a letűnt utolsó szeptemberi hét nyomában, benne: modern kori Hófehérke sztori (1)

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Újra itt az új hónap kezdetén. :-) Új hónap, új betűtípus, remélem, olvasható lesz. Újradizájnolás nem várható. Az előző mondatom végén a mosoly jel kissé vonatsínes jellegű még. Sok volt a negatívum mind a héten, mind szeptember hónapban. Az apróbb jó dolgok nem tudják igazán kompenzálni a rosszakat, és kell még idő, míg túlteszem magam rajtuk.
Lényegében várok valami nagy-nagy jóra már régóta. Valami olyan történésre, amely kedvező irányba tereli életem. Elvégre a rosszak után az ellenkezőjének kell következnie, valami nagyszabásúnak. Talán el is következik, csak győzzem kivárni.
De most inkább összefoglalnám a múlt hetet, csak tudnám, hol is hagytam abba a szószaporítást? :-) Áh, gyors visszapillantó-visszaolvasó rovat jön akkor most. Ugrás vissza az időben, és a blogbejegyzésekben, vasárnapra. Forma-1 lesésből nem lett semmi, ismét átdurmiztam. Majd Dodinak segíttünk összekészülődni a visszaútra, aki ismét Hajmival ment. Csak tudnám, akkor a bérlet minek is? :O Hmm...biztos jobb kétféle fizetni. No mindegy, visszadöcögött Győrbe. Mi pedig szokás szerint értékeltünk egy kicsit anyával. Az előző hét eseményeit át kell beszélni, érzékeny kis lelkemnek szüksége volt a suttyongatásra. És anya az, aki a leginkább meg tud nyugtatni. Szokás szerint estébe nyúlóan folyt az eszmecsere, de ez mindig kellemes. Tv-nézést terveztem, ám ez is meghiúsult. Az ajánlott film nem nyerte el a tetszésem, így elég korán leheveredtem. És inkább németet ismételgettem.
A hét első két napja eseménytelennek bizonyult, és inkább merengés töltötte ki az örök elfoglaltság, a nyelvtanulás mellett. Illetve egy rövid bicótúra is belefért a hétfői napba, plusz egy kis vásárolgatás is. Kár, hogy már nem tudok úgy versenytempót diktálni! Kicsit gyúrni kell állóképességre mindenképp. :-)
Kedden aztán egyik "problámás" emberrel már kezdtem megbékélni (bár ennek a folyamatnak a gyökereit hétvégre datálnám mégis), legalábbis ami a kommunikáció folytatását illeti, és ismét csak segédkeztem Neki. És drukkoltam Szilvinek, aki rutinvizsgázott. Gratulálok is, mert sikeresen teljesített. ;-) Áh, lehet, ha többet nyaggat, akkor én is belefogok az egészbe... Majd egyszer, talán jövő nyáron, ha meglesz a német nyelvvizsga.
Másik emberemmel pedig csak vitáztunk tovább az épp hétfőn szárnyait bontogató botrány kapcsán. Az ütközők élete nem mondhatnám, hogy unalmas, sőt! Délelőtt anya morgott, délután-este jó öcsém, aki a diplomata szerepét is rámosztotta merő önkényből. Persze én végig kívül akartam maradni a csatározásból, és ezt akkor már hangsúlyoztam is. No, ezen vitácska után nehezen szántam rá magam a németezésre, pedig mindennap kellene valamennyit foglalkozni azzal is.
Végülis kicsüccsentem a hintapalintába a cuccokkal együtt, és szőlőt csemegézgetve olvasgattam át a dolgokat élvezve a langy meleget. Mivel korán sötétedik már, hamar takarodót kellett fújnom, pedig valóban élveztem a nyugalmat. És hát rossz szokás szerint bevackoltam magam a gép elé. Hogy a vita ott folytatódjék, ahol alábbhagyott... :-S Lehet célszerűbb lett volna inkább meccset lesnem (DVSC-Lyon, BL). A másnappal kapcsolatban ekkor merült fel ismét a döntésképtelenség. Egyrészt az elmúlt heti események miatt féltem is kicsit, másrészt Poncsi személyes morgást sem szerettem volna megtapasztalni. Mondjuk itthon se lett volna jó maradni, mert akkor meg anya zengedez...Na, ez az a helyzet, amikor sehol se megfelelő. :-S
Szerda így elmélkedéssel telt a menni vagy nem menni dilemmájával, és Poncsi nyugtatásával. Rájöttem időközben, hogy mennyire hasonlítunk, és lényegében a problémánk is ugyanaz: a meg nem értettség, a kevés viszonzás. Kicsit olyan is volt az egész, mintha tőlem várná a megoldást a szituációra, meg a botrányra. Ha tudtam volna, ha tudnám...Ez is rájátszott, hogy meggondoljam, megyek-e este. Ádámmal két nyugtatás közt dumálgattunk, belé is lelket kellett verni egy pöttyöst. Vele kapcsolatosan pedig vártam ismét egy apró iccipicci gesztusocskát. Nem kaptam persze. Poncsitól inkább, mert azért csalogatott. Ettől függetlenül az este nemmenni látszott győztesnek. De ahogy az lenni szokott, apróság döntött az utolsó pillanatban. Nevezetesen most az, hogy kedves szüléim egész egyszerűen kihajítottak itthonról. :-) Meg is hökkentem rajt kellőképpen.
Győrött meglepetés fogadott. Szilvinek - akinek mellesleg 3 napja gyártam a válaszemilt, afféle folytatásos telenovellaként - egyből személyesen is gratulálhattam a sikeres vizsgához. És ismét csak bebizonyosodott, hogy napokat tudnánk átpletyózni. :-) Majd még mielőtt útra kelhettem volna a Víztorony utcába, Pongráccal váltottam néhány szót, illetve komplett üzleti tárgyalássá fejlődött a beszélgetés. Persze menet közben a munka is szóba jött, és kicsit kellemetlenül érintett az ezzel kapcsolatos véleménye. Szemrehányásnak tűnt. Búcsúzáskor kaptam egy ígéretet, persze mivel pasi, sok jóra nem számítottam. A titkon remélt meglepim is elmaradt, így hát felsomfiztam a fiúkhoz. Ezúttal Bandi nem volt otthon. Milyen érdekes, hogy teljes létszámban sosincsenek jelen! Poncsiék elfuvaroztatták magukat vásárolni, én pedig csinálhattam, amit akartam. Így msn-re fel ismét, és rendezvényszervezés félsikerrel. Majd a citrom ízesítéssel elrontott söröcske becupákolását követően felkerekedett a három főt számláló buliegység. Igazán remek hangulat uralkodott akkor, sok-sok újdonságot megtudhattam Hajmitól és Poncsi Doditól. Indultunk volna, de előtte azért még meg kellett szabadulni a komplett Karak családtól. A kilövés is későbbre tolódott, éjfél után vettünk nyakunkba a várost. Persze nem is kellett sietni, mert Stokiék mindig késnek, hiába akinek még sminkre is szüksége van...
Először is célbavettük az Széchenyi Éttermet gyors körülvizsglatás erejéig. Én szívem szerint is le is táboroztam volna, frankó kis retró muzsika volt a talp alá való. Ám aztán mégis továbbólálkodtunk Laposra. Lapos felsőn masszív hömpölygő tömegecske, Lapos alsón nem túl megnyerő zene, és alig pár arcocska. Így ismét továbbmentünk, a Bridge-be. Ami előtt már vártak Stokiék. Hmmm...hát azért nem egészen arra számítottam, mint ami fogadott. Bridge pedig fizetős volt, na, nem mintha megterhelő lett volna a 99 Ft-os retrós belépő, egyedül viszont... Azért az utóbbi időben nem sokszor mondhattam el, hogy ennyi fiú zsong körül. És én pedig élvezem. :-) Úgy, mint a régi szépséges időkben lehet ett Hófehérkéskedni. Most, hogy így számlálom, tényleg 7 törpicsek vett körbe. :-D Csak a megfelelő Herceg hibádzott újfennt. :-( Mellegleg a Hófehérke volt a kedvenc mesém. És most mesés megközelítésben tálalom a szerda este alakulását.
Tehát azért összeállt a nagy csapat. Majd szavazással eldöntöttük, melyik szórakozóhelyen fogjuk agyoncsapni az éjszakát. Lapos lett a befutó. Útközben a legénykék vidámkodtak, persze nem is bányába készültek. :-) Én meg majdnem "nyakam törtem", miután megbotlottam. De azért megúsztam, várva az almás végzetet meg Őkirályi fenséges Hercegét. Az utat ismét vide(J)ón rögzítette Poncsi Dodi törp. :-) Lapos felsőn maradtunk végülis, ahol a tömeg tartotta magát. Majd a törpicsekek szép fokozatosan eloldalogtak erre-arra. Pedig a zenére nem lehetett panasz! Ami zavaró lehetett számukra, az a sok nép. Meg biztos a másnap reggeli kelés. Érthető végülis, de akkor talán Hófehérnépnek is szólni kellett volna, hogy tól-ig móki lehet maximum, nem úgy otthagyni...
Így aztán kénytelen-kelletlen elfoglaltam táncterem az alsó szinten. Egyedül maradtam ismét, bár Doditól rendes volt, hogy előkerített, és legalább elköszönt. Azért feltaláltam magam ezt követően is, és jöhetett az őrült tánc ismét. Bár ez most nem volt olyan fergeteges, mint a múlt héten. Sőt! Szerintem ezúttal a lehető legócskább számokra lelt rá a dj cd-jei között. Azért maradtam, remélve, hogy jobb móki kerekedik. Táncolni azért lehetett, de ezek a zenék nem az én stílusomat képviselik. A végén pedig BalatonSoundos feelingűvé vált a buli, illetve családi jellegűvé, a masszívnek mutatkozó tömeg oszlódott. Hófehérnép pedig elunta magát ekkor, de azért még Lapos felsőn retrózott egyet, hogy keretes szerkezetbe foglalja az estét. Ekkor penderült elé egy lovagocska ismét, némi udvarlást és vicces szituációt előállítva. A valahol a nagyvilágban vándorló Hercegecskének innen üzeni Hófehérnépje, hogy türelmetlenül várja mielőbbi felbukkanását, és kiengesztelését is a késlekedésért! Csatlós lovagok meg kíméljenek, őkirályi fenségét meg a kóbor hercegnőcskék. :-D Hajnali öt órakor ért véget a móka, és hazamendegéltem. Majd betakargattam törpéim, kik ekkor már békésen szundikáltak. :-) És itt akkor be is fejeződik e szerdai rege.
Reggeli után felfrissítettem magam, és keresztülvágtam a városon, már hazahazafelé. Valahogy jólesett a séta, itthon pedig a nyugodt szendergés. A csütörtököt az uralta, kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan. Eléggé elkenődtem, hogy újabb elutasító levelek érkeztek munkaügyileg. :-((( Emiatt sok kedvem nem volt semmihez a szunyán kívül. Azért egy birtoklátogatás beiktatódott két durmi közé egy remek kis bicótúrával egybekötve.
Pongrác lepett meg aranyosan, a gyors ügyintézéssel, és lényegében azzal is, hogy tartotta előző napi ígéretét. Hmmm....bárcsak minden körülöttem lévő pasi ezt tenné, de örülnék! :-) Az újabb meló meghiúsulását azonban eléggé a lelkemre vettem. A szeptember így valóban interjú nélkül telt sajnos, bár ezt sejteni véltem. Mondjuk aki pesszimista...Dodi Poncsival is összeszólalkoztunk ismét, bár nem értem, hogy miért nem lehetnek nekem is apró elvárásaim, vagy úgy egyáltalán miért nem lehet megbeszélni valamit, nevezetesen a szerdát, hogy mire kell számítani?! Vagy akkor nem kéne elhihetni, hogy vár, és hogy buli is lesz. :-S Mert azért ez megint nem volt az igazi, én meg érzékeny vagyok az ilyen aprócseprő dolgokra!
És nem is tudom, mikor adódik egy olyan móka, mint régen! Valami fergeteges ereszd el a hajam?! De ez is olyan rossz, hogy gyakorlatilag a bulialakzatok szétestek. :((( És rettentően hiányoznak a gazdászbulik, az igazat megvallva. És azt sem tudom, Csilluval mikor fogunk bulizni. Szilről inkább ne is beszéljünk, ott valami végképp elromlott, vagy a helyettesítési hatás miatt vagyunk hanyagolva teljes mértékben. Persze nehéz ez, mert tekintettel kell lenni a munkára is. Nagyon szólni se lehet nekik, hiszen én kötetlen vagyok, a csapat meg nem. Új társaság?! Hát nem is tudom...Valami megoldást ki kell eszelnem, bár az is meglehet, hogy amíg az optimumot meg nem lelem, ritkítom a szerda éjjeli kimaradozást. És fő irányvonalként a németet jelölöm ki, és arra koncentrálok.
No, a péntekre továbbrobogva, valóban álmosan indult,az ejjdenincskedvem semmihez hangulattal megint. Poncsival folytattuk a kölcsönös morgást, majd jött a rituális suttyongatós békekötés. :-) Ekkor megváltoztattam korábbi elképzelésem, és elkísértem a rendőrségre. No, az megint megér egy kis kitérőt.
Egy nyári becsapásos lopási ügyben idézték Dodit, aki a sérelmezett is volt. Az egész helyzet érdekes volt, mert levelet nem kapott. :-S És ugye nem lehet csak úgy berontani sehová...a portás feladatkörű zsaru viszont eléggé bunkó volt, jómagam meg is döbbent ezen. Meg az egész ügyintézésen. Jól letolt minket, hogy hogy merészelünk ide bejönni úgy, hogy azt se tudjuk, kihez jöttünk...Eléggé határozattan visszaválaszoltam, akkor már felpaprikázva persze, hogy talán lehetett volna egy nyamvadt levelet küldeni az egészről, és akkor nincs ez az idétlen helyzet. Persze neki állt feljebb, hogy egy telefonos értesítésből a nevet okvetlen memorizálni kellett volna!!! Hát ekkor úgy voltam az egésszel, hogy akkor leülünk, aztán megvárjuk, míg valaki keresi Dodit! Feltüzelt, hogy még azt is megkaptam, hogy van 200000 lopási ügyük, és még mi hívjuk vissza mondjuk a számot, ami feltételezése szerint nem is rendőrségi! Az ember biztos jókedvéből járogat az ősre afféle szabadidős elfoglaltság gyanánt! Szerintem az ott tébláboló idősebb pasas látta rajtam a robbanáshatárt, és éppenezért közbenjárt. A portás bunkó kelletlenül, de végighívogatta a kollégáit, miután az idéző telefonon elérhetetlennek bizonyult. Lassan megkerült, én pedig nyugtathattam Dodit, aki persze szintén ideges lett ilyen intró után jogosan. Én kis naiv is azt hittem, hogy ha már nincs levél, legalább van valami füzet, amin szerepelnek a nevek, hogy kit mikor hova kihez várnak meghallgatásra, és a portás simán útba tudja igazítani az érkezőt, egy név bemondása után. Nem egy költséges dolog, ugyan kis szervezettséget igényel a munkatársak között. De itt az sem volt meg, és gyanítom, máshol sincs. Majd kisvártatva megérkezett Dodiért az őt behívó. A portás idióta rögtön megragadta az alkalmat, hogy leossza a legközelebbi helyes névbemondásra, és hogy hívja fel az illető figyelmét, hogy jegyezze is meg! Aztán elmentek a meghallgatásra, én meg majd szétrobbantam a dühtől. Mert ezt követően az arra járóknak a bunkóci elmesélte az esetet, és a véleményét, hogy miért nem lehet névre jönni, azt feljegyezni, ha telefonon hívnak; miért kell telefonálni egyáltalán; neki miért kell intézkedni tovább, mikor egyszemélyben ő a portás meg a telefonközpontos. Hát szerencséje, hogy tisztes távolban voltam tőle, és csak magamban tudtam fortyogni! Nem mondom, hogy mosolyogjon ott minden ügyfélre péntek délután, de azért a gyaníthatóan hatszámjegyű fizetésért azért megválogathatná a szavait!!! Szerintem az volt a fő baja, hogy nem tudta a privát kis ügyeit intézni munkaidő alatt...:-S Tehát ezzel a modorral egyáltalán nem voltam kibékülve, az ember a kárvallott, az ügynek folytatása lesz, és akkor még a felvezetésben sárbatiporják a rendőrségen amúgy is először (és remélem, utoljára is!) megfordulókat.
Ilyen helyen is lehetne igazán panaszkönyv! Észrevételeim belerónám: a portára leadott kis papiros alkalmazását mindenképp telefonos idézés esetén, illetve ügyek kapcsán a nem nyolcszori behívást, külön-külön meghallgatást, hanem egyfordulós lebonyolítást. Mennyit lehetne így is spórolni, hogy hatékonyabbá tennék az ügyintézést! Mondjuk a megtakarított összegek meg belevándorolnának a nagy, végtelen zsebekbe. No, de hagyjuk is a további eszmefuttatást! Bár most megint szókimondó voltam! :-)
Hazatérve persze ez volt a téma, hosszas elemzést hagyva maga mögött. Majd Dodinak készülődnie kellett arra a nagy szüretre. Miután elhagyta otthonunkat, anyával megint értékeltünk. És ismét csak estébe nyúlóan, bár sokminden szóba került. :-) Aztán végre sikerült a Szilvinek szánt regényméretű e-mail végére érnem, ami azért is roppant örvendetes, mert miközben leírtam néhány problémám Neki is, megtaláltam a megoldást is rájuk. :-) De most tekerjünk is át a hétvégére!
Szombat vontatottan kezdődött. Valahogy ez a napsütés is csalóka, valósággal fáztam. Így aztán azon voltam, hogy a melót halasszuk délutánra, amikor már melegebb lesz. Végre meggyőző is tudtam lenni! Ebéd után mindenki sziesztázott egy kicsit, én nekiestem blogot írkálni. Csak elért az álmosság engem is, így lepihentem. F1 ismét kimaradt, de lassan már az lesz a meglepő, ha egyszer látom is. :-) Kicsit értetlenkedve fogadtam álomból ébredvén, hogy egymagam vagyok, többiek valahová elmasíroztak. Gyorsan összecihelődtem, és felpattantam drótszamaramra, mert hát a munka frontjára léptek őseim. Abból pedig én se maradhatok ki. :-) A munka apunak a fúrást-faragást jelentette, anyának pedig a kukoricabetakarítást. Nahát! Még egy közös tulajdonságunk adódik akkor: ha kell, akkor egyedül is nekiesünk dolgoknak! Hamar kerítettem egy kosárkát, és választottam egy, illetve egyből kettő jóképű sort. Kicsit meglepett, hogy 2,30 méter magasak a növények, mondjuk így legalább nem kellett hajlongani. Abszolút derékkímélő művelet. :-) A jó hangulat pedig hozzátartozója a csapatmelónak, még ha ez most 2 főt is számlál. Hangos kacajok uralták a terepet, és égett is a kezünk alatt a munka! Szerencsére a tűzoltókat azért nem kellett hívni. :-) Némi logisztikai problémát jelentett a telis-tele kosár sor végére történő kitranszportírozása, amikor is egyrészt ott a súly, másrészt akadályozó tényező a helyenként igen dús aljnövényzet, leánykori nevén dzsindzsa. Ezt a harci gondot sorközi lerakatokkal lehetett kiküszöbölni részben. Közben azon gondolkodtam, hogy mire lehetne hasznosítani a kukoricacsuhét. Egy-két embernek ajándékot fogok belőle készíteni, nevezetesen lábtörlőt! Majd karácsonyra. Amikor már csak pár sor betakarítása volt hátra, kiegészültünk három fős egységgé. Nagyjából két óra alatt végeztünk, az eredmény pedig 4 lerakat termény, sacc per kábé 4 zsáknyi. A meló után megint édes pihenés következett, és egy kis gépszerelés és eszmecsere.
Most pedig vasárnapot írunk. Mivel a tízparancsolat is előírja, hogy az Úr napját szenteld meg, így eléggé eseménytelenül telt a délelőtt. Dodi is hazatért végre, hogy este elhagyja köreink, és mindenütt legyen a hétvégén, csak itthon ne. :-S Lehet főzőcskemókizni. Úgyhogy most itt be is fejezem a szócséplést, hogy jövő héten innen tudjam folytatni!
Köszönöm, hogy végigolvastatok. És mire a bejegyzés végére értem, sikerült felocsódnom, és így a kezdeti vonatsínes :-)-t felválthatja a nagy vicus vigyor. Mindenkinek szépséges és vidám hetet kívánok!