beszámolat egy fergeteges hétvégéről

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Ahogy azt már előre beharangozódtattam, január utolsó hétvégéjéről különálló bejegyzést alkotok. Ez következék most.
Egész héten lázas izgalommal és igyekezettel készülődtünk a szombat-vasárnapra, erről részleteket olvashattok itt.
Szóval elkövetkezett a szombat. Reggel hamar kidobott az ágyikó, és rendkívül megörvendeztetett azon tény, hogy Tillus Ügyész Úr zsarolási műveleteinek ismét engedtek az égiek, és hétvégére megérkezett a megrendelt friss hó. Miután kilelkesedtem magam, nekiálltam a hálóhelyiséget végső formába hozni, helyükre tettem a bútorokat, és elrendeztem az ágyneműket. Majd ismét örvendeztem, mert roppant tetszetős lett a szoba. :)
11 körülre járt már, mikor Dodi is kimerészkedett takarójából, és nyomban meg is ejtette a rituális ellenőrzést. Ezt követően pedig átvette a fűtőmesteri feladatkört, és szobánkban is portalanított. Munkamegosztás mindenek előtt. :) Dodi passzív várakozó állásponton volt, érzetem szerint barátnőjének jövetelét illetően. Zúgolódott is, teszem hozzá, szerintem jogosan.
Én pedig úgy határoztam, hogy meglepem Tillusom ismét, és együtt érkeződünk majd ismét. A gondolatot tettek is követték, és máris a déli járaton találtam magam. Persze késésben volt egy pöttyet, így jobbnak láttam, ha eredeti tervecskémmel ellentétben nem a Halacskánál libbenek majd által a hazafelé tartó Merci-buszra, hanem egy megállóval később, azaz Gyepesen.
Már előre örvendeztem zseniálisnak vélt ötletem Kedvesre gyakorolt hatásának. :)
Gyepesen aztán nem kellett olyan sokat várakoznom a "szerelem-járatra". Társaságom is akadt, volt osztálytársam anyukája rendesen szóvaltartott. Meglepett, hogy Ő is felajánlotta a tegeződést. A munkapiacos kérdésre már nem foghatom, hogy meglepetés erejével ért. Csak a sajnálkozás ne lett volna!!! De legalább nem erőltette a pesti lehetőségeket, és ez azért tetszett ezen kényes témán belül, melyről igyekeztem csereberélni. Sikerült is elkalauzolnom előzetesen Győr városában. Amikor begördült a megállóba a busz, ismét elkapott a lelkesedés. Fülig vigyorral kértem a menetjegyet, noha örömömbe egy kis üröm is vegyült, hiszen Tillusom igen-igen figyelt. Úgy lett volna igazán pompás, ha nem észlel és jól meg tudom bökdösni, helyet kérve magamnak. Persze azért így is váratlanul érte lesből támadásom. :)
Hazaút során egyeztettük viselkedési stratégiánkat, mert ugye nagyon hamar kibontódik az ún. "off-topic" rám vonatkozóan is. :)
Jó fél óra sétafikát követően érkeztünk meg szerény hajlékunkba. Ezúttal a jóval melegebb szobába invitáltam Kedvesem, és ennek nyomán mindenki inkább oda települt be. A vidám eszmefuttatás közben elkészült az első közös fotónk is. A nagy csevejt Dodi telefonjának zengedezése szakította kicsit félbe. A társaság pedig már az első mondatból ("És én ezzel most mit kezdjek?") kitalálhatta, ki a hívó fél, és mi célból is telefonoz. Igen, igen, Júlia Nóra jelentette, hogy Ajkán van már.
Fura helyzet állt elő, mivel Dodi jóságos lovaghoz illően bizonyára elé sietett volna, amennyiben a lányzó az általuk előzetesen megbeszélt időpontban jelez. Itt kicsukmányoznám a meglepetés erejét az egész heti viselkedés tükrében :( Abban maradtak a híváskor, hogy Dodi a faluközpontban várja. Ettől a kis gyalogúttól eltántoríthatatlan is volt jó öcsém, pedig-pedig nem ártott volna egy kis leckéztetés. Én pedig nekiláttam az uzsonnakészítésnek, tanulva Julcsi előző alkalommal történő fogadási hiányosságaiból is. Ekkor már a konyhában tartózkodott mindenki, és fogyasztotta az időközben elkészülő fahéjas-almás teacsodát. Végül rántott sajtra esett a választás, így prézlizhettem befelé a kiporciózott adagokat. A munkafolyamat közepette persze a kezem mellett a szájacskám is jártatódott. Aput próbáltam meg visszafogni, mert eredeti rendőrségi sztoriját néha megszakajtotta egy másik, éppen oda nem illővel. :)
3 órakor megszaladt Anya is és megerősítette a hírt, miszerint tényleg jött Julcsi, nem csak szívatás volt az egész. Azt viszont úgy kollektíven nem értettük, miért is gyalogolnak, ha van busz is...
Egy jó erős fél órácska múlva csatlakoztak az ifjak is, és ezzel kibővült 6 tagúvá a Kis család. :) Ezzel egy időintervallumban tálalhattam is a sajtkorongocskákat illetve a Tillus mamája által készített fánkokat is. Köszönet érte! :) Itt következett el számomra a következő furcsaság, mert Dodiék sarkon fordultak pár fánk elpusztítása után, és sétálni indultak. Bár kétségtelen sok-sok megbeszélnivalójuk akadhatott, leginkább ez az igen-nem-nem-igen póni-játék. Úgyhogy öcsém és barátnője azzal a lendülettel, ahogy besuhogtak házunkba, el is távoztak a friss levegőre, újabb témát szolgáltatva ezzel a kirívó viselkedéssel nekünk. Azért jóízűen tudtunk falatozni eközben. Külön öröm volt számomra, hogy Tillusnak is ízlik az étek.
Klassz kis beszélgetés bontakozott ki, estéig folyt a kokkettálás. Mindig másvalaki ragadta magához a szót, és hát ugye minket nem kell félteni... :) Sajnáltam ugyanakkor, hogy Julcsi és Anya nem közelített egymáshoz kommunikációban jópofi szintjén sem. Mondjuk úgy vettem észre, igazán senkivel se lendült bele magvasabb társalgásba a lányzó, és a kérdésekre is elég szűkszavúan felelgetett. :-S Persze ez valahol betudható a frusztráltságának is.
6 óra lehetett saccperkábé, mikor is Dodi indítványozta, hogy tekintsük meg a filmet, melyet Tillus bocsátott rendelkezésünkre. Így aztán bevackondírozta magát a Kis-nagy család a gép közelébe, és figyelte a Halál a Níluson című klasszikus történéseit. Közben azért oda-odapislantottam az órára, hiszen közeledett a vacsora és az azzal egybekötött inzulinolási kötelezettség.
Ekkor kis szünet iktatódott be a filmbe, míg mindenki elfogyasztotta estebédjét. Aranyosak voltak az ifjak, együttműködési készségüket jól illusztrálta a melegszendvics közös elkészítése. Táplálékfelvétel után ismét csak a csacsogásé lett a főszerep, és az ismerkedésé. Tillus barátságot köthetett két kutyánkkal is. Sikerült megbűvölnie házőrzőinket is, még a kajla Chappy névre hallgatót is. És Tillus idomár képességeit dicséri, hogy még rámugratnia is sikerült emez jószágot. :D Ami azonban mindent vitt, mint a piros hetes, hogy simán megfektette mindkét ebet. :D :D No igen, minden egyes esti találkozónkkor történik valami érdekes, valami emlékezetes!
Az estét végülis filmezéssel zártuk. Illetve zártuk volna, de a gyilkos(ok) kilétét máig homály fedi, mivelhogy a lejátszó nem óhajtotta beolvasni a dvd-t, hiába is próbálkoztunk életet lehelni belé. :S Ezután visszavonultunk hálóhelyünkre, és ké értékeltük az addigi eseményeket. Mindezt a szokásos derülős stílusban. :)
Azon kaptuk magunkat, hogy valaki szeretne bebocsáttatást nyerni, és ezt illemtudóan kopogással jelzi számunkra. Dodi ácsorgott az ajtóban, és adott elő egy eukaristolós jelenetet. Majd megjelent aktuális oldalbordája is. De bebocsátás helyett inkább a fürdőszoba felé lettek terelve a pónik, szóval rápacsáltak. :D No igen, az ász-pár nem tart mindig fogadóórácskát! :D Mi is túlestünk a napi rutinon, és egy kis teaiddogálást követően mi is nyugovóra tértünk, bár volt már talán hajnal kettő is. Én percek alatt elszundikáltam szemben Tillussal, akinek azért akadtak gondjai a megfázással...:(
Háromnegyed 6 előtt néhány perccel az óracsörömpölésre ébredtem. Azért ily korán, mert inzulinidő következett megint. Szántszándékkal állítottam előbbre a riadóztatót, hogy legyen módom kellőképpen magamhoz térni. Ez többé kevésbé sikerült, mert fantasztikusan jót álmodtam, és ébredés után még a hatása alatt szoktam lenni.
Ekkor ért a vasárnapi első meglepetés: még mielőtt kicepedliztem volna összeütni valami ehetőt, Anya lépett a szobába, és szervírozta az ágybareggelit Tillusomnak. :) Én ezt még kiegészítgettem néhány darab rántott sajtocskával. Mindeközben, míg én evős-ivós dolgaim intézgettem e kora reggeli órán, a szobában rögtönzött értekezletet tartott Anya és Jó Ügyészkém. Majd visszaszenderültünk még egy csöppest.
9-kor riadtam fel második álmomból, hogy nincs mellettem Kedvesem. (Ezen második álom elég faramuci volt, mindenféle gaz kérdést kaptam jogásztól egy államvizsga keretein belül. Az egyik olyannyira felzaklatott, hogy kirohantam a teremtől, és Tillusnak kellett megkeresgélnie, nem mintha ez gondot okozott volna Neki. :) Talán ezért is ébredtem meg, hogy megtudjam a helyes választ a gonoszkodós kérdésre.) Ha már így alakult, akkor kicsörtettünk a konyhába, és szóval tartottuk Anyát, míg főzőcskélt.
Az ifjak nagyságrendileg két órácskával később keltek, le is késték a misét, amire előzőleg még szándékoztak mendegélni. Az ebédig ők szókirakós társasjátékkal szórakoztatták magukat. Tillus pedig belement egy figurafelismerős játékba.
Végre meg tudtam mutatni e móka keretében a letörött fülű porcelánnyuszkóm, melynek felismerése nem jelentett gondot még egy füllel sem. :) Még a Jézus-szobrot is kitalálta, pedig az tényleg nehéz feladványnak volt minősítve!!! Pónijaink lelkesen kirakóztak ekkor is, de apránként kezdték hátráltatni ezzel a tálalási folyamatot. Úgy tűnt, Julcsi zokon is vette, hogy az előszobából be kell tránszportálódni egy másik helyiségbe. Jópontnak számított viszont mindenkinél, hogy segítkezni akart azért a tálalásnál. Igaz, ezzel a nagy sürgölődéssel kicsit megzavarta a délidei inzulinolást. :S
Az ebéd elfogyasztása után kicsit még beszélgettünk, ismét készült néhány fotókópia is. Hogy emlékezetes maradjék a vasárnap is, átvettem Dodiék lovacskázós-házban körbehurcolós ötletét, és nem átallkodtam hátamra kapni Kedvesem. :D Ezen aztán mindenki jól meglepődött, és kacagott. Mókás volt az egész! Lassacskán azonban Tillusomnak mennie kellett hazafelé. Én pedig bekísértem őt a buszra, miután mindenkitől illendően búcsút vett. Apu is okozott egy kis meglepetést, mert nem abból a pusziszkodós fából faragványozták, most mégis adott Tillusnak azt is. A 20 perces kis gyalogúton szidtam a póni fel- és lemenőit is, hiszen a sapkám valahol elkallódott a szobánkban, és a kilométeres szembeszél pedig állandóan lefújta a csuklyám. Ez előrevetítette, hogy lehet, nem úszom meg a megfázást mégsem. :S Ismét nehezemre esett az elválás Kedvesemtől e csodás hétvége tükrében.
Amint hazaértem, felhívtam Kincsem, hogy rendben megérkezett-e Ő is. Ezután levelet is szándékoztam írni, de rövidre szabott lett végül, mert zavart, hogy az ifjak azt lesik, mit is írok. Még akkor is ha ezt ellensúlyozandó kikapcsoltam a monitort és használtam a 10 ujjas gépelést. Megtudtam, hogy Tillussal épp lemaradtunk az szovjetuniós masírozási hadművelet részletes ismertetéséről, mert ez az eltávozásunkkor került terítékre. De azért Apu csak elmesélgethette roppant nagy átéléssel, gondolom. :-D
Teló után elvonulgattam pihenés címén, pónihadak pedig jöttek utánam. Befeküdtem mellém. Az időnkénti gyertyatartóvá válás kissé kényelmetlen volt. Mindeközben Julcsi ráfeküdt arra a bizonyos kis csengettyűre, aminek megszólaltakor megszaladnak a szüleink. Legfőképpen Apu. Fordított a bekötés: az apának a kis menyét kell figyelmeznie, az anyának meg a kis vőjét. Ezt a Kis családi fetrengős-üldögélős idillt szakajtottam félbe a már említett levélírással. Póniék se bírták sokáig, jöttek utánam és leselkedtek volna. Sajnos Dodin egyfajta flegmaságot vettem észre, főleg, mikor együtt volt mindenki. Megint nem igyekezett közvetíteni se választottja és a család között. Amint lehetett, slisszoltak elfelé. És ez sajnálatos!!!
Uzsonna után segítkezett Julcsi Dodinak pakolni, bár az inkább megint az elvonulást szolgálta inkább, mivel csak az utazótáskába kellett berámolni az akkor már kivasalózott ruhákat.
Kicsit még beszélgettünk itt a másik szobában, mielőtt útra keltek volna Győrbe, akkor álltam neki képeket szerkeszteni is. Dodi belepofizott mit kéne és hogyan részbe. Belekerült a legelső közös fotónkba a polc, és Tillus ott elhelyezett képe is. :-) Szóval duplán szerepelt volna. :-) Ezt akartam volna valahogy korrekciózni, amibe Dodi belevakkantott, Julcsi meg támogatta.
Én meg egy rossz tulajdonságomhoz híven be is sértődtem, és ott is hagytam a csapatot. Kisvártatva visszatértem azért, Dodival megbékültünk hamarost. Szüleink eközben a jó és rossz tulajdonságaink örökítőjének kilétét elemezgették, gyakorlatilag egymással. Az ifjak elmerültek egymás még pontosabb DNS-analíziséhez elengedhetetlen mintavételezési eljárásban. :-D
Fél 6-kor begördült Hajmi Fiatja, így az ifjak útra keltek, vissza hőn szeretett egyetemi városkánkba. Mi pedig értékelhettük a víkendet, mely szerintem fantasztikus volt annak ellenére, hogy akadtak olyan dolgok, amik frusztráltak. Ezekre nem térnék ki újra, taglaltam leírásomban. :) Sajna néhány programpont is kimaradozott, de így volt ez egyszerűen nagyszerű! :)
Ezzel meg is adtam a zárszót. Kedves olvasóim, köszönöm megtisztelő figyelmeteket, zárom is bejegyzésem néhány képpel!

készülődés a Kis család nagyobbacskává változására

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Mostanában folyamatos lemaradásban vagyok önmagamhoz képest, valahogy rossz az időbeosztásom. Ezen kicsit javítani kell mindenképpen, mert lassanként ismét neki kell álldogálnom tanulni, és elkezdeni a német nyelvtani alapok átismételgetését. Ezen az optimalizációs folyamaton majd el kell gondolkodnom. Most viszont január utolsó hetéről szeretnék krónikát kanyarítani.
Címszavakban is össze tudnám foglalni: romantikus hétfő, még olyanabb kedd, készülődős szerda-csütörtök-péntek, és fergeteges víkend. Utóbbi külön posztot érdemel. ;-) Jöjjenek a részletek!
Hétfő, mint ahogy az előző hétkezdő nap is, a romantika jegyében telt említésre méltó eseményként. Lelkes voltam, mert sikerült egy roppant szívélyes hétvége nálunk töltésére vonatkozó meghívást összehoznom Dodi barátnőjének címezve. Ezt a hangulatot aztán ragasztgattam is át a családtagokra. Persze nem úsztam meg Ádám-beszólás nélkül ezt a napot sem, épp az esti randimra vonatkozó készülődés okán jegyezte meg, hogy már van kinek tetszeni. Hmm...hát egyrészt eddig is volt, másrészt nem a külcsíny a lényeg! Így azt a beszélgetést rövidre is zártam. Míg cihelődtem a Tillussal való találkára, jött a telefon a rendőrségről. De Dodi nem vette fel, mondván, hogy pihenését ne zavarják már meg holmi zsernyákok...:-)
Szokás szerint ismét Devecseren át közelítettem meg Ajkát. És ezúttal nem csak Lőrintepusztáig kaptam jegyet, így nem kellett ott kiszállnom. :-) Kedvesemre csak néhány percet várakoztam szerencsére. Kicsit tartottam attól, hogy elnyúlik a megbeszélése, és akkor a mi talink fog zsugorodni, Szerencsére időben elérte a járatát, és nem is késett sokat a buszgépjármű. Így hazabakára vettük az irányt, megejtve újra egy kis vásárlást.
Eltökélt szándékom volt, hogy készítek magunkról végre valahára egy fotokópiát, egy szolid, ám de annál romantikusabb képet. A fotózkodáshoz minden a rendelkezésemre állott elviekben, hiszen Doditól el tudtam kunyerálni a digitális masinériáját. Helyszínre pedig nem találhattam volna ideálisabbat, mint az éppen útba eső platánfasort. Ráadásul ekkor már sötétbe burkolózott a táj, és a hópelyhek is szálldogáltak. De a fényképezőgép a zord hidegben működésképtelennek mutatkozott, puforogtam is emiatt elég rendesen. :-) Természetesen nem moroghattam emiatt sokáig, mert újra játékidő következett: kinderfelismerés csukott szemmel. Ez aztán remek szórakozási lehetőséget adott, Tillus végig kacagott, meg én is, azon, hogy milyen állatkákat nem véltem felfedezni egy-egy figurában. :-) Persze még véletlenül se azt, ami lett volna. Kellemes sétát is tettünk ezek után, értékelve a napi eseményeket. Majd elfogyasztottam Náluk a rituális teácskám, miközben lefixindírozódott a másnapi kirándulásunk Marika nénivel. Már régóta rágta a hallószervecském, hogy menjünk el Veszprémbe, és vizitáljunk Tillus munkahelyén. De mindig történt valami, ami ezt meghiúsította sajna. Most azonban úgy tűnt, hogy el is jutunk az irodába. Jobb lett volna teljes titoktartás mellett odasomfordálni, bár ezt vissza is vontam elméleti síkságon is, mivel már volt fagylaltusz visszanyal eset.
Jó társaságban - ahogy az lenni szokott - szárnyal az idő is, így elég hamar elérkezett a búcsú pillanata, melyet azért még nyújtottam, ahogy csak lehetett. Sikerült is ismét utolsónak felkaptatnom a buszra.
Este a Drága Ügyészkémmel közös projekten munkálkodtam, ami fokozta jókedvem. Úgy szeretném, ha sikert könyvelhetnénk elfelé. Azért bosszankodni is tudtam, Ádám akasztott ki ismét, mert okvetlen jeleznie kellett, hogy diplomaátadót szervez. Ezzel jól meg is forgatta a szívemben az általa beledöfködött kést. (Lehet, ha abban az időszakban kevesebbet foglalkozok az ügyeivel, és többet a sajátommal, akkor most nem kéne újra nyelvvizsgára készülődgetnem. Persze nem biztos ez sem...) Legalább volt egy vicces elszólásom, miután a fehér kesztyű beszerzési helyét sem tudta: "érdeklődtem menyasszonyiruhakölcsönzőben" mondatomból lemaradt egy vesszőcske, így kissé félreérhető a dolog. :-) Ám annál jobb!
És akkor át is térhetünk a keddi napra. Előzőleg a 11.35-ös járatot néztem ki magamnak, és üzentem is Marika néninek, hogy majd dél körül érkeződöm Ajka városba. Azt tudtam, hogy az a busz fog továbbhaladni Veszprémbe. Így aztán jól beöltöztem tekintettel a sarkvidéki időjárásra, és útra keltem, keltünk. Az egy órás buszozás rendkívül jó hangulatban telt, kiváló útitársam volt. Rengeteg dologgal bővíthettem tudásom Drága Ügyészkémmel kapcsolatosan, illetve lehetőségünk adódott jobban megismerni egymást Marika nénivel. Meg is lepett már az utazás kezdetén, hiszen felajánlotta a tegeződési formulát. :-) Ezek a megszólítások kényes témát jelentenek, de tökéletesen megfelelt a magázódás is.
Igazából kicsit tartottam is Marika nénitől a kezdet kezdetén, aztán szép fokozatosan épült viszonyunk. Beleélőképességem hagytam dominálni Vele kapcsolatban is. És teljesen megértettem szülői aggodalmát, esetleges óvó szándékú fellépését. Az első találkozó azt hiszem, eloszlatta egymással szembeni félelmeinket. Azt hangsúlyoznám most is, hogy Édesanyámként tisztelem!!!
Szerintem normál esetben mindkét félnek közelednie kell az első adandó alkalommal, és kommunikálni, ismerkedni. Végső soron is nem ellentábort alkotókról van szó. Ha pedig nem szimpatikusak egymásnak, akkor is valahogy félre kéne söpörni azt az érzést. Mindketten szeretik ugyanazt az embert, csak éppen másként. :-)
De most libbenjünk is vissza a keddi naphoz. Szóval negyed 2-t ütött az óra, mikor megérkeztünk a veszprémi főbuszpályaudvarra. Keresztülhaladtunk a sétáló utcán, majd egy kereszteződésben rossz helyen fordultunk alá, de végül szerencsésen odataláltunk Tillus munkahelyére. Hát abból az épületből se néztem ki, hogy irodáknak ad otthont, meg kell mondanom őszintén. :-)
Szépen körülnéztünk odabenn, megejtve a kontrollt, majd kicsit beszélgettünk. Megdöbbentem, hogy az Eszter nevű kollegina milyen lassan ír e-mail-t. Kicsit örültem is, hogy leléptetődött. Mert a helyettes főnök (Tillus) idő előtt hazaküldte a kissé csacska nőszemélyt. Ezután kicsit még melegedtünk, majd mi is felkerekedtük a hazaútra. :-)
Utunk során eszmét cseréltünk az engem akkor leginkább frusztráló tényezőről, jelesül arról, hogy Julcsi érkeződik-e vagy nem. Bántott, hogy nem kaptam választ kedves invitálásomra.
A délutánt is együtt töltöttük Kedvesemmel, sétáltunk, ábrándozgattunk. Az utóbbi ténykedést ébren is tudom művelni! :-) De jó, hogy nem vagyok ezzel egymagamban.
Hazaérkeződvén aztán kitelepültünk a konyhába, és remekbe szabott beszélgetés bontakozott ott is ki, érintve mindenféle témát. 6 óra felmagasságában pedig a vacsora is elfogyasztódott, köszönet a lakomáért Marika néninek. ;-) Szokás szerint szép komotós tempóban fogyasztottam elfelé a rántott karajt. Ismét fény derült egy közös tulajdonságunkra Tillussal (savanyúságkerülés). Apránként azonban elérkezett a búcsú ismételten.
Ezúttal ismét meglepetés ért, mert Marika néni egy csinos sálat ajándékozott nekem. Meg voltam hatódva a gesztustól. A kapualjban aztán ismét hosszasan búcsúzkodtunk, de sikerült elérnem az utolsó előtti járatot.
Az este is vidám hangulatot hozott, bár ebbe a vidámságba helyenként bosszússág is vegyült Julcsi és Ádám viselkedése okán. Utóbbi személy ismét betalált, megzavarva nyugalmas msn-es csacsogásom. Majd miután kifejtettem, mi bántja lelkem, megkaptam a véleményét, hogy törődjek Julcsi helyett a saját dolgommal! Már hogyne lenne ez az én ügyem is, hiszen úgy látszék, a családunkkal van baja. Én pedig személyszerint csak akkor kerülök nála előtérbe, amikor valami segítségre van szüksége.
No mindegy, Ádám felmérgesített. Mérgem pillanatok alatt elillant, hiszen Anitát kicsit jobb kedvre tudtam deríteni. Azáltal pedig magam is. :-)
A hét további részében a víkend előkészületi voltak meghatározóak. Bevallom, nagyon izgultam. Szerda este aztán birtokomba került két riport, lelkendeztem is ezek felett rendesen. Minden érdekes, ami Tillusommal kapcsolatos. :-) És hát Julcsit is sikerült eligazgatnom a miheztartást illetően. Érveit a nem jövetel mellett elég gyengusnak tartottam, és ahol lehetett, bele is kötöttem. Nem mondom, hogy nem élveztem. :-)
Véleményem továbbra is az, hogy holmi hobbiténykedés, ami ráadásul halasztható is, nem lehet fontosabb a Kedvessel töltött pillanatoknál. Két nem optimális bemutatkozó után pedig jobb esetben motiválólag is hat szerintem, hogy egyszer végre sikeredjék beszélgetni a Kedves családjával. Azért érzékenyen érintett az egész beszélgetés. Dodira is rossz volt rápislantani eközben, hiszen mindenről tudomása volt, és jól tudom, mennyire fájó pontra tapintott a barátnője. Próbáltam hatni Julcsira, nem riadtam vissza az érzelmi zsarolástól sem. Bár nem is tekinthető az annak igazándiból, csupán felhívtam figyelmét döntésének lehetséges negatív kimenetelére, magyarán, hogy exportálódik. De kérdéses, hogy jót tettem-e, hogy beszéltem a lánykával. Mondjuk lehet, már régen rossz, ha valamit ennyire erőlteti kell. :-S
A következő két napban azért folytatódott a póni-játék a hétvégi jelenésre: igen-nem-nem-igen. Mindennap máshogy nyilatkozott Julcsi. :-S Ez pedig témát szolgáltatott a Kis családnak, és időnként az off-topic is megnyíladozott. Az étkeket tervezgettük el, és a szobaátrendezés is napirendre került szigorúan a feng shui jegyében. :-) Végül csak az egyik hálóhelyiség berendezéseit variáltuk meg a pénteki napon. Az már tényleg a lázas készülődésről szólt legfőképp. Pár intést meg kellett fogalmaznom Tillusnak, legfőképp is azt, hogy ne legyen olyannyira kíváncsi apu Szovjetunióban történő majdnem éhenveszejtődésének sztorijára!
Na igen, öregem még mindig képes arra, hogy az alapból egyszereplős történetbe becsatlakoztassa Lenin elvtársat, és átcsapjon egy másik történetbe. Mindezt persze hihetetlen átéléssel, mintha tegnap élte volna meg az eseményeket. Ez egy ideig vicces azért, viszont ehhez hozzászólni nem nagyon lehet...Továbbá jó anyám hülyéskedéseiről is szóltam. Drukkoltam, hogy Jó Ügyészkém ne mondja le az egész víkendezést, ugyanis kisebb megfázással bajlódott. :-S
Most el is érkeztünk a sokat emlegetett hétvégéhez, melyről önálló bejegyzést olvashattok majd! Addig is legyetek jók és vidámak!

január utolsó előtti hetéről, melynek legmeghatározóbb eleme a romantika volt

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Ismét továbbsuhogott egy hét, így időszerű is valamit írnom róla. Hétvégén a főszerep a pihenésé volt, végre tudtam jókat csacsorászni a Kis családdal, illetve végre jutott időm kapcsolatokat felélénkíteni. De a durmolás is elmaradhatatlan volt. Létezhet olyan, hogy téli fáradtság? :-O
A hétfő romantikus színezetet kapott. Ati használta égi összeköttetéseit, és a bakonyi táj ismét behavazódott. Legnagyobb örömömre este is rendületlenül szálldogáltak az apró-piciny hópelyhek, és végre várhattam munkából hazatérő Ügyészkém. Ezúttal én öltöttem fel a lovagi páncélt, és kísértem Őt haza.
Előtte azonban tettük egy kellemes kis sétácskát Ajka városában, átbeszélgetve a napi eseményeket és az Eszter nevű kollegina bemutatkozója is megtörtént. Majd távolabbi terveket is szövögettünk a jó idő beköszöntére, illetve közös-kis projektünk helyzetállása is elemzés alá vonódott. (Hogy mi is ez, arról csendülnöm kell elfelé, majd utólag visszakommentelnem, amennyiben sikert könyvelhetünk el :-)).
A napi betevőnk fogytán volt odahaza, úgyhogy annak beszerzését még be kellett iktatnunk az esti programba. Ez a kis vásárolgatás is roppant kellemes volt, illetőleg emlékezetes, mert én iramodtam a jól megszokott irányba a pékárus részlegre. Bizonyítást nyert ekkor, hogy agyamban bizonyos ingerek jelentős késleltetéssel tudatosulnak, most például a fornetti amúgy isteni illatával mit sem törődtem. Aztán jól kiröhöghettem magam megint, amiért hangosan gondolkodtam. :-)
Remekül sikerült ez a randevú is, bár magam ismét csak meg kell kritizálnom, bizonyos dolgokra nem figyeltem kellőképpen, pedig-pedig kellett volna. Annyira magával ragadott a romantika, hogy hazafelé is sétáltam inkább a faluközponttól, és ez is nagyon kellemetes volt. Majd értékeltük kölcsönösen Ügyészkémmel az együtt töltött időt, s ekkor kristályosodott ki első ízben, hogy milyen magas szinten működik közöttünk a telepátia is. :-)
Kedd már morgósabb volt és a szerda is. A családi szekírozás egy elviselhetetlenebb lett számomra. Ezt a helyzetet oldotta kismértékben a mama házánál történő rendezkedés. Ezek az esték leginkább az egykori Csipetcsapat-tagok államvizsgára való felkészítéssel teltek, azaz ppt ellenőrzéssel, lehetséges F(f)arkas-kérdések megfogalmazványozásával.
Csütörtökön ismét Atival mókáztam, bár ekkor fontos és felettébb komoly megbeszélnivalónk is akadt. A romantikázásba és munkaügyi-értekezésbe ezúttal Eszter unokatesóm zavart be félóránkénti csörgetésével. No igen, Nuncius figyelmét fel kell hívni rá, hogy ezen felettébb idegesítő szokásról leszoktathatná aráját. :-)
Sétafika közben ismét lehullt egy-két titkosságról a lepel, de ezúttal feladtam a rejtély önönmagamtól történő felderítését. Azt azért hozzáfűzöm, hogy csak nagysokára jöttem volna rá a fejtvény megoldására jelen esetben. Újabb játék-lehetőség: ismerjünk fel a közeledő járműveket anélkül, hogy odapislantanánk. :-)
Persze megint mérges voltam magamra a talit követően, mert nem voltam eléggé körültekintő. Aztán család is helyrepakolászta a vérnyomásom, miután kiderült, hogy a másnapi bemutatkozós programom helyett bankolás lesz, és pénzügyezés. Bár hogy a jót is megragadjam, adódott a feladat, hogy én, mint a Kis család pénzügyi szaktekintélye (húú, nem is voltam nagyképű!:-)), tegyek javallatot a csatorna-projekt optimális finanszírozására minden körülményt tekintetve véve.
Péntek délelőtt aztán kalkuláltam is, adatokat gyűjtöttem, majd kigondoltam a megfelelőnek mutatkozó finanszírozási formulát. Mindeközben pályázatot is gyártmányoztam két tetszetős állásocskára, köszönet az írományok felülvizsgálatáért és bővítményekért a Jó Ügyészemnek! (Hát igen, fogalmazásban is professzionális! :-)) Ádámmal majd még számolok az állandó, roppant fellengzős stílusban előadandó kiokításért.
Ebéd ismét kimaradozott, mert jelenésem volt Anyánál. Buszváró van, váró busz pedig csak bizonyos személyeket illet megfelé. Sajna, engem még nem. Így aztán rohamtempóban becsörtettem a faluközpontba. Kár volt úgy sietni, mivel a buszgépjármű csak laza fél órát késett. :-S Az idő alatt pedig kissé át is fagyogattak végtagjaim, csípős hideg időjárás uralkodott. És miután a hűs csontig hatolt, nem igazán kajtattam a buszon ismerőst. Pedig-pedig jött Keresztlányka is, és meglepődtem, mikor leszállt a Halacskánál ő is. Így legalább tudtunk néhány szót váltani. Kiderült, hogy Eszter csörgetményezése előző nap azért volt, mert így akart jelezni, hogy msn-es kommunikációképes. :-) Lelkesítőleg hatott rám, hogy mindig szerettel várnak minket Tillussal, illetőleg Dodit és Julcsit is.
Rövid eszmecserénket követően a Penny Hipermarketingbe vettem az irányzékot, ahol persze jó anyámat még véletlenül se volt kivel elővezettetnem. Viszont szemrevételezhettem a megújult boltot. Aztán kisvártatva előbukkant édesanya, menetfelszerelésben már, aminek kifejezetten örültem. Indulhattunk a bankba, útközben pedig vázoltam a pénzügyes javaslatom.
A bankban is várakoznunk kellett. De addig jól feltérképezhettem a munkakörnyezetet ismételten. Konstatáltam, hogy a gyerkőcökre is gondoltak Raiffeisen-ék, tetszett az a játszósarok. Ügyintéző hölgyeményt pedig ismertük, jól el is lehetett vele hülyéskedni. :-) Kezdetben azzal, hogy várjuk a 10.000-seket, amiket majd legyárt nekünk. Végül ő is azt javasolta, hogy hagyjuk csak békén az alapokat. A projekthez hiányzó pénzt pedig teremtsem elő szolgáltató tevékenységgel. :-D Ott a környéken kacagott mindenki, mivel a hülyeségre mi is vevők vagyunk. Na, emígyen kell vidámmá tenni valakik számára a hétvége indítását. :-D Több szó esett nem pénzügyekről. Szakmai szempontból is épültem kicsit, egy-két információt sikerült elcsippentem, mi mit jelent pontosabban. :-) Szeretnék ilyen helyen dolgozni, ez a bankolási művelet csak megerősítette ilyen jellegű vágyaim. Valamiért már totál elfáradtam, mire hazakecmeregtünk. Hiába Ajka, mégis elmegy a fél nap az ügyintézésre.
Majd rövid elemzés következett Anyával a döntésünkre vonatkozóan, illetőleg egyéb témákat érintve, és kicsi pihengélés. Este megkaptam a napi támogatást Jó Ügyészemtől telefonon keresztül, és fel is lelkesített annyira, hogy képes legyek pályázatot reptetni ismételten egy bankos állásra itt a környéken. Persze TP honlappal azért szenvedtem rendesen, már ami az eligazodást illeti. Ezen munkamenetet Eszter állandó írj már! felszólításai szakajtották meg, illetve néhány gúnyos megjegyzésén húztam fel orrom kötelékek erősségére vonatkozóan. De tudjátok ,alapból is érzékeny lelki világgal rendelkezem, és újabban nem tűröm csak úgy, hogy valaki megtiporja ezt! Persze Eszter esetében gyanítottam egyféle revansot is, miután vőlegénye hollétéről nem tudott érdemben megnyilatkozni, én pedig célozgattam rejtekhelyére, arra bizonyos bűnbarlangra.
Most pedig szökkenjünk át a hétvégére! Újabb morognivaló akadt. Nagynéném a héten töltötte be az 50. életévét, és hát ezt illendő lenne megünnepelni tisztes módon. Hát ennek előkészületei is a hét eseményeihez tartoznak. Kezdtem is aggódni, hogy Kata tanárnéni talán haragszik is, amiért mi éltünk a szilveszteri meghívással, őt pedig nem is invitálták meg oda. Azért ezt még el kell simítanom. Persze a házigazda dönt a vendéglistáról. Mondjuk Eszter tehetett volna legalább egy gesztust. Én meg talán ott hibáztam, hogy nem ösztönöztem erre. No mindegy már.
Szóval a terv az volt, hogy megüljük e napot itt nálunk nagyobb családilag. Végülis ez szombatról átkerült egyéb nénémék egyéb elfoglaltságai miatt vasárnapra. Onnan pedig bizonytalan időszakra elfelé. Terv és tény eltér egymástól, ennek ékes példája volt ez az eset is. Ius murmurandit tudnék megint elmorzsolni, de nem igazán érdemes, mivel változtatni a történteken nem lehet. Így legalább tudtam pihengélni, és a családdal rendezni a viszonyom. Büszkeség és balítélet is kivégeztetődött általam. Töltődős kis víkend volt összességében egy kis morgással meghintve. De az meg szükséges is. :-)
Vasárnap szerettünk volna egy isteneset hócsatázni Dodesszel, de mivel a fehérség nem tapadozott, így ez is meghiúsult, mint ahogy az összes általam előirányzott terv a hétre. Na, majd talán jövő hétvégén hómókulunk, ha megfelelőnek mutatkozék rá az idő. Így csupán néhány fotó készülhetett, melyeket csatlakoztattam is.
Remélem, nem hagytam ki semmit sem a heti fontosabb történésekből. Államvizsgázóknak pedig ehelyütt is gratula, üdvözlet a gazdászok klubjában!
Ezennel zárom bejegyzésem az elmaradhatatlan jókívánalmaimmal én kedves olvasóim irányába!

egy betegséges-lamentálgatós hétről néhány gondolatfoszlány

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

Az elmúlt hét elég punnyadásosra sikerült, elhatalmasodott rajtam az amúgy nem kellően kipihent betegség, így írhatnám, hogy vegetáltam leginkább. Kis családom pedig aggódott is, s nem különben Jó Ügyészem.
Doktori javaslatra így aztán ki se moccantam a lakásból, és barátságunk is megszilárdulni látszott a teáskannával. Amúgy nagyon csípem a vajszínű edénykénk, nem is tudom, eddig miért is nem hasznosítottuk. :-)
Persze a hét nem lenne teljes ius murmurandi nélkül, amire két egyén viselkedése adott okot. Hát igen, egyébiránt is hasznavehetetlennek érzem magam, akkor még bizonyos személyek rá is tesznek egy lapáttal!!! Miért csak akkor kell keresni, amikor valami nyűgjük van, amin csak én tudok segíteni?! A továbbiakban pedig tesznek rám magasról, megszűnök létezni is, két kedves szót nem kapok?! Piszkálja a dolog büszkeségem elmondhatatlanul!!! És ha tovább gondolom, hogy jóbarátnak (sőt, többnek is) hittem az egyiküket...
No igen, egész egyszerűen nem érdemelt meg semmit, jótettet meg pláne nem. Persze azért mégiscsak megcselekedtem, amit megkövetelt a lelkem méreg ide-oda. Ez végülis köztes megoldást eredményezett: hintettem az illetőknek pár hírmorzsácskát. S ilyenkor hol a maximalista lét? Sehol! Ezekből a szituációkból nem akartam mindent kihozni, azon személyeknek is hagyni kell lehetőséget a boldogulásra önerőből! És ha nem megy, úgyis keresnek, hogy a dilemmám újból megjelenjen. :-S De most nem ez történt, megelégedtek az információkkal, én pedig nem húztam keresztül saját elveim (amire azért az utóbbi egy hónapban azért jócskán tudnék példákat sorolni...:-)) Többet nem is szeretnék mondani az ügyről e helyütt, kellően kimorogtam magam már.
Köszönöm, aki meghallgatott, és tanácsokkal látott el: úgymint Ati, Anita, Anya. S ezekből született egy vicus helyzetkezelés. De hát tudjátok, mindig ezt a tanácskérős elvet alkalmazom problémák esetén (kivéve, amikor mégsem :-)), illetőleg a döntési fás eljárást.
Mostan zárom viszont firkantásom, legyetek jók és vidámságosak Kedves Olvasóim, és vigyázzatok magatokra! Sapka, sál, kesztyű téli kimozdulás esetén elengedhetetlen!

Ati Prosecutor figyelmébe...

http://www.youtube.com/watch?v=-kl4hJ4j48s


DRÁGA ÉS EGYETLEN JÓ ÜGYÉSZKÉM!

AZT HISZEM, SIKEREDETT TALÁLÓ MUZSIKÁT VÁLASZTANOM INTRO-NAK, MIVEL EGY MERŐBEN ÚJSZERŰ ÉS VARÁZSLATOS VILÁGOT KEZDTEM FELFEDEZNI NEMRÉGIBEN VELED!
NEM TUDOM ELÉGSZER MEGKÖSZÖNNI AZ ELMÚLT CSODÁS 1 HÓNAPOT ÉS A RENGETEG ÉLMÉNYT!
NÉHA MÉG FELFOGHATATLAN AZ A BOLDOGSÁG, AMIT TE HOZTÁL EL ÉLETEMBE! VALAMI REMEKBESZABOTT DOLOG STARTOLT, ÉS HA RAJTAM MÚLIK, A FOLYTATÁS MÉG POMPÁZATOSABB LESZ! MOST CSAK ANNYIT MONDHATOK PETŐFI NYOMÁN ÚJRA ÉS ÚJRA, HOGY:

"Szeretlek szívemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!"

életem egy újabb mérföldköve - ügyészi vizit a Kis családnál

Üdvözlet a kedves olvasóimnak!

Úgy vélem, életem egy mérföldkövéhez érkeztem ismételten 2010. január első hétvégéjén. Ezen esemény pedig önálló posztot érdemel.
Ekkor következett el ama nap, mikor is a Kis család megismerhette azt a fiatalembert, akiben Ász-párocskám lehet tisztelni. Szerettem volna egy emlékezetes bemutatkozást. De tervezni úgy nagyon nem is mertem, mert az jellemzően felülíródik. :-)
Reggel korán kivetett magából az ágyikó, nyugtalanul is alukáltam. Munkálkodott tudatalattimban a maximalizmus már akkor is. És mivel a héten sajnálatos módon a takarítószemélyzet is kidőlt (személyemben) , így volt mit helyrerámolni (teszem hozzá, vendég érkezéstől függetlenül is szükséges lett volna).
A frusztráltság-kapkodás-figyelmetlenség együttes hatására sikerült egy vázát átdizájnolnom, bár most különlegesen formatervezett edénnyé vált, és nekem így is tetszik. :-) Igazán eredeti konstrukció. :-) A rámolásnál pedig versenyt futottam az idővel. Ugyanis úgy gondoltam, hogy együtt érkezünk majd szerény hajlékunkba, illetve Anya is rámbízta a bevásárlást. Az együtt utazást eredendően meglepetésnek szántam, ám a csütörtöki kaland miatt mégis lelepleztem magam.
Talán az időlimit miatt is voltam idegesebb a kelleténél a sertepertélő Apu miatt, aki persze jól összetackondírozta a frissen felmosogalódott konyhai járólapot! :-)
A nagy almolás alól a szobánk marad ki, mivel Dodi még szunnyadt 10 órakor is. Ekkor gyorsan elröpítettem egy megnyugtatásnak szánt e-mailt Atinak, mellyel lényegében saját magam is próbáltam lecsillapítani. :-) Jó öcsém is kinyitotta pilláit időközben, meg is hagytam Neki, hogy számolja fel akkor már az akadálypályát, amit minden egyes hazajövetelekor kialakít, és csak hatmilliószor rúgok bele cuccaiba. :-) Illetőleg az uzsonnára szánt meglepetés pecsenyét is sütésre irányoztam elő a férfinépek számára a kutyusaink elcsukmányozása mellett. Apu figyelmét pedig felhívtam a megszólítás pontosítására.
A noszlopi főbuszmegállóba való gyalogút közepette találkoztam egykori legjobb barátnőm anyukájával, aki jól le is tolt, hogy nem keresem Dórit, holott megtehetném, s a régi viszonyunkra való tekintettel majdhogynem kötelező lenne. Ráhagytam az egészet, nem volt kedvem vitázni. Csak magamban tettem hozzá az egész csevegéshez, hogy ez is oda-vissza játék, felemelheti a telefonkagylót Dóri is. Mondjuk ez egy hosszabb történet, és most nem is illik ide.
És útitársat is kaptam szintén egy volt ált. sulis osztálytárs, Edit személyében. Egész jót csacsogtunk, bár kicsit túlzásnak tartottam, hogy még a Penny Hipermarketingbe is elkísér. Mondjuk oda amúgy is utálok menni. Már nem létezik olyan, hogy csapat, és a személyzet is elég bunkó. Anya pedig pénztárban leledzett, és megcsodálhattam, hogy tünteti el a kígyózó sort negyed óra leforgása alatt. A szkennelési rátája valóban magas. Aztán főnöki engedményezéssel segített vásárolni. Arra azért volt szükség, mert fél napom elment volna arra ennek hiányában, hogy mit hol találok egyáltalán. :-) Köszönet érte.
Így aztán fél 1 után nem sokkal indulhattam is Ati elé a pályaudvarra. Persze Ajkán is zuhogott az eső, kicsit nyomi hangulatba is kerültem. Kedvesem ezúttal bátyója kísérte, akinek tudtam jelezni, hogy köszönéssel ne áruljon el, és meg tudjam lepni Atit hirtelen cirógatásommal. Zoli nagyon aranyos volt, mert esernyőjét is rendelkezésünkra akarta bocsátani, amivel végül nem éltünk.
Kicsiny falunkba érkezve pedig kezdett csillapotni a zuhé intenzitása.Nagyon romantikus sétát tettünk szerény hajlékunkig, miközben igyekeztem vigyázni lépteinkre. A terv az volt, persze sikerült többször is megcsúsznom. Nagyjából kettő órakor érkeztünk meg haza. Megnyugodva állapíthattam meg, hogy egyszerűen bejutunk a házba, a kutyusok nem kóricálnak szabadon. Kopogtatással jeleztem jelenlétünket a többiek számára, Dodi rögtön elő is penderült szobánkból. A bemutatkozás tréfásan sikerült, miután JAG-es vonatkozás is előjött. :-) (A mellékelt kép Dodi kreativitását dicsőíti, nagyon aranyos Tőle, hogy ilyenekkel foglalkozik, bár gondolom, eredendően ez is a bosszantásomra készült. :-D De jelezném, nem jött be, mert tetszik! :-P)
Aztán kisvártatva Apu is megjelent, miután befejezte táplálkozását. Vele már voltak problémáim, mert nem hangsúlyozta ki kellőképpen az igényelt megszólítást délelőtti többszöri figyelmeztetésem ellenére. Hirtelen nem tudtam, hogy hol is foglaljunk helyet. Majd Dodi javaslatára végül mindenki a konyhába pozícionálódott be. Én pedig megkezdhettem a még közelebbi barátkozást a teáskannánkkal, majd a teáskancsóval. A jó hangulatot öcsém alapozgatta a vacsoracsatás pontozásos teljesítményértékelésemmel. Persze fokozatosan húzta le a pontértékeket, és minden létező helyen belémkötött. :-) Így legalább a Kis testvérek közötti megszokott "Cinkelgessük a másikat, mert az olyan jó!" elnevezésű játékunkba is bepislantást nyerhetett Ati. Illetve időközben Apu végeláthatatlan történeteiből is ízelítőt kaphatott. Őt elég nehezen lehetett elcsendesíteni, úgyhogy erre majd még ki kell ötleni valami hatásos taktikát. Ezen sztorikkal az a baj, hogy nem nagyon lehet hozzászólni, fater meg csak mondja, mondja, mondja és mondja...érdeklődésre való tekintet nélkül sajna. :-S Azért adódtak vicces pillanatok ekkor is.
Aztán 3 óra körül hazaérkezett Anya is, és a Tőle megszokott módon már az első mondatával indítványozta a tegeződésre való áttérést. Atit pedig már ekkor meg kellett dorgálnom, miután átadta ajándékait az akkor már egybegyűlt Kis családnak. Kedves gesztus, de ez a vendégesdi nem erről szól!!!
És vicces szituáció volt a csak kettőnk számunkra érthető szakciósdi, mely során nem igazán tudtam eldönteni az érintkezési formát. :-) Szokás szerint dilemmáztam illem és nem illem között. :-)
A Dodi-elnyomás Anya hazatérte után kezdődött, mindenki szót kapott, csak Ő nem. :-S Mondjuk megszokhatta volna már, hogy jelentkezni kell, ha mondandója van. No nem mintha az Aput gátolná adott történetének befejezésében...:-S Érdekes volt megtapasztalni, hogy Ati mindenkiből az áhítatos figyelmet váltja ki.
Persze Dodi mustrálgatott minket is. Ennek pedig a későbbi piszkálódási pontok felderítése volt az oka. :-) Kiderült időközben, hogy Anyával se tudnánk letagadni egymást. Ugyanúgy szabadkozott egy-egy kérdés feltevésénél, mint én. :-)
Hamar elkövetkezett a négy óra, az uzsonnaidő. Ekkor szervírozhattam a kacsapecsenyét, mely valóban ízletesre sikeredett (gratuláció a főszakács Dodinak). Időközben előkerültek Kedvesem kinderei is, és jót kacarásztunk azon, hogy milyen széles skálán lehet értelmezni egy-egy figurát szigorúan tapintás alapján. A legjobban az tetszett, mikor Apu a karácsonyra kapott papagájomban sast, majd később MIG29-est vélt felfedezni. :-D Ó, azok az oroszok. :-D
Kellemes kis délután volt, a jó társaságban pedig szárnyalt az idő előrefelé. Végül a fél 6-os busszal hazatért Kedvesem, én pedig kíséretéül szegődtem.
Szeretem a romantikus sétákat Vele dacára annak, hogy az orromig se láttam a hatalmas köd miatt. :-) Ekkor a "hülye" kérdések feltevésében jeleskedtem. Arra már nem volt módom, hogy felmenjek Hozzájuk, és köszöntsem Marika nénit illendően. Atit sikerült lebeszélni lovagi magatartásáról egészségének megóvása érdekében, hűs is volt odakünn.
Így hosszas búcsúzkodást követően egyedül csötönöztem vissza a pályaudvarra, ahol is ismét egy negatív élménnyel gyarapodtam a mai póni szemléletet illetően. Arra lettem figyelme, hogy két srác cibált egy eléggé rossz állapotban lévő humanoid egyedet. Azért írtam ezt imígyen, mert nem volt egyértelmű, hogy leány, avagy fiú.
Mindenesetre jó távol helyezkedtem el ezen csoportosulástól, tekintettel a túlzott alkoholfogyasztás lehetséges következményeire. Amilyen szerencsét-Lenke tudok lenni, tuti bizonyos lenyomatok lesznek a kabátomon, aztán még a Csiga Csaba becenevű sofőr engem nem ereszt fel a buszra. Figyeltem a társaságot, elég durván bántak a leánnyal, aki tényleg annyira kiütötte magát, hogy szerintem azt se tudta, hol van, meg kikkel. Gondolom, valami vesebajt is összeszedhet apránként, mivel az a dzseki nem sokat takart, ráadásul az egyik fiú, mikor leültették a padra, rosszul fogta meg a nőszemélyt, és a kabát jól felcsúszott, láthattad a hátát! Azon filóztak, hogy fogják felvinni a kislődi buszra: ölben-e, vagy feltámogatják. Inkább azon kellett volna gondolkodniuk, hogy mennek haza. Vannak kapitányok, akik tényleg fel sem engedik az erőteljesen illuminált embereket a buszra!
Jött egy ismerősöm is, ez a jelenet neki is az újdonság erejével hatott. Hozzátette, ő még férfit se látott ilyen állapotban, ennyire tehetetlenül. Szóval a pónik viselkedésének elemezgetése jó témául szolgált hazáig füles problémáimmal való nyüglődésesdi mellett (hol egyik nyillalt, hol a másik...). A mérték sajátos értelmezést nyert az imént említett leánynál, aki lehetett vagy 14 esztendős.
Na, majd véleményem kifejtem egyszer erről is. Értem én, hogy buli volt, de miért nem lehet ott normális keretek közt szórakozni akkor?! Miért jó ez?!
Aztán következett az elemzésesdi a találkozóról hazaérkezvén. Ati mindenkire pozitív hatást gyakorolt. Persze kritikával is élt a családom, leginkább rám vonatkozóan. Dodi és Anya sokallták a simogatásokat, és puszikat. Nem tudom, minden gesztusom úgy ösztönből jött, majd legközelebb akkor erőt veszek magamon, és csak a Ász-párocskám kezét fogom.
A saját viselkedésem is utólag vizsgálgattam, udvariasabban is bánhattam volna Ügyészkémmel! Illetve hiányosságként rónám még fel magamnak is, hogy apróbb meglepetéseim elmaradoztak, pedig úgy készültem...Sebaj, majd legközelebb. Aput meg elővettem azért, mert nem mondott semmiféle megszólítást, pedig meghagytam, hogy agyalja ki előzetesen! Cikis helyzet, és mérges is voltam/vagyok miatta!
Azt hiszem, remek is bemutatkozó volt, mindenki szívesen látja Ügyészkém. És annak is kimondottan örvendezek, hogy Atim is jól érezte magát Kis családunknál.
Összefoglalásképpen mégegyszer is feleleveníteném az emlékezetes momentumokat, bár most csak címszavakban: Apu hosszas sztorijai, Dodi pontozása, teáskanna feletti győzelmem, közös lakmározás, kinderfelismerős játék. :-)
Mostan ennyit szerettem volna megosztani a kedves olvasókkal, még jelentkezem mindenképpen. Addig is legyetek jók és vidámak!

januári első felvonás

Üdvözlet a kedves olvasóknak!

2010 első hete is a vége felé közelít, itt az ideje a blogba valami bejegyzésecskét fabrikálni, mivel is foganatoskodtam, vagy épp ellentétben, mivel nem. :-)
A fergeteges szilvesztert először is ki kellett pihengélni hétvégén, ami persze nem sikerült maradéktalanul. Gondolataim zsibongtak, saját elveimmel kerültem ugyanis erőteljes ellentmondásba. Ezeket kellett letisztázgatnom magamban. Mára hellyel-közzel s némi segítséggel sikerült is. :-)
Aztán vasárnap a családi hangulat is eléggé feszültté vált. Így aztán el is vonulgattam szépen, miután megvoltak a saját kis lelki problémácskáim, és sikerült egyet szundítani. Persze így meg Doditól nem tudtam elköszönni...Új taktikát fogok alkalmazni ezentúl, a vitázó feleket hagyni fogom, hogy ketten oldják meg vitájukat.
Persze öcsém távozásával Anya a mérgét rám vetítette tova, ami akkor elég rosszul érintett. Majd a 3 órás maratoni kupaktanács helyrehozta ezt az apró törésecskét. Mindenféle témát jól kibeszélgettünk magunkból.
Sajna valami vírust is sikerült összeszedni, ami lázas-fülfájós állapotot eredményezett a hét nagy részében és pihengélést. Ez alól a csütörtöki nap képezett kivételt. Miután már nem láttuk egymást jó ideje pont a betegséges állapotomból adódóan Ati Kedvesemmel, és fizikális közelségének hiányát elviselhetetlennek éreztem, így mit sem törődtem a hőemelkedéssel, és a vissza-visszatérő heveny hallószerves fájdalmakkal, elhatároztam, hogy meglepejtem. Miután gyönyörűséges versikével örvendeztett meg, nem is volt kétség afelől, hogy egyszerűen személyesen kell megköszönnöm. Gyorsan logisztikáztam is, és találtam is megfelelő buszjárat igaz, Feketevároson keresztül.
De azt hiszem, ez lesz az a busz, ami a jövőben is használatos lesz. A közlekedés magamban történő lefixindírozását követően ünnepi csomagolással láttam el a nevesnapos ajándékait is, melyek kiválasztásánál fontos szempont volt a praktikusság. Ezúttal két baba színekben pompázó törölközőt kapott és egy dezodort. Utóbbinak a használatra alkalmassá tételi metódusával aztán megfogott volna. :-)
Devecserben aztán tájékozódnom kellett buszügyileg. El is szabtam az utazást, mert későn derült ki, hogy az általam előzetesen kiszemelvényezett ajkai csatlakozás másik kocsiállásról indul. Így aztán Anya által rámbízott órajavíttatási feladatocska is hamar sztornózódott. Ismét megerősítést nyert, hogy nem szeretem a Feketevárost, és ezt az utálatot még az ünnepi fények sem tudták ellensúlyozni. És az is kiderült, hogy távolra nem igazán látok, így minden esetben közel kellett somfordálnom az érkező buszhoz.
Fél óra várakozást követően végül egyik kedvenc sofőrömmel utazhattam. Amikor a buszon csücsültem, egyfolytában Kedvesemre gondoltam, és előre örvendeztem azon, hogy minden bizonnyal nagyon hatásos lesz fellépésem, mivel a délutáni egyezkedés során a szombati találkában maradtunk. Most írhatnám, hogy ez az utazás még nekem is meglepetés volt. :-) Illetve nosztalgikus érzések is felszínre bukkantak, mivel kiskoromban gyakorta Devecseren át közelítettük meg Ajkát, amikor mamáékhoz mentünk látogatóba. Már akkor is utáltam a Kolontár után, Tósok előtt lévő iszapolókat, melyeket csak "salakhegyeknek" hívok. Elocsmányítják a tájat véleményem szerint. Tehát merengtem ismét régi dolgokon, mamaék is hiányoznak nagyon. A tósoki templomnál erőteljesebben tekintgettem kifelé, bízva abban, hogy előkerül egy Nuncius, akin akkor (is) jót fogok derülni. Ez most elmaradt.
Ajkához közeledvén aztán inkább a meglepetésre összpontosítottam. Mivel volt még pár percem Ati buszának érkezése előtt, így a váróteremben melegedtem egy pöttyet. Meg is riadtam, miután egy veszprémit nem észleltem időben. Aggódni is kezdtem kicsikét, hogy bizony Ati már réges-rég hazafelé bandukol. De meggyőztem magam, hogy ez a busz hamarabb is ért be, mint az előirányzott negyed 6, így lehet ez gyorsjáratocska volt, majd a következőt kell figyelnem. Akkor azt már a nyílt terepen tettem, közben pedig lestem Marika nénit, illetőleg Zolit. Hiába. A következő busz is beérkezett, bár ez meg késett. Balesetre gyanakodtam, vagy hóproblémákra. A lényeg viszont, hogy Ati ezzel sem jött. Megnéztem, hogy az az utáni járat mikor érkezik Ajkára, majd felhívtam Kedvesem helyzetjelentést kérve. Kiderült, hogy előbb hazaérkezett már!!!
Szóval hoztam a kötelező formám, a fagylalt kismértékű, de visszanyalós helyzete forgott fenn. :-D Igazán nem is gondoltam erre az eshetőségre, mivel Anyával le volt beszélve, hogy jelezzen, ha netán e-mail-em érkezik Attilámtól. Mert akkor vagy túlmunkázik, vagy hazatért, azaz feleslegesen dekkolok a pályaudvaron. Az előbb említett levél éppen negyed 6-kor el is lett küldve, csak Anya figyelmét elkerülte valamiért. :-) Mindez persze utólag jutott tudomásomra.
Mivel ajándékátadást szerettem volna lebonyolítani, így kinyargaltam Atiékhoz, akit rosszul is érintett a körülmények szerencsétlen összejátszása. Pedig ez benne volt végig-végig, és a megérzésem is ezt súgta, hogy valami közbe fog ékelődni. Azért is tettem pár óvintézkedést. Így volt megírva ez Sorsunk Nagy Könyvében, azért meglepődés nem maradt el. :-)
Szóval a szerdai találkozásunk lényegében fél órára és ajándékozásra korlátozódott. Ismét rájöttem, hogy nagyon sok olyan dolog van (apróságok), amit még tanulnom kell. Ide sorolnám a különféle odaadományozott holmik csomagolóanyagtól való megfosztását is, melyet Kedvesem profi módon visz végez, úgy, hogy a papiruszka sértetlen marad (ez pedig az újrahasznosítás miatt fontos, védem a fákat :-)). Majd igyekszem ellesni a technikát. :-P
Miután anyukájával is kitárgyaltuk a napot, pezsgőztünk is. Atinak pedig ehelyütt is kívánok sok erőt, egészséget, és boldogságot névnapja alkalmából mégegyszer is! Csodás volt minden együtt töltött pillanat, és ezt nyújtottuk is, mivel ismételten kikísértek a buszra.
Pénteken már elkapott egy egész másféle láz: a szombati fontos esemény miatti izgalom. Dodit is nagyon vártam már haza. Várakozás közben informálódtam Anitáról (akinek jobbulást kívánok!) és a délelőtt során Ati számára menetrendet állítottam össze. Mindeközben lebontottam a karácsonyfát is. Csak aztán tudjam, hogy melyik díszt melyik dobozkába helyeztem vissza! :-) Ebbe a rakosgatósdiba elég jól belefeledkeztem (mint néha a mondókámba is szoktam volt), így esett meg az a csúfság, hogy Anya által kívánságlistára helyezett pörkölt karbonos réteggel látódott el. Azért sikerült megmenteni a menthetőt, és végülis humanoid fogyasztásra alkalmatos lett azért. :-)
Délután sajna kicsit Dodival sikerült összekülönbözni. Úgy észleltem, hogy frusztrálja az esedékes bemutatkozó. Ezen belül is az, hogy úgy hitte szerintem, hogy Ati látogatására még inkább készülünk, mint annak idején Julcsi érkezésére. Ezt most is cáfolnám, mert ezúttal a házátrendezés is elmaradozott például. :-)
A hét folyamán azért készítgettem felfelé a Kis családot Kedvesem illő fogadtatására, de nyitottak is voltak, és folyamatosan érdeklődtek hogyléte felől. Ami roppant jólesett. A péntek további része pihengéléssel telt javarészt, amit a fülesfájás meg is követelt. :-S
S hogy mi is történt szombaton, arról egy következő bejegyzésben szólok majd inkább. Annak megfogalmazványozásáig türelmetek kérem!