Üdvözlet a kedves olvasóimnak!
Mint azt az előző
bejegyzésemben taglaltam, június végén boldogságos autótulajdonossá
avanzsáltam. És a sikeres vizsgától számított harmadik napon lehetett
vizsgaigazolást átvenni, ezt is rettentően vártam. Közben pedig
szorgosan gyakoroltam, hiszen a benzin-dízel váltást szokni kellett. Hát
be kell valljam, a gyakorlatozás első körében sikeresen nekitolattam a
garázsajtónak, úgyhogy Vicuka egyedivé tette a gépjárművét.
Onnantól picit óvatosabb lettem, eleinte kellett mellém valaki,
később aztán egyedül is köröztem az udvarban. Hát a lefulladások számát
sorra se lehetett venni, ez néha elmondhatatlanul bosszantott. Majd egy
szombati napon bevásárlással egybekötve egy nyugis parkolóban is
kipróbálhattam a szekeret. Az nem lehetett más, mint tanulóidőszakom
kedvelt helye, a Kórház parkolója. Bár nem volt tökéletes a dolog, és az
öreg stílusa is idegesített...így igazolódott, hogy tényleg nem lett
volna szerencsés, ha mi ketten korábban alakítunk valamit (attól csak a
kedvem ment volna el az egész vezetési projekttől). A Kórház-dombon a
kézifékes elindulás is bemutatásra került, a "látod, ez teljesen
egyszerű" gondolatsorral. Majd a tesco-s vásárlást követően elég
határozottan küldtem melegebb éghajlatra egy bevásárlókocsiért
kilincselő homeless-t, ez elég volt ahhoz, hogy ne észleljem hamar, hogy
a kézifék nem oldódott ki teljesen...az irányzékot a Penny felé vettük,
mikor is megláttuk Anyát a buszmegállóban. Egy nem veszélytelen Kórház
kereszteződésben végrehajtott Y forduló után felszedtük Edittel együtt,
akitől rögtön bezsebeltem néhány dicséretet autókámra vonatkozóan.
Jólesett, nem mondom. :)
A noszlopi technikás részen aztán fura
hanghatásokra lettünk figyelmesek. Elsőként azt hittem, hogy egy kő
okozza a csikorgást. Editet hazavittük, a fékek vasalódtak, de a
hanghatás megmaradt. Ez aggodalomra adott okot...
A hét viszont igen pörgősnek mutatkozott ezen túlmenően. Brigit
szorgosan tanítottam a tárgyi eszközök területén végzett könyvelések
mibenlétére, illetve vettem vissza ezzel párhuzamosan a controllerkedést
Ágotától. Hát emlékszem, én hogy adtam át neki a munkakört, ő közel se
valósított meg ilyesmit. Bár azért jólesett a főnök részéről a
támogatás: hogy a június végi táblázatrendszerek kimunkálását közös
feladattá tette. A tanítást pedig be kell valljam, pokolian élveztem.
Majd elkövetkezett június utolsó hétvégéje, amikor is Attilám
bemutatásra került a családnak tekintettel a következő víkenden esedékes
kislődi rendezvényre. Szerettem volna ezúttal is, ha minél jobban
sikerül az ismerkedő esemény. Először Pápán találkoztunk Atival, ahonnan
azonnal indulni akart hozzánk. Meggyőztem, hogy inkább sétáljunk egyet.
Ez roppant jól sikerült, bár az autó kapcsán már korábban kialakult
aggódásomat nem tudta maradéktalanul eloszlatni.
Fél 6 felé
érkeztünk meg hozzánk, és rögtön nagy beszélgetés kezdődött egybekötve
az én zrikálásommal. Dodi gonosz vigyorából sejtettem volna, hogy készül
még valami...igen, ugyanis Eszter, Tamás és keresztanyám érkezett. Így
lett a kiscsaládos bemutatásból nagyobbacska családos...spontán
jelleggel. Szó szót követett, a két fiú elég jól egymásra talált a
dumálásban. :) Ahogy az lenni szokott...:) Majd hirtelen kiabálásra
lettünk figyelmesek. A szomszédlány ki akart járni, ám útját állta
Muncius (Tamás) Opelja, ami a kapu előtt parkírozott...(gyakorlati
oktatás első órák egyike: nem állunk be kapubejáróba! :)) Végülis Tamás
bejárt az udvarunkba. Kisvártatva Jóanyám elszólította Attilámat a
társaságtól, és megbízatással látta el. Ez nem volt más, mint az, hogy a
garázsból járjon elő a piros járművel. :)
Ekkor lepleződött
le, hogy Vicuka autótulajdonos is, és már csak idő kérdése, hogy
vezessen a jogosítvány birtokában. :):):) A srácok rögtön ki is
oldalaztak vizsgálódásokat tenni, mivel Atinak is ez volt az első
alkalom, hogy láthatta az autót. :) Pozitív és negatív felhangok is
váltották egymást, de a lényegen nem változtatott. Büszke voltam!
Keresztanyám és Eszter is tudakolódott a gépkocsiról, továbbiakról, és
az exemet is feltétlen szóba kellett hozni (miszerint új kapcsolata van,
és gyermekvállalás elé néznek. No, utóbbira ki is nyilatkoztattam a
véleményemet: az az ő problémájuk, nekem is más a jövőm, amit építenem
kell folyamatosan). :)
Majd mivel kirándulni is akartam Atival, így
lassanként a távozást húrjait kellett megpendíteni. Munciusék is
ekkortájt léptek, ám meg kell jegyeznem, hogy pasi létére nehezen talált
ki a kapun Opeljének volánjánál elhelyezkedve. Majd mi is indultunk
volna, ehhez azonban egy megfordulási feladatot kellett teljesítenie a
sofőrömnek. :) Hát a frászt kaptam, amikor az autó nem indult...Ati
rögtön tudta, mi lehet a baj: Muncius egy csatlakozót elfelejtett
visszarögzíteni a helyére...IUS MURMURANDI!!!!! De a lényeg, hogy a hiba
elhárult, és bepozícionálhattam magam a b2-be, majd Munciusék nyomába
eredhettünk. A tervem aznapra vacsora lett volna a kirándulás és a
vezetési teszt mellett. Ám Ati rossz helyen fordult ki az egyik
körforgalomnál, így Padrag felé vettük az irányt, majd tettünk egy kis
kanyarulatot Veszprém irányába, illetve Tapolca felé. Itt lettünk
figyelmesek újra a sípoló hangra, ami zavaró tényezőt jelentett. Meg is
álltunk, és a gumiabroncsok lettek szemügyre véve: valóban forró volt a
bal eleje...de a hang hátulról jött...pedig volt ott minden,
fékvasalgatás, gyors tempó, lassítás...Egy a lényeg, hogy alapvetően
megállítást nyert, hogy ez a kocsi jó lesz nekem. :) Elégedett voltam,
bár aggódtam a hang okán. A fékek azonban működtek jól, hiszen kétszer
sikerült kivédeni az őzek átvonulását szerencsével. Majd azért az is
egyértelmű lett, hogy a garázsmenet nem könnyed még egy rutinos sofőrnek
se.
Aztán eljött hamar a búcsú perce is a kis értékelést
követően. Azt hiszem, a bemutatkozó meg nem sikerülhetett volna ennél
jobban...így lényegében a következő héten esedékes kislődi mókulás
megfelelőképpen elő lett készítve.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése