2012. július 31., kedd

A 27. :)






Üdvözlet a kedves olvasóknak!




Szeretettel köszöntök mindenkit egy évvel korosabban immáron. :) Igen, a születésnapnak mindig van némi varázsa számomra. 

Ezúttal sem maradhatott el előbbi érzés. S azt is elmondhatom, hogy idén tulajdonképp háromszorosan ünnepelhettem. S hogy miért is? Mert Keresztszüléim bő egy héttel a nap előtt felköszöntöttek. Persze ennek volt egy olyan magyarázata is, hogy Eszter és Tamás akkor tanyáztak itthon, és ők is akartak jönni mindenképpen. Kata pedig egy gesztenyetortával örvendeztetett meg, amihez mindenki hozzátette a magáét, mint utóbb kiderült. Hát meg kell vallanom őszintén, mióta bevégezte a cukrásziskolát, azóta inkább visszafejlődést érzek, mintsem profizmust. :( Végülis a szándék a lényeg, és a gesztus. Azért látványra azért ott volt a sütemény, és nagyon kellemes délután bontakozott ki. Még akkor is, ha az öreget épp nagyon el tudtam volna küldeni melegebb éghajlatra, amiért elárulta a nagy projektem. Igen, tisztában voltam a hatásokkal, hogy onnantól fogva következik majd a fricskázás főként Keresztanyám részéről...Hát igen, de akkor is kikarikírozok valamit az egészből, és vagyontárgyaim körét is bővítem. ;) Előre a pink plasztikkártyáért! ;)



A születésnapom is elkövetkezett, melynek méltó megünneplése okán szabadságoltam magam. Hát hogy is nézne ki, ha az ember lánya munkával szentségtelenítené meg azt? :) Az itthoni békés tesz-vesz közben nagyon jólesett fogadnom a jókívánságokat. Ilyenkor mindig meg-meglepődöm egy-egy kedves nem várt üdvözléstől, és ezúttal is akadtak bőségesen ilyen esetek. 

Délután pedig az ajándékozásra is sort kerítettem. Még korábban kiszemeltem egy szépséges ezüstláncot, pontosabban kollekciót, és mivel szeretem az ékszereket, így a bővítés mellett döntöttem. Persze kicsit módosultak az elképzelések, de így is nagyon mutatós darabot sikerült birtokba venni. Az ünneplés is meglett volna, ha nem csúsztatom el egy héttel későbbre. Akkorra volt datálva a vöröskeresztes vizsga, és úgy gondoltam, azután sokkal felszabadultabb leszek (ha sikerül, akkor azért, ha nem, akkor meg azért, hogy lett egy vizsgaélményem). Így kellemesen eltöltöttem családi körben a napot különösebb zajzeli nélkül. :) És ezúton is köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám, köztük kedves kollegáimnak is. Ők másnap záporoztatták jókívánságaikat, ami meg kell mondanom, rendkívül jólesett! :)



No, és most jutottunk el az ünnepléshez. Miután az egészségügyi vizsga sikerült, madarat tudtam volna fogni. :) S a siker megalapozta a kedvem a mókuláshoz Kis családi körben. De meséljenek szavak helyett inkább a képek ezúttal! Remek kis születésnap volt, emlékezetes marad ez is, már csak a torta kiegészítője okán is. Köszönöm mégegyszer is mindenkinek, aki megemlékezett rólam. :)





















































0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése