Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Újra itt koptatom a klaviatúrát, hiszen újabb hetet tudhatunk magunk mögött. Ez a 7 nap úgy eltelt, hogy szinte észre se vettem, talán ez annak is köszönhető, hogy folyamatosan tevékenykedtünk Anyával. De haladjunk csak szépen sorban!
Hétfőn is a postást vártam, Dodi csomagját illetve pár levelet. Egyik se érkezett meg. Némi nosztalgiára is alkalmam nyílt, mivel Timi javaslatot kért tárgyfelvétel ügyében. Megtudtam általa, hogy a pénzügyi döntések szakirány most is létezik, csak épp más néven fut. Viszont Szilveszter tanár úr még mindig meghatározó tanár ott. Kicsit fura egyébiránt tanácsot adni tanárokat illetően, sok az új név a régi bútordarabok mellett. Majd ha egyszer én is feltűnök ott, mint Ph.D hallgató. :D Ez se mostanság lesz mondjuk, de álom lenne! :D
Az esti randink üdítőleg hatott ezen a napon, mivel megint felerősödtek azok a hangok, hogy én mikor mit nem csinálok, és csak levélgyártmányozással foglalatoskodom (ami meg megintcsak nem igaz így, kizárólagosa formában!)
Tillcsivel újra csak postai ügyintézést ejtettünk meg, és szabadultunk meg csekkjeinktől. A hivatal épületében pedig felfrissülnünk is, hiszen visszatért a nagy meleg. Lassan andalogtunk haza, ahol Zoli már tüsténkedett is, és készült a vacsora. :P
Hazatérve aztán aktív ügyintézésbe fogtam, albitársat szerettem volna szerezni tesóéknak, illetve egy volt szaktársnak is segíteni ezzel. Miután még a délután során zöld utat kaptam, várta Andi visszajelzését, hogy egyáltalán aktuális-e még a keresés a haverjának. S mivel igent mondott, így megadtam Dodi telefonos és emil-es elérhetőségét is, gondolva arra az eshetőségre, hogy a srác (hozzám hasonlatosan) nem szeret telefonolni. Pechemre egy jó fél óra múlva jelentkezett Hajmi, közölve, hogy telt a létszám. Fair akartam lenni mindenképp, ezért újra körmöltem a tényállást Andinak, bár nagyon kínosan éreztem magam.
Az este során aztán megint csak dilemmáztam. Az Ajka képújságját böngészgettem, állások után kajtatva. A Payer-es beszerzős is élt még ekkor, másnapra valószínűsítettem, hogy megtudom az esélyeimet is az ismerősi beszámoló által. Továbblépve aztán megakadt a tekintetem egy hirdetésen. A Bánkiba kerestek gazdasági tanárt! :) Nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek?!:) Mint ismeretes lehet, egy évvel ezelőtt felvettek volna oda, én döntöttem, és lemondtam róla, bízva abban, hogy lesz másik, minden tekintetben jobb állásom. Hát...az még nem jött el, csak az idő telt el. Az igazat megvallva, most tartok ott, hogy ha sokáig tart a nyűglődés, Sümegen kötök ki. Ebben az esetben meg majdnem mindegy, hogy esetlegesen a pónifajzatok idegelnek ki, vagy pedig a kilátástalanság miatt történik az. Egy tényező szólt abszolút a pályázat mellett: a Ph.D tanulmányok!!! Lenne oktatási rutinom, plusz szakmailag kénytelen lennék képben lenni folyamatosan! Persze csak ha felvételt nyernék egyáltalán (70/100 pont a követelmény ahhoz). Most tényleg jól jött volna egy jövőbelátó szemlencse, hogy érdemes-e várni, vagy próbáljam csak meg? Szóval adott volt a dilemma, ami a hét további részét is meghatározta. A családi morgásokról most nem is ejtek szót, pedig adódott egynéhány ezekből is természetesen.
Kedden aztán tovább agyaltam a pályázaton. Időközben érkezett egy újabb elutasító levél. Ajánlva se kaptam még ilyet! Az általános megfigyelésem mondjuk az, hogy közigállásokról mindenképp jön valami visszajelzés, leggyakrabban postán. Délelőtt megvártam a főzőcskemóki végét, addig sikerült a blogencsben is utolérnem magam. És állásvadászat is elmaradhatatlan volt persze. Mindeközben nagyjából összerámoltam a lakást. Illetve Marcsit is sikerült elérnem, jó sok nem fogadott hívása lehetett, mert nagyon csevegni szerettem volna Vele, lehetőség szerint zavartalanul. :) Ez dél körül meg is történt. Úgy tűnt, tényleg jól érzi magát Hévízen, és a kezelések is hasznosak.
Ebéd után pedig felvonultam mamához. Ezúttal váltóruhát is vittem. Legnagyobb meglepetésemre apu meg Dodi nem tanyázott ott, ahogy az előzőleg hittem. A kulcsot ugyanis nem leltem idehaza. No, azért bejutottam, ki lehet akasztani a kaput a helyéről elég gyorsan. Arra azért ügyeltem, hogy ne legyen feltűnő a nem épp szabványos művelet, még egy banda ne tulajdonítson el onnan semmit, míg én a másik háznál ügyködöm. Így bedrótoztam a kaput. :) Majd először terepszemlét tartottam, sok javítás nem szükségeltetett. Amikor nekiláttam a falfestésnek, akkor esett le, hogy ecsetet nem vittem! De akkor már hazajönni nem akarództam, mert megszakajtódott volna a munka.
Szóval előbb átpingáltam a foltos falrészeket. Jót derültem ekkor saját magamon is. Apu említette, hogy valami zöld vödörben meglelem a meszet, azzal lehet ténykedni. Meg is találtam azt, ám nagyon nem tűnt mésznek. :D Azért egy csíkot húztam a szoba falára. Majd tettem-vettem tovább az előtérben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az imént emlegetett felület fehér! :D:D:D Az tévesztett meg, hogy felmosóvödröt alkalmaztak meszelősvödörnek. Még morogtam is magamban, hogy mekkora idióta voltam, amiért sima felmosóvíz került a falra!!! :D:D:D Ott lapult ám alul a mész is, persze bele nem nyúltam alapból! :D
Hát ennek a felfedezésnek meg is örültem, és az előtér után egy szoba oldalfalait meszeltem be. Aztán négy körül megszaladt Anya is, de hagyott tovább fehéríteni. Ő meg nekiállt sikamikálni. Na igen, bútorcipelés után ezt a takarítási részt utálom a legjobban!
Majd szépen sorra a férfinépek is érkeztek. Dodi be is szólt egyből, hogy semmit se csinálok, csak csettegek! Vissza is vágtam, hogy biztos ő fejezte be pár perccel jövetele előtt a szoba meszelését....Fel tud dühíteni pillanatok alatt!!!! Szerencsére hamar távoztak is apuval. Jött helyettük mama testvére, Irén néni, akihez ki akartam menni az utcára üdvözölni illendően, csak nem várta meg, míg a kezemben lévő szerszámokat leteszem. Jónéhány dicséretet is bezsebeltem tőle, most épp azért, mert elcsípett meszelés közben. :D Aranyos volt, szabadkozott, amiért pár percre benézett (tehette, mert Anya meg nyitva hagyta a kaput!:S). Megígérte, hogy majd jön még! Azért meg kell jegyeznem, jó volt látni. Kilencvenkedése ellenére tartja magát!
Aztán mi is hazatértünk, és a továbbiak egyeztettük Anyával, sikerült egy kiadósat beszélgetni.
Szerda délelőtt főzőcskéztünk Anyával, illetve én csak szóval tartottam, és vázoltam a napi terveimet. Majd kutyáink hangos ugatásba kezdtek, így kilestem, bár sejtettem, hogy a postást fogják ennyire. Megérkezett a kettes számú csomag, amelyet szintén alá kellett firkálmányoznom. Ebéd után felkerekedett a női szakasz. Alig értünk ki a kapun, jött apu hazafelé. Ugyanis visszarendelték tüdőszűrő-vizsgálatra. S láttuk, hogy nagy boríték van a kezében, meg aztán soká is érkezett haza. Visszasomfordáltunk a lakásba, hogy megtudjuk, mi is történt. Hát nem jókat mondott, és ennek következményeként feldúlt is volt egész nap! Valamiért tesó is ilyennek tűnt.
Mi a tettek mezejére lépdeltünk Anyával. Elámultunk, hogy milyen szépre (azaz csíkmentesre) sikerült a meszelésem, amelyet alapozónak szántam! Lelkendeztem is ennek a ténynek! Anya aztán elrendezte a plafont, átfestette. Ekkor szaladt meg apu is, nagy-nagy morgolódással. Haza is küldtem, mert mindegyikünkkel csak üstönködött. Amúgy is kijelentette, hogy nem csinál semmit aznap. Amint Anya végzett a menyezettel, átvettem tőle a meszelőt. Talán a rutinnak köszönhetően fele annyi idő alatt végeztem a helyiséggel, mint kedden, és feleannyi pöttyöt is szereztem. :D
Anya addig ablakot puccerált, és még a rádiót is hajlandó volt bekapcsolni mindehhez! :D Majd végül az előtér melletti kis közlekedőt meszeltük át munkamegosztásban. Aztán kicsit beszélgettünk, leginkább arról, hogy miért is vagyunk ott, miért munkálkodunk, a többiek miért henyélnek, miért kell mindent halogatni?! Ám ha nem csináljuk, akkor akár össze is dőlhet az egész. Én azon az állásponton vagyok, hogy reparáljuk csak meg, egy szobának és a fürdőnek kellene meszelés alá kerülnie még. Jövőre nyilván kell még javítási munkálatokat eszközölni.
Hazajöttünk, itthon bolond világot leltünk, férfinépek megzakkantak! Anyát megkértem, hogy segítsen könyveket, jegyzeteket kajtatni, azokat válogattuk. Szükségem volt a közgázos és fősulis írkákra, ezeket pedig a padláson őrizzük javarészt. De a szakmaibb holmik mellett angol és matek füzetek is elérhető közelségbe kerültek. Át is lapozgattam előbbieket. Mert hát agyaltam még mindig. :) Meg Anya is. :) Sőt, később Dodi is. :) Majd arra jutottam, hogy csütörtökön személyesen látogatok el a Bánkiba dokumentumaim eredetijével is, és informálódok. Tillcsi szóbeli biztatásának nagyon örültem.
Miután a nyomtató behalt, így az is egyértelművé vált, hogy másnap fénymásoltatással kell indítanom. Nem voltam ettől annyira elragadtatva mondjuk. Mint ahogy a Dodi-óraparódiától sem. Az igaz, hogy felvételem esetén meg kéne tanulnom a póninépeket kezelni, de valahogy csak megmenne!
Este sokáig forgolódtam, reggel pedig kíméletlenül zengett 5.50-kor a lovefon. Kicsit húztam a reggeli get up-ot, illetve kicsit dilemmáztam, hogy ne hívjam-e fel előbb őket. Potyára se lett volna jó menni. De mivel fénymásoltatnom mindenképp kellett volna, illetve a gyógyszer kiváltással is meg lettem bízva, így útra keltem. Na, a buszmegállóban az ismerős hölgyike mindjárt az ominózus dolgozni mész? kérdéssel megalapozta a nem oly rózsás kedvem (hétfői utazásomkor szintén ezügyben érdeklődött Kati néni :S). Elmondtam azért a dolgokat, hogy mennék én, ha lenne hova, mai első ajkai utam is ilyen ügyben történne. :) Sok sikert is kívánt.
Ajkán aztán először lefényeltettem a passzusokat, majd átlépdeltem velük a suliba.Útközben megszólított egy szimpatikus párocska fiú tagja, a Bercsényit keresték. Na, azon iskoláról tényleg nem tudom, hogy lehet oda eljutni. Annyit tudtam csak kibökni, hogy nem a központban található. Ők is tájékozódhattak volna előre. Aztán el is gondolkodtam, ők békés és udvarias póniknak tűntek...megköszönték az alig információt is. Kisvártatva jött a pónifajzatok ellenpéldája, épp a Bánkiból kifelé tartott a 3 srác. Káromkodtak folyamatosan.
Azért mégis belépdeltem az iskolába. Tudtam, hogy a tanári alul helyezkedik el, így hát odacaplattam. Egy hölgyikét láttam egy elkülönített helyiségben, gondoltam, érdeklődök tőle. Kicsit várnom kellett, előttem egy srác intézkedett, átiratkozó lehetett. Míg ott ácsorogtam, kiszúrtam az új igazgatót, akiről Feri bá mondott túl jókat. Nem akartam udvariatlan lenni, és egyből rárontani, meg aztán az se volt bizonyos, hogy az állás aktuális-e még. A hölgyemény egyből hozzá irányított. Szerintem tudta is az úriember, mi járatban vagyok, már akkor, amikor odakinn vártam. Méregettük is egymást. :) Bemutatkoztunk, majd miután átadtam a paksamétát kérdő tekintettel vélhetően, közölte Péter, hogy igazából nem tud semmi konkrétat mondani még. Egyeztetések folynak a fenntartóval (az önkormányzattal), de sürgős lenne a dolog eldöntése. Abban maradtunk, hogy másnap keres. Közben meg kifigyeltem, hogy valaki már jelentkezett. És miután nem tudott, vagy akart információkat adni, nem láttam értelmét az érdeklődésnek. Majd vásárolgattam, és filóztam a helyzeten, illetve, hogy megreszkírozzak-e megint egy penny-s látogatást Anya munkaideje alatt. Végül ezt elvetettem több okból is. Hazafelé aztán jöttek ismerősök, akik az állásról kérdezgettek. Krisztián nem is nagyon hitte el, hogy nem dolgozom még, hiszen rendszeresen utazom. (Naná, Tillcsimhez! :D)
Itthon semmi különös nem történt, apu még mindig zabos volt. Bár azért kért helyzetjelentést. Amúgy Anya ismerőse is visszaírt, a payer-es stratégiai beszerzős állásnál ragaszkodnak a 3 év gyakhoz. De keresnek sima beszerzőt is, ott a nyelvtudás lenne a fontos. Ám ennek hirdetésével meg nem találkoztam. Majd ezt keresem még azért. A délután további része eléggé feszültre sikerült, és hiába zárkóztam el. A
randi idején sikerült nagyjából megnyugodnom, a Jó Ügyész mindig megnevettet! :) Zolitól pedig megtudakoltam, hogy bánik a pónikkal, kellemes kis beszélgetés bontakozott ki végül ebből. Nyargalászhattam is a buszra újra. :P
Itthon ugyanaz a feszültség fogadott, mint amiből eltávoztam. :S De legalább Anyával tudtam értekezni újra, a női szakasz összetart. Este aztán Marcsi is hívott, a tanárkodásról érdeklődött. Ezen gesztus nagyon jólesett, amúgy pedig újra csak meggyőződhettem arról, hogy jó helyen leledzik Hévízen.
Hétfőn is a postást vártam, Dodi csomagját illetve pár levelet. Egyik se érkezett meg. Némi nosztalgiára is alkalmam nyílt, mivel Timi javaslatot kért tárgyfelvétel ügyében. Megtudtam általa, hogy a pénzügyi döntések szakirány most is létezik, csak épp más néven fut. Viszont Szilveszter tanár úr még mindig meghatározó tanár ott. Kicsit fura egyébiránt tanácsot adni tanárokat illetően, sok az új név a régi bútordarabok mellett. Majd ha egyszer én is feltűnök ott, mint Ph.D hallgató. :D Ez se mostanság lesz mondjuk, de álom lenne! :D
Az esti randink üdítőleg hatott ezen a napon, mivel megint felerősödtek azok a hangok, hogy én mikor mit nem csinálok, és csak levélgyártmányozással foglalatoskodom (ami meg megintcsak nem igaz így, kizárólagosa formában!)
Tillcsivel újra csak postai ügyintézést ejtettünk meg, és szabadultunk meg csekkjeinktől. A hivatal épületében pedig felfrissülnünk is, hiszen visszatért a nagy meleg. Lassan andalogtunk haza, ahol Zoli már tüsténkedett is, és készült a vacsora. :P
Hazatérve aztán aktív ügyintézésbe fogtam, albitársat szerettem volna szerezni tesóéknak, illetve egy volt szaktársnak is segíteni ezzel. Miután még a délután során zöld utat kaptam, várta Andi visszajelzését, hogy egyáltalán aktuális-e még a keresés a haverjának. S mivel igent mondott, így megadtam Dodi telefonos és emil-es elérhetőségét is, gondolva arra az eshetőségre, hogy a srác (hozzám hasonlatosan) nem szeret telefonolni. Pechemre egy jó fél óra múlva jelentkezett Hajmi, közölve, hogy telt a létszám. Fair akartam lenni mindenképp, ezért újra körmöltem a tényállást Andinak, bár nagyon kínosan éreztem magam.
Az este során aztán megint csak dilemmáztam. Az Ajka képújságját böngészgettem, állások után kajtatva. A Payer-es beszerzős is élt még ekkor, másnapra valószínűsítettem, hogy megtudom az esélyeimet is az ismerősi beszámoló által. Továbblépve aztán megakadt a tekintetem egy hirdetésen. A Bánkiba kerestek gazdasági tanárt! :) Nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek?!:) Mint ismeretes lehet, egy évvel ezelőtt felvettek volna oda, én döntöttem, és lemondtam róla, bízva abban, hogy lesz másik, minden tekintetben jobb állásom. Hát...az még nem jött el, csak az idő telt el. Az igazat megvallva, most tartok ott, hogy ha sokáig tart a nyűglődés, Sümegen kötök ki. Ebben az esetben meg majdnem mindegy, hogy esetlegesen a pónifajzatok idegelnek ki, vagy pedig a kilátástalanság miatt történik az. Egy tényező szólt abszolút a pályázat mellett: a Ph.D tanulmányok!!! Lenne oktatási rutinom, plusz szakmailag kénytelen lennék képben lenni folyamatosan! Persze csak ha felvételt nyernék egyáltalán (70/100 pont a követelmény ahhoz). Most tényleg jól jött volna egy jövőbelátó szemlencse, hogy érdemes-e várni, vagy próbáljam csak meg? Szóval adott volt a dilemma, ami a hét további részét is meghatározta. A családi morgásokról most nem is ejtek szót, pedig adódott egynéhány ezekből is természetesen.
Kedden aztán tovább agyaltam a pályázaton. Időközben érkezett egy újabb elutasító levél. Ajánlva se kaptam még ilyet! Az általános megfigyelésem mondjuk az, hogy közigállásokról mindenképp jön valami visszajelzés, leggyakrabban postán. Délelőtt megvártam a főzőcskemóki végét, addig sikerült a blogencsben is utolérnem magam. És állásvadászat is elmaradhatatlan volt persze. Mindeközben nagyjából összerámoltam a lakást. Illetve Marcsit is sikerült elérnem, jó sok nem fogadott hívása lehetett, mert nagyon csevegni szerettem volna Vele, lehetőség szerint zavartalanul. :) Ez dél körül meg is történt. Úgy tűnt, tényleg jól érzi magát Hévízen, és a kezelések is hasznosak.
Ebéd után pedig felvonultam mamához. Ezúttal váltóruhát is vittem. Legnagyobb meglepetésemre apu meg Dodi nem tanyázott ott, ahogy az előzőleg hittem. A kulcsot ugyanis nem leltem idehaza. No, azért bejutottam, ki lehet akasztani a kaput a helyéről elég gyorsan. Arra azért ügyeltem, hogy ne legyen feltűnő a nem épp szabványos művelet, még egy banda ne tulajdonítson el onnan semmit, míg én a másik háznál ügyködöm. Így bedrótoztam a kaput. :) Majd először terepszemlét tartottam, sok javítás nem szükségeltetett. Amikor nekiláttam a falfestésnek, akkor esett le, hogy ecsetet nem vittem! De akkor már hazajönni nem akarództam, mert megszakajtódott volna a munka.
Szóval előbb átpingáltam a foltos falrészeket. Jót derültem ekkor saját magamon is. Apu említette, hogy valami zöld vödörben meglelem a meszet, azzal lehet ténykedni. Meg is találtam azt, ám nagyon nem tűnt mésznek. :D Azért egy csíkot húztam a szoba falára. Majd tettem-vettem tovább az előtérben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az imént emlegetett felület fehér! :D:D:D Az tévesztett meg, hogy felmosóvödröt alkalmaztak meszelősvödörnek. Még morogtam is magamban, hogy mekkora idióta voltam, amiért sima felmosóvíz került a falra!!! :D:D:D Ott lapult ám alul a mész is, persze bele nem nyúltam alapból! :D
Hát ennek a felfedezésnek meg is örültem, és az előtér után egy szoba oldalfalait meszeltem be. Aztán négy körül megszaladt Anya is, de hagyott tovább fehéríteni. Ő meg nekiállt sikamikálni. Na igen, bútorcipelés után ezt a takarítási részt utálom a legjobban!
Majd szépen sorra a férfinépek is érkeztek. Dodi be is szólt egyből, hogy semmit se csinálok, csak csettegek! Vissza is vágtam, hogy biztos ő fejezte be pár perccel jövetele előtt a szoba meszelését....Fel tud dühíteni pillanatok alatt!!!! Szerencsére hamar távoztak is apuval. Jött helyettük mama testvére, Irén néni, akihez ki akartam menni az utcára üdvözölni illendően, csak nem várta meg, míg a kezemben lévő szerszámokat leteszem. Jónéhány dicséretet is bezsebeltem tőle, most épp azért, mert elcsípett meszelés közben. :D Aranyos volt, szabadkozott, amiért pár percre benézett (tehette, mert Anya meg nyitva hagyta a kaput!:S). Megígérte, hogy majd jön még! Azért meg kell jegyeznem, jó volt látni. Kilencvenkedése ellenére tartja magát!
Aztán mi is hazatértünk, és a továbbiak egyeztettük Anyával, sikerült egy kiadósat beszélgetni.
Szerda délelőtt főzőcskéztünk Anyával, illetve én csak szóval tartottam, és vázoltam a napi terveimet. Majd kutyáink hangos ugatásba kezdtek, így kilestem, bár sejtettem, hogy a postást fogják ennyire. Megérkezett a kettes számú csomag, amelyet szintén alá kellett firkálmányoznom. Ebéd után felkerekedett a női szakasz. Alig értünk ki a kapun, jött apu hazafelé. Ugyanis visszarendelték tüdőszűrő-vizsgálatra. S láttuk, hogy nagy boríték van a kezében, meg aztán soká is érkezett haza. Visszasomfordáltunk a lakásba, hogy megtudjuk, mi is történt. Hát nem jókat mondott, és ennek következményeként feldúlt is volt egész nap! Valamiért tesó is ilyennek tűnt.
Mi a tettek mezejére lépdeltünk Anyával. Elámultunk, hogy milyen szépre (azaz csíkmentesre) sikerült a meszelésem, amelyet alapozónak szántam! Lelkendeztem is ennek a ténynek! Anya aztán elrendezte a plafont, átfestette. Ekkor szaladt meg apu is, nagy-nagy morgolódással. Haza is küldtem, mert mindegyikünkkel csak üstönködött. Amúgy is kijelentette, hogy nem csinál semmit aznap. Amint Anya végzett a menyezettel, átvettem tőle a meszelőt. Talán a rutinnak köszönhetően fele annyi idő alatt végeztem a helyiséggel, mint kedden, és feleannyi pöttyöt is szereztem. :D
Anya addig ablakot puccerált, és még a rádiót is hajlandó volt bekapcsolni mindehhez! :D Majd végül az előtér melletti kis közlekedőt meszeltük át munkamegosztásban. Aztán kicsit beszélgettünk, leginkább arról, hogy miért is vagyunk ott, miért munkálkodunk, a többiek miért henyélnek, miért kell mindent halogatni?! Ám ha nem csináljuk, akkor akár össze is dőlhet az egész. Én azon az állásponton vagyok, hogy reparáljuk csak meg, egy szobának és a fürdőnek kellene meszelés alá kerülnie még. Jövőre nyilván kell még javítási munkálatokat eszközölni.
Hazajöttünk, itthon bolond világot leltünk, férfinépek megzakkantak! Anyát megkértem, hogy segítsen könyveket, jegyzeteket kajtatni, azokat válogattuk. Szükségem volt a közgázos és fősulis írkákra, ezeket pedig a padláson őrizzük javarészt. De a szakmaibb holmik mellett angol és matek füzetek is elérhető közelségbe kerültek. Át is lapozgattam előbbieket. Mert hát agyaltam még mindig. :) Meg Anya is. :) Sőt, később Dodi is. :) Majd arra jutottam, hogy csütörtökön személyesen látogatok el a Bánkiba dokumentumaim eredetijével is, és informálódok. Tillcsi szóbeli biztatásának nagyon örültem.
Miután a nyomtató behalt, így az is egyértelművé vált, hogy másnap fénymásoltatással kell indítanom. Nem voltam ettől annyira elragadtatva mondjuk. Mint ahogy a Dodi-óraparódiától sem. Az igaz, hogy felvételem esetén meg kéne tanulnom a póninépeket kezelni, de valahogy csak megmenne!
Este sokáig forgolódtam, reggel pedig kíméletlenül zengett 5.50-kor a lovefon. Kicsit húztam a reggeli get up-ot, illetve kicsit dilemmáztam, hogy ne hívjam-e fel előbb őket. Potyára se lett volna jó menni. De mivel fénymásoltatnom mindenképp kellett volna, illetve a gyógyszer kiváltással is meg lettem bízva, így útra keltem. Na, a buszmegállóban az ismerős hölgyike mindjárt az ominózus dolgozni mész? kérdéssel megalapozta a nem oly rózsás kedvem (hétfői utazásomkor szintén ezügyben érdeklődött Kati néni :S). Elmondtam azért a dolgokat, hogy mennék én, ha lenne hova, mai első ajkai utam is ilyen ügyben történne. :) Sok sikert is kívánt.
Ajkán aztán először lefényeltettem a passzusokat, majd átlépdeltem velük a suliba.Útközben megszólított egy szimpatikus párocska fiú tagja, a Bercsényit keresték. Na, azon iskoláról tényleg nem tudom, hogy lehet oda eljutni. Annyit tudtam csak kibökni, hogy nem a központban található. Ők is tájékozódhattak volna előre. Aztán el is gondolkodtam, ők békés és udvarias póniknak tűntek...megköszönték az alig információt is. Kisvártatva jött a pónifajzatok ellenpéldája, épp a Bánkiból kifelé tartott a 3 srác. Káromkodtak folyamatosan.
Azért mégis belépdeltem az iskolába. Tudtam, hogy a tanári alul helyezkedik el, így hát odacaplattam. Egy hölgyikét láttam egy elkülönített helyiségben, gondoltam, érdeklődök tőle. Kicsit várnom kellett, előttem egy srác intézkedett, átiratkozó lehetett. Míg ott ácsorogtam, kiszúrtam az új igazgatót, akiről Feri bá mondott túl jókat. Nem akartam udvariatlan lenni, és egyből rárontani, meg aztán az se volt bizonyos, hogy az állás aktuális-e még. A hölgyemény egyből hozzá irányított. Szerintem tudta is az úriember, mi járatban vagyok, már akkor, amikor odakinn vártam. Méregettük is egymást. :) Bemutatkoztunk, majd miután átadtam a paksamétát kérdő tekintettel vélhetően, közölte Péter, hogy igazából nem tud semmi konkrétat mondani még. Egyeztetések folynak a fenntartóval (az önkormányzattal), de sürgős lenne a dolog eldöntése. Abban maradtunk, hogy másnap keres. Közben meg kifigyeltem, hogy valaki már jelentkezett. És miután nem tudott, vagy akart információkat adni, nem láttam értelmét az érdeklődésnek. Majd vásárolgattam, és filóztam a helyzeten, illetve, hogy megreszkírozzak-e megint egy penny-s látogatást Anya munkaideje alatt. Végül ezt elvetettem több okból is. Hazafelé aztán jöttek ismerősök, akik az állásról kérdezgettek. Krisztián nem is nagyon hitte el, hogy nem dolgozom még, hiszen rendszeresen utazom. (Naná, Tillcsimhez! :D)
Itthon semmi különös nem történt, apu még mindig zabos volt. Bár azért kért helyzetjelentést. Amúgy Anya ismerőse is visszaírt, a payer-es stratégiai beszerzős állásnál ragaszkodnak a 3 év gyakhoz. De keresnek sima beszerzőt is, ott a nyelvtudás lenne a fontos. Ám ennek hirdetésével meg nem találkoztam. Majd ezt keresem még azért. A délután további része eléggé feszültre sikerült, és hiába zárkóztam el. A
randi idején sikerült nagyjából megnyugodnom, a Jó Ügyész mindig megnevettet! :) Zolitól pedig megtudakoltam, hogy bánik a pónikkal, kellemes kis beszélgetés bontakozott ki végül ebből. Nyargalászhattam is a buszra újra. :P
Itthon ugyanaz a feszültség fogadott, mint amiből eltávoztam. :S De legalább Anyával tudtam értekezni újra, a női szakasz összetart. Este aztán Marcsi is hívott, a tanárkodásról érdeklődött. Ezen gesztus nagyon jólesett, amúgy pedig újra csak meggyőződhettem arról, hogy jó helyen leledzik Hévízen.
A péntek pihentetős jelleget öltött, bár az is igaz, hogy abszolút adventi hangulat teremtődött nálam. Vártam a nagy hívást. Amúgy pedig állásokat kajtattam, elkezdtem a blogot, majd rendrakás után kivonultam napozni. (Persze telefon a közelben volt ott is!) Mivel a tétlen ejtőzés szót nagyon nem ismerem, így néhány könyvet is vittem magammal. Elsőnek egy kis német ismeret-tuning következett, egy levelet fabrikáltam. Majd áttértem a közgazdaságtanra, amihez jól jött, hogy megleltük a minap Kis Éva egykori 12/C osztályos tanuló tételesfüzetét. Mert érettségi előtt önszorgalomból kidolgoztam minden témakört, úgy, ahogy azt előadni is szándékoztam, ha azt húzom. :) Még dolgozatokat is tartalmazott az irka! Szóval átolvastam az egészet, majd a könyvet is előkerestem, és abba is belekukkantottam. Ezen ténykedés közepette jött haza apu, újabb érdeklődést intézve hozzám telefonügyben. Kicsit beszélgettünk ekkor már. Feri bá is szerette volna tudni, mi a helyzet állásügyben. De közölte, hogy zűrök vannak a Bánkiban, politikai marakodás is jellemző. Mivel eléggé borult, így be kellett takarni a transzporter pótkocsiját. Később apu azért morgott, amiért segítettünk!Meg aztán az is előkerült, hogy kihúztunk a konyhában délben. Aztán meg az nem tetszett neki, hogy Anya sorozatot néz. Ő egyébként később érkezett haza, és egyből megrohamozta a szobát. Alig beszéltünk valamicskét. :S S mivel vihar is dúlt, így inkább tévéztem, illetve korán elszunnyadtam.
A szombat is vitásnak bizonyult, nagyon utálom ezt, és az elsimító szerepkört is! Nem is nagyon szóltunk egymáshoz tesóval. Még Forma-1 idején sem. Izgalmas kis edzés kerekedett a spá-i pályán, így valószínűsítettem is, hogy vasárnap is GP les lesz. Anya hazaérkezése után pedig rendesen kitárgyaltuk a problémákat. Az igazat megvallva, ezen beszélgetések tetszenek! És hát megállapodtunk, hogy a jordánkodókat kerüljük. Apunál valami olyasmi hangulatot éreztem, egyébként, mint mikor Papa meghalt. Miután megbeszélgették a vizsgálatok, lett némi nyugság.
Vacsora után aztán elvonultak az ősök tévézni. Egyszercsak szólt Anya, hogy pancsi után lépjek már oda hozzájuk, Nuncius műsort figyelnek. Hát így is cselekedtem volt, ott is ragadtam a tévé előtt. Az egész adást végigröhögtünk! Apu narrátorkodott, meg ítészkedett, mi meg könnyesre nevettük magunkat Anyával. Amúgy meg a Vizilovagot vártuk, hát ha bejátsszák a szereplését. Egyébként hallottunk csodaszép produkciókat is, de a többség borzalmas volt! Nem tudom, hogy nem lehet embereknek önkritikájuk!!! Sajnos Anya pont a nyereményeknél kapcsolta át a Megafrászra, pedig érdekelt volna, mit kap a győztes, Nunciusunk mitől esett el. Aztán a reklámszünetben beszéltük is, hogy vajon nézi-e? Úgy elképzeltük, hogy igen, és hogy Eszternek véleményezi a szereplőket, főként azokat, akiket a párjuk is elkísért a produkcióra. :) Volt olyan is, hogy egy pár indult külön-külön, tovább is jutottak. Az is kiderült, hogy itt bandák is indulhatnak. Lehet, Vizilovagocska esélyeit növelte volna a Veresegyházi Asszonykórus! :D
A Megafrásznál is dőltünk a kacagástól egy-egy alakítás kapcsán. Ezek a műsorok, legalábbis ezek a válogatók bohózatnak remekül beillenek! :D Örültem ennek a családilag vidám estének (bár Dodi ebből is kimaradt:S). Bár mostanság él az a szemléletem, hogy a jelentős vigyorgást hamarosan könnyezés váltja fel. S hát este Dodival is összemarakodtunk, rá is zúdítottam minden vele kapcsolatos mérgem egyszerre. Na igen, ez egy rossz tulajdonságom.
A vasárnap is furára sikeredett, hangulatilag mindenképp. Délelőtt ellenőrzést tartottunk mama házánál, és hát újra csak elmorzsoltuk a szokásos morgásokat, főleg, miután kiderült, hogy alapanyag hiány is fellépett. Ezen tény nagyon úgy tűnik, azt jelzi, hogy befejeztük idénre a munkálatokat. Még akkor is, ha én rendezkelődnék tovább rendületlenül. Csak egyszer kell belelendülnöm dolgokba...:) S most már mondhatom, hogy megtanultam meszelni két nyár alatt. :)
Ebéd után aztán vártam a Forma-1-es futam kezdetét, amely megfelelt előzetes várakozásaimnak. Aktuális kedvencem, Kubica is jól szerepelt, 3. lett. Majd kicsit tuningoltam közgazdaságtani ismereteim, készülve az optimista esetre állás ügyében. Mivel nem minősíthettem lebilincselő olvasmánynak, így bevágtam a szundit. Ez pedig nálam egyfajta védelmi reakció része is, lelki egyensúlytalanság esetén az alvásba menekülök.
Este amúgy korán elpilledtem, nem volt kedvem semmihez durmoláson kívül. Bár az se ment egyszerűen, csak agyaltam, agyaltam, agyaltam, hogy miért vagyok én ilyen szerencsétlen?! Miért vagyok én minduntalan ennyire rossz helyen rossz időben?! Mihez kezdek, ha a tanári állást is bebukom?! Na igen, felfogható úgy is ez a szituáció, hogy kaptam az élettől egy második esélyt, amivel éltem ugyan pályázat szinten, de előfordulhat, hogy nem vesznek fel.
Itt kell hozzáfűznöm, hogy Dodival szerintem a legtöbb konfliktusunk eltérő életszemléletünkből ered, bizonyos dolgokat máshogy értékelünk, és a tevékenységi hierarchiánk is. más S mivel a viszonosság elve fontos nálam, így próbálom Anyát támogatni, amiben csak tudom!!! Jelen helyzetemben annyit tehetek, hogy szó nélkül önmagamtól segítek, ahol lehet. Az pedig, hogy emellett még mivel foglalkozok (csettegés!), az pedig nyugodtan besorolható a szabadidős, szórakozást jelentő elfoglaltságok közé! S mivel költő tevékenységem vissza kell fognom a hosszabb távú tervek érdekében, így köszönöm, megvagyok itthon, be kell érni, azzal, amit lehetőségeimből megvalósíthatok.
Elhelyezkedni pedig nehéz sajnos, s itt nem az akarat és igyekezet hiányáról van szó. Nyilván nem is pályáznék akkor, ha nem szeretnék dolgozóvá és függetlenné válni! S hogy a környékről nem akarok kimozdulni, annak megint oka van érzelmi és pénzügyi. Mint ahogy annak a határozatnak is háttere volt, hogy a tanárkodást tavaly nem vállaltam. Lemondtam valamiről egy másik érdekében: megszereztem a második diplomát ténylegesen is a nyelvvizsgával. S ha belegondolok, hogy így se ment könnyen, akkor azt mondom, hogy jó döntést hoztam akkor! Meg persze merészet is, s most, hogy adódott az újabb lehetőség erre a pozícióra, hát megpróbáltam megragadni, és elkezdeni azzal az egzisztencia-programot. Mindig is megvoltak a lépések életemben, a célok. S előbb-utóbb mindegyiket elértem! Most állásszerzés van napirenden, a pénz a továbbiak alapja. De el lehet hinni, hogy áhítattal bámulom a közösségi oldalakon az esküvős képeket, illetve a babákról feltöltött fotókat, ezek a vágyaim. S minden egyes állással kapcsolatos visszautasítással kicsit távolabb kerülök ezektől, ami nagyon el tud keseríteni úgy alapból is.
Hát ezzel a lelki problémafeltárással bejegyzésem végére is értem. S hogy mi lett végül a tanári állással (újabb próbálkozásommal), azt megtudhatjátok következő posztomból! Mert még jövök! :) Mindenkinek minden jót addig is, a ferengik legyenek veletek!
Vacsora után aztán elvonultak az ősök tévézni. Egyszercsak szólt Anya, hogy pancsi után lépjek már oda hozzájuk, Nuncius műsort figyelnek. Hát így is cselekedtem volt, ott is ragadtam a tévé előtt. Az egész adást végigröhögtünk! Apu narrátorkodott, meg ítészkedett, mi meg könnyesre nevettük magunkat Anyával. Amúgy meg a Vizilovagot vártuk, hát ha bejátsszák a szereplését. Egyébként hallottunk csodaszép produkciókat is, de a többség borzalmas volt! Nem tudom, hogy nem lehet embereknek önkritikájuk!!! Sajnos Anya pont a nyereményeknél kapcsolta át a Megafrászra, pedig érdekelt volna, mit kap a győztes, Nunciusunk mitől esett el. Aztán a reklámszünetben beszéltük is, hogy vajon nézi-e? Úgy elképzeltük, hogy igen, és hogy Eszternek véleményezi a szereplőket, főként azokat, akiket a párjuk is elkísért a produkcióra. :) Volt olyan is, hogy egy pár indult külön-külön, tovább is jutottak. Az is kiderült, hogy itt bandák is indulhatnak. Lehet, Vizilovagocska esélyeit növelte volna a Veresegyházi Asszonykórus! :D
A Megafrásznál is dőltünk a kacagástól egy-egy alakítás kapcsán. Ezek a műsorok, legalábbis ezek a válogatók bohózatnak remekül beillenek! :D Örültem ennek a családilag vidám estének (bár Dodi ebből is kimaradt:S). Bár mostanság él az a szemléletem, hogy a jelentős vigyorgást hamarosan könnyezés váltja fel. S hát este Dodival is összemarakodtunk, rá is zúdítottam minden vele kapcsolatos mérgem egyszerre. Na igen, ez egy rossz tulajdonságom.
A vasárnap is furára sikeredett, hangulatilag mindenképp. Délelőtt ellenőrzést tartottunk mama házánál, és hát újra csak elmorzsoltuk a szokásos morgásokat, főleg, miután kiderült, hogy alapanyag hiány is fellépett. Ezen tény nagyon úgy tűnik, azt jelzi, hogy befejeztük idénre a munkálatokat. Még akkor is, ha én rendezkelődnék tovább rendületlenül. Csak egyszer kell belelendülnöm dolgokba...:) S most már mondhatom, hogy megtanultam meszelni két nyár alatt. :)
Ebéd után aztán vártam a Forma-1-es futam kezdetét, amely megfelelt előzetes várakozásaimnak. Aktuális kedvencem, Kubica is jól szerepelt, 3. lett. Majd kicsit tuningoltam közgazdaságtani ismereteim, készülve az optimista esetre állás ügyében. Mivel nem minősíthettem lebilincselő olvasmánynak, így bevágtam a szundit. Ez pedig nálam egyfajta védelmi reakció része is, lelki egyensúlytalanság esetén az alvásba menekülök.
Este amúgy korán elpilledtem, nem volt kedvem semmihez durmoláson kívül. Bár az se ment egyszerűen, csak agyaltam, agyaltam, agyaltam, hogy miért vagyok én ilyen szerencsétlen?! Miért vagyok én minduntalan ennyire rossz helyen rossz időben?! Mihez kezdek, ha a tanári állást is bebukom?! Na igen, felfogható úgy is ez a szituáció, hogy kaptam az élettől egy második esélyt, amivel éltem ugyan pályázat szinten, de előfordulhat, hogy nem vesznek fel.
Itt kell hozzáfűznöm, hogy Dodival szerintem a legtöbb konfliktusunk eltérő életszemléletünkből ered, bizonyos dolgokat máshogy értékelünk, és a tevékenységi hierarchiánk is. más S mivel a viszonosság elve fontos nálam, így próbálom Anyát támogatni, amiben csak tudom!!! Jelen helyzetemben annyit tehetek, hogy szó nélkül önmagamtól segítek, ahol lehet. Az pedig, hogy emellett még mivel foglalkozok (csettegés!), az pedig nyugodtan besorolható a szabadidős, szórakozást jelentő elfoglaltságok közé! S mivel költő tevékenységem vissza kell fognom a hosszabb távú tervek érdekében, így köszönöm, megvagyok itthon, be kell érni, azzal, amit lehetőségeimből megvalósíthatok.
Elhelyezkedni pedig nehéz sajnos, s itt nem az akarat és igyekezet hiányáról van szó. Nyilván nem is pályáznék akkor, ha nem szeretnék dolgozóvá és függetlenné válni! S hogy a környékről nem akarok kimozdulni, annak megint oka van érzelmi és pénzügyi. Mint ahogy annak a határozatnak is háttere volt, hogy a tanárkodást tavaly nem vállaltam. Lemondtam valamiről egy másik érdekében: megszereztem a második diplomát ténylegesen is a nyelvvizsgával. S ha belegondolok, hogy így se ment könnyen, akkor azt mondom, hogy jó döntést hoztam akkor! Meg persze merészet is, s most, hogy adódott az újabb lehetőség erre a pozícióra, hát megpróbáltam megragadni, és elkezdeni azzal az egzisztencia-programot. Mindig is megvoltak a lépések életemben, a célok. S előbb-utóbb mindegyiket elértem! Most állásszerzés van napirenden, a pénz a továbbiak alapja. De el lehet hinni, hogy áhítattal bámulom a közösségi oldalakon az esküvős képeket, illetve a babákról feltöltött fotókat, ezek a vágyaim. S minden egyes állással kapcsolatos visszautasítással kicsit távolabb kerülök ezektől, ami nagyon el tud keseríteni úgy alapból is.
Hát ezzel a lelki problémafeltárással bejegyzésem végére is értem. S hogy mi lett végül a tanári állással (újabb próbálkozásommal), azt megtudhatjátok következő posztomból! Mert még jövök! :) Mindenkinek minden jót addig is, a ferengik legyenek veletek!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése