Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Mint minden évben, ezúttal is elérkezett az esztendő egyik grandiózus eseménye, a gaz-D-Ász találkozó szeretett városunkban, Győrött. A főszervező szerepét most Anitám öltötte magára, a nap kitűzésére pedig a már megszokott véleménybegyűjtéseket követően került sor. 2012-ben a ledolgozandó ünnepek miatt néhány szombat kiesett a dátumok közül, így lényegében az esemény napja akaratunkon kívül el is határozódott december 8-ára.
Meg kell valljam, eléggé kérdőjeles volt a részvételem a heti hajtás és egyéb önbizalomrombadöntő tényezők miatt. Ám aztán végül csak-csak felcsücsültem a Z. Volán menetrendszerinti járatára, és megkezdtem utam Győrbe, úgy, mint a régi szép időkben. Csak csöndben jegyzem meg, hogy akár vezethettem is volna. Nem, nem még nem vizsgáztam, csak Tamással mehettem volna egyet arrafelé is. Ezzel azonban nem éltem (lehet nyugodtan fröcsögni), de kedvenc versenyzőm, Kimi Raikkönen szavaival élve: "Tudom, mit csinálok!" :) A győri forgalom azért még sok, pláne így vizsga előtt, és pláne úgy, hogy Tamás a heti óránk alkalmával minden mozdulatba belekötött...Így inkább maradtam a saját sofőrnél és a buszozós verziónál.
Hát már az induláskor meg kellett állapítanom, hogy öltözhettem volna melegebben is, és elővehettem volna az usánkát is...de hát igazság szerint havazásra számítottam, és annak megfelelő enyhébb időjárási kondíciókra is. Útközben jó szokásomnak megfelelően figyeltem mindenre, ami vezetés során infót adhat. Téten aztán csatlakozott hozzám Anitám, aki egyből felfigyelmezett vasatlanságomra (ti.: pénteken a kávé későn éreztette hatását, meg alapból is eléggé nyűgös voltam). Ekkor észleltem a jelentős forgalmat, ami ezen nagyvárost kíséri. 10 óra előtt kicsivel jött a telefon Ágitól, miszerint létszámcsökkenéssel számolhatunk, és ő maga is később érkezik. Kissé meglepődtem, hiszen én voltam a bizonytalanka...
10 óra után valamivel érkeztünk meg a győri főbuszpályaudvarra. Már ott tapasztaltuk, hogy bizony igen hidegnek nézünk elébe, így gyorsan indítványoztam is, hogy vonuljunk be valami fűtéssel ellátott helyre. Anita ötletéből így aztán a Mekibe masíroztunk be, ahol aztán kipletykáltunk mindent. Nem mondom, hogy nem esett jól a lelkemnek ezen tevékenység. :) Az idő haladott előre sietve, és azon kaptuk magunkat, hogy lassan beérkezik a szombathelyi gyors, így újra a nyakunkba vettük a várost.
Ágival így egészültünk ki három fős kis csapattá. Utunk a nagy üdvözlő köröket követően egy étkezde felé vezetett. És a nosztalgia jegyében így jutottunk el az Új Hullámba, hogy becsápolhassuk a finom rántott husit. De meg kell hagyni, a káposztaleves is isteni volt. Közben kifaggattuk egymást életünk történéseiről, vagy épp nem történéseiről. A magam részéről pedig megkaptam a biztatáslöketet Ágitól vezetést tekintve. :) Ebéd közben a szomszédos asztalnál ismerősökre lettem figyelmes, előkerültek a kisgazdászok is (Szösz és Timi). :) Mi pedig kis nosztalgiába kezdtünk, egy régi tárgyat emlegettem meg a szombati vizsganapokat illetően, ám hogy mennyire mély nyomot hagyott bennünk ez, jelzi, hogy sem a tárgy neve, sem az oktatója nem ugrott be. Házi feladat lett tehát ennek felidézése, úgyhogy hajrá csajok! :) Persze a szaktársaink hogylétéről is eszmét cseréltünk, és a nem jelenlévőkről is megemlékeztünk.
Lakomázást követően jött a nagy ajándékozás Ági és Anita között, enyhén szólva szóhoz se jutottam, amikor Ági egy kis csomagot tartott felém. Először azt hittem, hogy fotót szeretne vele...erre kiderült, hogy nekem is készült karácsonyi ajándékkal. A kicsomagolászás nagy pillanatait átszőtte a meghatottság, részemről legalábbis. De kicsit zavart is, hogy én csak egy összejövetelre érkeztem mindenféle meglepetés nélkül...és ennek hangot is adtam. Ági nagyon kedvesen közölte, hogy a legnagyobb ajándék, hogy velük vagyok. Hát ismét csak meghatódtam. :) Amúgy egy nagyon vidám mintával ellátott bögrét rejtett a gondosan és csinosan sárga ruhába öltöztetett csomag. A bögrében pedig szaloncukrok és egy karácsonyi hangulatot árasztó gyertya sorakozott. A nagy örömködés aztán az Árkád felé folytatódott útbaejtve a Széchenyi teret.
Meglepődtem, hogy idén nem újítottak a győriek. Maradt tehát a mesés felhozatal, a kisvasút, ringlispíl. Ám a forraltborozást nem lehetett kihagyni, és a Vukkal való pózolást se. Sőt én még a mézeskalácsházba is bebújtam. :) Közös fotót is készítettük a karácsonyfa alatt, amiről meg kell jegyeznem, hogy láthatóan kisebb volt, mint a korábbi években.
A forralt borozás nagyon hangulatosra sikerült, de a hidegre való tekintettel folytattuk utunkat az Árkád irányába. Ott le akartuk pakolni málháink nagy részét, ám meggyűlt a bajunk a csomagmegőrző trükkös zárjával, mondjuk szerintem szimplán rossz szekrénykére esett a választás. Így maradtak a csomagok a kezünk ügyében. Ági javaslatára aztán körülnéztünk az emeleten. Ezt most azért is kell kiemelnem, mert oda mozgólépcsőzni kell, és én köztudottan utálom ezt. Ám most sikerült leküzdeni ellenérzeteimet, és gond nélkül feljutottam a második szintre.
Könyvnézés közben futott be Ildi is, és gyors körülnézést követően ismét csak a városba haladtunk vissza egykori törzshelyünkre, a Mandala Teaházba. Útközben aztán ismét csak előkerültek kis sztorik a vezetésről, és olyat láttam, ami hatalmas kacajt váltott ki belőlem, és abszolút önbizalomnövelőleg hatott. Egy Passat-tal egy pasi párhuzamos parkolást akart véghezvinni láthatóan nagyon szenvelgős módozaton. A neje pedig a személygépjármű mögött navigált. Na igen, ennyit a böhöm autókról...és igen, a hapsi jogsival kínlódott...úgyhogy innentől nem kéne pánikolni, ha elsőre nem sikerül valami.
Amúgy a teázó semmit se változott, ugyanolyan misztikus-romantikus légkör övezi, mint egykoron. Hja, legutóbb három esztendővel ezelőtt jártam ott, a szakdoga konzulenstől való elbúcsúzást követően, de ami a lényeg, hogy akkor is Anitával voltam. :) Itt is kicsit beszélgettünk, míg a forró csokik elkészültek. Ildi ekkor ajándékozott meg minket pár forró csokis kockával, amiknél látszott az igyekezet. Én pedig megint kényelmetlenül éreztem magam...de hamar elterelték a gondolataimat a többiek. :) Az idő nagyon hamar elszaladt, negyed ötkor indulni kellett a buszokra és a vonatokra. A pályaudvaros búcsúzkodás ismét csak nagyon meghatóra sikerült, külön öröm volt számomra a bizalom és bíztatás Ági, Ildi és Anita részéről. Az utazás hazafelé ismét csak nosztalgikus érzéseket hozott felszínre bennem, elég sokat jártam a 4 óra 40 perckor startoló sümegi járattal. Anitával értékeltünk, és tervezgettük a jövőt is.
Összességében azt kell mondanom, hogy a vasalatlanság érzése a végére elmúlt, és abszolút feltöltődtem. A rendezvény is jól sikerült szerintem, és örülök, hogy ennyire csapattagnak tekintenek. :) Jövőre, Veletek, ugyanitt! :) Mert a hagyomány kötelez! :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése