öröm és üröm

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ez a héten is folytatódott az advent érzetem, nagyon vártam ugyanis a nyelvvizsga-eredményemet. Ami végül mindjárt a hétfői napon ki is derült. :) Nem is húzom nagyon az időt, kezdődjék a 25. heti krónika!
Hétfő. A délelőtt álmos lassúsággal kezdődött. Már korábban eldöntöttem, hogy számviteli ismereteim fogom tuningolni, így nekiláttam feladatokat megoldani újra. Anya a leghatározottabban megtiltotta úgyis, hogy vizsgaoldalt lesegessek. Ezen feladatot Ő maga vette át. Miután Kedvesemnek megírtam a napindító levelet, és a cégnek is reptettem német nyelvű érdeklődést, ahol még június elején voltam interjún. Na, csak megszületett az íromány nekik. Pár óra múlva érkezett a magyar válasz, hogy múlt héten! döntöttek, ám nem mellettem. Ennyit arról, hogy mindenképpen felelnek valamit!!! E-mail-ezés után folytattam a könyvelésesdit. Épp egy leltárban voltam benne nagyon, amikor Anya annyit mondott, hogy "megvan". Hirtelen nem tudtam, hogy miről is beszél, vissza is kérdeztem. Ekkor fordította felém a monitort, és bökött a végső cellában díszelgő számra. :) Lett is nagy örömködés, és rituális táncika. Anyát jól körbepusziltam, majd ujjongtam tovább...
Szépen el is kezdtem tervezgetni a diplomaátadót, aminek aztán egy kérdés vetett végét, és lombozott le kellőképpen. Miért is ragaszkodom annyira a ceremóniához, ha már egyszer átéltem azt? Hmmm...igazából szeretném, mert anno annak idején (2007) is fantasztikus élmény volt, amikor nagy büszkén átvehettem az oklevelet, amely mögött tudás leledzett. Akkoriban fogalmaztam meg célkitűzésként, hogy ezt újra átélném, ha mód van rá. És hát lett, mert felvettek kiegészítő egyetemi szakra. Tavaly letudtam a vizsgás kötelezettségeimet, egyetlenegy kimeneti követelmény hiányzott az akkori osztóhoz, egy szakmai anyaggal bővített nyelvvizsga.
Most azonban ez is a megszerződött, eléggé küzdelmesen. Már csak amiatt is részt vennék azon a nagyobb horderejű eseményen. Ezen kis összezörrenés után abban maradtunk Anyával, hogy átgondoljuk mindketten a dolgokat. Visszatértem a gép elé, és tovább újságoltam a nagy hírt. Kedvesem is ekkor hívott, miután korábban nem tudtam elérni csak e-mail-es formában. Így Ő kicsit le is maradt az sivalkodós, ugrándozós örömről. Majd meglepett, hogy Marcsi is keresett. :) Anya pedig úgy tűnt, hajlik az átadó megtartására, persze nagyobb ünnepély nélkül, amiben egyetértettünk. Így kicsit megnyugodva reptettem érdeklődő leveleket a nyelvvizsgaközpontnak, illetőleg a vizsgahelynek, hogy a sikerről szóló igazolólapot kiállításához mit s hogyan is kell végrehajtani. Kérdéseimre választ is kaptam, pár napos postai átfutási időt jelöltek meg a kézbesítésre.
A délután aztán Tillcsivel találkoztunk, és örömködtünk együttesen. Noha ehhez az időjárási körülmények egyáltalán nem voltak ideálisak, mivel esett a változatosság kedvéért. Ennek előtte Dodit is eligazgattam menetrendügyileg, mert lekéste a 16.40-es járatot. Az sms-es értesítés során nem értettem pontosan, mi is történt.
Anya pedig arra kért, hogy hozzak kenyeret, így Tillcsivel vásároltunk. Valahogy ezeknek mindig van egy különleges hangulata. A zordabb időjárásra tekintettel ezt követően hazalépkedtünk, ahol egy jóízűt beszélgettünk. A kölcsönholmikat is visszaszállítottam. Kellemesen éreztem magam most is. Zoli pedig felfuvarozott a pályaudvarra. Ez végtelenül kedves volt Tőle, de akkor sem vagyok úr. Azért tetszett, hogy csacsogtunk, most megint éreztem, hogy családtagként kezel. Pár percet várakoztam csak a buszra, természetesen társaságban. Reni barátnőmmel futottunk össze, így Ő értesülhetett a nyelvvizsga-sikerről.
Itthon is végre enyhültek a vasárnapi már-már háborús viszonyok, Dodi mindenkinek ajándékozott valamit. Kincsosztás után jött a szokásos beszélgetés, és étkezés. Jól megölelgettem megint mindenkit! Kérték is, hogy hagyjam abba! :) Dodi amúgy a buszmegállótól csak mondogatta a "na ugye, én megmondtam" című slágerét, amely kórusművé változott! :) Aztán öcsikémet nyüstöltük, hogy meséljen csak. Nem nagyon akaródzott, de lement mindenki a kis vackába. És ekkor kicsit pezsgőztünk is. Megkóstolhattam az édes-savanyú itókát. :) Címke szerint előbbi, ízlelésre meg utóbbi, valami történt a nedűvel a melegben vélhetően. Jót derültünk ezen is. Dodi pedig teret kapott, hogy szépíthesse a vasárnapi erőteljesen morgós estét. Mindent egybevetve varázslatos napocska volt ez, azzal az örvendetes ténnyel, hogy sikeredett az a szakmai német! "Na, brávó!" mégegyszer is magamnak. :)
Kedden aztán korán ébredeztem, mert öcsikémet meg akartam kérni egy kis ügyintézésre, nevezetesen, hogy kérjen csekket Győrben járva a különeljárási díj befizetéséhez, mely az igazolólap kiállításához szükséges. Reggel aztán délelőttbe nyúlóan beszélgettem Anyáékkal. Apunak leltem még hétfőn este egy álláslehetőséget, amit aznap pakolták fel netre. Fel is hívta a munkaközvetítőt, de már betöltötték a munkahelyeket. :S A múltkor is ugyanúgy járt. Persze ilyenkor mindig le vagyok cseszerintve, hogy nem szóltam előbb. Gondolom, örült volna, ha negyed 12-kor este rárontok ezzel. :)
Nem lepődök meg ezen mondjuk, munkapiac borzasztó, és itt is a kinek a kicsodája kerül pozícióba (főleg, ha azt nézem, hogy hétfőn este 5-kor tették fel a hirdetést, kedd reggel meg már nem aktuális). Munkaközvetítők se csinálnak semmit, még egy visszahívásra is restek, vagy értesítésre, hogy lenne ez meg ez a lehetőség...
Pár levelet reptettem még, melyekben még mindig hírt közöltem, és örömködtem. :) Jó érzés volt nagyon! Ebédfőzés után nekiláttam a számvitelnek, néhány feladatot oldottam meg újra. Ez leltározási dokumentum készítését és mérlegösszeállítást jelentett, illetve könyvelést is. Állásportálokat is lesegettem persze, nem leltem új hirdetést. Amúgy se akarjak már mindent egyszerre és azonnal! :) Egy héten egy jó történik.
Tanulás után egyébként nagy-nagy tévézés következett. Megtekintettem egy részt a Rubi-ból, de nem lettem tőle függő, annyira nem jött be. Eközben érkezett egy telefon. Dodi jelentkezett lefelé, hogy nem tér haza, mert munkálkodni fognak. Amúgy csekkért sem volt. Innentől kezdtem nagyon aggódni, mert jövő péntekig el kell rendeznem a dolgokat, ha osztót szeretnék ténylegesen is. És ha már a csekkfeladás is csak húzódik, akkor nem lesz meg az igazolás sem...Végül úgy határoztam, hogy felkerekedem másnap Győrbe, beszerzem a készpénzátutalási megbízást. Az este tehát az útiterv kigondolásával, és az igazoláshoz szükséges kérvény megfogalmazásával telt, majd hosszasan kattogott az agyam azon, hogy lehetne biztosabban részt venni a július 10-i diplomaosztón.
Szerdán aztán korán keltem magamhoz képest. Valahogy most is minden a régi szép időket idézte vissza, amikor a fél 6-os óracsörgés napi szintű volt.
8 óra előtt pár perccel meg is érkeztünk Győrbe, én pedig kibaktattam a nyelviskolába, ahol aztán nem igazán voltak segítőkész a tanárok. Ugyanezen két hölgyike jött be a magnós vizsgára is egyébként. Flegma és rövid választ kaptam érdeklődésemre a további, befizetés utáni teendőkről. De a központ emlegetésével egyből tudtam, hogy esti tevékenységem nem mutatkozott haszontalannak. Így aztán csekk-kitöltést követően visszasétáltam a centrumba, a postára. Érdekes mód itt nem olyan idegesítően prüttyög az a számhívós berendezés, sokkal halkabb módozaton is működik, mint Ajkán.
Nem vártam azért sokat, és a postás dolgozó felhívta figyelmem a nyereményes kártyámra is, amiről nem tudtam eleddig, hogy csekkelésnél is használható. Így aztán a kettes számú használata is megtörtént. Ez az új módi, hogy rá akarnak tukmálni az emberekre dolgokat (biztosítást, befektetési lehetőséget), egyáltalán nem jött be! Ajkán csak a sorsjegyet szokták kérdezni, de mondjuk nyugtával dicsérjem a napot...A posta foglalkozzon a levelekkel és küldeményekkel, a többi erre szakosodott intézmény meg a pénzügyekkel. Röviden ez a véleményem.
Majd kerestem egy papírboltot, hogy lefénymásoltathassam a feladóvevényt. Kell a bizonyíték, hogy befizettem a kért összeget, persze amennyiben reklamálhatok. Gondolkodtam mondjuk, hogy felmegyek az egyetemi campus-ra, de nem voltam biztos abban, hogy az ottani posta működik-e még, nem helyezték-e át valahová az építkezések miatt. Szóval maradtam a belvárosnál. Fényelés után pedig következett a feladási művelet a győri kettes számú postahivatalban. 20 perc telt el a csekk-kérés és utóbbi között, de úgy, hogy mászkáltam is.
Szépen megcímezgettem a borítékokat, és eldöntöttem, hogy a nevemre érkezőnek is elsőbbséginek kell majd lennie (válaszborítékot is mellékeltem). Na igen, de a prioritásos meg súlyfüggő. Végül azért megoldódott, és az elsőbbségi matrica is rákerült a borítékra. A hölgyike mentesített a kotorászás alól, mert tollat is a rendelkezésemre bocsátott, a címzéshez, amit a végén sikerült szétszednem. :) Pontosabban kiderült, hogy magától is szétpotyorászik. :) A művelet végén megérdeklődtem már azt is, hogy megkapják-e biztosan másnap. Persze nem, csak 95% valószínűséggel. Érdekelt ez is, merthogy a nyelvvizsgaközpontban pénteken nincs ügyintézés! :S És innentől is kicentizett! Arról meg nem is beszélek, hogy ha már többet vagyok hajlandó fizetni azért, hogy megkapja a címzett a dolgot másnap, akkor miért nem 100% a kézbesítés esélye?! Lényeg a lényeg, hogy feladtam az igazolólaphoz szükséges cuccost, 8.55-kor kész is voltam mindezzel. Adódott egy óra a buszig.
Kicsit sétálgattam a városban, Széchenyi téren kíváncsi voltam a szökőkútra, amely zenél, de most úgy látszik, nem kapcsolták be. Filóztam kicsit azon is, hogy megjelenek TO-n személyesen, viszont úgy rémlett, hogy délután van ügyintézés. Azon is méláztam, hogy megkeresem a Dodit, igen ám, de hol is? Így inkább nézelődtem. Ha már az egyik gyalogos-átkelőhely kellős közepén kérdezte meg tőlem egy nőci, hogy merre található az ügyészég, úgy gondoltam, felderítem. :) Volt egy saccom, hogy hol is leledzik. És mivel adódott időm, el is sétáltam a Törvénykezési Épülethez. Itt kapott helyet a Főügyészség mellett a Győr-Moson-Sopron Megyei Cégbíróság, és a Városi Bíróság is. És még az akadálymentesített bejáratot is felleltem. :) Illetve arra is rájöttem, hogy nem tudok úgy végighaladni a városon, hogy az útbeeső helyek kapcsán ne kerüljön elő valami emlék. :)
Dolgom végeztével hazajöttem a 9.55-sel, ahol a pónik ingyenzenét szolgáltattak Pápától. A pónik most nyolcadikosokat jelentettek, az elkapott mondatfoszlányokból derült ez ki. Hazafelé aztán beugrottam még a temetőbe is, tartottunk tőle, hogy a hétfői szélvihar valami kárt tett mamáék síremlékében. Meg ha már ott voltam, kicsit meg is rendeztem a sírt, már amennyire lehetett kapa nélkül.
Itthon nem történt semmi különös, ebéd után rendezkelődtünk. Majd kertben ténykedtünk. Illetve mezőgazdászkodás után megszüntettük a házi MÉH telepünket. Ez egy vaskupacot jelentett. Itt az adott némi nehézséget, hogy hárman nem igazán fértünk hozzá, és külön kellett válogatni a lemezeket. Na, ezen feladat lett az enyém, miután megkaparintottam egy etalont, amihez viszonyítgatva tudtam megállapítani, mi a vas, és mi számít lemeznek csak. Itt a vastagság adja a különbözőséget. Miután itt megraktuk a kistraktort (korábbi blogbejegyzésekben transzporter néven fut), folytattuk ezt mama házánál.
Ott fenn mamánál előbb a garázsból került fel a fuvaros pótkocsijára az apróbb vasak, mint saját reszort. Néhányszor le is lettem tolva, amiért hamar-gyorsan munkát akartam végezni. Onnantól aztán a lassan járj, tovább érsz elv érvényesült! Meg aztán amúgy is, volt ám súlya a daraboknak. :) Egyik pótkocsiról a másikra rakodtunk, hogy csütörtöki nap során el legyen szállítva a MÉH telepre, pontosabban vas-fém hulladék telepre. :) Végül a különböző drótokkal hadakoztunk egy sort, azokkal óvatosan is kellett bánni. De úgy mindennel, hogy az Apu által meghatározott felrakási sorrend se sérüljön. Ezt még le is kell pakolni onnan, legalábbis a lemezes részt, többi lebillenthető. Szóval a napi tornaóra is megesett, fájt is a derekam rendesen, kinézett egy kis izomláz. Azért poénkodni még maradt erőm, elő kellett hoznom Kolompár Győzőt. Most egyenesen traktorral jön (megrakodás kész is), betartva ígéretét, hogy a maradék vasért majd visszajön. :D Csak az a baj, hogy Dodi nem tudja kinyitni neki a kaput, mert nem tartózkodik idehaza. :D
A házi vastelepünk elemei pedig ismerősek is voltak helyenként, mert tavaly Dodival takarítottuk ki ezeket a szabad ég alá az alsó szint konyhájából, amely sok-sok éven át műhelyként funkcionált. A délután folyamán pedig azért többszörönte megkérdeztem Aput, melyik elem micsudi lehetett még fénykorában. A harckocsi kormánymű ütött. :D Adódott olyan holmi is, amit először feltettünk a pótkocsira, aztán Apu lehajította onnan, mondván, hogy azt nem veszik át, mert valami műanyaggal is el van látva. Később megint feladta neki Anya, újra ledobta zengedezés közben, hogy egyszer már megmondta, hogy felejtős...Persze kiderült, hogy nem, mert azon semmiféle pvc nem leledzett. :D Végül ezen ülőalkalmatosság az udvaron maradt.
A munka egyébként nem volt rossz, meg kellett csinálni és kész. :) Elégedetten szemlélhettük a végén a 4 óra alatt megrakott pótkocsit. :) Három negatívumot tudnék említeni: őseim még mindig kapkodnak, és itt tipikusan nem lehetne, már csak óvatosságból sem. Anya pedig rendszeresen túlerőltette magát, pedig figyelmeztettem újra és újra a lassításra is, de nem hallgatott rám. Illetve az adott még nehezítést, hogy néha egymást akadályoztuk, bár erre azért megleltük az elkerülési módozatot. :) Végezetül a súlyt kellett megsaccolni, meg a fuvardíjat.
Az alvással tényleg nem volt semmi problémám, fél 10-kor be is estem az ágyikóba, és rögvest el is szundítottam. Ez a pakolászgatás jót tett az izmoknak is. Nos, nálunk ha csapatmunka van, akkor csinálni kell adott tevékenységtől függetlenül.
Csütörtök délelőtt udvarrendezésbe fogtunk. Ennek során egy békét is találtunk, de azon állatot bottal se piszkáltam. Ronda dög! Fúúúj! Ebéd után pedig békés ejtőzés következett, mert a melegben nagyon ki is fáradtunk. A nap ékkövét a randevú jelentette Tillcsivel. Ezúttal megint postáztunk. Egyre inkább belejövünk a közös ügyintézésbe. Majd előzetes szándékaimmal ellentétben Csónakázótó helyett csak a folyópartig jutottunk, ám ezen séta nagyon kellemes és romantikus volt. Nos, hogy mennyire egy hullámon leledzünk a Jó Ügyésszel, mi sem mutatja jobban, minthogy az általam megkezdett mondatnak ugyanazt a befejezést adta, mint én akartam. De az is megeshetik, hogy gondolatolvasással foglalkozik?:O Hazafelé aztán Dodival utaztam, nem mondom, mókás volt. Vacsora után beszélgettünk is hosszadalmasan, amit borzasztóan élveztem. Épp laptop-töltőt szerelt, valami ott megadta magát. Ami azt is jelentette, hogy egy ideig hárman osztoztunk a gépen. Hurrá! :S
Pénteken aztán érkezett vártam a postást, hát ha optimális eset fordul elő, és megkapom az igazolólapot. Ám tévedtem, újabb elutasító levelen kívül más nem érkezett. Ez pedig meghatározta az egész aznapi, és hétvégi kedvemet is. Ha nyamvadt középfok állásokra nem tartanak alkalmasnak, akkor miről is beszélünk már megint?! Bár a másik oldalt megnézve, biztos ez a nyüglődés van megírva! Igazán megszokhattam volna már, hogy mindig minden küzdelmes! :) (vonatsínes mosoly)
Délidőt követően kilőttem a gépet (a változatosság kedvéért állásportálok lesegetését követően), és ellenőrzést tartottam a kertben, illetőleg befejeztem az udvari mesterkedést. Bár ezt kényszerűségből is, mert eleredt az eső. A csütörtökön fellelt béka még élt, a Chappy nem volt hajlandó elkapni. Ha már kutyák, meg kell említenem, hogy éktelen kiabálásra lettem figyelmes még délelőtt. A mi kutyáinkkal hőbölgött egy pasas, aki szerintem nem normális! Hát ki is rontottam nagy dühösen, hogy majd leteremtem! Hát meglepődtem, mert annak ellenére, hogy az ebek fogták, jött befelé...Amikor meglátott, akkor meg hátrált...Aput kereste egyébként, aki akkor még nem leledzett itthon. Elég kellemetlen volt az az eset, mert mi van, ha az egyik megtámadja? Még engem vesznek elő! Legközelebb eligazítom a pasast alighanem! Egyik este is valaki visított a Chappy-re meg az Alizra...Ez az idióta lehetett!
Aztán kicsit pakolásztam, takarítottam, és vártam a hazaérkezőket. Elsősorban Dodit, aki azt mondta, hogy negyed 4-kor érkeződik. Végül csak Anya jött meg a szokott időben. És ahogy az lenni szokott, elbeszélgettük a délutánt. :) Ezúttal munka nélkül. Már bejelentette a főnökének, hogy a július 10-ét kivenné. Mivel megszakította szabadságát főnöki kérésre, így ez rendben is volt, bejegyezték a naptárba. Persze érdeklődtek, mi célból is tart igényt a szombati pihenőnapra, és el is újságolta, hogy a diplomaosztómon szeretne részt venni. Ha nem lesz ceremónia, akkor is itthon tanyázik majd. :D De most már legyen, ha ennyit nyűglődtem azért is!
Anya közölte amúgy, hogy Tillcsiék érkezni fognak estefelé, így finom sajtocskával (azaz meleg vacsival) vártam Kedvesem. Végül ezen látogatás elmaradt, Anya szerintem félreértelmezett valamit. Úgy 5 körül hazaérkezett öcsikém is, aki vett laptop-töltőt, így nem kellett osztozni a gépen. Este egyedül maradtam a gondolataimmal, és felbőszültem újra a munkapiaci helyzeten. Ekkor kezdtem el morfondírozni a diplomaosztó létjogosultságán is. Hogy örüljek valaminek, ami momentán teljesen feleslegesnek tűnik?
Ez meghatározta a szombati alaphangulatomat, egyszerűen csak sírtam, sírtam és sírtam. Délutánra valamelyest lecsillapodtam, ekkor békés tévézésre rendezkedtem be. Tartottam egy pihenőnapot. Az este során egyébként megköszöntem Kati kuzinnak a kis segítséget németügyileg, mert azért mégiscsak átvizsgált egy-két írományt, és küldött anyagot is. Persze azért Anita nyomába nem ér, az igazi segéderő Ő volt! Katival sikerült végülis ki tud többet panaszkodni versenyt tartanunk, bár abban egyet értettünk, hogy magyar munkapiaci helyzet katasztrofális!
Vasárnap is pihentetős jellegűre sikeredett, miután unokatesómék búcsúi meghívását lesomtam. Egyedül egyáltalán nem szerettem volna menni hozzájuk. Így inkább közelebbi családdal foglalkoztam, pótoltam, ami előzőleg kimaradt. Délután néztem a hitvány forma-1-es futamot, ám kb. csak a harmadáig bírtam. Ott is hagytuk az egészet Dodival, és inkább beszélgettünk. Véleményt kért a blog új dizánjáról, és a HUHA prezentációval kapcsolatban mondtam el javaslataimat. Majd tettem-vettem, udvart rendeztem. Volt egy bodzabokor a hátsó traktusban, na, azt én onnan ki akartam nyírni. :) Segítségem is akadt, a Chappy, aki még mindig végtelenül kíváncsi eb.
Rendezkelődést követően pedig folytattam a szakmai angol ismétlését. Mindezt a hintágyikóban heverészve. Nagyon jó volt kinn ringatózni. Az a béke szigetét jelentette. Estefelé jöttem be, mert Keresztapuék szóltak ide, hogy érkeznek. Párocska nélkül szaladtak meg egyébként. Esztert a jelenés elmaradásáért kárpótolnom kellene! Ez most megint hülyén jött ki. :S De egyedül tényleg nem fogok odaállítani, Dodiban bíztam kicsit, aztán belustult.
Ám vacsi előtt nagy sütemény habzsolásba kezdtem. Teri nénje nagyon kitett magáért (vagy lehet, hogy Kata?), mindenesetre az a torta-szerűség valami mennyi volt, szokásokkal ellentétben azért nem olyan édes. Mondhatnám azt is, hogy diabetikus jellegű. :) Háromfélével készült, az egyik típust Dodi maga pusztította be egy az egyben, pedig az öcskös nem rajong a krémesekért. Meg is lepődtünk, mikor Keresztanyám felhívta a figyelmünket, hogy a háromból már csak kettő van az előbb nevezett személy evészete miatt. :) Persze jól le is lettünk tolva, amiért nem mentünk. Mint utóbb kiderült, ebédre vártak. Ebből azért a kóstolót megkaptuk, vacsoraként funkcionált.
Egész jól időztek, bár nem csodálkoznék, ha valamelyik nap megint megszaladnának, mert Apu megint valami eszközt visszaparancsolt. 8 körül távoztak. Mi meg nagy pendrive-keresésbe fogtunk. Csütörtök magasságában kérte kölcsön tőlem Dodesz, aztán Anya elrámolta valahová, miután nem volt szükséges pénteken. Idegesített, hogy nincs meg, mert ráadásul kellettek volna a projekthez is a rajta tárolt adatok. Jó órán keresztül azt kajtattuk, végül öcsikém lelte fel, és mutatta be nekem, hogy megnyugodhassak! Aztán lecsábított a fészkébe, hogy lecsekkolhassam a prezentációt, amelyet maga alkotott a délután folyamán. Dodesz rájött, hogy a gyakorlati modelljükben mi lehet a hiba, ami a működést meghiúsítja. Bízom benne, hogy így már sikerül nekik összefabrikálni, akkor nem kell azzal az esettel foglalkozni tovább, hogy mi van, ha nem jó a szerkezet. :S Elvileg kiegészülnek tanári segítséggel is a hétfői nap során. Részletekért majd látogatassatok el a Dodi bloghoz! ;)
Miután kiprojekteltük magunkat, kicsit cseverészgettünk. Nagyon kellemes volt, hiányzott ez a rész. Kicsit későn sikerült elvízszinteződni, bár fogadóóra is elmaradt, netes naplót is csak hellyel-közzel gyarapítottam, pedig az öcskös már nagyon olvasná.
A hét pedig nagyon mozgalmas volt, de végre megnyugodhattam nyelvvizsga-ügyben, egy küzdésnek a végére is értem, ami örömteli. Végül aztán úgy döntöttem, hogy a diplomát osztó keretében veszem át. A következőkben tehát ehhez fogok majd egy kis ügyintézést megvalósítani. De természetesen beszámolok erről is! Addig is minden jót Nektek, kedves olvasóim!