Üdvözlet a kedves olvasóknak!
Most igazából nagyon ráérek, olyan punnyadós hangulatom van. Semmihez sem érzek igazán kedvet. Pedig szerda van, amit tradicionálisan bulizással töltök. Valahogy ma ez sem hoz lázba, talán a múlt heti, eléggé negatív tapasztalatok miatt. Azért foglalkoztat a menni vagy nem menni harci dilemmája. Elárulok egy titkot. Amikor ilyen döntésképtelennek mutatkozom, akkor alkalmazom a befektetés-elemzés órán tanultakat, és felvázolok magamnak egy ún. döntési fát. Ennek lényege, hogy adódnak döntési lehetőségek (jele egy négyzet), és döntési pontok (körrel jelölendő). A probléma megoldásának folyamatábráját döntési lehetőséggel indítjuk két ággal: a mi van, ha megteszek egy dolgot, és mi van, ha nem teszem meg azt. Újabb döntési ponthoz jutunk újabb döntési lehetőségekkel. Befektetés órán ezekhez az elágazásokhoz rendeltünk valószínűségeket és értékeket, mert elvileg ez a dinamikus projektértékelés egyik módszere. Látjátok, alkalmazom a tanult dolgokat, igaz, sajátosan, számok nélkül. :-) Szóval most is felrajzoltam ezt a fát, végülis arra jutottam a kiértékelése során, hogy menni kéne...Ez volt délelőtt. Jelen pillanatban viszont megint ott tartok, hogy újra fel kéne dobni az ábrát, mert egy-két dolgot nem vettem tekintetbe. Hát ebből valószínűleg 0. pillanatos elhatározás lesz! :-) Már megint csak pötyögök, szaporítom a karaktereket, nyenyergek, illetve vívódom. Mondjuk én alapból is egy érzékeny, vívódó lélek vagyok jótündér szerepkörben. A múlt héten történtek még mindig foglalkoztatnak. A két "problémás" emberemen pedig nem igazán látom, hogy változtatnának a velem való bánásmódon. Szóval a lábtörlő feeling még megvan. :-(( Most még az is zavar, hogy konfliktus van kibontakozóban körülettem, és a vitázó felek között én képzem az ütközési pontot. A középpontban pedig olyan ügy áll, amit magam se támogatok. Amíg itthon van teendő, addig jelesül én nem mennék a szomszédba! A haza prioritást élvez, akárhogy is van. Ha a szülők támogatnak, akkor alap dolog szerintem, hogy viszont is úgy legyen. Ha adódik egy munka, akkor azt meg kell csinálni, kifogások, és akár kérés nélkül is. Legalábbis én erre törekszem, mert valóban hálás vagyok anyának leginkább, hogy taníttatott, és most se hándigálja fel a munka nélküli létet. De úgy vélem, mindig is próbáltam tekintettel lenni a szülőkre, hogy önként vállaltam például a bejárást. Még üstönködés is volt belőle, mert ők meg tiltakoztak az inga ellen. Bejárás ellenére próbáltam kihozni a maximumot a tanulmányokból, néha sikerült, néha nem. Majdani munkámban is maximumra fogok törekedni. Egy olyan állást szeretnék elnyerni, ami tényleg tökéletesen illik hozzám, szívvel-lélekkel csinálhatom. Ezért nem adom lejjebb, és pályázok meg mondjuk egy biztosítós ügynökös állást. Csak a menekülőutat keresném onnan, bármennyit is fizetne...Nem minden a pénz. Persze ez az állapot is olyan semmilyen, jónak semmiképp se nevezném...De ez egy másik elmélkedés témája lehet. Mondjuk hozzá kell tegyem, talán emiatt sincs kedvem semmihez. Olyan kilátástalan minden helyzet, aminek résztvevője vagyok!
Sikerült megint egy nyenyergős bejegyzést fabrikálnom, ÍS (=így sikerült) szabvány szerint. Ahhoz képest, hogy a szeptembert akartam értékelni, egész más irányvonalra léptem. Újabb bizonyíték, hogy terv és tény eltér egymástól. Bár az értékelő írást még pótolhatom, hogy a két dolog szinkronba kerüljön. Arra alkamas a blogencs, hogy a szólásszabadság jegyében hagyjam szárnyalni gondolataim. Akár tetszik az olvasónak, akár nem. Maximum, akinek nem tetszik, ellenvetése van, ráun, az nem olvassa tovább. :-) Ilyen egyszerű. Én meg legalább itt elmondhatom, ami bosszant, és ami a tényleges meglátásom. És bizonyos problémákat, ha leírok, akkor menet közben általában meglelem a megoldást is. Most ez csak annyiban nyilvánul meg, hogy kicsit jobb hangulatba kerültem. Külön hóértékelővel vagy jelentkezem, vagy nem, mindesetre most is köszönöm, hogy végigolvastátok firkálmányom.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése