emlékezetes májusi 3. hét

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Mivel nem akarok megint két hetet pótolni, így most belekezdek a krónikázásba német vizsgaidőszak ide, vagy oda. :) Következzék tehát a heti krónika!
Hétfő. (2010. május 17.) Viharos időjárási kondíciók uralkodtak még ekkor is. Bár nagyon reméltem, hogy valamelyest csitul az orkán és az özönvízszerű esőzés délutánra. Nem mintha ezek akadályoztak volna az utazgatásban. Fontos programom adódott, a drága Mama születésnapját ültük.
Na igen, ezt az esős szutykot utálom!!! Az esernyőt is, mert azzal nem nagyon tudok bánni. Még a nagy piros Penny-sel sem, mondjuk ezidáig nem használtam olyan nagy ellenszélben. Így a dzsekit vadásztam összefelé délelőtt, meg arra egy csuklyát. Első fizetésemből majd veszek egy normálisabb kabit, fő a változatoság alapon fekete színűt, és kapucnisat. Utóbbi lesz elsődleges választási tényező a vételkor. :) Az is megfordult a fejemben, hogy tényleg előveszem a hosszú szövetkabit. Nem röhög, együttérez!
Röpke szervezés és logisztikázást követően véglegesítődött, hogy 4 óra előtt találkozunk Kedvesemmel, és együtt látogatunk ki Polányba. Egyébként már a noszlopi központba való séta során ellátódtam rendesen vízzel, pedig kerültem a pocsolyákat. A járat is csak minimálisat késett. Útközben figyeltem, azért csúf világ lehetett ténylegesen délelőtt Noszlop-Gyepes közt, mindenféle faág-nyomok hevertek az úton, az erdőben meg rengeteg kidőlt fa, ami nem csoda azért ekkora orkánnál. És a szél nagy pusztítást végzett egyik kedvenc ajkai helyem egyikénél, a városligeti tónál is. (Ahogy ez látható is a képrészleten).
Pályaudvaron vártuk Tillusomat Zolival. Én - mivel úgy gondoltam, hogy a helyijáratok elé fog majd begördülni a busz - a váróterem kijáratánál, még fedett részen leledztem. Zoli meg a sofőrök pihenőjénél, persze a másik végen. Aztán integetett, oda is mentem. Sorra figyeltük a járatokat. :) Egyszer csak megszaladt pótöcsém, Nándi. Kicsit sokára esett le megint, hogy talán ha már ott állunk, bemutathatnám egymásnak őket Zolival. Na, ebben sem vagyok valami jó. Kiderült, hogy valami állásbörzét tartottak a Városházán, Nándi öcsi arra igyekezett.
Amikor pedig újabb busz érkezett, és Egyetlen Ügyészkém azzal se jött, próbáltuk találgatni Zolival, merre járhat. Én már épp ott tartottam, hogy telefonon érdeklődöm Tillustól hollétéről. Mikor is újabb járat suhant be, és Zolival abban maradtunk, hogy nem moccanok, Ő meg előremegy. Mit megy? Szalad. :) Ez egy vicces helyzet volt szerintem, bár tényleg nem lehetett tudni, hova áll be a jármű. Tillus végül az előbb említettettel érkezett, így kissé elázva, de annál lelkesebben megindulhattunk a parkoló kocsihoz. Negyed óra alatt ki is értünk Polányba. A drága Mama pedig nagyon örült már érkezésünknek is. Természetesen nem mehettem üres kézzel, így a családból elsőként át is adtam az apró meglepetésemet. Majd a többiek is megejtették az ajándékozást, láthatóan a szakácskönyvek is sikert arattak. :)
Kellemes kis délutánt töltöttünk így együtt, a drága Cili Mama finom almás rétessel vendégelt meg, a jó hangulat pedig garantált volt. Az pedig különösen melengette a szívemet, amikor a Mama lányának nevezett. Nem úsztam meg a látogatást Manó(szító) rituális harapdálása nélkül sem, sokban hasonlít eme jószág a mi Chappy-nkre. :) Azért dögönyöznivaló kutya.
Fél 6 körül indultunk vissza Ajkára, persze a drága Mama csomagolt is mindenféle földi jót. Kedveseméknél aztán szintén repült az idő. Abszolút Tillus-hatásnak tudható be, hogy egy rossz szavam nem volt a vizes ruhákra, és lábbelire, amikor legendás morgások szoktak ilyen esetekben porondra kerülni. Na igen, mert miközben vártuk Kedvesem, azért eláztunk. Zoli a délután során ismét csak bizonyította közvetlenségét, este ezt fokozta, hiszen megmutatta a Bélát is. A plüsstengerimalacot a legutóbbi osztálykirándulásán szerezte be. A beszélgetésbe nagyon belelendültünk persze, és hipp-hopp el is kerülte jócskán az óra percmutatója a fél 7-et. Szóval a szokásos rohanás azért megvolt a buszra. Addigra amúgy az eső és a szél is vesztett erejéből.
Az este során aztán végre egyeztek a tervezett és ténylegesen megvalósított cselekvések. Ritka kivétel. Bár a fülem mellett a térdem is fájt, úgy, mint mikor front érkezik.Az a baj, hogy korom előrehaladtával egyre jobban megérzem az idő(változás)t.
Szóval német vettük át Anitával, javasolt egy-két dolgot. A további terv is az volt, hogy ábrákat, táblázatokat, és egyéb adathalmazokat vizsgálgatok, a kifejezések minél hatékonyabb rögzülése érdekében, és azért is, hogy ha nehézségeim támadnak, ugorjon be valami ötlet legalább, hogy mit is kéne.
Kedd délelőtt főzőcskéztem, Anyut tartottam szóval kicsit, míg el nem szólította a munka. Illetőleg németeztem is egy csöppest. Aztán pedig adósságrendezést valósítottam meg blogencs tekintetében, ezzel párhuzamosan pedig a hétfőn Marcsitól kölcsönvett receptgyűjteményt szkenneltem be, lévén, hogy igen-igen megtetszett annak tartalma. És nem akartam pötyögni. Na, ez a szkennelés is elég monotonná tud válni egy idő után. És mivel a blog is kész lett, német rovására sem ment, elégedett lehettem.
De hogy ne örüljek azért annyira, érkezett egy e-mail álláspályázat elbírálásról. Még egy hónapja jelentkezetem ehhez a szintén ajkai céghez. Mindjárt két állásra is, igaz, az egyiknél kértek gyakorlatot. De a másiknál ilyesmi követelmény nem volt feltüntetve, kicsit reménykedtem is éppezért. Persze ahogy telt-múlt az idő, foszlottak széjjel azok...Apró pozitívum a visszautasító e-mail kapcsán mégis, hogy adatbázisukba bekerültem, és hogy legalább visszajeleztek.
A kedd este is elég nagy vidámkodást hozott, legalábbis olyanra nem emlékszem, hogy 11 óra után a Kis család 3 tagja hatalmas össznépi vigyorgást csap, éppenséggel Anya napi sztorijain. :)
Szerda délelőtt sütkérezéssel és dumaszínházazással telt. Aztán utóbbi tevékenység volt a meghatározó délután is az elmradhatatlan németes grafikonelemzési gyakorlat mellett. No meg az álláspályázat gyártás sem maradhatott el. Szelim lányát is megköszöntöttem negyedszázados léte alkalmából, nagyjából rendeztük helyzetünket, hangsúlyozom, nagyjából. Azóta írja nekem a levelet...No comment! Még keddre volt betervezve még egy tüdőszűrő is, ám ez szerdára napolódott. Ha már a falunkban adódott lehetőség a vizsgálatra, akkor célszerű volt részt venni rajta, főként, ha szégyen ide, vagy oda, 10 éve kerítettem sort elsőként és utoljára ilyesmire. Másfelől munkaalkalmasságihoz általában szükséges valamiféle lelet, így egyből mehetek az eredményért a kórházba, ha időszerűvé válik. Bárcsak ott tartanánk! :) Már maga az arra való készülődés is vicces volt. Apu velem egyidejűleg kezdett cihelődni Nehezen találta meg a ruháit is. :D Aztán meg kezdődött az okirat keresés. :) Azok a régi munkás aktatáskájában vannak elhelyezve, ami eltűnt. Legalábbis Apu szerint. :D A múlt héten azt sérelmezte, hogy rendetlenség van, most meg azt, hogy minek rámolunk el mindent...:D Ebből következően kereshettem a táskát, mondjuk hamar megleltem. Egyébként van egy olyan rossz tulajdonsága Apunak, hogy minden abban a minutumban kell, amint kimondja! Nincs semmiféle később! Vagyis ha mégis megpróbálja valaki halogatni az ügykezelést, addig jár a nyakára allelujázva, míg rá nem koncentrál a kérésére. :D
Kicsit nagyon tartottam azért ettől a szűréstől is, hogy majd véletlen rosszul veszem a levegőt , aztán azért lesz rossz az eredmény...Vagy netán passzív dohányos létemből adódóan találnak valami gócot. Nem kellett sokat várnom, alig páran kerültek sorra előttem, persze az adatrögzítés idegesítő volt. Édesanyám neve mindig problémás. Ja, meg a sajátom is, mert mindenki két s-sel írná, ezért is szólok már jó előre! :) Szóval egy fehér köpenyes doki fogadott, és végezte az adminisztrációt csigusz tempóban. Legszívesebben kikaptam volna a kezéből a billentyűzetet. Ez tipikus megvalósítása volt a nem szabványszerű 10 ujjas gépelésnek: 10 ujjal keresett, eggyel meg pötyögött. :D
Tüdővizsgálat után hazafelé vettem az útirányt, beléptem a temetőbe is, hogy leellenőrizhessem, áll-e még egyáltalán mamáék síremléke. Mert Anya szerint Gyepesen több helyütt felburította az orkán a sírköveket. Meg is nyugodtam, hogy nálunk minden okés azügyben. Aztán belevetettem magam a németezésbe újult erővel. Este pedig tanári segítséget is igénybe vettem, Kata unokatesóm ellátott instrukciókkal vizsgára vonatkozóan. És persze Anita is segített! Kellemes kis chat bontakozott ki így az este során Katával, és Rózsa is megtalált, amivel egy régi kapcsolat újítódott fel. Tillusomért aggódtam viszont kicsit-nagyon, miután telefonon sem értem el, és levél sem érkezett tőle. Azért jelentkezett, akkor nyugodtam meg. Összességében remek nap volt, a koronát erre Anya késő esti történetei helyezték fel.
Csütörtökön megint a dumaszínház került előtérbe germán mellett. Délelőtti csevegésünk kiindulópontját egy lecseszés jelentette, merthogy előző este sokat viháncoltunk Anyával, és Apu felébredt, nagysokára tudott visszaaludni. És azért kíváncsiskodott, min derültünk annyit. Lényegében a családon. :) Ezt beszéltük át újra. Eközben pedig felleltem újabb közös pontokat Apu és Tillus között.
És ha már család. Újabb témánk adódott. Kaptunk egy levelet Kis József, Ady Endre út 13. címzéssel, de ezeket a postás rendszeresen ide dobja be, értelemszerűen, mivel Kis papa 11 éve, mama pedig tavalyelőtt halt meg. Szóval a ház amúgy Apué. Jegyzem meg, azon a telken áll a dédiék háza is, ami meg Anyu tulajdonát képezi. Abszolút jó szomszédságukról majd a 120 méter magas szögesdrót és aknamező gondoskodik. :D Viccet félreteszem most, visszalibbenek a történéshez.
Tehát vasvári földhivataltól jött egy levél. Kis papa ugyanis vas megyei, talán egyszer vagy kétszer jártunk is a szülői házában. Életemben nem ettem még olyan finom almáspitét, mint egyik alkalommal ott. :D Emlékezetes még a dolog azért is, mert Dodi belebújt a kályhába, üres állapotában. :) Csecse holmi volt, meg is értettem, miért akarta azt belülről is feltérképezni. :D Upsz, megint eltérültem az eseménysortól. Szóval jött a levél, ami egy tulajdoni lap kivonat a már említett ingatlanról Csehi községben. Papa birtokolta a szülői ház 1/7 részét. Apu szerint lemondott az örökségről Papa is, mert nem ment el a hagyatéki tárgyalásra, és valami végzést is visszaküldött, mivel azt mondták Neki, hogy azzal jelzi, hogy neki sem kell a házból semmi. Ehhez képest meg az egyheted birtokosa. Halálában is...Azért kaptunk most ilyen levelet, mert gond adódott, valami csatornázási dolog kapcsán. Itt megint valami admisztratív probléma húzódott meg megint!!! Apu persze megint emlegette a régi rendszert, hogy az Apeh-os pénzbehajtás után most is megtalálták fizetési kötelezettséget kiróva rá. Ki is bukott, hogy rendre mindenki vele akarja megfizettetni az államadósságunk egy részét legalább...:D
A délutánt ismét Tillussal töltöttem. Sétáltunk, és kibeszéltük az aktuális problémákat. Aminek külön örültem a kiváló társaságon kívül, hogy ismét csak kikötöttünk Ajka egyik magaslati pontjánál. Az eső már kevésbé tetszett, de ez csak csipp-csöpp volt, nem áztunk agyon. Hétvégi tervek ekkor még kuszának bizonyultak. Persze a buszra most is iramodnom kellett, ahogy az lenni is szokott. :) Idehaza a család kért audienciát, úgyhogy a korán elvízszinteződési terveknek innentől lőttek is.
Pénteken aztán németezést bonyolítottam, illetve recepteket másoltam nagyüzemileg nyomtató problémák miatt. A Knorr gyűjtemény II. kötetét kaptam kölcsönzőbe egyébként. Eszter unokatesóm is érdekes kis feladattal bízott meg, békebíróskodásra szólított. De hát a hallgattassék meg a másik fél miatt húztam a dolgot, és nem is tudtam állást foglalni. Anyával zördültek össze egyébként. Milyen jó, hogy ebben a családban mindenkinek van egy "kedvenc" nagynénje! :D
Lényegében a pünkösdi hétvége is tanulós jelleget öltött pihenéssel egybekötve. A hétközbeni fél 5-ös keléseket valamikor már ki kellett heverni. :) Nos, most pedig el is érkeztünk egy újabb héthez, amelyről majd külön bejegyzést alkotok. Hamarosan! :) Következő jelentkezésemig minden jót kívánok Olvasóimnak!