Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Mostanság megint állandósult a lemaradásom a naplóban, így a hétvégén igyekszem utolérni magam. Legalábbis ez a terv. :P Kezdjünk is bele szeptember második hetének hogyisvoltjába!
Kis falunkban az ebek veszettség elleni oltását szeptember 6-ra datálták idén. Erről azt kell egyébként tudni, hogy mindig búcsú előtt tartják. Amúgy pedig apu készülődött vissza Farkasgyepűre, így reggel korán kipattantam az ágyból, hogy elköszönhessek tőle, illetve, hogy kicsit biztassam is. Megsimogatta a buksimat indulás előtt, ami kimondottan jólesett. Aztán készültem a nagy eboltásra, amit ezúttal egyedül kellett megoldanom. Fél 10 körül már meg is jelentek az Ady utca végén a kutyatulajdonosok, 10 körül pedig a doktor is megérkezett. A népek pedig folyamatosan váltották egymást, így én is a kapuban strázsáltam várva a pillanatot, hogy mikor tudok úgy kisomfordálni a színhelyre, hogy nincs sok blöki, amitől Alízunk esetleg megvadulhatna. De sejtethettem volna, hogy semmi gond se lesz vele. Ölben cipeltem ki, ami miatt valamiért mindenki megbámult. Amúgy tudni kell, hogy Alíz a póráz felcsatolásakor is inkább lefekszik, és abból a pozícióból nem moccan ki! Az oltáskor is nyugodt maradt, szemben a gazdijával! Az oltási kiskönyvet át is adtam a dokinak, amibe előzőleg beleraktam a pénzt, így tudtam tartani Alízt is. A pasi aztán közölte, hogy kevesebbet adtam, mert nem kalkuláltunk gyógyszerrel. Nem nagyon tudtam meggyőzni, hogy nincs arra szükség, a kutyus egészséges!
Mit tehettem mást, mondtam neki, hogy akkor hazaugrok a hiányzó összegért, egyúttal Alízt is viszem. A kiskönyvet addig ottfogta. Nagy magamban történő morgással caplattam ki újra. Ekkor a doki átadta a tabikat, meg az oltásról a nyugtát. De elkezdte forszírozni, hogy a könyvbe nem bélyegezhet bele. Na, itt már látványosan megváltozott ábrázatom, mert fennakadtam azon, hogy miért is nem teheti meg azt, amikor rendezve van az egész szuri tablettástól. Eleinte azt hittem, hogy azért nem, mert az oldal betelt. Bőszen magyaráztam is, hogy nem úgy van az, oda még éppen befér két oltást igazoló bejegyzés is! Nesze neked doktori cím tisztelete! :D Kiderült, hogy a papiros nem rendelkezik EU-s törzskönyvi számmal, ezért szükséges egy új, mely 1000 Ft-ért kiállítható!
És miután az igazolást így nem kaptam meg a bökkencsről, kénytelen voltam új könyvet vásárolni, ami azt is jelentette, hogy újra mehettem haza zsetonért. Még nagyobb ius murmurandi következett magamban! És az csak fokozódott, miután a doki még be is szólt, hogy hogy van kitöltve a könyv, miért nem lehet olvashatóan írni! Oda is vágtam neki, hogy nem én írtam. Az új dokumentum készítésekor külön kihangsúlyoztam, hogy nevünket egy s-sel kérném rögzíteni. Persze a pasinak hozzá kellett szólnia - hogy megint az egekbe küldje a vérnyomásom - hogy kérni azt lehet. Ennyi pénzért, ennyi hazafutkosásért már akkor hadd szerepeljen minden jól!!! De itt még mindig nem volt vége a bosszúságnak, mert az adminisztrátor hölgyemények kiröhögtek, amikor meglátták, hogy a csahost Alíz névvel illetjük!!! Úgyhogy a további szép napot kifejezést mellőztem is, bunkóságukra nem találok szavakat! És ebbe a doki is beletartozik ám!
Kíváncsian várom, hogy jövőre megint milyen címszó alatt szednek be pénzt, de azt se fogom akkor szó nélkül hagyni! De lehet, hogy ahogy állatorvos, annyi könyv, mert lehet, mindegyik ragaszkodik a sajátjához! Azt se nagyon értem, akkor a faluújságnak nem nevezhető A/4-es papíron eleve miért nem úgy jelentették be a tarifát, hogy 4600 Ft?! És akkor lehetett volna részletes alábontás, hogy ez hogy jön ki! Aki látta futkozásom, az biztos hülyének nézett! Mindenesetre felháborítónak tartottam a doki illetve az asszisztensek hozzámállását!
Az oltást követően még hosszasan fortyogtam magamban az eljárás miatt! Dühenergiám levezetéséhez pedig kapóra jött a főzőcskemóka. Jó Ügyészemet úgyis meg akartam lepni sajtocskával. :P És hogy a prézli cukoremelő hatását ellensúlyozzam, pityókát is készítettem mellé. Mire mindezzel elkészültem, már indulni is kellett, kicsit korábban, mint szoktam. Így már 4 után Ajkára értem, és még Anyával is találkoztam, jól ki is panaszkodtam magam neki. Majd Tillcsinek is a postai ügyintézés során, aminek során megismertük Laci bácsi unokáját is. Akkor tudtam meg, hogy a vakvezető kutyukat is női névvel illetik. A csekkfeladást követően aztán hazasétáltunk. Nagy meglepetésemre hazafelé Zoli is társult hozzám, bár csak egy darabig haladtunk együtt, a tanár úr okítani ment, én pedig a buszpályaudvar felé vettem az irányt. És mivel kicsit egyedül akartam maradni a gondolataimmal, a központból is kettes helyijárattal battyogtam haza. Az estét aztán át is beszélgettük Anyával, a kedvenc sorozatomig bezárólag. :)
Másnap aztán hosszú ideig egyedül voltam, amit eleinte élveztem is. Ám délután már zavart, hogy nincs kihez szólnom, ezért aztán msneztem is kicsit. Majd összerámoltam, és vártam apu hívását. Mivel jó híreket mondott, meg is nyugodtam. Mama egyébként sűrűn eszembe jutott a nap során. Most éreztem át úgy igazán, hogy milyen igaza volt a támaszt illetően. Meghagyta az utolsó normális beszélgetésünkkor, hogy keressem a "karómat". És Tillcsimre abszolút számíthatok!
Szerdai napon aztán Anya szabados volt. A délelőttöt átcseverésztük, majd megkért, kísérjem el bankba. Kis szabódást követően készülődni is kezdtem. Bankban aztán sikerült felmérgesülnöm, hogy a bánatba tudnak nálam fiatalabb egyedek odakerülni?! Csakis kapcsolatokkal lehetséges ez! Aztán kedves unokatesóm, Eszter is felbosszantott, miután felhívott, majd kinyomta a telefont. Itthon aztán csak gyors ebédre maradt időm, aztán már suhogni is kellett vissza Ajkára. Anyát sokszor említettem, mert vékonyabb öltözéket javasolt, ám az időjárási kondíciók kedvezőtlenné váltak, és bizony elviseltem volna a kabátot! Tillcsivel hazafelé andalgás közben újrahívott Eszter, aki eléggé dühösnek mutatkozott. Szerinte én tettem le a telefont. Hát a stílusa nem igazán tetszett, úgy is tűnt, mintha direkt veszekedni akarna...Telefonolás után aztán hosszasan káromkodtam, lassan sikerült csak túltenni magam a számonkérő stíluson. Bár Tillcsi nagyon próbálkozott, hogy az hamar menjen, szerintem feltett szándéka volt most is, hogy halálra nevettet! :D Marcsi is aznap tért haza a hévízi kezelésekről, ám vele végül nem találkoztam. Szerda pedig újra csak beszélgetéssel és sorozatleselkedéssel ért véget.
Csütörtökön aztán szabadidős tevékenységként kapcsolatfelújítást vettem tervbe, Szelim lányával sikerült is váltanom néhány szót. Álláskajtatás közben pedig találtam egy hirdetést, amivel egy ismerősnek is tudtam segíteni, aki látássérült barátjának keresett állást, és végső kétségbeesésében fordult hozzánk elég érdekes hangnemű levélben. A megkeresési apropót az adta, hogy látta Tillcsit...Azért jó érzéssel töltött el, hogy egy véletlennek köszönhetően legalább javasolhattam valamit.
Délután aztán pletyóztunk kicsit Anyával, majd gyimilcseket szedtünk össze mamánál. Apu úgyis a lelkemre kötötte, hogy szilvát hozzak Anyának, amikor csak megkívánja azt. :) Végül a szilva mellett megláttam a gyönyörűen mosolygó almákat is, illetve a baracknak se tudtam ellenállni, így ezekkel töltöttünk meg egy szatyrot. Az almát pitetölteléknek szántam, az már készen is van isteni fahéjas illatot árasztva magából. Ez pedig azért is jó, mert lefolyótisztítással foganatoskodtunk, nem volt még tökéletes a rendszer. Sikerélményt is szereztünk. Amúgy pedig lemondtam az ált. sulis osztálytalálkozón való részvételt. Nagyon nem értettem egyet annak lebonyolításával sem, másfelől meg itt a csapat se minősíthető olyannak, mint amilyen a közgázban összejött. És nagyon nem érdekelt, hogy beszél-e rólam a falu, avagy nem, mert az ötévesen se jelentem meg (az egyébként bogrács partit takart...:S) Az este során újra csak tévéztünk, megállapítottam, hogy Fábry nagyon tiszteletlen az úszóválogatott tagjaival. :S Humorbonbont az S.O.S szerelem c. magyar film adta inkább.
Péntek délelőtt aztán vontatottan telt, aput vártam hazafelé. És hogy örüljön, szilvásgombócot készítettem. A művelet ki is töltötte a délelőttöt. Fél 2 után megszaladt Apu is, kicsomagoltunk, ám nem igazán tetszett neki a metódus. Mindenbe belekötött már ott. Amikor meg félrenéztem, már azt is rossz néven vette, és felszólított, hogy a papírokat se merjem megnézni.
Anya is megérkezett 4-kor, valahogy az ő mondatait is félreértette. Dodival meg nem is tárgyalt egyáltalán. Valahogy megint ugyanazt éreztük hangulatilag, mint amikor a papa meghalt, hogy mindent kiforgat, negatív irányba visz. :S Még arra is gyanítottam, hogy azért szekíroz mindenkit, mert nyűgös-fáradt. Mondta, hogy 1-2 órákat aludt. Amikor elküldtem pihenni, akkor meg azért kaptam! Minden apróságon kiakadt, amibe lehetett, bele is kötött. És akkor most még műtét előtt vagyunk...Ez lesz még rosszabb!!! Persze a gombóc se kellett (nesze neked pár óra időtöltés), kóstolatlanul is le lehetett szólni!
A hétvégén sem változott semmi, szombaton szintén apróságok váltottak ki óriási nemtetszést. Addig volt egy kis nyugi, amíg főzőcskéztünk. Persze előzőleg jól megkaptam, hogy nem lesz ebéd...Aztán közölte, hogy gulyáslevest enne, csináljam meg, lehetőleg jól! És még mielőtt válaszolhattam volna, már meg is lódult a kertbe, hogy hozzon be zöldséget. Így én pucultam, neki meg az aprítás lett a feladata. A botrány akkor tört ki, amikor feltettem főni a gulyást. Szerinte kicsi fazekat választottam, akkor áttettem kettőbe, ez nem tetszett, visszaburította egybe nagy-nagy visongás közepette.
Nagyon nem tehettem arról, hogy nincs 100 literes fazekunk. Mint ahogy az se az én bűnöm, hogy Dodi az éthordóit nem hozta fel a rezidenciájáról. Apunál meg már mindegyikőnk porondra került...ott is hagytam szépen a főzőcskével együtt, persze akkor meg azért morgott. Az azért igaz, hogy nem jó félbehagyni dolgokat, viszont annyira felmérgesített a jogtalan kötekedésével, hogy nem tudtam mást tenni. A puskaporos légkör miatt a második családom délutáni látogatását kénytelen voltam elnapolni békésebb időszakra. Tillcsivel beszélgetni se tudtam normálisan, hiába vonultam ki a műhelybe. Lefülelte apu azt a részt, amikor épp róla panaszkodtam, majd fel is emlegette. Mérhetetlenül rosszul érintett az egész viselkedése, meg is találtam kérdezni, hogy miért jó az neki, ha minket cseszeget?! Értem én, hogy fél, de akkor is! A rituális szombat esti tévés program aztán el is maradt szépen. Inkább fogadóóráztam egyet, Anita pedig segített pofásabbá varázsolni az önéletrajzomat. Köszönöm neki a szerkesztést! :)
Vasárnap valamivel nyugisabban telt. Már beszélgetni is tudtunk ősökkel, Apu kifogyhatatlan volt a kórházi sztorikból, persze ezeket már vagy harmadszor hallottuk, senki se mert szólni. Anyával meg kitaláltuk, hogy le kell foglalni az öreget, apró-cseprő munkákkal a héten. Addig se szekírozza a másikunkat. :) Másfelől meg megpróbáljuk nem magunkra venni a mondásait, ez utóbbi a nehéz. Nekem be is szólt, pont a munka miatt, hogy Dettihez hasonlóan nekem is beszerzőként kellene már réges-rég dolgoznom. Meg is köszöntem neki, hogy felhívta a figyelmem erre. Azért nem hagytam reagálatlanul: egy a bökkenő, hogy nincs betöltetlen pozíció ilyen területen, ám ha tud valamit, akkor szóljon nyugodtan! :) El is csöndült egyből! Sokat filózok úgyis a munkatémán, nem kell állandóan felemlegetni!
Forma-1-et közösen figyeltük, apu végig is kommentelte. Aztán a Dodinak való pakolás hozott némi konfliktust újra, amit én leginkább az egymással való nem egyeztetésből eredeztetnék...
Szóval nem volt valami pompás hét, csak remélni tudtam újra, hogy a következő napokban majd csökken a feszültség...Arról azonban szóljon egy következő krónika! Annak elkészültéig mindenkinek minden jót kívánok! Folytatás hamarosan!
Kis falunkban az ebek veszettség elleni oltását szeptember 6-ra datálták idén. Erről azt kell egyébként tudni, hogy mindig búcsú előtt tartják. Amúgy pedig apu készülődött vissza Farkasgyepűre, így reggel korán kipattantam az ágyból, hogy elköszönhessek tőle, illetve, hogy kicsit biztassam is. Megsimogatta a buksimat indulás előtt, ami kimondottan jólesett. Aztán készültem a nagy eboltásra, amit ezúttal egyedül kellett megoldanom. Fél 10 körül már meg is jelentek az Ady utca végén a kutyatulajdonosok, 10 körül pedig a doktor is megérkezett. A népek pedig folyamatosan váltották egymást, így én is a kapuban strázsáltam várva a pillanatot, hogy mikor tudok úgy kisomfordálni a színhelyre, hogy nincs sok blöki, amitől Alízunk esetleg megvadulhatna. De sejtethettem volna, hogy semmi gond se lesz vele. Ölben cipeltem ki, ami miatt valamiért mindenki megbámult. Amúgy tudni kell, hogy Alíz a póráz felcsatolásakor is inkább lefekszik, és abból a pozícióból nem moccan ki! Az oltáskor is nyugodt maradt, szemben a gazdijával! Az oltási kiskönyvet át is adtam a dokinak, amibe előzőleg beleraktam a pénzt, így tudtam tartani Alízt is. A pasi aztán közölte, hogy kevesebbet adtam, mert nem kalkuláltunk gyógyszerrel. Nem nagyon tudtam meggyőzni, hogy nincs arra szükség, a kutyus egészséges!
Mit tehettem mást, mondtam neki, hogy akkor hazaugrok a hiányzó összegért, egyúttal Alízt is viszem. A kiskönyvet addig ottfogta. Nagy magamban történő morgással caplattam ki újra. Ekkor a doki átadta a tabikat, meg az oltásról a nyugtát. De elkezdte forszírozni, hogy a könyvbe nem bélyegezhet bele. Na, itt már látványosan megváltozott ábrázatom, mert fennakadtam azon, hogy miért is nem teheti meg azt, amikor rendezve van az egész szuri tablettástól. Eleinte azt hittem, hogy azért nem, mert az oldal betelt. Bőszen magyaráztam is, hogy nem úgy van az, oda még éppen befér két oltást igazoló bejegyzés is! Nesze neked doktori cím tisztelete! :D Kiderült, hogy a papiros nem rendelkezik EU-s törzskönyvi számmal, ezért szükséges egy új, mely 1000 Ft-ért kiállítható!
És miután az igazolást így nem kaptam meg a bökkencsről, kénytelen voltam új könyvet vásárolni, ami azt is jelentette, hogy újra mehettem haza zsetonért. Még nagyobb ius murmurandi következett magamban! És az csak fokozódott, miután a doki még be is szólt, hogy hogy van kitöltve a könyv, miért nem lehet olvashatóan írni! Oda is vágtam neki, hogy nem én írtam. Az új dokumentum készítésekor külön kihangsúlyoztam, hogy nevünket egy s-sel kérném rögzíteni. Persze a pasinak hozzá kellett szólnia - hogy megint az egekbe küldje a vérnyomásom - hogy kérni azt lehet. Ennyi pénzért, ennyi hazafutkosásért már akkor hadd szerepeljen minden jól!!! De itt még mindig nem volt vége a bosszúságnak, mert az adminisztrátor hölgyemények kiröhögtek, amikor meglátták, hogy a csahost Alíz névvel illetjük!!! Úgyhogy a további szép napot kifejezést mellőztem is, bunkóságukra nem találok szavakat! És ebbe a doki is beletartozik ám!
Kíváncsian várom, hogy jövőre megint milyen címszó alatt szednek be pénzt, de azt se fogom akkor szó nélkül hagyni! De lehet, hogy ahogy állatorvos, annyi könyv, mert lehet, mindegyik ragaszkodik a sajátjához! Azt se nagyon értem, akkor a faluújságnak nem nevezhető A/4-es papíron eleve miért nem úgy jelentették be a tarifát, hogy 4600 Ft?! És akkor lehetett volna részletes alábontás, hogy ez hogy jön ki! Aki látta futkozásom, az biztos hülyének nézett! Mindenesetre felháborítónak tartottam a doki illetve az asszisztensek hozzámállását!
Az oltást követően még hosszasan fortyogtam magamban az eljárás miatt! Dühenergiám levezetéséhez pedig kapóra jött a főzőcskemóka. Jó Ügyészemet úgyis meg akartam lepni sajtocskával. :P És hogy a prézli cukoremelő hatását ellensúlyozzam, pityókát is készítettem mellé. Mire mindezzel elkészültem, már indulni is kellett, kicsit korábban, mint szoktam. Így már 4 után Ajkára értem, és még Anyával is találkoztam, jól ki is panaszkodtam magam neki. Majd Tillcsinek is a postai ügyintézés során, aminek során megismertük Laci bácsi unokáját is. Akkor tudtam meg, hogy a vakvezető kutyukat is női névvel illetik. A csekkfeladást követően aztán hazasétáltunk. Nagy meglepetésemre hazafelé Zoli is társult hozzám, bár csak egy darabig haladtunk együtt, a tanár úr okítani ment, én pedig a buszpályaudvar felé vettem az irányt. És mivel kicsit egyedül akartam maradni a gondolataimmal, a központból is kettes helyijárattal battyogtam haza. Az estét aztán át is beszélgettük Anyával, a kedvenc sorozatomig bezárólag. :)
Másnap aztán hosszú ideig egyedül voltam, amit eleinte élveztem is. Ám délután már zavart, hogy nincs kihez szólnom, ezért aztán msneztem is kicsit. Majd összerámoltam, és vártam apu hívását. Mivel jó híreket mondott, meg is nyugodtam. Mama egyébként sűrűn eszembe jutott a nap során. Most éreztem át úgy igazán, hogy milyen igaza volt a támaszt illetően. Meghagyta az utolsó normális beszélgetésünkkor, hogy keressem a "karómat". És Tillcsimre abszolút számíthatok!
Szerdai napon aztán Anya szabados volt. A délelőttöt átcseverésztük, majd megkért, kísérjem el bankba. Kis szabódást követően készülődni is kezdtem. Bankban aztán sikerült felmérgesülnöm, hogy a bánatba tudnak nálam fiatalabb egyedek odakerülni?! Csakis kapcsolatokkal lehetséges ez! Aztán kedves unokatesóm, Eszter is felbosszantott, miután felhívott, majd kinyomta a telefont. Itthon aztán csak gyors ebédre maradt időm, aztán már suhogni is kellett vissza Ajkára. Anyát sokszor említettem, mert vékonyabb öltözéket javasolt, ám az időjárási kondíciók kedvezőtlenné váltak, és bizony elviseltem volna a kabátot! Tillcsivel hazafelé andalgás közben újrahívott Eszter, aki eléggé dühösnek mutatkozott. Szerinte én tettem le a telefont. Hát a stílusa nem igazán tetszett, úgy is tűnt, mintha direkt veszekedni akarna...Telefonolás után aztán hosszasan káromkodtam, lassan sikerült csak túltenni magam a számonkérő stíluson. Bár Tillcsi nagyon próbálkozott, hogy az hamar menjen, szerintem feltett szándéka volt most is, hogy halálra nevettet! :D Marcsi is aznap tért haza a hévízi kezelésekről, ám vele végül nem találkoztam. Szerda pedig újra csak beszélgetéssel és sorozatleselkedéssel ért véget.
Csütörtökön aztán szabadidős tevékenységként kapcsolatfelújítást vettem tervbe, Szelim lányával sikerült is váltanom néhány szót. Álláskajtatás közben pedig találtam egy hirdetést, amivel egy ismerősnek is tudtam segíteni, aki látássérült barátjának keresett állást, és végső kétségbeesésében fordult hozzánk elég érdekes hangnemű levélben. A megkeresési apropót az adta, hogy látta Tillcsit...Azért jó érzéssel töltött el, hogy egy véletlennek köszönhetően legalább javasolhattam valamit.
Délután aztán pletyóztunk kicsit Anyával, majd gyimilcseket szedtünk össze mamánál. Apu úgyis a lelkemre kötötte, hogy szilvát hozzak Anyának, amikor csak megkívánja azt. :) Végül a szilva mellett megláttam a gyönyörűen mosolygó almákat is, illetve a baracknak se tudtam ellenállni, így ezekkel töltöttünk meg egy szatyrot. Az almát pitetölteléknek szántam, az már készen is van isteni fahéjas illatot árasztva magából. Ez pedig azért is jó, mert lefolyótisztítással foganatoskodtunk, nem volt még tökéletes a rendszer. Sikerélményt is szereztünk. Amúgy pedig lemondtam az ált. sulis osztálytalálkozón való részvételt. Nagyon nem értettem egyet annak lebonyolításával sem, másfelől meg itt a csapat se minősíthető olyannak, mint amilyen a közgázban összejött. És nagyon nem érdekelt, hogy beszél-e rólam a falu, avagy nem, mert az ötévesen se jelentem meg (az egyébként bogrács partit takart...:S) Az este során újra csak tévéztünk, megállapítottam, hogy Fábry nagyon tiszteletlen az úszóválogatott tagjaival. :S Humorbonbont az S.O.S szerelem c. magyar film adta inkább.
Péntek délelőtt aztán vontatottan telt, aput vártam hazafelé. És hogy örüljön, szilvásgombócot készítettem. A művelet ki is töltötte a délelőttöt. Fél 2 után megszaladt Apu is, kicsomagoltunk, ám nem igazán tetszett neki a metódus. Mindenbe belekötött már ott. Amikor meg félrenéztem, már azt is rossz néven vette, és felszólított, hogy a papírokat se merjem megnézni.
Anya is megérkezett 4-kor, valahogy az ő mondatait is félreértette. Dodival meg nem is tárgyalt egyáltalán. Valahogy megint ugyanazt éreztük hangulatilag, mint amikor a papa meghalt, hogy mindent kiforgat, negatív irányba visz. :S Még arra is gyanítottam, hogy azért szekíroz mindenkit, mert nyűgös-fáradt. Mondta, hogy 1-2 órákat aludt. Amikor elküldtem pihenni, akkor meg azért kaptam! Minden apróságon kiakadt, amibe lehetett, bele is kötött. És akkor most még műtét előtt vagyunk...Ez lesz még rosszabb!!! Persze a gombóc se kellett (nesze neked pár óra időtöltés), kóstolatlanul is le lehetett szólni!
A hétvégén sem változott semmi, szombaton szintén apróságok váltottak ki óriási nemtetszést. Addig volt egy kis nyugi, amíg főzőcskéztünk. Persze előzőleg jól megkaptam, hogy nem lesz ebéd...Aztán közölte, hogy gulyáslevest enne, csináljam meg, lehetőleg jól! És még mielőtt válaszolhattam volna, már meg is lódult a kertbe, hogy hozzon be zöldséget. Így én pucultam, neki meg az aprítás lett a feladata. A botrány akkor tört ki, amikor feltettem főni a gulyást. Szerinte kicsi fazekat választottam, akkor áttettem kettőbe, ez nem tetszett, visszaburította egybe nagy-nagy visongás közepette.
Nagyon nem tehettem arról, hogy nincs 100 literes fazekunk. Mint ahogy az se az én bűnöm, hogy Dodi az éthordóit nem hozta fel a rezidenciájáról. Apunál meg már mindegyikőnk porondra került...ott is hagytam szépen a főzőcskével együtt, persze akkor meg azért morgott. Az azért igaz, hogy nem jó félbehagyni dolgokat, viszont annyira felmérgesített a jogtalan kötekedésével, hogy nem tudtam mást tenni. A puskaporos légkör miatt a második családom délutáni látogatását kénytelen voltam elnapolni békésebb időszakra. Tillcsivel beszélgetni se tudtam normálisan, hiába vonultam ki a műhelybe. Lefülelte apu azt a részt, amikor épp róla panaszkodtam, majd fel is emlegette. Mérhetetlenül rosszul érintett az egész viselkedése, meg is találtam kérdezni, hogy miért jó az neki, ha minket cseszeget?! Értem én, hogy fél, de akkor is! A rituális szombat esti tévés program aztán el is maradt szépen. Inkább fogadóóráztam egyet, Anita pedig segített pofásabbá varázsolni az önéletrajzomat. Köszönöm neki a szerkesztést! :)
Vasárnap valamivel nyugisabban telt. Már beszélgetni is tudtunk ősökkel, Apu kifogyhatatlan volt a kórházi sztorikból, persze ezeket már vagy harmadszor hallottuk, senki se mert szólni. Anyával meg kitaláltuk, hogy le kell foglalni az öreget, apró-cseprő munkákkal a héten. Addig se szekírozza a másikunkat. :) Másfelől meg megpróbáljuk nem magunkra venni a mondásait, ez utóbbi a nehéz. Nekem be is szólt, pont a munka miatt, hogy Dettihez hasonlóan nekem is beszerzőként kellene már réges-rég dolgoznom. Meg is köszöntem neki, hogy felhívta a figyelmem erre. Azért nem hagytam reagálatlanul: egy a bökkenő, hogy nincs betöltetlen pozíció ilyen területen, ám ha tud valamit, akkor szóljon nyugodtan! :) El is csöndült egyből! Sokat filózok úgyis a munkatémán, nem kell állandóan felemlegetni!
Forma-1-et közösen figyeltük, apu végig is kommentelte. Aztán a Dodinak való pakolás hozott némi konfliktust újra, amit én leginkább az egymással való nem egyeztetésből eredeztetnék...
Szóval nem volt valami pompás hét, csak remélni tudtam újra, hogy a következő napokban majd csökken a feszültség...Arról azonban szóljon egy következő krónika! Annak elkészültéig mindenkinek minden jót kívánok! Folytatás hamarosan!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése