életem egy újabb mérföldköve - ügyészi vizit a Kis családnál

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Úgy vélem, életem egy mérföldkövéhez érkeztem ismételten 2010. január első hétvégéjén. Ezen esemény pedig önálló posztot érdemel.
Ekkor következett el ama nap, mikor is a Kis család megismerhette azt a fiatalembert, akiben Ász-párocskám lehet tisztelni. Szerettem volna egy emlékezetes bemutatkozást. De tervezni úgy nagyon nem is mertem, mert az jellemzően felülíródik. :-)
Reggel korán kivetett magából az ágyikó, nyugtalanul is alukáltam. Munkálkodott tudatalattimban a maximalizmus már akkor is. És mivel a héten sajnálatos módon a takarítószemélyzet is kidőlt (személyemben) , így volt mit helyrerámolni (teszem hozzá, vendég érkezéstől függetlenül is szükséges lett volna).
A frusztráltság-kapkodás-figyelmetlenség együttes hatására sikerült egy vázát átdizájnolnom, bár most különlegesen formatervezett edénnyé vált, és nekem így is tetszik. :-) Igazán eredeti konstrukció. :-) A rámolásnál pedig versenyt futottam az idővel. Ugyanis úgy gondoltam, hogy együtt érkezünk majd szerény hajlékunkba, illetve Anya is rámbízta a bevásárlást. Az együtt utazást eredendően meglepetésnek szántam, ám a csütörtöki kaland miatt mégis lelepleztem magam.
Talán az időlimit miatt is voltam idegesebb a kelleténél a sertepertélő Apu miatt, aki persze jól összetackondírozta a frissen felmosogalódott konyhai járólapot! :-)
A nagy almolás alól a szobánk marad ki, mivel Dodi még szunnyadt 10 órakor is. Ekkor gyorsan elröpítettem egy megnyugtatásnak szánt e-mailt Atinak, mellyel lényegében saját magam is próbáltam lecsillapítani. :-) Jó öcsém is kinyitotta pilláit időközben, meg is hagytam Neki, hogy számolja fel akkor már az akadálypályát, amit minden egyes hazajövetelekor kialakít, és csak hatmilliószor rúgok bele cuccaiba. :-) Illetőleg az uzsonnára szánt meglepetés pecsenyét is sütésre irányoztam elő a férfinépek számára a kutyusaink elcsukmányozása mellett. Apu figyelmét pedig felhívtam a megszólítás pontosítására.
A noszlopi főbuszmegállóba való gyalogút közepette találkoztam egykori legjobb barátnőm anyukájával, aki jól le is tolt, hogy nem keresem Dórit, holott megtehetném, s a régi viszonyunkra való tekintettel majdhogynem kötelező lenne. Ráhagytam az egészet, nem volt kedvem vitázni. Csak magamban tettem hozzá az egész csevegéshez, hogy ez is oda-vissza játék, felemelheti a telefonkagylót Dóri is. Mondjuk ez egy hosszabb történet, és most nem is illik ide.
És útitársat is kaptam szintén egy volt ált. sulis osztálytárs, Edit személyében. Egész jót csacsogtunk, bár kicsit túlzásnak tartottam, hogy még a Penny Hipermarketingbe is elkísér. Mondjuk oda amúgy is utálok menni. Már nem létezik olyan, hogy csapat, és a személyzet is elég bunkó. Anya pedig pénztárban leledzett, és megcsodálhattam, hogy tünteti el a kígyózó sort negyed óra leforgása alatt. A szkennelési rátája valóban magas. Aztán főnöki engedményezéssel segített vásárolni. Arra azért volt szükség, mert fél napom elment volna arra ennek hiányában, hogy mit hol találok egyáltalán. :-) Köszönet érte.
Így aztán fél 1 után nem sokkal indulhattam is Ati elé a pályaudvarra. Persze Ajkán is zuhogott az eső, kicsit nyomi hangulatba is kerültem. Kedvesem ezúttal bátyója kísérte, akinek tudtam jelezni, hogy köszönéssel ne áruljon el, és meg tudjam lepni Atit hirtelen cirógatásommal. Zoli nagyon aranyos volt, mert esernyőjét is rendelkezésünkra akarta bocsátani, amivel végül nem éltünk.
Kicsiny falunkba érkezve pedig kezdett csillapotni a zuhé intenzitása.Nagyon romantikus sétát tettünk szerény hajlékunkig, miközben igyekeztem vigyázni lépteinkre. A terv az volt, persze sikerült többször is megcsúsznom. Nagyjából kettő órakor érkeztünk meg haza. Megnyugodva állapíthattam meg, hogy egyszerűen bejutunk a házba, a kutyusok nem kóricálnak szabadon. Kopogtatással jeleztem jelenlétünket a többiek számára, Dodi rögtön elő is penderült szobánkból. A bemutatkozás tréfásan sikerült, miután JAG-es vonatkozás is előjött. :-) (A mellékelt kép Dodi kreativitását dicsőíti, nagyon aranyos Tőle, hogy ilyenekkel foglalkozik, bár gondolom, eredendően ez is a bosszantásomra készült. :-D De jelezném, nem jött be, mert tetszik! :-P)
Aztán kisvártatva Apu is megjelent, miután befejezte táplálkozását. Vele már voltak problémáim, mert nem hangsúlyozta ki kellőképpen az igényelt megszólítást délelőtti többszöri figyelmeztetésem ellenére. Hirtelen nem tudtam, hogy hol is foglaljunk helyet. Majd Dodi javaslatára végül mindenki a konyhába pozícionálódott be. Én pedig megkezdhettem a még közelebbi barátkozást a teáskannánkkal, majd a teáskancsóval. A jó hangulatot öcsém alapozgatta a vacsoracsatás pontozásos teljesítményértékelésemmel. Persze fokozatosan húzta le a pontértékeket, és minden létező helyen belémkötött. :-) Így legalább a Kis testvérek közötti megszokott "Cinkelgessük a másikat, mert az olyan jó!" elnevezésű játékunkba is bepislantást nyerhetett Ati. Illetve időközben Apu végeláthatatlan történeteiből is ízelítőt kaphatott. Őt elég nehezen lehetett elcsendesíteni, úgyhogy erre majd még ki kell ötleni valami hatásos taktikát. Ezen sztorikkal az a baj, hogy nem nagyon lehet hozzászólni, fater meg csak mondja, mondja, mondja és mondja...érdeklődésre való tekintet nélkül sajna. :-S Azért adódtak vicces pillanatok ekkor is.
Aztán 3 óra körül hazaérkezett Anya is, és a Tőle megszokott módon már az első mondatával indítványozta a tegeződésre való áttérést. Atit pedig már ekkor meg kellett dorgálnom, miután átadta ajándékait az akkor már egybegyűlt Kis családnak. Kedves gesztus, de ez a vendégesdi nem erről szól!!!
És vicces szituáció volt a csak kettőnk számunkra érthető szakciósdi, mely során nem igazán tudtam eldönteni az érintkezési formát. :-) Szokás szerint dilemmáztam illem és nem illem között. :-)
A Dodi-elnyomás Anya hazatérte után kezdődött, mindenki szót kapott, csak Ő nem. :-S Mondjuk megszokhatta volna már, hogy jelentkezni kell, ha mondandója van. No nem mintha az Aput gátolná adott történetének befejezésében...:-S Érdekes volt megtapasztalni, hogy Ati mindenkiből az áhítatos figyelmet váltja ki.
Persze Dodi mustrálgatott minket is. Ennek pedig a későbbi piszkálódási pontok felderítése volt az oka. :-) Kiderült időközben, hogy Anyával se tudnánk letagadni egymást. Ugyanúgy szabadkozott egy-egy kérdés feltevésénél, mint én. :-)
Hamar elkövetkezett a négy óra, az uzsonnaidő. Ekkor szervírozhattam a kacsapecsenyét, mely valóban ízletesre sikeredett (gratuláció a főszakács Dodinak). Időközben előkerültek Kedvesem kinderei is, és jót kacarásztunk azon, hogy milyen széles skálán lehet értelmezni egy-egy figurát szigorúan tapintás alapján. A legjobban az tetszett, mikor Apu a karácsonyra kapott papagájomban sast, majd később MIG29-est vélt felfedezni. :-D Ó, azok az oroszok. :-D
Kellemes kis délután volt, a jó társaságban pedig szárnyalt az idő előrefelé. Végül a fél 6-os busszal hazatért Kedvesem, én pedig kíséretéül szegődtem.
Szeretem a romantikus sétákat Vele dacára annak, hogy az orromig se láttam a hatalmas köd miatt. :-) Ekkor a "hülye" kérdések feltevésében jeleskedtem. Arra már nem volt módom, hogy felmenjek Hozzájuk, és köszöntsem Marika nénit illendően. Atit sikerült lebeszélni lovagi magatartásáról egészségének megóvása érdekében, hűs is volt odakünn.
Így hosszas búcsúzkodást követően egyedül csötönöztem vissza a pályaudvarra, ahol is ismét egy negatív élménnyel gyarapodtam a mai póni szemléletet illetően. Arra lettem figyelme, hogy két srác cibált egy eléggé rossz állapotban lévő humanoid egyedet. Azért írtam ezt imígyen, mert nem volt egyértelmű, hogy leány, avagy fiú.
Mindenesetre jó távol helyezkedtem el ezen csoportosulástól, tekintettel a túlzott alkoholfogyasztás lehetséges következményeire. Amilyen szerencsét-Lenke tudok lenni, tuti bizonyos lenyomatok lesznek a kabátomon, aztán még a Csiga Csaba becenevű sofőr engem nem ereszt fel a buszra. Figyeltem a társaságot, elég durván bántak a leánnyal, aki tényleg annyira kiütötte magát, hogy szerintem azt se tudta, hol van, meg kikkel. Gondolom, valami vesebajt is összeszedhet apránként, mivel az a dzseki nem sokat takart, ráadásul az egyik fiú, mikor leültették a padra, rosszul fogta meg a nőszemélyt, és a kabát jól felcsúszott, láthattad a hátát! Azon filóztak, hogy fogják felvinni a kislődi buszra: ölben-e, vagy feltámogatják. Inkább azon kellett volna gondolkodniuk, hogy mennek haza. Vannak kapitányok, akik tényleg fel sem engedik az erőteljesen illuminált embereket a buszra!
Jött egy ismerősöm is, ez a jelenet neki is az újdonság erejével hatott. Hozzátette, ő még férfit se látott ilyen állapotban, ennyire tehetetlenül. Szóval a pónik viselkedésének elemezgetése jó témául szolgált hazáig füles problémáimmal való nyüglődésesdi mellett (hol egyik nyillalt, hol a másik...). A mérték sajátos értelmezést nyert az imént említett leánynál, aki lehetett vagy 14 esztendős.
Na, majd véleményem kifejtem egyszer erről is. Értem én, hogy buli volt, de miért nem lehet ott normális keretek közt szórakozni akkor?! Miért jó ez?!
Aztán következett az elemzésesdi a találkozóról hazaérkezvén. Ati mindenkire pozitív hatást gyakorolt. Persze kritikával is élt a családom, leginkább rám vonatkozóan. Dodi és Anya sokallták a simogatásokat, és puszikat. Nem tudom, minden gesztusom úgy ösztönből jött, majd legközelebb akkor erőt veszek magamon, és csak a Ász-párocskám kezét fogom.
A saját viselkedésem is utólag vizsgálgattam, udvariasabban is bánhattam volna Ügyészkémmel! Illetve hiányosságként rónám még fel magamnak is, hogy apróbb meglepetéseim elmaradoztak, pedig úgy készültem...Sebaj, majd legközelebb. Aput meg elővettem azért, mert nem mondott semmiféle megszólítást, pedig meghagytam, hogy agyalja ki előzetesen! Cikis helyzet, és mérges is voltam/vagyok miatta!
Azt hiszem, remek is bemutatkozó volt, mindenki szívesen látja Ügyészkém. És annak is kimondottan örvendezek, hogy Atim is jól érezte magát Kis családunknál.
Összefoglalásképpen mégegyszer is feleleveníteném az emlékezetes momentumokat, bár most csak címszavakban: Apu hosszas sztorijai, Dodi pontozása, teáskanna feletti győzelmem, közös lakmározás, kinderfelismerős játék. :-)
Mostan ennyit szerettem volna megosztani a kedves olvasókkal, még jelentkezem mindenképpen. Addig is legyetek jók és vidámak!