"Édes évek, hol vagytok ma már?" - mementó a közgázos éveknek

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Ezt a bejegyzést a közgázos évek bemutatásának szánom, felvezetve ezzel az osztálytalit. Az intróban felhangzó dalt a szalagavatón énekeltük. Most, hogy így visszagondolok arra a 4 évre, hát, meg kell valljam, könny szökik a szemembe. Klassz csapat volt a C.
Pedig emlékszem, rettenetesen féltem az egész új közegtől. Még akkor is, ha két ált. iskolás osztálytársam, akik egyben barátnők is voltak (Meli és Dóri) szintén a Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola tanítványaivá akartak válni. (Jegyzem meg, bár nem pont ideillő, hogy előkerült néhány, 10 évvel ezelőtti dokumentum azokról a parás időkről, és az utolsó ált. sulis évünkről. Nosztalgiázgattam rajtuk, közben pedig jókat röhögtem szokás szerint saját magamon. :-))

Szóval 2000 augusztus végén beültünk félve az iskolapadba. Már maga az évnyitó is furcsa volt számomra, konkrétan az egyenruha (matrózblúz). Illetve akkor még nem sejtettük, melyik osztályba is kerülünk. Végül mindhármunkat felvettek persze. Eredetileg a beiratkozáskor én A-s lettem volna, ami közgazdasági gimit takar, és két nyelv tanulását. Nos, akkor úgy véltem, a németet feladom, az angol bőséggel elég lesz. Rossz döntésnek bizonyult...mai szemlélettel nézve persze. :-) Anyáék meg nem akartak akkor sem rámerőltetni semmit.
Évnyitó után aztán volt egy kis eligazítás a másnapi órákról a tanteremben. csak azt kellett megnéznünk, hogy hol díszeleg a nevünk. Meglepődtem, hogy 9. C-be kerültem. Ofőnk látta is rajtam a meglepetést akkor. :-) Maga a terem is meglepett, mert hasonlóan az egyetemi előadókhoz, lépcsős jellegű volt, és hárman ültünk egy padban. Ismerkedtünk már ekkor, de mindenki félénkebb volt.


Másnap sem lett könnyebb. Itt is sok új ingert szereztünk, engem legjobban a dallamot játszó csengő fogott meg, illetve a nagyszünetben a sulirádió. Emlékezetes marad számomra az első bemutatkozásunk közgázos diákként, ofő kedves mondatai, az, hogy két táborra volt osztható az osztály Forma-1 szempontból (Schumacher-Häkkinen), valamilyen szinten mindenki követte az autóversenyt, ez pedig további élvezetes GP utáni elemzésekkel kecsegtett. :-) És persze igyekeztem ismeretségeket kötni. A tanárok közül néhány már a kezdetekkor szimpi volt, néhány pedig nem. Ahogy az lenni szokott. Ofő matekot és kémiát tanított, utóbbi tárgyat csak két esztendeig. :-) Azt se fogom sose elfelejteni, milyen fásítást sikerült összehozni matekból, és a drága jó Fruzsi néni milyen kedvesen felhívta figyelmem arra, hogy esetleg, ha megtanulom az (a-b) a négyzeten helyes felbontását, akkor nem bukom meg. A gazdasági ismeretek jelentette akkor a szakmai tárgyat, illetőleg a gépírás. No, arról is sokmindent tudnék írni. Úgy voltam, hogy sose fogom megtanulni! Valahogy szerintem akkor változott a dolog, amikor Zsuzsa néni odaállt mögém, és figyelte, mit is pötyögök sok-sok fejcsóva közepette. A tesi volt még kemény számomra. Sose értettem, miért kell 4000 métereket futni időre? Szerintem inkább a mozgás lett volna a lényeg. Az úszás tanulást élveztem egyedül, csak azt sajnálom, hogy vége lett a félévnek, mire az alapokat elsajátítottuk.
Nagy élményt jelentett még a szecskaavató, amelyen egy Legyen Ön is milliomos paródiát adott elő osztályunk, mi pedig Hajnival egy reklámot játszottunk el. A vetélkedőt végül nem nyertük meg, de a Pancsoló kislány szövegét átkreálva előadott osztályindulónk még ma is a fülemben cseng: "A 9. C a sztár, Fruzsinka oldalán, 11 kigyúrt titán, és 25 bomba lány..." :-) Azért elégedett voltam az első féléves bizonyítvánnyal is, osztályharmadikként zártam. :-) Hát igen, már itt is maximalista voltam, mert hóról hóra törtem az elsőség felé, ugyanis Fruzsi néni a hónapban kapott jegyekből mindig gondosan kiszámolta az átlagot, és jött az osztályrangsor. Egy jó döntést azonban hoztam, és épp az angollal kapcsolatban. A teszt alapján haladó csoportba kerültem volna, ám én az alapszakaszt választottam.
Kiemelném még a gólyabált, ahol táncoltam is menyasszonyi ruhába bújva. Ez is hagyomány volt Pápán: az elsős vállalkozó kedvű leányok előadhattak egy táncot a negyedikes fiúk oldalán. Bár a pasikkal nem volt szerencsém, mert akivel a próbák során gyakoroltam, az előadáskor lebetegedett. Ám a helyette beugró srác pótolt mindent, sose felejtem el, mennyire nyugtatott: "Nem baj, ha elrontod, majd rögtönzünk. "


Másodéven aztán két fővel kevesebben lettünk. És költöztük, és az oly kedves lépcsős termet el kellett hagynunk. Ekkor a szemközti folyosón helyezkedett el a termünk, bár reggelente ismét kis lépcsőzéssel kezdtünk fel az emeletre. Ez már húzósabb év volt, hiszen a közgázos hagyományoknak megfelelően kisérettségit kellett tennünk történelemből a májusi, rendes érettségi vizsgákkal párhuzamosan. Szorgoskodtam is a tételek kidolgozásával, majd azok megtanulásával. Végül persze ötössel abszolváltam. Mondjuk a törit mindig is szerettem. És gépírás-tudásom is kifejlődött, ekkor már azt is szerettem. Szakmai tárgyat ekkor a gazdasági jog jelentette Viola nénivel. Aki elég egyszerű módszert vezetett be a felelésre, ahányadika volt, annyiadik naplósorszámú felelt. Elég kiszámítható volt. :-)


Harmadév ismét változásokat hozott, létszámban növekedtünk kettő fővel. A fizika, földrajz, biológia, kémia helyett pedig számvitelt, közgazdaságtant, és statisztikát tanultunk. A számvitelért rajongtam akkor, szerettem volna könyvelő lenni! :-) Ezen tárgyak közül a statisztikával adódtak gondjaim. Ám nem adtam fel, és sikerült is javítani a kezdeti csapnivaló jegyeimen. Ebben az évben kerültem át a paratesi csoportba, mert hát mit tagadjam, nem olimpikon alkat vagyok. Mondjuk sok különbséget én nem láttam a rendes tesi óra, illetve a csökkentett módozatú óra között. Sőt, bizonyos értelemben szívatás is volt, mert általában korán kezdődött, 7-től háromnegyed 8-ig. Amikor viszont a többieknek tesijük volt, mi tanulhattunk a következő órára, vagy épp házit írhattunk azoknak, akik megkértek másolásra. :-) Májusban irodalomból kellett kisérettségiznünk. Ettől már jobban féltem, mert sokkal több tételt is kellett tudnunk, és új tanárt is kaptunk, a kőkemény Gabi néni személyében. Bár az órái előtt, és közben jókat derültünk Barna osztálytársam egy-egy tanárkiparodizálásán. Statisztikán meg aztán különösen akcióba lendült, az pont ezektől a nagy-nagy kacajoktól lesz emlékezetes. Kisérettségitől pedig azért is tartottam, mert ekkor kezdődött a kujtorgás Lajossal. És tanulás helyett sörfesztivál. Persze ötös lett az is. :-) Az évet végül szomorúan zártam, bár még mindig remek eredménnyel, és egy schönbrunn-i kirándulással gazdagabban. Dóri és Norbi, két barátom búcsúzott tőlünk. Nagyon szerettem volna nekik segíteni, a Viola néni-féle közgáz nagy dolgozat előtt hívtak őket gyakorolni, de nem éltek vele... :-( Még annyit a közgazdaságtanról, hogy ez a dolgozat átfogó volt, minden tanult mikróokonómia ismeretünkről számot kellett adni, a végső jegy meghatározójaként. Leleményességünkre vall, hogy sikerült megszerezni az előző évek néhány feladatsorát. Mindenki abból készült, persze nem azt kaptuk...Dóri és Norbi szerencsétlenségére.
És 2004-ben elkövetkezett az utolsó év. Nézhettem új padtárs után, mivel Dóri elhagyta az iskolát. :( Úgy alakult, hogy a fiúk vetélkedést rendeztek a mellettem tátongó üres helyre. Végül Áron került mellém. Jó csapatot alkottunk. Aztán később Ottóval is. Sose felejtem el azokat a közgáz dogákat, amikor alig tudtam valamit, és Lutit teremtették le, amikor én nyaggattam őt írás közben. :-) Nagyon tetszett, amikor a fiúk jöttek kuncsorogni lecóügyben. És én, minden egyes alkalommal végighallgattam a felvezetőt a kérés előtt. Barna tudott nagyon-nagyon mindig frappánsakkal előállni, így nem is mondtam nemet. :P Csúcs volt, amikor nagyüzemivé vált a stat, számvitel házim, ugyanis a fiúk lefénymásoltatták egész egyszerűen a füzetem. :-)
Ekkor a kisérettségi matekból és angolból adódott. Új tárgy a marketing volt a rettegett Magasy tanár úrral. Negatív infókat szereztünk róla, ám én szerettem ezt az órát is. A poénok és az örök bölcsességek miatt. Rossz volt viszont, amikor a drága Fruzsi néni megbetegedett, és az osztálynak az undok "Másfélszemű" Kacsinkával kellett a matek órákat teljesítenie. Kisérettségijeim sem sikerültek olyan klasszul. A szegedi kirándulás évvégén kárpótolt mindenért.
Élmények közül kiemelném a szalagavatót. Erre a Rednex-es Cotton Eye Joe-ra táncolt country-val készültünk, mivel hagyomány volt, hogy a végzős osztályok a szalag átvétele előtt műsorral örvendeztetik meg a tanárokat, szülőket, nagyszülőket, barátokat. Nagyon csíptem a táncórákat, meg az Áronnal való pármunkát is. :-) A táncnak akkora sikere lett, hogy kétszer is elő kellett adnunk ugyanezen a színpadon kulturális bemutató keretében.

A szalagavatós bankett már kevésbé sikerült jól, ki is lettünk tiltva a Boszorkánykonyhából. (Ez az étterem neve.) Az eszemiszomra tartván a Kis család is kitett magáért, apu mondatát sokat emlegetjük azóta is, amiért maga sem tudta hol vagyunk, de ki akart tenni a kocsiból, hogy innen simán odatalálok, és itt találkozunk. :-)
Ekkor kis költségvetésű kirándulást szerveztünk, ami annál hangulatosabbra sikeredett. Két napot töltöttünk el Döbröntén, ahol addig csak az ún. természetvédelmi napokon jártunk csak előtte challenge day jelleggel, amikor szükség volt a termekre az érettségik miatt. Nagy meglepetéseket tudtam okozni ekkor, amikor este előszeretettel söröztem együtt a fiúkkal. :-) Egyesekben egy világ omlott össze sörözni látván. :-) Valahogy nem ment az imidzsembe, el se tudták rólam képzelni.


Az érettségi vizsgáktól valóságos sokkot kaptam, már a gondolattól is, pedig pikk-pakk május lett. Matekunkat Fruzsi néni javította szerencsére. Itt-ott azért látszott is jóindulata. :-) El se akartam hinni, hogy milyen klasszul összehoztam az írásbeli kört. A szóbelire tanulást nem vittem túlzásba, mert legrosszabb esetben is hármast kaptam volna. Közgázt és törit kivéve. Az utolsó két hétben tanulgattam ezekre, segítve akinek épp kellett. A tanárok pedig rám helyezték a terhet, miután társaim nem hozták az elvárt szintet... Furcsa volt, hogy meg is csúsztunk, és az angol érettségi nem fért bele. Azt szerdán kellett megejtenünk. Lányos zavaromban sikerült is bennfelejtem a cuccaim a vizsgás teremben...:-) Ez a szerda volt az érettségi bankett napja is, amelyet a Gambrinus étteremben tartottunk. Itt kezdődött azóta is tartó szokásom, az anyával jegyekre történő fogadás. Az első tétet elbukta, mert nem fogott ki rajtam semmi, és jelesek sorakoznak az érettségi bizonyítványomban. Volt is mit ünnepelni...Nagy móki volt. :-)
És elváltak útjaink. Illetve reménykedtünk, hogy annyira azért nem. A fél osztály Győrbe, a Széchenyi Egyetemen akarta folytatni tanulmányait, az osztályelsők azon belül jogon. Aztán jött júliusban a nagy bömbölés, amikor lecsúsztam róla...maradt a második helyen megjelölt gazdálkodási (főiskolai) szak. Mindenki azzal nyugtatott, hogy majd megszeretem úgyis. Ha meg mégsem, akkor meg egy év után válthatok, ha jogászként képzelem el a jövőm. A főiskolai 3 év alatt rendszeresen informálódtam a többiekről, egyszerűsítette dolgom az iwiw és a myvip megjelenése. Egy C100-ban töltött szusszanyásnyi idő alatt myvip chat-en dumált rá Tomi az MSN-ezésre. Illetve előbb csak duruzsolt annak előnyeiről, mert itthon net hiányában feleslegesnek véltem a Messenger azonosító létrehozását. Aztán miből lesz a cserebogár? Most már nem tudnám nagyon elképzelni az életem netes csacsogás nélkül. :-) A volt osztálytársak voltak az elsők, akikkel kezdtem feltölteni a partnerlistám. Szóval azért nyomon követtem nagyjából, kivel mi történt. Drága Fruzsi néninek pedig folyamatosan referáltam hogylétemről, ahogy azt az érettségi banketten megígértem. Napjainkban alkalmas erre az iwiw. :-)
"Tanulj, hogy tudj! Tudj, hogy bizonyíts! Bizonyíts, hogy lássák, lássák, hogy ki vagy!" - írta Balázs ezt a róla készült tablófotó hátuljára emlékként. Próbáltam szót fogadni, és tényleg teljesíteni. Mondanom se kell, maradtam gazdász. :-) Olyanannyira, hogy még négy félévet bevállaltam az egyetemi szintű oklevélért. És úgy vélem, hogy ez - bármennyire is nyenyergek most, illetőleg akkor, a tanulós időszak közepette - szuper döntés volt. Ennek okát majd kifejtem a következő írományomban.
Köszönöm a kedves olvasóknak, hogy végigkövették a nosztalgiát. Ezt tekintsétek felvezetésnek, és jöjjön, aminek jönnie kell, az osztálytalálkozó 2009!

bogrács-móka

Üdvözlet a kedves olvasóközönségemnek!

Kicsit le vagyok maradva, már ami az írásokat illeti. mivel nem szeretem a félmunkát és a kép-telenséget...szóval most akkor elkezdem az ígért törlesztést az augusztus 20-i bográcsozás élménybeszámolójával.

Valahogy a héten mindenki ennek lázában égett leginkább, hiszen kész lett nagyjából az alsó szint, az apróbb simítások pedig a hét során elvégzésre kerültek. Ezek közül kiemelném Dodi nagy ötletét, két virágtartó elhelyezését, amellyel még barátságosabbá vált a nappali. A konyhába pedig felkerült a noszlopi két templomot ábrázoló grafikám, és a tálalószekrény is megtöltődött a csetreszekkel. Úgyhogy már lakályosabb az egész. És mivel jó filmeket nyomattak szerintem a héten, így fel is avattam én is az új nappalit, és bepozícionáltam magam a tv készülék elé esténként. Amúgy relatíve keveset nézek tv-t. Most volt meccs, sorozat, és filmlesés. :-) A hetet az eseménytelenség uralta, és a pihenés került előtérbe. Bevallom, hiányzik a meló, a hajtás, illetve a csajos bulik is. Talán szeptemberben már mindenki ráér egy görbe estére. Sajnálom is, hogy a gazdász mókából kimaradtam a múlt héten. Ennek okáról majd kanyarítok egy újabb bejegyzést. ;-)
És el is érkeztünk a szerdához. Nem tudom, miért, de ilyen ünnepek tájékán mindig megkavarodok napokat illetően, holott nem dolgozom. No mindegy, szerdán már nagyon vártam ezt a bográcsozós mókát. Még lelkesebbé váltam, miután kiderült, hogy baráti körömben is szép számban fogják űzni ezt a tevékenységet. Remélem, majd mesélnek, ők hogyan élték meg. És annak is nagyon örülök, hogy egy hónapi mufurckodás után Szil felvette velem újra a kapcsolatot.

Ilyen lelkes felvezetés után eljött a csütörtök, 2009. augusztus 20-a. A délelőtti rákészülését egy kis ramazuri szakította meg a mamánál egy hónapja történt lopási ügy miatt. Jó napban találtam magam, mert ilyen jóvágású manusok ritkán tesznek látogatást házunk tájékán. Hát igen! Vonzza a női tekinteteket az egyenruha. :-D "Nyálcsorgatás" és ebédfőzés után felfedeztem magamnak a licitálós internetes oldalakat, ahol különféle kincsekhez lehet hozzájutni egész baráti áron. Hamar elérkezett a három óra, amit Dodi megjelölt az esemény kezdetének. Így mindenki véget kellett, hogy vessen a nyugodalmas hesszelésnek, és nekiláttunk az előkészületeknek. Legelsőnek is a rézbogrács elmosásával. Tudni kell, hogyugyan rendelkeztünk bográccsal, de sose főztünk benne. Az okát nem tudom. Ám most eljött ennek ideje.
Anya tisztítóhadműveletei után a többi alkotórész összekészítése következett. Vagyis apu leszelte a marhahúst, anyával megpucultuk a hagymákat, Dodi pedig receptet gyűjtött, hogy még ízletesebb legyen az étek. Tehát mindenkinek adódott feladata. És így is volt ez szerintem rendjén. :-P Ezt követően a férfinépség ki vitte az asztalt. Én pedig társítottam hozzá mégegyet, gondolván a kellékekre. Majd nekiláttak tűzifát gyűjteni a kotnyeles ebek elzárása után. Mi pedig anyával a tűz helyét határoltuk be, Ő kiásta kör alakzatban a területet, én pedig körülraktam terméskövekkel. E szakszerű szóhasználatom rögtön meg is ragadta apu figyelmét. Majd papírokat hoztam atüzelőtárolóból, és már lehetett is alágyújtani az addigra kifejezetten tábortűzi formában elhelyezett fadaraboknak. Míg a tűz begyulladt, addig keverőeszköz és kóstolókanál után néztem, ezeket szállítottam a célhelyre.
És miután a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően egy vödör víz is rendelkezésre állt, kezdetét vehette a főzőcske móka. Az elején a férfinépek irányítottak, és kicsit módosult is az én megszokott pörkölt receptem.
Szerepem ekkor a tűzőrködés volt, és a hagyma lekozmálásának megakadályozása. A jó hangulat kialakulóban volt, hiszen Dodi érdekes szaknyelvvel hozakodott elő, derűre adva okot. Ő ugyanis a fűszerpaprikát vöröspaprikának hívja. :-) Vita is zajlott (nem is mi lennénk, ha menne valami ius murmurandi nélkül), a hús alá kerülő víz mennyiségéről, illetve a tűz megfelelő avagy nem megfelelő mivoltáról.
Közben azért sikerült leaprítania Dodinak és anyának a paradicsomot és a paprikát is, majd ezeket is hozzáadagoltam időnkénti megkavarcolással. Néha rá is pacsáltam, mert a keverőkanál is átvette a hőt, így kénytelen voltam kesztyűs kézzel bánni vele. :-)

Míg a pöri rotyogott - nagy hiányosság, hogy fedő nélkül -, mi egyre jobban megéheztünk. Fokozták az éhérzetet a terjengő finom illatok. Én speciel elég nehezen bírtam magammal, mert folyamatosan tűzvonalban leledztem. A lábszáram nem díjazta ezt annyira, pirult az is. De nézzem a jó oldalát, ahogy Dodi mondotta, megvolt az epilálás. :-) Szóval a korgó gyomrok ellen kellett tenni valamit, így anya egy kis nassolnivalót hozott az asztalra pár sör mellett.
Dodi és apu pedig sült krumplit csináltak. Én pedig beizzítottam a műhelyben a rádiót, hogy tombolhassunk a régi idők nagy slágereire. Retró forever. :-) Így a hangulat fokozódott, és elkezdődtek a fotós pózolások.
Az alkalmi szakácsok pedig eközben bele-belenyaldostak az ételbe. És így kikristályosodott, mi hiányzik még, mit kell pótolni. Persze ez is teljesen szubjektív, ki mit nem érez, vagy épp érez. :-) Ezúttal azonban egyöntetű volt a vélemény a pótlásról.6 óra körül megterített anya és Dodi. Kicsi iddogálás után pedig szép sorjában mindenki a bográcshoz járult, és tálalt magának.
Ízletesre sikerült a pörkölt, és rendkívül kiadós lakomát is jelentett. Főleg miután a desszert fagylaltot is elfogyasztottuk anyával.

Valami hirtelen nagy ötlettől felbuzdulva pipázásra noszogattam öcsémuramat, aki kapott is az alkalmom. Így felváltva szívtuk a dohányt, jókat derülve ismét egymás elszólásain, illetve az ősök nem szakavatott pipázási technikáján. Az este utolsó nagy kacagását apu idézte elő, amikor felfedezte, hogy "addig tart, míg izzik a tetején a szén". De nagyon jól szórakoztam Dodin is, mikor magára öltötte zöld mentéjét, és vadászkalapját. Tényleg hajazott a Szomszédok-beli Dénes bácsira. :-D
Szép csendesen az alkony leple borította be a tájat, és bizony mi is elfáradtunk. Így 9 óra után nem sokkal véget ért a móka. A bográcsból kikerült a maradék pár adag étel, a székeket behordtuk, és az eszközöket is. Minden szép lassan a helyére került, a kutyák pedig birtokba vehették ismét az udvart. A napot egy kis filmlessel zártuk, megnéztük a Magyar Vándort. Tetszetős film, és én még nem láttam.

***

Ha főzőversenyesen kellene értékelnem akkor:

• étel 8 pont,
• terítés 9 pont,
• hangulat 10 pont.

Tehát átlagban is kijön, hogy 9 pontot adnék az estére, és meg kell köszönnöm anyának az ötletet, illetve a kivitelezést. Mert - bár hiába tevékenykedünk mi is adott dolgon - azt vettem észre, hogy Ő az, aki az egész csapatot motiválja úgy igazából. Pár ponton még lehet javítani, leginkább ezeket az éhezős időket kéne kiküszöbölni. Mondjuk úgy, hogy jobb kéz felől bogrács, bal kéz felől grill. Utóbbi hamarabb megvan, lehet előfalatozni. :-) De azt már megtanultam, hogy tökéletes este nem létezik. Elsőre nem volt rossz, sőt, eddigi életem legpompásabb Szent István ünnepe volt. Már alig várom a következő bográcsozást! Amúgy tekinthető ez a móki születésnapozásnak is, azt ugyanis még nem ültük meg Kis családilag. Egy fergeteges buli ugyan még várat magára...sajnos nincs, aki megszervezze nekem úgy meglepetésként. :S Pedig annak hogy örülnék!

Köszönöm kitüntető figyelmeteket, remélem, kedvet kaptatok egy kis nyárzáró szabadtéri sütkérezéshez! Ajánlom mindenkinek! Következő bejegyzésemig mindenkinek mindenféle jót! És legeslegvégül következzenek a szövegből kimaradt képek, hogy kerek legyen ez a bejegyzés is.