Üdvözlet kedveseim!
2012. decembere változatosságot hozott munka- és szabadnapokat illetően, már ami a szombatokat illeti. De mivel van nekünk egy több évre visszanyújtózkodó hagyományunk, ezért arról nem illett megfeledkezni. Ennek megfelelően ismételten összegyűltünk szeretett egyetemi városunkban, Győrben, hogy eltöltsünk egy kellemes napot és a karácsony szellemét mi magunk is megidézzük kicsit előrehozva.
Ezen szombat kicsit mozgalmasra sikeredett, hiszen még egy-két karácsonyi ajándék függőben leledzett. Így reggel gyors piaci és egyéb beszerzőkörút következett, ami néha tetszetős volt, néha pedig borzasztóan idegesítő, főleg, mivel Dodi ajándékát illetően voltam tanácstalan, és ő nem bizonyult segítőkésznek. :S Ám minden jó, ha a vége jó, végülis sikerült kedveskedni.
Délutánra aztán a győri út volt előjegyezve, de Anitával még egyeztetni kellett. Meg is történt, és mivel ki tudta magát pihenni az előző esti karácsonyi vacsora után, így maradtunk az eredeti, délutáni találkozónál. Így nekem itthon mindösszesen jó órám maradt, ami csomagolászásra használtam. Nem kis kihívást jelentett, hogy megfelelően összekészítsem a meglepiket. Természetesen - ahogy az lenni is szokott - már előre dörzsöltem a tenyerem latolgatva a hatást. :)
Hamar el is érkezett az idő az indulásra. Tanulva a két héttel ezelőtti vacogós (de szívet annál inkább melengetőbb!) győri kalandozásból, most még a kucsma is előkerült a szekrény rejtekéből, és a vastag sál is elmaradhatatlannak bizonyult. Furcsa volt, hogy ezúttal egyedül várakozom a buszmegállóban is. A járat be is gördült dél után nem sokkal, sajnos ezúttal se utazhattam Bandival, aki - mióta tudja, hogy egy cég szolgálatában állunk - országos cimbim (ti.: korábban ha esett, ha fújt, ha késésben volt, mindig elővetette a diákigazolványt, és a bérletet is lecsekkolta minden hónapban legalább kétszer! :)) Kicsit meglepődtem, hogy ilyen távolságra ismételten Credo típust közlekedtetünk...Nem tudom, lehet, én vagyok túlságosan begyöpült, és megszokásokhoz ragaszkodó (például a kényelmes utazáshoz). Vagy csak szimplán szeretem az Ikarus E95-öst? :)
No, hát Credo-val szembeni előítéleteim meg is maradtak az utazás során, mivel elég jelentős utazóközönséggel szembesültünk. Főleg Pápán csatlakoztak rengetegen. Útközben sikerült azért elmerengenem, és újra csak megerősítést nyert, hogy Pápa sem egyszerűbb közlekedési szempontból, mint Veszprém.
Téten aztán megérkezett Anita is, és Győrig nagyjából ki is beszéltük az aktuális problémáimat. Kicsit mókásan hatott ugyanakkor, hogy a buszokkal kapcsolatos harci könyvelési kihívásokat tárgyaljuk ki a buszon egyéb más témák mellett, természetesen. Elég hamar el is jutottunk a célállomásra, miután sikerült egy kivétellel zöldhullámot kifogni. És mivel éhes voltam, így meg is rohamoztuk a törzshelyünket, az Új Hullám étkezdét. Na igen, a rántott húsi még mindig igen-igen vonzó tud lenni még akkor is, ha a rendelésfelvételre várakoznunk kellett jónéhány percet. Ennek ellenére a csirkeragulevest forrón szervírozták, és ebből grátisz is jutott, miután Anita lemondott az övéről. Jólesett a meleg étel, és a rántott szelet is isteni volt. És még időben is végeztem az étkezéssel. :)
A jó hangulatú falatozást követően kerítettünk sort az ajándékátadásra. Anitára csak még jobban kíváncsi lettem, ahogy bontogatta a csomagját. :) Elég ügyesen túl is esett a bontási folyamaton, így lehetett reakciót lesni. Igyekeztem egyébként hasznos, egyben praktikus ajándékot is adni, így esett a választás a minden alkalomra receptúrákat tartogató süteményeskönyvre, és a konyhai kiegészítőre (melynél leginkább a kis kosárka tetszett nekem, mint tartóalkalmatosság). Közben persze jómagam is kifelé csomagolászta a maga kis pakkját.
Örömmel konstatálhattam, hogy egy régebbi vágyam teljesedett a többujjasból egy mozdulattal egyujjassá varázsolható, usánkához színben abszolút passzoló kesztyűre. Illetve sálkollekcióm is gyarapodott. Itt is kiemelném a gyönyörű kék alapszínét, és remek kiegészítő mivoltát. Anita fel is hívta figyelmem a viselési lehetőségekre. :) És persze a csoki is elmaradhatatlan volt mindenki részéről. Hiányosságként jegyezném meg ugyanakkor, egyben kritizálnám is magam, hogy bizony legközelebb táskát is mellékeljek a pakkhoz, hogy a szállíthatósága könnyebbé váljék. És mivel ez ezúttal elmaradt, így visszakerült hozzám az ajándék az Árkádig tartó út erejéig mindenképpen.
Mivel ebédet követően Anita egy kis ajándékvásárlásra invitált, így nyakunkba is vettük a várost. Persze időnk az nem maradt túl sok, így ez külön kihívást tartogatott magában. A bevásárlóközpont felé megint meghökkentem egy picit a különféle felfedezett szabálytalanságokon (járdán parkolás, gyalogosnak nem helyet hagyva), a telezöldes forgalomirányításon (egyszerre kap zöldet a gyalogos, és az autós is), és a jelentős autós mozgolódáson is. Meg is jegyeztem, hogy bizony el is tévednék itt...nem kezdő passzussal fogok árkádozni, az is biztos. :) Anita ekkor közölte, hogy itt is létezik ún. turbó körforgalom is. :) Mondjuk mókás lenne az út, úgy érzem. Hát egyszer majd sort kerítünk erre is!
Az Árkádba bemasírozva aztán rohamtempóban közlekedtünk, hiszen a lábbeli kiválasztása időt igényelt. És akkor a méretről még nem is szóltam! A Humanic-ba léptünk be először, majd azért, hogy választék is legyen, felcsapattunk az emeletre a másik nagy cipőáruházba körüllesni. Itt megint csak megrökönyödést váltott ki, hogy nem tartanak raktáron egy darabot se adott méretből, az árakról pedig jobb, ha nem is zengedezek...így visszamozgólépcsőztünk a földszintre (jeeee, megint mozgólépcső, de hát barátoknak nem tudok ellentmondani!). Értékeltem, hogy Anita számít rám, bár igazán tanácsot nem tudtam adni. Azért megjegyzem, nem voltam egyáltalán elragadtatva a kínálattól se itt, se ott! Végül találtunk egy tetszetőst, Anita a sajátos méretbelövő eszközével le is csekkolta (mondhatnám úgy is, hogy karos méretet nézett), majd meg is vételményezte.
Az Árkád forgataga picit magával ragadott, és vonzott a karácsonyi díszítmény, ezért is fordulhatott elő, hogy míg Anita balra húzott, én jobbra mentem. Meg is jegyezte kedves barátosném, hogy "Ez nem körforgalom!" :) Mondata örökbecsű lesz úgy érzem, hiszen hosszasan kacarásztam rajta.
Kifelé kicsit sokkolt, hogy milyen gyorsan besötétült, ám ez alkalmat adott arra is, hogy lőjek egy képet a fényárban úszó városról. Ekkor pislantottam rá az órámra, ami bizony már majdnem fél ötöt mutatott. Így lépéseinket meg is kellett gyorsítani, bár fura mód, nem idegesített fel különösebbképpen, hogy ez az utolsó busz...:) Végigloholtuk a sétáló utcát, majd a Városháza előtti kereszteződésben pirosat kaptunk, miközben az út felét megtettük. A járdaszigeten pihengetve sikerült néhány fotót készíteni a díszkivilágításról. Elégedett nem lehetek, ebbe ugyan nem busz suhogott bele (isteni jelként!), hanem egy személygépjármű. :) Aztán jött a nagy ámulat, Anitám egyszercsak az úttestre lépett a tiltó jelzés ellenére, és engem is erre noszogatott. Na igen, akkor épp semmi se jött. :)
A pályaudvar felé pedig élénken magyarázta motivációját, miszerint, ha megvárjuk a zöldet, akkor a busz után megyünk...végül a járat épp akkor fordult be a kocsiállásra, amikor már célirányban leledztünk. Mivel kisebb tömeg várakozott a járműre, ami még mindig egy Credo EC 12-es volt, hogy ülőhelyünk is legyen, barátosném határozottan tört előre. Ennek az ügyeskedésnek köszönhetően a buszon át tudtam adni újra az ajándékait, igaz, egyesével. Amit én kicsomagoltam, azt Anita gondosan elhelyezte az egyetlen táskájában. Hazafelé miközben értékeltünk, tervezgettünk, az utat is figyeltem, és bizony új megfigyeléseket is sikerült tenni közlekedésügyileg. A sávváltásokat különösen próbáltam memorizálni. Nagy móka lesz, ha majd egyszer automobilon közelítem meg szeretett városunkat! :) De ez még mindig a jövő zenéje...
Anitának ezúton is köszönök mindent, a csodálatos délutánt, a pletyózást, és azt, hogy mindig figyel rám! S nem utolsósorban köszönöm a szép ajándékokat! Remélem, hamarosan több időt tudunk majd együtt tölteni, mert meg kell valljam, kicsit trappolós volt ez a néhány óra. Azt hiszem, az új év célkitűzései közé fel is kell vennem a baráti látogatásokat gyakorítását! No, de az már egy másik téma lesz, hamarosan jelentkezem!
A jó hangulatú falatozást követően kerítettünk sort az ajándékátadásra. Anitára csak még jobban kíváncsi lettem, ahogy bontogatta a csomagját. :) Elég ügyesen túl is esett a bontási folyamaton, így lehetett reakciót lesni. Igyekeztem egyébként hasznos, egyben praktikus ajándékot is adni, így esett a választás a minden alkalomra receptúrákat tartogató süteményeskönyvre, és a konyhai kiegészítőre (melynél leginkább a kis kosárka tetszett nekem, mint tartóalkalmatosság). Közben persze jómagam is kifelé csomagolászta a maga kis pakkját.
Örömmel konstatálhattam, hogy egy régebbi vágyam teljesedett a többujjasból egy mozdulattal egyujjassá varázsolható, usánkához színben abszolút passzoló kesztyűre. Illetve sálkollekcióm is gyarapodott. Itt is kiemelném a gyönyörű kék alapszínét, és remek kiegészítő mivoltát. Anita fel is hívta figyelmem a viselési lehetőségekre. :) És persze a csoki is elmaradhatatlan volt mindenki részéről. Hiányosságként jegyezném meg ugyanakkor, egyben kritizálnám is magam, hogy bizony legközelebb táskát is mellékeljek a pakkhoz, hogy a szállíthatósága könnyebbé váljék. És mivel ez ezúttal elmaradt, így visszakerült hozzám az ajándék az Árkádig tartó út erejéig mindenképpen.
Mivel ebédet követően Anita egy kis ajándékvásárlásra invitált, így nyakunkba is vettük a várost. Persze időnk az nem maradt túl sok, így ez külön kihívást tartogatott magában. A bevásárlóközpont felé megint meghökkentem egy picit a különféle felfedezett szabálytalanságokon (járdán parkolás, gyalogosnak nem helyet hagyva), a telezöldes forgalomirányításon (egyszerre kap zöldet a gyalogos, és az autós is), és a jelentős autós mozgolódáson is. Meg is jegyeztem, hogy bizony el is tévednék itt...nem kezdő passzussal fogok árkádozni, az is biztos. :) Anita ekkor közölte, hogy itt is létezik ún. turbó körforgalom is. :) Mondjuk mókás lenne az út, úgy érzem. Hát egyszer majd sort kerítünk erre is!
Az Árkádba bemasírozva aztán rohamtempóban közlekedtünk, hiszen a lábbeli kiválasztása időt igényelt. És akkor a méretről még nem is szóltam! A Humanic-ba léptünk be először, majd azért, hogy választék is legyen, felcsapattunk az emeletre a másik nagy cipőáruházba körüllesni. Itt megint csak megrökönyödést váltott ki, hogy nem tartanak raktáron egy darabot se adott méretből, az árakról pedig jobb, ha nem is zengedezek...így visszamozgólépcsőztünk a földszintre (jeeee, megint mozgólépcső, de hát barátoknak nem tudok ellentmondani!). Értékeltem, hogy Anita számít rám, bár igazán tanácsot nem tudtam adni. Azért megjegyzem, nem voltam egyáltalán elragadtatva a kínálattól se itt, se ott! Végül találtunk egy tetszetőst, Anita a sajátos méretbelövő eszközével le is csekkolta (mondhatnám úgy is, hogy karos méretet nézett), majd meg is vételményezte.
Az Árkád forgataga picit magával ragadott, és vonzott a karácsonyi díszítmény, ezért is fordulhatott elő, hogy míg Anita balra húzott, én jobbra mentem. Meg is jegyezte kedves barátosném, hogy "Ez nem körforgalom!" :) Mondata örökbecsű lesz úgy érzem, hiszen hosszasan kacarásztam rajta.
Kifelé kicsit sokkolt, hogy milyen gyorsan besötétült, ám ez alkalmat adott arra is, hogy lőjek egy képet a fényárban úszó városról. Ekkor pislantottam rá az órámra, ami bizony már majdnem fél ötöt mutatott. Így lépéseinket meg is kellett gyorsítani, bár fura mód, nem idegesített fel különösebbképpen, hogy ez az utolsó busz...:) Végigloholtuk a sétáló utcát, majd a Városháza előtti kereszteződésben pirosat kaptunk, miközben az út felét megtettük. A járdaszigeten pihengetve sikerült néhány fotót készíteni a díszkivilágításról. Elégedett nem lehetek, ebbe ugyan nem busz suhogott bele (isteni jelként!), hanem egy személygépjármű. :) Aztán jött a nagy ámulat, Anitám egyszercsak az úttestre lépett a tiltó jelzés ellenére, és engem is erre noszogatott. Na igen, akkor épp semmi se jött. :)
A pályaudvar felé pedig élénken magyarázta motivációját, miszerint, ha megvárjuk a zöldet, akkor a busz után megyünk...végül a járat épp akkor fordult be a kocsiállásra, amikor már célirányban leledztünk. Mivel kisebb tömeg várakozott a járműre, ami még mindig egy Credo EC 12-es volt, hogy ülőhelyünk is legyen, barátosném határozottan tört előre. Ennek az ügyeskedésnek köszönhetően a buszon át tudtam adni újra az ajándékait, igaz, egyesével. Amit én kicsomagoltam, azt Anita gondosan elhelyezte az egyetlen táskájában. Hazafelé miközben értékeltünk, tervezgettünk, az utat is figyeltem, és bizony új megfigyeléseket is sikerült tenni közlekedésügyileg. A sávváltásokat különösen próbáltam memorizálni. Nagy móka lesz, ha majd egyszer automobilon közelítem meg szeretett városunkat! :) De ez még mindig a jövő zenéje...
Anitának ezúton is köszönök mindent, a csodálatos délutánt, a pletyózást, és azt, hogy mindig figyel rám! S nem utolsósorban köszönöm a szép ajándékokat! Remélem, hamarosan több időt tudunk majd együtt tölteni, mert meg kell valljam, kicsit trappolós volt ez a néhány óra. Azt hiszem, az új év célkitűzései közé fel is kell vennem a baráti látogatásokat gyakorítását! No, de az már egy másik téma lesz, hamarosan jelentkezem!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése