kell beiktatunk Gergővel személygépjármű hiányában. Kicsit csalódott is lettem emiatt, a hétvégét vezető szerepben szerettem volna tölteni. Így aztán némiképp megcsúszva péntek lévén, de hazafelé vettem az útirányt.
Család aztán felmérgesített ugyanezzel a jogsis témával, úgyhogy vártam az eltávozás időpontját. Némi mosolyt tudott csalni az arcomra, hogy a buszon megint a kedvenc ellenőrgárdámmal futottam össze (jegyzem meg, ők mindig akkor vannak ide beosztva, amikor Vicuka kiteszi a lábát :)). Úgy gondoltam, hogy mivel a győri járat időben beér, így megadom a módját az esti felvezetésnek egy kiadós vacsorával. Hát nem késett a csotrogány! Így gyors bevásárlásra futotta csak. Az ábécében persze megint a jogosítvány téma került elő, nehogy már meg tudjak nyugodni egy picit...
Gyors vacsó után aztán visszabaktattam a pályaudvarra, hogy megvárjam Évit, és együtt botorkáljunk a VMK-hoz. A kissé zord idő fel se tűnt nagyon, mert nagyon jól eldumáltunk a már említett ellenőrökkel. És mint kiderült, a változás szele majd őket is érinti...de erről majd később szólok egy másik bejegyzés keretein belül.
Szóval el is érkeztünk a színi előadáshoz, mely ezen poszt témáját adja, és a Valahol Európában címet viseli. Mint minden kulturális esemény, ez is este 7-kor vette kezdetét, és hasonlóan az előző színházas programhoz, itt is az utolsó előtti sorba szólt a jegyünk. Kollegina egész héten be volt sózva a műsor kapcsán, ezt rám is átragasztotta valamelyest. Persze Gazdag Tibor és a Pannon Várszínház neve megint előrevetítette, hogy jeles darabot követhet nyomon a nagyérdemű. :)
Nos, egy szimpatikus kisfiú került elő a függöny felgördülését követően, ő volt Kuksi. Hamar megtudtuk, hogy a történet a II. világháború idejére nyúlik vissza, és a gyermek szemével láttatja a félelmet, a harcokat, a létbizonytalanságot. Kuksi sajnos árván maradt, de társakra lelt a lebombázott nevelőintézet ifjú lakóinak személyében. A csapat hamar kiegészül az eleinte ellenséges bandával. Hosszút, és a másik vezetőt, Suhancot lassan gyengéd érzelmek kötik össze, persze titkolják ezt. Az egész csapatnak rá kell döbbennie, hogy csak együtt kereshetnek menedéket a hadsereg és a statáriális bíróság elől, így vesznek birtokba egy elhagyatottnak tűnő házat egy dombtetőn. Valahol...Európában...A terület azonban Simon Péteré, aki egykor karmesterként dolgozott. Ő veszi pártfogásába a gyerkőcöket, és tanítja őket a zene szeretetére.
A statáriális bíróság azonban utoléri a gyereksereget, és kemény küzdelem veszi kezdetét, ami sajnos tragédiával végződik, Kuksit halálos lövés éri. Ám a csapat megmenekül, hiszen Simon Péter otthont ad nekik, rájuk hagyományozza a házat.
A magam részéről nagyon tetszettek a kedves betétdalok, illetve a gyerekszereplők is kitettek magukért. Természetesen a személyes mondanivalóját is megleltem az előadásnak: NEM SZABAD FÉLNI! :)
Érdekes, hogy mindig valami konklúziónak is beillő gondolattal érnek véget a színházi darabok...a musical maga két felvonásból állt, és vastaps övezte. Nagyon jól éreztem magam, a sztori magával ragadó volt, és tényleg kikapcsolódást nyújtott. És köszönöm Évinek, hogy elkísérhettem! :) Kíváncsian várom a következő színi előadást!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése