paratwistelős hét

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Kezdeném is a szokásos heti beszámoló rögzítését emitt, megelőzendő az események összetorlódását. Ahogy az előző írásomból kiderült, elég sok izgalom volt várható ebben a 7 napban. Kezdődött is mindjárt hétfővel. Még vasárnap este felspanoltam magam az előző napi írásbelivel kapcsolatosan felderített helytelenségek okán.

Hétfő sem kezdődött valami jól. Egyfelől Dodinak kellett könyörögni, hogy vegyen fel valamiféle pulcsit is tekintettel a hűvös időjárásra, másfelelől sikeresen összetapicskolt a Chappy kutya, mikor megközelítettük a buszmegállót. Én kis naiv úgy véltem, hogy kieszeltem a gaz eb ellen a megfelelő védekezési taktikát azzal, hogy adtam neki némi kaját. Ám a grátisz étkezési lehetőség valahogy nem kötötte le a figyelmét, és az orv ráugrandázos harapást választotta akadályozva ezzel a kapun kijutást. Mit kijutást? Egyáltalán a megközelítést. Persze ehhez a jelenetsorhoz hozzá kell tenni azt is, hogy Apu a teraszról figyelt, ahelyett, hogy megfogta volna példának okáért a kutyát.
Így aztán ius murmurandim nyomathattam a buszmegállóig Dodinak. Mert persze vizsgához illően öltöztem fel, és ezen szerelés ellátódott Chappy tappancsnyomatokkal! A buszstopnál aztán azonnal le is vágódtam a padra, és kezdtem tisztogató műveletbe, ezt a járgány időbeni begördülés szakította meg. A békésebb helyetfoglalás után befejeztem a ruhatisztítást, és elővettem jegyzeteim. Ahogy a régi szép főiskolai-egyetemi évek idején is, tanulással óhajtottam volna eltölteni a másfél órás utat. De hamar kikristályosodott, hogy ezúttal fel kellene hagynom az átnézéssel.
Dodi beindította poéngyárát ugyanis, és minden egyes grafikonhoz fűzött valami vicces kommentet. Ezek közül kiemelnem az osztrákok exporttermékekkel foglalkozó ábrát, ezt máig megemlegetjük Dóval. A hagyományos értelemben kivitelre szánt árukat ugyanis kiegészítette nem is akárhogy. Amivel megnevetett úgy, hogy zengett a busz, az az a megállapítása volt, hogy Ausztria nagy sikert arat a világpiacon a Ferenc Jóskát, illeti Sissy-t ábrázoló szobrokka, meg söröskorsókkal, no meg azon VHS-ekkel, amin a "Na, bravo!" Ferenc Károly József örök klasszikus hallható. Ezt követően pedig ismereteim bővíthettem olyan tevékenységekkel, mint "tervszerű bukó begyűjtés" mibenléte. :)
Nagyon hangulatos volt maga az utazás, és mivel a sofőr a pölöskei kiállást 5 helyett 15 percre nyújtotta, így ennyivel később is érkeztünk Győrbe. Mivel még adódott bő egy órám a szóbeliig, így egy darabon elkísértem öcsikémet. A Kossuth-hídnál viszont elváltak útjaink, Dodi a vizsgahelyszín megközelítésre buzdított. Odafelé azért ismét csak ismerőssel találkoztam, Szilveszter tanár úrral. Azért nagyon jólesett, hogy előre köszönt felrúgva azzal a szokásos etikettet. :)
A Jedlik iskolát 11-kor értem el, betartva a fél órás előbbi megjelenési kérelmet is. Meglepett, hogy negyed órával később a vizsgahelyszín változásával kellett szembesülnünk, és egy kisebb terem elé átvonulni. Már ekkor éreztük, hogy csúszás alakult ki menet közben. Természetesen mindenki feszülten várta a sorrakerülést. Közben azért beszélgettem is az ott-tartózkodókkal. Amikor pedig egy-egy vizsgázó kijött a meghallgatásról, ahogy az lenni szokott, interjúvoltuk. Így lehetőségünk nyílt arra is, hogy előre készüljünk pár aktuális témára, úgymint az izlandi vulkánkitöréssel, görög és általános pénzügyi válsággal, és az árvízhelyzettel kapcsolatos ismeret összefoglalásra. Ez úgy nézett ki, hogy valaki nagyjából összegezte magyarul, aztán közösen összepasszintottuk a mondatokat, majd memorizáltuk őket. :)
Közben pedig az írásbelivel kapcsolatosan is eszmét cseréltünk. Végül éppen az én szóbelim előtt tartott ebédszünetet a T. Vizsgabizottság, amelynek egyik tagja épp a nyelviskola-vezető volt. A szünet jöhetett volna később is, például a szereplésemet követően. Régen is ezzel taktikáztam, vagyis maradtam az utolsók közt a szóbeliknél. :) Azért jóleső érzéssel töltött el, hogy társaim biztatnak, de az izgulási faktort ezúttal nem tudtam kiküszöbölni olyan mértékben, amennyire szükséges lett volna.
Fél 1 előtt kicsivel következtem sorra. Míg a vizsgáztatók az adatellenőrzéssel és adminisztrációval voltak elfoglalva, addig én tekintetem a vizsgalapokra irányítottam, és próbáltam kisilabizálni, mit lenne érdemes kihúzni. A legfelsőt tudtam nagyjából szemrevételezni. Persze ezt észlelte időközben a nyelviskola vezető is, így még a húzós játék előtt jól összekavircolta a papírlapokat. Mit adott Isten? Azért csak sikerült ráböknöm az előzetesen méricskélt feladatos papiruszra. :D Az itt a piros, hol a piros játék ezúttal sikeresnek volt mondható.
Következett a bemutatkozó beszélgetés. Itt, amint kiejtettem Noszlop települést, rögtön kapva kapott is rajta a tanárnő, és érdeklődött a munkalehetőségek iránt. Kissé hitetlekedett is, amikor rávágtam, hogy nincsenek. Komplett vita bontakozott ki, mert állította, hogy a Noszlopi Finomságos konzervgyárban sok a foglalkoztatott. Ja, biztos, csak nem itt, lévén, hogy az üzem Devecserben helyezkedik el legjobb tudomásom szerint. És véleményem vállaltam is. Persze a fogadót nem hagytam ki, még az ételek is megkapták a "gut" minősítést. :)
A tanulmányokról esett pár szó még, illetőleg a munka világáról. Majd azért én is megkaptam a bemutatkozó sablontól teljesen elvonatkoztatott kérdést. Arra volt kíváncsi a tanárnő, hogy véleményem szerint milyen az ideális munkaerő. Végül félszavakat nyögtem be, amire kifejtést kért.
Majd következett a szituációs vizsgarész. Egy vállalat titkárnőjeként kellett felhívnom az üzleti partnereket és tájékoztatni őket, hogy konferencia van kilátásban. Itt elkerülte a figyelmem a svájci telephelyűség, a tanárnő vissza is kérdezett, de kivágtam magam úgy vélem azzal, hogy megindokoltam, Budapest közelebb van a többieknek. Amúgy hirtelen svájci város se ugrott be. :S És hogy ez a kis figyelmetlenség mennyire kizökkentett, az demonstrálta legjobban, hogy kimaradt a dátumból a nap. :S És félre is értettem a kérdést, mert azt hittem hirtelen, hogy konkrétan meg kell neveznem a hét napját pontosan. :S Most, hogy ezen sorokat írom, talán a konferencia célja is kimaradt. :S Tehát a szituációs gyakorlattal egyáltalán nem voltam elégedett.
A grafikonnál pedig a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy értsem meg annak címét. Még a vizsga előtt érdeklődtem Kata unokatesómtól, mi lenne a célszerű eljárás, ha halvány lila segéd fogalmam sincs a tartalmat illetően (ahogy az megesett az előző szóbeliken :S). Bukta az is, ha rákérdezek, de kiderül úgyis, ha nem tudok róla nyilatkozni...Ezen oszlopdiagram (vagyis pontosabban, és germánul szólva: Balkendiagram) a keresőképességet mutatta be korcsoportonkénti és nemenkénti bontásban. Itt az általánosságokon kívül (cím, adatok forrása, tengelyek), trendeket próbáltam elmondani, illetőleg röviden összegeztem is a végén az elmondottokat. Ami lényegében nem volt sok, bár abszolút monológot sikerült alkotni. Bár még a vizsga végén is ideges maradtam, és ez látszott is, mert sikeresen nekirongyoltam az amúgy elfüggönyözött üvegajtónak, egyszerűen nem találtam meg a kilincset. A kinnt várakozók biztos megmosolyogtak, amint feltűnt ábrázatom az üvegre nyomódva. :)
A teremből kilépve meséltem a többieknek, és nem mellesleg tájékoztattam az előttem vizsgázó leányt, hogy ha jól láttam, 20 pont fölött kapott.
Ja igen, mert közben azért flesseltem a pókerarcot vágó idősebb nénikére is, illetve az értékelő lapra. Kár, hogy egy idő után eltakarta, mert bizony a saját pontszámaim is nyomon követtem. :) Bár az összesítésről a lefedés miatt nem tudok beszámolni. Érzetem szerint nem voltam túl meggyőző, főleg ha a másnapi interjúra gondolok. És micsoda irónia, hogy búcsúzásként még nyugtatgattam a többieket. :) Majd a 13.05-ös járattal hazajöttem, hogy röpke ebéd és egy e-mail megírását követően ismét csak felkerekedhessek. Ugyanis randiztunk Tillussal.
Rögtön egy felismerős játékkal indult ezen találkozó. És el is találtam, hogy a figura ezúttal egy röfögős. :) A szokásos séta közben pedig megbeszéltük a napi eseményeket, lelkiekben pedig az interjúra készültem. Igazából előzőleg vártam, hogy a tapolcaiak hívnak, e-mail-eznek, ám ez elmaradt a hétfői nap során. Az este már kezdett erőt venni rajtam az újabb paratwist.
Kedd délelőtt aztán fokozódott ez, nagyon nyughatatlanná váltam. Nehezen is gyártottam le a következő pályázatot. :S És hát kitartóan vártam a másik interjú konkretizálódását, noha valahol éreztem, hogy ez elmarad. Aztán hogy kicsit csillapítsam a felfokozott lelkiállapotomat, megpróbáltam belőni a cég telephelyét pontosan. A tájékozódással szoktak problémák adódni (legutóbb például az irodák helyett a kokillaöntőket sikerült meglelnem...:)). És Csilla is előkerült Arábiából, már hosszú-hosszú ideje vártam az ígért válaszát. Most érkezett el ennek ideje, majd két hét várakozást követőn. Hát...igazából nem értem akkor sem, hogy hogy nem lehet napi 5-10 percet beiktatni az ún. barátokra?!
Kicsit örültem is, hogy idő előtt értünk Ajkára, így adódott plusz 5 percem a keresésre. Tanulság: legközelebb, ha szabadon választhatok időpontot, egy jó fél órát még rászámolok biztonságtechnikai okokból. :)
Végül szerencsésen megtaláltam a színhelyet. Bár azért idegességem nem múlt el. Elsőnek kicsit lecsesztek a munkaügyes kérdésekre kijelölt irodában, hogy nem tudom, kihez jövök. A bejárat után nyilakkal jelezték, hogy munkaügyben hol kell jelentkezni, ilyen csöngetésesdiről szó nem volt a telefonban sem. Ezért gondoltam, hogy bekopogok ott, aztán majd helyreigazítanak. Ehelyett egész más volt. De honnan tudhattam volna, hogy két ugyanolyan nevű nőszemély is regnál?! Na, azért csak kisilabizáltuk a hasonkorú lányzóval, hogy kit kell értesítenie érkezésemről. :) Fogadott is szépen tisztességesen a Zsuzsa, aki alig pár évvel idősebb nálam saccra. Kérte is a tegeződést. Leültetett egy gyönyörű iroda tárgyaló részében, és elsietett a német pasasért. Szóval fél 2-kor már tudtam, hogy itt kőkemény német lesz, nincs mázlim, mint egyeseknek.
Bemutatkozó kézfogó után kezdetét is vette a tárgyalás. Leginkább a német úr beszélt, érdekes mód, értettem (jó, volt amit annyira nem). A céget jellemezte, és a munkakört. Én mg helyeseltem bőszen ja-kkal, meg verstehe-kel. :) Illetőleg ezeket egy-egy mosollyal erősítettem meg. Megkért mondókája végén (bár azt hittem, sose hagyja abba :)), hogy beszéljek én is kicsit, ha akarom, egészítsem ki a doksijaim. Körülbelül két mondattal sikerült bővítenem a leírtakat, tulajdonságokat és dolgozni óhajtásomat kifejezvén! Értettük egymást, örültem is neki, stressz nyilván oldódott is. De amikor aztán a Zsuzsa vette át a szót, hát a problémáim halmozódtak. Nem értettem ugyanis, miket beszél. Tárgyakba akart belemenni, amit nehéz, és erre nem is készültem. Megkérdezte a finanzielle Entscheidung mit takar, mármint a szakirány egyetemen. Egy komplex hülyeség az amúgy, biztosítókkal meg bankokkal, elméleti tárgyak tömkelegével ömlesztve. Továbbá érdeklődött, hogy miért utasítanak el a cégek.
Ezen válasznál a német úr kisegített, tényleg kedves volt. Vissza is vette a beszélgetés irányítását, hogy megtudja, milyen vállalkozási forma az, aminél szeretnék tevékenykedni. Majd végezetül ismét a lányzó beszélt. Elkezdett lovagolni a szakdogán meg a diplomamunkán, hogy miért azt az adott témát választottam. Miért nem oda akarok bejutni, azaz bankhoz/biztosítóhoz. Erre nem tudtam válaszolni szókincs hiányában. És akkor jött a joly joker kérdése németül szakmailag mi a különbség a költség és a ráfordítás között? No, ebből a költséget ismertem egyedül...
Német úriember engedélyezte, hogy nyelvet váltsunk, akkor magyarul ment a diskurzus. Vagyis elmondhattam, hogy 3 éve nem fogtam számlakeret-tükröt a kezembe, és azért is vágtam rá rossz számlaosztályt. Bár legalább a korrekció jó volt. Bár az egész könyvelésesdi cégspecifikus is, változások is lehetnek a tanultakban, amit én nem követek naprakészen. :S És kicsit idegesített az is, hogy nem hitte el a lányzó, hogy nincs semmi lehetőség Győrben. Ha lenne, nyilván pályáznék. Mint ahogy a többi városba is, értem ezalatt Pápát, Veszprémet.
Szerintem amúgy bukta az egész, mert a német úriemberrel nagy egyetértésben gyakorlatokról beszélgettek, hogy az kell. Mintha nem tudnám! De ha lehetőséget se kapok, akkor nem is lesz, csak a vergődés!!! 2 körül lett vége az interjúnak, közben azért kínálgattak is, főleg az úriember. Szóval ő kedves volt. A csaj már nem annyira. Pár napon belül jeleznek, hogy mi van mindenképpen. Bár én már látom a germán szöveget, azaz hogy leider müssen wir Ihnen mitteilen, dass, wir für eine andere Bewerbin entscheiden haben. Wir sind sicher, dass Sie bald eine entsprechende Stelle finden. Magyarul: sajnálattal közöljük, hogy más pályázó mellett döntöttünk. Biztosak vagyunk abban, hogy hamarosan talál egy megfelelő állást.
Azt tudom mondani, hogy kellemes a munkakörnyezet ott, egy jó 10 perc gyalogútra a belvárostól. Ajka ezen részén még nem is jártam. És hát kiakasztó az a tény, hogy nem lenne feltétlen nehéz maga a munkakör sem, ügyintézés lényegében (utalások, együttműködés a könyvelővel, beszámolókészítést hó végén, év végén), de nagyon firtatták a gyakorlatot. Most nem tudom, hogy ebbe miért nem lehetne belejönnöm?! A másik pályázatot feladtam az interjút, és Tillusnak arról történő beszámolót követően. Találkoztam, sőt, beszéltem is Laci bácsival, pontosabban megtartottam panaszáradatom a mocskos világról! Aztán várakozás közben megtalált az az ismerős is, aki mindig házhoz van szállítva. Egy nyereményszelvényt adott kitöltésre, lesz valami kártya is, amit majd eljuttat hozzám. 100.000 Ft-ot lehet nyerni, feltöltőkártyákat, hírlapelőfizetést, praktikus ajándékokat. Amikor postai szolgáltatást veszek igénybe, használni kell ezt a kártyát. Bár már jó ómen, hogy aláíráskor a 24. sorszámú lettem én. :) Az az egyik szerencseszámom, a másik a 16, aminek okát tudnod kell. :) Aztán mivel szakadt az eső, gyors döntéssel a hazautat választottam, Anyához kicaplatás helyett. Azért a konzekvenciája ennek a szereplésnek az, hogy idegen nyelvű interjú olyan, mint a magyar. :) Készülni kéne rá tárgyakkal legalább. Amúgy az angol már megint erőteljesebb volt, nem tudom, de egyből azok a szavak ugrottak be megint. A szóvégződéseket pedig rendre elharapdáltam, nem véletlen, mert a ragozásban bizonytalan voltam.
Az egész egy őrület, hogy középfokosak pályázok már! És sírhatnékom támad azon nyomban, ha a bankban ténykedő hasonlókorúakra gondolok. Ők középfok végzettséggel behelyezkedtek oda, most szedik össze a diplomát. Én meg fordítva csináltam, és csak szenvelgek...
Tapolcaiak amúgy nem hívtak, így ez egyértelmű volt, hogy oda nem kell mennem meghallgatásra se. Bár a bejárással kezdnem kellett volna valamit, illetve ezekkel a kimutatásokkal is. Na, innentől kezdve gondolataimba beférkőzött a munkapiaci kilátástalanság újra, ugyanis totál megalázottnak és hasznavehetetlennek érzem magam gyakorlatilag az interjú óta. Este persze Anita és Adri is próbálták elterelni a negatív dolgokról a figyelmem, amiért köszönet. Kár, hogy csak időlegesen működött.
Lényegében a szerdát is a sírós hangulat uralta, és a 0 életkedv. Viszont le kellett kötnöm magam, valami kis apró sikerélményt begyűjteni, hogy legalább az önbizalmam kicsit helyrepakolódjon. Ezért levelezések után (Anitának ehelyütt is boldog névnapot!) nekiálltam sütni, ezúttal is krumplis pogácsát. A tésztagyúrással le lehetett vezetni a felgyülemlett feszültséget is valamelyest. A németről viszont hallani se akartam, nemhogy környezetvédelmi szavakat tanulni! Fokozta elkeseredettségem egy újabb visszautasító e-mail. Rosszkedvem pedig környezetem is érezhette. No igen, és a kilométeres levelek is elmaradtak Kedvesemnek címezve, mert egyszerűen nem voltam írós hangulatomban, sokkal inkább sírósban. Szóval ha valami bánt, akkor defenzívvé válok, és szótlanná. Figyelmeztettem is Tillust, hogy a másnapi találkozót azért gondolja meg.
Csütörtökön azért már jobban éreztem magam kicsivel lelkiekben. És képessé váltam arra is, hogy átnézzem a németet. Na, ekkor már vártam a céges lejelentkezést az elutasítással, ám az még nem érkezett meg. Délután aztán következett az újabb randevú Kedvesemmel. Most csak alig néhány percet vártam Rá, mivel megint megkésve indultunk Devecserből. Kezdetben szekáltuk kicsit közösen Esztert, ami nagyon jó felütést kölcsönzött egyből. A séta is kellemesnek ígérkezett, bár kicsit pötyögött az eső közben. Az újabb felismerős játék pedig remekül volt időzítve. Szegény kutyust először lovacskának véltem. :) Úgyhogy van még mit gyakorolni, bár másodikra már eltaláltam, mi is lapul a kezemben. És hát hazafelé csak nem tértem most sem üres kézzel, epret és egy kis sütit kaptam (melyeket ezúton is köszönök!).
A postán dolgozó ismerőstől, Piroskától pedig megkaptam a nyereménykártyát. Időben lepihenni most se sikerült, mert a Fábry show-t is nyomon követtem, mivel a jubileumi évadzáró Mónika show paródiát meg akartam nézni. Ütős is volt! Így legalább vidáman tudtam elvízszinteződni.
Péntek reggel aztán kicsit szidtam is magam, amiért nem voltam valami előrelátó. Egyrészt, mert szakadó esőben caplathattam a faluközpontba, másrészt meg mert nem számoltam hirtelen a bérletvételményezés és az időjárási körülmények miatti késéssel, ami azt eredményezhette volna, hogy egyszerűen lekésem a laborvizsgát. Anya pedig kabalát is adott, azt az egeret, amely nagy riadalmat okozott egyszeriben már.
Nos, a 20 perces séta a központba már kisebbfajta magambani mérgelődést váltott ki, mert alaposan eláztam, még a zoknim is. És alapból utálom a vizes ruhadarabokat magamon tudni...Társaságom is akadt a megállóban, Gyöngyi néni, aki az ő Gyulusáról tartott nekem beszámolót, és bizony igen érdeklődött Tillus felől is. :) Majd 8 óra felmagasságában, jó 10 perces késéssel megérkezett a busz. Téten sajnos konstatállódott, hogy Anita nem jön, amit bizony a zord időjárásra való tekintettel teljes mértékben meg is értettem.
A 10 minutumos késés tartotta magát mindvégig, így így is ennyit csúsztattam a vizsgára érkezési időn. Már a kapuban ismerősbe botlottam, a srácba, akivel írásbeli szünetében beszélgettünk. Így máris oldódott a stressz. És hát a többiek is kedvesek voltak, és érdeklődőek interjúügyileg. :) Kár, hogy jót nem mondhattam. A vizsga ültetéssel kezdődött, egész elöl, a harmadik padban kaptam helyet. A felügyelő tanárnők pedig előbb ráragasztották az azonosító matricát a vizsgalapokra. Itt most nagyon figyeltem a megfelelő szám kerüljön rá. A matricázás alatt lehetőség nyílt arra, hogy átolvassuk a feladatokat.
Mindegyik szöveg kissé gyors tempójú volt számomra, de főként az első, ahol az osztrák környezetvédelemmel kapcsolatban faggatták egy egyesület elnöknőjét. Itt állításokról kellett eldönteni, hogy igazak-e, avagy hamisak. A másodiknál pedig a német cégek ázsiai kitelepülését taglalták előnyökkel, hátrányokkal együtt. Kérdésekre kellett rövid választ gyártani az elhangzottak alapján. Talán kettőre vagy háromra nem feleltem, nagyon kellett volna most is még egy meghallgatás. Vizsgát követően következett az értékelés a többiekkel, de csak egy-két pontot vettünk át, mondván, idegesítjük csak magunkat, változtatni nem tudunk úgysem már. Majd a két, előttem szóbeliző lánnyal a pályaudvar felé vettük az irányt. Meg is lepődtem rendesen, mikor tudták, hol van kis falum. Persze nekik is azonnal a savanyúság ugrott be Noszlopról meg a Lucullus Fogadó. :P Kiderült az is, hogy nekik szintén a diploma múlik ezen a nyelvvizsgán.
Hazamenős járat hiányában aztán elváltak útjaink, és én a város felé haladtam, ők meg a pályaudvarra. Ahogy az lenni szokott, több alternatíva is előkerült arra vonatkozóan, hogy hol üssem el azt a két és fél órát, amíg mehetek haza. Végül hosszas latolgatást követően az árkádolás mellett döntöttem.
Útközben tájékoztattam Kedvesem a vizsga hogyvoltjáról, bár az is igaz, hogy eléggé nehezen értem el. :S Bántott is, mert úgy tűnt, nem érdekli a mondókám. :S 11-kor elértem a bevásárlóközpontot, és belevetettem magam a nézelődésbe. Legutóbb épp Tillussal és az ász-ész pajtásokkal leledztünk errefelé, persze azonnal nosztalgiáztam is, mikor be-beléptem azon üzletekbe, ahol együttesen is megfordultunk. :) Még egy játékboltba is bemerészkedtem, és rádöbbentem, hogy milyen remekül lehetne ott felismerős játékot folytatni. Mindösszesen hárman tartózkodtunk a boltban. Ezt követően pedig végigbarangoltam a ruhaüzleteket, és tettem bizonyos megállapításokat.
Felfedeztem például a legújabb póni-divatirányzatokat, és azt, hogy óriási árkülönbségek vannak a különböző butikok között. Például én egy strandpapucsért 4-5 ezer Ft-ot nem adnék ki. Amúgy pedig napszemüvegeket próbáltam, és nevettem magamon. Illetve táska- és anyagvizsgálati mániámnak is hódoltam. Első fizetésem pikk-pakk elköltöttem gondolatilag elegantos ruhaneműkre és topánokra. :) Az idő jól el is szaladt, így csak a fél 2-es busszal tértem haza. Szerencsére az egyetemista roham elmaradt, így kényelmesen utazott mindenki.
Ebéd után olvastam egy kicsit, és hát utánajártam annak, hogy amiket én ma befirkáltam a vizsgapapiruszra, azok a szavak valóban léteznek-e. Mert ebben se voltam biztos. Végülis mindegy, mert meggyőződésem, hogy úgyis bukta. És nem volt valami jó kedvem emiatt sem, meg mert egyre bizonyosabb, hogy állás se lesz. Nagyon vártam a keddi interjúról a visszautasító e-mail-t.
És innentől fogva megint rosszkedvem volt, mely makacsul tartotta magát szombaton is. Nem is csináltam semmit. Még a levélírásra is alkalmatlannak minősültem. Dodi próbált felvidítani, majd Tillus is csatlakozott ehhez a tevékenységhez. Az egy órás telefonbeszélgetés határozottan kellemesre sikerült, noha időnként felmerültek térerő-gondok. Jobb kedvre derültem, mikor Kedvesem közölte, hogy a közigazgatási versenyvizsga megléte május végétől nem feltétele a közszférás álláshelyeknek. Ez lett volna a következő, amit megpróbálok letenni, de így most akkor ez elmaradhat. És ha már így alakult, akkor jövő héten be is viszem a doksijaimat az ismerős feleségéhez a polgármesteri hivatalba, Ajkára. :P
E sorok írásakor pedig már vasárnap délután van, eseménytelenség uralkodik. Szerencsére az idő már kifejezetten nyárias, és ami még jobb, hogy a heti esőzések nyomán patakká duzzadt ház mögötti vízelvezető árokból is eltűnt a víz. És a kerti vetemény is iperedni látszik. Nem utolsósorban a kedvem is jobb. A hét legnagyobb tanulsága amúgy, hogy az interjúknak nem kellene feltétlen annyira örülni, a stresszt pedig le kell vezetni. A megmérettetések eredményeire még várni kell, noha én biztos vagyok sajnos a sikertelenségben. :S Természetesen majd tudósítok az események alakulásáról, meg a jövő hétről is, ahogy azt megszokhattátok! Addig is mindenkinek minden jót! Végezetül pedig köszönöm Anitának, Adrinak, Dodinak, Tillusnak és további családtagjaimnak a biztatást, és a türelmet!