2011. január 15., szombat

januári felütés


Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ezúttal a január első hetéről kanyarítok egy beszámolót Nektek a jól megszokott formátumban. Tehetem ezt, mert szinte mindennap történt valami, szóval van téma bőségesen. De hát lássuk is a dolgokat rendhagyó módon!

Vasárnap a főszerep a pihenésé volt, nagy szükségét éreztem már egy ilyen napnak is. Este tévéztünk pizzagyártás után, jól szórakoztunk egy hírtévén nyomtatott retro műsoron. Apu megint elkezdett énekelni is. :) Érdekes egy adás volt, szépen eljutottunk a mezőgazdaságtól a magyarok jellemzéséig. :D Végülis vidám napot zártunk, mert Anya hazaérkeztével is adódott jónéhány vicces helyzet.

Hétfő komótosan indult, de mindjárt fel is mérgesítettem magam egy munkaügyi központtól érkezett levélen. Töröltek a pályakezdők nyilvántartásából, mert ugye december 10-től dolgoztam. Úgyhogy muszáj volt a héten (7-ig bezárólag) ezt megfellebbeznem. Mert az a rendelkezésre állási támogatás (RÁT) keretében történő foglalkoztatást jelentett, és hivatalosan dajkaként. De amúgy is direkt kértem az e-mail-es lejelentkezésben, hogy ne kerüljek ki előbbi miatt a rendszerből!!! Kicsit frusztrált, hogy nem voltam biztos a dolgomban, mert senki se mondott semmit, mert nem is tudtak mondani. :S Míg ezen morfondíroztam, hirtelen megcsörrent a telefonom, és egy munkaközvetítő jelentkezett be. Interjú helyeződött kilátásba egy ajkai cégnél, ám a pontos időpontról későbbi tájékoztatást ígért a hölgyemény, aki egyébként nagyon szimpatikusnak tűnt. Fel is lelkesedtem, bár valahol tartottam az angol/német megnyilatkozástól azért, mondjuk előbbi hölgy inkább az angolt emlegette. De az mégiscsak visszavett lelkességemből, amikor Anyának is meséltem a lehetőséget, egyből finnyogott, hogy "úgyse lesz belőle semmi". Utána nehezen is folytattam a mondókámat. Igazából nem jó ez az állapot, hogy munka nélkül vagyok, több szempontból se. És hogy őszinte legyek, egyre nehezebb elviselni apu állandó szekálását, amivel állandóan kihoz a sodromból, az pont a munkás hasonlítgatás. Kíváncsi lennék, a mai világban kezdőként mire vinné!

Kedden tevékenységet tekintve az angolozás vált meghatározóvá, a nyelvtani ismétléssel kezdtem, majd fokozatosan építettem fel valamiféle általános bemutatkozót is. Azért a nyomtatóba sikerült tonert venni ezzel együtt is, kíváncsi leszek, meddig bírja a festékkazetta. Akkor majd lehet hatékonyságot vizsgálni megtérülési mutatókkal együtt. :) Tillcsinek és Anitának meg köszönet ismételten csak a segítségért, támogatásért, biztatásért, okos gondolatokért.

Szerda fél 12-re vártak a cégnél, amely az ipari parkban helyezkedik el egyébként. Korábban Jóügyészem kilogisztikázta, mivel tudok eljutni oda pontosan, ezt én csak jóváhagyni tudtam, bár kicsit beparáztam, amikor a győri járat kicsit késett. A másikon meg helyijárat jegyet kellett vennem, de azért szerencsésen megérkeztem a helyszínre időnek előtte is. Fura volt kicsit, hogy a porta nem alant helyezkedett el, hanem az emeleten, és zárt ajtók mögött 0 kiírással. De a takarítőnő készségesen útbaigazított. :)

Az interjúztató pasi is előkerült kis tipródást követően, udvariassága meglepett. Először a cégről mesélt, és érdeklődött, mit tudok róluk. Itt úgy hiszem, jól vette ki magát, hogy előzetesen információt gyűjtöttem (bár úgy alapból is jó tudni, hogy autóipari klasztert hoztak létre környékünkön!). Különféle tömítéseket is megmutatott, amik fékekbe kerülnek, tetszett, hogy tapintásvizsgálatnak vethettem alá őket. :) Majd a munkaköri ismertetés után a szokásos bemutatkozó következett részemről, mondókámba az ovis küldetést is belevettem, szintén jópont lehetett ábrázatból ítélve. A feketeleves ott kezdődött, hogy németül kellett volna beszélnem egyetemi éveimről. Hát leblokkoltam, minden, de minden angolul ugrott be, lévén, hogy azzal foglalkoztam jobbára az utóbbi időben. Így kilobbiztam, hogy válthassak angol nyelvű megnyilatkozásra, s ehhez kis gondolatrendszerezési időt is szereztem magamnak (addig a néhány percig, mint a pasi a feleségével kokettált).

Végülis nem álltatott ezen HR-es egyed, a német tanulmányokról való mukkantási képtelenség nem vette ki magát kedvezően, de ezt én is éreztem, és mélységesen szégyelltem is magam. Azért kiderült, hogy „nyomulós, pörgős” stílusom bejött a pasinak, és más, nem kapcsolattartós pozícióban el tudott volna képzelni, konkrétan a pénzügyi kontrolleriben (amit azért nem pályáztam, mert több év gyakorlati követelmény volt az elvárás). Elemzés kapcsán pedig megemlítettem a diplomamunkát, amiből az lett, hogy elkérte tanulmányozás céljából.

Így az előzetesen vártnál hamarabb végeztem, a szokásos fél óra időtartam azért abszolválódott, kicsit agyoncsapva választottam a hazautazást. S előbb Marcsival, majd Tillcsivel beszéltük ki a helyzetet, amire egyébként igényt is formáltam. Hát igen, a kudarcot fel kell dolgozni! Kicsit felbosszantott az is a fiaskón kívül, hogy a szomszéd által üzentek a hivatalból, hogy jelenjek meg minden munkaügyi dokumentumommal másnap. A szerda további részét így főként a pihenés és az önbizalom-helyrepakolási projekt határozta meg.

Csütörtökön felkerekedtem, hogy fellebbezésem benyújtsam a munkaügyi központ felé. És ha már mindenképp a központba mentem, akkor már a korábbi hivatali megjelenésnek is eleget tettem. Igazából ekkor tudtam meg pontosan, hogy mi is a rendezési módja a bértúlfizetésnek, bár meghökkentette, hogy az ügyintéző azonnal be is akarta vasalni rajtam ezt. Végülis telefonos elérhetőségem is megadtam a gyorsabb kommunikáció miatt, magamban viszont fortyogtam előbbi pénzbefizetés miatt. A munkaügyi központban aztán kis várakozásra kényszerültem, és a fellebbezést is visszavontam, a törölgetés a szokásos rutin része. Ám ha már ott voltam, újra nyilvántartásba vetettem magam. Amúgy meg éppezért tartottam feleslegesnek a törlést is: az mind papírmunka! De hát nagy a bürokráció (nem elírás, saját szó! :)) És hát nyilvánvalóvá vált az is, hogy munkanélküli ellátás nem jár, de önkormányzati támogatásra jogosult vagyok továbbra is.

Majd fellépdeltem Tillcsibémhez. Ezúttal megint örvendeztünk egymásnak, tényleg jó volt átölelni is, Jóügyész háziassága lenyűgözött. Kár, hogy önbizalmát nem sikerült helyretennem, sőt, inkább rontani sikerült rajta. :S Fél 2-kor indultunk tovább Marcsihoz látogatóba. Már jócskán volt 3, mire oda is értünk, mert órát javíttattunk, gyógyszert váltottam ki, és ajándékot is vettem Tillcsinek (ha már névnapja közelített), amelyet aztán két háztömb között át is adományoztam Neki nagy lelkesen. A kórházban aztán mellőztük a lift használatát, bár ennyi mozgás meg kell is. :D Viszont bizonyos illatok megint csak frusztráltak szinte végig, bár a látogatás maga nem volt rossz.

Aztán hazakísértem Kedvesem, sikerült is lecsókolomoznia Zoli tanítványának. :D Szerintem azt hitte, hogy Marcsi érkezett. Mindenesetre jót kacagtunk rajta kollektíven. A csütörtök estét pedig némi keresgélés zárta pénzügyekben táppénzzel való eljárás kapcsán, így írtam a Kincstárnak is érdeklődő levelet. S persze vártam nagyon a visszaigazolót a diplomamunka küldés kézbesítéséről (olvasási visszaigazolónak hívják Outlook-ban, de igazából csak a megnyitást jelenti, olvasást nem feltétlenül!). Hát várhattam…viszont a kincstári levéllel lelkiismeretem megnyugodhatott kicsit.

Péntek egy hatalmas, ám többszörösen megszakított telefonbeszélgetéssel kezdődött, illendően akartam Tillcsit felköszönteni. Ehelyütt is boldogságos névnapot Édesem! :) Telefonolásunkat követően meglestem, mik a lehetőségek ebédre. És örültem is, hogy maradt még a Dodi által készített isteni rakott burgonyából. Aztán nekiálltam selejtezni, és rendszert alkotni nyelvi anyagok tekintetében a szokásos takarítás mellett. Egyedül a porszívózás maradt el, mert nem tökéletes a szerkezet, és a múltkori után inkább hagytam is.
Ezenkívül állásokat leselkedtem, meg az e-mail-eket is szorgosan figyeltem. Jogi asszisztens se leszek, arról kaptam levelet egyedül. A fellelt állásoknál meg német/angol kell, és hát jelentősebb bizonytalanság alakult ki a buksimban is. Persze ez ideiglenes állapotnak volt tekinthető (maximalizmus dolgozott/dolgozik!) De rájöttem, hogy mindig lenne mit tanulni...de változatlanul tartom, hogy egy nyelvet kéne jó szinten vinni mindenkinek, akkor nincs keveredés-kavarodás sem.
A délután java részében Anyával beszélgettem főként a táppénzes dologról, meg a másnapi terveket is vázoltam neki. Egyébként meg Dodi kulcsát kerestük, de nem iperedett elő :S Igen, másnap győri kiruccanást terveztünk, Tillcsivel együtt és külön. :) S hogy ez mit is jelent, kiderül! Este aztán ezt pontosítottuk más egyéb dolgok kibeszélése mellett. Fogadóóra van, volt és lesz. :)

Szombatról majd külön posztban szólok, egyelőre legyen elég annyi, hogy klassz kikapcsolódást jelentett az egésznapos program!

Vasárnap aztán jó sokáig tudtam melegíteni az ágyikót, és most apu sem zatvart pihenésemben. Addig volt nyugodt a nap, mert onnantól fogva a morgás került főszerepbe, én pedig bepozícionáltam a gép elé menekülésként, és törlesztettem blogos adósságaimat. Az írás által lehiggadtam részben, bár azért az önbizalma probléma továbbra is felszínen maradt sajnos, ami a szerdai kudarc miatt került elő egyáltalán.

Anya is hazajött délután, az elején úgy tűnt, hogy elmondhatom a problémám. Bele is kezdtem, de beszólt, hogy nem kell vázolni, mert nekem nincs semmi gondom...Akkor el is törött a mécses, és onnantól nem is beszéltünk. Elég nagy baj az, hogy el kell viselnem apu piszkálódását, meg azt, hogy nincs stabil, szívvel-lélekkel vitt munkám, valamint azt, hogy az angol/német se az igazi. Miután Anya se hallgatott meg, próbáltam egyedül rendbetenni gondolatvilágom, önbizalmam, fűtöttem, és teáztam rendületlenül. A Tillcsivel való eszmecsere kicsit kizökkentett mélabúmból, mint ahogy az esti msn parti is Anitával azon túlmenően, hogy Anyával is megbeszéltük a dolgokat. Egyébként ekkor értékelődött fel a szombat. Több ilyen baráti összejövetelre van igényem alighanem! :)

Szóval lassanként el is jutottunk a zárlathoz. Mint olvashattátok, a januári első hét mozgalmasnak ígérkezett, adott jót és rosszat is. Kíváncsi leszek a folytatásra! Ígérem, megosztok Veletek mindent továbbra is! Csak türelmeteket kérném! Következő írásomig is mindenféle szépségest kívánok Nektek! Még jövök…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése