Üdvözlet a kedves olvasóknak!
Nehezen ragadtam billentyűzetet, leginkább a bőgés kerülget. Kavarognak a gondolataim, ám minduntalan visszakanyarodnak a tegnapi napra...a napra, amikor is túl sok inger ért egyszerre, túl sok negatívum. Illetve az addig felhalmazott apró sérelmek is utat törtek maguknak könnypatakok formájában.
***
Igazából a mondókámat céloznám VALAKIKNEK, de egyenlőre nem tudom azt sem, hogy akarok-e beszélni Velük vagy nem...Kéne, mert akkor meg a "hallgattassék meg a másik fél is" elvem cáfolom meg. Viszont nem nagyon lehet ezt kimagyarázni, a tüske már megvan...Szóval tényleg nem tudom.
Amit most érzek, az az, hogy lábtörlő vagyok két nagyon kedvelt személynek. Átgázoltak rajtam, és jól meg is tipostak. Pont azok, akiktől aztán nem vártam volna. Segítek, segítek, segítek, aztán két apró pici kedves megjegyzés vagy gesztus helyett jó nagy rúgásokat kapok, és levegőnek nézést!!! Ha nekem segít valaki - még ha nem is kérem, mert utálok kérni, igazság szerint - akkor utána azon vagyok, hogy hogy tudom viszonozni a szívességet...Persze lehet én vagyok ilyen különlegesen érzékeny hülye, sajátos szemszögekkel. Viszont rossz az is, hogy kísért a múlt...
Ezeket talán azért is írtam le ide, mert reméltem, hogy az az írás közben megtaláljam erre a helyzetre a megoldást. Bár erre nagyon nincs. Tövis van. Ha valami összetörik, akkor azt meg lehet ragasztani, de régi pompáját sose nyeri vissza! Talán most is így van. De talán tényleg meg kéne hallgatni embereim, bár elég nehéz szépíteni...főleg, ha magam sem tudom, hogy lehet a törést megszűntetni...Jelen pillanatban semmit se tudok...
***
Nos, bocsánat a merengésért kedves olvasóim, köszönöm, hogy végigolvastátok ezen bejegyzésem is. Előre kell bocsátanom, hogy a hétértékelés sem lesz nagyon vidámabb.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése