Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
A napok elég pörgősen teltek egész júliusban, és ez a dinamizmus maradt is az utolsó hétre is. Persze a vezetés és a munkabeli elhavazódás biztosította is ezt, ami által nem maradt túl sok lehetőség a kesergésre. És ez így volt nagyon jó! :)
Igen, munka téren gondoskodtak arról, hogy ne legyen nyugis a nyár se, féléves beszámolót kérnek, ami általánosságban zúgolódást váltott ki. De már adódott némi rutinunk, és tulajdonképp bíztam a csapat erejében. :) A magam részéről pedig igyekeztem könnyíteni a későbbi ilyen jellegű ügyködéseken egy segédeszköz kialakításával. Naná, hogy táblázatról van szó. :) Szóval lehetett bíbelődni szépen, mivel a főnök ezúttal nem tipródott ott sürgető szándékkal. Igen, tudjuk, mi a dolgunk! Abszolúte kivétel nélkül mindenki.
És a pörgésben hipp-hopp eljött a hétvége, legalábbis a péntek, amikor is újra a vezetés került napirendre. Alapvetően szabadságot akartam kérni, ám ezt egy minisztériumi adatszolgáltatás meghiúsította. Kicsit meg is ijedtem, amikor a főnök távollétében kellett alkotni, meg attól is féltem, hogy nagyon időrabló lesz a dolog (amúgy pedig éljen a politikai csatározás Magyarországon, mivel az egész adatsor egy parlamenti vita miatt szükségeltetett). Tulajdonképp az ámen hiányzott, hiszen a listáimról mindent be tudtam írni, és még az ellenőrzésre is futotta erőmből. De az a jóváhagyás kellett ahhoz, hogy teljesen megnyugodjak, s ami miatt tényleg nem jelentettem be szabadságigényemet a pénteki (július 27.) napra.
Hát érdemes volt bemenni nagyon, Géza annyit módosítatott, hogy az
egy db-okat is írjam ki a beszerzett eszközökhöz. Ami azt is jelentette, hogy jól gondoltam ki a megoldást. :) Akkor meg a nagyvezír átnézésére kellett
várni...de én inkább a telefont lestem, hogy összejön-e a délutáni vezetés óra.
Onnantól akkor azt
vártam, meg a szabadságengedélyt hétfőre, és keddre. Hétfőre
rábólintott a főnök, kedd volt kérdéses, adatra várunk ugyanis...inkább
várjuk meg, mint módosítsunk hatmilliószor...szóval örültem, hogy én
mehetek. Elvileg.
Ekkor eszeltem ki, hogy eü. vizsga előtt is mehetnék akár vezetni, ha Gergő ráér, és járgány is akad. :)
Ekkor eszeltem ki, hogy eü. vizsga előtt is mehetnék akár vezetni, ha Gergő ráér, és járgány is akad. :)
Na, eljött a nagy pillanat fél 4-kor, hogy útnak induljunk. Kaptam
időközben az infót, hogy a motorosok
elfoglalták a rutinpályát. Azért megnéztük. És láttuk, hogy kibólyáztak
rendesen. Mentünk tovább, Gergő ígérte, hogy talál placcot. Meg is lelte
a P+P (nem reklámozok) mögött. :) Vonal mellett menetel volt, forgolódások, indexelések, továbbá a kötelező, indulás előtti tesztelnivalókat mutatta be. Majd a beállást
gyakoroltuk a parkolóba, itt mindig éreztem, hogy nem jó az irány, a
szög, a kocsi érdekesen áll. A korrigálás módjával rendre elakadtam viszont, és
rendszeresen rosszfelé tekertem a kormányt. Amikor kitolatunk a
parkolóból, akkor is...bár másodikra mindig tökéletes beállásokat és
forgásokat csinálok. Közben jöttek autók, amikre próbáltam nagyon figyelni, ám nem sikerült minden esetben. Illetve egy parkoló teherautótól kb. 20 centire
sikerült elhúzni, akkor meg megkaptam, hogy veszélyes vagyok.
Ami nagyon tetszett egy alkalommal, hogy a beállásnál megdicsért a
Gergő, kiszálltunk, tényleg vonalaktól távol, de kicsit jobbra húzódva
álltam meg. Odavolt, hogy ez kezdőtől szépséges! De előjött a
maximalizmus, hogy én úgy akarok oda beállni, hogy a két széltől
egyenlőre távra legyek. Le is intett, hogy majd az évek meg a
rutin...másodszorra úgy beálltam az előbbi módon, hogy alig hitt a
szemének!
Muhahaaaa! :) De kifelé tolatva kezdődtek megint a problémáim, hogy merre index, és
merre fordítom a kormányt. Elmagyarázta többször, de akkor se értem. :S
Muhahaaaa! :) De kifelé tolatva kezdődtek megint a problémáim, hogy merre index, és
merre fordítom a kormányt. Elmagyarázta többször, de akkor se értem. :S
Még pedáloztatott kicsit, és a váltást is
vettük, amikor egyszer csak becsatoltatta az övet. Aztán megindultunk a
városba...csak egy padka volt kicsit közel, és az index-szel
hadakozgattam, merre bal, merre merre jobb...most csak kormányozni és irányjelezni kellett.
Aztán jött
a Széchenyi utcában egy balkanyar, indexeltem, kormányoztam. Láttam,
jön mögöttünk egy piros autó, mondom, követ, semmi gond, koncentráltam a
kanyarra. Erre ez úgy beelőzött, hogy ha Gergő nem rántja jobbra az
autót, akkor ütközünk! Csak ültem ott, és nem tudtam, mit tegyek, meg
hogy mi volt ez?! Nesze neked bizalmi elv! Kanyarban előzött meg! T
jelzés is kinn volt, index is ment.
Gergő aztán káromkodott egy sort
erre HP-ra, nekem csak annyit mondott, hogy levágtam a kanyart kicsit,
de nem előzhetett volna a HP! És úgy nehéz volt folytatni ezek után,
megmondom őszintén. De kellett, kanyarogtunk még picikét, jött egy
kereszteződés is, főútra is sikerült visszatalálni, ezt alapvetően
élveztem. Besorolni is sikerült a lámpáknál jól, pályaudvarra való
bekanyarodásnál távol álltam a padkától. Aztán kicsit el is
kámpicsorodtam, mert hiába szabad a hétfő délelőtt, ha a kocsi nem az.
Gergő meg pénteken ér rá legközelebb...maradt a péntek. Tamás is
megszaladt, érdeklődött hogylétemről vezetés szempontból, elmeséltük az
esetet. Arra biztatott, hogy nyugodjak meg!
Hát nem nagyon
sikerült, nagyon bennem maradt a jelenet, ott a piros autó
mellettem, és blokk. De Gergő is hívott, hogy Tamás átszervezte a
hétfőt, reggel mehetünk vezetni. Örültem is, de féltem is. Aztán el is döntöttem, hogy első körben újra modellezzük az esetet. Eléggé borzolta a lelki világomat az eset, a hétvégén is meghatározó maradt, bár igyekeztem tanulni is az egészségügyi vizsgára. De az egy következő sztori lesz! :) Hamarosan folytatom, addig is mindenkinek mindenféle szépet és jót! :)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése