Üdvözlet kedveskéim!
Szépen elkövetkezett az augusztus
is, most kicsit örülök, hogy nagyjából a tervek szerint tudtam haladni az
élménytaglalásokkal. Azt hiszem, hallgatok öcsémuramra, hogy kis
szösszenyeteket alkotok. Majd meglátjuk, mi lesz ebből. :)
Mostan újabb két vezetés óra
szerepel a beszámolók listáján. Na igen, úgy vélem, ez nagyon tudja tartani
bennem a lelket, és ráadásul tényleg jól is érzem magam a gépjárműben. Jó,
Forma-1-re még nem nevezek. És ralira se. :) Majd eljön annak is az
ideje, hát vagy nem. :)
Az órák jellemzően a hétfő-péntek
ütemet vették fel, így hétvégén a hét elejét vártam nagyon, hétfőt követően
pedig a víkendet. :) S miután sikerült az elsősegély vizsga, így még
felszabadultabb lehettem. Jó is volt ez így, mert Zoli mindennap megemlítette
mind az újraélesztést, mind a stabil oldalfektetést. Azért tetszett a
rögtönzött napi megbeszélés a munkaügyön…ha nem mentem, hát odaparancsoltak. :)
A két vezetés óra között pedig a féléves beszámoló kötötte le a gondolatokat...ami tökéletes is volt úgy. :)
2012. augusztus 3. péntek
El is jött lassanként augusztus
első pénteke, melyet szabadságosra is vettem, hogy hadd kopjon az is. Így vált
lehetővé a délidős vezetés. Gergő is aranyos volt, még mielőtt a délelőtti
buszok sorolásába kezdtem volna a telefonba, már javasolt is egy járatot. :) Persze alig vártam, hogy beérjünk.
Csekkpontcsárlinak ismét a pályaudvar lett
kijelölve, így az árnyékosabb részre húzódva lestem a T-car-t. Mivel a parkoló
nagyon zsúfoltnak mutatkozott, így a vezető szerepet egyből nem kaptam meg.
Tényleg ki kellett centizni a kijárást, de Gergő ezt egy tigris ügyességével
oldotta meg. Csak lestem, és tanultam. :)
És pikk-pakk ki is értünk a
rutinpályára, ahonnan gyorsan kipateroltam egy megtévesztő index manőverrel az
ott tanyázó másik tanulóvezetőt a felvezető körök során. Egyébként az emelkedő volt napirenden, kézifékes
indulás, illetve fék-gáz tesztelgetés itt.
Picit Y-oztam is, majd Gergő
kávét óhajtott, úgyhogy irány a Tesco. Ott a bejáratnál picit megakadtam az
index-szel, közben balról jöttek, Gergő bele is korrigált. Aztán ki lettem okítva,
hogy ilyenkor inkább a forgalomra figyeljek, index másodlagos. Vettem. Aztán
parkolás élőben pedálokkal már. Jó volt, azért korrigálás még kellett. A
kiállással adódtak aztán problémák megint, rendesen bekavarodtam az
indexelésbe.
Majd még időztünk itt rendesen, a parkolást gyakorolgattuk, meg a tolatást is, de már pedálokkal. Még van bőven mire figyelni... De általánosságban meg lettem dicsérve, mivel a jobbra beállás elsőre tökéletes lett. Külön kiemelte a Gergő, hogy a pedálokkal nagyon finoman bántam, és örül, hogy figyeltem az utasításaira, azaz lassan mentem. Így több idő van korrigálni.
Majd még időztünk itt rendesen, a parkolást gyakorolgattuk, meg a tolatást is, de már pedálokkal. Még van bőven mire figyelni... De általánosságban meg lettem dicsérve, mivel a jobbra beállás elsőre tökéletes lett. Külön kiemelte a Gergő, hogy a pedálokkal nagyon finoman bántam, és örül, hogy figyeltem az utasításaira, azaz lassan mentem. Így több idő van korrigálni.
A vezetést pedig nagyon élveztem megint. S azt
hiszem, most jutottam oda, hogy a méreteket úgy be tudom lőni. Vasárnap lesz folytatás,
utána egy hét szünet.
2012. augusztus 5. vasárnap
Nagyon vártam már ezt a
vasárnapot, bár meg kell vallani, aggódtam is rettentően. Azt az információt
kaptam ugyanis, hogy a csudakocsi szerelés alatt áll. Eléggé rosszul érintett a
dolog, hiszen előzőleg én vezettem…de nem észleltem semmi rendellenességet (no
jó, pár túlpörgetett motorhangtól eltekintve). Azért továbbra is reménykedtem a
vezetési élményben. Igen, szó szerint! :D Mára eljutottam oda, hogy kretének
vannak, és ezen tulajdonsággal meg kell tudni küzdeni.
El is következett a vasárnap,
izgatottan indultam útnak. A faluban azért néhányan meg-megállítottak, na
ilyenkor bírom, hogy itt mindenki kíváncsi mindenre. És nem, nem dolgozni
igyekeztem. Jójó, elfordul omló telepen töltött víkend, de hát akkor is…Aztán
Bea csatlakozott hozzám, rögtön felajánlott a tegeződést is, ami roppant
jólesett. No, egész szépen össze is barátkoztunk.
S mivel a nap hosszúnak és
perzselőnek ígérkezett, így vásárlással nyitottam. Majd várakozó álláspontra
helyezkedtem a Hotel előtti parkolóban. Ahol ismerősre is bukkantam: nagyot
köszönt a mentőstiszt, aki az elsősegély vizsgán egrecíroztatott (bár azért
végtelen jószándékról tett tanúbizonyosságot). És azok a biztató pislantások…:D
Na igen, azok kellettek. Aztán Gergő is hívott, hogy csak legyek türelemmel,
mivel pár percecskét késni fog. Megnyugtató volt, hogy csak erről
tájékoztatott. Hát néztem egy hatalmasat, amikor begördült a saját kocsijával.
Egyből oda is lettem, hogy ezt kell majd vezetnem, nincsenek pótpedálok,
atyavilág! Végül megnyugtatott, hogy most elkötjük a T-car-t, de gyalogosan
kicsit messzi lenne. Odafelé következhetett a stílustanulmány ala Gergő,
miközben kifecsegtük a páratlan volán menetrendet is. :D Az ámulat azért
elkövetkezhetett, mikor egy végtelenül szűk utcához érkeztünk. Nem gondoltam
volna, hogy itt szembejövő forgalom is létezik…kicsit aggódtam is, hogy
elférünk-e vajon, illetve mi lesz, ha szemből érkeznek?
Persze minden gond nélkül
odaértünk Tamásékhoz. Meg kell hagyni, impozáns látvány tárult elém
kikecmeregve az autóból. A garázsban aztán Gergő átvette az irányítást, pedig
nem lett gond szserintem, ha dirigál. :D Aztán helycserés támadással birtokba
vettem a vezető szerepet, ahol aztán a lámpákkal is megismerkedtem. Mit ne
mondjak, a rémületen kellett először is úrrá lennem…a kis szűk utcán kellett
lefelé is haladványozni…de leérkeztünk a városba, és még egy dicséretet is
sikerült bezsebelni a jelzőőrös kereszteződésnél való reflexszerű körülnézés
kapcsán.
A körforgalomba való betérés is okozott némi riadalmat, csak háromszor
kellett iránymutatást adni Gergőnek, mire vettem az adást. No, aztán megláttam
az Ajka vége táblát, hát érdekes érzések környékeztek meg. Ekkor lettem
felhomályosítva, hogy ez előre kitervelt volt ám, azért kezdtünk a lámpákkal.
:D De akkor is úgy meglepődtem, hogy nem a rutinospálya felé haladunk…de azt is
hozzá kell tennem, hogy pokolian tetszett a dolog. :) Még az is, hogy egy
papus nézegetett-nézegetett szélárnyékból kifelé.
Elmondhatatlanul megörültem,
amikor megpislantottam az előzni tilos táblát. Nesze papa, nem előzöl!
Muhahahaaaaa! Amikor aztán elérkeztünk a tábla oldásához, a papa mögött lévő
vágódott ki teljesen hirtelen. De már nagyjából tudtam kezelni a helyzetet.
Padragra betérve aztán köröztünk. Itt is megleptek a hirtelen utasítások, illetve
a szűk utcácskák. Egyik ilyenre egy meredek feljáró vezetett, ott kicsit közel
jött az árok. Ám minden jó, ha vége jó, korrekció is létezik. Egyszercsak
megkaptam a pedálokat is, innentől lett összetett a harci manőverezés. Az egyik
utcából kifordulva aztán kicsit aggódtam, hogy az omlós buszocskával hogy
férünk el egymás mellett. Persze gond nélkül sikerült a helyezkedés, és
semelyik tárgyi eszközben sem keletkezett kár. :)
Kissé meglepődtem megint, amikor
egy kereszteződésben kis elméleti ismétlés következett, mondjuk hirtelen le is
blokkoltam. Kétségbeesetten kerestem a táblákat… Jó, hogy profi csücsül
mellettem, és mindent észlel. :) Így magyarázat következett…majd haladtunk is tovább.
Az ilyen kereszteződésekben mindenkit elengedtem, még véletlenül se fordultam
ki még akkor se, ha éppenséggel kifértem volna. Jobb az óvatosság! :)
A legnagyobb vigyorgásban akkor tudtam kitörni, amikor egy jobbra kanyarodásnál
megpillantottam az utcanévtáblát: Málnás utca. :) Gergő persze már jó
előre somolygott…No, és akkor el lehet dönteni, ki vitt kit a málnásba. :):):)
Mondjuk azt is megfigyeltük, hogy amint meglátnak az emberek egy autót a
kapubejáró felé tartani, máris odatapadnak az ablakba…:) Mint falun…:)
A padragi körözgetés után aztán egy
újabb ajkai városrész kerül szemrevételezésre, nevezetesen Csinger. Kicsit
olyan volt az egész, mint egy időutazás a múltba, de rettentően tetszett ez is.
Még akkor is, ha az éles kanyarok rémisztőek tudtak lenni, és az úthibákat se
tudtam mindig kerülni (bár a szándék megvolt, a reakció mutatkozott lassúnak
itt is, úgyhogy ezt javítani kell mindenképpen!).
Majd a második negyvenöt perc
végén visszatértünk Bódéra, és ismét csak lehetett küzdeni a jelzőőrös ipari
vasúti vágánnyal és a meredek kis negyed sávos utcával. Ahol ezúttal szembe is
közlekedtek, de legnagyobb ámulatomra elengedett a piros Hyundai. Az utca végén
csak a bozót jött kicsit közelebb a kelleténél, megint az indexre figyeltem,
amiről kiderült, hogy nem is kellett volna. Az óra végén megint nehezen
szálltam ki a kocsiból, nagyon tetszett az autókázás. És ráadásul meg lettem
dicsérve, de magam is éreztem a fejlődést.
Így szünetre menni pompázatos
volt, bár nem tagadhatom, rettentően vártam a következő vezetgetési
időintervallumot. Eközben szépen alakult a féléves beszámoló is. Ahol meglepődtem, hogy milyen szépen alakulnak a dolgok. No ennyit számít a rutin...:) És jó volt, hogy megint én koordinálhattam az egészet. Szóval a lelkesedést sikerült átmenteni augusztus elejére is. Abszolút jó döntésnek mutatkozott ez a nagy projekt is, hiszen az órák kiválóak a veszélyekkel együtt is.
No, a folytatást pedig majd meglátjuk! Még jövök kedveskéim! :)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése