Évértékelő 2012.

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Elég gyorsan el is érkeztünk 2012 záróakkordjához, mely nem lehet más, mint a hagyományos éves összefoglaló íromány.

Nos, akkor vegyük is sorra a hónapokat, és a jelentős eseményeiket, majd zárásként következzen az évértékelés előbbiek tükrében!

2012 egy hatalmas győri bulival startolt. A január ezt követően mozgalmasnak mutatkozott, hiszen munka téren jelentős feladatokat bíztak rám, ami lehetőséget adott a tanulásra, azzal együtt új ismeretek megszerzésére is. És valahol élveztem is a tervezési projektet, illetve azt, hogy a csapat és a főnök teljes támogatását bírom. És még Olgi elődöm is abszolút segítőkésznek mutatkozott. És el is jutottunk szépen lassan január 20-hoz, amikor is egy esztendeje történt, hogy omló volán kötelékébe léptem, és azóta is szolgálom és védem. :)

Amikor a tervezési történet befejeződött nem kevés stresszes és betegséggel küzdős időszakot követően (mert azért maximalizmus jellemző továbbra is!), jutott mód és lehetőség a kikapcsolódásra is. És hosszas előkészítő munka után egy remek délutánt töltöttem el Ajkán Mátéval, aki legnagyobb meglepetésemre még asztalt is foglalt a Kapufa étteremben. Ezen gesztusa igen-igen lovagiasnak tűnt amellett, hogy a karácsonyi időszakban saját maga által készített birsalmasajt utolsó darabjainak egyikét is nekem ajándékozta. És a januári eseménysorhoz tartozik, hogy gazdagabb lettem egy IBM Lenovo t60 típusú laptoppal, melynek beszerzése már régóta terveim között szerepelt.

Februárban igyekeztem kivenni a bennragadt előző évi szabadságaimat és időközben felhalmozódott csúszóimat, hát mondanom se kell, remek volt a két-három napos munkahét. Persze olyan is előfordult, amikor Főnök berendelt, de készségesen segítettem, mivel róla volt szó. Legnagyobb ámulatomra utazhattam egy Nabi Sirius busszal, ami csak elsőre tűnt varázslatosnak. Második nap megtapasztalhattuk, hogy milyen fűtés nélkül fél órát ülni a mínusz 20 fokban. Igen, merthogy beköszöntött a szibériai hideg. Elő is vettem a Doditól karácsonyra kapott usánkát, ami nagyon jó szolgálatot tett, és megjelenésemmel feltűnést is sikerült kelteni.

És persze szorgosan róttam a kilométereket Veszprém irányába, ahol nagyon jól éreztem magam minden esetben Máté oldalán, mivel mindig adódott valami házifeladat is, valami különös rejtvény, vagy feladvány. És őt a táblázataim se zavarták, néha még segített is ezekben. Mert persze nagy tábláink sorra jöttek, köztük egy komplex ún. működési modell, amely szintén megfeszített csapatmunkát igényelt.

Márciust aztán már párként kezdtük Mátéval, így nem hagyhattam ki a születésnapi megemlékezést se ejtve a munkatársi bulimeghívást. És az ajándékozás kellően romantikusra sikeredett és meglepetésszerű is volt. És hogy ő is meglepjen, kis kirándulásra invitált Budapestre a márciusi hosszú hétvégére, ami – bár izgultam előtte – rettentően emlékezetes marad.

Ez a csodálatos történelmi háttér kicsit visszarepített az időben, és pár napra hercegnő lehettem egy gondoskodó, óvó férfi mellett. A varázslat aztán folytatódott, hiszen a születésnapi ajándék egyike egy színházjegy volt. A megtekintett musical-ből pedig valódi Kabaré lett, hiszen Vicuka jól benézte az utolsó járatot, és sikerült a megállóban lemaradni arról. De aztán tigris módon sikerült megoldani a helyzetet és a mentést kérni a műhelykocsitól.

Másnap szembesültem viszont a ténnyel, hogy a főnökasszony hosszas betegeskedés után örökre megpihent, ez mindenkit megrendített, hiszen rendkívül fiatal volt Ica. A temetésen aztán a csapat sorfallal tisztelgett előtte. És nem szabad elfelejtkeznem a nőnapi megemlékezésről se, mely ezúttal is fergetegesre sikerült.

Április megint mozgalmassá vált, hiszen különféle vizsgálódások után évnyitás és évzárás bonyolódott, így egyszerre kellett könyvelni, illetve a 2011-es zárási műveleteivel foglalkozni és beszámolót gyártani. Ezt a strapát is bírni kellett, persze sikerült is, hiszen Máté abszolút támogatása megvolt.

És az oda-visszaság jegyében kellemes víkendet töltöttünk Ajkán, ahol megismerkedhettem picit én is az éjszakai élettel, és egy remek csocsózás keretében Dodi barátnőjét, Vikit is szemügyre vehettem. És a konszolidáció feladatát is sikerült teljesíteni, hozzá kell tenni, megint csapatmunkával. Összekovácsolódtunk, hiszen a volán telepen töltöttünk jópár hétvégét így a tavaszi időszakban. Kezdtük megszokni, hogy szinte naponta változik a minisztériumi támogatás mértéke, ami az újabb és újabb változtatásokat generálja…

Májust átszőtte az aggódás, hiszen Máté biciklis balesete megrémített. S így a találkozóink is megritkultak. 
Kata ballagása is különleges eseményeknek számított, hiszen egy régi sérelmem került újra felszínre. S végül, bár ez csak csendes szenvelgést jelentett, a családi viszály újragenerálódott, és bizony repültünk is az ismerősök közül a különféle közösségi oldalakon. Éljen a neandervölgyi szint!

És hogy jót is említsek, e hónap végén csatlakozott csapatunkhoz gyakornokként Attila, aki elég gyorsan a tanítványom lett. Elég hamar összebarátkoztunk, és az is kiviláglott, hogy rettentően szorgalmas és igyekvő srác. Így a könyvelést is rábízhattam egy idő után. Egy másik tanítványom pedig összehozta a szakdolgozatát, amit ugyan igyekeztem maximalistán támogatni, de eléggé linkre fogta. Azért örültem Betti sikerének!

Június fordulatosra sikerült megint, egy hirtelen döntéssel belevágtam a jogsiba. Mondjuk régóta dédelgetett álmom volt ez is. És végre adódott rá keret is, így éltem a lehetőséggel, és beiratkoztam egy tanfolyamra. Furcsa volt újra az iskolapadban a sok fiatal között, de hamar megbarátkoztunk. És oktatónkra, Gergőre se lehetett panasz. Mátéra már annál inkább, de próbáltam megértő lenni, már ami a különféle begyakorított családi rendezvényeket illeti. Na igen, amit anno elszúrtam, most igyekeztem fejleszteni.

És hogy buli is legyen, nagy sikerrel rendeztük meg Dodival karöltve június elején Csillus lánybúcsúját, mely igen-igen emlékezetesre sikerült a különféle mókás feladatok és ajándékok okán is. Kiemelném még, hogy pusztán hárman voltunk…Aztán hamar eljött a Nagy Nap Csilla és Gábor életében, hogy oltár elé állnak. És megtiszteltetésként megosztották velünk ezen eseményt, melyre természetesen párostul voltunk hivatalosak. Sajnálatos módon azonban az utolsó pillanatokban mind Viktória, mind Máté kihátrált. Ettől függetlenül jól éreztük magunkat a győri lagziban, amit szintén sokáig megemlegetünk majd.

És június végéhez érve nem szabad kihagynom az összefoglalóból a kislődi volán családi napot, melyre Kis családom kísért el. A hőség ellenére ez is fantasztikus élményt adott.

Hónap végén sajnos elhagyta köreinket Attila, aki igazán jó tanítványnak bizonyult, ennyire ügyes gyakornokkal még nem találkoztam!

Július elején aztán lebonyolódott a Kresz-vizsga is, előzőleg természetesen jól begyakoroltam mindent, könyvet-jegyzetet-programot szorgalmasan áttanulmányoztam. Mindent a siker érdekében. Na igen, természetesen nagyon izgultam, erre rátett egy lapáttal, hogy a Herbert családdal találkoztam reggel, ami egy kicsit felkavart. Amúgy a biztos bukfenc tudatában meredtem a képernyőre az eredményértékelésnél. Fel is ugrottam majdnem a székről örömömben, amikor megláttam a pontokat! Annyira hitetlenkedtem, hogy a vizsgabiztos a végén nyomatékosította a jegyzőkönyv aláírásánál: „gratulálok, Éva, mehet vezetni!” :) Hát el se akartam hinni…

Mint ahogy azt se, hogy előbb Viktória tűnt el Dodi életéből, majd Máté szakított velem megváltozott érzésekre hivatkozva. Na igen, a férfiakba vetett bizodalmam újra megingott…azt hiszem, a túlzott megértés és háttérbe vonulás se jó…na igen, de érzelmeim megint rávetültek a munkára is, azért jólesett, hogy mindenki biztosított támogatásáról. Ez sokat jelentett.

És ilyen hangulatban talán jobb is volt, ha a vezetés kicsit váratott magára. Na igen, mert a vizsga után egyből érdeklődtem a továbbiakról. Akkor Tamás türelemre intett, hiszen papírmunka bonyolódik. Nem is történt semmi, de azért Gergő elérhetőségét megszereztem, majd az irányítást megragadva, a szuperlicenc birtokában fel is vettem vele a kapcsolatot. Ezzel egyidejűleg kezdődött az elsősegély tanfolyam is. Itt a Tanárnő szintén nagyon-nagy hatást gyakorolt rám, bár a tananyaggal nem igazán tűnt emészthetőnek számomra. Július utolsó harmadában aztán eljött a nagy pillanat, amikor is megkezdtük a közös munkát Gergővel. Nagyon jófejnek bizonyult, és oldotta abszolút az izgalmat, ami a rutinpályán való körözgetés elején azért megjelent.

Pár óra múlva aztán az első forgalomban töltött idő meg is rémített, hiszen majdnem baleset lett belőle. Nehezen tettem túl magam a dolgon, de ezt mentorom is észlelte, és gyors lehetőséget teremtett némi átszervezéssel a történet kiheverésére. Ez volt egy újabb vizsga felvezetője is. Nagyon féltem az egészségügyi megmérettetéstől ugyanis, hiszen a tanfolyamon is engem lehetett egrecíroztatni…na igen, ráadásul a vizsgán is rettentően izgultam, és a bukót itt is biztosra vettem. És hihetetlenül örültem, amikor ezt is kipipálhattam. :) Ezt követően jöhetett a méltó születésnapos ünneplés a tortán a stílszerű autós dekorral…

Na igen, míg az én fő elfoglaltságom volt a vezetés, addig a család egyébiránt szintén nagy projektbe fogott, a Kis családi rezidencia felújításába. De mivel tudtam, hogy sose kapunk teret elképzeléseink kibontakoztatására, így csak néhány festési munka erejéig kapcsolódtam be a ténykedésbe. Dodi volt az, akit úgy láttam, lelkesít az egész. Ennek azért örültem, mert tesót rég láttam valamin ennyire nagy elszántsággal működni.

Augusztus is nagyon gyorsan eliramlott. Na igen, munka is volt bőven, mivel már féléves beszámolót is gyártani kellett. De itt már mondhatjuk, hogy rutinosak voltunk. És vezetés is alakult, eljutottam oda, hogy nem zavart a mögöttes forgalom, bár azért veszélyes mutatvány minden órára jutott. Padragot pedig egészen megkedveltem, mondjuk Tósok és Csinger is egy élmény volt. De hogy ne legyek annyira magabiztos, egy napon egy igen kellemetlen ügy miatt kellett megjelennem a vezérigazgató úrnál, ugyanis egy mocskolódó levél érkezett a vezetőséghez, melyben megboldogult nagymamám is meg lett emlegetve. De jólesett, hogy az ocsmány írást senki se vette komolyan (rajtam kívül persze), és abszolút támogatást kaptam a vezérkartól. Sajnos nem tudom, ki volt a jóakaró, ám főnök biztosított arról, hogy csak irigyes lehet.

Persze ezen is túl kellett jutni, nem mondom, hogy könnyen, de sikerült. A vezetés is segített, mint elfoglaltság. Szeptemberben jutottunk oda, hogy már nem féltem annyira a sebességtől, de ehhez kellett egy esős Ajka-Kolontár-Devecser-Magyarpolány-Ajka útirány. Ezt követően pedig már Veszprémben gyakorlatoztunk, többnyire váltásban Bálinttal. Na igen, a legjobban a beszólásoktól féltem, egy alkalommal meg is kaptam a magamét, amit szintén a lelkemre vettem…és nem is ment úgy onnantól, mint ahogy szerettem volna…

Aztán szépen körvonalazódott, hogy negyedéves beszámolót is gyártani kell, és újból számítani kellett az adatok állandó változására. De ezúttal szerencsére nem kellett hétvégéket a cégnél tölteni, ami talán a rutinnak is betudható. Persze a háromszori módosítás itt is elkerülhetetlennek bizonyult…Szeptemberben azért a polgári volános kirándulás kihagyhatatlannak bizonyult, és emlékeim sorát ez is csak kedvezően gyarapította.

Októberben már javában készültem a leltárra, ami az utolsó negyedév nagy munkája. Persze jó lett volna, ha nyáron ki tudok menni Sümegre és Tapolcára, és rendet tudok tenni, ám ez nem jött össze. Mondjuk a vezetést se hanyagoltam azért, így munkából indultunk Veszprémbe is időről időre, Gergővel kettecskén is. A veszélyt továbbra is mágnesként vonzottam. Ennek ellenére óriási meglepetést kaptam, amikor hazahozhattam a gépjárművet, és még az esti vezetést is kipróbálhattam. Ez megint hatalmas élményt jelentett, és ismét csak rá kellett jönnöm, mennyire kötődöm Ajkához.

Na igen, és a színi előadás is remek kikapcsolódást nyújtott, az aktualitásokat megtaláltam a darabban. És jó volt bandázni Nándival, Petyával és Dodival. Mint a régi szép időkben…:) Ezenkívül Anitával is kellemes délutánt töltöttünk el Pápán.

Novemberben aztán ismét összejöttünk a fiúkkal, hogy megüljük tesókám születésnapját. Ez is nagyon emlékezetes marad, hiszen különteremben biliárdozhattunk (már amennyire az én nyegleózásom annak nevezhető). És a remek hangulatú este során rádöbbentem, hogy mennyire szeretnék partisofőr is lenni. A következő vezetésórák alkalmával érződött is ezen szándékom komolysága. Innentől Gergő is pedzegette a vizsgát.

És a színházi élményt is ki kell emelnem, a musical-ek világa amúgy is közel áll hozzám. A következő évadban valószínű, bérletes leszek! És talán már az előadás hossza miatt se kell majd aggódnom!

És el is jutottunk decemberhez. Mikulás napjának alkalmából a kis kollektíva megajándékozta egymást, öröm volt végigpislantani az asztalon. Ezek azok a kis apróságok, amik emelik a csapategységességet. Persze decemberben már napi szintű érdeklődéseket kaptam a vizsgát illetően is, és ez már eléggé bosszantott is, mivel ez végtelen sok okoskodással párosult! Aztán egy idő után tabutémává tettem éppezért.

Így a tanulmányi szünet csak elmémben létezett, hol Ajkán, hol Veszprémben gyakorlatoztam. Hol Gergővel, hol Tamással. Na, utóbbi igazán borzalmas volt, pedig úgy indult a mutatvány, hogy semmibe se szól bele…Ez jelentette az egyetlen alkalmat, amikor alig vártam, hogy hazaérkezzünk Ajkára! 

De azért eljött a pillanat a vizsganevezésre is. Ez visszahozta a régi vizsgaidőszakok hangulatát, persze itthon és munkahelyen is titkoltam a napot jó okkal. Azért a végén már maratoni etapokat teljesítettem, három órákat vezettem. Mindent a siker érdekében! :)

Vizsga előtti felvezetésnek pedig egy győri út következett. Ez a hagyománynak megfelelően történt, hiszen a győri gazdászok minden évben megtekintik a karácsonyi vásárt. Idén igen hideg időt sikerült választani, és a létszám is négy főre csökkent. Ám a közös ebéd, az ajándékozás, a forraltbor, az Árkádozás a mozgólépcsővel, és a Mandalában elfogyasztott narancsos forró csoki mellett a kedves bátorító szavak igazán feltöltöttek erővel. :)

A vizsga napja is elkövetkezett, nem tagadom, rettentően izgultam, még akkor is, ha előző este Gergőtől is megkaptam a lelki támogatást. Na igen, mert kiismert. Amúgy elméletben elég kedvező időponthoz jutottam a 10 órás kezdéssel. Ám ezt nem tudtam eredményekre váltani, bár lényegében már a startnál, az alapos ellenőrzéssel éreztem, hogy nem lehetek nyerő. Azért mindent megpróbáltam, de végül egy tolató teherautó miatt oktatói (Tamás általi) közbeavatkozás történt.

Hát talán azért sikerült viszonylag hamar túllépnem a buktán, mivel nem követettem el hatalmas hibát. Másfelől rövid időn belül megkaptam a biztatást Gergőtől és a többiektől is. Úgyhogy a következő év régi-új célkitűzése a passzus megszerzése lesz. És remélhetőleg az orvososdi is lesz pipálva egy időre.

Nem sokkal karácsony előtt ismét Győrbe vitt az utam, hogy Anitámmal is megajándékozzuk egymást. Bár csak egy délutánt töltöttünk együtt, de nagyon élveztem ezt is, és az ajándék is telitalálatnak bizonyult.

Így el is jutottunk karácsonyhoz. Dodival sokat mókultunk, talán ez adta az egész ünnep meghittségét. Talán majd akkor fogom értékelni a karácsonyt annak tisztes fényében, amikor saját családom lesz. Amúgy békés, és pihentetős jellegűvé vált a pár nap, ez rám is fért az éves hajtás után.

De persze két ünnep között is munka volt, mivel az állandó pluszok miatt az ember a saját feladatkörével nem igazán úgy haladt, ahogy kellett volna. Na igen, az összevonások miatt sajnos több adatszolgáltatási kötelezettségünk adódott, és januárban is valószínű, hogy több időt töltök majd a munkahelyen. 

Talán ez az egyetlen, ami igazán tartja bennem a lelket, még akkor is, ha megszokhattam volna már, hogy mindig mindenért küzdenem kell…De óriási megtiszteltetésként ért, hogy kis tanítványom, Attila konzulensének kért fel. Egyenlőre a dolgozat címének kieszelése van napirenden. S így biztos, hogy változatos lesz az új esztendő is.

No igen, zárásként értékelni kellene 2012-t. Adott jót, hozott rosszat, de így volt meg a dinamika. Élményekben pedig bővelkedett az év, tényleg szavam se lehet. Új baráti kapcsolatok alakultak ki, és a szerelem érzése is újra megérintett hosszú idő után. 

Nem gondoltam volna néhány évvel ezelőtt, hogy így alakul az életem. Sose gondoltam volna, hogy ezekbe a fiúkba szeretek bele őszinte, igaz érzéssel, és hogy miattuk sírok át éjszakákat majd, hosszasan keresve önmagam. De néha elhiszem, hogy jobb lesz minden, és egyszer, talán épp jövőre ugyanilyen csodálkozással fogok visszatekinteni mostani életemre. Hát majd meglátjuk. 

Végül nem marad más hátra, mint hogy megköszönjem a támogatást, biztatást kedves barátaimnak (Anita, Ági, Csillus, Adri, Nándi, Petyus, Zoli, tanítványom, Attila és oktatóm, Gergő), Kis családomnak, omlós csapatnak, és exeimnek is a kedves, olykor meglepő dolgokat. Úgyhogy zárásként minden kedves olvasónak boldog új esztendőt kívánok! :)