Zalaszentgrót 2012.

Üdvözlet kedveskéim!

A tavalyi évhez hasonlóan cégünk idén is szervezett ún. fürdőjáratot. Ennek helyszíne ismét csak Zalaszentgrót volt, idejét pedig az augusztus 20-i hosszú hétvége első napjára tették. Kiindulva a korábbi abszolút élménydús eseményből, most se lehetett kérdés a részvétel a Kis tesók részéről. Na igen, mert ki mást vihettem volna magammal, mint imádott öcsémet, Dodit! :) 

Ezúttal az indulást kicsit későbbre datálták, így a 7 órási busz megfelelőnek mutatkozott az ajkai betérésre. A főbuszpályaudvaron már gyülekezett a kis csapat, ahol meglepően sok volt a fiatal is.

A köszöntő sorokat követően aztán elfoglaltuk helyünket az IK E95-ösön, majd 8 óra körül el is indult a fürdőjárat. Legnagyobb meglepetésünkre a Tűzoltó utcába fordultunk be. Erre azért volt szükség, mert a készleteket fel kellett tölteni, hogy Dodi is elégedett lehessen a Volán szolgáltatásokkal. Persze szavunk így se lehetett, mert megkaparintottuk a pogácsás zacskót addigra már. Az útirányt ezúttal Ajka-Padragkút felé vettük, ennek során végig flesseltem, hiszen előző nap még ott kocsikáztam. Jó öcsém nyugalomra is intett, hiszen most nem én kerültem vezető szerepbe. Na igen, de jó azért figyelni. :) Padragon aztán bővült a társaság Máriánk és Józsi által. Őket követte a nyirádi kitérésben Balázs és párja. Az út során lassanként az aperetifek is előkerültek, ez kellett hangulatalapozónak is. :) 9 óra előtt valamicskével érkeződtünk meg Zalaszentgrótra.

A jegyváltás után eléggé szétszóródott a gárda, de aztán újra egybegyűltünk talán Peti piros pettyes labdája által is. A vízilabdázás most is nagy sikert aratott. Jómagam ezt a tevékenységet meg-megszakítottam egy-egy úszkálás idejére. Ennek során döbbentem rá, hogy mi az, ami a vezetésnél is eléggé meg tud zavarni. És gyakoroltam is, hogy a koncentráció újra visszatérjen, ez néha sikerült, néha nem. Alkalmanként egy-egy sávomba beúszó szemüveges búvár Kund (szóhasználat Dodi után szabadon) kizökkentett lelki nyugodalmasságomból, illetve Lajosunk is alakított a célfotókkal.

Ezúttal megismertem minden medencét szinte, a déli órákat pedig kifejezetten árnyékos helyen töltöttem óvatosságból is. De az élményelemeket is kipróbáltam, az a masszázs kifejezetten jól is esett.  Persze túl sokáig sehol sem voltam magamra hagyatva. Lajos – a tiltó jelzés ellenére – beugrott az ülőmedencébe lányai mellé. Azért jó volt látni, hogy apaként is próbálkozik jellegzeteset alakítani. :) Némi pózerkedést követően aztán újra csak megmártóztam a kinti medencékben, próbáltam úszást mímelni. :) És kis vízilabdázás is jöhetett az étkezést követően. Jólesett, hogy csak rám várnak a vízben…

Lajos persze folyamatosan hozta a formáját a hülyeség terén. A portás feleségével űzött tréfát, és dobta be a partról a medencébe. Ennek során tűnt el a hölgy lábbelije, következhetett a buvárkundkodás. Szerencsére megkerült a pacsker. Én pedig jobbnak láttam, ha alapból menekülőre fogom utamat, még mielőtt még a következő áldozat szerepét megkaptam volna.  Az idő persze haladott előre sietve, így hamar elkövetkezett az öt óra, amikor is szárítkozás és átöltözködés vette kezdetét. Valahogy elszöszmötöltem, így órámra rápillanatva már negyed 6-hoz közelítettünk. No több se kellett, mint Zrínyi, rohantam ki az öltözőkabinból Erika és Éva meghökkenésére. Aztán sikerült őket is sietésre ösztökélnem. Mint utóbb kiderült, persze feleslegesen, mert jó fertály órát csúszott az indulás a vacsorahelyszínre. Kellemes kis paprikás színünk ekkor már világosan látszódott, és szokás szerint a szemeim is fájtak. :S

Az estebéd helyszínéül a Hegykapu Étterem lett kiválasztva, így jó hangulatban tartottak errefelé. Útközben persze jellemzően a táblákat és egyéb jelzéseket figyeltem automatikusan, és döntöttem el, hogy amennyiben lesz jogsim és járgányom is, körbejárom a környékünket. :) Megérkezvén a Somló kapujába, kristályosodott ki, hogy adódott némi gumiprobléma, majdnem slick-eken utaztunk…:S:S:S Hát igen, a profilmélységgel tényleg gondok adódtak…az étteremben aztán hamar elfeledtük a műszaki kínokat, miután előkerültek a boroskancsók.

A külön terem nagyon tetszett, tágasnak is mutatkozott, a dekoráció is nagyon bejött, és hát alapból vidám, mulatós népséggel érkeztem. A borokat megízlelvén aztán mindjárt jött az első kritika a juhfarkot illetően az igazán ínyenc kóstolóktól, de a csere azonnal megoldott volt. Khm…kell is a külföldi népátverés…A magam részéről a portásra és a kedves nejére lettem picit pipa, miután összekevertek a felszolgáló személyzettel, hogy állandóan rám osztották volna a borkimérés feladatkörét. Na, ahelyett rendre fogadtam a táncra invitálásokat. :) Hát ha már szeretek is táncolni, és ha már lényegében az egész mókuláré során ezt a bulizós szakaszt vártam leginkább.

A vacsora kiporciózás ideje is eljött úgy fél 8 felé, itt is meglepetések érték a csapatot, mivel a rendelésbe csúszott némi hiba, és a nokedlis marhapörkölt-bakonyi mártásos hús aránya megbolydult. Lett így néhány pluszadag, aminek egyikére jó öcsém fogat is formált a későbbiek során. Igen-igen kiadósnak mutatkozott az étel, jól el is teltem vele. Ám ahogy az lenni szokott, le kellett azt dolgozni a táncikával. A portás ismét alulkulturáltságát mutatta meg az asztalnál való disznó módon való viselkedésével, így örültem, ha nem kell néznem a képét.

És jólesett a mozgás, a folytonos pörgés, és maga az érzés is adott egy pluszt, miszerint kedvelnek és figyelnek rám. Némi noszogatást követően Dodi is kezdett kibontakozni, így szerezve pár pozitív pontot a hölgyeknél. Nagyon belelendült, így a maradék bakonyi mártások bepusztításáról lemaradozott…és ez később is a rejtvények sorát gyarapította (hová lett a sok kaja? címmel).

Egy gyors vonatozást követően meglepő módon végéhez közeledett a móka, mivel a zenész a távozás mezejére készülődött. Ez szintén kicsit furcsa volt nekem, hiszen a hangulatra abszolút nem lehetett panasz, és az éppen akkor kezdett a tetőfokára jutni…így némi tánc után italunk felhörpintését követően már a busz felé masírozott a társaság. Újabb meglepetésként az első állomás a hazaúton Noszlop volt, így negyed 11-kor már lépkedtünk jó öcsémmel házunk irányába a buszmegállóból.

Ha összegeznem kellene a rendezvényt, akkor újra csak azt mondhatom, hogy nem maradt alul a várakozásaimmal szemben. Valahogy már igényem is volt talán a stressz levezetésre is szolgáló táncos megmozdulásra, másfelől a társaság és a jó hangulat is kellett, hogy kizökkentsenek a hétköznapok egyoldalúságából és monotonitásából. Persze örültem volna, ha Dodi mellett elkísér végre a társam is, ám ez idén megint nem jött össze. Talán jövőre. ;) Igen, remélhetőleg jövőre, Veletek, ugyanitt folytatás következik!