szomszédolás két keréken - I want to ride my bicycle...

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Október utolsó vasárnapja gyönyörű napsütéses időt hozott, amely az embert kicsalogatja a szabadba. Az előző írományomban említettem, hogy a sziesztát egy hirtelen felmerülő ötlet hagyatta abba velem.
Dodi felvette, hogy menjünk el kirándulni. Én pedig kapva kaptam az alkalmom, hiszen langy meleg volt, bicózni is szeretek, és kínálkozik egy élmény. Amiről persze az indulás pillanatában még nem lehet tudni, hogy jó lesz-e, vagy épp valami negatív. Hamar összecihelődtünk. És a gyorsaságnak ára is volt, mert rosszul mértem fel kerékpárom gumijainak állapotát. De legalább megtörtént az ellenőrzés, amit jó, ha megszokunk, és minden start előtt átvizslatjuk járművünket. Nem érhet kellemetlen meglepetés elvileg. Nem is én lennék, ha nem cáfolnék rögtön rá, mondjuk nagy baj nem történt, a rossz guminyomás az állóképessségemet acélozta még inkább, és jó tanulságként szolgált a későbbiekre vonatkozóan.A túra útvonala is teljesen szabad választásomra volt bízva. Terepre nem szándékoztam menni a szombati eső nyomát őrző locspocs miatt. Így a falu vége felé vettem az irányt akkor még versenytempóban. :-) Eszembe jutott a dalocska: http://www.youtube.com/watch?v=GugsCdLHm-Q
Majd a Noszlop táblához érkezve felmerült a merre tovább kérdése: Devecser vs. Oroszi, vagy curükk vissza valahová mégis szabadmezőre. Aztán végül a kevésbé forgalmas kis faluba indultunk, ami távolságot gyakorta megtettünk régebben. Ezúttal visszavettünk a kezdeti elánból, és t2 sebességgel haladtunk.

Beszélgettünk Dodival, hülyéskedtünk, persze azért figyeltünk az egyre gyakrabban elénk vagy mögénk bukkanó személygépjárművekre is. Ezen a délutánon az amúgy nyugisnak mondható környék megszokottól eltérő arcát mutatta, így nem lehetett az út két szélén kerékpározni, mint hajdanán.

A 4 km-es túra közben pedig meg-megálltunk egy-egy fotókópia meg a poén kedvéért. Az elénk táruló táj ismét lenyűgözött, ezúttal talán a színek leginkább. Kedvem lett volna megmászni a Somlót ténylegesen is. Minél közelebb hatoltunk hozzá, annál inkább vonzott magához ez a tanúhegy. Nem csak a Somlót csodálhattuk, hanem bizony azt is, hogy az út mellett egykor általunk is telepített csenevész csemeték sudár fákká fejlődtek az idő múlásával. Üdítő látványt jelentettek a csodaszép házak is, amelyek Oroszi elején épültek. És akkor most egy kis kitérőként néhány információ magáról a településről.
Oroszi valóban egy kisközség, mely a már emlegetett Somlótól körülbelül két km-re terül el. Lakosainak száma 145 fő (2008. január 1-jei adatok szerint). Istán-korinak tartják, holott a legrégebbi írásos említése 1280-ból való Vruzyként, illetőleg Oroziként. A címerében szerepel a kardos oroszlán, ami a bátorság, erő és nagylelkűség jelképe is. Az 1550-es évekig lakossága parasztokból és nemesekből tevődött össze. A török időkben elnéptelenedett, és 1733-ig nincs is említés róla. A 19. század végén aztán Noszlophoz csatolták, napjainkban is egy körjegyzőséget alkotnak. Oroszi nevezetéssei közé tartozik, hogy itt született az egykori miniszterelnök, Antall József édesapja. A falu elején található kis parkocskában szobrot is emeltek neki. A buszmegálló mellett lelhető fel a katolikus templom, amely a 13. században épült, ám a keresztelőkútja Árpád-kori, oldalfalán pedig napóra díszeleg. Megjegyzés, hogy ilyen kis templomajtót én még nem láttam.
És akkor vissza a kirándulásra. Szóval beértünk a faluba, itt ismét dönteni kellett, merre tovább. Lefordultam a főútról balra, Dodi követett. Elsuhantunk a templom mellett, felfedeztük a polgármesteri hivatal épületét, illetve a könyvtárat, és a helyi vegyesboltot is. Hát ahhoz képest, hogy ezekre mind-mind emlékeznem kellett volna, annyira nem rémlettek. Kiskoromban gyakran voltunk itt apu nagynénjénél, meg anya is dolgozott abban a boltban. Így a továbbkanyargó ösvénykének is megörültem, a műútnak meg pláne! :-) Firtattuk is Dodival, hogy vajon miért ilyen keskeny, hogy csak nagyjából egy autó fér el rajta. Még okosítottuk is egymást, hogy hogy járunk el, ha szembe közlekedik valami. Aztán apránként megkaptuk a választ a talányra: mi bizony a temető felé kerekezünk. :-( Ahol aztán véget is ért az aszfalt, aminek úgy örültem. Földút következett, szerencsére nem dagonyás.
Még közelebb értünk ekkor a Somlóhoz. Ismét pózolás következett, és a döntés, hogy visszafordulunk, mivel Dodinak vissza kell mennie Győrbe, és a heti élelmén kívül más még nincs összekészítve. :-S Visszaúton bejártuk még a község utcáit, időnként belefutva egy-egy zsákutcába is. A buszmegállónál kicsit megpihentünk, megbizonyosodtunk, hogy sajnos Oroszi eléggé el van maradva infrastrukturális szempontból. És akármennyire nyugodt hely is, nem laknánk ott. Ettől függetlenül a külföldiek (németek, svédek) rajonganak érte. Hazaúton aztán néhányszor megálltunk. A természet lágy ölén persze tovább kattogott a fényképezőgép, és izmosodott a kirándulást megörökítő portfólió. Vidámkodtunk, pózoltunk, egrecíroztattuk egymást.
Őszintén szólva elfáradtam, a Noszlopra vezető út utolsó 1 kilométerén legszívesebben toltam volna bicajom. Ezzel táptalajt biztosítottam Dodinak a további szekírozásra. :-) Még akkor is, ha próbáltam vigyorral álcázni vergődésem. Persze jellemzőm, hogy rólam csak kétféle kép készülhet: vagy szelídebb változatú mosolygós, vagy olyan, ahol épp jártatom beszélőkém. No, ezúttal ilyenek is készültek, mert két másodpercre se bírtam befogni. :-) Még akkor se, amikor épp kipusztulás határára kerültem. Zavar volt az állóképességemben is, meg a kerékpár se volt megfelelő. Itt hasított belém a felismerés, hogy azért is haladok egyet előre, kettőt hátra tempóban, mert bizony a gumik nem megfelelőek. Nincs meg az a tapadás...:-) Meg nem megfelelő a súlyeloszlás sem...Gondok vannak a bicikli balanszával...Szóval az utolsó etap valóban hegyi menetnek számított, és a fáradtság arcomra is kiütött. Nem lehetett lemaradni, megállni, mert mögöttünk a távolban két kerékpáros látszódott...
Ennyire még sosem vártam, hogy elérkezzünk az Európa-forráshoz, ahol aztán csillapítottuk szomjunkat. Persze a képek elmaradhatatlanok voltak itt is. És az új nagybodányi buszöblöt is megcsodálhattuk közelről. Hát erről csak annyit, hogy örvendetes az új aszfalt, és hogy végre nem arra kell koncentrálni, hogy vízbe vagy vízbe száll-e le valaki a buszról. Viszont fenntartásaim vannak az ilyen szigetes megoldással kapcsolatosan, mert nem tud odajárni a busz teljesen úgy, hogy az ajtó ne akadjon el a betonban...:-S Kicsit leleményesebbek is lehettek volna. Na, és akkor itt is az új téma blogom színesítésére: Noszlop, kicsit másképpen. Majd a tavasszal bejárom falunkat is, és beszámolok a jelentős fejlesztésekről.
Végül aztán 1,5 órás távollét után begördültünk házunk elé, és kellemesen kipusztulva helyeztem el garázsunkban a drótparipát megküzdve a vad Chappy-vel. Tudni való, hogy ebjeink (de elsősorban a nevezett kutyus) nem tolerálják a forgó alkatrészeket, főként, ha gumiabroncsokról van szó. Ekkor a haladás megakadályozását tűzik ki maguk elé célként. Majd behatolva a lakásba, elterülve nézegettük a kiruccanás képeit, melyeket alant tekinthettek meg Ti is!

***

Mindent összegezve, fantasztikusan éreztem magam! Nagyon pozitívnak tartom, hogy ilyen aktív pihenési módozatot találtunk, és közben magunkba tudtuk szívni a friss erdei levegőt is. Teljes mértékben sikerült megfeledkeznem az egész heti nyűgöktől, és visszakapnom a régi Dodit. :-) Ennek külön örülök, hogy a vitácskáink is elsimítódtak. Most tervbe került egy ilyen barangolós-bicózós sorozat, persze, kicsit későn. Orosziba még úgyis visszatérünk, mert Doba irányába is el kéne menni. Ha az időjárás őszi-télibe fordul ismét, akkor tavaszra halasztódik az egész. Teljesen feltöltődtem energiával, úgy érzem. Megint gyarapodtam egy kellemes élménnyel: a régi-új megismerésével. Aki nélkül viszont ez nem jött volna létre most, az Dodi! Úgyhogy nem marad más hátra, mint megköszönni Neki a társaságot, a hangulatot, és nem utolsó sorban a képeket! Remélem, lesz folytatása is a túráknak, akár nagyobb csapatban is! A mozgás amúgy is rám fér. :-P
Kedves olvasóim is csak biztatni tudom az adódó jó idő szabadtéri kihasználására és a sportolásra. Zárom is soraim, mindenkinek tartalmas hetet kívánok! És búcsúzóul akkor következzenek a már beharangozott fotók.

***